Part 4

János. De igen, én adtam.

Mima _szemrehányóan_. János!

János. Nem hazudhatom.

Alfonz. Nem hazudhatik?

János _határozottan_. Nem.

Alfonz. Inkább lovagiatlanul közhírré teszi, hogy pénzel egy férjes asszonyt?

János. Tiszta érzéssel adtam. Nem akarok érte semmit. Hazudni pedig nem tudok.

Mima. Majd megtanulsz, ha engem akarsz szeretni!

_Élesen szólal meg az előszobacsengő._

Mima _rémülten_. Csöngettek! Ez az uram! Bujj el!

János. Nem bujok el, mert nem vétettem semmit.

_Ujabb csöngetés._

Mima. Bújj el, az istenért, tönkre akarsz tenni? Alfonz, segíts!

Alfonz. Jőjjön ide a függöny mögé… _Megfogja a karját, hátrahúzza a homályba._

VI. KÉP.

_A gép bal szélső vasfedője elmozdult helyéből és helyén világítani kezd egy előszobaajtó üvegje. Az üveg mögött látni a férj árnyékát. A szín jobbszéléről az emelvényen végigsiet egy szobalány és kinyitja ezt az előszobaajtót._

Férj _belép_. _Haragosan_. Meddig kell csöngetnem, hogy kinyissa?

Szobalány. Mindjárt jöttem, nagyságos úr.

Férj. Mit csinálnak itt velem? A kulcsot nem akarják ideadni, váratnak az ajtó előtt. Mi folyik itten? Mi történik itt?

Szobalány _sírvafakad_. Én nem tehetek róla, nagyságos úr. _Sírva megy el balfelé, eltünik a gép egy sötét oldalnyílásában._

_Az előszobaajtó elsötétedik._

Férj _Mima felé megy_.

Mima _hamisan, tettetett közvetlenséggel_. Jóestét édesem. Te csöngettél olyan sokáig?

Férj _izgatottan_. Miért nem nyitjátok ki rögtön az ajtót?

Mima. Ne légy oly ideges, te engem agyonkínozol, én megölöm magamat.

Férj. Mit várattok az ajtó előtt? Mi történik itt? Hetek óta történik itt valami a házamban! Érzem, szagolom, tudom. Te megváltoztál. Nyugtalan vagy. Sose vagy itthon. És ruhák, új ruhák, harisnyák! Egy szegény ember felesége izgató selyemharisnyákban!

Mima. Te bolond vagy! Kikérem magamnak! _A lábát mutatja._ Ez a rongy? Ez műselyem! Mercerizált pamut!

Férj. Ez igazi selyem!

Mima. Esküszöm boldogságomra, az életemre, a te boldogságodra és életedre, hogy műselyem. Te bolond vagy. Én ezt nem fogom türni.

Férj. Hallgass! Most is ez a tétova nézés, ez a rémület a szemedben. Ki volt itt?

Mima. Senki!

Férj. Ki van itt?

Mima. Te őrült vagy! Itt nincs senki. Béla, te egészen kijöttél a sodrodból, esküszöm mindenre, ami nekem szent, hogy itt nincs senki!

János _váratlanul előlép_.

Mima… csak ez az úr…

Alfonz _előlép_.

Mima… és Alfonz. _Hirtelen_. Csak ez az úr és Alfonz. Esküszöm, nincs itt senki más.

_Kínos pillanat._

Férj. Kicsoda ön?

János. Jánosi János vagyok.

Férj. Hogy kerül ide?

Alfonz _bátran_. Velem jött. Én hoztam.

János. Nem igaz.

Mima _szándékoltan odébb lép, láthatóvá válik a földön egy nagy pénzköteg._

Férj _meglátja ezt_. Mi ez a pénz? _Felveszi a földről._ Megöllek!

Mima. Ez nem az enyém. Mi közöm hozzá?

Férj. Hát kié?

Mima. Alfonzé.

Férj _gunyosan nevet_. Alfonzé? Nálad ennyi pénz? A századrészét se bízza rád soha senki! Hacsak nem loptad…

Alfonz. Az enyém. Jánosi János úrtól kaptam.

