Part 6

Őrmester _a telefonhoz lép_. – Halló! – Halló! – Igen. – Igen, az. – Az beszél, nem hallja? – Igen. Itt van, igen. Itt van a vezérigazgató úr. – Lent a fogdában. – Nem marad itt. Átviszik a központba. – Azt nem lehet. – Nem lehet. A vezérigazgató úr nem jöhet a telefonhoz. – Értse meg, le van csukva, fogoly, nem jöhet a telefonhoz. Ezt már tudhatná a méltóságos asszony, elég gyakorlatuk van. – Azt lehet. Ebédet küldhet. Igen. Párnát is, paplant is. Joga van. Ágyneműt is, ebédet is szabad. Igen. Kérem szépen. – Jónapot.

_Visszaül az asztalhoz._

Társalkodónő _rossz magyar kiejtéssel_. Nem mehetünk haza?

Roticsné. Legyen nyugodt, mindjárt mehetünk. Csak még igazolva lesz, hogy azelőtt nem is ismertem ezt a hölgyet.

_Kis szünet._

Adél. Császár kérem, maga menjen haza.

Császár. Mért?

Adél. Itt már nincs szükség magára.

Császár. Amíg maga itt van, addig én itt maradok.

Adél. Menjen haza.

Császár. Hova haza?

Adél. Oda, ahol eddig lakott.

Császár. Hát nem parancsolja, hogy elköltözzem?

Adél. Nem. Azt parancsolom, hogy ottmaradjon.

Császár. Kérem. _Feláll_. Akkor ma nem is megyek munkába. Otthon várom.

Adél. Azt se bánom. Ezt így rendelte a jó Isten. Engem megbüntetett, mert okos akartam lenni. Nem szabad okosabbnak lenni, mint ő. Pechem volt. Az az okos, akinek szerencséje van. Menj haza és várj, amíg hazajövök. És ha hazajöttem, várj, amíg megöregszem. És ha megöregedtem, hagyj el. És akkor én majd személyesen megyek el a jó Istenhez, számonkérni tőle, hogy mért nem engedi az embert becsületesnek lenni ezen a rossz világon.

Császár _kezet csókol neki és elmegy az üvegajtón_.

Irma _felzokog_.

Adél. Mért zokogsz?

Irma _zokogva_. Mert ő most a Sipos úr szobáját kapja!

Adél. Most boldog vagy, mi?

Irma _felzokogva_. Igen!

_Az udvari üvegajtó nyílik, Rendőr lép be._

Rendőr _az Őrmesterhez lép_. Őrmester úrnak alásan jelentem, eljártam a megbízatásban. A nevezett utcasarkon a gyermeknapi gyüjtést végzi kegyelmes grófné. Eng… engen… _Nem tudja elolvasni._

Őrmester. Ne ordítson itt a felek előtt hivatalos titkot. Mondja ide a fülembe. _Feláll, hozzáhajol._

Rendőr _feszes haptákban hosszasan súg a fülébe_.

Őrmester. Jól van. _Átveszi tőle a cédulát, visszaül a helyére és sokáig ír._

Rendőr _feszesen szalutál_. _Kimegy az üvegajtón az udvarra._

_Kis szünet._

Roticsné _a Társalkodónőjéhez_. Please, wait patiently Miss Burnaby. I dont think we shall have to wait long. In some minutes we shall come on and then we may go home.

Társalkodónő. Oh, please! I dont mind to wait.

Őrmester. Ne gajdoljanak itten idegen nyelven. Tilos a tanuknak összebeszélni.

Roticsné. Mi nem beszélünk össze. Ez a hölgy nem tanu. Ez az én társalkodónőm.

Őrmester. Nem mintha nem érteném, amit föcsög. Tíz évig voltam Amerikában. I know English as well as you. But the rule is, that the witnesses are not allowed to speak with one another. That’s why I am here: to take care of this.

