Part 5

– A te szobád fénye ráesik a kerten tul lévő ház tüzfalára: pontosan oda, ahol a fehérre meszelt rész kezdődik. A Zoltán szobájából a fény a pavillon ablakaira esik. Az Árpád bácsi szobájából pedig jobbfelől a második hársfára.

Ráncolt orral, összehuzott szemmel, pedáns genialitással folytatta:

– Teljes sötétség volt a kertben, csak jobboldalról a második hársfa csupasz koronája villogott fehér fényben. Pont éjfélkor a fény kialudt. Az aranysüveges kán emberei akkor surrantak oda az ablak alá. A nyomukat még reggel is csalhatatlanul elárulta egy perzsa ruhakapocs…

Géza szórakozott mosolygással hallgatta végig az egész vaslogikáju bizonyitást, amelyből világosan kiderült, hogy a példátlan genialitásu detektivnek sikerült az aranysüveges kánban a gyilkosság szerzőjét felfedeznie és ártalmatlanná is tennie. Nevetve dicsérte meg Gyurit. Gyuri is nagyon jól mulatott a maga genialitásán és mind a ketten elégedetten indultak ebédelni.

Az ebédet halkan beszélgetve ette végig a társaság. Ágnes nem volt itthon; reggel elment a kórházba és telefonon megüzente, hogy nem jön haza ebédre. Az ebéd alatt kiderült, hogy Marianne nem akar többé iskolába járni és hogy a boldog Molitorné ehhez a tervhez félig-meddig már hozzájárult. A többiek ellenezték a tervet. Géza egyebek között azt mondta neki, hogy tizenkétezer korona alapjában véve nagyon kevés pénz.

– Légy nyugodt, – felelte Marianne, – én majd szerzek többet is magamnak. A fontos az, hogy ennyi van. Hogy a nyomoruság veszedelmén tul van az ember.

Géza meglepetve nézett rá és tovább akart vele beszélgetni, de Marianne most már megint hallgatag lett. Szép, kis száját megvetően összehuzta, elutasitóan felelgetett a kérdésekre és nem figyelt arra, amit körülötte beszéltek. Az ebédnek azután vége lett és Géza elment a Palota-szállóba.

Ott találkozott Rappaporttal és elmondta neki mindazt, ami tegnap óta történt vele. Amikor a fejgörcséről beszélt, Rappaport megint hevesen könyörgött neki, hogy kezeltesse magát. Géza azonban boszankodott és hallani se akart a dologról. Azután Ágnesről beszélgettek.

– Nem értem ezt a lányt – mondta Géza. – Ma már nem gyülölöm. De tisztaság nélkül való nőnek tartom.

– Oh, – szólt Rappaport méltatlankodva, – tisztaság nélkül való?!

– Ha a nővéredről volna szó, te is feladnád a te görbe erotikus teologiádat, amely akkor avat szentté egy nőt, amikor éjszaka fiatal urakat ereget be magához. Nem érhet férfit nagyobb csapás, mintha ilyen nőnek nagy szerepe jut az életében. – De én ezt a lányt nem értem. Tegnapelőtt éjjel nála volt Zoltán. Tegnap nem eresztette be. És egész este ellenségesen visszautasitotta. Csakugy szikrázott belőle a gyülölet. Miért? – És amit Zoltánról mondott! És azután ezt mondta: „épen ugy megölném, mint…“ Mint ki? Miért mondta ezt? Miért mondta épen nekem? Miért tartott ott engem? Mi történt közte és Zoltán között?

– Kérdezd meg tőle.

– Oh, hogy gondolsz ilyet.

– Kérdezd meg tőle. Férfibabona, hogy ilyesmit nem lehet megkérdezni. A nők mind tul vannak rajta. Örülnek, ha beszélhetnek róla.

Géza nem figyelt rá. Töprengve bámult maga elé és egyszerre megfogta a Rappaport kezét.

– Te, – sugta neki nagyon halkan, – én mondok neked valamit: Molitor Árpádot Zoltán ölte meg.

Körülnézett, azután elkényszeredetten mosolygott.

