Part 6
János. Senkit. Szeretni senkit. Ha maga most nem jön egyszerre ide elém az ismeretlenségből… mint egy csoda… megmentő… odadobtam volna az életemet.
Claribella. Kinek?
János. Nem ismeri. Egy… orosz kisasszony van itt. Nagyon gazdag… Egy kövér lány, de szép feje van… piros szája… hófehér bőre… mélabús szláv tekintete… majdnem belebódultam ebbe a tekintetbe…
_Jelzőharang_.
Magister. Halljátok a gonosz kutyát, hogy’ tanul Mimától?
Claribella. Nem ismerem a kövér orosz hölgyet, de nem lehet gazdagabb mint én.
János. Nem kell nekem a pénze.
Claribella. És… ha majd megcsókoltál egyszer, nekem pirosabb lesz a szám, mint az övé. És ha nem látlak egy napig, szomorúbb lesz a tekintetem.
János. Megbolondítasz! _Szenvedélyesen csókol kezet._
Claribella. Fräulein! Megyünk.
Fraulein. Ja wohl! _Közelebb lép._
Claribella. Este a hotel halljában. A szüleimnél.
_Belép Ilonka a fazékkal._
Ilonka. Leroskadok már, édes istenem… jaj de elfáradtam, mondd, János, miért teszed ezt velem?… Drága jó fiam, már egészen kiszárad a káposztád, gyere már vacsorálni, az istenért, mit csinálsz velem, odahaza sír a kisgyerek!… _Féltérdre borul előtte._
Claribella. Oh, a szegény koldusasszony. _Pénzt keresgél a retiküljében._
Ilonka. Nem kell nekem pénz, drága, szép kisasszony. Az uramat adják vissza, szegény, jó, elbolondított uramat várom haza, tessék nézni kérem, neki csináltam ezt az illatos, jóféle, tejfölös, rakottkáposztát vacsorára és mióta várom, de ő csak nem jön, nem jön… már tessék nézni, hogy összeesik, összeszárad, már semmi szaftja nincs, oly régen várom… _Jánoshoz, fájdalmasan, kedvesen._ Gyere haza édes uram, hiszen egészen összeszárad, aztán nem fog neked ízleni, ha elromlik.
János. Fogja szegény asszony, itt van egy arany, aztán menjen isten hírével. _Aranyat ad neki._
Ilonka. Nem kell nekem az aranyad. Tőled nem kell. Inkább éhenhalok, de gyere vissza. Nézd, milyen messzire jöttem, a tengerig hoztam ide utánad ezt a fazekat!
János _Claribellához_. Szegény koldusasszony, bizonyára őrült.
Claribella. Oh, szegény! Segítsünk rajta!
Ilonka _kedvesen_. Gyere haza, édes jó uram.
Claribella. Itt ezen a fényes helyen ilyen nagy nyomorúság!
Ilonka. Gyere, szívem, könyörgöm. _Megfogja János kabátját._
János _idegesen_. Eresszen el, kérem. Csak menjenek nyugodtan, kisasszony, én gondoskodom róla.
Claribella. Milyen jó ember! Gyerünk Fräulein! A viszontlátásra.
János. A viszontlátásra, este!
_Claribella és Fräulein elmegy._
Ilonka. Ne menj oda, este. Gyere hozzám este. Nézd, a káposztád elhervad.
János. Eressze el a ruhámat. Itt van pénz és menjen.
Ilonka _kiüti a kezéből a pénzt_. Nem kell a pénze! Vacsorázni jőjjön!
János _nagyon idegesen_. Ha nem takarodik innen, ki fogom innen utasíttatni! Érti?! Fel fogom jelenteni a rendőrségen, hogy zaklatja a fürdővendégeket.
Ilonka _sírva_. Oh, én édes, jó uram, hogy lehetsz ilyen szívtelen!
János. Takarodjék, mert lecsukatom, eltoloncoltatom. Nem akarom látni! Nem birom látni! Mars innen, ronda koldusasszony!
