Part 30

Kelt levelünk 1915 szeptember 6-ikán Kedves fiam kivánjuk, hogy ezen pársor irásunk alegjob egéségben találjon tudatom veled hogy a K. Sándor komád sürgönyt küldött 4-dikén regel 9 órakor kapták hogy megsebesült D-i kórházban van az apja azonal Vonatra ült és elment hozá hogy tőle mi hirt hoz majd neked azt megirjuk te is ird meg ha csak tudod vagy halotad hogy történt azt sürgönyözte hogy az balkarján kapot lövést hát tudatom veled azt is hogy a 72 évtől besorozottak akik katonák nem voltak 76 születésig még ithon vannak mind a keresztapád is kedves fiam nagyon szeretnénk tudni rólad hogy hol és mijen hejzetben vagy dehát ezt tudnunk nem lehet nagyon fáj. 3-dikán csak tudtunk róla estve hogy a penzt megkaptad kedves fiam irj hacsak hozáférsz mi is irunk küldtünk már tábori lapot is amit kértel csakird meg amire szükséged van ha nem birsz veni hát küldünk. sok leveleidet könyhulatással olvasuk azt ugyis gondolhatod, sarjut még nem kaszátunk dehát a napokban majd az is meglesz mégvégül tudatom azt is hogy a v. sz. keresztapádat is elviték az olasz harctére a nagy Bátyád is alig ha odanem ment Végül mint édes apád értesitlek aról hogy Vigyáz magadra életedre és egéségedre mert jóltudom hogy a Vigyázattól is sok füg nagyon sok hejen megtörtén az hogy az apa a fijával harcol de hát neféljünk tese énse félek tőle bizuk a joistenre másban nem bizhatunk belekel nyugodni. Ezel bezárom levelem maradunk szeretet kedves Szüleid a sirig édes apád édes anyád. irjál ha csak lehet trikó inget vetes a H-val ha még veletek van mert hideg van trikó nadrágot is tisztelünk. 3 pár fuszeklit kültem. kalanat kültem 3 dikán. Külgyek e inget vagy gatyát.

V. _Testvér levele._

Kelt levelem Szeptember ho 5 dik üdvözletemet küldöm hozád szeretet kedves testvérem és tudatlak a szomoru sorsom felől kivánom a mindenható istentől hogy ezen pársor irásom a legjob és a leg friseb egéségben találjon én bizon hála a minden ható istenek nem a legjoban érzem magamat mert a korházban kerültem a honan talán kisem kerülök mert a bajom komoly és ha majd könyeben leszek meg fogom irni de nem mind sebesült hanem más betekségben estem és azon kérlek kedves testvérem hogy a mit irtam már egyszer hozád aról meg ne feletkezél ha a jó isten téged haza segit a kis családomnak légy gyámja mert nékem nincs semi reményem a haza menetelhez isten veled és velem.