– No, nem nevetsz ki? – kérdezte kicsit csüggedten. Ha nem nevetsz ki, akkor őrültnek kell tartanod. Csak őrült mondhat ilyet. Csak egy őrült láthat itt bent, belül az agyban ilyen kétségbeejtő világossággal egy _gondolatot_. Nekem semmi bizonyitékom nincs. Semmi. Semmi. De itt bent ugy világit ez a gondolat, mintha lángbetükkel volna az agyamba beleirva. Sugárzik. Süt. Éget.

A homlokára szoritotta a kezét. Rappaport ijedten hajolt közelebb hozzá. Géza azonban már levette a kezét a homlokáról és intett, hogy nincs semmi baja.

– Lehetséges – kérdezte halkan – bizonyitani azt, hogy valaki _nem_ ölt? Ha lehetséges és ha Zoltán ezt kétségbevonhatatlanul bizonyitani tudja… hát én akkor se hiszem el. Én le fogok élni egy életet azzal a bizonyossággal, hogy Molitor Zoltán megölte Molitor Árpádot. Mondd, nem szoktak őrültségek igy kezdődni? Hogy lehet csukott ajtón át ölni? Hogy lehet ugy ölni, hogy a halott egészségesebb szinü legyen, mint az élő volt? Egy bizonyos, az öregnek az ajtaját délelőtt be kellett törni. Mit csinált Zoltán, hogy a bezárt ajtó mögött reggel halott embert találjon? Rábeszélte előtte való este, hogy vegyen be valamit, amitől megerősödik és megfiatalodik? Az öreg folyton ilyen szereket szedett… Mi? Mit szólsz ehhez? Ez lehetséges, – nem? Vagy ráijesztett valahogy… éjjel… a bezárt ajtó mögött, ugy, hogy a rémülettől haljon meg? Mi lehetséges még? Törd a fejedet. Ördögi találékonyságra van szükséged, mert a pokollal állsz szemben. Nem tudod még, hogy ki Zoltán? – Maga a sátán.

Rappaport felhuzott szemöldökkel hallgatta Gézát, azután rábeszélte arra, hogy utazzék el valahová: hegyek közé vagy a tenger mellé.

– Te komolyan őrültnek tartasz engem, – mondta Géza.

– Nem, – felelte Rappaport, – de az csak bizonyos, hogy nem vagy egészséges.

Géza vállat vont.

– Vagyok olyan egészséges, mint te.

– _Én_ nem vagyok egészséges, – mondta Rappaport.

– Mi bajod?

Rappaport rosszkedvüen legyintett. Géza folytatta:

– Igen, mindnyájan betegek vagyunk egy kicsit, akik évekig odakint voltunk. De ez nem ok rá, hogy pihenésnek adjuk magunkat. És különösen nem ok rá, hogy… Nem ok rá, hogy… az áldozat halálával elintézettnek tekintsünk egy gyilkosságot.

Rappaport felhuzta a szemöldökét és szkeptikus fejmozdulatot tett, Géza azonban egyre zakatolóbb és lázasabb türelmetlenséggel tépegette ezt a gondolatot. Mi történhetett? Mi történt? Órák hosszat marcangolta magát válaszért, orvosi kérdéseket adott fel türelmes barátjának, végre felállott és karonfogta Rappaportot.

– Most gyere, – mondotta türelmetlenül – és nézd meg. Azt akarom, hogy nézd meg. Te orvos vagy és meg kell rajta látnod, mibe halt bele.

Rappaport szeliden ellenkezett, végül ezuttal is engedett Gézának. Elindultak a Molitor-palota felé. Amikor a házhoz közeledtek, a Géza lázas felindultsága halkabbá lett és lassanként csüggedt hallgatás lett belőle. A ház előtt Ágnessel találkoztak. Géza köszönt neki és tovább akart menni, be a házba. Ágnes azonban megállott és kezet nyujtott neki. Géza ekkor bemutatta Rappaportot. Ágnes nagyon kedves volt Rappaporthoz, Rappaport tartózkodó, lányos mosolygással beszélgetett vele. Ágnes odafordult Gézához:

– Fel akarnak menni? – kérdezte.

Géza ugy érezte, hogy lehetetlen kerülgetnie azt, ami a lelkét foglalkoztatja.