Ilonka. Oh édes jó uram, megfoglak, nem eresztelek, hazaviszlek! _(Megragadja újból.)_
János. Hozzám ne nyuljon, mert megütöm! _(Ráemeli a kezét.)_
Ilonka. Jaj, meg akart ütni! _(Sírva elmegy.)_
_Sötétség. Jelzőharang. Minden vasfedő becsukódik._
Magister. Kezet emelt rá! Aljas! Szívtelen! Kegyetlen! Büszke vagyok, felség, oly pompásan fejlődik.
Fiókák. Hejj! Hejj!
Magister. Gyorsan tovább! Lássuk a többit. Kapcsold az időt!
Rubicante. Rohan az idő! Rohan a távolság.
Magister. Hol vannak?
Rubicante _kis nyíláson a gép belsejébe néz._ A tengerparton. Az éjszakában. Csattog a csók. Szép az idő.
Magister. És most?
Rubicante. Repül velük a hajó, mint a szél.
Magister. És most?
Rubicante. A templomban. Mennek az esküvőre.
_Valahol messze orgona búg._
Magister. Tovább. Gyorsabban!
Rubicante. Tizedik sebesség!
Magister. Hol vannak?
Rubicante. Repül velük a vonat, mint az orkán.
Magister. És most?
Rubicante. Párisban vannak, mester!
Magister. Na végre! Vigyázz! Hőfok ötvenöt Celsius a vérforralóban! Előre!
_Dübörgés. Megint meghasad a gép a közepén, egész magasságában._
XVII. KÉP.
_Nagyon előkelő párisi szálloda előcsarnoka. A portás fülkéje előtt. Este. Csillár ég._
Portás _Groomhoz_. Szaladj, nyisd az ajtót a magyar milliárdosnak. Most jönnek a vonatról. Szeretem a nászutasokat.
Groom _kiszalad_. Rohanok, Monsieur!
_Balról belép két málhahordó szolga kofferekkel, átmegy a színen. Utánuk jön Claribella és János._
Portás. Van szerencsém jóestét kívánni méltóságos uram, isten hozta Párisban. _Meghajol Claribella felé._
János. Jóestét.
Portás. A félemeleten rezerváltunk appartement-t méltóságodnak. Két hálószoba, szalon, ebédlő, előszoba, fürdőszoba, garderobe-szoba. A Maitre d’Hotel felvezeti méltóságtokat.
Maitre d’Hotel. Méltóztassanak parancsolni, erre…
János. Postám van?
Portás. Méltóztassék. _Átadja._ Egy távirat várja méltóságodat és ez az egy levél. A levél nem postán jött. Egy hölgy hozta egy órával ezelőtt.
János _átveszi a két papirost, a táviratot feltépi, olvassa._ «Vacsora kész, káposzta kiszárad, jőjj azonnal, Ilonka.» _Összegyüri, összetépi, eldobja, dühösen._ Az inasnak és a komornának a szobája?
Portás. Rendben van.
János. Reggel jön a két automobilom. Egy kis villamosautó és egy nagy túrakocsi.
Portás. A garázsban már intézkedtem. A soffőrnek is megvan a szobája.
János. Két soffőrünk van.
Portás. Két szoba lesz.
Maitre d’Hotel. Parancsoljanak… _Mutatja, hogy merre._
Portás. Legyen szabad négyszemközt egy szót szólnom.
János. Kérem. _Közel hajol hozzá._
Portás. A hölgy, aki a levelet hozta, arra kéri, szíveskedjék elolvasni, mielőtt felmegy a szobájába.
János _Claribellához_. Bocsáss meg, angyalom, egy pillanatra. _Feltépi és olvassa a levelet._
Portás. A hölgy különben itt van.
János _izgatottan_. Hol van?
Portás. Benn vár az olvasóban.
János _izgatottan, Claribellához_ Édes, angyalom, menj fel a Maitre d’Hotel-lel én egy pillanat mulva jövök. Valamit azonnal el kell intéznem.
Claribella. Jó, édesem. A viszontlátásra, szerelmem. _Megcsókolják egymást._ Szeretsz?