Férj. Ki ez az úr?

Alfonz. Jó barátom. Iskolatársam. Fiatal politikus, azért hoztam ide, hogy bemutassam neked.

Férj _Jánoshoz_. Ön adta ezt a pénzt? Milliókat?

János _bátran_. Én adtam.

Férj. Kinek adta?

Mima _aki János mellett áll, titokban, gyorsan, suttogva._ Az istenért, ha van szíved, ments meg a szégyentől és a haláltól!

Férj _sürgetőleg, erősen_. Kinek adta?

János _rövid habozás után, Alfonzra mutatva._ Ennek az úrnak adtam!

_Kondul a jelzőharang._

Magister _diadalmasan süvítve_. Hazudott!!!

Fiókák _kórusban_. Hazudott! Hejj! Hejj!

_Kis szünet. A férj leteszi a karosszékre felsőkabátját és kalapját._

Férj _Alfonzhoz_. Hát kérlek alássan. Beszéljünk őszintén és nyersen. Te hazudsz és ez a gazember is hazudik. Te most meg akartad menteni ezt az asszonyt. De már nem lehet. Én mindent tudok. Ez az ember a szeretője. Régóta figyelem ezt az aljasságot. _Jánoshoz_. Gazember! Valld be! Szereted a feleségemet!

János. Becsülettel fogok felelni. Én ezt a szép hölgyet mélyen megsajnáltam. Nem tagadom, hogy a bűnös érzékeim kívánják őt. Ha ez az?…

Férj. Igenis, ez az.

János. Akkor szeretem.

Férj. Gazember! _Öklével az arcába üt._

János _védekezik_.

Mima _felsikolt_.

Alfonz _közibük lép_.

_Az egész egy pillanat._

Férj _fájdalmasan ordít fel_. Aljas banda vagytok mindnyájan! Még találkozunk! _Hirtelen felkapja felsőkabátját és kalapját a karosszékről, elrohan balra, eltünik a bal szélső sötét nyílásban._

_Kis szünet._

Alfonz. Bravó! Ez szép, forró, őszinte ütés volt.

Mima. Megszégyenített téged… megalázott téged édesem… jóságom… _Ráborul_.

János _mély, fájdalmas szégyenérzettel_. Belehalok a szégyenbe.

Alfonz _hidegen, élesen_. Vagy ő hal bele.

János _csodálkozik_. Ő?

Alfonz _hidegen_. Ilyen az élet. A sajnálatból pénz lesz, a pénzből csók, a csókból pofon, a pofonból párbaj, a párbajból halál. De ez a halál lehet az övé is.

János. Hogy én megöljem szegényt?

Alfonz. Sajnálja?

János. Nagyon.

Mima _hirtelen, hiszterikusan_. Ha nem verekszel meg vele, én kinevetlek, megutállak, lenézlek… és talán még én is megütlek. Tönkretettél és nem állod meg a helyedet.

János _elszántan_. De megállom a helyemet.

Mima. Kiállsz vele.

János. Kiállok.

Mima. Rácélzol és rálősz.

János. Igen.

_Jelzőharang. Sötétség. A vasfedő becsukódik._

Magister _diadalmasan süvít_. Megbarátkozott a gondolattal, hogy embert öljön.

Fiókák. Embert akar ölni! Hejj! Hejj!

_A gép zártan áll, minden vasfedője be van csukva._

Magister. Tisztelettel kérek csöndet és figyelmet, míg a párbaj lefolyik. Nagyon kell vigyáznunk, hogy a golyók úgy repüljenek, ahogy kiszámítottuk. Rubicante, vigyázz! Kapcsolás: kettő, hat tized. Feszültség mennyi?

Rubicante. Nyolcszáztíz, huszonkettő.

Magister. Főkapcsoló, egy fordulat, előre!

_Berregés, dörgés. Aztán csönd. Aztán két pisztolylövés hallatszik._

Magister. Nos?