– Azért jöttünk, – mondta komor őszinteséggel, hogy az öreg ur holttestét megnézzük. Én azt remélem, hogy ha ő… ha egy jó orvos megnézi, akkor… akkor meg tudja állapitani a halál okát.

Ágnes elkomolyodva bólintott.

– Hát nézzük meg, – mondta. – Hiszen én is orvos vagyok.

Bementek a kapun és átmentek az alsó folyosón a kert felé nyiló csarnokba, amely rendesen zárva volt és amelyben most ott állott már a ravatal. A csarnokban még dolgozott a temetkezési vállalat egy-két embere, de a csarnok már be volt vonva feketével és a ravatal körül égtek a gyertyák. A ravatalon ott feküdt Molitor Árpád. Géza elfogódva állott meg a ravatal előtt és halk szorongással nézett fel a halottra. Valóban meghalt? Még mindig olyan, mintha aludnék. Felrázta magát ebből az elfogultságból, hogy Rappaportot nézze. Rappaport figyelmes, udvariasan kegyeletes arccal állott meg előbb a ravatal egyik oldalán, azután lábujjhegyen átkerült a másik oldalra. Figyelmesen és udvariasan vizsgálta a halottat, mintha megszólitásra várna tőle. Ágnes mozdulatlanul várt, a tekintete azonban ugy tetszett, lassan gunyossá válik. Rappaport lábujjhegyen visszajött. Géza izgatottan szólni akart hozzá, de Ágnes megelőzte.

– No, mit talál? – kérdezte halkan, egy kis felsőbbséggel.

Rappaport udvariasan oldalra hajtotta a fejét.

– Hm, – mondotta elnyujtva és nagyon halkan, – legfeljebb a hulla szine volna szembeötlő.

Ágnes hátrakapta a fejét, egy másodpercig összehuzott szemmel nézett Rappaportra, azután bólintott és halkan, elismerően igy szólt:

– Igen, az arc üdesége határozottan feltünő. Például az ajkak egyenesen pirosabbak, mint életében voltak.

Most Rappaport nézett rá meglepetve, azután ránézett a halottra, azután tartózkodva, lesütött szemmel mondta:

– Itt nyoma sincs a rendes szürkészöld szinnek. És nagyon tanulságos lenne a háton és a nyakon a hullafoltokat megnézni.

– Esetleg azok is vörösek lennének, – mondta komolyan Ágnes.

– Tanulságos lenne a vérvizsgálat, – szólt halkan Rappaport.

– Luggal, – mondta Ágnes. A vér nem lenne a lugtól piszkos-szürke, hanem

– … szép cseresznyepiros szinü.

Ágnes komolyan bólintott, azután megfordult és elindult kifelé. Géza reszkető türelmetlenséggel hallgatta a beszélgetésüket. Most megfogta a Rappaport karját és vitte kifelé. Mikor kiértek, Ágnes megállott.

– Mi volt az? – kérdezte Géza. – Mit beszéltek?

Ágnes nem felelt neki. Kezet nyujtott Rappaportnak.

– Én most felmegyek, – mondta. – Nagyon örülök, hogy megismerkedtünk. Jöjjön el hozzánk egyszer. Hamarosan. Igen? Viszontlátásra.

Bucsut intett Gézának és elindult.

– Miről beszéltetek? – kérdezte Géza.

– Mennénk be, – felelte Rappaport, – valahová… a szobádba.

Géza felvitte a szobájába.

– Hát kérlek, – mondta itt Rappaport lesütött szemmel, – a hulla akkor szokta az ilyenféle eltérést mutatni a rendes szürkészöld és szederjes szinektől, ha a vér szaturálódott valami idegen anyaggal. Ilyen esetekben nem jogtalan az a feltevés – de mindenekelőtt vérvizsgálatra lenne szükség – hogy a halál mérgezés és pedig gázmérgezés következtében állott be.

Géza felorditott. Halálsápadt arccal, őrjöngő szemmel rohant az ajtó felé, az ajtónál tántorogva megállott, azután lassan megfordult és lihegve visszavánszorgott a szobába.