János. Imádlak.
Claribella. Siess!
János. Egy perc az egész.
Claribella. Csókolj meg!
János. Te drága! _Csók._
Claribella. Ne várass!
János. Rohanok!
Claribella _jobbra elsiet a Maitre d’Hotel-lel._
János _olvassa a levelet_… «Fel ne menj addig a szobádba, amíg velem nem beszéltél…»
_Mima megjelenik. Nagy köpenye alatt táncosnőnek öltözve, félmeztelenül. Erősen kifestve. Szép és vad._
Mima. Én vagyok. Én írtam. Én hoztam. Én várlak. Agyonlövöm magam, ha felmégy a nászéjszakára. Gyere azonnal velem.
János. Egyetlenem! Hiszen azért jöttem ide utánad Párisba. Azért csaltam, azért hazudtam, azért nősültem… hát persze, hogy jövök hozzád!
Mima. De most rögtön.
János. Most rögtön? Szívem. Délben volt az esküvőm, most értünk ide… az első este… az első éjszaka…
Mima. Éppen azért.
János. Dehát hogy képzeled ezt!
Mima. Kint vár az autotaxim. Velem jössz a Tabarinbe. Én ott táncolok neked, aztán addig isszuk a pezsgőt és az édes pálinkát, amíg az eszméletünk bírja, akkor eljössz hozzám és felrepülünk az égbe. _Hirtelen_. Ne mondd cicám, hogy ezt nem lehet, mert ebben a pillanatban agyonlőlek és rögtön magamat. _Revolvert csillogtat._ Most olyan rettenetesen szenvedek, mint még soha életemben. Ne mozdulj. Ne felelj. Ez a szűzlány olyan szép, hogy megbolondulok, ha rágondolok. A hangját hallottam, ahogy beszélt veled. Olyan szerelmes beléd, mint én. Érzéki kutya, éhes lány, most láza van fönt a szobában, úgy vár téged. De te nem mégy hozzá. Te velem jössz.
János. A nászéjszaka…
Mima. Nekem kell.
János. Drágám…
Mima. Nekem, a rongyos kifestettnek, az utolsónak, aki cifra lettem miattad. Ez a szép nőstény most elvesz téged tőlem az égő szüzességével, és én sírva fulladok bele a piszokba! _Zokog._
János. Jövök veled… édes, szép szenvedő gyermekem…
Mima. Ne törődj vele. Gazdag vagy?
János. Nagyon.
Mima. Mindened az enyém?
János. Mindenem.
Mima. Gyere, az autó vár. _Indulni akar._
János. Egy pillanatra. Amíg megmondom neki, hogy elmegyek.
Mima. De csak egy pillanatra. Egy percre már nem. Ha egy percig maradsz, átölel és nem ereszt. És olyan szép, és olyan fiatal és szűz és én belehalok.
János. Egy pillanat… ülj be az autóba… azonnal itt leszek.
Mima. A nászéjszakádat akarom!
János. A tied!
Mima. Siess! _Eltünik balra, János elszalad_ _jobbra. Sötétség. Dübörgés. A nagy vasfedők becsukódnak._
Magister _süvítve_. Százezer Ampére! Nagy fordulat. Alkoholgőzt a hajszálcsövekbe!
Rubicante. Megvan, mester.
Magister. A szobalevegő?
Rubicante. Meleg és illatos.
Magister. Vigyázz! Előre!
_Dübörgés. Egy vasfedő nyílik._
XVIII. KÉP.
_A hotelben, Claribella hálószobája._
Claribella _az ágyban fekszik, csipkésen, nászra várva az urát. Az ágy körül habos fehér függöny. A függöny mögött rózsaszínű sugarak ragyognak._
János _sietve jön be_.
Claribella. Na végre! Uram, parancsolóm, egyetlenem! _Felül az ágyban, karjait tárja._
János _idegesen_. Claribella, csak egy pillanatra jöttem… Azonnal visszajövök, de most el kell mennem!
