Part 3

János _pipára gyujt_. Mily boldog nyugalom… jó kis pipa… becsületben eltöltött nap… csöndes este… tiszta lelkiismeret… rakott káposzta…

Magister _gyorsan, izgatottan, suttogva az Adjutánshoz_. Kérném jelenteni Őfelségének, hogy én ebben semmi hibát nem találok, alkalmasnak tartom, nagyon ajánlom.

Adjutáns. Őfelsége helyesli az ön nézetét.

Magister. Hát akkor, kérem, én ezt az embert megfogatom és lehozatom. Ezen fogjuk kipróbálni a gépet.

Adjutáns. Őfelsége beleegyezik.

Magister _tapsol_. Calcabrina! Alichino!

_Calcabrina és Alichino előugrik._

Magister. Nagy fekete gallért a nyakatok köré! _Megtörténik_. Érte mentek… _a képre mutat,_… oda, ni… jobbról-balról óvatosan közrefogjátok… megragadjátok, ide lehurcoljátok. Egykettő!

_Calcabrina és Alichino, az egyik balra, a másik jobbra, kiszáguld._

János _boldog arckifejezéssel üldögél, pipázgat, közben halkan ezt mondja:_ Beatus ille… qui… procul… negotiis… _Szeliden dudolgatni kezd._

_Calcabrina és Alichino nagy fekete köpenygallérba burkolózva, lopózva jelenik meg fenn a képen, jobbról az egyik, balról a másik. Egyszerre csak nekiugranak Jánosnak és felrántják a padról._

János _rémülten_. Mi az?! Gazemberek! Segítség! Rablók! Vadorzók!

Calcabrina. Ne ordíts!

Alichino. Velünk jössz!

János. Rablók! Segítség! Mit akartok tőlem!

Calcabrina. Ne ordíts! _Huzzák jobbfelé._

János. Hova hurcoltok?! Segítség!!!

Alichino. Tömd be a száját!

Calcabrina _betömi János száját, hirtelen_.

János _betömött szájjal fojtottan ordít_.

Calcabrina. Fogd meg!

Alichino. Fogom!

Calcabrina. Vigyük!

Alichino. Gyerünk!

_Elhurcolják jobbra. A szín üresen marad. Messziről még hallani ordítani Jánost, egyre elhalóbban, aztán csönd._

Magister _int, a fekete függöny összecsukódik, ő előlép. A színpad kivilágosodik._ Felséges uram, magas minisztérium, most Calcabrina és Alichino lehozza ide hozzánk ezt az embert, akit, úgy látom, mindnyájan elég ártatlannak, romlatlannak, jónak, becsületesnek találtunk arra, hogy rajta próbáljuk ki találmányomat, az emberrontó vörös malmot, a Corruptor Magnust. Az erdész úr azonban emberlábon jár, bármily hévvel rángatják is fürge ördögei. Miután az erdő széle, ahol őt látni szerencsénk volt, a pokolnak ettől a pontjától egybilliónyolcszázhetvennégyezermillióhatszázötvenhatezer kilométernyire fekszik, – tekintve Calcabrina és Alichino erős rángatását, – még mindig legalább tíz-tizenkét percnyi időt kell adnunk nekik arra, míg vele ideérnek. Nagyon kérném Őfelségét és magas kíséretét, hogy erre a rövid időre a bemutatásban szünetet méltóztassanak elrendelni, s azalatt talán a büffébe fáradni, ahol könnyű és kellemes sandvichekről és hűsítő italokról bátorkodtam gondoskodni. Tíz perc mulva megjön a kísérleti ember és akkor megkezdődhetik a találmány részletes bemutatása. _Meghajol_.

_Zene harsan fel a színfalak mögött, – az iménti Ördöghimnusz – a Sátán és kísérete felmegy a lépcsőn a színpadra._ _Magister a középen áll és mélyen meghajolva balfelé mutat. Az udvar zeneszóra lassan kivonul balra. Magister utolsónak marad. Az összes többi ördögök a színpad jobbsarkában kuporognak, elől._

Magister _fölegyenesedve, az ördögeihez, boldogan._ Gyerekek, eddig minden kitünően megy! Tíz perc szünet!

