Part 5

Ez átváltozásomnak egyszerű története. Senki sem hiszi el nekem, hogy mindez valóban így történt. Úgy bánnak velem, mint aki megbolondult és ebben a pillanatban is felügyelet alatt állok. Pedig igazán nem vagyok őrült, eszem a helyén van és ennek bizonyságául írtam le ezt a történetet a legapróbb részletességgel. Az olvasóhoz fellebbezek, vajjon van-e nyoma az őrültségnek történetem elbeszélésében?

Fiatal ember vagyok vén ember testébe zárva. De a kétségtelen tényeknek senki se akar hitelt adni. Természetesen mindenki őrültnek gondol, aki nem akarja elhinni a történetet és persze én nem tudom titkáraim neveit, nem ismerem a doktorokat, akik megvizsgálnak, fogalmam sincs szolgaszemélyzetem és szomszédaim körülményeiről, de még azt sem tudom, milyen városban élek. Persze eltévedek a tulajdon házamban és minduntalan a legkülönbözőbb kellemetlenségek érnek. A legfurcsább kérdéseket teszem fel és hol sirok, hol dühöngök tehetetlen kétségbeesésemben. Nincsen pénzem és nincsen még csak egy csekk-könyvem sem. A bank nem akarja elfogadni aláírásomat, mert azt hiszem, testi gyöngeségem dacára is a kézírásom még mindig Edené. Környezetem nem engedi meg, hogy személyesen menjek a bankba és azt hiszem, ebben a városban, ahol élek, nincs is bank és valahol Londonban van a folyószámlám. Úgylátszik, Elvesham titokban tartotta személyzete és környezete előtt is ügyvédje nevét.

Elvesham buzgón tanulmányozta az orvostudományt így minden kijelentésem, amellyel meg akarom világítani a különös esetet, egyszerűen megerősíti környezetemnek azt a feltevését, hogy őrültségem annak a következménye, hogy túlságosan sokat foglalkoztam pszichológiával. Két nap előtt még ereje teljében álló fiatalember voltam, aki előtt nyitva állt az élet és most dühöngő, borzashajú, vén ember vagyok, aki kétségbeesetten bolyong egy gyönyörűen berendezett palotában, akinek mindenki kitér az útjából és akire mindenki vigyáz. És Londonban Elvesham most újra kezdi az életet egy fiatal testben, mindazzal a felhalmozott tudással és tapasztalattal, amelyet az én öreg testemben szerzett.

Elvesham ellopta az életemet!

Még most sem vagyok teljesen tisztában vele, hogy tulajdonképpen mi is történt. Az íróasztalban kötetnyi kéziratcsomót találtam és a följegyzések az emlékezet pszichológiájának problémájával foglalkoznak, de a jegyzeteket nem tudom elolvasni, olyan titokzatos írásjeleket, egyenleteket és szimbolikus kifejezéseket használt az öreg. Egyhelyütt az áll, hogy Elvesham a matematika filozófiájával is foglalkozott. Azt hiszem, Elvesham egész emlékezetét öreg, fáradt fejéből az én fiatal agyamba helyezte át, viszont az én emlékezetemet az ő pusztuló szervezetébe helyezte cserébe, szóval, száz szónak is egy a vége: _testet cseréltünk_. De hogy az ilyen csere hogyan lehetséges – meghaladja gondolkodásom határait. Világéletemben mindig materialista voltam, de itt, íme világosan áll előttünk, hogy az ember függetlenítheti magát az anyagtól.

Még egy utolsó, kétségbeesett kísérletre szántam el magamat, de előbb megírom történetemet. Ma reggel egy kés segítségével, amit a reggeliző asztalról loptam el, sikerült az íróasztal egyik nagyon is szembetünő titkos fiókját felpattantanom. Nem találtam benne semmi mást, csak egy kis zöld üveget, valami fehér porral. Az üveg nyakán cédula hirdette:

„Szabadulás.“

Lehet – sőt nagyon is valószínű –, hogy ez méreg. Meg tudom érteni Elveshamot, hogy mérget helyezett a kezemügyébe és bizonyos vagyok benne, hogy titkos intenciója az volt, hogy így szabaduljon meg az egyetlen élő tanutól, aki ellene vallhat.