Rubicante _telefonál_. A mester pontos jelentést kér a párbajról. Köszönöm. _Átszól a magisterhez._ A golyók pontosan repültek. A földi ember könnyű sebet kapott.

Magister. Akkor mehetünk tovább. Vigyázz. Előre!

VII. KÉP.

_A gép egy fedő-táblája dübörögve nyílik. Karosszékben ül János, bekötött homlokkal. Mellette áll Alfonz._

János. Mit mondott az orvos?

Alfonz. Hiszen hallottad.

János. De mikor kikísérted, kint mit mondott?

Alfonz. Ugyanazt, amit bent. Néhány napig maradj nyugodtan. A golyó nem sértette meg a csontot. Semmi az egész.

János. Te hűséges jó barát! Mellettem álltál a párbaj nehéz órájában. Most is itt ápolsz, mintha a testvéred volnék.

Alfonz. Mindnyájan testvérek vagyunk. De most másról van szó. Mi lesz az asszonnyal?

János _izgatottan_. Hol van most?

Alfonz. Ne izgasd magad. Visszament a régi lakásba, megpróbálja megkapni az urától a ruháit és az ékszereit. De nem hiszem, hogy megkapja. Az ura gyűlöli. Koldussá akarja tenni.

János. És mindez miattam történik.

Alfonz. Szeret téged. De szegény. Egy szál ingben áll a világban. A rokonsága előkelő és befolyásos. Ezért rettenetes a helyzete most. Kidobott asszony.

János. Édes, szép, mártir angyalom.

Alfonz. A részvénytársaságod megalakul. Holnapután vezetem be a Kátai vasrészvényeket a tőzsdére. Ha ez sikerül…

János. Ha sikerül… fényben fürösztöm ezt a drága nőt… A világ királynőjévé teszem!

Alfonz. Egyelőre csak koldussá tetted.

_Mima belép._

Mima. Cicám, drágám, kutyám, paripám, hogy vagy? Jobban vagy? _Megcsókolja_. Dohányszagú vagy. Hát szabad cigarettáznod? Az uram kilökött. Egy inget nem engedett elhozni. Pöröljem be? Azért se pörölöm be. Súlyos a sérülésed?

Alfonz. Nem.

Mima. Hála istennek. Autotaxira nem volt pénzem. Konflison jöttem. A konflisban sírógörcsöm volt. Imádlak. Az ezüst retikülömet se adta ki. Volt egy zománc bonbonniérem, Párisban vettem, kilencszáznégyben, aránylag olcsó volt, azt se adta ki. Ugye a golyó nem érintette a csontot? Borzasztó lett volna, ha a csontot érinti. Egy fagylaltot ettem, úgy odavoltam. Émelygett a gyomrom az izgalomtól. Szeretsz?

János. Imádlak.

Mima. Előbb azt hittem, hogy a hal volt rossz, amit tegnap ettünk. De csak idegesség volt. Kilökött nő vagyok. A válópört beadta. A hajtűimet sem tudtam megkapni tőle. Az anyámnál lakom. Nagyon szépen lakik. De konyhaszag van a lakásban. Imádlak. Tudod, a konyha belenyílik az előszobába. Milyen sápadt vagy. Így szép vagy. Te, a kocsiban olyan rosszul voltam, igazán azt hittem, hogy halmérgezés. Szeretsz?

János. Meghalok érted.

Mima. Az nem sikerült, hála istennek. De most tenni kell valamit. _Keservesen sírva fakad._ Ezt rendezni kell. Én nem élhetek így tovább egy napig sem. Alfonz, mondd meg, mit kell tennem. A bátyám főispán, a nagybátyám államtitkár, mit csináljak egy ingben az utca kövezetén?

Alfonz. János segíteni fog.

Mima. A pénzzel nem érek sokat. A becsületem! A pozicióm!

János. Mindenem a tiéd.

Alfonz. Feleségül fogod venni. Ez kötelességed. _Elfordul és a szemét törli._

János. Miért remeg a hangod? Miért fordulsz el?

Alfonz. Mert én is szeretem.