_Az ördögök mind kitódulnak jobbra, Magister futva siet az udvar után balra._

_Függöny_.

MÁSODIK RÉSZ.

_Mikor a függöny felgördül, hasonló színpadot látunk, mint az első felvonásban. A különbség csak az, hogy jobbról-balról, egészen elől, keskeny, magasba nyuló vasszerkezetek látszanak, s a háttérben, pontosan az első felvonásbeli fekete függöny helyén vérvörös függöny van._

I. KÉP.

_Jobbról besiet Draghignazzo, balról ugyanakkor a Magister. A színpad közepén találkoznak._

Magister. Nos?

Draghignazzo. Megjöttek.

Magister. Sértetlenül hozták ide? Nem történt az úton semmi baja?

Draghignazzo. Nem. Azt mondják, nem igen akart jönni, hát a hátukra vették.

Magister. A szép régi ördögtradició! Most hol vannak!

Draghignazzo. A tornácon. Várják parancsaidat.

Magister. Vigyék a laboratóriumba, vizsgálják meg, vegyék fel róla a kellő adatokat.

Draghignazzo. Már ez is megtörtént, mester. Minden rendben van.

Magister. Akkor megkezdődik a munka. Menj, várjatok parancsra.

Draghignazzo _jobbra kiszalad_.

Magister _balra megy, kikiált a színfalak mögé._ Jelentem felségteknek, hogy a kísérleti ember megérkezett. Ha nincs kifogásuk, méltóztassanak helyeiket elfoglalni.

_Künn megszólal az Ördöghimnusz, az udvar bevonul a színpadra, a lépcsőn lemegy a zenekarba és elfoglalja helyét. A zene elhallgat._

Magister _tapsol_. Fel a függönyt!

_A vörös függöny felemelkedik. Látjuk a gépet. Lomhán fordul a lendkereke. Sistereg,_ _zug. Kéményeiből halvány, izzó füst száll. Kékes villanyszikrák pattognak fölötte._

Magister _büszkén mutat rá_. Íme a malom, felség!

Adjutáns _rövidke szünet után, mely alatt az udvar megbámulta a gépet._ Őfelsége véleménye szerint a gép külseje impozáns.

_A gépen, már akkor, mikor a vörös függöny felhúzódott, láthatóak voltak őrhelyeiken Libicocco, Ciriatto, Farfarello és Barbariccia. Hajladoznak, olajoznak, lassan mozognak a gépen, mint gépkezelő munkások._

Magister. Köszönöm. Gondoskodni fogunk, hogy őfelsége a gép belsejét is láthassa. Sorba ki fogjuk nyitogatni a gépezetet takaró vaslemezeket, bele fogunk látni a szívébe a malomnak, s őfelsége figyelemmel kísérheti a gépezet működését. _Harsányan kiált._ Rubicante!

Rubicante _jobbról megjelenik, parancsra vár._

Magister. A babákat!

_A babák menete, Mima kivételével jobbról_ _bevonul, Scarmiglione és Cagnazzo kíséri őket. A babák megállanak a gép előtt._

Magister _vezényelve_. Be a malomba!

Scarmiglione. Mind a helyére!

Cagnazzo. Mozduljatok, előre!

_A babák felmennek a gépre és annak titkos nyílásaiban egyszerre mind eltünnek._

Scarmiglione _miután a babák eltüntek, felszalad a gépre, elfoglalja kijelölt őrhelyét._

Cagnazzo _miután a babák eltüntek, felszalad a gépre, elfoglalja kijelölt őrhelyét._

Magister _harsányan kiált_. Hozzátok be Mimát!

Mima _jobbról megjelenik, Rubicante és Graffiacane kíséretében. Megáll a színpad közepén._

Magister. A helyére!

Graffiacane. A helyedre!

Rubicante. Éledj! Mozdulj!

