Part 3

Az ördög. Ma este! Ma éjjel! Egy estén az enyém! Úgy játszom vele, ahogy akarok! És odajön, ahova viszem! Hahó! Hatezer év óta nem volt ilyen szeretőm!

János _rémülten_. Mit mondtál?

Az ördög. Szeretőm! Úgy fog hajlani, ahogy hajlítom! Gyere el ma este oda a szalonjába, a csillárja alá, a parfümbe, a sok meleg lélekzet közé és nézd végig, hogyan szédül el egy asszony! Mire kihajnalodik…

János. Elég!

Az ördög. És akkor jössz te is! Szaladsz a kincsed után! És minden órában, amiről nem tudod, hogy hol töltötte, nálam volt! A ligetben látsz egy lefüggönyözött kocsit. Megdobban a szived: «Kik ülnek ebben?» Tudod, kik? Mi ülünk majd benne! És az utcasarkon két összebujt ember surran előled. Megijedsz: Kik voltak ezek? Mi voltunk! És minden kocsiban mi ülünk, minden sötét utcában mi osonunk, ketten – minden függöny mögött, ahol hirtelen elalszik egy lámpa, mi öleljük egymást és kinézünk a forró szobából, rád, a te vad, szerelmes, szomorú, sápadt arcodba, a te ijedt szemedbe, és össze fogunk bújni és nevetni fogunk rajtad, édesen, melegen…

János _a legnagyobb izgatottságban_. Elég volt!!

Az ördög _egy hanggal fölébe csap_. Nevetni fogunk rajtad, te szomorú ember, te alkalom-elszalasztó, és ő fog jobban nevetni, édesen, sikoltozva, mint akit csiklandoz egy férfi!

János _ordítva_. Te!!! _Rácsap a revolverre. Az ördög villámgyorsan lecsap a kezére._

_Szünet_.

_János lehajtja a fejét. Lassan elhúzza az ördög keze alól a kezét. Aztán az ördög is elveszi a kezét a pisztolyról. János a földre néz. Ebben a pillanatban nesztelenül megjelenik András az ördög mögött a bundával. Az ajtót nyitva hagyta. Most rásegíti az ördögre a bundát és az ajtóhoz áll. Az ördög a cilinderét a kezébe veszi. Az asztalhoz lép, elveszi onnan lassan a revolvert. A kezében tartja._

Az ördög _nagyon halkan, szomorú mosollyal,_ _atyai, meleg, vontatott hangon._ Látod fiam. Te is hozzányulsz… talált aranyért… ehhez a revolverhez…

_Fölteszi a cilinderét és nem veszi le szemét Jánosról. János egy helyen áll és komoran néz a földre. Az ördög lassan az ajtóhoz megy. A küszöbről visszanéz. Villan egyet a szeme. Aztán eltünik. András csöndesen beteszi utána az ajtót és némán áll mellette. Egy pillanatnyi szünet. Aztán hirtelen a függöny._

MÁSODIK FELVONÁS.

_Hall, a László-villában. Háttérben balról ajtó, melytől 8–10 lépcső vezet le. Jobbról s a háttér jobbfelén télikert üvegfallal a kertre. Jobbról elől ajtó. Kanapé, fotelek, asztal íróeszközzel. Történik aznap éjszaka éjfél után._

ELSŐ JELENET.

Vendégek, majd Elza, az ördög.

_Mikor a függöny felgördül, urak és hölgyek sétálnak a hallban és a télikertben. A hátsó ajtó, mely egy díszes szalonba nyílik, nyitva van. Az emeletről keringő hallatszik fojtott hangon, cigánybanda játssza._

Első hölgy. Ki az a fekete ember, kit maga az előbb a faképnél hagyott?

A második hölgy. Nem tudom.

Egy úr. Velem is kellemetlenkedett. Tizenkét évvel ezelőtt magyarosítottam a nevemet, még a régi nevemen szólított.

Első hölgy. Ki az? Kellemetlen fráter.