Társalkodónő. Well done, policeman!

_A bal ajtó nyílik, Sipos, Házmester és Kati kijön. Sipos leül._

Házmester _Adélhoz_. Mivelünk mi legyen most kérem?

Adél. A rendőrség elengedi magukat?

Kati. Igen kérem. De ha szüksége van itt ránk a nagysádnak…

Adél. Nekem a világon senkire sincs szükségem. Menjenek haza rendet csinálni. Az üveges csinálja meg a tükröt, amit a Stetner betört. A számlát majd vigye a Stetnerhez. A tornácot felmosni. Sipos úr szobáját kitakarítani, a nagykofferjét kivinni a tornácra, a szobát lezárni. Egy liter tejeskávét adni a mamámnak. Elmehetnek.

Házmester és Kati. Kezitcsókolom. _Elmennek._

Ajtónálló _balról belép_. Sipos Lajosné!

Adél _feláll_.

Roticsné _feláll_. És én kérem?

Ajtónálló. Özvegy Roticsné elmehet.

Roticsné _az Őrmesterhez_. Na látja. Ajánlom magamat. Goan! _Elmegy a Társalkodónővel._

_Adél bemegy a bal ajtón, az Ajtónálló künnmarad._

Ajtónálló. Maga Sipos Lajos?

Sipos. Az vagyok.

Ajtónálló _miután cédulára nézett_. Maga is elmehet.

Sipos. Muszáj elmenni?

Ajtónálló. Dehogy muszáj.

Sipos. Hát akkor még ittmaradok.

Ajtónálló. Tőlem akár újévig. _Bemegy Adél után._

_Sipos visszaül a pad balszélére. Ilona a pad jobb széle mellett áll. Szünet. Sipos a csöndesen sirdogáló Irmára nézeget igen nagy zavarban._

Sipos. Te Irma, mondd fiacskám…

Irma _felnéz rá bátran_.

Sipos _lesütött szemmel, zavartan_. Te tudtad… hogy a házmestert Popovicsnak hívják?

Irma _könnyáztatott hangon, szipogva_. Igen. A… a felesége… a Popovicsné… _Zokog._

Sipos. Azt mindjárt gondoltam.

_Szünet._

Sipos. Hát most mi lesz veled?

Irma. Nem tudom. Most szeretnék odaülni maga mellé. Szabad?

Sipos. Hogyne volna szabad.

Irma. Ilyen nagy gyalázat után?

Sipos. Még nagyobb után is.

Irma _boldogan odaül Sipos mellé_. Nagy gyalázat volt?

Sipos. Nem.

Irma. Kis gyalázat?

Sipos. Olyan… középgyalázat.

Irma. De ugye azért nekem tiszta lelkem van.

Sipos. Hallottad mit mondott? A szobámat lezárni.

Irma. A Császár megy oda lakni.

Sipos. Menjen is.

Irma. Csillagsugár és gyönyörű főangyal, most mért nem mérges?

Sipos. Nagyon megszelidültem én fiam.

Irma. Én most boldog leszek, Sipos úr.

Sipos. Hol?

Irma. Budapesten.

Sipos. Igen?

Irma. Magánál.

Sipos. Ne mondd.

Irma. Örök boldogság és szép tavaszi május.

Sipos. Most, nyáron?

Irma. Mindig. Koporsómig… csupa virágzat és pilótarepülés. Ne legyen szomorú, biborcsillag és egyetlen centercsatár.

Sipos. Fáradt csatár vagyok én. Tegnap reggel óta vagyok talpon. Lakodalmon voltam. Ha három éjszaka összeragadna, azt is kialudnám.

_Kis szünet._

Sipos. Mért csináltad azt?

Irma. Mit?

Sipos. Hogy odamentél. Abba a házba.

Irma. Öngyilkosságból tettem.

Sipos. Így akartál öngyilkos lenni?