Mima _lassan felmegy a gépre, egy pillanatra megáll egy titkos nyílás előtt, majd hirtelen eltünik a nyílásban._

Graffiacane _felszalad a gépre, elfoglalja őrhelyét._

Rubicante _felszalad a gépmesteri hídra_.

_Meglehetős sötét van a színpadon. A gép már elcsöndesedett, most lassan jár, nesztelenül._

Magister _harsányan_. Felség, most, hogy úgy mondjam, meg van töltve a gép. Most benne vannak a kövek a malomban. _Vezényelve_. Munkások! Mindenki a helyén van?

A gépen levők. Igen!

Magister. Vigyázz! Csönd és figyelem! _Pillanatnyi szünet után._ Jöhet az ember!

_Calcabrina és Alichino behozza Jánost, aki nem szívesen jön, rémült és csökönyös. Hármuk mögött jön Malacoda, aktákkal a kezében._

János _rémülten_. Jaj, jaj, végem van! Édes uramisten, hova jutottam!

Calcabrina. Csönd!

Alichino. Kuss!

János. Édes uramisten, hol vagyok!

Magister. Ön ugyan mástól kérdezi, de majd én fogok felelni: a pokolban van.

János. Jaj, jaj, isten segíts!

Magister. Ne féljen, ne ordítson, ne fohászkodjék. Egy óra mulva otthon lesz a rakott káposztánál.

János. De hát mit akarnak velem? Miért hurcoltak ide? Ébren vagyok, vagy álmodom? Élek, vagy meghaltam?!

Magister. Legyen szíves befogni a száját. Ne legyen kíváncsi.

János _siránkozik_.

Magister. Ha ön nem hajlandó befogni a száját, befogjuk mi. Fogjátok be a száját!

_Calcabrina és Alichino megkapják, kezükkel betapasztják a száját, János elhallgat._

Magister. Malacoda! Megvizsgáltátok?

Malacoda _előlép_. Igen, mester. _Átadja neki az aktákat, sorban._ Ez itt a Röntgenképe. Ez a vérnyomás-vizsgálata. Ez a Wassermann-lelete. Ez a nedveinek vegyvizsgálata. Ez a hőfoka. Ezek az electrocardiogrammjai. _A csomó többi részét is átadja._ És ez is mind vizsgálati eredmény.

Magister _igen gyorsan nézegeti, lapozgatja az aktákat._ A Röntgen-képen egy kis szívtágulás látható. _Felkiált a gépre._ Szívmozgató áramok száztizennégyről száztizenötre! _Tovább lapoz az akták közt._ Átlagos hőmérséklet… szóval melegvérű ember… _Felkiált a gépre._ Hűtőkészülék negyvenöt! _Lapoz_. Vérnyomás… igen… _Felkiált a gépre._ Kis turbina vissza, kettő és egynegyedre! _Aktába néz._ Wassermann negatív. _Felkiált a gépre_. Higanyoszlopot kikapcsolni. _Gyorsan átlapozza a hátralevő aktákat._ A többi nem lényeges. _Visszaadja Malacodának az aktákat._

Malacoda _hátrahúzódik és láthatatlan kéznek kiadja a színpadról az aktacsomót._

Magister _a két ördöghöz, aki Jánost fogja._ Eresszétek el! _Calcabrina és Alichino elereszti Jánost, és mind a kettő felszalad a gépre, elfoglalja őrhelyét._

Magister. Figyeljetek jól. Mindenki a helyén van?

Mindazok, akik a gépen vannak. Igen!

Magister. Felséges uram, most az következik, hogy a gépet be kell igazítanunk ennek az úrnak az egyénisége szerint. Most úgyszólván mértéket veszünk róla. _Felkiált a gépre._ Vigyázz!

Mindazok, akik a gépen vannak. Kész!

Magister _Jánoshoz_. Hány éves?

János. Harminckettő.

Magister _a gépre_. Áttétel huszonhét, tizennyolc! _Jánoshoz_. Sík földön született, vagy hegyen?

