Part 8

Ada _(az urakhoz)_. Maguk nem mulatnak jól nálam. Mit adjak maguknak? Akarnak konyakbonbont? Van egy skatulyával, de nem tudom, hogy megtalálom-e… _(Kinyit egy fiókot.)_ Ez a fiók olyan, mint a kucséber-zacskó, minden szám benne van, de szerencse kell hozzá… Drei unter hundert! _(Lehunyt szemmel belenyúl a fiókba, egy ideig keresgél a sok kacat közt, aztán véletlenül megtalálja a bonbonos dobozt.)_ Ma szerencsés napom van! _(A bonbon körbe jár.)_

Komlósi _(az ifju jellemszinész és hímnemü primadonna belép. Szmokingruhát visel, brokát mellénnyel. A mellénygombjai aranyból valók, mindegyik egy kis Szent György-tallér)_.

Ada _(egy bájos kis sikoltással Komlósi elé szalad)_. Óh, csakhogy eljött! _(Szemérmetesen lesüti a szemét.)_

Komlósi _(sokáig fogva tartja Ada kezét, miközben fojtott hangon lihegi)_. Haldokolva is eljöttem volna olyan meghívásra! _(Megjegyzendő: Ada reggel névjegyet küldött a művésznek, a névjegyre rácsavart egy hajszálat.)_

Ada. Üljön le Komlósi, mindjárt kap teát!

Komlósi _(súgva)_. Köszönöm! _(Hideg gőggel hajlik meg Török előtt s gúnyos megvetéssel köszönti Wertheim urat.)_

Wertheim _(hideg gőggel)_, Török _(gúnyos megvetéssel fogadja Komlósi köszöntését)_.

Komlósi _(a teáját kavarja s azalatt perzselő pillantásokat vet Ada felé. Most odahajlik a leány füléhez, egészen közel, úgy hogy izzó lehellete érinti Ada nyakát – és suttogva szól)_. Hogy érzi magát a kedves mamája?

Ada. Köszönöm, jól!

Kapuváry András _(belép a szobába. Két nappal ezelőtt elküldte Adának a Tavaszi vihar című verseskötetét s Ada a figyelmét egy névjegyen köszönte meg, amelyre egy hajszálat csavart rá. Mostanában ugyanis nagyon hull a haja.)_

Ada _(kedves sikoltással András elé szalad)_. Hát mégis eljött! Ha tudná, hogyan vártam! _(Lesüti a szemét.)_

András _(erősen megszorítja a leány kezét, aztán Törököt, Wertheimot és Komlósit köszönti – hidegen, megvetéssel, illetőleg undorodással)_.

Török, Wertheim és Komlósi _(hasonlóképpen viszonozzák András köszöntését)_.

Ada. Tudják, hogy mi az ujság? Édesapa elcsapta az angol missemet… Kisült, hogy sem nem angol, sem nem miss; hanem amerikai és nem tudom micsoda… Megtanultam tőle a néger-táncot, s ha apa el nem csapta volna, sok egyebet is tanulhattam volna még tőle. _(Tiszta gyermekpillantást vet körbe.)_

Az urak _(elnézően mosolyognak)_.

Ada _(mind naivabban)_. Riza azt mondja, hogy úri leány nem járhatja azt a táncot, de én igazán nem tudom, hogy mi van abban… Majd eljárom, maguk meg itéljék meg, hogy illetlen-e? Eredj a zongorához, Riza!

Riza _(rosszalólag)_. No de ilyet! _(A zongorához ül.)_

Ada _(a szoba közepére lép, kissé megemeli a szoknyáját.)_ All right!

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Ugyanakkor a szilasi Szinger dohányzó szobájában – abban a bizonyos szobában, amelynek padmalya a velencei doge szobájának másolata – együtt ül Szinger és Koller báró.

