Part 4

Adél. Már reggel óta idegessé tesz. Nem lehet ráismerni. Az öltözködésnél segített nekem és olyan közel hajolt a nyakamhoz, hogy azt hittem, meg akar harapni. És most még ez a pálinka!

Irma. Tessék engem szenvedni hagyni!

Császár. Ne kiabálj most, mikor a Szász úr hegedül!

Irma. Fütyülök a Szász úrra!

Adél. Nézze… hogy villog a szeme, most is úgy néz rám, mint egy gyanus macska.

Császár. Sie ist verliebt in ihrem Mann.

Irma. Nem értem, mit mond, de ha azt mondja, hogy szerelmes vagyok a Sipos úrba, akkor igaza van neki németül is.

Adél. Azonnal eredj, hozz egy tiszta zsebkendőt a sárga szekrényből.

Irma _Lilikét kivezetve_. Gyere Lilike, egyedül akarnak maradni. _Lilikével jobbra el._

Adél. Hallotta, mit mondott?

Császár. Most ne ezzel törődj. Egy pillanat időnk van. Hát persze, hogy magunkra akartunk maradni.

Adél. Nem akartunk.

Császár. De akartál. Ne hazudj. Egészen el van borulva a szemed. Szeretsz.

Adél. Nem igaz.

Császár. Sose szerettél úgy, mint ma. Mit tettél velem? Tönkretetted az életemet.

Adél. Nem igaz.

Császár. Most jól érzed magad?

Adél. Én most… rettenetesen érzem magam. De iszonyú erőt érzek ebben a ruhában és abban a társaságban, amely ott ül és becsül engem. Ezt meg kellett tenni. Majd csak beletöröm magamat.

Császár. És én?

Adél. El fogsz menni innen lakni.

Császár. Utánam fogsz jönni.

Adél. Soha.

Császár. Néha.

Adél _fájdalmasan_. Mit akarsz tőlem? Mért suttogsz itt velem?

Császár. Mért felelsz a suttogásomra?

Adél. Mit akarsz?

Császár. Szeretni akarlak.

Adél. Nem fogsz soha. Csak én foglak szeretni, mint egy kutya, még sokáig. Egyre kevésbbé, vagy egyre jobban, még nem tudom. De nem látsz többé.

Császár. De látlak.

Adél. Főzöl? Van lelked?

Császár. Te főzöl engem. Mirtussal a fejeden és lobog a szemed, úgy nézel rám, mintha fel akarnál falni.

Adél. Te gazember… mért nem tűröd, hogy okos legyek és becsületes legyek?

Császár. Akkor lettél volna okos, mielőtt először megöleltél. Tudod te milyen nehéz tégedet abbahagyni? Hát lehet azt kibírni?

Adél _remegve_. Nem szégyeled, így beszélni… egy menyasszonnyal?

Császár. Az én menyasszonyom vagy. Azt csináltál volna velem, amit akarsz. Az ujjadra csavartál volna. Mért hamarkodtad el?

Adél. Becsülj meg. Segíts rajtam. Ne mondj ilyen szavakat! Nézd, egész testemben reszketek ez alatt a rabruha alatt.

Császár _közelebb lép hozzá_.

Adél _megijed tőle_. Mit akarsz?

Császár. Azt mondtad… reszketsz.

Adél. Hát aztán? _Holtra válva, remegve._ Ne nyulj hozzám. Istenem, segítsd meg a te szegény szolgálódat. Mi lesz velem, ha hiába tettem ezt az egészet? Mért állok én most itt? Mért beszélek vele? Mért jöttél ma ide?

Császár. Nem akartam, te követelted.

Adél. Mért követeltem? Mért vagy itt? Mért van ez a ruha rajtam? Nézd, milyen verekedés van itt bent a mellemben… Alig tudom visszafogni. Hát ilyen nehéz ez? Holnap elmégy.

Császár. El. De itthagyom a címemet.

Adél. Gazember vagy?