Második hölgy. Odamegy az uramhoz és azt mondja neki: Ma olyan hideg lesz éjszaka, hogy az ön fogai vacogni fognak a pohárban.

Egy hölgy. Jolán azt mondja, hogy Száki János hivatta meg. Annak a barátja. _Közben lárma._

Első kövér hölgy _jön le a lépcsőn_. Hallatlan.

Többen. Micsoda?

A kövér. Az a fekete ember, a Száki barátja, védelmébe vette Tóth Elzát, a szemtelen Elzát és maliciákat mond mindenkinek, aki Elzát bántja. Én például azt mondtam az Elzának: fiam, magát ma este itt férjhez fogják adni, örülök, hogy végre baleknak látom. Hát azt mondja nekem: önök pedig elefántok. Én tudom, mi az elefánt, de az én termetemmel, ha ezt nekem mondják… _Szörnyűködés_.

Az egyik. Jön! jön! Elzával jön! Én nem akarok vele találkozni!

A másik. Én se! _Elmenekülnek a télikerten át. Több úr vigan utánuk szalad._

Egy úr _fenn az ajtónál_. Jön!

_Hirtelen csönd támad. Az az úr is elmenekül. Fenn az ajtóban megjelenik az ördög, karonfogva Elzával. Lassan jönnek le a lépcsőn. Mögöttük becsukódik az ajtó és elhallgat a zene._

Az ördög _a hölgyekhez_. Itt nagyon nagy a csönd hölgyeim. Ahol ennyi hölgy hallgat, ott rosszat beszéltek valakiről.

_Halk nevetés. Duruzsoló, társalgó moraj indul meg. Az ördög előre jön Elzával._

Elza. Miért hozott ide? Azt mondtam, olyan helyre vezessen, ahol négyszemközt beszélhetünk.

Az ördög. Nem telik bele öt perc, négyszemközt leszünk. Csak meg kell mondani mindenkinek azt, amitől elmegy. Aki ehhez ért, az tudja, mi a magány.

Elza. Miért mond maga mindenkinek kellemetlenségeket?

Az ördög. Ma éjjel itt egy feladatot kell véghez vinnem, és ehhez szükségem van az egyedüllétre. Na már most, ha kellemes vagyok, körülrajong a társaság. Ha hallgatok, hozzám jönnek azok az öreg urak, akiket senki sem hallgat végig és nem mennek le a nyakamról. Hát kellemetlen vagyok, mert magam akarok lenni. A malicia a gőgös lények rovarpora. És most bízza rám a takarítást. _A kövér hölgyhöz lép._ Ne vegye sértésnek, amit az imént mondtam. Mi itt ma valamennyien elefántok vagyunk.

A kövér. Köszönöm. Újból köszönöm.

Az ördög. Ez csak névleg házszentelő estély. Valójában nagy elefánt-estély. Mi ma azért vagyunk itt, hogy ne lássuk, mikor Lászlóné férjhezadja a szemtelen Elzát.

Első hölgy. Hallottam, Száki Jánossal boronálják össze.

A kövér. Ez nagyon szép, nemes dolog.

Az ördög. Ez új divat: megházasítani az udvarlót.

Második hölgy. Hiába gúnyolódik, ez legalább becsületes.

Harmadik hölgy. Tisztességes.

Az ördög. Mikor a férfi kezd veszedelmessé válni, mikor méltóztat érezni, hogy: Jesszusom, ez az ember nagyon is érdekel – mikor nem tetszik tudni bróm nélkül elaludni, ha ott vacsorál maguknál, akkor hirtelen fogják és feleséget szereznek neki. Én tudok egy hölgyet, aki már két embert rázott le így. Az egyik egy mérnök volt.

Második hölgy _találva érzi magát_. Ne menjünk egy pohár pezsgőre a buffetbe? _Egy másik nővel elmegy a lépcsőn._

Az ördög _a kövér nőhöz_. A tisztességben maradásnak ez az egyetlen trükkje, amit Pesten eszeltek ki. Ebben a lusta városban. Máshol végigélik az asszonyok a szerelmeiket. Vagy félre lépnek, vagy megküzdenek magukkal, belesoványodnak, beletörődnek, – de ez a parasztos megoldás, a drámának ez az elkerülése, ez a mienk. Nem szeretem az olyan lelki drámát, amely helyszerzéssel végződik. Az ilyen asszony nem hősnő, hanem cupringer.