Szinger _(zavart szeretetreméltósággal)_. Régen óhajtottam ezt a találkozást, de nem mertem remélni, hogy személyesen fogsz elfáradni hozzám.

Koller _(nyugodt szeretetreméltósággal)_. Ebből is láthatod, hogy rosszul itéltél meg engem. Az elvi ellentét, amely köztünk fölmerült, semmiképpen sem érintheti az őszinte tiszteletet és rokonszenvet, amellyel neked és családodnak tartozom és a melyet – reménylem – hasonló érzelmekkel viszonzol.

Szinger _(kissé meghatottan kezet fog vele)_. A legnagyobb mértékben!

Koller. Köztünk elvi összeütközés volt. Az ilyen harcokra szerintem szükség van, nem azért, hogy az egyik fél legyőzessék, hanem azért, hogy bizonyos – a nemzeti élet föltételeivel szoros összefüggésben lévő – eszmék tisztázást nyerjenek. Aki ilyen harcban részt vesz, akár pro, akár kontra, az Kemény Gábor szerint, hozzájárul a nemzet eszmekörének és önismeretének gyarapításához, az tehát szolgálatot tesz a nemzetnek. Rendes dolog, hogy a nyilvánosság előtt lefolyó küzdelmekbe bizonyos alantas elemek avatkoznak, akik az elvi ellentétet személyes ellentétté igyekeznek kiélezni. Ezúttal is úgy történt.

Szinger. Igen – a kis Gombos!

Koller. És a kis Kapuváry és mások is, nagyobbak! A mi kötelességünk, hogy a küzdelmet megóvjuk az elfajulástól. Éppen ezért megmondom neked: ellened embervadászatot terveznek… Kitudódott, hogy Khájim Kárpelesz sohasem volt Szibériában, az is kitudódott, hogy Budapesten járt és hogy te kieszközölted a kiutasíttatását…

Szinger _(elhalványodik)_. Én –?

Koller. Tudom ugyan, hogy Kárpelesz személyének és szereplésének nincs semmi köze a te elvi állásfoglalásodhoz, – ha költött személyről és komponált eseményekről lett volna szó, akkor is hipotétikus alapon joggal végigküzdhetted volna az elvek küzdelmét, – félek azonban, hogy az avatatlan tömeg másképpen fog itélni. Ellenségeid most tendenciózusan a nyilvánosságra akarják hozni a történteket, hogy lehetetlenné tegyék nyilvános szereplésedet…

Szinger _(hideg verejtéket érez a homlokán)_.

Koller. Remélem azonban, hogy el tudom őket hallgattatni.

Szinger. Azt hiszed, lehetséges lesz?

Koller. Kis körben – szerencsére olyan körben, amely függő viszonyban van hozzám – készül ellened a merénylet. Ha exponálom magamat, ha tűzzel-lélekkel exponálom magamat, még el tudom őket hallgattatni. Én azonban nem is elégedném meg azzal, hogy sértetlenül kimentselek a hinárból, amelybe tagadhatatlanul belesüppedtél, hanem szükségesnek látom, hogy egy impozáns társadalmi demonstrációval fejezzem be rád nézve a Kárpelesz-ügyet. Ezért ha nincs ellene kifogásod, tagnak foglak ajánlani az Ügető-klubban…

Szinger _(hirtelen elpirul s valami édes nyilalást érez a szive tájékán)_. Hát azt hiszed, hogy lehetséges –?

Koller. Ha exponálom magamat, ha tűzzel-lélekkel exponálom magamat, akkor kezeskedem a sikerről. Elő is készítettem már a dolgot az elnökségnél. A feudális ügetők most nincsenek Budapesten, ha egész csendben és váratlanul választmányi ülést hivunk egybe, most könnyüszerrel bevihetünk…

Szinger _(magában)_. Ez akar valamit! De mit?

Koller _(szünet után)_. Kétségkivül hallottad, hogy főispánságot vállalok?