Elvesham megfejtette a halhatatlanság titkát. Eltekintve a véletlentől, testemben fog élni mindaddig, amíg az én testem is meg nem öregszik, azután félredobva elkopott testemet, valami más fiatal és erős áldozatot keres ki magának. Ha meggondolom szívtelen kegyetlenségét, valósággal rettegés fog rajtam erőt… Vajjon hány testből vándorolt már át lelke más fiatal testbe?…

Nagyon kifáraszt az írás. A por nagyszerűen oldódik vízben és az íze sem kellemetlen.

*

Ezzel végződik a történet, amelyet Mr. Elvesham íróasztalán találtak. Holtteste ott feküdt a karosszék és az íróasztal között. A történet ceruzával volt írva és a ceruzát nagyon bizonytalan kéz vezette. Az írás egyáltalán nem hasonlított a nagy tudós éles, tiszta betűvetéséhez.

Két rendkívüli tény megállapítása marad még hátra. Eden és Elvesham között kétségkívül volt valami kapcsolat, amennyiben Elvesham egész vagyonát a fiatalemberre hagyta. De Eden mégsem örökölt semmit. Amikor Elvesham elkövette öngyilkosságát, Eden csodálatos képpen már halott volt.

Huszonnégy órával előbb elgázolta egy automobil, amint a pályaudvar előtti téren át akart szaladni. Így aztán az egyetlen élőlény is örökre elhallgatott, aki világot vethetett volna erre a fantasztikus történetre.

A kristálytojás

London egyik szűk és sötét mellékuccácskájában még egy éve is kopott és viharvert sárga betűk hirdették:

=C. Cave ritkaság- és régiségkereskedő=

A kirakatban a legnagyobb összevisszaságban a legkülönbözőbb tárgyak hevertek. Volt ott elefántagyar, pajzsok és kardok, két tigriskoponya, egy ember koponyája, egész csomó molyette, kitömött majom. Az egyiknek a kezében lámpás volt kifujt strucctojáson, halászfelszerelés és egy példátlanul piszkos, üres üvegakvárium. Történetünk kezdetén a kirakatban állott egy tojásalakú, pompásan csiszolt kristály is. Ennek a szemléletébe merült el a kirakat előtt két úriember: az egyik egy magas, vékony pap, a másik pedig egy feketeszakállas sötétbőrű fiatalember. A sötétbőrű fiatalember heves kézmozdulatokkal magyarázott valamit és szemmelláthatólag minden erejével arra igyekezett társát rávenni, hogy vegye meg számára a kristálytojást.

Mialatt ezek ketten odakünn vitáztak, Mr. Cave belépett az üzletbe. Szakállán még mindig ott voltak a reggeli maradványainak nyomai, de amikor észrevette, hogy a kirakat előtt álló két ember figyelmét mi köti le olyan nagyon, elfeledkezett még arról is, hogy lesöpörje szakálláról a kenyér- és vajmaradványokat. Bűntudattal arcán hátrapislantott a lakás irányába és csöndesen becsukta az ajtót. Alacsony öreg ember volt, nagyon sápadt arccal és különös, vizes-kék szemekkel. Haja sötétszürke volt és öltözete hosszú kék kabátból, régen divatját mult cilinderből, puha bársonypapucsokból állott. Mr. Cave dermedten állott meg és úgy figyelte a két vitatkozó embert. A pap mélyen a nadrágzsebébe nyúlt, egy marék aprópénzt húzott ki belőle és megelégedetten nevetett társára. M. Cave-et egészen leverte, amikor beléptek az üzletbe.

A pap minden teketória nélkül megkérdezte, hogy mi az ára a kristálytojásnak. Mr. Cave idegesen a lakás felé pillantott ismét és kijelentette, hogy a kristály öt fontba kerül.