– Megálljunk csak, – nyögte keserü dühhel. – Még nincs itt az ideje, hogy a gyilkos torkának menjek. Oh, hohó, itt vigyázni kell; királyi gazemberrel állunk itt szemben, aki gondoskodott róla, hogy ha mégis vádat találnak emelni, ne ő legyen a vádlott, hanem _én_, A sátánnal birkózunk itt öregem, legyünk okosak, mint a pokol.

Megrázta magát, felállott, sétált a szobában egy ideig, azután kisimult és megnyugodott arccal, higgadtan és csendesen mondta:

– Most meg fogjuk állapitani, miképen történt a gyilkosság. Egyelőre a következő adataim vannak. Én tizenegy óra után jöttem haza; a bolond öreg Noszlopy állitása szerint tizenegy óra husz perckor jöttem fel a lépcsőn. Ezt az állitást megbizható adatként elfogadhatjuk. Elszittam egy szivart, – ideges, gyors szivarozó vagyok; ez tarthatott huszonöt percig. Lefeküdtem, olvastam, készültem elaludni, mindez igénybe vehetett tizenöt percet. Ekkor, körülbelül éjféltájban, feljött ide, a második emeletre Zoltán. Végigment tehát az első emeleten, ahol kijött a szobájából, tizenkét órakor. De _pont éjfélkor kialudt a fény_.

Ránézett Rappaportra, Rappaport feszült figyelemmel hallgatta.

– Ez, – mondta Géza, – tökéletesen megbizható adat. Pont éjfélkor kialudt a fény. Milyen fény aludt ki? A gázlámpa fénye a Molitor Árpád szobájában. Az első emeleten senki másnál nem égett már lámpa. Noszlopy kapitány lefeküdt és szokása szerint rögtön elaludt, ezuttal különösen elégedett lélekkel azért, mert barátját az én készülő merényletemmel szemben megvédte. Zoltán pedig… Zoltán pedig kint volt a folyosón. Mi történt Molitor Árpád szobájában? Az öreg tiz óra után lefeküdt, hogy uj végrendeletéről őseivel tanácskozzék. Az ajtaját gondosan becsukta, mert mindig zárt ajtók mögött aludt és mindig teljes világosságban. Félt az éjszakától, amelyet pedig többnyire egészségesen átaludt. Azt szokta mondani, azért ég egész éjjel a szobájában a lámpa, mert nem alszik. Ez nem volt igaz. Tiz óra tájban el szokott aludni és nyolc óra tájban frissen fel szokott kelni. Tizenegy óra után tehát mélyen aludt, bár az ernyőslámpa előbb teljes fénynyel megvilágitotta a szobát, majd pont éjfélkor kialudt.

Géza elhallgatott nehány másodpercre és kérdően ránézett Rappaportra. Rappaport bólintott. Eddig minden rendben van. Géza is bólintott, azután még nyugodtabban, egészen hideg tárgyaló hangon folytatta:

– Itt felvetődik egy kérdés, amelyre, ha lehet, felelni kell. Miért égett tegnapelőtt éjjel gázlámpa Molitor Árpád szobájában; helyesebben: mi vagy ki rontotta el a villamos világitást? Estefelé a villamos világitás még rendben volt. Tiz óra tájban elromlott. A szerelők azt mondták, egyszerü rövid zárlat volt az egész. Ha tegnapelőtt este tiz óra tájban például rám nézve állott volna elő olyan helyzet, hogy ebben a helyzetben szükségem van a villamos világitás elrontására, mit tettem volna? Egy másodpercre feljöttem volna a hallból ide a második emeletre, ahol akkor senki sincs, fogtam volna egy vasdarabot…

Körülnézett a szobában. Az éjjeli szekrényéről levett egy zsebkést, kinyitotta és odament vele egy villamos kontaktushoz.

– Két sarkot egyszerüen összekötöttem volna…

A zsebkés vasrészébe lila szikrázás suhant át, hangos sercenés és sustorgás hallatszott, és a villamos lámpa kialudt. Az ablakon az utca bágyadt fénye szürődött be. Géza visszaült a helyére.

