Part 16

A «Kathairetes»-ek (skoptsik) tana azzal akarja a világi boldogtalanságnak végét vetni, hogy az emberiség teljes kiirtását indítványozza s kötelességévé teszi minden férfinak, hogy ezt kezdje el önmagán, folytassa másokon, a rettenetes secta már a czárok idejében is százezreket számlált s a szabaddá lett fanatismus őrjöngő hódításokat tesz e tannal, mely egyszerre embertelen és istentelen!

És a Kárpátokon innen lakó nép látja ezeket a rémeket magára szakadni: látja őket egyre nőni, a láthatárra emelkedni. Fenyegetik hitét és vagyonát; hazáját és mennyországát; családját és férfiui értékét.

A félelem, a hitbuzgalom, a bizonytalanság érzete ekkor valamennyi felekezetet egyesít egy közös vakhitben.

Ez a Chiliasmus…

A kétezredik év betelése közelg; már az utolsó század második fele foly. Az igért második millennium itt lesz!

Az első millennium várása is felháborította a világot. S most a második jön már. És a világ oda jutott, hogy az emberiség tovább fenmaradása iránt el kellett vesztenie a hitét, ha csak az igért csoda el nem következik.

Ez az «Apocatastasia.»

A Chiliasmus: az a hit, hogy a jelenvilágnak, úgy a hogy áll, el kell pusztulnia, s a Messiás országának kell rá elkövetkeznie, élt már a régi zsidóknál, gyökeret vert a keresztyének között; tudós theologusok egész tudományt csináltak belőle: «eschatologia» czím alatt, s okadatolva kiszámították annak mikor leendő bekövetkezését. A zsidók a 7000-edik esztendőt a világ teremtése után, a keresztények Krisztus urunk születése után a 100-ik, a 365-ik, aztán az 500-adik, majd az 1000-edik, később az 1785-ik, s legkésőbb az 1879. évet határozva az Apocatastasia napjául, mely az Antikrisztus uralmát megdönti. De hogy ekkor sem jött el, végre mindenki megnyugodott abban, hogy a kétezredik év betelése lesz az a várt korszak, a melyen túl Isten országa leszáll a földre, ez lesz a világújrateremtés «szombatja». Még pedig az Irwingisták szerint az ő «hét községükben» fog az megkezdődni, a mormonok szerint a Salt Lake partjain, a Motanisták szerint Pepuzában, a székely szombatosok szerint a Szent-Anna tava mellett; míg a zsidók és ó-katholikusok és a protestansok közösen megegyeztek abban, hogy az Jeruzsálemben fog legelébb földre szállni, általános boldogsággal; a midőn maga az ördög is meg fog javulni és lesz belőle confráter; a midőn a föld munka nélkül terem; az ember ingyen lakik jól; mindenki megifjul és megszépül; senki meg nem hal és nem születik többé; és különösen bor lesz elég. Ez a népszerű felfogás. A philosophok szellemibb térre vitték át a kérdést; de azok is komolyan beszéltek róla, s a theosophia prófétái teleszórták a világot mindenféle képtelen jóslatokkal.

És ilyen apocatastaticus nyavalyatörés rángatozásai mellett, ennyi szerteszét huzó s mégis egy őrült közös czél felé rohanó vakhit ember csordája közepett, kell a XX-ik század magyar államférfiainak hideg bölcseséggel és meleg hazaszeretettel tanácskozni a fölött, hogyan reformálják tanintézeteiket? hogyan küzdjenek meg a tanügy terén a hagyományos nyomoruságokkal, mely a tanítót ismét a mensa ambulatoria alamizsnafalatjaira szorította, a felekezeti féltékenységgel, a grapsa vaskalapossággal, a diákos pennalismussal, a tudományok szamárhidjaival? hogyan terjeszszenek felvilágosodást a nép között, hogy tartsák meg nemzetüket a hazaszeretetben, hogy vezessék az ifju nemzedéket a magas erények, a tudományos képzettség, a józan szorgalom útján?

De úgy legyen nyugtom a földben «akkor,» mint a hogy hiszem, hogy 1953-ban sem hagytak fel ez «emberi» munkával, mely közel jár az «isteni» teremtés művéhez.

Az Isten megalkotta az embert, de az ember kiművelte az embert!… Egyszer aztán azt mondta valaki, hogy «no ha olyan nagyon várjátok az Apocatastasiát, hát jőjjön el az az Apocatastasia hamarább, mint vártok rá!»

Az a valaki volt egy országgyülési képviselő; a neve Bárány Pál.

Ez az «Isten Báránya» beadott a képviselőháznak egy törvényjavaslatot, melyet a kormány bizonyosan nem adott volna be.

Azonban a képviselőknek is van joguk törvényjavaslatokat tenni le a ház asztalára.

Bárány Pál törvényjavaslatának czíme ez volt:

«Az egyházi szerzetek eltörléséről Magyarországon».

Vegyük hozzá, hogy ez időben Európa minden elűzött szerzete, barátja, apáczája, jezsuitája ide, a protegált, az európai garantiáktól védett semleges Magyarországra vonult össze, s akkor el fogjuk hinni, hogy ha e javaslatból törvény lehet, mind a két házban megszavazva, király által szentesítve, akkor bizony itt van a «hétfője» az Apocatastasia nagyhetének.

EGY ORSZÁGGYÜLÉS A XX. SZÁZADBAN.

A parlamentarismus intézménye is megkövetelte a korszerű javitmányokat, mik az országház technikai berendezésénél mindjárt szembetünnek.