A kövér. Óh!

Az ördög. Maguk sohasem tornáztak. Maguk nincsenek lelki válságokra berendezve, mint a francia, vagy az orosz nők. Maguk nem gyalogolnak keresztül vizen, sáron, havon. Maguk konfortábliba ülnek, testileg is, lelkileg is. Csak drámát ne! Még a szinházban se! A nyugtalanító férfi – el! Fort mit Schaden. És ezt nevezik a magyar írók az asszonyi élet rejtelmeinek. Emelem poharamat a budapesti nőkre. _Két-három nő sértődötten el._

Első úr. Ön rútul gondolkozik a mi hölgyeinkről.

A kövér. Csak mondják meg neki. _A második úrra mutat._ Ide nézzen Bodajki úrra. Ez még abból az iskolából való, amely tisztelte a nőket. Férfiakkal szemben bátor. Velünk olyan, mint a kezes bárány.

Az ördög _végignéz rajta_. Nem szeretem az olyan bárányt, amelyik váltókon kezes. _A második úr sértődötten távozik._

Első úr. Ön rútul gondolkodik a mi hölgyeinkről.

Az ördög. Nem rútul. Szabadon. Én szabadgondolkozó vagyok. Ne ijedjen meg ettől a szótól. Ez Pesten azt jelenti, hogy szabad gondolkodni. Nem azt, hogy muszáj. _Az első úr sértődötten el._

A kövér. Mit csinál maga, ha majd olyan emberre akad, aki nem dugja zsebre a maliciáit, mint ezek. Valami bátor emberre. Bár itt volna az uram. Az egyszer megütött egy cirkuszi birkozót.

Az ördög. Gyáva fráter!

A kövér. Micsoda?

Az ördög. Most már nem ez a bátorság, nagysád. Azelőtt ahhoz kellett bátorság, hogy megüssek egy atlétát. Merjen az ura nyilvánosan megütni egy nyomorékot. Akkor elhiszem róla, hogy bátor ember.

A kövér. No ez szép. A szamárról van följegyezve, hogy megrúgja a haldokló oroszlánt.

Az ördög. Ojjé! a szamaraknak már egész új eljárásuk van. Megcsókolják a haldokló oroszlánt. Hátha felgyógyul?

A kövér. Magával nem lehet bírni.

Negyedik hölgy. Christennével hiába kezd. Azt nem főzi le. Ő köztünk a legférfiasabb asszony.

Az ördög. A férfiasság szép dolog. A jó szivar illatos úgy-e? De mit tart ön az olyan gyöngyvirágról, amelynek szivarszaga van?

A kövér _a negyedik hölgyhöz_. Ezt neked köszönhetem. _Sértődötten el._

Negyedik hölgy. No maga ugyan finoman beszélt ezzel a hölggyel.

Az ördög. Csak nem fogok vele finoman beszélni! Nézze meg az ember! Hiszen ez úri asszony, nem konyhaszolgáló!

Negyedik hölgy. Nekem ebből elég volt. _El._

Az ördög _ötödik hölgyhöz, aki egy hölggyel beszélt._ Ennek a hölgynek az ura kárpitos.

Ötödik hölgy. Igen. Honnan tudja?

Az ördög. A ruhájáról. Ilyen szövetben ma már csak fotelek és diványok járnak. De meg ne mondja neki.

Ötödik hölgy _nevet_. Hová gondol. _Nevetve a másik nőhöz megy._ Te…

Az ördög _Elzához_. Most el fogja neki mondani.

Ötödik hölgy _a hatodikhoz_. De add a szavadat, hogy nem fogsz megharagudni érte.

Az ördög. Most a szavát fogja adni.

