Part 9

Az irodalomban, művészetben, a bölcseletben még gyorsabb a nézetek váltakozása. Egymás után keletkeznek és tűnnek el a romanticizmus, naturalizmus és miszticizmus. A tegnap még dicsőített művészeket és írókat holnap már mélységesen megvetik.

De mit látunk, ha elemezzük mindezeket a látszólag oly mély változásokat? Mindazok, amelyek az általános nézetekkel és faji érzelmekkel ellentétben vannak, csak mulékonyak, s az eltérített folyó csakhamar megtalálja ismét medrét. Azok a nézetek, melyek nem kapcsolódnak valamely alaphithez, vagy faji érzelemhez, s következőleg semmi állandóságuk nem lehet, ki vannak téve minden esetlegességnek, – vagy mondjuk – a környezet legcsekélyebb változásának. Mindig pillanatnyiak, mert a szuggesztiónak és lelki infekciónak köszönik létüket. Keletkeznek és elmulnak, néha époly gyorsan, mint a szél alakította homokzátony a tenger partján.

A tömegek mulékony nézeteinek száma napjainkban olyan nagy, amilyen még sohasem volt; ennek pedig három különböző oka van:

Az első, hogy a régi meggyőződések hova-tovább elveszítve uralmukat, nem működnek közre többé abban, hogy mint eddig, határozott irányt adjanak nekik. A kiszorult alapnézeteket egy sereg különálló nézet helyettesíti, s ezeknek sem multjuk, sem jövőjük nincs.

A második ok az, hogy, mivel a tömegek hatalma növekszik, de mindinkább hiányzik, ami ellensúlyozná, a gondolatok e túlságba menő csapongásának semmi sem áll útjában.

A harmadik ok végre az, hogy az újabban annyira terjedő napisajtó, a legellentétesebb nézeteket tárja szüntelen a tömegek elé. A szuggesztiókat, amit az egyik fölkelt, csakhamar lerontják az ellentétes szuggesztiók. Ennek az eredménye, hogy egyetlen vélemény sem tud széltében elterjedni, és hogy csak mulékony léte van. Megszünik mielőtt annyira el tudna terjedni, hogy általánossá lehetne.

E különböző okok egy új világtörténelmi jelenséget eredményeztek – s ez teljesen jellemző korunkra – értem azt, hogy a kormányok nem tudják a közvéleményt irányítani.

Eddig, és még nem is olyan régen, a kormányok tevékenysége, néhány író és a kevés számú újság voltak a közvélemény igazi szabályozói. Ma már az írók elvesztették minden befolyásukat, s az újságok csak visszahatnak a közvéleményre. Ami az államférfiakat illeti, távol attól, hogy irányítsanak, a közvéleményt igyekeznek követni. Rettegnek a közvéleménytől, amely nem egyszer a terrorig megy és megfosztja őket minden határozott magatartástól.

Mind nagyobb tért nyer az a törekvés, hogy a tömegek véleménye legyen a politika legfőbb szabályozója. Ma már annyira ment, hogy szövetségeket csikar ki, mint ezt újabban az orosz szövetségnél láttuk, mely kizárólag népies mozgalom eredménye. Nagyon érdekes jelenség látni, hogy napjainkban a pápák, királyok és császárok alávetik magukat az interview szokásának, hogy egy adott kérdésről való véleményüket a tömegek ítéletének előterjesszék. Valamikor lehetett mondani, hogy a politika nem érzelem dolga. Elmondhatjuk-e ma, mikor mind jobban a változékony tömegek ösztönei az irányadók, kik nem ismernek észszerűséget és az érzelem egyedüli irányítójuk?