Claribella. Most?… El kell… menned?…
János _idegesen_. Egy percre… Azonnal visszajövök… de egy fontos ügyem…
Claribella. Fontos ügyed, most?
János. Ne tégy idegessé. Elég baj ez nekem. De nincs egy pillanat veszteni való időm!
Claribella. Mit tettél velem! Mit tettél velem!
János. Egy barátom van életveszélyben. Esküszöm neked a boldogságunkra, az életemre esküszöm, egy barátom vagyona van veszélyben.
Claribella. Mit hazudsz?!
János. Az anyám egész vagyona forog kockán… ennél a barátomnál… az anyám becsülete… Azonnal kell intézkedni… A családunk hírneve… Esküszöm neked az anyám életére… Claribella… mennem kell…
Claribella. Hazudsz!
János. Nem hazudom, esküszöm!
Claribella. Csaló vagy! Kalandor vagy!
János _fenyegetően_. Ne beszélj velem így!
Claribella. Itthagyod a nászágyon a szűz feleségedet… Elcsábítottál! Megcsaltad a szüleimet… a pénzemért… rabló!
János. Nem igaz! Egy szót se!
Claribella. Így, meztelenül rohanok utánad, ha egy lépést mozdulsz ebből a szobából! Én megmutatom neked, te csaló, hogy német lány vagyok! Én megvédem magamat! _Megragadja._
János. Eressz el! Már eltelt a perc! Megyek!
Claribella. Nem mégy! Ordítani fogok! Rendőrt hivatok! Csaló vagy!
János. Bocsáss el!
Claribella. Mindent tudok! A szeretődhöz akarsz menni! Te rabló! Ne hagyj el! Megöllek, ha elhagysz! _Ordítva_. Segítség!
János. Ne kiálts! Ne csinálj botrányt! _Tenyerével betapasztja a száját._
Claribella. Meg akar fojtani!
_Dulakodnak_.
János. Ne ordíts!
Claribella _lihegve_. Az apám… hatalmas ember… nagyiparos… utólér a keze… reszkess az apámtól… te aljas… az apám a gyárosok szövetségének… elnöke… a kormány… a rendőrség… börtönbe csukatunk… a legelső német lány… én voltam a legelső lány Frankfurtban… és itt kell… becstelenül… verekednem… egy ágyban… egy gazemberrel…
János. Ne kiálts! Megütlek! Ne karmolj! Eressz el! _Megüti_.
Claribella. Megütött! _Visszaüti_. Megütötte… _Üti_… Henninghausen… _Üti_… Claribellát… a gyáva… _Üti_… rabló!
János _fojtogatja_. Agyonverlek, ha nem hallgatsz!
Claribella. Vérzem… vérzik a szemem… véresre vertél… te… Te azért ütsz engem, mert mást szeretsz…
János. Igen! Azért! Te is szeretsz egy diákot, tudok mindent!
Claribella. De én otthagytam miattad, te rabló! Most szenved szegény! Most sír otthon, mert tudja, hogy ma van a nászéjszakám! Mást képzel! _Zokog_. Mit képzel most szegény!
János _ordítva_. Hallgass!
Claribella _a párnába furja fejét és sír_.
János. Úgy. Hallgass. _Liheg_.
Claribella _zokog a párnába_.
János. Végre! _A homlokát végigsimítja, nyakkendőjét megigazítja._
_Kopogtatás az ajtón._
János. Jövök! _Elrohan_.
_Sötétség._
Claribella _fájdalmasan, halkan zokog a sötétben._
_Jelzőharang. Dübörgés. A vasfedő becsukódik._
Magister. Ehhez nem kell magyarázat! A nászéjszakán megverte a feleségét!
Fiókák. Hejj! Hejj!
Magister. Száznyolcvanezer Ampére! A nagy szikrabontót beállítani!
Rubicante _a telefonba_. A szikrabontót!
Magister. Jelentést!
Rubicante. Sötét az éjszaka, mester. Zúgnak a hegedűk. Sikolt a gyönyörűség. Égnek a pálinkák. Lüktet a fájdalom.