Hatodik hölgy. Szavamat adom.

Ötödik hölgy. Azt mondta, hogy… _Beszél vele._

Az ördög. És most meg fog haragudni.

Hatodik hölgy. Szemtelenség!

Elza. Miért mondta ezt neki?

Az ördög. Hogy kimenjen.

Elza. Miért nem mondta neki magának?

Az ördög. Hogy összevesszenek.

Ötödik hölgy. Ez a legnagyobb arrogáncia. _Kimegy._

Hatodik hölgy. De Lili, na ne haragudj… _Utána szalad._

Az ördög. Kettőt egy csapásra. _Körülnéz és meglátja az utolsó embert, akit még nem mart ki. Ez egy éltes úr. Oda megy hozzá._

Az éltes úr _fölkel_. Radványi Radó vagyok.

Az ördög _ismétli_. Radványi Radó. Hm…

Az éltes úr. Igenis, Radványi Radó.

Az ördög. Hm. Ismeri ön azt a régi, jó magyar nevet, hogy: Füspök?

Az éltes úr. Ismerem.

Az ördög. Füspök. Ha az ember látja, Püspöknek olvassa, mint ahogy az értelem kívánja. Első látásra megesküdnék rá, hogy Püspök és csak ha aztán jól megnézi, akkor látja, hogy nem Püspök, hanem Füspök.

Az éltes úr. Mit akar ezzel mondani?

Az ördög. Semmit. Csak ez jut mindig eszembe, mikor kitért izraelitát látok. Első látásra Püspök. Utóbb kisül, hogy már régen Füspök.

Az éltes úr _sértődötten el_.

Az ördög _Elzához_. És most, hogy magunkra maradtunk, parancsoljon velem.

MÁSODIK JELENET.

Elza, az ördög.

Elza. Azért húztam félre, mert nekem is mondott valami kellemetlent, amire felelni akarok. _Figyel a zenére._ Négyest táncolnak. Lemond róla?

Az ördög. Egy négyesről egy kettesért, mindig.

Elza. Megvet engem, hogy udvariaskodik velem?

Az ördög. Nem. Magamat vetem meg, ha udvarias vagyok.

Elza. Azt már szeretem, ha így beszél.

Mert velem nem szokás udvariaskodni. Én rajtam minden férfi kipróbálja, hogy milyen goromba tud lenni. Nekem olyan arrogáns hírem van, hogy…

Az ördög. Tudom.

Elza. Úgy hívnak, hogy szemtelen Elza.

Az ördög. Tudom.

Elza. Engem zavarba hoz azzal, ha gyöngéd. Akkor én nem tudok epét kifejteni. Kérem legyen valamivel gorombább, hiszen azért választottam éppen magát a sok frakkos alak közül, mert olyan kellemetlen.

Az ördög. Kegyeskedjék parancsolni velem, kedves nagysád.

Elza. Hát hogy szemtelenkedjem én most magával?

Az ördög. Hódoló szolgája vagyok, csináljon velem, amit akar.

Elza. Pfuj, milyen neveletlen. _Feláll_.

Az ördög. Végeztünk?

Elza _hirtelen_. Nem. Mikor a négyesre beharangoztak, valami olyat mondott, amiből arra következtettem, hogy Jánosnak barátja. Úgy van?

Az ördög. Úgy.

Elza. Tudja, én az ilyen frakkos alakokat, mint maga, nem veszem komolyan. Amit így estélyen beszélnek, az olyan, mint a tegnapi ujság. De nevettek rajtam a frakkosok, meg a félmeztelenek.

Az ördög. Kicsodák?

Elza. A nők. Hát ezt az egyet nem akarom. Nevetséges nem akarok lenni. Elhatároztam, hogy fölvilágosítom a közvéleményt. A maga kérdése kapóra jött. Hallgasson ide. Üljön le.

Az ördög. Köszönöm. _Nem ül le._

Elza. Üljön le, ha mondom. Nem udvariasság ez. Szeretem, ha ül az, akivel beszélek. Ülő emberrel szemben könnyebben van igaza az embernek.