János. Alföldön.

Magister _a gépre_. Légritkaság kettő! – Vallásos?

János. Igen.

Magister. Turbina nyolc, át az ötre! – Szereti a pénzt?

János. Hát… Jó ha van.

Magister. Váltócsap tizennégy! – Szülei élnek?

János. Az édesanyám.

Magister. Szereti?

János. A legjobban a világon.

Magister. Főáram, nagykör, negyven! – Volt Párizsban?

János. Soha.

Magister. Négyes kapcsoló, hatezer ampére! – Jó tanuló volt?

János. Tiszta kitünő.

Magister. Hatos át a kettőre! – Volt szerelmes?

János. Szerelem… hát kérem…

Magister. Ne dadogjon. Volt szerelmes? Sírás, csók, ablak alatt séta, fájdalom, öröm, levél, ágy, vágy?…

János. Nem, kérem.

Magister. Ön a fára mászott a szép grófné előtt.

János. Igen, kérem.

Magister. Miért tette ezt? Nem bizott az érzékeiben?

János. Hát… kérem… emberek vagyunk… ami biztos, az biztos.

Magister. Félt az érzékeitől.

János. A bujasággal nem harcolni kell, hanem futni előle. Az egyházatyák is ezt tanítják. A bibliai József is futva maradt tisztán.

Magister _felszól a gépre_. A kompresszorok be! A nagy kazán alá tizenhatezer kalória! – Ön a feleségének zöldköves gyűrűt igért.

János. Igen.

Magister. Köszönöm, készen vagyunk. _Az udvarhoz._ Ha parancsolják, elkezdhetjük.

Adjutáns. Méltóztassék!

Rubicante _telefonál fenn a gépen_. A nagy kazán alá tizenhatezer kalória.

Malacoda. Kompresszorok rendben?

Rubicante. Rendben.

Magister. Malacoda, a munkazubbonyomat! _Leveti a frakkját._

Malacoda _láthatatlan kéztől hosszú, vérvörös munkaköpenyt vesz át és felsegíti a Magisterre. A frakkot kiadja a színpadról._

Magister. Fogd meg!

Malacoda _megfogja János karját_.

Magister _felszalad a gépre, a gépmesteri hídra, a kapcsolótáblához._ Még csak egyet, felséges uram! A gépen igen érzékeny jelzőkészülék van. Egy nagy csengő. Ahányszor az ember, akit a gépbe teszünk, rosszat cselekszik, a csengő automatikusan megszólal. Minden aljasságra megkondul. Ezért neveztem el _aljasságjelzőnek_. Méltóztassék figyelni, azonnal be is mutatom egy példával, hogy hogyan működik. Malacoda!

Malacoda. Parancs, mester!

Magister. Mondj egy mondatot, amelynek a végén valami aljasság van. Várj. Belekapcsollak a sugárba. _Rávilágít._

Malacoda. A szülék felnevelik a gyermeket, testi és lelki táplálékot adnak neki, de ha a gyermek felnő és eltávozik a szülei házból, ha érdeke úgy követeli, bátran fordulhat szülei ellen is, mert érdeke ellen senkisem tartozik tisztelni apját és anyját. _Megkondul a jelzőharang._

Magister. Kifogástalanul működik. _Leveszi Malacodáról a fénysugarat._ Tehát indulunk. Rubicante! Play?

Rubicante _aki a gép másik oldalán, a másik kapcsolótáblánál áll._ Ready!

Magister. Bekapcsolás!

_A gépen levő munkásördögök mind megmozdulnak és a géphez nyulnak._

Magister _harsányan vezényelve_. Fütők, előre!