Ami a napi sajtót illeti, a közvélemény egykori irányítóját, kénytelen volt meghátrálni a tömegek hatalma előtt, épúgy mint a kormányok. Bizonyos, hogy még jelentékeny hatalma van, de csak azért, mert kizárólag a tömegvéleményeknek és folytonos változásaiknak visszhangja. Egyszerű információ-ügynökség lett és lemondott arról, hogy valamely gondolatnak vagy tannak terjesztője legyen. Követi a közszellem minden hullámzását, és erre a verseny szükségletei kötelezik, mert különben elveszti olvasóit. A régi méltóságos és befolyásos organumok, mint a _Constitutionnel_, a _Débats_, a _Siécle_, melyeket az előbbi nemzedék olyan kegyesen hallgatott, mint valami orákulumot, eltűntek vagy információs szervekké lőnek, feleresztve mulatságos krónikával, mindennapi pletykákkal és pénzügyi reklámokkal. Melyik újság elég gazdag ma ahhoz, hogy szerkesztőinek személyes véleményt is megengedjen és mennyi súlya lesz ezeknek a véleményeknek az olvasóknál, akik csak értesíttetni vagy mulattatni akarják magukat és akik minden ajánlás mögött spekulációt sejtenek. A kritikának nincs többé hatalma, forgalomba hozni egy könyvet vagy színdarabot. Árthat nekik, de nem használ. Az újságok teljesen tudatában vannak annak, hogyha hiábavaló minden bírálat és személyes vélemény, szűkebb teret adnak az irodalmi bírálatoknak, és csak a könyv címének és néhány reklámsornak közlésére szorítkoznak, és valószínű, hogy húsz év mulva így lesz a szinházi kritikával is.

A közvélemény kikémlelése lett manapság a sajtó és a kormányok tulajdonképeni foglalkozása. Szüntelen azt tudakolják, hogy milyen hatást keltett valamely esemény, törvényjavaslat, beszéd; a dolog nem könnyű, mert semmi sem ingadozóbb és változékonyabb, mint a tömegek véleménye és semmi sem gyakoribb, mint azt látni, hogy átokkal sujtják azt, amit még tegnap dicsőítettek.

A közvélemény irányításának ez a teljes hiánya és ugyanakkor az általános hiedelmek megbomlása végre minden meggyőződés teljes szétmállását eredményezte és a tömegek növekvő közönyösségét mindennel szemben, ami nem érinti épen az ő közvetlen érdekeiket. A tanok, mint aminők a szocializmus, meggyőződéses védelmezőkre csak a teljesen tanulatlan osztályokban találnak: mint például a bányászok és gyári munkások. A kispolgár, a kézműves, kik már valamennyire tanultak, teljesen szkeptikusok, vagy ingadozók.

A harminc év óta tartó fejlődés meglepő. Az előbbi korszakban, még nem is régen, a véleményeknek volt bizonyos általános iránya; bizonyos alapvető hiedelmeknek elfogadásából eredtek. Már azáltal, hogy valaki monarchista volt, voltak neki a történelemben épúgy, mint a tudományban szükségképen biztos és jól megkülönböztetett gondolatai és a miatt, hogy republikánus volt, nézetei ellenkezők voltak. A monarchista biztosan tudta, hogy az ember nem származik a majomtól, és a republikánus nem kevésbbé jól tudta, hogy abból származik. A monarchistának borzalommal kellett beszélni a forradalomról, a republikánusnak tisztelettel. Voltak nevek, mint például Robespierre és Marat neve, melyeket gyanakvó arccal kellett kiejteni, és voltak nevek, más mint Caesar, Augustus, Napoleon, melyeket csak gyalázva lehetett kimondani. Egész a mi Sorbonne-unkig a történetnek ez a gyerekes felfogása volt általános.[24]

Napjainkban a vitatkozás és boncolgatás miatt minden vélemény elvesztette tekintélyét; élük csakhamar elkopik és csak azokból maradt kevés, melyek szenvedélyt kelthetnek bennünk. A mai embert mindjobban megszállja a közönyösség.

A nézeteknek ez általános kimerülésén ne nagyon siránkozzunk. Nem lehet kétségbe vonni, hogy ez a dekadencia jele valamely nép életében. De bizonyos, hogy a látnokoknak, apostoloknak, a vezetőknek, szóval a meggyőződötteknek egészen más erejük van, mint a tagadóknak, a kritikusoknak és közömbösöknek; de ne felejtsük el, hogyha a tömegek mai hatalma folytán csak egyetlen vélemény is elég presztizsre tud szert tenni, hogy érvényesüljön, ennek olyan zsarnoki hatalma lesz majd, hogy csakhamar minden meghajol előtte és a szabad véleménynyilvánítás korának jó hosszú időre vége lesz.