Az ördög. Kérem. _Leül._

Elza. Maga azt kérdezi tőlem, hogy én vagyok-e az, akit hozzá adnak Jánoshoz? Így kérdezte, úgy-e?

Az ördög. Így.

Elza. Nem úgy, hogy én vagyok-e az, aki hozzá megy?

Az ördög. Nem így.

Elza. Hát igenis én vagyok az. De én rajtam ne mulasson senki, mert én mindent tudok. Érti? Tudom, mi van.

Az ördög. Értem. _Fel akar kelni._

Elza. Üljön le. Nekem ne jőjjenek gratulálni, hogy aztán, ha elmennek, a markukba nevessenek. Én nem veszem be a maszlagot. Érti? Én tudom, kik maguk. Maguk mind egy maffiába tartoznak. Maguk mind férjhez akarnak engem ehhez a fiúhoz kenni.

Az ördög. Pardon.

Elza. Léha fráterek, akiknek a veséjükbe látok. Én hozzá megyek, ha megkér. Tudja? Én hozzá megyek.

Az ördög. Nem hiszem.

Elza. Akár hiszi, akár nem. A felesége leszek.

Az ördög. Hát ha már megtisztelt a bizalmával, hadd mondom meg én is a magamét. Nem lesz ebből semmi. _Fölkel._

Elza. Üljön le.

Az ördög. Pardon, most üljön le maga, mert most nekem kezd igazam lenni. Én tudom az intim okát ennek a partinak. De ön… _Arra megy egy inas._ Kérem. _Az inas megáll._ Itt a ruhatári számom. A téli kabátomban van egy sárga bőrtárca. Hozza azt be.

Inas. Igenis. _El._

Az ördög. Ön vagy nem tudja az okát, vagy…

Elza. Vagy?

Az ördög. Vagy nem akarja tudni. Ön belemegy abba, hogy…

Elza. Mibe megyek bele? Nem kell kanyarognia, hisz ép ezt akarom megmondani. Belemegyek abba, hogy felesége legyek egy férfinek, aki egy más nőt szeret. Mondjak olyat, amitől elájul? Hát én belemegyek abba, hogy nászútra menjek egy emberrel, aki még akkor is egy más nőre fog gondolni és aki a legszebbet, amit férfi nőnek adhat, a fantáziáját ott hagyta egy asszonynál, mikor engem elvett. Maga nem ismeri a szemtelen Elzát.

_Az inas behozza a bőrtárcát, átnyujtja az ördögnek és kimegy._

Az ördög. Nem is hittem, hogy ennyire izgatja ez a téma.

Elza _növekvő izgalommal_. De én rajtam ne nevessen senki! Ne higyjék, hogy maguk hecceltek bele. Ne mulassanak rajtam! Vegyék tudomásul frakkosok és félmeztelenek, hogy én tudom, hová megyek. Tudom, kinek a kedvéért megyek. És büszkén, fölemelt fejjel megyek! Mindent tudok és mégis hozzá megyek.

Az ördög. Miért? _Kinyitja a bőrtárcát._

Elza. Mert… szeretem ezt az embert! _Hirtelen néma sírásba fullad._

Az ördög. Parancsoljon! _A nyitott nécessaireből egy finom női zsebkendőt húz elő és átadja._ Ezt a bőrtáskát mindig magamnál hordom, mikor nők közé megyek. Ez egy sírási neszesszér. Ebben megvan minden, ami a női síráshoz szükséges. Mindenekelőtt zsebkendő.

Elza _átveszi a zsebkendőt_. _A szemét törülve._ Szeretem. _A következők alatt az ördög sorra mindenfélét vesz elő a táskából és sorrend szerint átadja Elzának, aki mindent gépiesen átvesz_ _és használ. 1. kis tükröt, 2. kis fésűt, mellyel Elza a frufruját igazítja, 3. puderes tupflit, 4. puderes skatulyát, mellyel Elza a szeme vörösségét tünteti el. Az itt következő beszélgetés ezalatt folyik._

Az ördög. Hát ez az a híres szemtelenség?