Mima _idegesen_. Alfonz, ne komplikáld a dolgot. Nagyon kérlek.

János. Nem komplikálja, sőt egyszerűsíti. Drága jó barátaim, testvéreim legyetek egymáséi. _Mély fájdalommal._ Én lemondok.

Alfonz. Hogy képzeled, hogy én a boldogulásának útjába állok?

János. Ha szereted…

Alfonz. Szeretem, de koldus vagyok. Koldusabb, mint ő.

János. Én gazdagokká teszlek benneteket.

Alfonz. Az nem segít rajtam. Ő téged szeret.

Mima _idegesen, türelmetlenül_. Minek komplikálod, te buta, minek komplikálod?

János _Alfonzhoz_. Hogy fáj a szívem most érted, te jóságos, hű barát… _Mimához fordul_… és teéretted, aki olyan régen szereted ezt a fiút! De nem birom, gyönge vagyok… belepusztulok, ha nem rabollak el tőle! _Mimához_. Én elviszlek, elveszlek, mert megbolondulok érted… mert tönkretettelek és meg akarok részegedni attól, hogy hogyan emellek fel a porból a csillagokig… légy az enyém!

_Mind megmozdulnak. Levélhordó jön._

Levélhordó. Ajánlott levél. Jánosi János úr.

János. Én vagyok.

Levélhordó. Tessék aláírni. _Átad egy levelet és feléje nyujtja a könyvet._

János _átveszi a levelet, aláírja a könyvet_.

Levélhordó. Jónapot. _A könyvet visszaveszi, elmegy._

János _bámulja a borítékot_.

Mima. Milyen furcsán nézed. Ismerős írás?

János. A feleségem írása.

Mima. Hát… még emlékezel rá? Még megvan?

János. Az utolsó kis maradványai vannak még meg. Annyi esztendő. Szerettük egymást. Ő oly jó és derék.

Mima _ráborul Alfonzra_. Meghasad a szívem. _Hisztérikusan_… nem töltöttem be a lelkét egészen, maradványokról beszél, felesége van. Meghalok ebbe. _Görcsösen ragadja meg Alfonzot._ Féltékeny vagyok, szerelmes vagyok, éhes vagyok!

János. De édesem!

Mima. Ne nyulj hozzám! Dicsérd a feleségedet! Háziasabb mint én. De szárazabb a szája mint az enyém. Nem olyan síma a bőre a derekán. Nem olyan forró mint én. Te nem tudod úgy csókolni, mint engem, mért haraptad meg tegnap a mellemet, ha még van más asszony, akire gondolsz?!

János. De szerelmem!

Mima _türelmetlenül, idegesen_. Alfonz, vigyél magaddal.

János. Nem engedlek, nem, nem!

Mima _Alfonzhoz_. De vigyél! Én nem birom ezt! Hetek óta ez a zaklatott élet… és soha egy nyugodt éjszaka az ágyamban… a megnyugtató férfi mellett. Már tizedik napja, nem tudom, mi az, férfi. Éhes vagyok, szomjas vagyok, fiatal vagyok és ő leveleket kap! Vigyél magadhoz, csókolj, amíg elájulok.

János. Ne őrjíts meg, te boszorkány!

Alfonz _szenvedéllyel_. Ha megölellek, meghalunk bele mind a ketten!

János _nagyon szenved, leborul Mima lábához._ Ne gyötörj! Miért kínozol?! _Felkiáltva_. Mi ez? Kőrisbogarat ettem, hogy ordítanak az érzékeim és ég a lágyékom utánad! _Ordítva_. Én elhagyom a feleségemet!

_Csönd._

Mima. Kelj fel.

János _felkel_.

Mima. Add ide a zsebkendődet.

János _zsebkendőjét átadja neki_.

Mima. Megtörülöm a szemedet. Egy ilyen nagy legény. És sír. Egy ilyen szép nagy legény. _Szeliden simogatja._ Milyen forró a szemed a sírástól. Mutasd azt a levelet.

János _a felbontatlan levelet feléje nyujtja_.