A tömegek néha a békés urakat képviselik, mint amilyenek időnként Tiberius és Heliogabal voltak; de dühös kedélyállapotban is vannak. Ha valamely civilizáció kezük ügyébe kerül, csak véletlennek lehet tulajdonítani, ha sokáig fennmarad. Ha még valami föltarthatná egy kevéssé a sülyedés óráját, ez nem lehetne más, csak a nézetek legszélsőbb változékonysága, s a tömegek növekvő közönyössége minden általános vélemény iránt.

HARMADIK KÖNYV. A TÖMEGEK OSZTÁLYOZÁSA ÉS A KÜLÖNBÖZŐ TÖMEG KATEGORIÁK LEÍRÁSA

ELSŐ FEJEZET. A tömegek osztályozása.

_A tömegek általános felosztása._ – Osztályozásuk. – 1. §. _A heterogén tömegek._ – Differenciálódásuk módja. – A faj befolyása. – A tömeglélek annál gyöngébb, minél erősebb a faji lélek. – A faji lélek a civilizáció állapotát, a tömeglélek a barbárság állapotát reperzentálja. – 2. §. _A homogén tömegek._ – A homogén tömegek felosztása. – Szekták, kasztok, osztályok.

Ebben a munkában előadtuk a pszichológiai tömegek általános alapjellemvonásait. Hátra van, hogy kimutassuk azokat a járulékos különös jellemvonásokat, melyeket a sokaság különböző kategóriái vesznek magukra akkor, amidőn megfelelő izgalom hatása alatt tömeggé egyesülnek. Most néhány szóval a tömegek osztályozását adjuk elő.

Kiinduló pontunk lesz az egyszerű sokaság. A legközönségesebb formája akkor van adva, amikor különböző fajokhoz tartozó egyénekből van összetéve. Nincs köztük más közös kapocs, mint egy főnöknek félig-meddig elismert akarata. Az ilyen sokaságnak a legkülönbözőbb fajokhoz tartozó barbárok adják típusát, kik évszázadokon keresztül támadták a római birodalmat.

E különböző fajokhoz tartozó sokaságoknál magasabb fokon állnak azok, melyek bizonyos tényezők befolyása alatt bizonyos közös jellemvonásokat értek el és végre fajjá alakultak. Ezek alkalom adtán a tömegek speciális jellemvonásait tüntetik fel, de ezeket a jellemvonásokat még elfedik valamennyire a faji sajátságok.

A tömegeknek ez a két kategóriája e munkában fejtegetett tényezők befolyása alatt organizált vagy lélektani tömeggé alakulhat. Ezeket az organizált tömegeket következőképen osztjuk föl:

A) _Heterogén tömegek._

1. _Anonim tömegek_ (például az utcai csődületek).

2. _Nem anonim tömegek_ (esküdtszékek, parlamenti gyűlések stb.).

B) _Homogén tömegek._

1. _Szekták_ (politikai szekták, vallásos szekták stb.).

2. _Kasztok_ (katonák, papok és munkáskasztok stb.).

3. _Osztályok_ (nyárspolgárosztály, parasztosztály stb.).

Előadjuk néhány szóval ezeknek a különböző tömegkategóriáknak megkülönböztető jellemvonásait.

1. §. _A heterogén tömegek._

Az ide tartozó sokaságok azok, melyeknek jellemvonásait e kötetben már tanulmányoztuk. Képződhetnek bármiféle egyénekből, tekintet nélkül foglalkozásukra és értelmi állapotukra.

Most már tudjuk, hogy az emberek azáltal, hogy működő tömeggé egyesültek, az ő kollektív pszichologiájuk lényegében eltér egyéni lélektanuktól és értelmiségük nem vonja ki őket e differenciálódás alól. Láttuk, hogy a sokaságnál az értelemnek nincs jelentősége. Csak a tudattalan érzelmek működnek.

