Part 3

A szónoklat szempontjából is nagyszerű ez a hullám. Az ideal-realismus hajnalán ott van a nagy Demosthenes (384–322), talán a világ legnagyobb szónoka. Mélyen megható a jeles férfiú harcza, philippicája Macedoni Fülöp ellen. A szabadság apostolának azonban buknia s Fülöp királynak győznie kellett, mert az idealreal egysége, nemzeti központosítása, hatalomvágya csak Macedonia fejedelmében talált kielégítést. E király fia, Nagy Sándor alatt éri el a görög hatalom a legmagasabbat: Európa, Ázsia, Afrika meghajlik a világbíró fejedelem parancsára. Rövid 13 évi fejedelemség után meghal és a roppant birodalom, melynek oly csekély összetartó kapcsa volt, az erősödő realismus nyomása alatt széthullott. Az egyes országokat vezérei kapták, kik a görög és a helyi nemzeti szellem, továbbá az ipar és kereskedés segélyével életrevaló fejedelemségeket alkottak. A Ptolomaeusok Egyptomban Alexandria városában könyvtárakat, muzeumokat, s egész tudós világot teremtettek, melynek hire-neve mindenfelé elterjedt, de mivel a realismus nyomása alatt hiányzott benne az eszme, ez az ifjító erő, még ma is alexandrinismusnak nevezik azt a költői és tudós szellemet, mely realis aprózás, kutatás, átírás, melynek költészete lágy, hangulatos, könnyed, gördülékeny verselés erő és szenvedély nélkül, mely azonban főleg a vígjáték és víg elbeszélés terén remekműveket is tud teremteni, példáúl a rómaiaknál épen ekkor élt Plautus és Terentius. A realismus szülöttei Aristophanes, Molière, Lesage és mások. A Kr. e. III. és II. század tömérdek tudóst mutat fel, számos grammatikus, kritikus, mathematikus, csillagász, természettudós stb. lép föl. Szeretik a pompát és a fényt, még 215-ben Rómában törvényt hoznak a nők fényűzése ellen, de csakhamar senki sem tartja meg, gondoskodnak a kényelemről, a díszes és alkalmas épületekről, 189-ban kezdik a római utakat kövezni, a birodalomban katonai és kereskedelmi utakat készítenek, még a svájczi Simplonon keresztül is; kőhidakat, circusokat, amphitheatrumokat, fürdőket építenek, kiszárítják a pontini mocsárokat. A katonaságnál a zsoldos hadakat alkalmazzák úgy mint a XV. században a condottieriket, pedig aránylag keveset harczolnak. A Krisztus előtti harmadik század tele van Róma, Carthago és más népek harczával, de már a II. század első felének nagy realismusa vagy csöndes, vagy jobbadán felszabaditó szabadságharczokat visel, mint a zsidók a Macchabaeusok alatt Antiochus Epiphanes ellen.

A Kr. e. 150-től a Kr. u. 180-ig, tehát majdnem háromszázötven esztendeig terjed a következő hullám. Az elején föllép az idealismus, erőhöz jut az erkölcsi érzés, Cato kiüzeti a görög sophistákat; a művelt római világ a görög irodalmat, a hellen klassikusokat tanúlmányozza, feszes, ünnepélyes stilusban írnak, Cicero a nagy szónok még az ideal-real első felében is hatalmas körmondatokban beszél. Polybios történetíró az idealismus elején eszmei kapcsolatokat, fensőbb okokat keres előadásában. Az idealrealismus alatt nagy költők és történetírók lépnek föl. Virgil írja Aeneisét, Horatius ódáit és gyöngéd satyráit, Livius Róma történetét; nagy hadvezérek szörnyű harczai folynak; megalapítják a birodalom egységét és kiterjesztik határait, mindenfelé római gyarmatok lepik el a meghódított országokat: Hispaniát, Galliát, Italiát, Pannoniát, Észak-Afrikát latinizálják. A realismus alatt a birodalom aranykora folyik, már az első században Kr. u. egyes jó fejedelmek mint Titus, _az emberi nem szeretete és gyönyörűsége_, de Nervától és Trajantól egész Antoninus Piusig és Marcus Aureliusig 96–180-ig csupa jó császár uralkodik, alattok az anyagi jólét roppant emelkedik, mindenütt tudomány, pompa és fény; virágzik az ipar és kereskedés.