– És meg lett volna a rövid zárlat. Ezt tehettem volna, ha például kilenc óra tájban arról értesültem volna, hogy egy végrendelet a káromra készül megváltozni. De ez a feltevés nem is szükséges a bizonyitáshoz. Én ragaszkodom hozzá, mert én látom… én itt, magam előtt látom az egészet… mert előttem a gyilkosnak nincs többé titka. – De mondhatjuk azt is, hogy a villamosvilágitás valami más ok következtében egyszerüen elromlott és a gyilkos csak ezt a véletlent használta fel. Mondhatjuk azt is, hogy ez a véletlen sugalta neki a gondolatot. Maradjunk tehát e mellett. A véletlen sugalta neki a gondolatot. Pont éjfélkor kijött a folyosóra és indult felfelé a második emeletre. A folyosó közepén égő gázlámpát eloltotta. Sötétségre volt szüksége. Tudta, hogy eloltja majd a villamos lámpát a második emeleten is. Tehát eloltotta. Sötétség lett. Indulhatna tovább. Az első emeleten azonban a lépcső kanyarodásától éppen balra ott van a gázóra egy kis függöny mögött, mely épen olyan vörös, mint a folyosó szőnyege. Vagy mint a vér. Ha ennek a gázórának a nagy csavarját egyszer elforditja az ember, egészen jobbra, akkor valamennyi lámpaláng, amely az emeleten még ég, kialszik, mert hiszen a közös vezetéket elzárták. Hát kialszik. Az ember néhány másodpercig vár a gázóra mellett. Ha valamelyik szobában mozgást hall, esetleg csengetést, vagy haragos lármát, akkor módjában van visszavonulni a szobájába és aludni. Sok minden egyéb lehetősége is van, ha épen lármát hall. De ha teljes csend van, akkor az egy égő lámpa kialvását senki se vette észre és akkor megint vissza lehet a kulcsot forditani egészen balra, hogy a vezeték ismét bőven öntse a gázt néhány óra hosszat. Az ember ekkor elmegy szerelmi találkozóra és hajnaltájban, amikor hazatér, három-négy órakor, ismét csavar egyet a gázóra csapján. Elzárja. Ha három-négy óra hosszat ömlött belőle a gáz, akkor megtette a kötelességét. Gyilkos módon megtöltött egy szobát. Most adjunk neki módot az elillanásra délelőtt tizenegyig, amikor majd be kell törni az ajtót. Amikor az ajtót betörjük, mindenkit kiparancsolnak a szobából. A rossz szagra ráfogjuk, hogy kozmetikai szerektől ered. A halott amugy is egész éjszakára nyitva tartatja a szomszéd szoba felső ablakát, mert az hiszi, hogy a friss levegőtől az ember fiatal marad. A szellőztető készüléket mindenesetre rögtön meginditjuk. Amire az orvos jön, már legfölebb szivszélütést állapithat meg. Ha azonban vagy az orvos, vagy más gyanakodni találna, ki az akkor, aki itt gyanus lehet? Nem más, csak az, aki a halottat pár órával előbb kiirtással fenyegette, aki a kitagadástól tartott és aki ellen tanu is van: bizonyitván, hogy éjjel őt látta a gázóra közelében.

Géza felállott, odalépett Rappaporthoz és rátette a kezét a vállára.

– No öreg Rapp, mit szólsz ehhez?

Rappaport sápadtan ült a homályban, nehezen kereste a szavakat; ekkor azonban felnyilt az ajtó és Czáránné nézett be.

– A világosság miatt tetszett csengetni? – kérdezte. – Már ég a gáz. A villamosság az egész balszárnyon elromlott.

Géza odament a gázlámpához, meggyujtotta, azután visszafordult Czáránné felé.

– Jőjjön csak Czáránné – mondotta – mi van ezekkel a lámpákkal? Mit romlanak el ezek most folyton?

Czáránné bejött a szobába és köszönt Rappaportnak.

– Tetszik tudni, – mondotta – ez is bizonyosan olyan. Háborus munka. Azelőtt évszámra nem volt bajunk vele. Most meg három nap alatt másodszor ég ki. Tegnapelőtt az első emeleten.

– Szerencse, – mondotta Géza – hogy be van a gáz vezetve. Sok gázt használunk el?

– Dehogy – felelte Czáránné. – Lent a konyhában, igen; de itt az emeleten félévszámra semmit. Csak ha néha el van romolva a villamos világitás.

– Mikor fizették az utolsó gázszámlát?