Egyik alapvető tényező, a faj, a különböző heterogén tömegeket élesen elkülöníti.

Már több ízben visszatértünk a faj szerepére, kimutatván, hogy egyike az emberi cselekvést befolyásoló leghatalmasabb tényezőknek. Hatása a tömegsajátságok közt is mutatkozik. Egy különböző egyénekből álló tömeg, de ha ezek mindnyájan angolok vagy kínaiak, nagyban különbözik egy másik, szintén különféle, de más-más fajhoz tartozó egyénekből álló tömegtől, például ha azok oroszok, franciák vagy spanyolok.

A nagy eltérések, melyeket az öröklött lelki alkat teremt az emberek érzés- és gondolkodásmódjában, rögtön napfényre jönnek, ha bizonyos, ámbár ritka körülmények egy tömeggé egyesítenek, körülbelül egyenlő arányban, különböző nemzetiségű egyéneket, még ha látszólag azonos érdekek hozták is össze őket. A szocialisták kísérletei, hogy minden ország munkásságának képviselői egy nagy kongresszuson egyesüljenek, mindig a leghevesebb viszályokkal végződtek. Valamely román tömeg, bármilyen forradalminak vagy maradinak gondoljuk is, követeléseinek teljesítése végett állami közbenjáráshoz fog fordulni. Mindig centralizáló és többé-kevésbé monarchikus. Az angol vagy amerikai tömeg pedig, ellenkezőleg, nem tud az államról és a magánkezdeményezésre apellál. A francia tömeg mindennél többet ad az egyenlőségre, az angol tömeg pedig a szabadságra. Kiváltképen a faji különbség okozta, hogy a szocializmusnak és demokráciának annyi alakulata van, mint amennyi nemzet van.

A faji lélek teljesen uralkodik a tömeg lelkén. Ez az a hatalmas szubsztrátum, mely ingadozásaikat határok közé szorítja. Fontos törvénynek kell tekintenünk, hogy _a tömegek alantasabb jellemvonásai annál kevésbé élesednek ki, minél erősebb a faji lélek_. A tömegek szerepe és uralma barbárság vagy visszatérés a barbárságba. Csak egy bizonyos szilárdan organizált szellem elérése által történhetik, hogy a faj mindinkább kijut a tömegek öntudatlan hatalmából s kivergődik a barbárság állapotából.

A faj határain kívül egyetlen helyes osztályozása a tömegeknek elkülöníteni őket anonim tömegekre, mint például az utcai csődületek és nem anonim tömegekre, például a határozatokat hozó gyűlések, esküdtszékek stb. A felelősség érzete elenyészik az elsőnél és kifejlődik a másodiknál, s ez szabja meg tetteiknek gyakran nagyon különböző irányát.

2. §. _A homogén tömegek._

Homogén tömegek alá foglaljuk: 1. _a szektákat;_ 2. _a kasztokat;_ 3. _az osztályokat_.

A szekta az első foka a homogén tömegek organizálódásának. Ide olyan egyének tartoznak, kiket a nevelés, foglalkozás és környezet erősen elkülönít egymástól és egyetlen összekötőkapocs köztük valamely hiedelem. Ilyenek például a vallásos és politikai szekták.

A kaszt a legmagasabb foka a szerveződésnek, amire csak tömeg képes. Míg a szekta a legkülönbözőbb nevelésű, foglalkozású és környezetből való egyéneket foglal magában, és a hiedelmek közössége tartja őket össze, a kaszt olyan egyénekből áll, kiknek ugyanaz a foglalkozásuk, következőleg a nevelésük és környezetük is többé-kebésbé hasonló. Ilyen például a katonai és papi kaszt.

Az osztályok különböző származású egyének egyesüléséből alakulnak, nem a hit közössége révén, mint a szekták tagjai, sem a hivatásos foglalkozás közössége által, mint ezt a kasztok tagjainál láttuk, hanem bizonyos érdek, életmód és hasonló nevelés tartja őket össze. Ilyenek például a nyárspolgárosztály, földmívesosztály stb.