180 után kezdődik egy új hullám, mely majd 600-ig tart. Vége a békének, mindenfelé megindúl a harcz. Diocletián, Nagy Konstántin, Julián, Nagy Theodosius alatt és tovább tart az idealrealismus, míg 395-ben a gyarapodó realismus nyomása alatt ketté mállik a nagy birodalom, keleti és nyugoti részre: hisz keletet soha sem tudták a rómaiak latinizálni, ott a görög műveltség uralkodott; 476-ban teljesen összeomlott a nyugot-római birodalom, s a barbarok foglalták el egyes részeit. A hóditók csekély száma azonban a VI. század realismusa alatt nem volt elég erős a romanizált országok germanizálására, műveletlenségök nem tudott oly szörnyű kegyetlen lenni, sőt, mint a longobardok, aránylag békésen éltek az italok mellett s hamar beolvadtak a meghódított népbe. Ezért maradt meg Gallia románnak, Hispania spanyolnak, Italia olasznak. Míg Pannonia teljesen elvesztette latinságát, mert már az idealismus és idealrealismus idején a barbarok kezébe kerűlt. – Az idealismus alatt rohamosan terjedt a keresztyénség, az idealrealismus alatt pedig kitünő egyházi férfiak állottak az élén, szent Athanáz, szent Jeromos, szent Ambrus és mások. Óriási harczot vivott egymással az arianismus és catholicismus, míg végre a római orthodoxia legtöbb helyen győzedelmeskedett. A VI. század a realismus kora, mindenfelé az anyagira és érzékire veti magát az emberiség, különösen a kelet-római császárság az élvek és gyönyörök, a pompa és fény tanyája.

A hatodik század végén Nagy Gergely pápával kezdődik az idealismus, s nagy munkásságot, reformot fejt ki, Ethelbert kenti király alatt az angol földön hirdetteti a keresztyénséget, átalakítja, komolylyá, fenségessé teszi az egyházi éneket; mindenfelé felébred a vallásos rajongás, tömérdek a szent ember, Spanyolországban 601-ben Reccared király a kath. hitre tér, Autharis király alatt 600 körül a longobardok lépnek át a kath. egyházba. A realismus nyomása alatt szétmálló frank birodalmat 613-ban egyesítik, 611-ben Mohammed próféta lép föl az arabok között, új vallást hirdet, melynek kevés a dogmája, mert már az idealismus látkörének szűkűlésével, a skepticismus napjaiban kezdődött; az idealismus nyomása alatt kitör a görögöknél a képrombolás a nyolczadik század első felében, maga Isauri Leo császár (826) áll az élére, míg végre 787-ben az idealrealismus orthodoxiája visszaállítja a képtiszteletet. E század elején az arabok már egész Észak-Afrikát és Spanyolországot hatalmukba kerítik, 800 körül az arab és frank hatalom, Harun-al-Rasid és Nagy Károly képviselik az idealrealismus nemzeti egységét, központosítását, de a kilenczedik század gyarapodó realismusa megbontja a birodalom egységét, külön országokra bomlik szét nemzetiségek szerint, s a tizedik században aránylagos jólét uralkodik, különösen a spanyolországi araboknál bámulatos a civilisatio, a fény, a pompa, a tudomány pártolása, az ipar és kereskedés virágzása; de nagy az érzékiség, a családi és magánérdek is. Általános a léhaság, egyetemes a római pápák és püspökök erkölcstelensége, az egész keresztyén és arab társadalom kéjelgése.