Irma. Így. Ha a Dunába ugrok és meghalok, nem tudom többé siratni magamat. Így meg örökké sirattam volna tiszta szerelmemet és ifjú lelkemet.

_Ilona a könnyeit törli._

Sipos. Micsoda hülyeség. Borzalom. Bemenni ilyen gyereknek… abba a házba.

Irma. Azt mondta, odavaló vagyok.

Sipos. Nem vagy odavaló.

Irma. Aki odamegy, az már odavaló.

Sipos. Nem igaz. Te bánatodban mentél oda.

Irma. Más is úgy megy oda.

Sipos. Honnan tudod?

Irma. A Keczeli Ilona mondta. Ő is úgy ment oda.

Sipos. Ő se odavaló.

Irma. Hát hova való?

Ilona. Kis virágos kertbe való vagyok, öntözni kérem, kertészlánynak való vagyok, füvet szeretnék kaszálni! _Csöndesen sír._

Sipos. Hát… mért nem kaszál?

Ilona. Nincs énnekem ahhoz pénzem kérem. Majd ha vagyonom lesz, férjhezmegyek. Az sok pénzbe kerül.

Irma. Nekem már két dollárba van.

Sipos. Te férjhezmégy?

Irma. Igen.

Sipos. Kihez?

Irma. Hozzád.

Sipos. Biztos?

Irma. Biztos.

Sipos. A dologban az a különös, hogy valószínűleg igazad van. Püspököt úgy se kapsz.

Irma. Nem is kell, mert te vagy az én selyemnadrágos hercegem, akiért én elmentem a bálba aranyruhában.

Sipos. Na ez egy kis túlzás.

Irma. Te már régen szereted a Hamupipőkét… és jársz, jársz, a kezedben az üvegcipővel… és most már belátod, hogy csakis az én lábamra illik…

Sipos _Ilonához, aki Irma lábát nézi_. Nézd csak meg. Azt megnézheted. Olyan lába van, mint egy princesznek. Mutasd neki, fiam.

Őrmester _ágaskodik, szintén nézi_.

Sipos. Mutasd az őrmester úrnak is. Ő is szereti.

Őrmester. Nem szeretem. _Visszaül_.

Sipos. Mért?

Őrmester. Mer vikony.

Sipos. Hát milyet szeret?

Őrmester _vigyorog, óriási gömböt rajzol a kezével a levegőbe._

Sipos _Ilonához_. És a keze milyen úri. És az a kis félbolond lelke milyen kedves.

Ilona _sír_.

Sipos. Már megint sírsz?

Ilona. Mert olyan szép, hogy kegyed ilyen büszke rá. Ez tiszta szerelem. Én azt úgy imádom nézni. Istenbizony, ez egészen békebeli szerelem.

_Szünet._

Sipos _elfogultan, a kezében tartva Irma kezét_. Nagyon részeg voltál tegnap?

Irma. Nagyon. De nem a pálinkától.

Sipos. Hát mitől?

Irma. A három csóktól. _A vállára hajlik._

Sipos. Ne mondd. Olyan édes vagyok?

Irma. Nem is tudod.

Sipos. Ezt nekem sose mondta senki.

Irma. Én mindig mondani fogom.

Sipos. Mikor?

Irma. Most, hogy a tied leszek. Ugye?

Sipos. Igen fiam.

Irma. Ne mondd nekem mindig: fiam. Én nem vagyok fiú. Meg fogod látni.

Sipos. Remélem!

Irma. Mondd… hát már fütyül az oroszlán?

Sipos. Határozottan kezd fütyülni.

Ilona _könnyekkel a hangjában_. Hogy én hogy imádom nézni, mikor privátok így szeretik egymást!

Sipos. Nem különös, hogy ez a szép lány ilyet szeret, mint én?

Ilona. Ó nem!

Sipos. Te tudnál szeretni ilyet, mint én?