VI. _Feleség levele._

Kelt levelem Szeptember 5 kén. Szeretet kedves párom kivánom hogy ezen pár sor irásom jó egésszégben találjon hala az Istenek mi is egéségesek vagyunk Kedvesem tudatom veled, hogy a Narancs szerencsésen meg ellet éjel 12 kor let baja és hajnal 3 órára elet meg és én magam voltam meg a szegény Mari mit szósz ehez hogy mi miben voltuk de azért a jo Isten megsegélt vele, let egy igen szép bika borju, van olyan vastag lába mind a nagy borjuknak tehát Kedves párom ird meg, hogy ezeket a nagyobakat adjam el vagy ezt a kisebiket de én ugy szeretnék hogy enek veni párját emezeket meg eladni de nem biztos hogy meg lesz a vásár Kedves párom tudatom veled hogy épen máma 8 csomagot elküldtem de nem it let föly adval hanem P-n a Vera ata fely tehát ha megkapod akor ird meg és volt bene hajma vörös fokhajma sosborszesz czigareta két pakli, bicsak pogácsa sós és zsiros 3 sós is 3, czeruza pipa zöld paprika só piros töröt paprika csokolade fehér czukor sonka szivar 5 darab, és töb eféle elsem tudom mind számunyi tudatom hogy a szemárton le van kaszálvaly a Pista bátyád kaszálta le meg a Gyuritóly kaptam levelet irja hogy ben van szegény a marsban a S. Gyurival együt van és Kedvesem vetem buzát vetni két mázsát de rozsot is kel veni mázsája 19 frt, a rozs 15 frt bizony minden drága, mire az adot ki fizetem meg az árendát kamatokat nem is marad pénzem de csak a borjukat tudjam el adni meg a malaczok hizanak meg akor majd lesz pénzem Kedves aranyos párom ird meg hogy mere vagytok és hogy vagytoke ütközetekben tudatom veled hogy eho 26 kán sorunak, nem hogy mulna, talán minden embert be sorunak a Sz. Mihály még mindig itt van F. körüly egy falun még mindig mankón mén de még haza nem volt ird meg hogy a Palival szokole találkozni tudatom hogy a Feri is fogoly irt. Kedvesem már anyit ősze irtam hogy a kezem el fárat tehát teis enyit irjály hogy sokat olvashasak de mos nem jönek a levelek nem jó hirt halunk felületek hogy ti nyomulnátok előre csak vigyáz de igen vigyáz hogy még egykor viszont lásuk egymást ezel zárom levelem Maradok hü párod és kis leányaid Isten veled és velünk boldog fölviradások páros csolkokat száz ezerszer meg ezerszer csolkulunk pá pá pá Isten áldjon meg.

_A boriték belsején:_ ere választ várok választ várok erősen.

ARZ TÁBORNOKNÁL

Kelet-Galiczia, szeptember.

Stanislauban távirat várt: a főhadiszállásról megjött az engedély, elmehetek Arz tábornokhoz, a kassai hadtest parancsnokához. Ez év januárjában voltunk nála Grybowban, azóta nagyon híres ember lett. Valósággal türelmetlenül utazom hozzá a világ leglassúbb tehervonatján, a melyet alig birt felhúzni egy öreg, fáradt mozdony a magas dombvidékre. Két állomás közt huszonháromszor állt meg a nyílt pályán köhögni. De a vége mégis csak az lett, hogy megérkeztem és megtaláltam Arz tábornokot.

A hogy kerestem, kőlépcsőn kellett fölkapaszkodni a hegyoldalban egy kedves, olaszos, hervadt kis kertbe, abban van a falu iskolája. Benyomom a rozoga ajtót, egyszerre egy keskeny, hosszú, homályos folyosón a következő kép van előttem: a fal mellett a folyosó hosszában vagy harmincz petróleumlámpa a földön, a másik fal mellett sorban vagy harmincz tiszt, haptákban. A két sor közt egy czvikkeres fiatal tábornok áll és a halotti csöndben beszédet mond.

Arz…

Nagyon halkan és nagyon gyorsan beszél, – a hogy meghőkölve két csendőr mögé huzódom, alig értem. Aztán hallom: azt magyarázza nekik, mi a különbség a háborúban a közt, a ki a kötelességét teljesíti és a közt, a ki többet tesz, mint a kötelessége. Ezek mind kitüntetett tisztek, a kik ma kapták a dekorácziót. A beszédben semmi czifraság vagy frázis nincs, szinte iskolásan egyhangú és a hogy mondja, az a gyors tempó és halk szigor, – a végén mégis valami oly vallásos megbecsülése jön ki belőle a kötelesség fogalmának, valami oly száraz, de aszkétás feldicsőitése a «kötelességnél több»-nek, hogy az volt az érzésem: egy ideálista gyárost hallok beszélni, a ki a munkásaival megosztja a jövedelmét és most tanítja őket. A tábornok nem volt itt parancsnok, nem volt szónok, a tábornok sem a kardjára nem ütött, sem lóhátról, sem hordóról nem beszélt, – egészen új és meglepő volt ez az öt hónapi diadalút után hangzó tanáros egyszerűség, a mivel a legkeserűbb emberi nagyságot: a halál arcza előtt való kötelességtudást magyarázta a tanítványainak. Frázis nélkül is végezte be, szalutált nekik és sorba mindenkivel kezet szorított. Mire bele kezdtem jönni, már vége is volt, az volt a hangulat: ne szavaljunk, dolgozni kell, gyerünk tovább, vissza mindenki a helyére. Már rá is adták nagy, vörösbélésű köpenyét, már ki is ment a túlsó ajtón.