A X. században 975 körűl jelentkezik megint az idealismus. Ezer körűl megindúl a nemzetek tettereje, harczkedve, az angol partokon lakó dánokat legyilkolják az angol-szászok, kik a realismus alatt békében laktak egymás mellett, Dél-Itáliában megjelennek a normann kalandorok, Nagy-Kanut, Svéd-, Norvég- és Dánországban elterjeszti a keresztyénséget, Szent István Magyarországban; a lengyelek is katholikusok lesznek. Az idealismus rajongása kifejleszti a lovagvilágot, a lovagok eszményi szerelmét, a szerelmi törvényszékeket. A XI. század második felében megkezdődnek a keresztes hadjáratok, számos szerzetes- és lovagrend keletkezik, utóbb megjelenik az idealrealismus alatt a nemzeti egység eszméje, minden ország egységre, önállóságra törekszik, az egyházban is egységes hatalmas orthodoxia jut uralomra, tűzzel-vassal pusztít az inquisitio s körűlbelűl a XIII. század végeig túlsúlyban van mindenütt az egyházi hatalom; ezután a gyarapodó realismus lassankint gyöngíti, erősödnek a nemzeti egyházak, a terjedő demoralisatió megpuhítja a pápai hatalmat, az egyházi mindenhatóságot, erősbíti a világiakat. A XI. és XII. században sok idealista bölcsészszel és szabadabb gondolkozóval találkozunk nyugaton úgy mint az araboknál; a XIII. században már mindenütt győz az orthodox tan s a nagy aquinói Szent Tamás biztosan megállapítja a theologia scholastica tanait. Az idealismus költészete még hideg ünnepélyes és elmélkedő, de már az idealrealismus alatt Dante, Petrarca, Boccacio az olaszoknál, Wolfram von Eschenbach, Gottfrid von Strassburg, Walter von Vogelweide és mások a németeknél, Chaucer az angoloknál, hatalmassá teszik a költészetet; míg a XV. század realismusa mindenfelé emelte a jólétet, az ipart és kereskedést; a XIV. században többnyire még csak fényes templomok és középületek emelkednek, a XV.-ben gyönyörű paloták is. Már a XIV. században megindúlt a gyűjtés munkája, a XV-ben megvizsgáltak minden zárdai könyvtárt s keresték a classicus ókor kéziratait. Eszméjök ugyan nem volt a tudósoknak, léha jellemtelen népség vala, mely a kutatásnak és zsebének élt; de roppant érdemeik vannak a becses müvek megmentéseért. Bámulatos haladást mutatnak a képzőművészetek is, a festészet, a szobrászat, az építészet világhírű mesterek alkotásaival dicsekedhetett. A realismus aránylagos békéje kedvezett nekik, mindenfelé kiverték a hóditó és idegen hatalmakat, Hunyady János a törököket, a francziák Jeanne d’Arc és mások alatt az angolokat, Spanyolországból az arabokat, Oroszországból a mongolokat; sokfelé zsoldos és rendes hadsereggel segítettek magukon a fejedelmek, hisz a realismus sokat költ a katonaságra, a haza védelmére, bár maga ritkán harczol.

1490 körül újra jelentkezik az idealismus és egy 1710-ig terjedő hullámot kezd meg. A realismus erkölcsi léhasága ellen egy Savonarola, egy Luther, Loyola, Kálvin és mások nagy számmal lépnek föl, később a protestánsok eltörlik az érzéki szertartások legnagyobb részét, eltörölnek néhány dogmát, az unitáriusok megtámadják magát a Fiú istenségét is, sőt a szombatosok, a zsidózók, a régi izraelita szokásokat honosítják meg.

De már a század közepén ébredezik a realismus, erőt gyűjt a katholikus vallás s borzasztó vérengzéssel sürgeti a réginek visszaállítását. E vérengzés a westphali békéig, 1648-ig tart. Ez időtájt mindenfelé emelkedett a fejedelmi, a királyi hatalom, mert az idealrealismus nyomása alatt a központot, a kormányt szeretjük támogatni hogy teremtse meg a nemzet egységét és nagyságát.