Mivel ebben a munkámban csak a heterogén tömegekkel foglalkozom, és a homogén tömegekről (szekták, kasztok, osztályok) szóló tanulmányt megtartom egy másik munka számára, ezért ez utóbbiak jellemvonásainál itt tovább nem időzöm, s most csak a heterogén tömegek néhány típusként kiszemelt osztályával foglalkozom.

MÁSODIK FEJEZET. Az úgynevezett tömegbűntények.

Az úgynevezett tömegbűntények. – A tömeg törvény szerint és nem lélektanilag bűnös. – A tömegek tetteinek teljes tudattalansága. – Különböző példák. – A septembriseur-ök lélektana. – Gondolkodásmódjuk, érzékenysésük, erkölcsiségük.

A tömegeket némely esetben nem könnyű bűnösöknek nyilvánítani, mert bizonyos ideig tartó izgalom után szuggesztióktól vezetett tudattalan gépekké lesznek. Csak azért tartom meg ezt a helytelen kitételt, mert újabb pszichológiai munkák általánossá tették. A tömegeknek bizonyos tettei kétségkívül bűntények, ha magukban vesszük, de csak olyan értelemben, mint annak a tigrisnek tette, amely felfal egy hindut, de előbb szétmarcangoltatta kölykeivel, hogy őket mulattassa.

A tömegbűntényeknél általában hatalmas szuggesztió szolgál indító okul, és a résztvevő egyéneket annyira áthatotta, hogy mintegy kötelességnek tettek eleget; ez tehát nem közönséges bűntény esete.

Ezt bizonyítja a tömegek által véghezvitt bűntények története.

Tipikus példaképen idézhetjük Launaynak, a Bastille parancsnokának meggyilkoltatását. Mikor az erődöt bevették, a parancsnokot minden oldalról ütni kezdte a körülötte levő rendkívül fölizgatott tömeg. Indítványozták, hogy akasszák föl, vágják le a fejét, vagy ló farkához kössék. Kiszabadítva magát, vigyázatlanságból a körülállók egyikét megrúgta. Erre azzal a rögtön elfogadott indítvánnyal állt elő valaki, hogy az vágja el a parancsnok nyakát, aki a rúgást kapta.

«Ez állásnélküli szakács volt, egyik bámészkodó, ki azért ment a Bastillehoz, hogy lássa, mi történik, s azt gondolta – mivel ez a nézet általános volt – hogy ez hazafias cselekedet, sőt hitte, hogy legalább is érdemrendre lesz méltó, ha ilyen szörnyűséget elkövet. Egy neki adott karddal rávágott a meztelen nyakra. De az életlen kard nem fogott, kivesz hát a zsebéből egy fekete nyelű kést (és mert szakácsminőségben tudott húst vágni) és szerencsésen elvégezte az operációt.»

Itt világosan látjuk az előzményekben előadott folyamatot. Engedelmesség egy szuggesztiónak, mely annál erősebb, minél kollektivebb; a gyilkos meg van győződve, hogy tette nagyon dícséretreméltó, s a meggyőződés természetesebb abban a mértékben, amint polgártársai helyeslésével találkozik. Az ilyen tettet bűnösnek lehet minősíteni törvényileg, de nem lélektanilag.

Az úgynevezett bűnöző tömegek általános jellemvonásai pontosan azok, melyeket az összes tömegeknél megállapítottunk: szuggerálhatóság, hiszékenység, változékonyság, a jó vagy rossz érzelmek túlzottsága, a moralitás bizonyos formáinak nyilvánulása stb.

Ezeket a jellemvonásokat megtaláljuk azon tömegek egyikénél, akik történetünkben a legszomorúbb emléket hagytak maguk után; t. i. a septembriseur-öknél. Ezek különben számos hasonlóságot mutatnak a Szent Bertalan-éj végrehajtóival. A részleteket Taine előadásából veszem, aki egykorú emlékiratokból merített.