Császár _melegen, őszintén_. Nem! _Bátran a szemébe néz._

Adél _szerelmesen néz rá_. Mondd… mért tettem én szerencsétlenné magamat?

_Irma jön jobbról._

Irma. Tessék a zsebkendő.

Adél _kábultan_. Mit akarsz?

Irma. A zsebkendőt hoztam.

Adél. Igen. Jó. _Átveszi_. Mit bámulsz?

Irma. Mindent bámulok.

Adél. Neked… neked, valami rossz fény van a szemedben! Azonnal menj és feküdj le!

Irma. Nem megyek! És jó fény van a szememben! És a legszebb fény van a szívemben! Mért félsz tőlem, te halvány mirtus-menyasszony, talpig fehérben!

_Az asztalnál Szász Bandi bevégezte a hegedűszólót. Taps._

Adél. Eredj innen, ne nézz így rám. Nem bírom a nézésedet!

Sipos hangja. Adél hol vagy?

Adél. Mindjárt! Mindjárt! _A konyhába szalad._

Irma _vadul_. Most a konyhába szaladt, hogy a Sipos úr ne lássa, hogy magával sugdolózott.

Császár _nagyon izgatottan_. Mi közöd neked ehhez?

Irma. Amióta részeg vagyok, mindent ki kell mondani. Neked tizenkét ingedből kilenc rongyos. Semmit se tudok magamba tartani. Kilyukadt a szívem, most folyik, mint a rossz fazék!

_Sipos előrejön._

Sipos. Adél hol van? Azt hiszem, be kéne hurcolkodni az ebédlőbe, mert eső lesz.

Császár. Nem hiszem.

Sipos. De már kaptam egypár kövér csöppet a fejemre. Adél hol van?

Irma _bátran_. A konyhába szaladt, hogy a Sipos úr ne lássa, hogy a Császár úrral sugdolózott.

Császár _felháborodva_. Le kell csukni ezt egy szobába, kulccsal bezárni, mert pálinkát ivott és nem lehet vele bírni!

Sipos. Pálinkát ittál?

Irma. Igenis, végtelen fájdalmamban, mert maga megnősült. Kiszakadt a szívem tőle.

Sipos. Mit mertél mondani a feleségemről?

Irma. Nem akartam mondani, de nem tudtam visszatartani. Te édes drága mártir, csak most ne legyél mérges.

Császár. Dehát mért kell ezt tűrni kérem? Ki ez kérem? Nincs ez ellen védelem?

Sipos. Menjen csak vissza, kérem, a társasághoz. Majd én megkurancolom őnagyságát.

Császár. Nevetséges. Csak azért ön se izgassa fel magát.

Sipos. Kérem, csak bízza rám.

_Császár visszamegy az asztalhoz, ahova később Adél is visszasiet a konyhából._

Sipos _szigorúan_. Zárjalak be egy szobába?

Irma _vadul_. Igen, de gyere te is velem, te szép őszi felhő. És zárkózzunk be együtt.

Sipos. Ha itt nem bír veled senki, én tényleg felviszlek a padlásra és bezárlak.

Irma. Akkor úgy fogok dörömbölni és ordítani, hogy olyan még nem volt.

Sipos. De hát mi ez? A legutolsó cseléd akarja megzavarni a lakodalmamat? Rendőrrel foglak elvitetni!

Irma. Nem fog!

Sipos. Mért?

Irma. Mert akkor felakasztom magamat.

Sipos _nagynehezen türtőztetve magát_. Mondd: nem lehet veled okosan beszélni?

Irma. De lehet.

Sipos. Mit akarsz tulajdonképen? Mondd meg fiam, nyugodtan: mit akarsz?

Irma. A feleséged akarok lenni.

Sipos. Éppen máma?

Irma. Nem. Egyszer valamikor, mégis! Mondd, mikor leszek a tied?

Sipos. Pont amikor a kakas kotlik.

Irma. Ne keseríts engem. Mondd, mikor leszel az enyém?

Sipos. Amikor az oroszlán fütyül.

Irma. Csúfolsz? Pedig énnekem ég most az egész kis testem.