Szinger. Hallottam és gratulálok!

Koller. Egy időre akarok csak vidékre menni; ha a közigazgatási reformok szőnyegre kerülnek, visszajövök Budapestre. Tulajdonképpen azt a kis közigazgatási nimbuszt akarom csak megszerezni, amelyre a jövő embereinek szükségük lesz… Most pedig engedj meg egy kérdést.

Szinger _(magában)_. Most jön! _(Fenn.)_ Parancsolj, kérlek!

Koller. Férfias nyiltsággal kérdezek tőled valamit s kérlek, válaszolj férfias nyiltsággal. Ha Ada kisasszony hajlandó volna feleségül jönni hozzám, volna ez ellen kifogásod?

Szinger. Nem volna kifogásom! Legkevésbbé sem! Sőt ellenkezőleg! Tudod azonban, hogy Ada különös leány, nem hiszem, hogy ebben a kérdésben befolyásolhatnám…

Koller. Ezt nem is kivánom! Én csak felhatalmazást kérek tőled arra, hogy Ada kisasszonynak fölajánlhassam a kezemet. Beszélhetnék őnagyságával?

Szinger. Most mindjárt? Úgy tudom, hogy vendégei vannak, de ha akarod, rögtön itt lesz… _(Ada szobája felé megy. Útközben így elmélkedik magában)_. Ada a szeme közé fog nevetni… De ez az ő dolga! Pedig Ada talán rosszul fogja tenni, mert ennek az embernek sok esze van és valószínü, hogy még miniszter is lesz belőle… _(Belép Ada szobájába.)_

Ada _(éppen a négertáncot járja. Amint megpillantja édesapját, rögtön abbahagyja a táncot és Szinger nyakába veti magát)_.

Szinger. Eredj a szobámba, Ada, – a szabónő vár ott rád…

Ada _(csudálkozva)_. A szabónő?

Szinger _(halkan)_. Eredj! _(Fenn.)_ Az urak meg fognak bocsátani – majd én itt maradok és helyettesítlek…

Ada _(magában)_. Hát ez mi –? Hogy nem szabónő, arra fogadok… No, de nézzük meg! _(Fenn.)_ Apa majd helyettem tovább járja a négertáncot! _(El.)_

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Koller báró és Ada a dohányzóban.

Ada. Nini, hát maga a szabónő?

Koller. Egy fontos és komoly dologban szeretnék magával beszélni, Ada nagysád.

Ada. Meg akarja kérni a kezemet?

Koller _(ráhagyólag bólint)_.

Ada. Én azonban nem akarok magához menni, mert nem szeretem és tudom, hogy a pénzemért akar elvenni.

Koller. Azért mégis kérem, hallgasson meg türelemmel.

Ada _(gúnnyal)_. Meg akar róla győzni, hogy szeret?.

Koller. Nem, Ada. Én magát nem szeretem. Én egyáltalában nem szeretek senkit és ebben hasonlatosak vagyunk egymáshoz, mert maga se szeret senkit. Én valóban a pénzeért akarom elvenni.

Ada. Jól kezdi a vallomást – ezt már meghallgatom! _(Leül.)_

Koller _(beteszi az ajtót, szembe ül a leánnyal)_.

Ada. Ott hagytuk el, hogy maga nem szeret.

Koller. Úgy kellett volna mondanom: nem vagyok szerelmes magába. Nagy gyönyörűségem telik azonban a maga szépségében, eszében és –

Ada. És a pénzemben!

