Part 7

Már kimutattuk, hogy a tömegek nem befolyásolhatók észokokkal és csak a durva képzettársításokat értik meg. Épen ezért mindig az érzelmekhez fordulnak és sohasem az észhez azok a szónokok, kik őket befolyásolni tudják. A logika törvényeinek nincs náluk foganatja.[18] A tömeg meggyőzése céljából eleve jól számot kell vetni az őket lelkesítő érzelmekkel, színlelni kell, hogy bennünk is megvannak, aztán módosítani kell őket, felidézve a kezdetleges asszociáció segítségével bizonyos nagyon szuggesztív képeket. Szükség esetén ismételni kell tudni ezt a munkát és mindenekfelett kitalálni a keletkezendő érzelmet. Annak szükségessége, hogy az ember szónoklás közben a pillanatnyi hatás szerint folyton tudja beszédét módosítani, előre hatástalanná teszi a megtanult és elkészített beszédet. Mert ha a szónok saját gondolatait és nem a hallgatókét követi, ez már magában megsemmisíti befolyását.

A logikus elmék, kik hozzá vannak szokva, hogy valamennyire szoros gondolatláncolattal győzik meg őket, önkéntelenül választják ezt a módszert akkor is, ha tömeghez fordulnak és mindig meglepődnek érveik hatástalanságán. «A szokásos mathematikai következtetések szillogizmusra, vagyis az egyenlőségi asszociációra vannak alapítva – tehát szükségképeniek – írja egy mathematikus. «A szükségesség azt követelné, hogy ezt a még szervezetlen tömeg meg megértse, ha tudná csak az egyenlőségi asszociációt is követni.» Bizonyos, de a tömeg époly kevéssé tudja követni, mint az anorganikus tömeg, sőt meg sem tudja érteni. Próbáljuk meg például következtetéssel meggyőzni a primitiv elméket, a vad embert vagy gyermeket, rájövünk, hogy milyen csekély értéke van az érvelés eme módjának.

Sőt nem is szükséges a primitiv lényekhez visszamennünk, hogy belássuk a következtetés teljes tehetetlenségét az érzelmekkel való küzdelemben. Gondoljunk csak arra, hogy milyen szívósak voltak századokon keresztül a vallásos babonák, melyek a legközönségesebb logikával ellenkeznek. Vagy kétezer évig hajoltak meg törvényük előtt a legkiválóbb lángelmék és a legújabb időknek kellett bekövetkezni, hogy igaz voltukat csak kétségbe lehessen vonni. A középkor és a renaissance idejében is volt elég fölvilágosodott ember; de egy sem akadt köztük, akinek a gondolkodó ész megmutatta volna ezeknek az előítéleteknek gyerekességét, és egy csekély kétséget is támasztott volna bennük az ördög incselkedése vagy a boszorkányégetés szüksége felől.

Kell-e sajnálkoznunk, hogy soha nem az ész a tömegek irányítója? Nem mernénk állítani. Kétségtelen, hogy az emberi észnek nem sikerült volna olyan hévvel és gyorsasággal ragadni előre az emberiséget a művelődés útján, mint ahogy ezek az agyrémek vitték. Bizonyára szükség volt ezekre az agyrémekre, a bennünket vezető tudattalan szülötteire. Minden faj lelki alkatában hordja végzetének törvényeit és tán e törvények azok, amelyeknek még a látszólag legészellenesebb impulzus hatása alatt is leküzdhetetlen ösztönből engedelmeskednek. Néha úgy látszik, hogy a népek olyan titkos erőknek vannak alávetve, mint amelyek a makkból tölgyfát növesztenek, vagy az üstökösöket pályájuk megtartására kényszerítik.