Sipos. Látom a szemedből. Puskapor van a szoknyádban. Szégyeld magad. Te nem vagy tisztességes.

Irma _fenyegetőleg_. Ne mondja ezt!

Sipos. Terád nem lehet vigyázni. Te odavaló vagy, a rossz lányok közé.

Irma. Amért szeretlek?

Sipos. Aki ilyen szemtelenül tud szeretni, az odavaló.

Irma. Hát hogy szeresselek, ha nem hagyod magad máskép?

Sipos. Így se hagyom magam.

Irma. Csókolj meg kétszer.

Sipos. Akkor nyugton maradsz?

Irma. Igen.

Sipos. Megigéred, becsületedre?

Irma. Megigérem. De akkor háromszor csókolj meg.

Sipos. Te részeg csirke.

Irma. Azt is miattad tettem.

Sipos. Na gyere ide!

Irma _hozzáhajol_. Nézd milyen szép vagyok, mikor így könnyben úszik a szemem. Csak egyszer mondd, hogy igen.

Sipos. Na gyerünk, gyerünk! _Utána nyul._

Irma. Ne csináld ilyen üzletiesen. Én olyan szegény vagyok, de olyan szép vagyok! Azért fürdök mindig. Láttál volna meztelenül, mikor égszínkék voltam!

Sipos. Ne beszélj annyit. _Magához kapja, megcsókolja erősen._ Na, most nyugton maradsz?

Irma _szédülve_. Hogyne, kérem szépen. _Lélegzetet vesz._ Hány csók volt ez?

Sipos. Pont három.

Irma. Én azt hittem… milliárd.

Sipos. Most eredj és feküdj le. Aludd ki magad. Mit csináltál itt a Császárral?

Irma. Mit bánja azt maga?

Sipos. Nem is bánom.

Irma. De bánja.

Sipos. Ugyan mért bánnám?

Irma. Mert minek szeresse el magától mind a kettőt?

Sipos. Melyik kettőt?

Irma. Az Adélt már elszerette, hát most fél, hogy engem is elszeret.

Sipos _dühösen, komolyan_. Most azonnal meg fogod magyarázni, amit mondtál. Egy-kettő! Addig nem mégy el innen, amíg ezt meg nem magyarázod!

Hangok az asztaltól. Sipos! Sipos!

Sipos. Mindjárt! Beszélj! Egy-kettő!

Stetner hangja. Ne mindjárt, hanem rögtön!

Adél. Lajos! Gyere már!

Sipos. Mindjárt jövök! Beszélj, mert összetörlek!

Irma. Elszerették a feleségedet, te vérző szív! Én minden tudok!

Hangok az asztaltól. Sipos Lajos! Sipos Lajos!

Adél. Gyere már, a Stetner felolvassa a verset!

Házmester _Katival jön balról, tányérokkal_. Menjen a konyhába, hozza ki az ebédjét.

Sipos _nagyon idegesen_. Nem mégy. Itt maradsz, amíg visszajövök. Mindent el fogsz mondani. Majd adok én neked! Megállj! _Visszamegy a türelmetlenkedő asztaltársasághoz._

Irma _vadul_. Igenis megállok! Igenis mindent el fogok mondani! Most gyön a dolog! _Iszik egy üvegből._

_Közben Sipos az asztalhoz ért, ahol éljenzéssel fogadták._

Házmester. Este van, már feljött a vacsoracsillag, mi meg most jutunk hozzá, hogy ebédeljünk. _Leül az asztalhoz._

Kati _szintén leül enni_. A Jánoskát hova tetted?

Irma. A Lilikét? Lefektettem. _A tornác bal szélén áll, fölfelé fordított tekintettel, mintha az égre nézne._

Kati. Mért nem hozod az ételedet? Mit csinálsz ott?

Irma. Hálát adok a jó istennek, hogy háromszor megégette a szájamat a Lajos.

Házmester. Ennek nincs ki mind a négy kereke.

Kati. Bizony nincs.