Mima. Nem, nem. Csak bontsd ki te.

János _felszakítja a levelet_.

Mima. Mit ír?

János _miután belepillantott a levélbe, eltakarja az arcát._

Mima _türelmetlenül_. Mit ír?!

János. Hogy térjek vissza hozzá… mindent megbocsát… hogy gyerekünk fog születni… teherben van… kínlódik…

Mima _Alfonzhoz, nagyon fájdalmasan, de gyorsan._ Kérlek, vigyél. Vigyél, nem birom. Jó, hogy nem küldtem el a kocsit.

János. Én boldogtalan életem!

Mima _gyorsan, türelmetlenül, fájdalmasan_. Kérlek, vigyél, ezt már nem óhajtom hallani, ezt az apai drámát. _Jánoshoz_. Gratulálok, fiam, menj haza pelenkát mosni, én belepusztulok, de odadobom magam ennek a csirkefogónak és tépje össze a testemet, az életemet ez a gazember, ez a szép, hideg gazember, pusztuljon el az ölemben, de kábítson el mint a morfium és csókoljon a halálba. Isten veled, te, papa. Sírj tele egy pelenkát.

János _felkiáltva_. Miért kínozol?

Mima. Nem kívánhatom egy apától, hogy a feleségét és a gyerekét elhagyja.

János _nagy meggyőződéssel_. Hát lehet azt?!!

Mima. Tudom, hogy nem lehet. _Alfonz szájához közelíti a száját._ Itt az én vigasztalásom. Tudom, hogy nem lehet. Miért nem borotválkoztál, te lump? Úgy szursz.

János. Egy kis idő… majd kieszelünk valamit, mindennek megvan a módja.

Mima. Gyerünk innen, ezt nem tudom hallgatni. Azonnal meg fogsz borotválkozni. Készüljünk fel erre a forró elpusztulásra. Hiszen te tanítottál sikoltani… gyere! Tizedik napja nem tudom, mi az: férfi, pedig engem nem így szoktattak. Az uram unalmas volt, de megbízható. _Jánoshoz_. Isten veled, te apa. Majd sürgönyözd meg, hány kiló a gyerek.

János. Ne kínozz!

Mima. Nem lesz olyan szép gyerek, mint amilyent én tudtam volna neked szülni! Mindenesetre sürgönyözzél.

János _a lábához borul_. Én nem birom! Te látod a lelkemet, én uram isten, engem megmérgezett a testi szerelem! Maradj itt, te bálvány, te…

Mima _titokban int Alfonznak, hogy távozzék._

Alfonz _lábujjhegyen elsompolyog_.

Mima _megcirógatja az előtte térdelő János fejét._

János. Én… én esküszöm, hogy elhagyom érted a feleségemet és a szegény kis gyerekemet… esküszöm… _Átöleli a lábát._

Mima _diadalmasan mosolyog_.

_Jelzőharang._

_A vasfedő becsukódik._

Magister _diadalmasan süvit_. Aljas lett!

Fiókák _kórusban_. Aljas lett! Hejj! Hurráh! Hejj! Hejj!

_Hirtelen sötétség._

Magister. Vagyok bátor felhívni felséged figyelmét arra, hogy még tizenöt perce sincs, hogy ezt az embert őrli a malom, és máris: hazudott, házasságot tört, emberre lőtt, elhagyta a feleségét és megtagadta gyermekét.

Adjutáns. Őfelsége el van ragadtatva!

Magister _lelkesen_. És ez még semmi, felséges uram!

Adjutáns. Lássuk tovább!

Magister _vezényelve_. Rubicante! Át a másik kapcsolóra. Harmincnégyezer Ampére! Két fordulat! A felső kazánban a tűzre!

Rubicante. Nyisd ki!

Fiókák _csak fenn, a gép felső részén raknak a tűzre._

Lobog a tűz, Robog a tűz, Hurráh a mester! Hejj! Hejj!

Rubicante. Csukd be!

_A vasajtók becsapódnak._

Magister. Mehet?

Rubicante. Kész!