Azt a keveset, amit ezekből az erőkből sejthetünk, valamely nép fejlődésének egész menetében kell kutatnunk és nem az izolált tényekben, honnan néha látszólag erednek. Ha csak a tényeket vesszük külön-külön figyelembe, úgy látszik, hogy a történelemben a valószínűtlenség és véletlen uralkodnak. Valószínűtlen volt az, hogy egy tudatlan galileai ácsmester kétezer esztendőn keresztül mindenható isten lehessen és nevében alapítsák a legfontosabb civilizációkat. Valószínűtlen az is, hogy egy arab horda, otthagyva a pusztáját, meghódíthassa a régi görög és római világ legnagyobb részét és Nagy Sándorénál nagyobb birodalmat alapítson. Valószínűtlen még az is, hogy a vén és hierarchizált Európában egy szürke tüzérhadnagynak sikerüljön uralkodni népek és királyok tömegei fölött.

Hagyjuk csak az észt a filozófusoknak, de ne kívánjunk tőle túlságos nagy részvételt az emberek kormányzásában. Nem az ész közreműködésével, hanem ellenére támadnak az olyan érzelmek, mint a becsület, lemondás, a vallásos hit, a dicsőség és hazaszeretet, s ezek voltak máig minden civilizáció nagy forrásai.

HARMADIK FEJEZET. A tömegek vezetői és rábeszélési módszereik.

1. §. _A tömegek vezetői._ – Minden tömegnél ösztönszerű szükséglet, hogy vezetőknek engedelmeskedjék. – Csak ők tudnak hitet teremteni és tömegeket szervezni. – A vezetők szükségképen zsarnokok. – A vezetők osztályozása. – Az akarat szerepe. – 2. §. _A hatás eszközei a vezetőknél._ – Az állítás, ismétlés, lelki infekció. – E tényezők szerepe. – Hogyan jut a lelki infekció alsóbb társadalmi rétegekből magasabb társadalmi rétegekbe. – A népszerű gondolat minél előbb általános gondolattá lesz. – 3. §. _A presztizs._ – A presztizs meghatározása és osztályozása. – A szerzett és személyes presztizs. – Különböző példák. – Hogyan szűnik meg a presztizs.

Most megismertük a tömegek lelki alkatát, azt is tudjuk, hogy miféle erők tudnak lelkükre hatni. Azt kell most már kutatnunk, hogy mimódon kell ezekkel a mozgató erőkkel bánni és kik tudják ezeket haszonnal alkalmazni.

1. §. _A tömegek vezetői._

Mikor bizonyos számú élőlény egyesült, akár baromnyájról, akár embertömegről van szó, ösztönszerűleg alávetik magukat egy főnök tekintélyének.

Az emberi tömegekben a valódi főnök gyakran csak egy vezető, de mint ilyen jelentékeny szerepet tölt be. Az ő akarata a mag, mely körül a vélemények képződnek és kiegyenlítődnek. A heterogén tömegeknél a vezető az organizáció első eleme és előkészítője szektákká szerveződésüknek. Idő multán irányítja őket. A tömeg engedelmes nyáj, gazdátlanul nem tud meglenni.

A vezető kezdetben legtöbbször vezetett volt.

Őt magát hipnotizálták egy gondolattal, melynek később apostola lett. Ez őt annyira eltöltötte, hogy rajta kívül minden elveszett számára és minden vele ellenkező nézet babona és tévedés. Ilyen volt például Robespierre, kit hipnotizáltak Rousseau filozófiai gondolatai és terjesztésükre az inkvizició módszereit alkalmazta.

A vezetők leginkább a tett és nem a gondolat emberei. Előrelátásuk csekély, s nem is lehet máskép, mert az előrelátás általában kételyre és tétlenségre visz. Főleg az ideges, izgatott, félig megzavarodott egyének közül kerülnek ki, kik már közel járnak az őrültség határához. Bármilyen abszurdum is az eszme, amelyért síkra szállnak és a cél, amiért küzdenek, meggyőződésükkel szemben vége minden logikának. A megvetésre és üldözésre mit sem adnak, sőt bátorítólag hat rájuk. Feláldoznak mindent, családot, személyes érdeket. Az önfenntartás ösztöne is megszűnik náluk, annyira, hogy a vértanúság az egyetlen jutalom, melyre törekszenek. Hitük erőssége nagy szuggesztiv erőt ad szavaiknak. A sokaság mindig kész hallgatni arra az emberre, ki erős akarattal van megáldva és tud neki tiszteletet parancsolni. A tömeggé verődött emberek elvesztik akaratukat és ösztönszerűleg fordulnak a felé, akiben megvan.