*

Délután a szállásán voltam, a falu végén lakik, meredek domb tetején, a papnál. A pap: iszonyú hosszú, fekete, csontos, beesettszemű ember, újját aranyvágású imakönyvbe dugva az egész idő alatt lassan fel-alá lépdelt az ablak alatt, a kertben. A hányszor nagyritkán messziről szólt egyet az ágyú, a pap sértődötten állott meg és arra nézett. Aztán mintha kérdő pillantást vetett volna be az ablakon a tábornokra: «ezt ön csinálja?»

Természetesen a kassai hadtest magyar katonáiról kérdezősködöm, a híres Hadfy-honvédekről, a kik őt a magyar vezényszóból csinált szójátékkal így hivják: «Előre-Arz». Végtelen szeretettel beszél a honvédeiről. A télen, januárban, mikor a grybowi kolostorban hallottuk beszélni a honvédek szerepéről a limanowai csatában, – úgyanígy beszélt róluk. Azóta végigverekedett velük Galiczián és Lengyelországon, nem változott meg a véleménye.

– Csodálatraméltóak a támadásban, – mondja – csak a legnagyobb tisztelettel és meghatottsággal beszélhetek róluk. Hallgassa meg ezt a példát, a mely nemcsak őket jellemzi, hanem általában a magyar katonát. Egyszer egy magaslaton álltak és onnan az oroszok nagy erőkkel leszorították őket. A harczban veszteségeket szenvedtek, úgy hogy mire a dombról lejutottak, kevesen maradtak. Megkapták a parancsot, hogy a dombot vissza kell foglalni. Rohamra indultak és az orosz túlerőtől ez a kevesebb honvéd visszafoglalta azt a dombot, a mit a több honvéd nem birt megvédeni. De ezzel még nincs vége. Az oroszok újra gyülekeztek, éjjel nagy tömegben megtámadták őket és keserves harcz után megint elvették tőlük a dombot. Most, természetesen, még kevesebben maradtak. És ez a másodszor leapadt maradék, most nem is várva uj parancsot, hajnalban negyedik harczra indult és rohammal végleg visszavette a dombot az orosztól. Ezt az egyre-kevesebb embernek egyre-nagyobb támadó erejét én a magyar katona klasszikus értékmérőjének és legjellemzőbb harczi tulajdonságának tartom. Remélem, ehhez a példához nincs szükség dícsérő jelzőkre. Ez tény.

Nyiltan és őszinte emberséggel beszél a modern háború szomorú nagy kérdéséről, az offenzivában való emberáldozatról.

– Ehhez se frázisok kellenek. Az újkor támadó háborújában a saját embereinket kímélő humanizmusnak két nagy eszköze van, ez a kettő és semmi más: sok nehéz tüzérség és sok tiszt. Pozicióháború nehéz tüzérség nélkül nem képzelhető el. A nehéz tüzérség minden lövése sok megtakarított emberéletet jelent, akármilyen paradoxálisan hangzik is ez. A sok tiszt pedig azt jelenti, hogy sok tiszt kevesebb katonával éri el ugyanazt az eredményt, a mit kevés tiszt sok katonával. A jól képzett, tanult tiszt tudja a katonai számítás módjait, annak számtalan egyéb eszköze is van a siker eléréséhez, mint magának a puszta emberanyagnak odadobása. Minél több ilyen tiszt van, annál kevesebb vér folyik. Ezek öt hónap véres, nagy harczainak a tapasztalatai. Még egyet a tiszt-kérdésről, és ezt, kérem, húzza alá: én azt a tapasztalatot tettem, hogy tartalékos és népfölkelő-tisztjeim néhány hónapi háború után katonai értelemben teljes értékű tisztekké váltak.