_Esznek._

Stetner úr: _az asztalnál, harsányan._ Tisztelt Társaság!

Hangok. Halljuk, halljuk! Halljuk Stetnert!

Stetner. Hölgyeim és uraim!

Mindenki. Halljuk!

Egy női hang. Esik az eső!

Hangok. Pszt! Csönd!

A női hang. Menjünk be, esik az eső!

Hangok. Csönd! – Halljuk! – Nem esik! – Halljuk Stetnert! – Esik az eső!

Stetner. Leszek bátor az ifjú párt verses költeményben felköszönteni. Kérek egy kis figyelmet.

Adél. Halljuk!

Stetner.

Felvirradt a szép nap hajnala, Szalónkabátot öltött Sipos Lala. Mialatt Lala a kabátban erősen szorul, Romajzer Adelka öltött mirtuskoszorút. Mindnyájan összegyültünk jóbarátok, Pap a templomban áldást adott rátok. Itt e fényes lakomán, hű baráti körben Látjátok magatokat mint igaz tükörben. Szépséges menyasszony bennünket jól tartott, Sipos Lajos olasz rizlinggel vette a startot. Felvonultak ételek, italok és borok, Isten tartsa meg e jó szokásotok. Áldás legyen minden lépteteken, Szerdán, csütörtökön és pénteteken. A biblia szerint megszaporodjatok, Kis trónörökösről sürgősen gondoskodjatok!

Mindenki. Éljen! Ohó! Éljen!

Stetner.

Harsány üdvkiáltás zengjen a tájékon: Áldás és boldogság Sipos Lajosékon!

_Általános óriási éljenzés, taps, koccintás, nevetés._

Sok hang. Halljuk Sipost!

Irma _elől egyedül_. Halljuk Sipost!

Kati. Gyönyörűen szavalt a Stetner úr.

Házmester. Nem hiába litografus.

Hangok. Halljuk Sipost!

Irma. Halljuk Sipost!

Sipos _feláll az asztalnál, pohárral a kezében._

_Óriási éljenzés és taps, Irma vadul tapsol._

Sipos. Tisztelt hölgyeim és uraim!

Néhány hang. Halljuk!

_Általános «pszt!»_

Sipos. Kedves barátaim! Mindenekelőtt hálás köszönet Stetner barátomnak a gyönyörű költeményért, mellyel bennünket felköszöntött. Én nem vagyok költő…

Irma _süvítve_. A Császár elszerette a Sipostól az Adélt!

_Halotti csönd._

Sipos. Kedves barátaim! Én nem vagyok költő, tehát én csak egyszerű prózában válaszolok az én kedves Stetner barátomnak.

Irma _süvít_. A Császár elszerette a Sipostól az Adélt!

Mindenki. Pszt!

Házmester. Mit kiabál ez?

Kati. Bolond maga?

Irma. Hagyják, maguk ezt nem értik, ez meg van beszélve.

Sipos. Mindenekelőtt azt válaszolom…

Adél. Gyerekek, tényleg esik az eső!

Hangok. Esik! – Csöpög! – Én is érzem! – Menjünk be!

Sipos. Rövid leszek, aztán rögtön behurcolkodunk az ebédlőbe. Az a jó ebéd, amit ma itt kaptunk…

_Mennydörgés._

Irma _süvítve_. Az Adélnak gyereke van Szegeden az intézeti gimnáziumban, egyenruhája van, mint katonának! Az Adél a Császárt szereti, nem a Sipost! A Sipos meg van csalva! A Sipos meg van csalva!

_Az asztalnál mozgás, nyugtalanság._

Sipos _dörgő hangon_. Csöndet kérek! _Nagy csönd, folytatja._ Tisztelt barátaim, az a jó ebéd, amit ma itt kaptunk, nem az én érdemem, sem az én kedves feleségem érdeme. Azt hiszem, nem árulok el államtitkot, midőn elárulom azt, hogy ezt a jó ebédet özvegy Romajzer Károlynénak, az én drága anyósomnak köszönhetjük!