Még egyszer megujul az idealrealismus végén 1680. körűl a harcz, az üldözés, hogy azután vagy megszűnjék, vagy enyhüljön. A nemzetek politikai története szorosan összefügg az egyházival. A XVI. század hetedik tizedétől kezdve erős akaratú fejedelmek és vezérek, mint egy II. Fülöp, Erzsébet, Báthori István, Gusztáv Adolf, Wallenstein, Bethlen Gábor, Richelieu és mások dolgoznak a nemzeti egységen, utóbb Cromwell és XIV. Lajos uralkodásának első felében. A realismus alatt fogynak a háborúk, XIV. Lajos, XII. Károly támadó hadjáratait siralom követi. Ilyenkor szerencsétlenűl szokott járni a támadó fél, az idegen hódító rendesen kiveretik, mint nálunk a török, kit a XVII. század második felében egyik csapás a másik után ér. Az irodalom terén nagy mozgalmat teremtett az idealismus. A külföldön és nálunk is, divott a satyra, a felháborodás és a gyűlölet hangja, lovag- és pásztorregények eszményi hősei mulattatják a közönséget, Tasso gyönyörű eposban beszéli el a lovagvilág keresztes hadjáratát; de már a XVII. század első felében egy Cervantes kedves humora örökös nevetés tárgyává teszi a vakmerő lovagot és kisérőjét: Don Quijotot és Sancho Pansát. 1600 körűl írja Shakespeare halhatatlan drámáit, nálánál reálisabb a későbbi Corneille, még reálisabb és érzékibb: Racine. Szintén erősen realis Milton éposa: _Az elveszett paradicsom_. Csekélyebb jelentőségű, de szintén nagyon érzéki Gyöngyössy István elbeszélő költészete. Ugyanekkor a vígjáték nagy, talán legnagyobb mestere Molière virágzik. Az idealrealismus alatt a XVII. század első felében virágzik a két nagy bölcsész: Descartes és Baco, utóbb a realis Hobbes s később az egészen realista angol Locke.

A XVII. század folytán bámulatos haladást tesznek a természettudományok, mindenütt fejedelmi pártolással emelkednek a fényes tanintézetek, muzeumok, gyűjtemények, hatalmas középűletek és paloták. Colbert franczia miniszter a védvámok segítségével meghonosítja a legkülönfélébb iparágakat, Anglia, Hollandia és más országok roppant gazdagságra tesznek szert. Az emberiség az anyagira vetvén magát, aránylag mindenfelé jólét uralkodik. Fejedelmek, országok, városok kitünő utakat és csatornákat, a vízi és szárazföldi közlekedés eszközeit teremtik. A realismus hatása alatt erősen érzéki lesz az ember, bámulat és égő kívánság tárgya lesz a női szépség, a kik tehetik, rémes összegeket áldoznak a divatra, pompára, mulatságok- és más ünnepélyekre.

Mindezek lassankint hanyatlanak 1710 körűl. Az emberiség kezd átváltozni, megjenik az idealismus. Undor, megvetés tárgya kezd lenni az érzékiség, a családi élet bomlása; hozzá fognak a nemesebb erkölcsök, a férfiasb magatartás dicsőítéséhez, a léha erkölcstelen irodalom lassú lépésben átalakúl, megkezdődik az érzelmesség, a sentimentalismus, a rajongó hang; később szeretni kezdik a feszes, ünnepélyes, pathetikus irályt, némelyek túltömött körmondatos szólamokban édelegnek. Voltaire 1720 körűl készíti Henriadeját, egy patriotismussal áradozó epost, minő Firduszi _Sahnáméja_ 980 körül és Vörösmarty _Zalán futása_ 1824-ben. Klopstock ódai hangon irja nagy költeményét a _Messiást_. Utóbb Diderot, D’Alembert és mások teljes irodalmi, vallási és politikai reformokat sürgetnek, mindenhatónak tartják az emberi észt, mely át tudja alakítani a világot, elterjed ez a bölcsészeti világnézet, mely a papok csalásának tekinti a vallást, a fejedelmeknek és tányérnyalóiknak az állami hatalmat. Az idealismussal járó anyagi bajok sem maradnak el. 1720-ban a Misisippi-féle, 1730-ban bekövetkezik a borzasztó Law-féle bukás, a köznép, a pór sorsa foglalkoztatja a fejedelmeket és államférfiakat, támadnak az oeconomisták és physiocraták, utóbb mindenfelé a kereskedés, az ipar, a gazdaság szabad fejlődését, a védvámok törlését kezdik hangoztatni, mi magyarok is zúgolódunk az osztrák vámok ellen. 1770 körül teljesen beáll az idealrealismus, megindul teljes erővel a két eszme harcza, az írók egy része még erősen idealis, a másik már realisabb, szereti a nemzetit, majd egyezteti a kettőt. Nálunk Kazinczy és mások túlzó idealisták, vakmerő nyelvujítók, a kik az idegen szólásmondók meghonosításától sem riadnak vissza, Dugonics szereti a magyarost tárgyban és hangban, de ízetlen, még sok benne az idealismus. Gvadányi huszártábornok, a _Peleskei nótárius_ szerzője, már erősen reális. Külföldön is mindenütt jelentkezik a két eszme arcza. Burns gyönyörű dalokat tud írni, de nem veti meg az eszmét sem; Goethe dalai is kedvesek, elég bensők, melegek, de 1773-ban még _Werther keserveit_, ezt a sentimentalis novellát irja.