Ilona _elragadtatva_. Ó, én csak ronda embert tudnék igazán szeretni! Én gyűlölöm a szép fiúkat. Azoktól csak szenvedünk.

Irma. Kellett ez neked?

Sipos. Hogyne. Ez mindig kell, mert még elbizakodik az ember.

Irma. Mondd, ugye szép életünk lesz és virágzó kikelet?

Sipos. Csakis.

Irma. Fogunk sokat fürdeni?

Sipos. Egész nap.

Irma. És megyünk a klasszikusokhoz?

Sipos. Soha.

Irma. De elveszel feleségül!

Sipos. Amint lehet.

Irma. És, ugye, lesz gyerekünk?

Sipos. Rögtön.

Irma. És, ugye, én leszek az anyja?

Sipos. Ha jól viseled magad.

Irma. És te mije leszel neki?

Sipos. A nagyapja.

_A bal ajtó nyílik, Adél jön ki, mögötte az Ajtónálló._

Ajtónálló. Keczeli Ilona!

Ilona _bemegy balra_.

Ajtónálló _utánamegy_.

Irma _elhúzódik Sipostól_.

Adél. Van még valami mondanivalója számomra?

Sipos. Koffer beszél. Én hallgatok.

Adél. Hajlandó tudomásul venni, hogy döntöttem a sorsomról?

Sipos. Kérem.

Adél. Hogy mit határoztam, arra nem kíváncsi?

Sipos. Ha jól megvizsgálom magamat, azt hiszem, nem vagyok kíváncsi.

Adél. Így is jó. Hát akkor nem lesz olyan nehéz segíteni a mi dolgunkon. Vannak még ügyvédek a világon.

Sipos. Még csak az kéne, hogy kivesszenek.

Adél. Ez az egész? Így válunk el tíz év után?

Sipos. Így. Én nem vagyok siber, aki minden nyáron megbocsát a feleségének. Én asztalos vagyok. Én egyszer se bocsátok meg.

Adél. Ez az egy, amit még tisztelek magában. De én nem kértem bocsánatot.

Sipos. Én meg ezt tisztelem magában. Nekem nincs autóm. Nekem becsületem van. Én már nem tudom a szívemet összeragasztani. Össze tetszett törni, most már így marad.

Adél. Szép szárazon mondja. Könnyet se ejt.

Sipos. Mink iparosok befelé nedvesedünk.

Adél. Ki fogja a holmiját rendbetartani?

_Szünet._

Irma. Én.

Adél. Hja… úgy!

_Szünet._

Sipos. Lássa, hogy én vagyok az árva, ha elszakadunk. Magát nem kell félteni.

Adél. Nem is. Elég baj, hogy eddig féltettem magamat. Hát jól van, Sipos, menjen. Én azt hittem, most jön a nyugalom és a csendes öregség. Együtt. Magának is, nekem is. Jól van. Nem így lesz. Jön egy szép esztendő, talán csak egy szép hónap. Romajzer Adél még egyszer kivirágzik, megfiatalodik, kifesti magát, sír és nevet, szenved és örvendezik, szeretni fogják, szerelmes lesz, királyné lesz, kutya lesz, megkínoz egy szép fiút, kap tőle boldogságot és éjjeli sírást, végül is elpucolja a pénzét és levitézlik. Az volt a baj, hogy a becsületet jobban akartam szeretni, mint magamat. Legalább ezt ismerje el.

Sipos. Maga egy derék asszony, csak én nem tudok többé a szemébe nézni. De azért fogok magára gondolni.

Adél. Azt el is várom. Én nem igen fogok magára gondolni.

Sipos. Isten vele.

_Adél elindul. Rövidke út után hirtelen megáll._

_Ugyanekkor Irma is megszólal._

Irma. Kérem… ⎫ ⎬ _egyszerre_. Adél. Hja igaz… ⎭

Adél. Na… mit akarsz mondani?