_Ezalatt a beszéd alatt_

Császár _előreszaladt Irmához, fojtottan kiált rá._ Mit kiabálsz itt? Fogod be a szádat? Megöllek, leütlek!

Anya _rögtön Császár után szaladt előre_. Az istenért, mi van itt! Ne bántsa! _Közibük áll._ Minek csinálod ezt, mi?

Irma _magánkívül, szinte ihletten, harsányan_. Én nem félek senkitől! Én nem tudom magamba tartani! A Sipos Lajos már egy év óta lesz csalva! Én nem hagyom a Sipos Lajost megcsalni! Május huszadikán bement az Adél a Császárhoz délután négykor, mikor a Sipos fénysugár Budaörsön volt, és kigyött tőle este kilenckor slafrokban és visszament hozzá szerelmezni és ottmaradt nála reggel négyig, én egész éjjel virrasztottam, esküszök az istenemre, úgy legyek boldog!

_Növekvő zaj az asztalnál._

Sipos _dörgő hangon_. Csöndet kérek! Hálás köszönetemet fejezem ki tisztelt vendégeinknek…

Irma _már az első szóba belevág, túlharsogja_. Slafrokban volt, úgy legyek boldog, zöld selyem slafrokban volt! _Dulakodik Császárral, aki le akarja fogni._ Öljetek meg, de nem hagyom a Sipos Lajost megcsalni! Június negyedikén, kéremszépen, csütörtökön, egész éjjel a Császárnál aludt a menyasszony, még ha megölsz is, akkor is megmondom, én bementem oda reggel nyolckor, mert láttam a Császárt elmenni hazulról és az Adél menyasszony ott aludt a Császár ágyában, mert elfelejtett fölkelni, engem vágjatok szét, tépjetek szét, én felakasztom magamat, de nem hagyom a Sipos Lajost megcsalni!

_Óriási mennydörgés, zápor._

Egy éles hang. Itt a zivatar!

Gál kapitány _részegen előugrik_. Mindenki a fedélzetre!

Házmester. Szent isten, hamar bevinni mindent! Ugorj Kati! _Kirohan az udvarba._

Kati _rohanás közben_. Szakácsné! Esik az eső, győjjön hamar!

Szakácsné _kirohan a konyhából_. Julcsa! Julcsa!

Gál kapitány. Vihar! Mindenki a fedélzetre!

Császár _kirohan az asztalhoz_.

Anya _az udvar felé szaladva_. Bevinni mindent az ebédlőbe!

Gál kapitány. Mindenki a fedélzetre!

Julcsa _előrohan a konyhából_. Jézus Mária, itt a zivatar!

_Villám, mennydörgés._

_Általános zaj, kapkodás, az asztalt leszedik, vendégek és cselédek vegyesen, mindent kicipelnek az udvarban jobbfelé._

Hangok _e közben_. Az ebédlőbe! Az abroszt! A poharakat! Jaj a ruhám! Elájult! Az Adél elájult! Nem ájult el! Mindenki a fedélzetre! Siess! Szaladjunk! Vigye a tálat! Az uborkát! Ne az uborkát, annak nem árt! Kapitány úr, a süteményt! Mindenki a fedélzetre! Megmenteni a csokoládétortát! Julcsa! Irma! Irma!

Irma _ezalatt sápadtan, komolyan, mereven áll, háttal az egésznek._

Anya _a tornác közelében_. Hála istennek, hogy jött ez a kis zivatar! Nem is jöhetett volna jobbkor.

Kati _az udvarból_. Irma, segíteni!

Irma. Én nem segítek. Én meghalok.

_Lassan elvonul a lárma jobbra, az udvar kiürül. Tompa dörgés távolból. Az eső sűrűn, hangosan zuhog. Mindenünnen csurgás, locsogás. Nyári zápor. Sötétség. A tornácon kigyullad két villanylámpa._

_A jobb felé vezető ajtó mögött világosság támad. Világosság van a konyhában is._

_Dörgés. Az udvaron három bőrig ázott alak rohan át a konyha felé. Ott megállnak és lihegve rázzák le magukról a vizet. A cigányok, hangszerekkel._

Primás. Hüj, azt a hétkerekű tüzes szekerit, annak is, aki kitalálta! Az ingem is vizes lett. _Előrejönnek_. Itt vannak a cigányok.