Vezetőkben a népek sohasem szükölködtek; de kell az hogy erős meggyőződés lelkesítse őket, mely apostollá tesz. Gyakran ügyes szónokok, kik csak személyes érdek után járnak és az alantas ösztönöknek hízelegve keresik a hatást. Befolyásuk így is nagy lehet, de mindig múlékony marad. A nagy rajongók, kik magasba ragadták a tömegek lelkét, a remete Péterek, a Lutherek, a Savonarolák, a francia forradalom vezérférfiai azért kápráztatták el az embereket, mert őket magukat kápráztatta el egy hiedelem. Így tudták megteremteni a lelkekben ezt a hitnek nevezett félelmetes hatalmat, mely az embert álmainak feltétlen rabszolgájává teszi.

Hitet teremteni, legyen az vallásos hit, politikai vagy társadalmi hit, hit egy végzendő munkában, személyben vagy eszmében, ez főleg a nagy vezetők szerepe, ezért figyelemre méltó az ő befolyásuk. Az emberiség rendelkezésére álló erők közül a hit a legnagyobbak egyike, méltán tulajdonítja neki az evangélium azt az erőt, hogy még a hegyeket is elmozdítja helyükről. Hitet kell adni az embernek, megtizszerezi erejét. A történelem nagy eseményeit obskurus hívők keltették életre, kiknek egyebük sem volt hitüknél. Nem a tudósok és filozófusok és pláne nem a kételkedők alkották a világot kormányzó nagy vallásrendszereket, sem az egyik félgömbtől a másikig terjedő nagy birodalmakat.

De ezekben a példákban a nagy vezetőkről van szó, kik elég ritkák arra, hogy a történelem könnyen megjegyezhesse számukat. Ezek képezik a csúcsát annak a szakadatlan sornak, mely a hatalmas vezető-egyénektől le addig a munkásig tart, aki füstös kunyhójában fellelkesíti lassanként társait, kérődzve folyton az alig érettt közhelyeken, de amelyeknek alkalmazása szerinte kell, hogy biztosan elvezessen az összes álmok és remények megvalósításához.

Az összes szociális szférákben, a legmagasabbakban épúgy, mint a legalsóbbakban, az ember attól fogva, hogy nincs izolálva, a vezető törvénye alá kerül. Az emberek legnagyobb részének, főkép a néptömegekhez tartozóknak a saját mesterségükön kívül nincs a dolgokról tiszta és biztos fogalmuk. Nem tudják önmagukat vezetni. A vezető kormányozza tehát őket. A vezetőt szükség esetén, de épen nem kielégítő módon pótolják azok az időszakos közlemények, melyek az olvasók számára véleményeket gyártanak és gondoskodnak mindenféle frázisról, hogy őket a gondolkodástól fölmentsék.

A vezetők tekintélye teljesen korlátlan, sőt nem érvényesül másképen, hacsak nem zsarnoki. Gyakran megjegyezték, hogy milyen könnyen parancsolnak maguknak engedelmességet a legturbulensebb munkásosztályokban is, pedig semmi támasza sincs tekintélyüknek. Ők határozzák meg a munkaórák számát, a munkadíjat, határoznak a sztrájkokról, ők kezdetik meg és hagyatják abba bizonyos órában.

A vezetők manapság mindjobban és jobban törekszenek a közhatalom elnyerésére abban a mértékben, amint ez utóbbi támadtatni és gyöngíteni engedi magát. Ezeknek az újdonsült uraknak zsarnoksága a magyarázata, hogy a tömegek sokkal jobban engedelmeskednek nekik, mint amennyire a kormánynak nem engedelmeskednek. Ha valami véletlen következtében a vezető eltünik és helyét rögtön be nem töltik, a tömeg összetartás és ellenállás nélküli sokadalommá lesz. A párisi omnibusz-sztrájk alkalmával elég volt két vezért elfogni, hogy a sztrájk rögtön megszünjék. Nem a szabadság, hanem a szolgaság szükséglete uralkodik mindenkor a tömegek lelkén. Annyira vágyakoznak az engedelmességre, hogy ösztönszerűleg vetik alá magukat annak, ki vezérüknek nyilvánítja magát.

A vezetők osztályában is lehet éles megkülönböztetéseket tenni. Egyik osztályba tartoznak az erélyes, szilárd akaratú, de pillanatnyi elhatározású egyének. A másikhoz, ezek jóval ritkábbak, mint az előbbiek, tartoznak az erős, tartós akaratú emberek. Az elsők hevesek, vitézek és bátrak. Ezek különösen alkalmasak kézi tusák vezetésére, veszélyeken keresztül ragadni a tömeget és az újoncokat hősökké tenni. Ilyenek voltak pl. az első császárság alatt Ney és Murat. Ilyen volt még napjainkban Garibaldi, ez a tehetségtelen, de energikus kalandor, akinek sikerült a régi nápolyi királyságot egy maroknyi emberrel bevenni, ámbár azt kiképzett katonaság védte.

De, ha hatalmas is ezeknek a vezetőknek energiája, nem igen éli túl az általuk keltett lelkesedést. A hősök, amint visszatérnek a mindennapi élet forgatagába, kik előbb olyan tüzesek voltak, csodálatos gyöngeségeket árulnak el, mint azok például, kiket most idéztem. Úgy látszik, hogy nem tudnak magukba mélyedni és nem tudják önmagukat vezetni a legegyszerűbb körülmények közt sem, pedig előbb másokat oly jól tudtak volt vezetni. Ezek azok a vezetők, akik funkciójukat csak azon föltétel alatt tudják végezni, ha őket magukat folyton vezetik és ösztönzik, mindig van fölöttük valami gondolat vagy ember és pontosan megszabott magatartási irányt követnek.

A vezetők második kategóriájába tartoznak az állandó akaratú egyének; hatásuk a kevésbé csillogó külső forma dacára sokkal inkább jelentékeny. Ezek közt vannak az igazi vallásalapítók és a nagy munkák végrehajtói: Pál apostol, Mahomed, Columbus Kristóf, Lesseps. Nem fontos, hogy intelligensek-e vagy korlátoltak, a világ mindig az övéké lesz.

Tartós akaratuk rendkívül ritka és rendkívül hatalmas tehetség, mely előtt minden meghajol. Az ember nem is tudja mindig eléggé mérlegelni, hogy mire képes a tartós és erős akarat; semmi sem áll neki ellent, sem a természet, sem istenek, sem emberek.

A legújabb példát arra nézve, hogy mit tud az erős és tartós akarat, egy kiváló ember adta nekünk, aki elválasztott egymástól két világrészt és megvalósított egy olyan vállalatot, melyet a legnagyobb uralkodók háromezer év óta hiába kiséreltek meg. Később egy hasonló vállalata megfeneklett; de akkor már öreg volt, ekkor már minden fogytán van, az akarat is. Ha meg kell mutatnunk, hogy az akarat magában mire képes, elő kell adnunk részleteiben azoknak a nehézségeknek a történetét, amelyek a szuezi csatorna ásatásánál előfordultak. Egy szemtanú, Cazalis doktor összegyűjtötte néhány elragadó sorban ennek a roppant műnek kivitelét hallhatatlan emlékezetű alkotójától elbeszélve.

«Napról-napra epizódonként beszélte el a csatorna hőskölteményét. Elbeszélt mindent, amin neki győzedelmeskednie kellett, minden lehetetlenséget, amit lehetővé tett, minden ellenállást, az elleneirányuló szövetséget, a kellemetlenségeket, a bajokat, a levertséget, de amelyek sohasem vették el bátorságát, se csüggedtté nem tették; említette, hogy Anglia folyton ellene volt és támadta; Egyiptom és Franciaország haboztak, a francia konzul jobban ellenszegült az első munkálatoknál, mint a többi összesen, s amint így ellene fordultak, a szomjazó munkásoktól megvonták az ivóvizet. A tengerészeti miniszter, a mérnökök, valamennyien tudományosan képzett, komoly és tapasztalt emberek, természetesen mind ellenségei, tudományosan meg voltak győződve a sikertelenségről; kiszámították, kilátásba helyezték, mint ahogy megjövendölik bizonyos napra vagy órára a holdfogyatkozást.

Az a könyv, mely a nagy emberek életét beszéli el, nem tartalmaz sok nevet, de ezek a nevek a művelődés és történelem legfontosabb eseményeinek állottak élén.

2. §. _A hatás eszközei a vezetőknél: az állítás, ismétlés, a lelki infekció._

Mikor arról van szó, hogy valamely tömeget egy pillanatra magunkkal ragadjunk és rávegyük, hogy valami tettet elkövessen, egy palotát kiraboljon, gyilkoltatni engedje magát egy megerősített hely vagy barrikád védelmében, gyors szuggesztióval kell rá hatni; ezek közül legerősebb maga a példa. De szükség van arra is, hogy a tömeget már bizonyos körülmények előkészítsék és főképen, hogy abban, aki magával akarja ragadni, meg legyen az a tulajdonság, amit alább presztizs néven fogunk tanulmányozni.

Midőn arról van szó, hogy eszméket, hiedelmeket belerögzítsünk a tömegek elméjébe – pl. modern, szociális elméleteket – a vezetők eljárása különböző. Erre szolgál főképen az a három nagyon biztos eljárás: az állítás, ismétlés és lelki infekció. A hatás elég lassú, de a hatás eredményei annál tartósabbak.

A puszta, egyszerű állítás menten minden következtetéstől és bizonyítástól, a legbiztosabb mód arra, hogy valamely gondolat a tömeg elméjét megragadja. Minél határozottabb az állítás, minél inkább meg van fosztva a bizonyosságnak és bizonyításnak látszatától, annál nagyobb a tekintélye. A vallásos könyvekben és minden idők törvénykönyveiben az egyszerű állítás a mindenkor követett eljárás. Az államférfiak, kik hivatva vannak valamely politikai ügy védelmére, az iparosok, kik hirdetményekkel terjesztik árúikat, ismerik az állítás értékét.

Az állításnak azonban csak akkor van igazi hatása, ha folyton ismételik és lehetőleg ugyanazon kifejezésekkel. Azt hiszem, Napoleon mondotta, hogy egyetlen komoly retorikai alakzat az ismétlés. Az állított dolog az ismétlés által annyira elfoglalja az elméket, hogy végre bebizonyított igazságnak tekintik.

Az ismétlésnek a tömegekre való befolyását jól megértjük, mert hisz látjuk, hogy milyen befolyással van felvilágosodott elmékre. Ez a befolyás pedig onnan ered, hogy az ismételt dolog a tudattalannak mélyen fekvő részeit teszi magáévá, s előkészíti tetteinek rugóit. Bizonyos idő multán már nem tudjuk, hogy az ismételt állításnak mi az alapja, és határozottan hiszünk benne. Ebben rejlik a hirdetésnek csodálatos ereje. Amikor már százszor, ezerszer olvastuk, hogy legjobb az X. csokoládé, azt képzeljük magunknak, hogy ezt már sok felől hallottuk mondani és határozottak vagyunk bizonyossága felől. Mikor már százszor-ezerszer olvastuk, hogy az Y. por kiváló személyiségeket gyógyított ki makacs betegségből, azon vesszük magunkat észre, hogy magunk is próbát tennénk vele, ha hasonló nyavalyába esnénk. Ha folyton azt olvassuk ugyanabban az ujságban, hogy A. közönséges gézengúz és B. ritka tisztességes ember, határozottan meg leszünk róla győződve, legalább is akkor, ha nem olvassuk az ellenkező véleményen levő ujságot, ahol a két kvalifikáció meg van fordítva. Az állítás és ismétlés magukban elég erősek arra, hogy egymással küzdjenek.

Mikor valamely állítást elégszer ismételtek, és az ismétlésben meg van az egybevágóság, ép úgy, mint a bizonyos neves pénzügyi vállalatoknál történik, hogy elég gazdagok arra, hogy megvegyék a konkurrenseket, képződik az a bizonyos valami, amit gondolatáramlatnak neveznek és főkép a lelki infekció hatalmas mechanizmusa. A tömegekben a gondolatok, érzelmek, emóciók, hiedelmek ragályos befolyást érnek el, s az ép oly intenziv, mint a mikróbák befolyása. Ez a jelenség egész természetes, mint ezt a tömegben élő állatoknál is megfigyelhetjük. Egyik ló mozgolódását csakhamar utánozzák az ugyanabban az istállóban levő többi lovak is. Néhány juhnak a félelme vagy zavaros mozdulata mindjárt átragad az egész nyájra. A tömeghez tartózó embereknél minden lelki indulat roppant gyorsan átragad, s ez magyarázza meg a pánikok villámgyorsaságát. Az agybeli rendellenességek ép úgy ragadósak, mint a butaság. Tudjuk, hogy az őrültség milyen gyakori az elmegyógyászoknál. Újabban megemlékeznek az őrültség formái közt a agoraphobiáról, mely az emberről átragad az állatokra.

Az infekció nem jár az egyéneknek egy ponton való kölcsönös együttlétével; nagy távolságban is bekövetkezhetik bizonyos események befolyása alatt, melyek egy érzelemben összekapcsolják az elméket és megadják nekik a tömegek speciális jellemvonásait, különösen akkor, ha előkészítették az elméket azok a közvetett tényezők, melyekről föntebb beszéltem. Ilyenszerű volt pl. az 1848-ki forradalom kitörése; ez Párisból indult ki, nagy hirtelen Európa nagy részét átjárta és megrázkódtatta a különböző monarchiákat.

Az utánzás, melynek a társadalomi jelenségekben oly nagy jelentőséget tulajdonítottak, voltaképen nem egyéb, mint a lelki infekció egyszerű hatása. Egyébként befolyását már kimutatván, annak ismétlésére szorítkozom, amit több mint húsz évvel ezelőtt elmondtam, s amit azóta újabb munkákban több író továbbfejlesztett:

«Az ember az állatokhoz hasonlóan természeténél fogva utánzó lény. Az utánzás szükséglet rá nézve, különösen akkor, ha ez az utánzás mindenképen könnyű; ez az a szükséglet, mely a divatnak nevezett hatalmas befolyást gyakorolja. Mert akár véleményről, eszméről, irodalmi nyilatkozatról vagy ruháról van szó, ki meri magát kivonni uralma alól? Nem érvekkel, hanem mintaképekkel vezetik a tömegeket. Minden korszakban van néhány egyéniség, ki viselkedésének módjával hatást kelt és ezt a tömeg öntudatlanul utánozza. Ezeknek az egyéniségeknek azonban nem szabad az elfogadott eszmékkel túlságosan szakítani. Akkor nagyon nehéz lenne őket utánozni és nem lenne semmi befolyásuk. Épen azért azok az emberek, kik korukban túlságosan kimagaslanak, nem gyakorolnak rá semmi befolyást. Mert igen nagy a távolság, Ez az alapja annak is, hogy az európaiak kulturájuk minden előnyével is csak igen jelentéktelen befolyással vannak a keleti népekre, mert igen nagy a különbség köztük.

«A multnak és a kölcsönös utánzásnak kettős hatása egy országnak és kornak embereit végre annyira egyformákká teszi, hogy a gondolat és stílus egy családhoz tartozókká teszi még a filozófusokat, tudósokat és írókat is, kiknek látszólag leginkább ki kellene ez alól vonniok magukat és rögtön felismerhető, hogy mely korhoz tartoznak. Nem is kell valakivel sokáig beszélgetnünk, hogy megtudjuk olvasmányait, mindennapi elfoglaltságát és környezetét, amelyben él.[19]

A lelki infekció oly hatalmas, hogy rákényszerít az egyénre nemcsak bizonyos nézeteket, hanem bizonyos érzési módokat is. Az infekció az oka, hogy megvetnek bizonyos korszakban némely műveket, mint pl. a Tannhäuser-t és néhány évvel később csodálják épen azok, akik előbb legjobban lesajnálták.

A lelki infekció útján és sohasem a gondolkodó ész mechanizmusa útján terjednek a tömegek nézetei és hiedelmei. A munkások mindennapi fogalmai a korcsmában a repetició, affirmáció és lelki infekció révén alakulnak ki; és az összes korok tömegeinek hiedelmei sem másképen jöttek létre. Találóan hasonlítja össze Renan a keresztyénség első megalapítóit a «szociálista munkásokkal, kik korcsmáról-korcsmára terjesztik eszméiket;» és már Voltaire jegyezte meg a keresztyén vallást illetőleg, «hogy száz éven keresztül a leghitványabb csőcselék tartozott hozzá.»

Megjegyzendő, hogy a lelki ragály, az előadott példák módjára, miután a néptömeget magáévá tette, átragad a felsőbb társadalmi rétegekre is. Ez az, amit napjainkban a szociálista tanoknál látunk, amelyek azoknál kezdenek hódítani, akik legelső áldozatoknak vannak kiszemelve. Olyan erős a lelki fertőzés mechanizmusa, hogy működése előtt minden személyes érdek megsemmisül.

Innen van, hogy minden népszerűvé lett vélemény nagy erővel ragadja magával a legmagasabb társadalmi osztályokat is, bármennyire nyilvánvaló a diadalmas tan esztelensége. Itt az alsóbb társadalmi osztályoknak a felsőbb társadalmi osztályokra való reakciójáról van szó, ami annál érdekesebb, mert a tömeghiedelmek többé-kevésbé mindig valami magasabb eszméből erednek, mely gyakran nem volt hatással abban a környezetben, ahol létrejött. Ezt a magasabb eszmét az érte lelkesülő vezetők magukévá teszik, kiforgatják, alapítanak egy szektát, ez újra átgyúrja, aztán a tömeg közé jut, s ez tovább-tovább alakítja. Így népszerű igazsággá lesz, valami formában visszajut a forrásához, s ekkor áthatja a nemzet magasabb rétegeit. Elvégre az értelem vezeti a világot, de ez az értelem nagyon messze van tőle. A filozófusok, az eszmék megteremtői már réges rég porrá váltak, amikor a most leírt mechanizmus útján gondolatuk végre diadalt arat.

3. §. _A presztizs._

Hogy az állítás, ismétlés és infekció által terjesztett eszmék olyan nagy hatalmat érnek el, nagyban hozzájárul az a titokzatos hatalom, amit presztizsnek neveznek.

Mindaz, ami uralkodott a világon, eszmék vagy emberek, mindazt főképen az az ellenállhatatlan hatalom vitte keresztül, amely presztizs nevet visel. Ennek a szónak értelmét mindnyájan tudjuk, de sokkal több formában alkalmazzák, mintsem hogy könnyű volna meghatározni. A presztizs tartalmazhat bizonyos érzelmeket, minő a hódolat és félelem; néha ez az alapja, de teljesen meg is lehet nélküle. Legnagyobb presztizsük épen a holtaknak van, kiktől már nem félünk, mint pl. Nagy Sándor, Caesar, Mohamed, Buddha. Viszont vannak olyan lények és fikciók, melyeket nem csodálunk, pl. Indiában a földalatti templomok csúf istenségei, mégis nagy presztizzsel hatnak reánk.

A presztizs valójában azoknak egyike az uralmaknak, mit valamely egyén, mű vagy eszme gyakorol lelkünkre. Ez a hatalom megbénítja minden itélőképességünket s lelkünket csodálattal és tisztelettel tölti el. Az előidézett érzelem megmagyarázhatatlan, mint minden érzelem, de szükségképen olyanfajta, mint a kábultság a hipnotizált alanynál. A presztizs minden uralomnak leghatalmasabb forrása. Az istenek, királyok és asszonyok sohasem uralkodhattak volna nélküle.