Irma. Csak tessék előbb… én majd aztán…

Adél. Nem, nem, csak mondd fiam, mert attól félek, hogy mind a ketten ugyanazt akartuk mondani Te figyelmeztetni akartál, hogy ne felejtsem el…

Irma. A papucsot.

Adél. Úgy van. Én meg azt akartam mondani, hogy nem felejtettem el _El, az udvar felé._

_Szünet._

Sipos _szomorúan bólogat_. «Harsány üdvkiáltás zengjen a tájékon, – Áldás és boldogság Sipos Lajosékon!»

Irma _visszaborul a mellére_. «Boldogságom himpora, Lenge szellő lengedez, Fájdalmamnak angyala, Könnyeimnek zápora!»

Sipos. Nagyon szép.

Urasági inas _belép az udvar felől_. _Balkezében ételhordó, jobbkarján piros selyempaplan, csipkés párna, lepedő._ Jónapot.

Őrmester. Mit akar?

Inas. A vezérigazgató úrnak hoztam ágyneműt és ebédet.

Őrmester. A vezérigazgató urat már átszállították a főkapitányságra. Oda vigye utána a holmiját.

Inas. Köszönöm. _Indul._

Őrmester. A főkapitányságra. Tudja, hol van az?

Inas. Hogyne tudnám, az idén már hatodszor alszunk ott. _Elmegy._

_A bal ajtó nyílik, belép a Rendőrtanácsos, utána jön Ilona, utána az Ajtónálló, aki ottmarad az ajtónál._

_Mindenki feláll._

Tanácsos. Itt van még Siposné?

Sipos. Elment kérem.

Tanácsos. Maga Sipos?

Sipos. Az vagyok kérem.

Tanácsos. Mennyi megtakarított pénze volt ennek a lánynak?

Sipos. Úgy tudom két dollárja volt és tíz cseh koronája. _Irmára néz._

Irma. Igen.

Tanácsos. Honnan volt az neked?

Irma. A verejtékemből kérem.

Tanácsos. Az nem válasz.

Irma. Bánatomba gyüjtöttem kérem, hozományra.

Tanácsos. Ez a lány nem akarja visszaadni a két dollárt. Azt mondja, hogy ma reggel odaadta a gyermeknapi gyüjtésre a Mária Terézia-téren. Mi azonban ennek utánajárunk, hogy igaz-e.

Ilona. Tessék utánajárni.

Őrmester. Nagyságos tanácsos úrnak alássan jelentem, Horvát rendőr lett erre a nyomozásra kiküldve és már visszajött jelentést tenni. _Céduláról olvassa._ A Mária Terézia-tér délkeleti részén kegyelmes grófné… Engen… enger… engen…

Tanácsos. Na mindegy a neve. Tovább.

Őrmester. Kegyelmes grófné végzi a gyüjtést. Azon kérdésére, hogy lett-e leadva két dollár, a kegyelmes asszony igazolta, hogy reggel nyolc órakor egy leány két dollárt szorított a perselybe. Onnan emlékszik rá, mert ez volt az első fizető vendég.

Tanácsos. Rendben van. Mutassa. _Elveszi a cédulát._ Hogy hívják azt a grófnét?

Őrmester _belenéz a cédulába_. Engem…

Tanácsos. Engem?

Őrmester. Nem kérem. Nem a tanácsos urat. Ütet. Úgy híjják: Engem…

Tanácsos. De oda még valami van írva.

Őrmester _belenéz a cédulába_. Csics.

Tanácsos. Engemcsics?

Őrmester. Nem a tanácsos urat csics. Ütet csics. Úgy híjják: Engemcsics.

Tanácsos. Képtelen vagyok elérni, hogy rendesen írják be a neveket a jelentésekbe. Kétségbeejtő. _Ilonához_. Szóval gyorsan leadtad a pénzt, megijedtél az idézéstől.