– Meg van annak féléve is. Azóta se itt, a másodikon, se az elsőn meg se volt gyujtva egy se.

– No jól van, Czáránné. Mi ujság magánál?

Czáránné rémült tekintetet vetett Rappaportra, a szája vonaglani kezdett, azután elfehéredő arccal sugta:

– Levelet kaptam az uramtól. Két-három nap mulva itthon lesz.

– No, Czáránné, hiszen akkor…

Az asszony egész teste reszketett. Rémület és zokogás rázta. Géza szólni akart hozzá, de az asszony hirtelen megfordult és kirohant. Géza elgondolkozva nézett utána, azután igy szólt:

– Ezt majd holnap. – Most… most szedjük még össze azokat az adatokat, amelyek összeszedhetők. Mit gondolsz, mennyi gáz árad ki egy ilyen lámpa csövéből óránkint?

Rappaport vállat vont.

– Azt könnyü kiszámitani, – mondta.

– Hát számitsd ki.

Rappaport megnézte a cső vastagságát, ceruzát vett elő, számitgatott és végül igy szólt:

– Egy óra alatt kiömlik egy ilyen csövön száz-százhusz-száznegyven köbdeciméter világitógáz.

– Mondjuk százhusz – szólt Géza. – E szerint három-négy óra alatt három-négyszáz köbdeciméter. Most gyere velem.

Kivitte a folyosóra. A gázóra előtt megállott, félrehajtotta a függönyt és lehajolt a fogyasztásmérő készülékhez.

– Nézd meg – mondta – ez ugyszólván a nullán áll. Félév óta most ég itt először gáz. Az első emeletinek e szerint egy félköbmétert kell mutatnia.

Lement az első emeletre. Rappaport dobogó szivvel ment vele. Kényelmetlenül érezte magát, kinos volt számára az a gondolat, hogy valaki rajtakaphatja őket ezen a vizsgálódáson. Géza azonban lehajolt a gázórához, kiegyenesedett és nyugodtan mondta:

– Nézd meg; majdnem egy fél köbméter. Épen elég arra, hogy eltegyen az utból valakit.

A második emeletről Ágnes jött lefelé. Megállott a lépcsőnél és felemelt fejjel, csendesen kérdezte:

– Mit csinálnak maguk itt?

– Azt vizsgáljuk, – felelte Géza fanyar komolysággal, – mennyi gáz fogyott itt el tegnapelőtt óta.

– Ah, ez érdekes.

Megfordult és lassan ment lefelé a lépcsőn. A földszinten befordult a hallba és visszanézett Rappaportra:

– Nem ül le egy kicsit beszélgetni?

Rappaport leült. Géza elkomorodva járkált ide-oda és egyre sötétebb dermedtséggel sülyedt magába. Ágnes elfogulatlan derüvel intézett néhány kérdést Rappaporthoz – a fronton való élményeiről, az orvosi terveiről – és nemsokára barátságosan bizsergő beszélgetésbe merültek. Hét óra tájban Zoltán átment a hallon. Ágnes ekkor meghitta Rappaportot vacsorára. Rappaport elfogadta a meghivást. Később lejöttek a család többi tagjai is és Zoltán is visszajött a hallba. Ágnes felállott.

– Mi mondta nyugodtan, – most fel fogunk menni. Vendégem van vacsorára.

Zoltán ekkor odalépett hozzájuk:

– Miért akar megfosztani bennünket attól az örömtől – mondta szeretetreméltóan – hogy a maga vendége a mi vendégünk is legyen?