Magister. Koffeint a szívekbe! Indítsd a zongorát!
_Zongoraszó_.
Rubicante. Megtörtént.
Magister. Az összes táblákat el a helyükről! Vigyázz! Előre!
_Dübörgés. Végig kinyílnak alul az összes vasfedők, úgy mint az imént, a tengerparti jelenetnél._
XIX. KÉP.
_Éjjeli mulatóhely, a színpad egész szélességében. Bar, asztalok, füst, ragyogó világítás._
_Nők, férfiak. Zene._
_Egy asztalnál ül Alfonz Mimával._
János _lélekszakadva rohan be_. Miért nem vártál meg?
Mima. Több volt mint egy perc.
János. Az istenért lásd be, borzasztó nehéz helyzetem volt.
Mima. Mindegy. Késtél.
János. Meg kellett neki magyaráznom!
Mima. Megcsókoltad!
János. Nem!
Mima. Esküszöl?
János. Arra, hogy szeress!
Mima. Miért rendetlen a nyakkendőd… a hajad… a gallérod?…
János. Megvertem.
Mima _felsikolt_. Szereted!
János. Nem. Téged imádlak. És a feleségemet… a nászéjszakán… megvertem az ágyában… mert nem akart hozzád engedni… véresre vertem…
Mima _boldogan felsikoltva_. Te! Igaz ez?
János. Igaz.
Mima. Igaz ez? _Vadul megöleli, csókolja._ Megverte… a mennyasszonyát… _Csókolja_… miattam… _Csókolja_… Ez rossz cicám, mert ő most még jobban fog téged szeretni és te… te szereted… láttam, mikor megcsókoltad… és most, hogy megbántottad… még jobban fogod szeretni… nem birom… féltékeny vagyok… ostoba voltam… én vagyok mindennek az oka! Miért vetted el? Miért szeretted meg?!
János. Nem szeretem… Csak téged!
Mima. Nem igaz!
János. De igaz!
Pincér _italt hoz_.
János. Gyere, igyunk, igyunk mámort, felejtést! _Isznak. Alfonzhoz._ Igyál, te szomorú ember! Eleget voltál boldog, most én következem!
Alfonz _Mimához_. Ülj az ölébe. Csókold. Engem senki ne sajnáljon! _Nagyot iszik._
Mima _Jánosra borul_. Gazdag vagy! Otthagyod! Velem jössz! Most már örökre együttmaradunk. Szeretsz?
János. Imádlak!
Mima. Kívánsz?
János. Megtébolyodom érted.
Mima. Két nap, két éjszaka ki se jövünk a szobából!
János. Te boszorkány… _Vadul csókolóznak._
Mima _fájdalmasan_. Alfonz… búcsúzz el tőlem! _Koccintásra emeli poharát._
János _pénzcsomót dob az asztalra Alfonz elé._ Nesze pénz, hogy ne fájjon!
Alfonz. De aljas vagy!
Magister. Bizony az!
Fiókák. Aljas! Aljas! Hejj!
_Isznak mind a hárman. A zene iszonyuan szól. Csókolózás. Tánc._
Francia nő _kacéran közeledik Alfonzhoz_. Gyere!
Alfonz _felugrik, táncolni kezd a francia nővel._
Francia nő _tánc közben_. Hagyd ott azt a nőt! Én többet fizetek!
Mima _hirtelen_. Mindig evvel a nővel táncol, én nem birom ezt, belehalok a féltékenységbe! _Sikoltva_. Alfonz!!!
Alfonz _tovább táncol_.
Mima _kiáltva_. Alfonz! Ne táncolj evvel, megtiltom! _Felugrik, eltépi őket egymástól, a nővel összeverekszik._
Francia nő _sikoltozva elmenekül_.
_A zene most halkan szól._
Alfonz _brutális ütésre emelve öklét_. Miért nem hagysz békén?
Mima. Nem türöm, hogy ezzel táncolj.
Alfonz. Most vagy féltékeny, mikor megjött a szeretőd és örökre elvisz?
Mima. Most. Most és mindig.