Őrmester. Nagyságos tanácsos úrnak alásan jelentem, ez nyolckor volt, az idézést meg csak kilenckor vittük ki.

Tanácsos. És a tíz cseh korona?

Ilona. Azt még az éjjel visszaadtam neki, hogy ne rongyoskodjon.

Tanácsos. Igaz ez?

Irma. Igaz kérem.

Tanácsos. Hol a pénz?

Irma. Itt van kérem. _A harisnyából veszi elő a pénzt._

Sipos. Szent isten, te ott tartod a pénzed?

Irma _Ilonára mutat_. Tőle tanultam kérem, én nem tudtam hova tenni, ő mondta, hogy így szokták, ő tudja, mert ő kokkot.

Tanácsos _Ilonához_. Mi vagy te?

Ilona. Én nem értem kérem, amit ő mond, már az éjjel is ezt mondta kiméletből. Pedig nekem nem kell szégyelni magamat, nekem van a rendőrségtől nyomtatott prostitucióm.

Tanácsos. Az van. – _Irmához_. Hát ha ő visszaadta a pénzt, te add vissza neki a kalapját.

Irma _miközben leveszi_. Ez nem kalap kérem.

Tanácsos. Látom, harisnyakötő.

Irma _átadja Ilonának a fejdíszt, Ilona átveszi sírva._

Tanácsos. Hát most mi bajod van? Semmi okod bőgni. Kijelentem itt a hivatalos helyiségben, hogy tisztességesen cselekedtél. Nyugodt lelkiismerettel távozhatol, még pedig a fenébe, és minél hamarább.

Ilona. Nem is azért sírok. Csak mert olyan szép tiszta szerelmet láttam itten az előbb. _Elmegy az udvari ajtón._

Tanácsos _miután Ilona kiment_. Mi az őrmester! Itten szép tiszta szerelem látható, nálam, a hivatalos helyiségben?

Őrmester. Csak beszélgettek, könyörgöm. És az az úr mutogatta az ü lábát.

Tanácsos _Siposhoz_. Maga itt a lábát mutogatja?

Őrmester. Nem az üvét, könyörgöm, a leány lábát mutogatta.

Tanácsos. Maga itt a leány lábát mutogatja? Micsoda mesterséget űz maga?

Sipos. Asztalos vagyok kérem.

Tanácsos. Hát mutogasson széklábakat. Azt is otthon. Ez itt hivatal.

Irma. Elmehetek kérem?

Tanácsos. Elmehetsz. _Siposhoz_. Hova megy ez most? Van ennek gyámja?

Sipos. Van kérem. Egy magyar ügyvéd.

Tanácsos. Hát persze hogy magyar.

Sipos. Azért mondom így, kérem, mert Bécsben él állandóan.

Tanácsos. Hát persze, hogy az nem vigyáz rá. De látom, maga egész jól szíveli. Mi?

_Csönd._

Irma. Ő nagyon szível kérem. Ő csak nem felel.

Tanácsos. Hát én azt meg tudom csinálni az árvaszéknél egy-kettőre. Akar a gyámja lenni?

Sipos. Nem én, kérem. Nem lehet erre vigyázni. Én nem vállalom azt a felelősséget. Én inkább feleségül veszem, kérem.

Tanácsos. Mi az, hát nem tegnap volt az esküvője?

_Csönd._

Irma. Tegnap volt, de nem folytatja.

Tanácsos. Hány éves maga?

Sipos. Negyvennyolc.

Tanácsos. És a lány?

Sipos. Húsz lesz.

Tanácsos. Az előbb nekem odabent azt mondtad, hogy huszonhárom éves vagy. Mért hazudtál?

Irma. Hogy kicsit közelebb legyek a Sipos úrhoz.

Sipos. Kéremalásan, evvel úgy vagyunk, hogy most még van egy kis korkülönbség köztünk, vagy harminc év. De ez csak most tűnik fel nagyságos uram. Hetven év mulva ő lesz kilencven, én meg száztizennyolc, akkor azt fogják mondani: két öreg ember.