Emlékeztetem nagy sikereire: a gorlicei áttörésnél, Jaroslaunál, aztán Breszt-Litovszk elfoglalására, a mi teljesen az ő hadtestének munkája volt, arra, hogy a német császár a Pour le Mérite-et, a legnagyobb katonai kitüntetést adta neki, a mely hadseregünkben az uralkodóház tagjain kívül előtte csak Conrad bárónak volt meg, – ezzel elérem, hogy hű munkatársairól beszél:

– A jobbkezem Huber ezredes, a vezérkari főnököm volt. Óvatos, előre-dolgozó, számító férfiú, rengeteg munkaerő, a legapróbb részletekig előre kidolgozott tervek embere. És brilliáns hadosztályparancsnokaim: Hadfy altábornagy, ez a tetőtől-talpig grandseigneur-katona, maga a magyar méltóság, magyar erő, parancsolás, biztonság és nyugalom, – a katonái a rajongásig szeretik… és Kestranek altábornagy, ez a szívós, okos, agilis vezértehetség, – két ilyen különböző ember és mind a kettőért oly hálás vagyok a szerencsének… Általában, azért a nagy harmóniáért, azért a mindig összevágó, egymást kiegészítő munkáért, a mely a kassai hadtest tisztikarát mindig jellemezte… a hadosztályaim vezérkari főnökei: Balassa ezredes, Gerbert őrnagy… mi mindig nyugalomban, egymást azonnal megértve, harmónikusan dolgoztunk, én erre az egymáshoz-passzolásra, erre az összevágó gyors munkára vagyok a legbüszkébb.

Aztán később, a németekről:

– Bajtársi érzésüek és jók voltak hozzánk. Nem kérhettünk tőlük olyat, a mit ne adtak volna. Mackensen, a ki alatt harczoltunk, nagyon szerette a hadtestünket, ezt büszkén mondhatom. Itt a hadseregparancsa, a mit hozzánk intézett legutóbb.

Gépírással írt parancs, a mely alatt Mackensen nagy, hegyesbetűs, szögletes, középkorias aláírása látható. Ezek a mondatok vannak benne:

«… a hadtest az ő vitéz magyar és osztrák ezredeivel ez idő alatt hervadhatatlan babérokat fűzött zászlajára…»

«… olyanokat cselekedett, a mik mintaképül szolgálhatnak…»

«… a véres áldozatok, a melyeket a hadtest a hosszú harczok alatt hozott, nem voltak csekélyek, de dicsőségesek voltak és mindig győzelemhez vezettek. Én ezeket a vitézeket soha nem fogom elfelejteni…»

A végén:

«… őszinte köszönetet mondok ezekért a fényes teljesítményekért…»

És

«… ez a hadtest, akárhol vezetik is a jövőben az ellenség ellen, mindig, mindenütt kiválóan fog verekedni és mindig csak uj dicsőséget fog szerezni zászlóinak…»

*

A csöndes estén, vacsora után az országúton sétálgat, villanylámpa a kezében, egy kis fényfolt reszket előtte a földön, a hogy beszéd közben meg-megáll. Nagy csönd van a fronton, alszanak a katonái. Ma künn járt köztük, cserkesz lovasokat látott a frontunk előtt ólálkodni, de nem jöttek lőtávolba. Azt mondja: igazságos akar lenni, bár természetesnek találja, hogy engem a hadtestben főként a honfitársaim érdekelnek, de minden dicséretet megérdemelnek a hozzá beosztott egyéb ezredek is, a sziléziaiak, morvák, lengyelek. Ő maga magyar állampolgár, erdélyi szász családból származik és tökéletesen megtanult magyarul. Mikor nyugalom van a frontján, kimegy az árkokba és naphosszat diskurál a honvédekkel, folyton kérdezgeti, tanulmányozza őket.