_Jobbról-balról beszalad a színpadra hat-hat, összesen tizenkét apró ördögfióka. Vérvörösbe öltözött kis gépészinasok. Néhányan kis vastalicskán szenet tolnak be. Akiknek közülük nincs talicskájuk, felszaladnak a gépre és a két nagy kémény alatt sorban egymás mellé kuporodnak, úgy ülnek ott, mint madarak az ágon. Halványan izzó piros fény világítja meg őket. Rubicante «nyisd ki» vezényszavára a talicskások egyszerre ugyanabban a pillanatban nyitják ki a kis vasajtókat, melyek mögül a tűztorkokból rettenetes tűz világít ki. Egy-egy lapát szenet dobnak a torkokba. Aztán hirtelen, Rubicante «csukd be» vezényszavára egyszerre becsapják a vasajtókat. Elfoglalják kijelölt helyeiket, lekuporodnak talicskájuk mellé._

Fiókák _karban, valamennyien_.

Dohog a tűz, Lobog a tűz, Robog a tűz, Hejj! Hejj!

_Kórusban visítanak._

Magister _harsányan vezényelve_. Indulunk! Vigyázz! Előre! _Nagyot mozdít egy emeltyúkaron._

_A gép megindul. Pattog, szikrázik, füstöl, sistereg, dübörög. A nagy lendkerék lassan, lustán fordul. Színes fénysugarak villognak a gép különböző részein. Ez az egész zaj és mozgás lassan elcsöndesedik és meglassudik_

János _rémülten bámulva ezt_. Jaj, jaj! Uram segíts

Magister _harsányan_. Fogd meg! Fel a malomra!

Malacoda _megragadja a rémüldöző Jánost, bal szélről a gép talapzatára, az emelvényre állítja. Ő maga felszalad a gépre, a Magister mellé._

_Meglehetős sötét van a színpadon. A gép elcsöndesedik, lassan jár. A munkásördögök mozdulatlanul állnak helyeiken, csak Magister, Malacoda és Rubicante dolgozik, igen kis mozdulatokkal, fenn a kapcsolók, emeltyűk, kerekek közt._

II. KÉP.

_A gép bal szélső vas fedő-táblája nagy dübörgéssel eltolódik helyéből. Helyén világítani, majd kápráztatón kezd ragyogni, szikrázni egy ékszerészkirakat._

János _bámulva nézi ezt, előtte áll_. Szent isten, mi ez… Nézd csak már no! _Olvassa a felírást._ «Ékszerész…» _Bámulja a kirakatot._ Hatvanmillió… nyakék… fülbevaló… hetvenmillió… gyémánt, arany, zafir, topáz… gyűrű… húszmillió… gyöngy… az is gyöngy… kétszázmillió… fekete gyöngy… háromszázmillió… Hogy ragyog! Nézni se birom. Az embernek belefájdul a szeme. Jaj de fényes, de gyönyörű. Höj, haj… smaragdgyűrű… zöldköves smaragdgyűrű… és mennyi! Egész sor. És még egy sor. Kettő, három, hat, nyolc sor. Mind csupa zöldköves gyűrű. Jaj ha ezt látnád, édes Ilonkám! Éppen ilyet akartam venni neked édesem! De hát hol veszi az ember a pénzt az ilyesmihez! Hogy örülnél neki édes Ilonkám, drága jó feleségem! Tizenhárommillió. Harmincnégymillió. Hát ha száz évig dolgozom is… Lesz nekem valaha tizenhárommillióm, hogy ezt megvehessem neked? De fáj érte a szívem. Hát lehet ennyi pénzt keresni? Hát lehet valaha ennyi pénzhez jutni!

Magister _harsányan_. Igenis, lehet! _Nekifekszik a gépezetnek._ Áttétel tizennégy! Kapcsold!

Rubicante. Kész!

Magister. Lassan fordítsd. Lassan indítsd. Sötétben bocsásd rá az áramot. Lassú átmenettel a fénysugarat. Nagyon ügyelj a finom hanglemezekre.

Rubicante. Úgy vigyázok rájuk, mester, mint a szemem világára.

Magister. Megvan?

Rubicante. Parancs szerint.

Magister. Vigyázz. Előre! _Berregés, dörgés._

_A kép hirtelen elsötétül. Dübörgés._

III. KÉP.

_A gépnek az ékszerészkirakat mellett levő része megnyílik és baccarat-asztal ugrik onnan elő. Zöldfényű lámpa világít. Körben állnak frakkos játékosok._

Croupier. Mindenki tett? Nincs tovább.