_A gép zártan áll. Minden vasfedője be van csukva._

Magister. Indítsd a fényes karriért!

Rubicante. Mit kapcsoljak be előbb? A tőzsdét, vagy a politikát?

Magister. Mindig előbb a politikát, és utána a tőzsdét. Politika, előre!

_A gép dübörög, aztán elhallgat. Sötét van. A zárt gép belsejéből hallani egy kortestanya lármáját. Aztán halljuk Alfonz harsány hangját._

Alfonz hangja. Választópolgárok!

Parasztok hangjai. Halljuk! Halljuk!

Alfonz hangja. Eljöttem ide közétek, hogy képviselőtökül ajánljam Jánosi János urat. Jánosi János maga a tiszta becsület. Jánosi János a leggazdagabb ember hazánkban. Jánosi János menyasszonya a legelőkelőbb családból való. Jánosi János megépítteti a vashidat, megszerzi a dohánygyárat, összevásárolja a kátai vasművek részvényeit, kibővítteti az üzemet, minden embert boldoggá tesz, mindenkinek elengedteti mindennemű adóját és mindenkinél keresztapaságot vállal!

_A parasztok hatalmasan éljeneznek._

Alfonz hangja. Ezek után határozatilag kimondom, hogy Jánosi János urat jelöljük képviselőnek!

_Dörgő éljen._

Alfonz hangja. Most pedig vonuljunk küldöttségileg a mi szeretett képviselőjelöltünkhöz!

_A sötétben, a gép méhéből erőteljesen zendül fel a régi magyar kortesnóta._

Jaj de magas, jaj de magas Ez a vendégfogadó! Van-e benne, van-e benne Jánospárti szavazó? Ha nincs benne Jánospárti szavazó, Dűljön össze ez a vendégfogadó!

_Dörgő éljen._

Magister. Vigyázz! Előre!

_Dübörgés. Egy vasfedő kinyílik._

VIII. KÉP.

_Kertre nyíló szép szoba. János egyedül áll a szobában. A kertben, az ablak alatt megjelenik Alfonz, lengeti kortestollas kalapját és beordít._

Alfonz. Éljen a mi szeretett képviselőjelöltünk!

Parasztok hangjai. Éljen!

Mima _lelkendezve siet be_. Édes szívem, paripám, itt van a küldöttség. Alfonz vezeti a küldöttséget. Milyen boldog vagyok. Itt vannak a kedves kátai parasztok, képviselőjüknek akarnak téged.

János. Hívságos földi dolgok ezek. _Fájdalmasan_. Nem volna jobb elutazni együtt, mindent felejteni, napfényes Riviera, kék ég, tenger, rózsák, boldog szerelem…

Mima. Te elfelejted édesem, hogy én egy kirugott nő vagyok, semmi pozicióm nincs, a bátyám főispán, a nagybátyám államtitkár, és te még el se vettél, csak viszonyozunk, mert még nincs végük a válópöröknek.

János. Az néhány nap kérdése.

Mima. Épp azért, mire egymáséi leszünk, minden legyen rendben. Te Kátán képviselő leszel és a Kátai vasrészvényt bevezetik a tőzsdére.

János. Holnap…

Mima. Holnap ilyenkor már gazdagok leszünk. Királyok leszünk.

_Alfonz belép._

Alfonz. Itt a küldöttség. Fogadd őket szívesen. Megválasztásod biztos.

Mima. Képzeld, vonakodik!

Alfonz. Hogyan? Vonakodol, szerencséd küszöbén? A részvényeidet óriási izgalommal várják. Azt mondják, szenzáció lesz holnap a tőzsdén.

János _Alfonz kezét szorongatva_. Ezt mind, mind neked köszönhetem, te hűséges jóbarát… A párbajban az életemet… a szívemben az imádott nőt köszönhetem neked. Most karriert… gazdagságot… Hogyan hálálom ezt meg neked?

Alfonz. Tiérettetek az életemet is. _Tiszteletteljesen kezet csókol Mimának._

Mima _felkiált_. Ne harapd a kezemet. Mindig megharapsz, mikor kezetcsókolsz.