Elza. Nem ez az. Mikor négyesre harangoztak, még fiatal lány voltam. Most már öregasszony vagyok. Maga volt az első, akinél el akartam kezdeni a közvélemény csinálást. És már itt megbuktam. Mit csináljak?

Az ördög. Szép kisasszony, neki kell menni a küzdelemnek. Nyiltan kell! Támadni kell! Szépnek kell lenni.

Elza. Még azt is megpróbálom.

Az ördög. Szemébe kell nézni annak az asszonynak. Úgy-e érzi néha, hogy nehéz küzdeni egy asszony ellen… tudom, hogy lánynak ez a legkeservesebb… hogy az ellenfele már… izé… ivott a szerelemből, hogy ért hozzá… hogy… Mondjak olyat, amitől elájul?

Elza. Mondjon.

Az ördög. Hogy ez az asszony már felszabadult ennél a mesterségnél…

Elza. Akkor?

Az ördög. Akkor gondoljon arra… én mondom magának, bennem nincs sok szív, de férfi vagyok a fejem búbjától a talpamig… egy nagy dolog van a világon… a legnagyobb erő még a legszebb, legingerlőbb asszonnyal szemben is… szűznek lenni!

Elza _puderezve magát_. Gondolja?

Az ördög. És _így_ kell szembeszállni vele. Hogy ő is neki vaduljon! Nem kell félni tőle!

Elza. Gondolja?

Az ördög. Hogy ő is bele menjen a háborúba. Hogy amikor már mindenikük kijátszotta a utolsó aduját is, akkor maga még mindig megállhasson vele szemben fölemelt fejjel, mint mondani tetszett és arcába mosolyoghasson a szűz lány rettenetes fölényével. Hímpor, hímpor, frisseség, érintetlenség!

Elza. Szabad nekem ezt hallgatnom, amit maga beszél?

Az ördög. Nem szabad, de ép azért csak hallgassa. Győzni fog. És most menjen, táncoljon vele. De ne utánozza az asszonyokat. Ne kacérkodjék. Ne szemtelenkedjék.

Elza. Hisz én utálom magamat, mikor szemtelen vagyok, de muszáj, mert különben hol az egyéniségem?

Az ördög. Ugyan, ugyan. Süsse le a szemét, szégyelje azt a szép fehér nyakát, nézzen félve, reszketve a fiú szemébe, éreztesse vele azt, ami lányban a legizgatóbb: hogy maga zsákmány, aki vár az édes elrablásra. Föl a fejet kis lány. Na, ne lógjunk így. Így ni. És ha még egyszer az életben valaki magának azt mondja, hogy szemtelen, mondja meg neki, hogy egyszer egy idegen úrral félre vonult a hallba és azt hitte, hogy le fogja főzni, túl fogja kiabálni és attól az úrtól oly csöndesen, oly piszén, oly szerényen, úgy lefőzve és megcsöndesedve ment el, hogy az az úr mélyen elszégyelte magát és azon kezdett gondolkozni, vajjon nem ő-e a legnagyobb gazember ezen a világon? Amiben talán igaza is volt.

_A lépcsőig kísérte. Fenn a lépcső fölött az ajtóban megjelenik János._

HARMADIK JELENET.

Elza, János, az ördög.

_Elza hirtelen hátat fordít neki és az ördöghöz fordul._

Elza. Hát ne szemtelenkedjem?

Az ördög. Nem. _János lejön._

János. Kerestem mindenütt, kis Elza.

Elza _lesüti szemét_. Igen.

János. Miért vonult ide?

Elza. Magányra volt szükségem. Akit érdekelek, az úgy is megtalál.

János. Szomorúnak látszik. Olyan kis lányos így. Valami bánata van.

Elza. Óh nincs.

János. Fenn a táncteremben majdnem asszonyos volt, friss, vidám, kacér, most meg ilyen csöndes. Mi történt magával? _Körülnéz, meglátja az ördögöt._ Ja?? Most már értem.