1789-ben kitör a rémes franczia forradalom, a szellemek harcza dúl mindenfelé, nálunk is mutatkozik a rendkívüli izgatottság, de már 1795-ben mindenütt tért veszít az idealis elem. Napoleon összetöri a forradalom nyomait, nálunk vérpadra és börtönbe hurczolják Martinovichékat, a művelt nyugaton kezdenek rajongni a catholicismusért, Chateubriand könyve, a _Génie du christianisme_ óriási sikert arat; az egyházban uralomra jut az orthodoxia, a nyelvben az orthologia, virágzanak a természettudományok, Napoleon hódító hadjáratai bámulatba ejtik a világot, mindenfelé a nemzeti egység érvényesűl, hogy 1800 után helyet adjon a realismusnak, melynek a század első tizedében számos jelével találkozunk. Míg 1800 körűl Révai etymologiai és történeti alapon építi fel a magyar nyelvtant, Verseghy 1805-ben hátat fordít multjának, _Rikótijában_ kigúnyolja a classicismust, tótosnak mondja az ikes igéket s velök a _Halotti Beszédet_, követeli a szokásos, a köznyelv irodalmi használatát, behozza a kiejtési alapon álló helyesírást. Érvényesűl a magyaros egyszerű írásmód, külföldön is realisabb lesz a bölcsészet, grassál az úgynevezett német romanticismus, szeretik a népiest, a mesét, a a mondát, az exotikus és keleti históriákat, hallatlan könnyű a verselés, terem a tömérdek vers, páratlanúl ki van fejlődve a vers technikája. Az emberiség elveszti tetterejét, csak a védelemben erős, azért összetörik a győzhetetlen Napoleont, általános az érzékiség, bomlik a családi élet, örökös evés-ivás, mulatság, szórakozás és munka az élet. Idegesség és mesmerismus, a mai hypnotismus, mysticismus s lágy pietismus foglalja el az emberi kedélyt.

1815 után újra kitör az idealismus, az egész világ eszelősködik, _totus mundus stultisat_, mint I. Ferencz király mondotta. A realismus végén és az idealismus hajnalán nyugtalankodtak az olaszok; taliánokkal teltek meg az osztrák börtönök és casamaták, mint az olasz költők, a magyarok, németek, francziák, angolok s a művelt világ minden népének költészete nagy lelkesedéssel hangoztatta az új időket. Hugo Viktor, Leopardi nagyszerű, fenséges ódákkal tiltakoztak a letűnt napok hitványsága ellen, Vörösmarty ostorozta a gyáva kort, Kisfaludy Károly, Bajza s mások mindig ünnepélyes és érzelmes hangon szólanak a hazáról; az írók regényeikben eszményítik a szerelmet és barátságot, magasztos egyéniség lesz a nő, a kinek szerelme megjavítja a férfit. A mint ébredezik a realismus és beáll a reform-idealismus, úgy 1830 felé, rajongani kezdenek lord Byron zsarnoktipró költészetéért; gr. Széchenyi kimondja, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz, s a költők többnyire abban hagyják a letűnt idők erényeinek dicsőitését. De még az idealrealismus első felében is szertelenül szoktak jellemezni, a drámai ellentétet, az egyén belső ellenmondásait még nem igen tudják megcsinálni, nagyszerű, csapongó meséket képzelnek ki, melyekben szélső jellemek szerepelnek. Így dolgoznak Dumas, Sue, Jókai és mások. Petőfi azonban már a negyvenes években meleg dalokat teremt mint Heine, csakhogy mindkettőben még élég erős az idealismus, hogy sokszor gúnyban, éles ellentétek keresésében törjenek ki. Annál realisabb Arany az idealrealismus második felének legnagyobb költője. A nemzeti egység, a nemzeti nagyság lebeg előtte, _Toldijában_ még erős az eszményi, azután realisabb lesz, a mi _Buda Halálában_ szembetünő, s még jobban szemünkbe tűnik _Toldi szerelmében_. Arany már panaszkodik, hogy a hetvenes években kosmopolita lesz a magyar költészet. Így kimondva, nincs elég világos értelme, mert mi sem magyarosabb mint a realismus, hisz a költő csak azt rajzolja a mit lát, hall és érez; de nagyon igaz, ha úgy értjük, hogy az idealrealismus hanyatlásával megszűnnek a költők a nagy nemzeti eszméket énekelni. Arany panasza felhangzott a külföldi irodalmakban is, hol szintén csak így van értelme, a hogy magyaráztuk. Tizenöt év óta a világirodalom összes termékei között alig jut eszembe olyan alkotás, mely tartósb becsével kiállhatná az idők változását: a lyra kedves, benső és hangulatos dalokból, a regények, novellák vagy érzéki élet rajzai, vagy léha és béna meg mystikus jellemek bemutatása, vagy finom lélektani elemzések, minőket Bourget, Maupassant, s nálunk is többen adnak.