Első játékos. Kérek!

_Kártya repül._

Első játékos. Kilenc!

Croupier _a háta mögött álló Jánoshoz_. Ön nyert. _Pénzt olvas._ Öt, hat, hét, nyolc, tíz és tíz, az húszmillió. _Nagy köteg pénzt nyom a markába._

János. Én, kérem? Hát mi ez?

Croupier _miközben a többi játékosnak is fizet._ Ön megnyerte a tétet, ne kérdezzen annyit. Gyerünk tovább. Tessék tenni. Mindenki tett?

János. Dehát én ezt mért kaptam, kérem? Ez nekem nem jár! _Visszadobja a pénzköteget az asztalra._

Játékosok. Psszt!

Croupier. Mindenki tett, nincs tovább!

Első játékos. Kilenc!

Croupier. Nyert. _Jánoshoz, újra pénzt olvasva._ Ön megtette az egész húszmilliót. Ön ismét nyert. _Fizet neki._ Húsz, harminc, és tíz, az negyven. Tessék. _Dupla köteget nyom a markába. A többi játékosnak tovább fizet._ Huszonöt… hatvan… tessék.

János _csodálkozva_. Negyvenmillió! Dehát kéremalássan…

Croupier _türelmetlenül_. Ne tessék zavarni a játékot, tessék csöndben maradni. _A játékosoknak tovább fizet._ Nyolcvanöt, tizenhat…

János. Dehát kérem, én nem akarok kártyázni! Minek tömik belém ezt az istentelen sok pénzt! Itt van, egyétek meg! _Az újabb köteget is visszadobja az asztalra._

Első játékos. Kilenc!

Croupier _Jánoshoz_. Ön megint nyert!

Második játékos. Kitünően játszik!

Első játékos. Merészen játszik!

Croupier _pénzt olvas_. Negyven és negyven… nyolcvanmillió! _János markába_ _nyomja_. Gyűrű, smaragdgyűrű, nyolcvanmillió, Ilonka. _A játékosokhoz._ Tessék tenni! _A szín lassan sötétedik._ Mindenki tett? _Sötét van, az egész látomány eltünik._ Mindenki tett? Nincs tovább.

_Sötét van, csak Jánost látni halványan megvilágítva, amint ott áll, két kezében két hatalmas köteg bankóval._

_A lendkerék szikrázik és fordul._

János _ezalatt_. Milliók… milliók… Hogy történt ez? Mi történik itt velem? A fejem forró. A szám kiszárad. A kezem reszket. És ez a csomó pénz. Milliók…

IV. KÉP.

_A gépnek János közvetlen közelében levő vasfedője nagy dübörgéssel kinyílik. Aranybrokátos szalónfal egy darabkája látszik, melyen aranyozott falikar ragyogva világít. Arany fotelben ül Mima, dekoltálva, isteni szépen, legyezi magát. János bambán áll mellette, két kezében a pénzkötegekkel._

Mima _mintha egy beszélgetést folytatna_. Nincs igazad, édes szívem. A pénz nem piszkolja be a szerelmet. Igen, volt idő a multban, mikor pénz és szerelem két külön dolog volt. De ma… mikor egy asszonynak csakhogy _tiszta_ lehessen, milliók kellenek… És lásd, én imádlak, szeretlek… és az uram szegény, neki nincsenek meg az anyagi eszközei, hogy engem, aki szép és fiatal vagyok, méltón lásson el… És tudod, hogy őt gyűlölöm, és téged szeretlek, mert tiszta vagy, romlatlan, erős és szenvedélyes, mint egy lovag… te forró szerelmem, te… hát bánom én, hogy pénzt adsz, hát kevésbé szeretlek azért? Hiszen ugyis arra költeném, hogy neked tessem, violaszín fátyolharisnyára… habos ingre… selyemköntösökre… amiket leszaggass rólam… hogy elcsábítsalak végre… hogy megtörjelek végre, hogy felgyújtsalak ebből a férfi-szüzességedből… te drága… Ne resteld, add ide azt a pénzt.