Azt mondja:

– Végtelenül szeretem bennük, hogy legszívesebben a családjukról beszélnek. Hiszen sok minden egyébről is kell beszélnie egy tábornoknak a közlegényeivel… tudjuk, milyen fontosak az ő őszinte véleményeik az ellátásról, az ételről, italról, az ő kicsiny, de reám nézve nagyon értékes tapasztalataik a háborúról… okosan, egyszerüen és nagyon nyiltan beszélnek, mindig mindent megmondanak, a mint belemelegszenek a diskurzusba. De mikor áttérek a családjukra, szinte érzem, a hogy a hosszú lövészárokban álló sor egyszerre csupa apává változik, ennél a témánál mind közelebb jönnek, melegen és hálásan néznek az emberre és valami megható gondolatával a revánsnak, elkezdenek kérdezősködni az én családom felől… Mikor aztán megmondom nekik, hogy bizony én se láttam az enyéimet tizenöt hónap óta, nagy-szerénykedve még ők vigasztalnak engem.

Még egyszer visszatér a nehéz tüzérségre:

– Azt tartom, – mondja – hogy a nehéz tüzérség bombázását a lövészárokban kiállani, el nem szaladni, lelkileg bele tönkre nem menni, ez többé már nem bátorság vagy gyávaság kérdése. A ki látta, mikor a nehéz gránátok százai egyszerűen felszántják az ellenség egész lövészárok-rendszerét, és a ki, mint én, tudja, hogy a németek és a mi katonáink ebben a gránát-zuhatagban se mennek el a helyükről, annak arra a konklúzióra kell jutni, hogy itt az emberi értelmesség a legfontosabb tulajdonság. A török katona szívósságának egyik legerősebb eleme az a híres fatalizmus, a melyről annyit hallottunk, de ez így is van. A mi embereink szívóssága kétségtelenül az intelligenciájukban gyökerezik. Mi ezzel védekeztünk az orosz nehéz tüzérség ellen. Ezt a hadititkot elárulhatjuk nekik, csinálják utánunk, ha tudják.

Ezeket a szavait már csöndes kis zene kíséri, alul a faluban szájharmonikán muzsikálnak a katonák. Ez is egészen váratlan dolog volt a háborúban, ennek a rongyos kis hangszernek ez a világraszóló népszerűsége. A világháború hangszere a szájharmonika lett, nem a trombita vagy a hegedű, ezen szórakozik a mi hadseregünk, épp úgy, mint az egész német és franczia legénység. A tábori postacsomagokban százával jön hazulról. Ezt kérik mind.

Mintha bogarak énekelnének kórusban, olyan halk-vékonyan, krajczárosan, de mégis valami kis ünnepélyességgel szól.

– Öt hónap óta először pihennek – mondja Arz tábornok.

Kelet-Galiczia, október.

A kassai hadtest szerepe Breszt-Litovszk elfoglalásánál: magyar történelem. Nem mulaszthatom el felhasználni ezt a kitünő alkalmat, amikor itt együtt találom ennek az eseménynek a vezetőit és tanúit. Arz tábornok vezérkari főnöke, Huber ezredes, szíves volt itt, az irodájában rendelkezésemre bocsátani a Breszt-Litovszk elfoglalására vonatkozó összes terveket, térképrajzokat, parancsokat és jelentéseket. Az adatok e tömegéből (a melyben báró Gayer von Ehrenberg vezérkari százados igazít el) a vár megvívásának rendkívül érdekes, hiteles története bontakozik ki, sok olyan részlettel, a mit eddig nem tudtunk.

*

Augusztus második felében érkezett Breszt-Litovszk alá a hatodik hadtest, a hol észak és dél felől német csapatok közé ékelve a vár előtt húzódó záróvonalba helyezkedett el: északon Gorbov, délen Dobrynka volt a határa. Ezt a vonalat erősen ki kellett építeni, mert a XIII. orosz hadsereg erős támadásától lehetett tartani. Huszadikán már készen volt a vonal. Óriási nehézségekkel dolgoztak katonáink, a vonalnak egy őserdőn kellett keresztülhúzódnia. Hatalmas fákat döntöttek le, embervastagságú gyökereket kellett átfűrészelni, hogy árkot áshassanak. A rengetegben mindössze húsz lépésnyi teret tudtak az árkok előtt a kilövés czéljaira csinálni. Az erdő oly sűrű és vad, hogy az egyik ezredparancsnok végigmegy rajta, s mire a végén kijön belőle, le van vetkőzve, az ágak a szó szoros értelmében letépték róla a ruhát. Repülők szállnak az erődök felé és pontos fényképeket hoznak.