Hogy ki adta a parancsot vagy szuggesztiót a börtönök kiürítésére és a foglyok lemészárolására, nem lehet biztosan tudni. Akár Danton volt, mint gyanítható, akár más, nem fontos. A bennünket érdeklő tény a hatalmas szuggesztió, mely a gyilkolással megbízott tömeget elfogta.

A gyilkosok tömege körülbelül háromszáz emberből állt és a heterogén tömeg teljes típusát alkotta. Eltekintve a csekély számú hivatásos csavargótól, szatócsokból és mindenfajta kézművesekből állott, úgymint: csizmadiákból, lakatosokból, parókakészítőkből, kőművesekből, alkalmazottakból, szolgálattevő emberekből stb. A rájuk ható szuggesztió befolyása alatt teljesen meg voltak győződve, mint a föntebb említett szakács, hogy hazafias kötelességet teljesítenek. Kettős funkciót végeztek, tudniillik a bíró és hóhér funkcióját, de egyáltalában nem tartották magukat bűnösöknek.

Áthatva kötelességük fontosságától, hamarjában valami itélőszék félét csinálnak s azonnal előtünik a tömegek együgyű észjárása és nem kevésbé együgyű méltányossága. A vádlottak jelentékeny számát tekintve, rögtön elhatározták, hogy a nemeseket, papokat, tiszteket, a király szolgáit, szóval mindazokat az egyéneket, akiknek társadalmi állása bűnjel a jó hazafi szemében, halomra gyilkolják, anélkül, hogy szükség volna tulajdonképeni határozatra. A többieket külső és tekintély szerint itélték el. Miután a tömeg csekélyfokú lelkiismeretének ily módon eleget tettek, hozzáfoghattak törvényesen a gyilkoláshoz, szabad folyást engedve vad ösztöneiknek – melynek eredetét már kimutattam – és melyet az együttesség mindig magas fokra emel. Ez nem akadályozza meg őket abban, hogy ugyanakkor ellenkező érzelmeket is ne nyilvánítsanak, mint pl. az érzékenység, s ez gyakran époly szélsőséges, mint a vadság, ami szintén szabály a tömegeknél.

«Meg van bennük a párisi munkás erős rokonszenve és hirtelen érzékenysége. Amint az apátságban megtudta egyik szövetséges, hogy a foglyoknak huszonhat órán át nem adtak vizet, meg akarta ölni a hanyag fogházőrt és azt meg is tette volna, ha a foglyok nem könyörögtek volna. Mikor az egyik foglyot (a rögtönzött itélőszéktől) szabadon bocsátották, az őrök és hóhérok mindnyájan megölelték és viharosan üdvözölték, azután visszatértek a többieket halomra gyilkolni. Az öldöklés közben nem hiányzott bizonyos szeretetreméltó vidámság. Táncoltak és énekeltek a holttestek körül, padokkal kínálva «a hölgyeket», kik boldogok voltak, hogy láthatják az arisztokkraták legyilkolását. Bizonyítékát adták még egy különös előzékenységnek. Az apátságban egyik gyilkos panaszt emelt, hogy a távol ülő nők rosszul látnak és hogy a jelenlevők közül csak néhánynak jut az az élvezet, hogy az arisztokratákat vághassa; helyeselve az észrevételt, elhatározták, hogy a gyilkosok két sorfala között kell átmenni az áldozatoknak és csak kardlappal volt szabad ütni őket, hogy nyújtsák a büntetést. Az erődben teljesen levetkőztetve az áldozatokat, vagy félóráig aprították őket, végre mikor mindenki látta, fölkoncolták őket.

A gyilkosok különben nagyon szőrszálhasogatók voltak és bizonyságot tettek erkölcsiségükről, melyre már rámutattunk a tömegeknél. Az áldozatok pénzét és ékszereit visszautasították és lerakták a bizottság asztalára.