János. Nekem nem kell. Nem is az enyém. Ha úgy vágyódik rá… boldog vagyok, hogy segíthetek az embertársamon. _Mind a két köteg pénzt átadja neki._

Mima. Oh, köszönöm, köszönöm! _A keblébe rejti a pénzt._ Tudom, hogy nem szerelemből adod. Nem szeretsz. Jóságból adod. Még nem szeretsz. De ezen a pénzen megveszlek. Szeretni fogsz.

János. Mindenkit szeretni kell, aki szenved.

Mima _feláll_. Engedd meg, hogy megköszönjem.

János. Már megköszönte.

Mima _kezet akar neki csókolni_. Te jóságos!

János _elhúzza kezét_. Ugyan! Férfinak… kezetcsókolni!

Mima. Hát a homlokodat. _Közeledik hozzá._

János. Nem jár érte semmi, még egy szó sem.

Mima _idegesen_. De nekem kell, hogy egy csókkal köszönjem meg. Ne alázz meg!

János. Nem… az bűn!

Mima. A hálának a csókja bűn? Megalázol. Fájdalmat okozol. Pénzt adtál és megvetsz. Nem vagyok testvéred, akivel jót tettél?

János. Testvérem. Istenem… hol vagyok?… Mi ez?

Mima. Megalázol?

János. Nem… nem.

Mima _homlokon csókolja_. Köszönöm, köszönöm, hogy a méltóságomat visszaadtad. _Megcsókolja a szemét._ A szemedet… azt a szomorú, szép szemedet…

János _védekezve_. Ne, ne… elég…

Mima _csókolja_. Nem, nem elég! Nekem nem elég! A szádat! _Megcsókolja a száját._

János. Istenem! Megégetsz! Mi ez?

Mima _csókolja_. Szeretlek… csókollak… végre csókollak… szeress engem…

János. Szikrázik az ajkad! Megégetsz!

Mima. Csókollak! Forróbban csókolok, mint a feleséged?

János. Oh! _Fájdalmasan kiált fel._ Jaj, a feleségem!

Magister _kárörvendően, harsányan_. Most mássz a fára, ha tudsz!

Fiókák _kórusban visítanak_. Hejj! Hejj!

Mima. Ne gondolj a feleségedre. Részegedj meg a számtól. Érzem, hogy ízlik, te szemérmes férfi, te… ölelj meg. Oh, de forró a szád!

János. Bocsáss el! Meggyulladok!

Mima. Égsz már. Olyan vagy mint a tűz. Kívánsz? Nagyon kívánsz?

János. Oh milyen rettenetes bűn! Ki vagy te? Megcsaltál! Befontál. A jóságommal visszaéltél… nem vagy hálás… csupa érzékiség vagy!

Mima _érzékien_. Kívánsz?

János _kínlódva, lihegve_. Nem!

Mima. Ne hazudj! Hazudni bűn. Kívánsz?

János _fájdalmasan kiált fel_. Istenem, de magamra hagytál!

Mima. Kívánsz?

János. Kívánlak! Most, ebben a percben igen… de tudom, hogy bűn… hogy meg fogom bánni… csak a testem kíván… most, ebben a percben… a bűnös testem!

Mima _kacéran_. Szebb vagyok mint a feleséged! Na hazudj!

János. Szebb vagy.

Mima. Forróbb vagyok.

János. Forróbb vagy.

Mima. Izgatóbb vagyok! Ne hazudj!

János. Megbolondítasz!

Mima. Te forró legény!… Na? Kell még a feleséged? Kell most a feleséged? Ne hazudj!

János. Most… most nem kell… most… most csak te…

Mima. Most megcsalod!

János. Megcsalom! Megcsalom! _Vadul megcsókolja._

_Megkondul a jelzőharang._

Magister _fenn a gépen_. Hurráh! Az első rosszaság!