Irma. Jóestét, cigányok.

Primás. Merre van a lakzi?

Irma. Arra ni! _A jobb ajtó felé mutat._

_A cigányok bemennek a jobb ajtón az ebédlőbe, ahol diadalordítás fogadja őket. Az ajtó becsukódik. Rövid idővel ezután már meg is szólal benn a zene és fojtottan hallatszik, végig._

_A jobb ajtó nyílik, Sipos jön._

Sipos _nekimegy Irmának_. Most mit csináljak veled? Agyonvágjalak?

Irma _ünnepélyesen, hangosan, elnyomott zokogással a hangjában_. Engem nem lehet bántani, mert én most fölemelkedek.

Sipos. Hova?

Irma. Az égbe. Én már búcsúzok tőletek. Isten veled egyetlen szerelem.

Sipos. Mit tettél! Mit tettél!!!

Irma. Holnap reggel meghalok. De nem hagylak megcsalni. Nem félek. Én a halál menyasszonya vagyok és reggel lesz az esküvőm. A supniban van egy nagy szög, arra akasztom magamat. Én meg akarok halni.

Sipos. Majd akkor halsz meg, amikor én megöllek. Most előbb beszélj, tudni akarok mindent.

Irma. Nem beszélek.

Sipos. Összetörlek. Mindent mondj el, amit tudsz.

Irma. Nincs több!

Sipos. Agyonváglak!

_Adél jön jobbról._

Adél. Mi történik itt?

Irma. A Sipos úr, agyonvág.

Adél. Nem fog agyonvágni.

Sipos. Én… még téged is!

Adél. Engem legkevésbbé. Engem nem lehet. Mit csinálsz te ostoba?

Sipos. Ezt agyonverem… és pakolok és megyek.

Adél _mindvégig erélyesen, felindultságát leküzdve, harsány határozottsággal_. Nem nyulsz hozzá. Pakolni pakolsz, ha akarsz. De előbb mást csinálsz. Majd én mondom meg, hogy mit.

Sipos. Én…

Adél. Egy szót se! Nem a te ügyed. Az én ügyem. Itt baj történt, de velem. Ne félj, nem mosakszom. Sürgősebb dolgom van. És én veszem át az intézkedést.

_Császár jön jobbról._

Adél _keményen_. Mit akar?

Császár. Kérem, én rendelkezésre állok.

Adél. Ölni akar? Kit? Maga is a bolondot? Vagy engem? Vagy Sipost?

Császár. Rendelkezzék velem, azért jelentkezem, mert nem akarom, hogy azt mondják megszöktem. Aztán csomagolok és megyek.

Adél. Mind csomagolni akar. Hát senki se csomagol. Senki se megy. Mindenki ittmarad. Ha én most elvesztem a fejemet, végem ebben a kis világban. Most ez itt lakodalom és ez lakodalom is marad. Nem kell bámulni, nem kell kapkodni, itt van az én fejem, majd én elintézek mindent. Maga visszamegy és táncol. Érti?

Császár. De kérem…

Adél. Érti?!!!

Császár. Értem.

Adél. Rögtön azután én is bemegyek és akkor maga velem táncol. Minket itt összetörtek, de az ő számukra nem történt semmi. Táncközben, jól figyeljen ide, mosolyogni fogunk. Nem szemtelenül, hanem szerényen. Mintha én boldog volnék és maga örülne ennek. Nem kérdezni. Szót fogadni. Bemenni és táncolni.

Császár. Tényleg?

Adél. Tényleg és azonnal. Bemenni és táncolni. Nevetni és énekelni. Egy-kettő. És mosolyogni velem együtt, majd úgy, ahogy én. Indulás.

Császár. Parancsára. _Elsiet jobbra._

Adél. És most mi ketten.