A pap túlságosan magasnak találta az árat.

Valóban, Mr. Cave maga sem gondolta, mikor potom pénzen megvette a tojást, hogy valaha is ilyen hallatlanul nagy árat fog érte kérni – s ezzel hosszú alkudozás vette kezdetét. Végül is Mr. Cave kinyitotta az ajtót és úgy jelentette ki:

– A tojás öt fontba kerül!

Ebben a pillanatban a lakásba vezető ajtó nyílásában megjelent egy idősebb asszony és kíváncsian a két vevőre bámult.

– A tojás öt fontba kerül! – ismételte meg Mr. Cave, de hangja most már idegesen megcsuklott.

A fiatalember egészen idáig nem szólt egy árva szót sem, csak Cave-et figyelte állhatatosan. Most megszólalt:

– Adja meg az öt fontot.

A pap ámulva pillantott rá, vajjon nem tréfál-e, azután ismét Mr. Cave felé fordult és még jobban elcsodálkozott, amikor látta, hogy a kereskedő egészen elsápadt.

– Öt font sok pénz – mondotta a pap, de azért zsebébe nyúlt és elkezdte összeszedni pénzét. Valami két és fél fontot össze is kapart, de azután végül is társához fordult segítségért, akivel, úgy látszik, egészen bizalmas lábon állott. Ez alkalmat adott Mr. Cave-nek arra, hogy összeszedje gondolatait és a kereskedő egyszerre izgatottan magyarázni kezdte, hogy szó, ami szó, a kristály voltaképpen nem is eladó. A két vevőt természetesen nagyon meglepte ez és felelősségre vonták M. Cave-et, hogy miért nem gondolt erre azelőtt, mielőtt alkuba bocsátkozott volna. Mr. Cave zavarba jött, de makacsul kitartott amellett, hogy aznap délután nem rendelkezhetik a kristálytojás fölött, mert már előzőleg jelentkezett egy vevő, aki másnapig gondolkodási időt kért. A két vevő, abban a hiszemben, hogy Mr. Cave ezzel csak még jobban fel akarja csavarni a tojás árát, úgy tett, mintha ki akarnának menni az üzletből. Ebben a pillanatban azonban a lakás ajtaja kinyilt és belépett rajta egy kis szemű, sötéthajú, nagyon kövér asszony, aki fiatalabb és sokkal hatalmasabb volt Mr. Cave-nél. Az asszony nagyon nehézkesen mozgott és arcán a harag pírja égett.

– A kristály, igenis, eladó – mondotta határozottan – és öt font elég pénz érte. Nem tudom, mi ütött hozzád, Cave, hogy nem fogadod el az urak ajánlatát!

Mr. Cave, nagyon megzavarodva a hirtelen közbelépés miatt, szemüvege fölött ránézett feleségére és idegesen kijelentette, hogy az üzletet ő vezeti és abba nem tűr beleszólást. Hosszú vita vette kezdetét. A két vevő nagy érdeklődéssel szemlélte a jelenetet és időről időre Mrs. Cave pártját fogva szemmellátható mulatsággal, bele-beleszóltak a veszekedésbe. Cave sarokba szorítva is ragaszkodott ahhoz, hogy aznap reggel valaki meg akarta vásárolni a kristályt és ebből sehogy sem akart engedni. Végül is a fiatal keleti vetett véget a vitának azzal, hogy két nap mulva benéznek a tojásért.

– De akkor aztán ragaszkodunk az öt fonthoz – jelentette ki a pap elmenőben.

Mrs. Cave férje helyett is mentegetőzött és kijelentette, hogy az ura „néha egy kicsit különös“; azzal a két vevő eltávozott az üzletből, magára hagyva a házaspárt, hogy tovább vitatkozzanak a tojás fölött.

Mrs. Cave nem nagyon kímélte az urát. A szegény kis emberke egész testében remegve az izgalomtól, egyrészt azt vitatta, hogy van egy másik vevője is a tojásra, másrészt pedig kijelentette, hogy a kristály testvérek között is megér tíz fontot.