Koller. Úgy van, a pénzében is. A pénz hatalom, én szeretem a hatalmat, – maga is szeretni fogja, ha megismerte, – azért szeretem a pénzét. Mondok önnek valamit, Ada nagysád. Nézzen a szemembe, ne szerelmesen, – mert arra képtelen volna, – hanem becsületesen kutatva. Így! Maga igen eszes ember, Ada. Eddig még nem igen vette hasznát az eszének, csak játszott vele, de én tudom, hogy eszesebb mindenkinél, aki ebben a házban lakik és megfordul. Erről maga is meg van győződve. Ha megszokta volna, hogy hasznát vegye az eszének és gondolkozzék, akkor tudná, hogy van ebben a körben egy ember, valaki, aki keresztül látott magán, aki fölismerte, aki méltatni tudja magát – s az én vagyok! Ezt abból is láthatja, hogy merek magával olyan hangon beszélni, ahogyan fiatal leánnyal még nem igen beszéltek. Mondja, gondolkozott ön már valaha az élet problémáján? Tudja, hogy miért él tulajdonképpen a világon? Maga nem vallásos és nem is szereti a szüleit –

Ada. Ah, én –

Koller _(a szavába vág)_. Maga megbecsüli a szüleit, mivel tudja, hogy ezzel nagy örömet szerez nekik, de ez a szeretet az eszéből fakad, nem a szívéből. Alapjában véve egészen idegen hozzájuk. Tehát miért él maga a világon? Abban a bizonyos viharos és mámoros boldogságban – amelyről más leányok epedve álmodoznak – maga nem hisz már. Ki szerezze meg magának ezt a boldogságot? Egy tönkrement katonatiszt, vagy egy meggazdagodott kereskedő? Egy kis író vagy egy nagy színész? Maga jól tudja, hogy egyik sem. A vihart és a mámort nem adhatja meg senki, ha nincs meg a szivünkben. A magáéban nincs meg. Maga csupa ész, hitetlenség, kétkedés. Magának lehetnek szeszélyei, de szenvedélyei soha! Ezt maga már is sejti, ha nem is tudja még, ez fáj is magának, de ezen már nem változtathat. Magának csak egy célja lehet: hogy minél tökéletesebb, nagyobbszabásu, minél szinesebb és élvezetesebb életet éljen. Ezt egyedül nem teheti meg. Elérheti azonban, ha velem szövetkezik.

Ada _(gúnyosan)_. Méltóságod igazán önzetlen!

Koller. Nem vagyok az, de önző sem vagyok, csak annyit kérek magától, amennyit magam is adhatok. Én se hiszek semmiben és nem szeretek senkit. Nekem is az a célom, ami magának: hogy tökéletes, nagyszabásu, szines és élvezetes életet éljek. Lehet, hogy ez cinizmus, de ha én cinikus vagyok, akkor maga is az.

Ada _(nevetve)_. Az meglehet!

Koller. De mindkettőnknek megvan az az erényünk, hogy őszinték vagyunk. Tehát én szövetséget ajánlok magának. Nekem van nevem, tudásom és akaraterőm; magának van szépsége, esze és vagyona. Ha összeállunk, ezekkel a fegyverekkel kivívhatunk magunknak mindent, amit ebben a koldus országban kivívni lehet. Meg akarja ismerni a terveimet? Elmondom! Mindenekelőtt főispán leszek. Ez nem nagy hivatal, de szép. A székhelyünk közel lesz Budapesthez, két óra alatt ide röpíti a gyorsvonat. Palotánk lesz Budapesten és kastélyunk a vidéken. Eleintén odalenn csak a gentryvel barátkozunk, idefenn csak művészekkel és írókkal. De azért maga fogja a legfényesebb estélyeket adni, magának lesznek a legszebb ruhái és ékszerei, a leggyorsabban járó lovai. Két-három esztendő mulva a nagy arisztokrácia, az igazi – amely eleintén huzódni fog tőlünk – már ott lesz a maga szalonjában. Tíz éven belül maga kegyelmes asszony lesz, alkalmasint miniszterné is. Valószínü, hogy már előbb is az lesz.

Ada. De engedjen meg, csak nem élhetek együtt egy emberrel, akit – nem szeretek?