A hullám legnagyobb sikereit a politikában aratta, a harminczas években, az idealrealismus hajnalán megkezdődött a nemzeti egység harczias föllépése, 1848-ban általános összeütközés volt a két eszme képviselői között, melyben az idealisták mindenütt kudarczot vallottak. Az ötvenes és hatvanas években Tocqueville, Laboulaye, Eötvös és számosan meg akarták menteni az eszményi és a szabadságot, törekvésök azonban füstbe ment, összetörve vagy megbomolva hunytak el, mert a nemzeti eszme létre hozta mindenfelé az egységre és nagyságra törekvést, nagy háborúk segélyével megszületett az olasz, a német, a magyar egység, míg a realismus gyarapodásával az alkotó részek kezdtek érvényre jutni: Angliában a gyarmatok, Irország, Skóczia és Wales, az északi félszigeten Svéd- és Norvégország, Ausztriában az egyes tartományok bomladoztak; Törökország elvesztette balkáni provinciáit, mindenütt fölemelik szavukat a nemzetiségek, s egyes apróbb kedvezményeket, legalább is elnézőbb bánásmódot vívnak ki maguknak.

A mi a vallást illeti, 1815 után az emberiség az Isten és erkölcs nemesebb, eszményibb hangját kezdi fölemelni és érvényre juttatni, ezzel győz a katholikus egyház, unio-törekvések mutatkoznak mint mindig a realismus végén s az idealismus hajnalán; utóbb a harminczas években a szabadabb gondolkodást pengetik az egyházban, jelentkezik a rationalismus és skepticismus, megtámadják az egyes dogmákat és szertartásokat; de már a negyvenes években követelőleg lépett föl az orthodoxia, bámulatos erőre tőn szert az ötvenes, hatvanas években, ezt betetőzte a vatikáni zsinat, mely kimondta a pápa csalhatatlanságát, kárhoztatta a liberalis gondolkodás tanait, elfordult az úgynevezett szabadelvű katholikusoktól. IX. Pius halála után a realismus hatása alatt a szelid és okos realista, XIII. Leó jutott a pápai trónra, a ki az eszmének engedve, megszüntette a jezsuiták befolyását, lazította a szigorú és merev egység és orthodoxia kötelékeit, megengedte a szláv liturgiát még a latin katholikusoknak is, szóval mindenütt okos engedékenységgel kormányoz.

A bölcsészet 1820 körül Hegel nagy népszerűségével a szélső idealismus utján haladt, sok tanítványa mindenfelé elterjesztette a művelt világon, de már az ötvenes években leszorította a régi Herbart és a franczia Comte, a ki rendkivűli befolyásra tőn szert; a hetvenes évek vége felé azonban hanyatlott, a tudósok nem mutattak érdeklődést a bölcsészet iránt. Csak most pár év óta kezdenek vonzódni feléje. – Hanem annál nagyobb sikert arattak negyven év óta a természeti és más realis tudományok, a találmányok és fölfedezések csodálatos sikereiről nem lehet eléggé beszélni, a képzőművészetek, az ipar, a kereskedés virágzása hallatlan mérveket öltött. De elértük s megéltük a realismus mind azon sajátságait, melyekre újolag ki kell törni az idealismusnak.

III. AZ EMBERISÉG POLITIKÁJA. NEMZETI EGYSÉG ÉS NEMZETISÉGI TÖREKVÉSEK.