János. Ugyan, édesem.

Alfonz. Bejöhet a küldöttség?

János. Bejöhet.

Alfonz. Választópolgárok!

_Néhány paraszt jelenik meg, színes népviseletben._

Alfonz _szónoki pózban áll János elé_. Van szerencsém Nagyságodnak bemutatni a kátai küldöttség tagjait. Nagy János, Kis János, Nagy Péter, Kis Péter, Nagy István, Kis István, Nagy András, Kis András. – Mélyen tisztelt, nagynevű hazánkfia, szeretett vezérünk és politikai példaképünk!

Parasztok. Éljen!

Alfonz. Azon kérelemmel járulunk magas színed elé, kegyeskedjél elvállalni a kátai kerület képviselőjelöltségét. Tudjuk, hogy ez nagy áldozat neked, aki nem keresed a szereplést. De a népnek szüksége van a te ragyogó tehetségedre, a te tiszta becsületedre és a te hatalmas munkaerődre!

Parasztok. Éljen!

János _kérdőleg néz Mimára_.

Mima _suttogva, gyorsan_. Vállald el! Kirugott nő vagyok! Nincs pozicióm! Szeretlek!

János. Teéretted beledobom magam ebbe a szörnyűségbe. Egész életemben irtóztam a politika piszkától. De teéretted elvállalom. Istenemre, csakis teéretted, senki másért! _A parasztokhoz, hangosan._ Választópolgárok! Elvállalom! De kiért vállalom? Istenemre… csakis a népért vállalom, senki másért!

_Jelzőharang._

_Sötétség. A vasfedő becsukódik._

Magister _diadalmasan_. Csaló lett!

Fiókák. Csaló! Csaló! Hejj! Hejj! Hurráh!

Magister. Gyorsan, tovább!

_Magister, Malacoda és Rubicante a szerkezetekhez nyúl._

IX. KÉP.

_A gép zártan áll ismét, mint az imént a kortesjelenetnél. De most Mima és János a gépen kivül, a gép előtt marad. Onnan mindketten lassan előrejönnek, bal felé a színpad szélére. Ott leülnek, mint valami meredek partról a zenekarba lógatják a lábukat. Halvány sugár kíséri és világítja őket._

Magister. Vigyázz a sugárral! Pontosan kísérjed őket! Erősebb áram!

_Rubicante a szerkezethez nyúl, a gépből tompa berregés hallatszik, a sugár hirtelen nagyon erősen világítja meg őket._

János. Alfonz boldogtalan lesz.

Magister _a lehunytszemű Mimára mutat_. Kapcsold be a hangját!

_Mimát sugár éri. Kinyitja a szemét és megszólal._

Mima. Az oly szép, mikor egy férfi boldogtalan. _Megöleli_. Esküszöm cicám, esküszöm, hogy nem volt soha viszonyom Alfonzzal.

János. De édesem… nem kérdeztem.

Mima. Mégis esküszöm. Néha megharapta a kezemet, de tovább nem mentünk soha. Esküszöm! Nem hiszed.

János. De hiszem.

Mima. Esküdj meg, hogy hiszed.

János. Esküszöm, hogy hiszem.

Mima. Ez nem elég. Esküdj meg, hogy nem volt viszonyom vele.

János. Esküszöm.

_Jelzőharang._

Mima. Látod, így szép, ha hiszel bennem. Akkor mindjárt nekem is van bizalmam. Mi egyszer együtt nyaraltunk vele.

János. Kivel?

Mima. Alfonzzal. Én az uramat akkor gyűlöltem. Én akkor meg voltam bolondulva. És mindössze azon az egy nyáron, akkor is csak egy hónapig volt vele viszonyom. Esküszöm. Most megint nem bízol bennem. Nem hiszed.

János. De hiszem.

Mima. Esküdj meg, hogy hiszed.

János. Esküszöm.

Mima. Ez nem elég. Esküdj meg, hogy csak egy hónapig volt vele viszonyom.

János _lehajtja a fejét_.