Tanácsos. Hát ez is szempont, uram. Fantasztikus. Na, elmehetnek. Isten áldja meg. _Irnokhoz_. Higyje el. Sehol nincs annyi nyomorúság, mint ezen a világon. _Berobog balra._

Irnok. Igenis tanácsos úr.

_Sipos és Irma mély meghajlással köszöntik._

Sipos _veszi a bőröndjét, Irmára néz_.

Irma _a bőrönd után nyul_. Majd én viszem.

Sipos. Nem.

Irma. Dehogy nem. _Elveszi tőle a bőröndöt, kis szünet._ Hát most hova megyünk Lajos?

Sipos. Lajos?

Irma. De mennyire!

Sipos. Mi az, már nem pilóta?

Irma. Nem. Most már csak: te Lajos.

Sipos. Miért?

Irma. Mert a pilóta beleesett a vízbe és az oroszlán fütyül.

Sipos _az Őrmesterhez_. Hallja ezt? Mondja, mi a véleménye rólunk?

Őrmester. Nagy marha és kis marha.

Sipos. Köszönjük szépen.

Irma. Gyerünk Lajos.

Sipos. Most így menjek veled végig az utcán, fényes nappal? Hol a régi ruhád?

Irma. Bemegyünk érte a Keczeli Ilonához.

Sipos. Nem fiam, hát most már ezeket az összeköttetéseket beszüntetjük. Jó?

Irma. Ahogy akarod, Lajos.

Sipos. Majd veszek neked a boltban, itt a sarkon valami olcsó ruhát.

Irma _szomorúan_. Olcsót?

Sipos. De még milyen olcsót! Gyere pajtás, lesz, ahogy lesz, vágjunk neki együtt ennek a keserves világnak. Add ide azt a koffert.

Irma. Nem adom. Engedd, hogy én vigyem. A koffert mindig én fogom vinni.

Sipos. Jó. A koffert mindig te fogod vinni. _Átöleli és kimennek a nyitott ajtón át az udvarra. Irma cipeli a koffert._

_Mikor már kimentek._

Őrmester _az asztalánál ülve felordít_. Ajtó!

Irma _lelkendezve visszarohan_. Ajtó! _Beteszi kívülről és elrohan._

FÜGGÖNY.

MOLNÁR FERENC SZÍNMŰVEI:

=Az ördög.= Vígjáték 3 felvonásban.

=Liliom.= Egy csirkefogó élete és halála. Külvárosi legenda hét képben.

=Józsi.= Bohózat 3 felvonásban.

=A doktor úr.= Bohózat 3 felvonásban.

=A testőr.= Vígjáték 3 felvonásban.

=A fehér felhő.= Mirákulum 5 változásban.

=Farsang.= Színmű 3 felvonásban.

=Úri divat.= Vígjáték 3 felvonásban.

=A farkas.= Vígjáték 3 felvonásban.

=Égi és földi szerelem.= Dráma 5 felv.

=Színház.= Három egyfelvonásos.

=A hattyú.= Vígjáték 3 felvonásban.

=A vörös malom.= Színjáték két részben, 26 képben.

MOLNÁR FERENC MŰVEI:

=A Pál utcai fiúk.= Regény.

=Az éhes város.= Regény.

=Egy haditudósító emlékei= 1914 november – 1915 november.

=Hétágú síp.= Tréfák, tárcák, karcolatok.

=Józsi= és egyéb kis komédiák.

=Ketten beszélnek.= Tárcák, rajzok.

=Kis hármaskönyv.= Elbeszélések.

=Egy gazdátlan csónak története.= Regény.

=Muzsika.= Elbeszélések.

=Ismerősök.= Feljegyzések, krónikák.

=Az óriás és egyéb elbeszélések.=

=Rabok.= Regény.