Koller _(mosolyogva)_. Becsületes szövetséget akarok és nyíltan beszélek. A palotánknak két szárnya lesz, az egyik a magáé, a másik az enyém. Az elválasztó ajtó kulcsa magánál lesz. Mindaddig, amíg önként nekem nem adja.

Ada _(mosolyogva)_. És ha sohasem adom magának?

Koller _(nevetve)_. Akkor alkalmasint meg fog ölni a titkos bánat, de szemrehányást sohasem fogok magának érte tenni. Ezt megigérem! Most mindent tud. Gondolkozzék ezen és válaszoljon akkor, amikor kedve van. Még egyet! Az én szívem –

Ada. A maga szíve!?

Koller. Tehát: az én lelkem telve van őszinte gyöngédséggel maga iránt. Nem elemezem, de úgy érzem, hogy az emberi rokonszenvnek egész skálája megfér benne – az apa, a testvér, a jóbarát gyöngédsége épp úgy, mint a szerelmesé. Maga választhat; elfogadhatja valamennyit, vagy visszautasíthatja valamennyit. Most pedig menjen vissza a társaságához.

Ada. Megyek! _(El.)_

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Ada kis szalonjában.

Ada _(belép)_. Édesapa, a szabónő most magával szeretne beszélni…

Szinger. Megyek! A viszontlátásig, uraim! _(El.)_

Komlósi _(Adához)_. Nem folytatja a néger-táncot?

Ada. Egyszer volt kutyavásár Budán. Ha nem nézte meg a bokáimat, akkor sajnálom magát, mert nem fogja őket egyhamar viszontlátni. _(Andráshoz.)_ Még meg sem mondtam: a könyve nagyon szép!

András _(elpirulva)_. Elolvasta az utolsó verset? _(Nota bene ez a vers Adához íródott.)_

Ada _(mivel eszébe jut, hogy a könyv felvágatlan állapotban ott fekszik még a zongorán, kitérően és tapintatosan)_. Hogy elolvastam-e? Hogy kérdezhet ilyet, maga gyermek! _(Igen sokat mondóan mosolyog.)_

András _(még inkább elpirul)_.

Ada. Mit csináljunk most? Van egy üveg édes pálinkám – hátha meginnók?

Riza _(megbotránkozottan)_. Hogy miket eszel ki Ada! _(Poharakat hoz.)_

Ada. Igyunk a jövendőbelim egészségére!

Török _(erősen Ada szeme közé néz, magában morfondiroz)_. A zsidónők mind tüzesek. Aki fölébreszti bennük a temperamentumot, azt tehet velük, amit akar… _(Az asztal alatt megérinti a lábával Wertheim cipőjét.)_

András _(magában)_. Feleségül nem fogják hozzám adni. De ha asszony lesz – akkor – talán – _(búsan Ada szeme közé néz)_.

Komlósi _(koccintás közben megérinti Ada kezét, magában szól)_. El fogom csábítani, akkor könyörögni fognak a szülei, hogy vegyem feleségül…

XVI.

A Külföldy-féle szanatóriumban, Gombos Andor betegszobájában.

Az ápolónő _(belép, mérsékelt izgatottsággal szól)_. Gombos úr, egy hölgy keresi…

Andor. Miféle hölgy?

Az ápolónő. Elegáns és csinos hölgy. Fehér boája van, fehér kalapja, a kabátja is fehér… Szép fogaton jött. Hogy bejöhet-e?

Andor _(a tíz körmével nekiesik a hajának, fésülködést jelezve)_.

Szinger Ada _(az ajtóban)_. Szabad? _(Belép.)_ Én vagyok!

Andor _(visszahanyatlik a párnára)_. Ada –!

Ada _(körülnéz)_. De furcsa itt minden! Hogy van maga Dórika? Nem maradhatok sokáig, mert várnak odalenn, a kisasszony és Koller báró… Otthon meg nem is tudják, hogy idejöttem… Hanem azért leülök egy percre, hogy el ne vigyem az álmát… _(Az ablakban álló székre ül.)_ No, beszéljen már! Hát nem is örül, hogy meglátogattam?

Andor _(halkan)_. Nagyon örülök – csak nem értem egészen…

Ada. Mit nem ért? De igaz, hogy van a lába? Hallottam, hogy sánta marad – szegény Dóri!

Andor. Igen, sánta maradok!

Ada. Magának nincs sok szerencséje. Más ember, ha párbajban megsebesül, legalább érdekes ember lesz. De maga –

Andor. Én bicegő zsidó leszek!

Ada _(nevet, majd hirtelen elkomolyodik)_. Beszéljen hát, Dóri! _(Fölkel, hozzámegy s leül az ágy szélére.)_ Tudja, mi az ujság? Menyasszony vagyok.

Andor _(lehunyja a szemét és hallgat)_.

Ada. Nem is kérdezi, hogy kihez megyek? Koller báróhoz! _(Szünet után.)_ Ez furcsa – mi?

Andor. Mért jött maga ide, Ada?

Ada. Magam sem tudom biztosan… Próbára akartam tenni a vőlegényemet, hogy féltékeny-e? Ő nem féltékeny, magára legalább nem; ő maga kisért ide és megdicsért, hogy szép és kedves tőlem, amit teszek…

Andor. És Koller el tudta magával hitetni, hogy szereti?

Ada _(a fejét rázza)_. Nem! Ha szeretne, nem is mennék hozzá, mert utálnám. Engem senki sem szeretett életemben, csak maga, Dóri. Most is szeret?

Andor. Most is!

Ada. Tulajdonképpen mégis csak azért jöttem, hogy ezt halljam magától.

Andor. Miért akarja hallani? Miféle öröme telhetik még ebben?

Ada _(komolyan)_. A gondolat, hogy maga szeret, volt az egyetlen nemes, tiszta és meleg gondolat, amely bennem élt. Most már az se melegít többet és én dideregve gondolok a jövőre! Iskolás leány korom óta mindig arról ábrándoztam, bárha engem valaki nagyon szeretne. Ez azonban lehetetlen, mert ahhoz naivnak és jónak kellene lennem és hinnem kellene a szerelemben. Én azonban nem vagyok se naiv, se jó és nem hiszek semmiben. Magában is csak olyankor hiszek, ha nem látom. De ha látom, akkor roppant furcsának találom és most is kedvem volna nevetni…

Andor. A szeme könnyes, Ada!

Ada. Igen ám, de nem magát sajnálom, hanem magamat. Én most elmegyek és elfelejtem magát, Dórika. Én mindent elfelejtek, amire nem akarok gondolni. Ha egyszer összehoz valahol a véletlen, azt se tudom majd, hogy kicsoda maga. Elhiszi? És úgy lesz, én ismerem magamat!

Andor. Ez úgy lesz!

Ada. Mondok magának egy titkot, Dóri: nekem nincs szívem! Egy mákszemnyi sincs, bizony Isten! A dologban az a furcsa, hogy ez bánt, fáj és hogy szeretnék más lenni. Sajnálom magamat, de nem segíthetek magamon. Komédiázni azonban nem akarok. Hát Dóri, adja ide a kezét! Ha vétettem maga ellen, bocsásson meg.

Andor. Nem vétett ellenem, Ada!

Ada. Kérem, ne kezdjen sírni, mert akkor nevetnem muszáj! Én nem akarok komédiázni – Isten velünk!

Andor. Isten vele, Ada!

Ada _(az ajtóban megfordul)_. Dóri, akar engem megcsókolni?

Andor. Nem!

Ada _(leül az ágy szélére)_. De igen, csókoljon meg! Ne úgy – a számon! Soha senki sem csókolt meg a számon.

Andor _(megcsókolja)_.

Ada _(elmegy és beteszi maga után az ajtót. A folyosón kiveszi a keszkenőjét és erősen megdörzsöli az ajkát)_.

XVII.

Hat héttel később a _Nemzeti Hiradó_ szerkesztőségében Kovács I. szerkesztő magából kikelve, bekopogtat szilasi Szinger dolgozó szobájába.

Kovács. Engedelmet kérek, Gombossal már nem lehet birni. Most már egészen megbolondult!

Szinger. Mi baja már megint?

Kovács. Azt mondta nekem az imént: Ön ló!

Szinger _(haragosan)_. Én –?

Kovács. Nem a képviselő úr, hanem én.

Szinger _(megnyugodva)_. Az más! Ámbár az se járja, hogy a munkatárs a szerkesztőt lónak nevezze.

Kovács. Hogy ő nem csinál rendőrséget, azt mondja, mert az istenek nem arra valók, hogy fazekat drótozzanak. Vagy országgyűlést csinál, vagy elmegy a laptól, azt mondja!

Szinger _(fölséges nyugalommal.)_ Ha nem csinál rendőrséget, majd megcsinálja helyette más. Össze vagyunk vele házasodva? No, ugye, hogy nem? Ha elmegy, hát elmegy! Szerződtetünk helyette más valakit!

Kovács. Azt hiszem, Kapuváry András szivesen jönne át a _Magyar Szabadság_-tól a Gombos fizetésével. A lapjánál sehogy sem fizetik, pedig hasznavehető ember.

Szinger. Nagyon rokonszenves, úri gyerek! Szeretném, ha minél több ilyen embert kaphatnánk a laphoz. A zsidó ujságírók nem érnek sokat. Csak jár a szájuk, mindenbe beleütik az orrukat, izgágák, kötekedők, leszólják a lapjukat, s ha az ember kiereszti őket a redakcióból, biztos, hogy skandalum lesz belőle… Az a Gombos is olyan!

*

Egy héttel később a _Magyar Szabadság_ szerkesztőségében. Kopeczky főszerkesztő és Kóhn kiadóhivatali főnök együtt tanácskoznak.

Kopeczky. Kapuváry fölmondott?

Kóhn. Igen, fölmondott! Hogy ő nem maradhat negyvenöttel, mert a _Nemzeti Hiradó_ hetvenet ajánlott neki.

Kopeczky. Lopják azok a pénzt? _(Szünet után.)_ Azt meg lehetne engedni Kapuvárynak, hogy néha szinházi kritikát is írjon. Akkor előadják a darabját és tisztességes mellékkeresete lehetne.

Kóhn. Ő nem akar darabot írni. Pénzt akar.

Kopeczky. Mondja neki, semmi szükség reá, mehet akár holnap.

Kóhn. Hetven forint! Ha rászánunk annyit, akkor megkaphatjuk akár Gombos Andort is, az most különben is állás nélkül van.

Kopeczky. Gombos Andor? Az ügyes fiu! A lódzi esetet is ő csinálta… Az mindjárt egy kis életet hozna a szerkesztőségbe…

Kóhn. Majd szólok neki.

Kopeczky. Én szeretem a felekezetemet, de annyi bizonyos, hogy keresztényekkel nem lehet lapot csinálni. Mind lusták, nagyképüek és mamlaszok… Szerződtesse Gombos Andort!

XVIII.

Nyolc hónap mulva.

Az Oceán-kávéházban vagyunk. A bolyhosok asztala üres, de a sakálok asztalánál nagy élet folyik. A sakálok közt a Kis Sakál elnököl. Most már Fősakál a neve. A többiek – vagy hatan vannak – az ő sakál-kölykei. A kölykök kétaraszos urak, az arcukat Chamberlain példájára borotváltatják és Niagara-frizurát viselnek.

Első sakál-kölyök _(a Kis Sakálhoz)_. Mester, adjon nekem tizenöt krajcárt kölcsön!