Fiókák. Hejj! Hejj!

Magister. Rakjatok a tűzre!

Rubicante. Nyisd ki!

_Talicskások és a többi fiókák, akik a tűztorkok közelében vannak elhelyezve, raknak a tűzre._

_Ezalatt tart a nagy, néma csók._

Rubicante. Csukd be! _Hatalmas csörrenéssel csapódnak be a vasajtók._

_Csönd._

Mima _miután szétváltak egymástól_. Ha tisztességes ember vagy, elhagyod a feleségedet.

János. Nem… azt nem…

Mima. Tudod milyen aljasság az, együtt élni egy nővel, ha az ember mást szeret?

János. Ne bolondíts!

Mima. Ilyen aljasságot akarsz elkövetni? Hogy fogsz a szemébe nézni? Hogy fogsz az ágyába feküdni? Birod azt? Elhagyod! Elhagyod!

János _fájdalommal_. Elhagyom…

Mima. Mert szeretsz.

János. Soha… ilyen égőt… ilyen illatosat… ilyen bűnöset nem öleltem. Te boszorkány. A nyelved mint a gyík… a hajad, mint a napsütött bazsalikom illata a réten… forró nyári délben… meleg és édes…

Mima. És édesem… sok pénzt hoztál, rengeteget hoztál, nyolcvanmilliót…

János. Már meg is olvastad?

Mima. Mialatt olyan hosszan csókoltál… jaj de jó volt… mialatt az a hosszú csók volt… itt a keblemen gyorsan megolvastam. De szerelmem, ez kevés. Még kell. Sok kell.

János. Hozok még!

Mima. Hol veszed?

János. Ott, ahol ezt vettem. A kártyaasztalon. _Szenvedéllyel_. Megyek vissza… nyerni… milliókat… neked!

Mima _diadalmasan_. Kártyázni mégy?

János. Kártyázni megyek!

_Kondul a jelzőharang._

Magister. Hurráh!

Fiókák. Hejj!

Mima. Na most menj, menj, szívem, szent isten, minden pillanatban jöhet az uram!

János _elbódul_. Még csak egy csókot. Még ölelj meg egyszer. Nem tudok elválni tőled.

_Nagy csók._

V. KÉP.

_Még egy vasfedő nyílik, ezáltal a szoba megnagyobbodik, függöny látszik. A függöny mögül megjelenik Alfonz, csinos, elegáns, hideg és gonoszarcu fiatal férfi. Vár, míg a nagy csók véget ér. János meglátja és harcrakészen néz rá._

Alfonz. Bravó! Ez szép, forró, őszinte csók volt!

János _izgalommal_. Ön a férje?

Mima _gyorsan_. Hála istennek, nem. Még csak az kellett volna. Ez a legjobb barátom. _Szenvedélyesen_. A legjobb barátom. _Bemutatja_. Alfonz!

_János kezet fog Alfonzzal._

Mina. Szeresd Alfonzot, édesem, szeresd nagyon. Hogy jöttél be ilyen titokban?

Alfonz. Hátul, a tapétaajtón.

Mima. Hogy megijesztettél. _Jánoshoz_. Szeresd Alfonzot, ő neked is jó barátod lesz.

János. Én mindenkit szeretek.

Mima. Én nem. De őt szeretem. Ő minden bajból mindig ki fog segíteni bennünket. Ő gonosz, okos, ügyes, hideg, aljas és szép.

Alfonz. Ön most a szeretője a nagyságos asszonynak?

János. Én őt sajnáltam és ő felkorbácsolta az érzékeimet. Azt a piszkos szót visszautasítom!

Alfonz. Szereti.

János. Most igen.

Mima _elejti a pénzköteget_. Jaj! Leesett a pénzem.

_Mind a hárman lehajolnak a pénzért._

Alfonz. Milliók és milliók. Ezt a sok pénzt ön adta neki?

Mima _igen gyorsan_. Nem ő adta, nem tőle van. Esküszöm.