– Hát akkor miért kértél érte csak öt fontot? – volt rá felesége válasza.

Mr. Cave mostohalányával és mostohafiával lakott együtt, így aztán este a vacsoránál a dolgot újra megtárgyalták. Egyiküknek sem volt túlságosan jó véleménye Mr. Cave kereskedői ügyességéről, de délelőtti eljárását egyenesen őrültségnek találták.

– Szentül meg vagyok győződve arról, – mondotta tizennyolcéves mostohafia – hogy már más ajánlatokat is visszautasított.

– De _öt fontot!_ – káltott fel felháborodva Mr. Cave mostohalánya, aki bizony már jócskán megvolt huszonhat esztendős.

Mr. Cave dadogva kezdte magyarázni, hogy üzleti dolgait ő érti legjobban, de bizony nem nagyon sikerült meggyőznie családját szavai igazságáról.

Végre is vacsoráját otthagyva, égő fülekkel, könnyekkel szemeiben kiment a szobából, hogy bezárja a boltot. Mért is hagyta olyan sokáig a kristályt a kirakatban? Ilyen őrültség! Egyre csak ez járt az eszében és sokáig nem tudott kitalálni semmit, hogyan kerülje ki a tojás eladását.

– Légy szíves, ne szólj bele üzleti ügyeimbe! – volt minden, amit Mr. Cave ki tudott nyögni.

Vacsora után mostohalánya és mostohafia kicsípték magukat és elmentek hazulról, felesége pedig felment a hálószobába, hogy egy kis szívderítő pálinka mellett meghányja-vesse magában a kristály eladásának dolgát. Mr. Cave az üzletbe ment és órákon át ott maradt, hogy – mint feleségének magyarázólag mondotta – az aranyhalmedence körül szikladarabokat helyezzen el nagy művészettel, valójában pedig, hogy legbensőbb szive vágyát kielégítse, amiről majd később szólunk részletesebben.

Másnap reggel Mrs. Cave észrevette, hogy a kristály eltünt a kirakatból és egy halom ócska halászkönyv mögött van elrejtve. Az asszony nem szólt semmit, hanem fogta a tojást és a kirakat legfeltünőbb helyére tette.

A nap nagyon komoran telt el. Mr. Cave – ha ugyan lehetséges volt – még szórakozottabbnak mutatkozott, mint rendesen és határtalanul ideges volt mindenkivel. Délután, amikor felesége szokása szerint lefeküdt aludni, a kristályt ismét bevette a kirakatból.

Másnap Mr. Cave-nek el kellett mennie egy iskolába, ahol az igazgató a természetrajzi szertár számára egy kitömött cethalat akart vásárolni és távollétében Mrs. Cave gondolatai ismét a kristályra terelődtek. Mrs. Cave már szépen beosztotta magának az öt fontot, amit a kristályért fognak kapni és a vásárlandó tárgyak között első helyen egy zöld selyemruha, második helyen pedig egy richmondi kirándulás szerepelt. Ebben a pillanatban megszólalt az üzletajtó fölött a csengő. A látogató csak azt jött bejelenteni, hogy már nincsen szüksége azokra az élő békákra, amelyeket két nappal előbb rendelt. Mrs. Cave-et nem nagyon érdekelte férje üzleteinek ez a csoportja, igy az egész dolog hidegen hagyta, de tekintete önkénytelenül is a kirakatra tévedt, hogy gyönyörködjék a selyemruhát és kirándulást jelentő kristályban.

Legnagyobb meglepetésére a kristály eltünt a kirakatból!

Első dolga volt félretolni a halászkönyveket, amelyek mögé előző nap rejtette férje a tojást, de a kristályt ott sem találta és hiába forgatta fel a következő félóra alatt az egész üzletet, sehol sem akadt a kristály nyomára.

Amikor Mr. Cave negyedkettőkor hazajött a cápaügyének letárgyalása után, a boltot a legnagyobb rendetlenségben találta. Felesége négykézláb mászkált a pult alatt és a preparáló szerek között kutatott a kristálytojás után. Dühösen támadt neki férjének, amikor belépett az üzletbe és egyenesen azzal vádolta, hogy bizonyosan „ő dugta el“.