A kis sakál. Olyan nincs!

Második sakál-kölyök. Készpénzem nincs, de értékpapirokkal szolgálhatok. _(Három ötkrajcáros levélbélyeget ad neki.)_

Első sakál-kölyök. Megfizetem, ha sikerül elhelyeznem az értekezésemet.

Második sakál-kölyök. Miféle értekezést írtál?

Első sakál-kölyök. Tudományosan bebizonyítom, hogy Petőfi Sándor sohasem létezett. A versek, amelyek az ő nevét viselik, részben a Pilvax-társaság költeményei, részben összegyüjtött népdalok.

A kis sakál. Hát Segesvárnál ki esett el? Hé –?

Első sakál-kölyök. A segesvári legenda az észak-germán Szigfrid monda befolyása alatt keletkezett, a Szigfrid-monda pedig a hellén Achilles-mondakörből eredt. Mindezek a mondák, amelyeknek hőse az ideálokért harcoló ifju dalia, akinek korai halálát egy egész nemzet siratja meg, pogánykori misztériumokra vezethetők vissza. A dalia tulajdonképpen a nyár szimboluma, az ellenség, aki megöli, a tél. Ebben a poézisben a népléleknek a nyárhoz való vonzódása és a téltől való félelme nyilatkozik meg.

Gombos Andor _(bicegve belép a kávéházba és egyedül leül a bolyhos-asztalhoz, ott egy csomó ujságba temetkezik)_.

Kapuváry András _(belép a kávéházba, egyenesen a bolyhos-asztal felé tart, de mivel ott meglátja Gombost, elkanyarodik és egy sarokasztal mellé telepedik)_.

Andor _(fölkel, András asztalához biceg)_. Pardon! _(Fölvesz egy ujságot s visszatér a helyére.)_

András _(öt perc mulva odamegy az Andor asztalához)_. Pardon! _(Egy kicsit válogat a fölhalmozott lapok közt, aztán visszatér a helyére)_

Andor _(leteszi a lapját s Andrásra tekint)_.

András _(leteszi a lapját s Andorra néz)_.

Andor _(egy hősi elhatározással leteszi a lapját s odabiceg Andráshoz)_. Hát te ökör – mit izélsz?

András _(meghatottan kezet nyújt neki)_.

Andor _(melléje ül)_. Na –! _(Zavartan hallgat.)_

András. Kell egy cigaretta –?

Andor. _(Szünet után)_. Köszönöm! _(Szünet után.)_ Hogy vagytok a lapotoknál?

András. Úgy – lassan!

Andor. Szinger túladott rajtatok?

András. Muszáj volt neki! Azt mondják, tisztára tönkre ment.

Andor. Én előre tudtam, hogy tönkre fog menni.

András. Ilyen óriás vagyon, ilyen rövid idő alatt!

Andor. A zsidók úgy vannak a vagyonnal, mint a gyerekek a kerekes kúttal. Fel tudják húzni a telt vödröt a kútból, de kiemelni már nem tudják; amint a vödör után nyúlnak, eleresztik a kereket: zsupsz! lenn van megint a kútban! Most már kezdheti újra! Félesztendő alatt különben minden valamire való zsidó tönkrement. Most már senkinek sincs pénze Magyarországon, csak a papnak, meg a mágnásnak. Meg egypár szamárnak.

András. De hogy erről senki se sejtett semmit!

Andor. Hiszen ha a krach előre beadná a névjegyét, akkor senkit se találna otthon!

András. Úgy mondják, Kollerné is elvesztette mindenét?

Andor. Nem veszített, csak nem kapott semmit. Koller báró is utólag tudta meg, hogy szerelemből nősült – mint az Otthonban mondják. Erről majd egyszer regényt fogok írni!

András. Azt mondják, a báróné babát vár a jövő hónapra. Nyolc hónapja van férjnél – pontos menyecske!