Sipos. Ami ezt a lányt illeti…

Adél. Az most nem számít. Rosszabbat már nem kiabálhat, mint amit kiabált.

Irma. Én megmutatom neked, te mirtusmenyasszony, hogy hogy kell egy férfit szeretni!

Adél. Ne felelj neki!

Irma. Ne is ő feleljen, te felelj!

Sipos. Úgy foglak megbüntetni…

Adél. Ne beszélj. Most nincs büntetés, most elintézés van. A bolondot futni hagyom. Mindig szabad haragudni, csak akkor nem, amikor intézkedni kell. Ez nagyon nehéz. De én bírom. Neked azt parancsolom…

Sipos. Mi jogon parancsolsz te nekem?

Adél. Azon a jogon, hogy erősebb vagyok, mint te. Én tisztán állok előtted.

Sipos. Nem igaz!

Adél _egész testében remegve_. Én megmondtam, hogy nem szeretlek. Én megmondtam, hogy kit szeretek. Megmondtam, hogy nem szerelemből megyek férjhez, hanem orvosságnak veszlek be, szerelem ellen. Mégis elvettél, felöltöztél és engem ebbe felöltöztettél. Itt baj történt, de új dolog nem történt. Ami fontos, azt tudtad, a többi egy részeg, félbolond gyereknek a hisztérikus visítása. De én azt se cáfolom. Becsületesen megmondom, nem is igen lehet. Ez egy katasztrófa.

Sipos. Te most őszintén viselkedel, hogy evvel megint megkaparíthass.

Adél. Én nem kaparítlak téged többé. Lesz, ami lesz. De ezen a napon és ezen a részeg csirkén én nem fogok elbukni. Én ma idecsődítettem mindenkit, akire adok. Itt van az anyám, itt a pap, itt az előljáró, itt van Gál kapitány, itt a Morbitzer, a Schöja, a Balázsi, a Viola, itt vannak a rokonaim és a szobauraim és a cselédeim és a szomszédaim, itt most nincs harag és erkölcs és igazság és büntetés, itt okosság van és elintézés.

Sipos. De én tisztességes ember vagyok!

Adél. Te csak olyan tisztességes vagy, mint minden férfi. És az nagyon kevés. _Én_ vagyok most tisztességes.

Sipos. Én pedig csomagolok és megyek.

Adél. Csomagolsz, de csak holnap. Akkor még segítek is. A nászéjszakát elengedem neked.

Sipos. Én is neked.

Adél. Kvitt. Most csak azért tartalak itt, mert…

Sipos. Nem tartasz itt. Én erkölcsi alapon állok.

Adél. Majd adok én neked erkölcsi alapot a fejedre, hogy meg ne sántulj. Nem fogsz ma engem csúffá tenni. Nem leszek lakzin otthagyott menyasszony. Nem hagyom magamat! Tőled most azt követelem…

Sipos. Köztünk minden kötelék megszakadt!

Adél. Majd ha levetettük az egyenruhát és ha hazament a lakzi. Addig én vagyok a kapitány. Most én bemegyek a vendégeim közé és énekelni fogok velük és táncolni fogok velük.

Sipos. Képes vagy rá.

Adél. Ha nem volnék rá képes, alulmaradnék. De többet mondok: te is képes leszel rá.

Sipos. Én?

Adél. Igenis.

Sipos. Komédiázni?

Adél _remegve_. Be fogok menni az ebédlőbe a vendégekhez. Igenis komédiázni fogsz, eleget ittál, ne józanodj ki. Most valcert játszik a cigány. Egyet táncolok a Császárral. Aztán csárdást rendelek. Mikor te itt kint meghallod a csárdást, bejössz te is. A szoba közepén fogok állni a kapitány úrral és a plébános úrral, a lámpa alatt. Te odajössz, jól megfogod a derekamat és csárdást fogsz velem táncolni.

Sipos. Csárdást?

Adél. Még pedig előbb lassút, aztán frisset. És nemcsak úgy markirozva, hanem jól ki fogod rakni, ahogy szoktad. Érted?