A körültekintő észnek kezdetleges és a tömeglélekre jellemző formáit minden tettükben megtaláljuk. Miután a nemzetnek 1200 vagy 1500 ellenségét ily módon eltették láb alól, megjegyezte valaki, – s hatott a szuggesztió, – hogy a többi foglyokat, kik vén koldusok, csavargók és fiatal gonosztevők voltak, és voltaképen csak haszontalan kenyérfogyasztók, jó volna szélnek ereszteni. Különben a nép ellenségei közül is kell köztük lenni, ilyen például egy bizonyos Delarue nevű asszony, egy méregkeverő özvegye. «Az már bizonyosan megdühödött a börtönben és ha tehetné, fölgyújtaná Párist; kellett már mondania; mondta is. Végezni kell vele.» A bizonyítás kézzelfoghatónak látszott és valamennyit együtt levágták, köztük vagy ötven tizenkét, tizenhét éves gyermeket, kik még csak lehettek volna a nemzetnek ellenségei, tehát kézzel fogható érdek lett volna szabadon bocsátani őket.

Egy heti munka után a gyilkosok befejezték működésüket és nyugalomra gondolhattak. Szentül meg voltak győződve, hogy érdemeket szereztek a hazának s a felsőbbségtől jutalmat követeltek; a túlbuzgók annyira mentek, hogy érdemrendre vágyakoztak.

Az 1871-iki Commun története a megelőzőkhöz hasonló tényeket foglal magában. A tömegek növekvő hatalma és a hatalmaknak előtte való folytonos kapitulációja bizonyára még sok mást is hoz számunkra.

HARMADIK FEJEZET. A törvényszéki esküdtek.

A törvényszéki esküdtek. – Az esküdtszékek általános jellemvonásai. – A statisztika azt mutatja, hogy határozataik függetlenek összetételüktől. – Hogyan befolyásolhatók az esküdtek. – A gondolkodás csekély jelentősége. – A híres ügyvédek rábeszélési módszere. – A bűnök természete, melyek iránt az esküdtszékek engedékenyek vagy szigorúak. – Az esküdtszékek intézményének haszna; végzetes veszedelem volna, ha helyüket hivatalnokokkal töltenék be.

Ezúttal, mivel nem tanulmányozhatjuk az esküdtszékek összes kategóriáit, csak a legfontosabbat: a törvényszéki esküdtszékeket vizsgáljuk. Ezek az esküdtek kitünő példáját nyújtják a heterogén nem anonim tömegeknek. Megtaláljuk itt is a szuggerálhatóságot, a tudattalan érzelmek túlnyomóságát, a gondolkodásra való csekély készséget s a vezetők befolyását. stb. Ennek tanulmányozása közben alkalmunk lesz rámutatni a tévedéseknek azokra az érdekes formáira, amit a kollektiv pszichológiához nem értők szoktak elkövetni.

Az esküdtek mindenek előtt a legjobb bizonyítékát nyújtják annak, hogy mily csekély jelentősége van a döntések szempontjából a tömeget alkotó különböző egyének értelmi színvonalának Láttuk, hogy mikor egy határozatot hozó testületet fölszólítanak, hogy mondjon véleményt egy éppenséggel nem szakszerű kérdésben, az értelemnek semmi szerepe sincs; és ha a testület tudósokból vagy művészekből áll, az egyesülésük puszta ténye miatt az általános kérdésekről szóló véleményük nem fog észrevehetően eltérni a kőmüvesekből és szatócsokból álló testület véleményétől. Némely körben a hatóság gondosan megválogatta azokat az egyéneket, akiket esküdtszéki tagnak meghívott, és a legműveltebb osztályokból válogatták össze őket, mint a tanárok, hivatalnokok, írók stb. Ma legtöbbnyire kiskereskedőkből, kézművesekből, alkalmazottakból áll. És a statisztika a szakírók nagy csodálkozására azt mutatja, hogy bármilyen volt is az esküdtszék összetétele, a határozat azonos volt. Maguk a hatóságok bármennyire ellenségei is az esküdteknek, ennek a megállapításnak exaktságát kénytelenek voltak elismerni. Ime, hogyan nyilatkozik erről a tárgyról Berard des Glajeux, az esküdtszék volt elnöke emlékirataiban: