Part 5

Irma _egyre lelkesebben_. Én tündércseléd vagyok! Látod, szegény Hamupipőke voltam, mégis eljöttem a bálodba, ahol a királyok táncolnak… itt marad az üvegcipőm, amit a tündértől kaptam, mezítláb megyek haza… de megtetszettem neked… majd jössz utánam a cipővel… keresel majd az egész világon, amíg megtalálsz és szerelmesen borulsz rám, te Lajos király, reámborulsz, te Sipos király, te drága Lajos király, mért nem halok meg mostan mindjárt itt, a te erős kebleden?!

_Az ajtó mögött pillanatnyi szünet, aztán nagy robajjal megszólal a bús csárdás._

Sipos _elhúzódik Irmától_. A csárdás…

_Figyelnek. A csárdás zúg._

Irma _reszketve_. Ne menj be.

_Szünet._

Irma. Visszacsábít.

_Szünet._

Irma _halkan_. Ravaszabb, mint mink.

Sipos. Bizony ravaszabb.

Irma. Ne menj be. Én belehalok.

Sipos _az ajtó felé néz, habozva_. Ne menjek?…

_Az ajtó nyílik. Adél kilép a küszöb elé. Az ajtó nyitva marad. A zene szól._

Adél. A csárdás! Nem hallja?

Sipos _határozatlanul_. Igen…

_Közelednek egymáshoz._

Adél _Sipos karjába karol és lassan elindulnak ketten, be a muzsikás szobába. Adél fölemelt fejjel, élénken mondja._ Föl a fejet, Sipos!

_Bemennek, az ajtó becsukódik._

Irma _utánuk lép néhányat, figyel a duhaj csárdásra. Aztán fojtottan sírva, gyorsan nagykendőt kerít a nyakába, az asztalhoz szalad, ott egy darab kenyeret piros szalvétába kötöz, kis batyúvá, aztán az ajtó felé fordul._ Isten veled! «Fájdalmamnak angyala, könnyeimnek zápora»… Isten veled!

_Átszalad balra a tornácon, a konyhaajtónál kiszalad az udvarba. Tompa mennydörgés, végig. Ebbe kiáltja fájdalmasan:_ Isten veled, drága mérges!…

_Átszalad az udvaron, kiszalad jobbra. Mintha az utcán futna a viharban, a távolodó tompa dörgésben egyre messzibbről hallani zokogó, fájdalmas kiáltását:_ Isten veled! Isten veled!

FÜGGÖNY

HARMADIK FELVONÁS.

_Földszinti várószoba a kerületi kapitányságon, ódon kültelki házban. Hosszúkás, fehérre meszelt hivatalszoba, melynek hátul két ablaka és egy üveges ajtaja van. Ez mind egy kis udvarra nyílik. Balról elől ajtó, mely a rendőrtanácsoshoz vezet. Hátul a bal ablaknál íróasztal, mögötte aktaszekrény. Jobb szélen íróasztal, fölötte a falon a főkapitány arcképe. Ez alatt valami hivatalos táblázat. Néhány szék. Hátul, a hátfal mentén, szemben a közönséggel, két hosszú fapad a felek számára. Mindenik padon öt ülőhely._

_Másnap reggel._

_Mikor a függöny felgördül, a bal íróasztalnál ül és dolgozik az Irnok. A jobb íróasztalnál ül az Őrmester, őszes hajú, derék öreg rendőr. Hátul a padon sorban ül: a bal szélen Sipos, még a tegnapi ruhában, mellette a földön utazóbőröndje, ezen kabátja és kalapja. Mellette sok üres hely. Aztán jó messze Adél, már kipihenve és átöltözve, majd Adéltól jó messze, a pad másik végén, egymás mellett Házmester és Kati._

_Hosszú, igen hosszú szünet. Az Irnok és az Őrmester egykedvű, Adél maga elé néz, házmesterék meg vannak ijedve, Sipos nyugtalan._

_Csönd._

Sipos _az irnokhoz, cédulával a kezében_. Kérem szépen, nem lehetne megtudni, mért vagyunk mi ide beidézve?

Irnok. Nem.

Sipos. Sejtelmünk sincs róla, kérem, és már itt ülünk egy félórája. Tíz órára voltunk idézve sürgősen és már féltizenegy.

Irnok. Sajnálom. Sőt, hogy úgy mondjam, mélyen fájlalom. _Tovább ír._

_Szünet._

Sipos. Nem lehetne bemenni a tanácsos úrhoz?

Irnok _írásközben_. Nem.

Sipos. Mért nem lehetne bemenni?

Irnok. Mert nem lehetne bemenni.

Sipos. Az más. Köszönöm. _Visszaül, vállat von._

Őrmester. A tanácsos úrnál kihallgatás folyik. Várjanak türelemmel a sorukra.

Sipos. Köszönjük szépen.

_Szünet._

Sipos. Sejtelmem sincs, mit akarnak tőlünk. _Nézi a cédulát._ «Tíz órakor.» Oldalt, kék ceruzával: «Sürgős.»

Házmester. Nekik, úgy látszik, nem sürgős.

Sipos. Tényleg, magának lesz igaza. Nem lehet más, mint a cigányzene miatt. Meddig nyúzta az a három vályogvető?

Házmester. Reggel hét óráig.

Sipos. Érdekes, én elaludtam éjfél felé a tornácon, nem is hallottam.

Házmester. Félnyolcig tetszett aludni, csak úgy, az asztalra borulva.

Sipos. Azt viszont hallottam úgy félálomban, hogy a Stetner még ordított sokáig.

Házmester. A Stetner úr reggel ötig vonyított.

Sipos. Mit csinált?

Házmester. Vonyított kérem, mint az eb. A versit szavalta.

_Szünet._

Sipos. Talán nagyon erősen vonyított?

Házmester. Borzasztóan. Reggel ötkor ráborítottuk a jeges vizet, akkor elhallgatott és hazament.

Sipos. Biztos, hogy a szomszédok jelentettek föl, éjjeli csendháborításért.

Kati. Miféle csendet háborítottunk kérem? Szép kis csend volt az! Folyton dörgött az ég, mintha le akarna szakadni.

Sipos. Hja, annak szabad.

_Az üvegajtó nyílik, két szegény ember jön be._

Őrmester. Mit akarnak? _Cédulát vesz át tőlük._ Várjanak kint, maguk tizenegy órára vannak idézve. Ezek itt most a tízórások. _Rájuk nyomja az ajtót, visszaül a helyére._

_Szünet._

_Az üvegajtó nyílik, belép Roticsné és Társalkodónője. Roticsné drága, bús, fekete selyemruhában, gyászban._

Roticsné _cédulát ad az Őrmesternek_. Tessék. Be lettem idézve.

Őrmester _ránéz a cédulára_. Tízórások. Oda üljenek a tízórásokhoz.

_Roticsné és Társalkodónője leül a padra._

Sipos. Ez is tízórás? Velünk együtt?

Házmester. Úgy látszik.

Sipos. Ez ott volt a lakodalmon?

Házmester. Én nem láttam.

Sipos. Ki ez?

Házmester. Nem tudom. _Adélhoz_. Nagyságos asszony, nem tetszik ismerni?

Adél. Nem.

Házmester. Lehet, hogy ez valamelyik szomszéd, aki minket följelentett.

Sipos. Ilyen finom hölgy nem lakik arra mifelénk egy se.

Házmester. Biztos méltóságos asszony.

_Szünet._

Adél. Szeretném tudni, hogy mit határozott? _Sipos nem felel._ Azt kérdeztem, hogy mit határozott?

Sipos _nem néz a szemébe_. Ez a koffer itten, ez felel helyettem.

Adél. Vagyis elmegy.

Sipos. El.

Adél. Hova?

Sipos. Azt még nem tudom. De oda magához, soha többé.

Adél. Én el vagyok mindenre készülve, de tudnom kell, mihez tartsam magamat. Szóval elhagy?

Sipos. El.

Adél. Örökre.

Sipos. Ez olyan tiszta munka, mint az angol polituros bútor. Erről nem is érdemes beszélni. Kérem, kiméljen meg.

Adél. Meg fogom kimélni. Megigértem tegnap, állom a szavamat. Csak az érdekel, mi lesz a fehérneműjével.

Sipos. A nagy kofferemben van fölül.

Adél. És a ruhái?

Sipos. A nagy kofferemben, alul. Este érte küldök két inast a műhelyből.

Adél. Itt a kis kofferben mi van?

Sipos. Napi szükséglet.

Adél. Fésű, kefe?

Sipos. Benne van.

Adél. Inggombok?

Sipos. Benne.

Adél. Fogkefe, fogpor, szappan, sósborszesz?

Sipos. Benne.

Adél. Aszpirin?

Sipos. Benne. Ecset, zsilett, timsó, cipőkanál, hálóing, nyakkendő, zsebkendő, szivar, bajuszkötő, hajvíz, gallér, ne féljen, minden.

Adél. Papucs?

Sipos. Az nincs, az istállóját neki.

Adél. Elküldöm.

Sipos. Köszönöm.

_Szünet._

_Az üvegajtó nyílik, Császár lép be izgatottan._

Császár. Most hallom… hogy itt vannak. Mi az? Mi történt?

_Senkise felel._

Őrmester. A cédulát kérem.

Császár. Nekem nincs cédulám. Én az uraságok barátja vagyok.

Sipos. Nekem nem.

Őrmester. Mi tetszik?

Császár. Dehát… Adél, az istenért, mit keres maga a rendőrségen?

Adél. Nem tudjuk, miért idéztek be. Valószínűleg nagy volt a lárma a lakodalmon és feljelentettek éjjeli csendháborításért.

Császár. Ez hallatlan. Kérem, én rendelkezésre állok, én itt maradok, én tanu vagyok, bármit akarnak maguktól. _Őrmesterhez_. Kérem, én tanu vagyok.

Őrmester. Akkor üljön le oda a többihez.

Császár _leül Roticsné mellé_. Én úgy meg voltam lepve. Mikor fölkeltem és szétnézek, az egész ház üres, csak a Julcsa van otthon, azt mondta, hogy mind idejöttek. _Adélhoz_. Kik ezek?

Adél. Nem tudjuk. Lehet, hogy a feljelentők.

_Szünet._

Császár _Roticsnéhoz_. Bocsánat. Kihez legyen szerencsém?

Roticsné. Roticsné vagyok.

Császár. Bocsánat. Most se tudok többet.

Roticsné. Sajnálom. Én önt nem ismerem. Legyen szíves bemutatkozni.

Császár. Pardon. Császár Pál vagyok.

Roticsné _fejbiccentéssel_. Roticsné. Mi tetszik?

Császár. Miért méltóztatik itt lenni?

Roticsné. Ahoz önnek semmi köze.

Császár. Köszönöm. Több közölnivalója nincs?

Roticsné. Nincs.

Császár. Újból köszönöm ezt a keveset is.

_Csönd. Szünet._

_Az ajtó nyílik, Ilona lép be cédulával a kezében, az Őrmesterhez megy._

Őrmester _a cédulát nézve_. Keceli Ilona?

Ilona. Igen.

Őrmester. Felügyelet alatt álló leány?

Ilona. Igen kérem.

Őrmester. Tízórás maga is. Üljön oda a többihez.

_Mozgás._

Sipos. Ez is tízórás? Most már aztán igazán kezdek összekavarodni.

Őrmester. Mért nem ül le?

Ilona. Köszönöm, én inkább állok. _Szerényen áll meg a pad jobb vége mellett. Kati elhúzódik tőle. Mind balra rukkolnak, még Adél is._

Sipos. Nahát, most már aztán nevezzenek Pinkásznak, ha egy szót értek az egészből. _Fölkel, erélyesen._ Kérem szépen, bocsánatot kérek, de most már igazán bátorkodom komolyan megkérdezni, mit akarnak itt tőlünk és miféle társaságba vagyunk itt keverve?

_Elakad a szava, mert a baloldali ajtó, mely a rendőrtanácsoshoz vezet, kinyílik és kilép rajta Irma. Irma narancsszínű, legmodernebb, mélyen kivágott báli ruhában van, tele csillogó aranyflitterrel. A ruha agyongyűrött, viselt, piszkos. Fején csillogó fejdísz. Narancsszínű harisnya, piszkos fehér báli cipő. Az egyik harisnyája lelóg._

Irma _megtörten, a zokogástól fáradtan, senkit meg nem ismerve, megy végig a szobán, lezökken az Őrmester íróasztala mellett jobbról elől álló székre, elrejti arcát és keservesen sír._

Sipos _némán kisérte a szemével odáig_. Irma! Te vagy az?

Irma _felelet helyett felzokog_.

Sipos. Irma! Mi az? Irma! Nem beszélsz?!

Irma _zokogva_. Nem!

Sipos. Én tegnap részeg voltam, azt tudom. Biztos, hogy most alszom valahol, a kertben vagy az ágyban és ezt mind álmodom. _Fogdossa magát._

_Mindenki csudálkozva nézi Irmát._

Házmester. Ez nem álom, kérem, ez az Irma.

Adél. Irma!

Irma _sírva_. Nem! Nem!

Sipos. Kérem, tessék engem azonnal bevezetni a méltóságos tanácsos úrhoz, mert én megőrülök és szétverem ezt a korcsmát.

Őrmester. Tessék tartózkodni az ilyen kifejezésektől. Ez nem korcsma.

Sipos. Én be akarok menni a vezetőséghez. Hol van itt a vezérigazgató? _Indul_.

Irnok. Nem lehet bemenni, mert még a rendőrorvos úr van bent.

Sipos. Az is tízórás?

Irnok. Igen. Ő a feljelentő.

Sipos. Kit jelentett fel?

Irnok. A Roticsnét.

Sipos. Micsoda Roticsnét?

Irnok. Azt, aki ott ül. Özvegy Roticsné, úgynevezett bűnbarlang-tulajdonosnő.

Császár. Pardón. _Messze elhúzódik tőle._

Sipos _keservesen vigyorogva_. Most aztán igazán biztos kezd lenni, hogy otthon alszom valahol a Tavaszmező-utcában. Borzasztó mélyen aludhatom, hogy még erre se ébredek fel.

_A bal ajtó nyílik, kijön onnan a Rendőrorvos és a Rendőrtanácsos. Mögöttük az ajtónálló. Irnok és Őrmester feláll._

Ajtónálló _cédulát tart a kezében_. Sipos Lajosné!

Adél _feláll_. Én vagyok.

Ajtónálló. Tessék bemenni.

_Adél balra el, Ajtónálló utána. Az ajtó becsukódik._

Rendőrorvos. Ne fáradj, tanácsos úr, köszönöm szépen, a viszontlátásra.

Tanácsos. Én köszönöm. Szervusz doktor. És még egyszer köszönöm, hogy így vigyázol a becsületemre. Légy nyugodt, ellátjuk ezt a dolgot. Este hol vagytok?

Rendőrorvos. Kérlek, Margiték megjöttek Szegedről, vacsora után átmegyünk a Morbitzerhez cigányt hallgatni. Nem jönnétek ti is?

Tanácsos. Én szívesen jönnék, de tudod, Lina milyen.

Rendőrorvos. Hát mindenesetre nagyon fogunk örülni, ha jöttök. Szervusz.

Tanácsos. Szervusz. Ha csak lehet, jövünk. Kézcsókomat Herminnek és Margitnak. Kézcsókomat Vilmának, Erzsikének és Piroskának.

Rendőrorvos. Kézcsókomat Linának.

Tanácsos. Köszönöm, átadom. Szervusz.

Rendőrorvos. Szervusz. _Elsiet az udvar felé._

Tanácsos _indul visszafelé, Sipos elébe áll_.

Sipos. Engedelmet kérek, van szerencsém magamat bemutatni. Sipos Lajos vagyok.

Tanácsos. Mi tetszik?

Sipos. Azt mondják kérem, a rendőrorvos úr a följelentő, itt ülünk kérem egy ijedtségben kérem, miről van itt szó, tanácsos úr?

Tanácsos. Igenis ő a feljelentő. Talán valami kifogása van ellene?

Sipos. Dehogy van, kérem, csak nem tudjuk, mért idéztek be ide bennünket.

Tanácsos. Őrmester, micsoda illat van itt? Mint valami drogériában.

Irma _hangosan felzokog_.

Őrmester _feláll_. Tanácsos úrnak alásan jelentem, én nem tudom, de valaki be van itt szagosítva, már én is alig bírom.

Tanácsos _Roticsnéhez_. Biztosan maga parfümös, de megálljon, beparfűmözöm én magát máma azért, amit evvel a lánnyal csinált.

Roticsné. Nagyságos tanácsos úr, itt folyjon ki a két szemem, ha én egyáltalán szóbaálltam vele.

Tanácsos. Fogja be a száját.

Sipos. Úgy látszik, mégse méltóságos asszony.

Tanácsos _Siposhoz_. A maga felesége az, aki most bement?

Sipos. Még igen.

Tanácsos. És maga nem tudja, miről van szó?

Sipos. Nem kérem.

Tanácsos. Ez a lány itt a maguk szolgálatában van?

Sipos. Igen kérem.

Tanácsos. Ma reggel dr Ságody Tibor úr, kötelességéhez híven, mint rendőrorvos, sorrajártam a kerületben levő úgynevezett rosszhírű házakat. Az egyikben, amely Roticsné őnagysága tulajdonát képezi, reggel nyolc órakor ott találta az önök szolgálóját, Szabó Irmát, ebben a díszöltönyben, így, ahogy itt látja, amikor Roticsné őnagysága épen fel akarta venni tanoncnak az intézetébe.

Roticsné. Bocsánatot kérek…

Tanácsos. Kuss.

Roticsné. Kérem, tanácsos úr. _Visszaül_.

Tanácsos. Őrmester, nyisson ki itt valamit, mert megfájul a feje az embernek ettől a pacsuli-szagtól.

Őrmester. Igenis. _Kinyitja az ajtót._

Tanácsos. A lány biztosan jól ki volt tanítva, ez a báliruhás hölgy, mert nagyon hevesen védte Roticsné őnagyságát. Azt mondta, amit ilyenkor szoktak, hogy saját jószántából jelentkezett, szerelmi bánatában akarta magát erre a piszok életre adni, az orvos úr pedig rendőrt hivatott és behozatta őt ide, miután megállapította, hogy hazugságokat beszélt és ártatlan.

Sipos. Hogyan, hogy ártatlan?

Tanácsos. Úgy hogy ártatlan.

Sipos. Igen kérem.

Tanácsos. Igen kérem. Mit bámul?

Sipos. Nem bámulok kérem. Ez rettenetes kérem.

Tanácsos. Nem is olyan rettenetes.

Sipos. Nem.

Tanácsos. A lány el volt keseredve, össze-vissza beszélt mindent. Nekem azt hazudta, hogy neki van egy gyereke, valami Lilike.

Irma _felzokog_. Lilike!

Kati. Hazudik, kérem. Az az én gyerekem, ő nevezte el Lilikének, hazudik kérem.

Tanácsos. És azt is mondta, hogy egész éjjel egy huszárral mulatott.

Kati. Az is az én gyerekem, kérem.

Tanácsos. Mi az, magának huszár fia van?

Kati. Nem kérem. Az az a bizonyos Lilike.

Tanácsos. A huszár? Maga őrült.

Kati. Az ugyanaz a gyerek kérem. Az csak huszárnak volt öltözve. Az még fiatal ahoz, hogy lányokkal mulasson.

Tanácsos. Hány éves?

Kati. Három és fél.

Tanácsos. Az tényleg még fiatal. Nekem mindjárt gyanús is volt ez az önvádolás. Fiatalkori hisztéria. Azért vettem különös gondjaimba.

Sipos. Ez rettenetes kérem.

Tanácsos. Bizony rettenetes, hogy a gazdái így vigyáztak rá. Majd ellátjuk mi a maguk baját is. A lány azt vallotta, hogy szerelmes valami rajzolóba és az halálra kínozta, úgy hogy bánatában ment oda abba a rosszhírű házba.

Roticsné. Bocsánatot kérek…

Tanácsos. Mit mondtam az előbb?

Roticsné. Azt tetszett mondani: kuss.

Tanácsos. Nahát, ahoz tartsa magát.

Roticsné. Kérem, tanácsos úr. _Visszaül_.

Tanácsos. Most benn Rácz kapitány úr megállapítja, hogy itt csábítás, leánykereskedés esete forog-e fenn vagy igaz az, hogy ezt a szegény teremtést a bűnbe kergette valami disznó.

Sipos. Kicsoda kérem?

Tanácsos. Valami disznó.

Sipos. Igen kérem. Az lehet.

Tanácsos. És akkor majd azt is megkeressük és ellátjuk a baját annak is.

Sipos. Igen kérem. Nagyon helyes.

Tanácsos _Irma felé_. És majd téged is ellátunk. Majd te leszel szives megnevezni.

Sipos. A disznót?

Tanácsos. Azt, igen. _Roticsnéhoz_. Mit fészkelődik, mit akar?

Roticsné. Lehet beszélni?

Tanácsos. Lehet.

Roticsné. Nem kuss?

Tanácsos. Nem.

Roticsné. Kérem. Milliószor bocsánatot kérek, de azt tetszett mondani, hogy nekem rosszhírű házam van.

Tanácsos. Hát milyen háza van?

Roticsné. Pardon, nekem van a legjobb hírű rosszhírű házam Pesten.

Tanácsos. Tudomásul szolgál.

Roticsné. Én nem lehetek kérem úgy kezelve, mint a többi. Azt a rendőrség is tudja rólam, hogy a legkorrektebben vagyok szervezve, kérem, én híres vagyok arról, hogy humánus vagyok, mint valóságos anya bánok a leányaimmal, nálam kérem vannak lányok, akik harmincöt év óta vannak ott.

Tanácsos. Bravó!

Roticsné. Az én intézetem legelső Pesten, olyan nincs a világon még egy.

Tanácsos. Úgy dicséri, Roticsné, mintha az volna az ambiciója, hogy mi mind odaadjuk a lányainkat nevelni.

Roticsné. Kérem, én azt nem kívánom.

Tanácsos. Hála Istennek.

Roticsné. Csak azért mondom, mert nálam ki van zárva az, amiért a doktor úr tetszett feljelenteni. Én nem csábítok senkit sem, én tudom, hogy ez büntetendő, annyi eszem nekem is van. A hölgy becsöngetett nálam reggel nyolckor, mint egy bolond, kérem, ebben a kosztümben kérem, és evvel az illattal kérem, és azt kérdezte, hogy mikor nyitjuk az intézetet. Mondom, mi az, hogy mikor nyitjuk? Most csuktuk be. Hát hogy ő rossz nő akar lenni. Mondom, menjen a fenébe, hagyjon engem békén, legyen rossz nő máshol. Azt mondja, ha én nem hagyom őtet rossz nő lenni, ő beugrik a Dunába. Mondom, jó, tiszteltetem a halakat. Pont akkor tetszett bejönni a doktor úr és mindjárt olyan idegesen tetszett neki fellépni, hogy mi ez, és hogy én lányokat csábítok, – ez mind azért van, mert a hölgy elkezdett sírni, az tűnt fel a doktor úrnak. Igaza is van, én életemben nem hallottam, hogy valaki föl akarja magát vetetni mint örömleány és ehhez úgy sír, mint egy bubánatleány. Én tudom méltányolni a doktor úrnak a felháborodását, de én tisztán fogok kigyönni ebből a dologból, mert én nem csináltam semmit, csak pechem volt. Mi az, hogy pechem volt? Még csak pechem se volt. Én éppen ki akartam dobni.

Tanácsos. Kész?

Roticsné. Kész.

Tanácsos. Mondja, Roticsné. Mért van maga gyászban?

Roticsné. Mert meghalt a férjem.

Tanácsos. Mikor?

Roticsné. Ezerkilencszázkilencben.

Tanácsos. És tizenöt év óta gyászolja?

Roticsné. Kérem, én kénytelen vagyok gyászban járni, mert máskép nem kapok sehol tiszteletet.

Tanácsos. Kitől?

Roticsné. Az emberiségtől.

Tanácsos. És minek magának a tisztelet?

Roticsné. Pardon. Én több adót fizetek, mint a Gerbeaud.

Tanácsos. Na de több segéddel is dolgozik.

Roticsné. Az én életem egy nyitott könyv kérem. Én az Ellynor Glyn olvasok kérem, eredetiben, én a Pester Lloyd vagyok előfizetve, én minden nap leszek villanyozva kérem. A doktor úr engemet üldöz. _Sír_.

Tanácsos. Na ne sírjon, drága szép gyermekem. Nem kell félni, mi igazságos emberek vagyunk, ha magának igaza van, itt nem harapják le a fejét.

Roticsné. Nahát, aki az én fejemet leharapja, annak gönnolom azt az ebédet.

_Tanácsos leint a levegőbe._

_A bal ajtó nyílik, Adél kijön._

Tanácsos. Felolvasták önnek a leány vallomását?

Adél. Igenis, kérem.

Tanácsos. Jó. Küldje be a következőt. _Elmegy balra._

Ajtónálló. Özvegy Roticsné!

Roticsné. Jelen. _Be akar menni a Társalkodónőjével együtt._

Ajtónálló. Halt! Ez kicsoda?

Roticsné. Ez az én társalkodónőm.

Ajtónálló. Az nem lett behíva. Az ittmarad.

Roticsné. Hát itt marad. _A Társalkodónőhöz._ Please stay here and wait till I come back.

Társalkodónő. Yes, Mylady. _Visszaül a helyére._

_Roticsné és Ajtónálló bemegy, az ajtó becsukódik mögöttük._

Adél _visszaül a helyére_.

Sipos. Mit akartak magától?

Adél. A maga eszelős hölgye egy bűnbarlangban felvételre jelentkezett.

Sipos. Azt már hallottam.

Császár. Szörnyűség.

Adél. Azzal indokolta, hogy maga küldte oda.

Sipos. Én?

Irma _fájdalmasan felzokog_.

Császár. Borzalmas.

Adél. Engem tesznek felelőssé, mint bejelentett munkaadót.

Császár. Hallatlan. Dehát mi ez az egész? Hogy jutott eszébe neki?

Adél. Nekem felolvasták a vallomását. Ő halálosan szerelmes Sipos Lajos bútorrajzoló úrba. Sipos Lajos bútorrajzoló úr visszautasította az ő szerelmét. Ettől végleg elkeseredett. Akkor Sipos Lajos úr reményt nyujtott neki.

Sipos. Én?

Adél _oda se néz_. Sipos Lajos úr a saját esküvőjén háromszor forrón megcsókolta.

Irma _felzokog_.

Adél. Őnagysága akkor boldog lett, mert azt hitte, hogy bírja Sipos Lajos bútorrajzoló úr szerelmét. De Sipos úr akkor kacéran ellökte magától, azzal az indokolással, hogy ő érzéki. Sipos úr kacér ember. Később féltékenységi jelenetet csinált a hölgynek.

Sipos. Én?

Adél _oda se néz_. Saját lakodalmán féltékenységi jelenetet csinált a mindenes szolgálójának. Azzal gyanusította őt, hogy viszonyt folytat Császár Pál műötvössel.

Császár. Velem?

Adél. Azt mondom, amit felolvastak nekem.

Császár. Ez szemtelenség. _Ijedten_. A hölgytől.

Adél. Sipos úr aztán felváltva hol csókolta, hol ellökte a hölgyet, és ezt addig ismételte, amíg a hölgy elkeseredése a tetőpontra ért. Sipos úr ekkor biztosította őt, hogy tehetsége van az érzékiséghez és unszolta őt, hogy erre a pályára lépjen.

Sipos. Én unszoltam? Szemtelen hazugság!

Adél. Miután ezt az atyai jótanácsot többször és nyomatékkal megismételte, a hölgy elkeseredésében elszaladt tőle. A ládájában volt megtakarított pénze, két dollár és tíz cseh korona. Ezt magához vette és elment a Schöja-kávéházba.

Császár. Miért?

Adél. Hogy a Sipos úr által ajánlott pályára lépjen. A kávéházban megismerkedett egy leánnyal, aki már rálépett erre a pályára. Ez kicsalta tőle a két dollárját.

Irma _felzokog_. Nem igaz!

Ilona _izgatottan_. Kérem az nem igaz, a hölgy jogosan zokog. Én vagyok az a lány. Én nem csaltam ki tőle a két dollárját.

Adél. Hát ki csalta ki tőle?

Ilona. Kérem az úgy volt, hogy ő bejött a kávéházba, csupa víz volt, mert esett az eső és én ott ültem a kassza mellett, mert nem lehetett kimenni az utcára, úgy esett az eső. És akkor megismerkedtünk és ő ezt elmondta nekem, éppen úgy, ahogy mondani tetszett. És én elmondtam neki az én életrajzomat kérem, én is éppúgy voltam mint ő, Becskereken, egy epebajos gyógyszerész miatt és ezt elmeséltem neki kérem, reggel hat óráig. Akkor ő mondta nekem kérem, hogy neki kokottruha kell, mert ő úgy nem mehet jelentkezni. Én mondtam, hogy nekem van egy orange-crépe georgette-ruhám, flitterrel és laméval, én nem viselem, szívesen átadom neki akár ingyen is, mert egy kicsit át van táncolva. De ő követelte, hogy két dollárért adjam és én eladtam neki kérem. És tíz cseh koronáért egy fejdíszt kérem, az megér húsz cseh koronát, tessék nézni, hol tetszik ezt megkapni annyiért?

Császár. Na? És aztán?

Ilona. Aztán eljött hozzám, én felöltöztettem és kifestettem, ő kifizette a csekély összeget és visszamentünk a kávéházba.

Adél. Ott aztán leitatta.

Ilona. Ő itatott le kérem engemet, mert én nem bírom az italt, kérem Unicumot ittunk, mert nekem savanyu gyomorbajom van, és ő egyre józanabb lett kérem, én meg alig bírtam a fejemet, mikor a főpincér őtet haza akarta vinni.

Irma _felzokog_.

Sipos. Micsoda szörnyűség!

Ilona. A főpincérnek megtetszett kérem és mindjárt látta, hogy privát, hát el akarta vinni kérem, de én megmentettem.

Sipos. Hogyan?

Ilona. Behittam kérem a főpincért a telefonfülkébe, ott felvilágosítottam és lekentem neki két pofont kérem és tiszta szívjóságból én kísértem haza a főpincér urat.

Sipos. Szegény martir.

Ilona. Hiába tetszik gunyolni kérem, ha tudná, hogy fájt a gyomrom és milyen fáradt voltam és álmos voltam!… Már hét óra volt reggel, már gyöttek kávézni a reggeli vendégek.

Sipos. Förtelmes ezt hallani is.

Adél. Még szörnyűködik!

Ilona. Csak mert azt tetszett mondani, hogy én kicsaltam tőle a pénzét.

Irma _felzokog_.

_Kis szünet._

_A bal ajtó nyílik, kijön Roticsné és az Ajtónálló._

Ajtónálló. Sipos Lajos!

Sipos. Jelen. _Fölkel és indul._

Ajtónálló. Popovics András! Popovics Andrásné!

_Házmester és Kati feláll._

Sipos. Ki az?

Házmester. Én.

Sipos. Magát Popovicsnak hívják? Sose tudtam, hogy Popovicsnak hívják.

Házmester. Popovics András.

Sipos. Én nem tudtam.

Ajtónálló. Menjenek be.

_Sipos, Házmester, Kati bemegy a bal ajtón, utánuk az Ajtónálló, az ajtó becsukódik._

Roticsné _leül a helyére_.

_A telefon megszólal az Őrmester mögött, a falon._