Az ördög. Ne hidd, hogy én szomorítottam el.

János _Elzához közel megy_. Nem is hiszi, mennyivel szebb így. A másik modora nem áll jól magának. Ez az igazi. Az ember szeretné dédelgetni, vigasztalni, bocsásson meg, de az ölébe venni, simogatni.

Elza _szégyenlősen_. De János…

Az ördög. Megbocsájtanak, de üdvözölnöm kell a háziasszonyt. _Felszalad a lépcsőn, el. János és Elza helyet foglalnak a színpad jobbfelén._

Elza. Ki ez az ember? Félek tőle.

János. Állítólag ismerősöm. Erőszakkal a barátom. Én egy neuraszthéniás bölcsnek nézem. De ne róla beszéljünk. Örülök, hogy magát ilyennek látom. Ebben a romlott, forró levegőben… Nem érzi, hogy ma itt különösen forró, izgató a levegő.

Elza. De igen. Mintha valami vad meleg szél fújna. Olyan, mint a sirokkó. Én úgy félek.

János. Ezt se mondta még soha. Pedig mily jó bátorítani egy szép gyereket, mikor fél. _Az ördög megjelenik fent az ajtóban, Jolánnal karonfogva. Lejönnek és balról helyezkednek el. Az ördög köhécsel._

NEGYEDIK JELENET.

Az ördög, Jolán, János, Elza.

Jolán. Nem. Talán ne zavarjuk az ifjú párt.

Az ördög. Nem kell túlságosan tapintatosnak lenni. _Helyet mutat balról Jolánnak. Leülnek._

Elza. Itt van Jolán, nem érdekli?

János. Már üdvözöltem. Beszéljünk magáról. Ma mindennél jobban érdekel az, hogy… _Beszélnek._

Jolán. Úgy látom, ezek végre megtalálták egymást.

Az ördög. Lehet. Kellemetlenül érinti?

Jolán. A világért sem.

Az ördög. Menjünk máshová?

Jolán. Nem, nem. Örülök, mikor ily szépen látom fejlődni a fáradozásom gyümölcsét. _Beszélnek._

Elza. Ezek rólunk beszélnek.

János. Ne törődjék vele. Örüljünk, hogy végre egy pillanatra magunk maradtunk. Boldog vagyok, mert úgy érzem, hogy ma este végre fölfedeztem magát.

Elza. Miért néz mindig oda?

János. Csak épen… véletlenül. _Beszélnek._

Jolán. Hagyjuk őket. Hát mégis eljött, erőszakos ember.

Az ördög. Nem jöttem ok nélkül. Ma délután vállalkoztam valamire.

Jolán. Mire?

Az ördög. Megigértem valakinek, hogy a mai éjszakán elcsavarom az ön fejét.

Jolán. Kinek igérte meg?

Az ördög. Jánosnak. Még a részleteket is sziveskedtem előre bejelenteni.

Jolán. És János?

Az ördög. Hogy mit mondott?

Jolán. Tűrte ezt?

Az ördög. Felelt valamit. Mondhatom, kissé meglepő volt a felelet. De most nem mondom meg, félek, hogy bántaná magát.

Jolán. Nem bánt. Mondhatja bátran.

Az ördög. Majd talán később. Folyton a túlsó oldalra néz.

Jolán. Nem. _Hirtelen_. Érdekes szeme van magának.

János. Más világ. Ahány nő, annyi világ. Maga nekem új világot jelent.

Elza. Ugyan mit jelenthet egy ilyen nagy művésznek az én kis leány életem?

János. Talán mindent.

Az ördög. Mintha aludnék. De ha egyszer valaki megcsókolja a szemét, fölébred a tekintete és én látom, mennyi forró asszonyiság ég a maga alvó szemében.

Jolán. Nem szeretem, ha így beszél. Olyan érzés, mintha gyujtogatna.

Az ördög. A kis fehér keze már ég. Érzem, ahogy a kezemhez ér.