Alfonz. Mit akarsz tőlem?
Mima. Hogy szeress és szenvedj!
_János elbóbiskol._
Alfonz _visszaroskad az asztal mellé_. Megölöm ezt a gazembert! Meggyilkolom ezt a gazdag gazembert. Nem birom tovább. Megölöm.
Mima. Te csacsi. _Cirógatja_. Meg tudnád ölni?
Alfonz. Ezerszer. Ha ezer élete volna.
Mima. Ennyire tudnál szeretni?
Alfonz. Te boszorkány.
Mima. Milyen nagy érzés! Valakiért embert ölnek… _A két férfi közt ül, most a félálomban levő Jánoshoz fordul_… A menyasszonyodra gondolsz!
János _kábultan_. Részeg vagyok a bortól, a fáradságtól, a szerelemtől… tőled és a boldogságtól… csókolj meg! _Csókolóznak_.
Mima. Ha a menyasszonyodat szereted, meghalsz. Elvesztettelek. Oly édesek és forrók ezek a tejillatu lányok, akik soká vártak. Mindent tudok. Végem van.
Alfonz _sírva borul az asztalra_.
Mima _fájdalmasan_. Ne sírj, te gyerek. Még egy pár év és oly csöndesek leszünk a temetőben. Igyál. Kihül a szívünk és nem fogjuk egymást szeretni. Csak én foglak még ott is szeretni… _Jánoshoz fordul_… téged. Mikor már csont leszek… akkor is foglak szeretni… _Alfonzhoz_. Ne sírj, unlak, sose szerettelek, ezt az egyet szerettem, de ez most eljön velem, az ágyamba és én még részegebbre csókolom, és ő józanra csókolja magát a karjaimban és megcsömörlik és visszamegy a friss szűzhöz, akit megvert és felcsókolja a könnyeit és felszakítja az életét és gyereket éget a testébe és engem megátkoznak mind a ketten… _Jánoshoz_. Alszol?
János _félálomban, kábulatban_. Részeg vagyok… tőled…
Mima _Alfonzhoz, aki még egyre sír_. Ne sírj, szamár. Te se mutattad még meg nekem, hogy hogy tudsz szeretni. Mindig csak hasznod meg gyönyöröd volt belőlem.
Alfonz. Aljas lettem érted.
Mima. Mi az? Semmi.
Alfonz. Csaltam érted.
Mima. Semmi.
Alfonz. Loptam, raboltam.
Mima. Semmi.
Alfonz. Hát?
Mima. Ölni. Tudnál értem?
Alfonz. Egyvalakit.
Mima. Kit?
Alfonz. Ezt itt.
Mima. Róla van szó.
Alfonz. Megölni?
Mima. Még ma éjjel.
Alfonz. Vigyázz, hallja.
Mima. Részeg. Alszik. Még ma éjjel megölöd. A pénze a tied. És én is a tied vagyok. Ha a kés benne van a szívében, nyugodt lehetsz, örökre. Én mást nem fogok szeretni. Csak ezt szerettem. De abba bele kell nyugodnod, hogyha meghalt, akkor is fogom szeretni. Csak épp hogy nem fogom látni többet.
Alfonz. Vigyázz, hallja.
Mima. Nem hallja. Részeg. Szerelmes a menyasszonyába. Ha nem öljük meg, én belehalok és elpusztítalak téged is. Védjük magunkat. Rádnézve többé ebben az életben nincs jobb üzlet. Gazdag leszel és én a tied maradok. _Nagyon fájdalmasan._ Csak abba nyugodj bele, hogy még akkor is szeretni fogom. Csak nem találkozunk többé. Tehát?
Alfonz. Igen. Mikor?
Mima. Ma éjjel.
Alfonz. Hol?
Mima. Nálam. Az én szobámban. Odaviszem. Te elbujsz az ágy alá.
Alfonz. És végigvárjam, amíg…
Mima. Nem. Most már soha többé. Maradjon örökké adós nekem ezzel az éjszakával. Hadd sírjam vissza ezer évig mindig, mindig csak ezt az egy éjszakát. A pénze a tied.