Huszonegyedikén jön a rövid parancs: «támadás intézendő a vár ellen.» A hadtest szomszédai, a németek, a terv szerint mozdulatlanul maradnak helyükön.

Rövid ellenállás után a hadtest 22-ikén elérkezik az orosz előállásokig és felállítja nehéz tüzérségét a legerősebb orosz támpont (158) ellen. Ez a 158-as iszonyuan meg volt erősítve. Elől erős földművei voltak, a mely előtt szögesdróttal átfont egész kidöntött fák és erős ágak százai hevertek. Ez előtt az akadály előtt különös robbanó-aknarendszer volt a föld alá rejtve.

Ezek villamos vezetékek végére alkalmazott robbanóanyagok voltak, a melyek mint rettenetes kezek kiterjesztett ujjai várták a támadókat. Ugyanezt a rendszert találták később az erődök előtt is, 100–200 méterre az állásoktól, kilométernyi területeken. Ezt a pontot nem lehetett szembetámadni, ezt meg kellett kerülni. A jobbszárny azonban oldalozó tüzet kapott és megakadt, nem tudott előre jutni.

Huszonharmadikán katonáink, folyton ásóval dolgozva, lassan és egyenként mégis az állás közelébe fnrakodtak. Az orosz ezeket a dolgozó bakákat tüzérséggel erősen lőtte.

Ismét rövid parancs jön: «Huszonnegyedikén az előállások elveendők.» A Hadfy-honvédek kapják a feladatot: az ellenség hátába kerülni és Malaszevicy felé nyomulni. A Kestranek-hadosztály feladata: Dobryn fölött az erdőt megtisztítani, egy majort elfoglalni és a 158-ast megtámadni.

Huszonharmadikán a kassai és a beszterczebányai honvédezred megveri az ellenséget, 350 foglyot hoz be és elérkezik a 158-as állás oldalába. Az orosz most megmozdul: Kobilany erődből kirohan a honvédek ellen.

A honvédek a kirohanó tömeget maguk elé eresztik és összelövik, miközben Kestranek ezredei keservesen és vérezve nyomulnak a 158-as felé. A kettős nyomás alatt az orosz éjszaka megszökik a 158-as állásból, a mieink elhelyezkednek benne, most már két-három kilométerre állnak a leghatalmasabb orosz vár erőd-öve előtt. Két erőd néz velük farkasszemet: északon Koroszcyn, délen Kobilany. A kettő közt egy «útzáró támpont», messziről nézve olyan, mint egy elegáns nyárilak terraszos kertje. Mind a két erőd teljesen modern és nagyszerüen felkészülve várja a támadást, a következő védő-fegyverzettel. Legkívül földalatti robbanó-aknák sora fogadja a[** format]

támadót. Aztán meredeken emelkedik a mező és nyolcz-tíz sor szögesdrót-sövény van egymás mögött. Ezután mély árok következik, a melynek fenekén a szem elől elrejtve tizenkét-tizenöt sor szögesdrót.

sövény vonul. Az árokból ismét meredek és síma kaptató emelkedik a beton-fedezékekig. Itt háromméteres betonréteg alatt három réteg vasuti sín gerendázata védi az orosz katonát. Mialatt mi lőjjük őket, ők a beton és az aczélsín-rétegek alatt várnak. Mikor támadás jön, felmennek a betonsánczba és onnan lőnek puskával, géppuskával le az árok drótsövényei közé.

Ezt kellett a kassai hadtest katonáinak megostromolni és elfoglalni.

Huszonötödikén parancs: «Támadás kezdete ma délután négy óra harmincz percz.»