Jolán _kacéran_. Úgy-e az gyerekes volna, ha most elhúznám innen a kezemet. _A kezük, ahogy egymás mellett ülnek összeér._

János. Az ejt gondolkodóba, hogy még ilyen szelidnek nem láttam.

Elza. Nem tudom, de mintha magával szemben egészen más volnék.

János. Szinte szégyellem a régi bűneimet, mikor a tiszta gyermekarcába nézek.

Elza. Talán ettől olyan meleg a tekintete. Süti a homlokomat.

Az ördög. Délután óta csudálatosan kivirágzott az arca.

Jolán. Talán azért, mert egy különös valaki ül mellettem, egy ismeretlen lény, akiről csak azt érzem, hogy férfi, de annak aztán az!

Az ördög. Megszépül, mikor ezt a szót mondja: férfi. Milyen szép lehet, mikor már nem mondja.

János. Oh egy ilyen érzés letörli a régi bűnöket. Modern embernek az első szerelme rendszerint egy utolsó lány. De az első lány aztán az utolsó szerelme.

Elza. Én még soha nem voltam szerelmes. De már kétszer ábrándultam ki.

Az ördög. Arra vagyok büszke, ha egy asszonynak ismeretlenül tetszem. Akkor tudom, hogy magamért szeret.

Jolán. Annyiban igaza van, hogy… az ismeretlenség határozottan… határozottan…

János. Illuzió dolgában… ami az illuziókat… ami azt illeti…

Az ördög. Ezért nem teszek önnek vallomásokat.

Jolán. Igen… vallomások? Nem hinném, hogy… habár… tényleg… nézet dolga… különben…

Elza. Nem jól nevelik a mai lányokat.

János. Semmi kétség… a leánynevelés nálunk… a közfelfogás… alapjában véve… tulajdonképen…

Jolán… a lényege… a lényege a dolognak…

János… tulajdonképen…

Elza _hirtelen feláll_. Kísérjen fel kérem az emeletre. Bodajkinak igértem a második négyest.

János _feláll_. Már megy?

Elza _majdnem sírva_. _Sürgető hangon._ Igen. Igen. Jőjjön. _János áll._ Jőjjön.

_Elza a lépcső felé megy. János utána. Mikor elhaladnak Jolán mögött, Jolán hanyagul hátra szól._

Jolán. Te nem táncolsz?

Az ördög _udvariasan feláll_.

Elza _megáll_. Hogy táncolnék, mikor állok. _Egy lépést tesz a lépcső felé._ Élesen. De most táncolni megyek.

Jolán _feláll_. Csak menj fiam.

Elza. Én ugyan utálom a táncolást, de ma táncolok reggelig, ha másért nem, hát azért, mert vannak, akiknek ez nem tetszik. És amíg ilyen van, addig táncolok, még ha térdig kopik is a lábam! _Dacosan néz rá. Pillanatnyi szünet. Jolán egy lépést tesz feléje, mintha mondani akarna neki valamit, de János közibük lépve, karját nyujtja Elzának és mind a ketten sietve lemennek a lépcsőn._

ÖTÖDIK JELENET.

Jolán, az ördög.

_Az eddigi vontatott, alakoskodó hang helyébe friss, harcos hang lép. A beszédek gyorsan, izgatottan követik egymást._

Jolán. Hallotta ezt?

Az ördög. Igen.

Jolán. Ez a lány nagyon biztos a dolgában, hogy így mer velem beszélni. Eddig ezt nem merte. _Hirtelen_. János szereti ezt a lányt.

Az ördög. Megálljunk. Most, lássa, most megmondom, mit felelt nekem délután János.

Jolán. Mikor arra vállalkozott, hogy…

Az ördög. Hogy elcsavarom a fejét. Le akart lőni.

Jolán _titkolt örömmel_. János?

Az ördög. Ő, személyesen. Ezzel a revolverrel ni! _Megmutatja_. Elvettem tőle.

Jolán. Magát le akarta lőni énmiattam.

Az ördög. Rám fogta ezt a revolvert, amely mind a hat golyóra meg van töltve.