Alfonz. És te?… végre senki másé…
Mima. Egy halotté. Amíg élek, a haszonélvezet a tiéd. Pfuj, de utállak.
Alfonz _feláll_.
Mima. Menj előre. Bujj az ágy alá. Ha bejövök vele, ne mozdulj. Az ágyra ültetem, ez lesz a jel. Akkor fogd meg a lábát, én meg hátralököm a testét. Aztán szurd keresztül a szívét. Menj. Bátor katonám. Pfuj… de imádlak.
Alfonz _elmegy_.
_Jánoson észrevesszük, hogy mindezt hallotta. Az utolsó mondat alatt titokban elővette a hátsó zsebéből a revolverét és áttette a kabátzsebébe._
Mima _hamisan_. Alszol, édesem?
János. Tessék? _Ugy tesz, mintha most riadna fel._ Nem alszom szívem, részeg vagyok, kábult vagyok.
Mima _túlkedvesen_. Megyünk szívem.
János. Hozzád?
Mima. Igen. Az én szegény padlásszobámba. Az ragyogjon fel a szerelmünktől, mint egy templom. Ott öleljük át egymást… és sírjunk és nevessünk…
János. Gyere… _Felkel_.
Mima _szenvedéllyel_. Gyere, vőlegényem!
_Egymást átölelve elmennek._
_Hirtelen iszonyu erős zene szólal meg, amely gyorsan lehalkul. Lassan sötétség támad és csönd lesz._
_Jelzőharang. Dübörgés. Az összes vasfedők becsukódnak._
Magister. Rubicante! Minden kapcsolót be! Szikrabontó a maximumra! Nyolcszázezer Volt a középen! Nagy feszültség mindenütt! Graffiacane! A millió kalóriás pokolszenet! Malacoda! A manometerhez! Farfarello, Scarmiglione, Alichino, Calcabrina, Cagnazzo, Barbariccia, Libicocco, Draghignazzo, Ciriatto! Mind a helyén van?
A megnevezett ördögök. Igen!
Magister. Fiókák! A tűzre, hogy reszkessenek a kazánok!
Rubicante. Nyisd ki!
Fiókák _mindenütt raknak a tűzre_. Hejj! Hejj! A tűzre!
Lobog a tűz! Dohog a tűz! Robog a tűz! A tűz, a tűz, a tűz! Hejj! Hejj!
_Óriási sugárzások. A lendkerék fordul, szikrák pattognak körülötte._
Magister. Lezárni a tűztorkokat.
Rubicante. Csukd be!
_A vasajtók becsapódnak._
Magister. Kész?
Valamennyien. Kész!
Magister. Vigyázz! Előre! _Megmozdít egy emeltyűt. Dübörgés. A középen vasfedő nyílik._
XX. KÉP.
_Mima szegényes padlásszobája. Vaságy. Egy szék. Semmi más._
Alfonz _óvatosan, lábujjhegyen jön be és hirtelen elbujik az ágy alá._
Mima _egy pillanattal ezután jön be_. Itt vagy?
Alfonz _az ágy alól_. Itt.
Mima. Mindjárt jön. A hátsó traktuson, ablakon mászattam be, hogy ne lássa senki, mikor idejön. Psszt! Vigyázz! Hallom a lépését. Itt van!
János _belép_. Itt vagyok, szívem. Nem látott senki.
_Mikor Mima beszélni kezd, közben egyszer egy pillanatra elfordul, akkor János az ágy alá les és titokban előveszi revolverét, megvizsgálja és ismét visszateszi kabátja zsebébe._
Mima. Itt vagy nálam. Az én börtönömben vagy. Most már innét soha többé nem mégy el. Nem mégy vissza soha többé a gyönyörű német kisasszonyhoz. _Megöleli_. Soha többé. Csókolj meg.
János _szeliden megcsókolja_.
Mima. Szeretsz?
János _sírvafakad_. Szeretlek.