Délután négy óra harmincz perczkor elindulnak a rajvonalak. A főtámadás Kobilany erőd ellen megy. Erős tüzérségi előkészítés után rögtön előre ment a gyalogság. Este hét órakor a Hadfy-honvédek négyszáz lépésnyire állnak az erődtől, a Kestranek-hadosztály nyolczszáz lépésnyire áll. Jelentés jön: «Werke dicht besetzt.» (Az erődök tele vannak oroszszal.) Ujabb jelentés: «Igen erős ellenséges gyalogsági tűz.» Ez azt jelenti, hogy a betonfal mögül minden puska és minden géppuska szakadatlanul szól. Arz tábornok azt szeretné, hogy a csapatok várjanak éjszakáig a fedezékeikben, akkor nagyon lassan és óvatosan kuszszanak előre, robbantsák fel a drótakadályokat és csak úgy menjenek rohamra. A kassai hadtest ezredei ennek nem tettek eleget, az írott jelentések, a melyek megvannak a hadtest levéltárában, jelentik Arz tábornoknak, hogy a csapatokat nem lehet visszatartani. Kobilany-Nadbuzne helységbe, a mely lobogó lánggal ég, a kassai honvédezred elsőnek rohan be a kiadott várakozási parancs ellenére, s példáját követi a beszterczebányai honvédezred. Tíz percz alatt harminczöt földalatti akna robban fel.

Az aknákon áthaladva a dróthoz értek. El voltak látva drótvágó ollóval, de a honvédek többségén annyira uralkodott az előrerohanás láza, hogy mint parancsnokaik jelentéseikben írták: «… könnyelműen eldobálták drótvágó ollóikat, hogy e lassúnak látszó munka helyett ásóval és puskaagygyal verjék szét a drótsövényeket.»

Ennek a harcznak legforróbb két órája e napon este nyolcztól tízig tombolt. Két álló óra hosszant harczoltak a honvédek a drótszövevény közt. A vezérkari tisztek azt mondják nekem, hogy katonailag ez a mondat majdnem lehetetlenül hangzik és mégis úgy volt: a honvédek két álló óra hosszant harczoltak a drótszövevény közt. Az este sötétjében a világítást ehhez az extázisban vívott harczhoz maga Breszt-Litovszk szolgáltatta: a város vadúl lobogó tűzzel égett, a környéken minden falu égett, a meddig a szem látott, úgy hogy a világítópisztolyokból kilőtt kis csillagok «szomoruan pislogtak az egész harczteret beragyogó vörös izzásban.» Mikor a honvédek átvágták magukat a betonig, az orosz elmenekült Kobilany erődből és felrobbantotta a «Kapitalkoffert.» (Így hívják az erőd homlokán a leginkább előreugró részt, a mely arra szolgál, hogy jobbra-balra oldaltűzzel boríthassa el a támadókat.)

A miskolczi honvédezred rohama közben eljutott egy vizesárokig. A munkácsi honvédezred pedig a 141-es ponttól délre berohant az erődök közé épített állásba, az intervallum-ba és kézitusában vette el az orosztól. A 141-es pontot a 20-ik gyalogezred vette be rohammal. Kobilany erődben egy orosz műszaki katona ijedtében elvágta a villamos vezetéket, s ezzel megakadályozta azt, hogy a hátrább fekvő VII. számú műből az oroszok légberöpíthessék Kobilanyt mindenestől: oroszszal, magyarral együtt. Ezt az orosz katonát, a villamos művek gépészét elfogtuk. Azt vallotta, hogy a támadást éjjelre várták és az volt a parancs, hogy ha az erőd a végét érzi, a csapatok meneküljenek hátra, mert a VII. számú műből villamos vezetékkel felrobbantják Kobilanyt. A honvédek azonban már este nyolcz és tíz közt értek el az erőd faláig, és most az orosz védősereg megrémült arra a gondolatra, hogy talán őket nem is értesítve röpítik levegőbe hátulról az erődöt. Ezért aztán ő elvágta azt a kábelt, a mely hátulról az ekrazithoz szolgált.

Az erődben honvédeink egy hatalmas gőzgépet zsákmányoltak, a mely nagy árkok ásására való.