Sipos. Szeretném érteni.

Adél. Át fogod kapcsolni a gyomrodat felháborodásról csárdásra. Nem fogtok a víz alá nyomni. Erkölcsös iparos urak. Csábító iparos urak. Ezt még kicsikarom tőled, aztán nem reflektálok rád. Ezzel a tánccal kvitt vagyok veled. Elhagyhatsz. Grófnak a babája voltam, úr vagyok. Egy csárdásért visszaadom a becsületedet. Megértetted?

Sipos. Most végre meg. Na de fiam, most csak _te_ vagy sápadt?

Adél _szinte büszkén_. Most, azt hiszem, nagyon sápadt vagyok.

Sipos. Megértettelek fiam. Én ugyan nem tartozom neked semmivel, legföljebb mától kezdve megint a régi házbérrel, de megteszem, amire kértél, csakhogy lásd: nem félek attól, hogy visszacsábítsz. Pedig te _ezért_ ragaszkodol olyan nagyon még ehez a pár perchez.

Adél. Magyarázd, ahogy akarod. Engem csak egy érdekel: amint a csárdást hallod, bejössz. A lámpa alatt fogok állni, arccal az ajtó felé fordulva. Előbb lassú, aztán friss. És a szemembe nézel. Aztán megcsókolsz. Aztán kvitt. Megértetted?

Sipos. Tökéletesen.

Adél. Nahát. Ehez tartsd magad. Szakácsné! Egy liter tejeskávét a mamámnak! _Elsiet jobbra._

Szakácsné _egy pillanatra megjelent a konyhaajtóban és ezt mondta:_ Igenis!

_Szünet._

Sipos. Na most megvalósult az álom. A pilóta beleesett a vízbe.

Irma. Ne tessék bemenni hozzá.

Sipos. Hát mit csináljak?

Irma. Tessék megölni engem. _Odamegy hozzá._

Sipos. Mit érek vele? Látod, mit tettél? Eridj mellőlem, ne lehelj rám, forró vagy, eridj innen.

Irma. Neked vagyok forró. Tönkretettem magamat miattad ilyen fiatalon. Vedd el az életemet. Ne menj vissza hozzá.

Sipos. Mit akarsz tőlem? Ki vagy te, hogy így belenyulkálsz az életembe?

Irma. Szerelmes vagyok beléd.

Sipos. Ez nem szerelem. Érzéki gyerek vagy! Megkívántál engem, mert bajuszom van és mély hangom van. De őrült vagy, szemérmetlen vagy. Rossz véged lesz. A te utad egy nagyon csúnya házba vezet.

Irma. Ne mondd annyiszor, mert odamegyek.

Sipos. Ha odamégy, odavaló vagy.

Irma _lázasan_. A tied vagyok. Ne mondd, hogy nem tetszem neked. Most már szabad vagy, te nagy ember. Te tornyosulsz a többi fölött. Vegyél be abba a szomorú életedbe. Meglátod, kivirágzol, mint a rózsa.

Sipos. Te csábítasz engem? Te kis piszkos.

Irma _lelkesen, nagy hévvel_. Tiszta vagyok mint az angyal, folyton fürdök, mindig neked, mindig mosakszok, mindig neked! Nézz meg, milyen tiszta vagyok! Olyan tiszta vagyok mint a lelkem!

Sipos. Hallgass… te bolond.

Irma. Virág vagyok a tengeren!

Sipos. Hát még mi vagy?

Irma. Kőszálon termett sajgó liliom.

Sipos. Na hát akkor ereszd el a karomat. Vedd el a fejedet. Te romlott.

Irma. Ne mondd ezt. Vigyél be a táncba. Szeretlek te mártir, mert megcsaltak és ki is nevettek! Én nem is ezért szeretlek! Tudod mért szeretlek! Mert senki se szeret, csak én. _A mellére borul._

Sipos _keserűen maga elé_. Szép lakodalom. Itt állok, szerelmeskedem a cseléddel.