Mima. Miért sírsz? Csókolj meg jobban. Nagyon. _Csók_. Még jobban. Úgy hogy vérezzen az ajkam. _Csók_. Így. És most… ülj le oda az ágy szélére. _Nagyon fájdalmasan._ Isten veled.
János. Isten veled, – de nem úgy, ahogy te gondolod. _Előveszi a revolverét, az ágy alá szegzi._ Tudom, hogy odabujtál az ágy alá. Meg ne mozdulj. Ha azonnal ki nem dobálod ide a lábam elé a két késedet és a revolveredet, minden golyót beléd eresztek. Egykettő!
Alfonz _az ágy alól_. Kegyelem! _Kidobja a két kést és a revolvert._
János _fölveszi ezeket és zsebreteszi_. _Mimához fordul._ Te ne mozdulj. Légy nyugodt, most nem fogsz meghalni. _Alfonzhoz_. Gyere elő, gazember.
Alfonz _az ágy alól_. Kegyelem.
János. Az életedet ajándékba kapod tőlem. Becsületszavamra. Jőjj elő.
Alfonz _kibujik az ágy alól_.
_Most Alfonz és Mima egymás mellett áll oldalt. János a revolverrel sakkban tartja őket._
János. Nem azért jöttem, szívem, hogy szeresselek. Mindent tudtam, mindent hallottam, mégis eljöttem. Hóhérnak jöttem, szívem, édes, egyetlen szerelmem, szenvedésem, életem nyomorúsága… szép boszorkányom… büntetni jöttem. Ne mozduljatok… minden hiába. A kapunál autó áll, tele rendőrrel. Adtál rá időt, te szép, ostoba boszorkány, hogy értesítsem őket. De nem úgy lesz, ahogy gondoljátok. Most kiélem magamat, én, Jánosi János, a legnyomorultabb a férfiak közt. Most megölöm az én lelkemet és megöletem a te szép testedet, boszorkány. A hóhérral öletem meg. Párisban vagyunk, boszorkány, elvánszorgok a guillotinehoz, ott leszek, mikor azt a szép fejedet levágják. Isten legyen neked irgalmas és az én szegény lelkemnek. _Alfonzhoz_. Te lépj elő.
Alfonz _előlép_.
János. Te nem kellesz nekem a bosszúhoz. Te férfi vagy, velem egy a sorsod. _Pénztárcát dob elibe a földre._ Nesze itt a pénz, amiért meg akartál ölni. Ezt azért kapod, hogy most szökjél meg a hátsó traktuson, azon az ablakon, amin én bemásztam. Ezért a pénzért és az életedért hagyd cserben ezt az asszonyt. Mert csak ő egyedül menjen a guillotinera.
Mima. Ez nem igazság. A cinkosok együtt fognak menni a vérpadra.
János. _Csak te_ fogsz menni a vérpadra. Ő elszökik és cserbenhagy téged. Az igazság pedig nem érdekel.
Mima. Ha büntetni jössz, bíró vagy.
János. Hóhér vagyok. És szerelmes vagyok. _Csak te_ halsz meg. Ha ketten mentek a bíró elé, te őrá fogsz mindent és megmenekülsz. Azért követeled most az igazságot, hogy őt vérpadra juttasd. De nem fogod! Én a gyilkost futni engedem, fütyülök az igazságra! Gyűlöllek! Eltaposlak!
_Jelzőharang_.
Magister _harsányan, büszkén_. Felség!… A büszkeségem! Az első igazi ördögi gondolat!
Az udvar. Bravó!
Magister. Vigyázz mindenki! Tovább! _Megmozdít egy emeltyűkart._
János _Alfonzhoz_. Gazember, szedd fel a pénzt és szökjél. Vidd az irhádat!
Mima _Alfonzhoz_. Elhagysz?
Alfonz. Hogyne! _Felszedi a földről a pénzt._
Mima. Anyja voltam a gyerekednek.
Alfonz. Az meghalt.
Mima. A vérpadra juttatsz?
Alfonz. Inkább te, mint én!
_János már nyitvatartja az ajtót, Alfonz most kirohan._