Ágnes egy könnyü fejhajtással válaszolt. Zoltán bemutatkozott Rappaportnak és megkérte, hogy tisztelje meg őket; szerezze meg azt az örömet, hogy –. Rappaport félrehajtott fejjel állott, megköszönte a meghivást és könnyedén elpirult, zavart, lányos arccal viselte el, hogy megismertessék a család többi tagjával, köztük Noszlopy kapitánnyal is. A vacsoránál Rappaport előbb megigézetten bámulta Zoltánt, azután megrettent attól a gondolattól, hogy Zoltánnak feltünik az a csodálkozó bámulás és Marianne-nal kezdett beszélgetni, aki mellette ült. Marianne hallgatag és dacos volt, minthogy azonban Rappaport ugy beszélt vele, mint egy királynővel – mert minden nővel igy beszélt, a tiz éves lányokkal is és az utcai lányokkal is – hamarosan felmelegedett és nemsokára lázas, halk beszélgetésbe fogott Rappaporttal. Kozmetikai szerekről, toalettekről és ékszerekről volt szó, végül egy jelentéktelen, de ragyogóan öltözködő kis szinésznőről, akit Rappaport személyesen ismert. A többiek halkan és tartózkodóan beszélgettek a háboruról és háborus dolgokról. Géza néha felrázta magát és szólt egy-egy szót, de azután megint sötét, szinte magánkivül való töprengésbe merült. Vacsora után lementek a hallba. Tiz óra után Gyurinak és Mariannenak le kellett feküdnie; Marianne szivszakadva bucsuzott Rappaporttól és könyörgött neki, hogy máskor is jöjjön el, itt eddig mindenki olyan unalmas volt, most végre akadt egy érdekes ember, akivel ő nagyszerüen, _nagyszerüen_ mulatott. Rappaport tartózkodóan mosolygott.

Azután ő is menni készült. Géza hallgatott, de Ágnes tartóztatta.

– Maradjon még, – mondta neki barátságosan. Nem szereti az éjszakai beszélgetéseket? Mi tegnap is órák hosszat beszélgettünk Gézával. És én ma is mindjárt friss fekete kávét főzök.

– Ugy? – kérdezte Zoltán udvariasan, – ma is hosszu virasztás lesz.

– Igen – mondta Ágnes, – nincs kedvem lefeküdni.

Szembe fordult Zoltánnal.

– És a második emeleten – folytatta nyugodtan, – elromlott a villamos világitás. És én gyülölöm a gázvilágitást. És félek tőle.

Rappaport elsáppadt. Géza égő szemmel meredt Zoltánra. Zoltán csendesen fujta a szivarja füstjét és nyugodtan bólintott és derülten nézett bele az Ágnes szemébe.

– Igaza van, – mondta nyugodtan. – Én is gyülölöm. Tegnapelőtt itt az első emeleten is elromlott a villamos világitás. Ez mind a háborus anyag silányságától van.

Megállott egy másodpercre, azután közömbösen huzta fel a szemöldökét.

– De félni a gázvilágitástól a végén csak annak van oka, aki nem tud vigyázni.

Nyugodtan szivta tovább a szivarját. Ágnes tehetetlenül és ijedten nézett rá. Rappaport zavartan vizsgálta, Géza fuldokló, mély lélegzeteket vett, Zoltán csendesen beszélt tovább a háborus kopásról.

– Ez a ház is vigasztalanul megkopott a háboru alatt – kivül-belül csorbul, kopik és repedezik. Az öreg ur erkölcstelenségnek tartotta ilyesmire pénzt költeni a háboru alatt. Most pedig, a negyedik évben már az anyagok is hiányzanak a rendbehozatalhoz. És ha megvolnának, attól kellene tartani, hogy kisebbrendü lázadást okoz, ha az emberek látják, hogy ilyesmire van pénz.

A beszélgetés lassan folyt tovább. Rappaport végre felállott és indult haza. Géza kikisérte. Mire visszajött, a hallban már csak Ágnes és Zoltán volt. Ágnes állott; nekitámaszkodott egy asztalnak, mint aki védekezik egy támadás ellen; előtte állott Zoltán és előrehajló, karcsu testtel, feléje hajló fejjel halkan beszélt neki.

Géza habozva állott meg. Ágnes hozzáfordult és levegő után kapkodva, kihivó nyugalommal mondta:

– Jőjjön Géza. – Üljön le. – Akar egy csésze feketekávét?

Zoltán lassan visszafordult. Az arca teljesen nyugodt volt. Csak hosszu pillái ereszkedtek rá egy kissé mélyebben a szemére és szürke szemében égett halálos tüz. Géza megállott előtte, a homloka lüktetni kezdett és az egész teste eltelt a mérkőzés és a leszámolás forró gőgjével. Három másodpercig farkasszemet néztek, azután Zoltán nyugodtan mondta:

– Akkor hát… ha ti még virasztotok, jó éjszakát.