– Mit dugtam el? – kérdezte Mr. Cave.

– A kristályt!

Mr. Cave-et szemmelláthatólag nagyon meglepte ez a kijelentés és gyorsan a kirakatablakhoz sietett.

– Nincsen ott? – kérdezte. – Jóságos Isten! Mi történhetett vele?

A hangok hallatára kinyílt a lakás ajtaja és belépett a boltba Mr. Cave mostohafia, aki alig egy-két perccel Mr. Cave előtt jött csak haza és vadul káromkodni kezdett. A fiu egy ócskabútorkereskedőnél volt alkalmazásban, szemben, az ucca túlsó oldalán, de hazajárt ebédelni és most dühöngött, hogy még mindig nincs az ebéd az asztalon.

Amikor azonban meghallotta, hogy a kristály eltünt, megfeledkezett ebédjéről, mindenről és haragja most már anyjáról mostohaapjára terelődött. Először persze mindketten azt hitték, hogy Mr. Cave „dugta el“ a tojást, de Cave erélyesen tagadta, hogy bármit is tudna a kristály sorsáról, sőt odáig ment, hogy végül is először feleségét, azután mostohafiát vádolta azzal, hogy magukhoz vették a kristályt. Ezzel nagyon éles és nagyon helyes vita vette kezdetét, melynek az lett a vége, hogy Mrs. Cave hisztériás görcsökbe tört ki, a mostohafiú pedig egy félórával később ment be az üzletbe aznap délután.

Este a dolgot ismét megtárgyalták Mr. Cave mostohalányának jelenlétében és a vacsora azzal végződött, hogy Cave hangosan bevágva maga mögött az ajtót, visszavonult a boltba. A család többi tagjai Cave-ről távollétében még a keresztvizet is leszedték, azután hozzáláttak a ház átkutatásához.

Másnap a két vevő ismét jelentkezett. Mrs Cave könnyek között fogadta őket és bőbeszédűen elmesélte, hogy ember el nem tudja képzelni, mit kellett neki szenvednie Cave-től házasságuk alatt… Nagynehezen végre kinyögte, hogy a tojás érthetetlen módon eltünt. A pap és barnabőrű társa csendesen egymásra nevettek és kijelentették, hogy „valóban nagyon különös“. Amikor Mrs. Cave a mosolyon felbátorodva hozzákezdett élettörténete elbeszéléséhez, ki akartak menne a boltból. Mrs. Cave még nem adta föl a reményt, hogy megtalálja a tojást, éppen ezért elkérte a pap címét, hogy az esetben, ha mégis előkerülne a kristály, tudathassa vele. A pap készséggel átnyujtotta névjegyét, de ugy látszik a kártya később valahogy elkallódott és Mrs. Cave sehogyan sem tudott visszaemlékezni a megadott címre.

Estére a Cave-család tagjai annyira kimerültek a kutatásban, hogy a vacsora fáradt csöndben zajlott le.

Egy ideig nagyon feszült volt a hangulat a Cave-családban, de miután sem a kristály, sem a vevők nem bukkantak fel többé, az egész dolog lassan-lassan feledésbe ment.

Nos, őszintén szólva be kell vallanom, hogy Mr. Cave hazudott, mert nagyon is jól tudta, hogy a kristály hol volt. A tojás Mr. Jacoby Wace segédorvos szobájában rejtőzött a Szent Katalin-kórházban Ott állott egy asztalkán, fekete bársonnyal letakarva, egy üveg amerikai whisky mellett.

A részleteket is, amelyeknek alapján ez a történet íródott, Mr. Wace mondotta el. Cave a kristályt a kórházba a cápa üres gyomrába rejtve csempészte, másnap, hogy a pap és a sötétbőrü fiatalember meg akarták venni. Könyörögve kérte a segédorvost, hogy rejtse el néhány napig számára. Mr. Wace egy ideig habozott. Barátsága Cave-vel egy kicsikét különös volt. A fiatal orvos nagy előszeretettel tanulmányozta a ritka embertipusokat és az öreg ritkaságkereskedőt nem egyszer hívta meg vacsora után egy egy pohár borra magához, hogy Cave kifejthesse mulatságos felfogását az életről általában és feleségéről különösen. Mr. Wace ismerte Mrs. Cave-et is, mert néhányszor előfordult, hogy Mr. Cave nem volt olyankor odahaza, amikor az orvos beszólt érte a ritkaságboltba. Wace ilyenformán tudott azokról az állandó nézeteltérésekről is, amelyek Cave és felesége között mindennaposak voltak, így alaposan mérlegelve a dolgot, úgy határozott, hogy a kristálynak menedéket ad. Mr. Cave megígérte, hogy majd később részletesen elmondja, miért ragaszkodik olyan nagyon a tojáshoz, de annyit már az első alkalommal is elárult, hogy víziókat látott benne.

Még aznap este ismét felkereste Mr. Wacet s egy bonyolult történetet adott elő neki. A kritályt egy sor más furcsasággal együtt vásárolta meg egy másik ritkaságkereskedő tárgyainak árverésén és miután fogalma sem volt arról, hogy mi lehet az értéke, tiz shillingre írta ki az árát. Hónapokon keresztül állott a kirakatban ezen az áron a tojás, de nem akadt rá vevő és már éppen arra gondolt, hogy leszállítja az árát, amikor különös felfedezésre jutott.

Akkortájt nagyon rossz volt az egészségi állapota – nem szabad elfeledni, hogy a későbbi események során is állandóan gyöngülőben volt Mr Cave fizikai ereje – és nagyon elkeserítette felesége és mostohagyerekei rossz bánásmódja. Mrs. Cave hiű, képzelődő, szívtelen asszony volt, aki egyre mértéktelenebbül adta át magát az alkoholok örömeinek, mostohalánya közönséges és goromba volt, mostohafia pedig szívből gyűlölte Mr. Cave-et és nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy ennek kifejezést is ne adjon. A bolt sem ment a legjobban és Mr. Wace azt hiszi, hogy időről időre bizony Cave is a pohár fenekére nézegetett.

Cave jómódú szülők gyermeke volt, gondos nevelésben is részesült, igy aztán a folytonos gondok és bajok nyomán melankólia és álmatlanság köszöntött rá időnek előtte. Nem akarta megzavarni családja éjszakai nyugodalmát, így az álmatlan hajnalokon Cave csöndesen felkelt a felesége mellől és vándorolni kezdett a házban. Egy ilyen alkalommal egy szép augusztusi hajnalon, ugy három óra tájban, véletlenül a boltba tévedt.

A piszkos, kis üzletben koromsötét volt, kivéve egyetlen pontot, ahonnan szokatlan csillogás ütötte meg szemét. Közelebb lépve, észrevette, hogy a fény a kristálytajásból sugárzik. A redőny hasadékán keresztül vékonyka fénysugár esett a tojásra, és egész belsejét fénnyel árasztotta el. Mr. Cave-nek feltünt a dolog, mert ellenkezett az optika minden szabályával, amint azt fiatal korában tanulta. Azt értette, hogy a kristály visszaveri a sugarakat és hogy belsejében egy közös gyujtópontban találkoznak a sugarak, de ez a szétszórt fény ellentétben állt fizikai tudásával.

Egészen közel lépett a kristályhoz, belekukucskált és azzal az érdeklődéssel, amelyet gyerekkorában árzett a kutatások iránt, mindenfelől vizsgálni kezdte a különös tüneményt. Legnagyobb bámulatára a fény nem maradt egy helyben a tojas belsejében, hanem ide-oda táncolt benne, mintha csak a tojás belül üres lenne és belül valami fénylő gáz gomolyogna. Amint ide-oda járkált a tojás körül, hogy különböző szemszögekből vegye szemügyre, egyszerre azt vette észre, hogy bár a fénysugár és a kristály közél állott, _azért a kristály továbbra is fényesen ragyogott_. Ezen egészen elbámulva, fogta a kristályt, elvitte a fény útjából és a bolt legsötétebb sarkába állította A tojás még vagy négy-öt percig világos maradt, azután lassan-lassan elsötétedett, majd egészen kialudt. Ismét visszatette a vékonyka napsugárba és a kristály pillanat alatt újból ragyogni kezdett.

Legalább idáig Mr. Wace mindenben megerősíti Mr. Cave figyelemreméltó történetét. Ő maga is ismételten a fény felé tartotta a kristályt és utána a tojás koromsötét szobában is még percekig világított. Mindazonáltal úgy látszik, hogy a kristály sugárzása egészen különös lehetett és nem minden szem látta egyformán, mert például Mr. Hardinger egyáltalán képtelen volt bármiféle tüzet is észrevenni benne. De maga Mr. Wace is Mr. Cavehez viszonylag sokkal-sokkal kevesebbet látott ebből a sugárzásból, sőt még Mr. Cave maga sem mindig egyformának látta a fényt, amelyet a kristály magából kisugárzott: ha gyönge és kimerült volt, ez a különös képessége egyszerre megsokszorozódott.

A kristály sugárzása mingyárt kezdettől fogva különös lenyügöző hatással volt Mr. Cavere és köteteknél többet beszélt a szegény ember elhagyatottságáról az a tény, hogy teremtett léleknek nem szólt egy szót sem rendkívüli megfigyeléseiről. Úgy látszik, odahaza, a Cave-családban, olyan atmoszféra uralkodhatott, hogy a boldogság elárulása egyértelmű lett volna annak elvesztésével. Mr. Cave megfigyelte, hogy amint a hajnal közeledett és a napvilág erősödött, a kristály egyszerre elvesztette tündöklését és volt idő, amikor csak az éjszaka kellős közepén, a bolt legsötétebb sarkaiban láthatott belőle valamit.

Mr. Cave hamarosan rájött arra, hogy ha azt az öreg fekete bársonydarabot, amellyel az értékesebb tárgyakat szokta éjszakára letakarni, a fejére borította, nappal is megfigyelhette a kristály belsejében tündöklő mozgást. Végtelenül vigyázott, hogy a felesége ne találjon így rá és csak délutánonként merte elővenni a tojást, amikor felesége ebédutáni álmát aludta, de még ekkor is a pult alá bujt mindig.

Egy szép napon, amint a kristályt ide-oda forgatta kezében, valami egészen különöset vett észre benne. Felbukkant és már el is tünt, mint a villámlás, de ezalatt a másodperc alatt úgy rémlett neki, mintha a kristály belsejében egy tágas és idegen más világ bukkant volna fel és amint most lázas izgalommal ismét ide-oda forgatta a kristályt, a látomány még egyszer előbukkant.

Fölösleges és fárasztó is volna itt még egyszer leírni Mr. Cave hosszú kisérletezéseit, hiszen az eredmény magában véve is eleget mond: hogy ha a kristály belsejébe a beeső fénysugártól mintegy 107 fokos szög alatt tekintett be, _egy kiterjedt és különös tájék képe tünt fel abban_. A kép egyáltalán nem volt álomszerű, sőt nagyon is valószerű benyomást keltett és mennél tisztább volt a fénysugár, annál kézzelfoghatóbbnak látszott, Mozgó kép volt, amennyiben lassan és kiszámítottan különböző tárgyak mozogtak benne.

Mr. Cave leírása – mint arról Mr. Wace biztosít – nagyon részletes és pontos volt és teljességgel hiányzott belőle minden olyan túlzás, ami hallucinációra látszott volna mutatni. Mindazonáltal nem szabad elfelejteni, hogy Mr. Wace hiába próbálkozott számtalanszor a a kristály belsejében felfedezni mindazt, amiről Mr. Cave beszélt neki; minden kísérlete hiábavaló maradt.