Magister _harsányan_. Rakjatok a tűzre!

Rubicante. Nyisd ki!

_A vasajtók kinyílnak. Mindenütt raknak a tűzre. Az ajtók nyitva maradnak._

Mima. Esküdj meg, hogy csak egy hónapig volt vele viszonyom!

János. Az imént… megeskettél… az ellenkezőjére.

Mima. Esküdj meg, hogy csak egy hónapig volt vele viszonyom.

János _hallgat_.

Magister _izgatottan, harsányan_. Még egyszer rakjatok a tűzre!

_Megint raknak a tűzre. A tűz iszonyúan világít._

Mima. Esküdj meg, hogy csak egy hónapig volt viszonyom vele.

János _megadva magát, szégyenkezve_. Esküszöm.

Magister. Na végre!

_Jelzőharang._

Fiókák _felsikoltva_. Hejj!

Rubicante. Csukd be!

_Minden vasajtó becsapódik._

Mima _feláll_. De most nem ez a fontos. Mi lesz velünk kettőnkkel?

János _előtte térdel_. A feleségem leszel.

Mima. Ne szavald ezt ilyen ünnepélyesen, ez egészen természetes.

János _lelkesen_. A hitvesem leszel.

Mima. Nem a hitvesed leszek, kérlek, ne cifrázd. Te elveszel engem, mert kutyakötelességed, te egy rendes ember vagy. Ha nem tennéd, gazember volnál.

János. Miért bántasz? Nem hat meg ez a halálos szerelmem?

Mima. Bocsáss meg, cicám, én szép vagyok, fiatal vagyok, – akkor volnék meghatva, ha vén, csunya dög volnék és _te_ mégis imádnál. De így… légy te meghatva.

János. A porban térdelek előtted.

Mima. Az semmi. Nekem repülés kell. Ki a porból. A csillagokig fel, bűnben, élvezetben, szilajságban! _Simogatja a fejét._ Nem vagy elég gazdag.

János. Most indul el a pénzem. Ma indul el a tőzsdén a karriérem. Oh, hogy gyűlölöm a tőzsdét… Ezt a gaz rablást!

Mima. Ne gyűlöld! Milliárdok kellenek. Nem tudok szegény lenni. Aki szegény, annak szaga van. Ne légy szegény! Hatalmas légy!

_A gépből halk, morajló zúgás hallatszik._

Magister. Négyes kapcsoló! Tőzsde! Előre!

_Az összes ördögök a szerkezetekhez nyúlnak, a moraj erősbödik._

János. Mi ez a zúgás?

Mima _felragyogó arccal_. Figyelj csak. A tőzsde! Ma van a nagy nap. A te részvényeid napja!

Egy börziáner hangja _a gép belsejéből_. Adok Kátait!

Második börziáner hangja _ugyanonnan_. Veszek Kátait!

_Moraj, zúgás._

János _feláll, izgatottan_. A Kátai részvény… Most vonul be a tőzsdére! Oh, elveszett tisztaságom!

Mima _megragadja a karját_. Az én új, nagy, vad életem, veled! A forró, meztelen rabszolgád lenni… pénzért, pénzért! Rettenetes gazdagságban élni… Akarod?

János. Akarom!

_A zúgó moraj erősbödik, kihallani belőle szakadatlanul ezt a szót: «Kátai!» «Kátai!»._

Mima. A hatalmad előtt térdelni… pénz, pénz kell! Félni tőled… mert pénzed van… pénz! pénz! Felnézni rád, mint egy istenre, pénz… pénz! Puha selymekbe csavarodni, neked, a pénzedért… aranytól csörögni… pénzzel, pénzért… illattól ájulni… pénzzel, pénzért, pénz, pénz…

János _a morajt túlkiáltva_. Mások éheznek, milliók éheznek!

Mima _még jobban túlkiáltva a zúgást_. De én egy tündérkertben szaladok eléd, mert pénzed van, damaszkuszi rózsák közt… fátyollal a testem körül… nevetve, szerelmesen, úgy-e, az kell?