A roppant kiterjedésű országház mind az alsó-, mind a felsőháznak helyet ad; az alsóház gyűlésterme a két alsó, a felsőházé a két felső emeletet foglalja el, a mellékszobák hozzákapcsolásával. A felsőház terme felülről az üvegtetőn át kapja a világítást, az alatta levő alsóházi terem azután, minthogy a világosság a felsőházon keresztül hozzá nem hathat (hony soit, qui maly pense), sajátszerű világító készülékkel bir. Ez a villanyfény, mely egy világoskék átlátszó petinet-laptól mérsékelve egészen az égbolt kellemes világosságát terjeszti idelenn, a nélkül, hogy, mint a gázvilágítás, egyuttal a hőséget is szaporítaná a teremben. Télen a teremnek a falait melegítik át, s nyáron mesterséges jégkészítő gépek vannak alkalmazva, mik a hőséget mérséklik; két vegytani készülék pedig folytonosan működik a teremben, mik közül az egyik élenyt termel elő s azt a teremben szétosztja, a másik pedig a teremben megszaporodott szénenyt szürböli le s csinál a szónoklatok legéből sodavizet.

Az alsóház terme ekként van berendezve.

Ajtó sehol a termen nincs. Horizontalis bejárások nem léteznek. Minden képviselő csupán verticalis úton jut a helyéhez. Egy sülyesztő gép emeli fel, vagy szállítja le őket, egyszer saját tetszésük, másszor az elnök kivánsága szerint. Ez utóbbi eset fordulván elő, a házszabályok értelmében 1-ör: ha az elnök az ülést feloszlatja, a midőn egy lábnyomásra egyszerre az egész képviselőtestület alászáll, 2-or: ha az elnök szavazásra bocsátja a kérdést, a midőn is minden villanycsengetyüt mozgásba hozva, a ház buffetjében, társalgó- és olvasó termeiben, dolgozószobáiban, fürdőiben és alvótermeiben, concert-salonjában és téli kertjében, üzletszobájában és dohányzójában mulató, dolgozó, tanuló, étkező és szunnyadozó tisztelt képviselőket figyelmezteti, hogy kiki a helyén teremjen, mert szavazás lesz, s akkor két percz mulva az elnök az asztalán levő klaviaturán a távollevő képviselők billentyűit megnyomva, azoknak a székei vagy megtelve, vagy üresen fölemelkednek. A ki nincs a helyén, az többé nem jut a szavazáshoz. Szavazás után az üres székek ismét visszasülyesztetnek.

Mivelhogy minden képviselői szék egyuttal időszámláló gép is, azok egy óraművel vannak összekötve, mely legpontosabban kimutatja minden napról, hogy melyik képviselő mennyi időt töltött a helyén? a hónap végén ez óraszámra összeszámíttatik s a resultans óraszámra az összes képviselőház havi dija felosztatik, a «neglecta pénzek» a szorgalmas jelenlevők örömére fordulnak.

Tudniillik, hogy az ülés permanens. Éjjel-nappal szakadatlan foly. Tizenkét elnök van. Mindegyik két óra hosszat præsideál. Hat elnök a magyar szónoklatok számára, melyek reggeli 8 órától esti 8-ig tartanak, a másik hat a német, tót, román, orosz, cyrill és latinbetüs délszláv szónokok számára, ez utóbbiak képesitett külön gyorsirászati osztályokkal. (Miután sem egy elnöktől, sem egy gyorsirótól nem lehet azt kivánni, hogy az országban egyenjogusított nyelvek mindegyikét tökéletesen értse.)

A tanácskozás rendje azután ez:

Félóra van adva minden szónoknak, a ki magát szónoklásra följegyeztette. Rendkivüli esetekben joga van a háznak a napot negyed órákra is felosztani. Ezek a félórák ki vannak tüzve s mind a szónok, mind a hallgatóság pontosan tudhatja, mikor következik melyikre a sor? Félóra alatt sok okos dolgot el lehet mondani. A ki hosszabbra eresztette exposéeját, a végtagjainak kárbamenetelével tér meg; mivelhogy minden szónok a szószékről beszélhet csak, s a mint feje felett az óra üt, az utolsó kalapácsütésnél a szószék vele együtt lesülyed s odalenn már a másik szónok lép fel rá, úgy jön fel.

Még azonfelül az az intézmény is behozatott, hogy minden szónok tartozik megfizetni azt a költséget, a mibe szónoklatának nyomdai sokszorosítása kerül, először az országgyülési naplóban, másodszor a hivatalos lapban. Egy oldalnál kevesebb nem számíttatik. A ki közbeszól, fizet.

Ha pedig a nevezetesebb szónokok, kik a klubok vezérelőadói, pártjuk megbizásából hosszabb beszédet akarnak tartani, aziránt több egyetértő tag csoportosulásával kiegyezhetnek, s ezt az elnöknek bejelenthetik. Az ilyen pártvezérek szónoklatainak nyomdai költségét a megbizó párt fizeti meg. Ha sok tagból áll a párt, egyre kevés jut; hanem ha például csak két tagból áll, akkor bizony egyszer az egyik fizet a másikért, másszor a másik az egyikért. A ki pártmegbizás nélkül beszél, maga fizet.

Tudnivaló pedig, hogy a parlamentáris élet fejlődése nyomán a pártok is nagyon megszaporodnak.

A két fő párt: az actio és transactio pártja számos klubbokra oszlik fel ismét s azok először is, mint közjogi politikai klubbok a könnyebb felismerhetés végett mind számokkal látták el magukat: mely számok egyuttal igen szellemdus symbolisticával magának a pártnak politikai hitvallását foglalják magukban.

Kezdjük a szélső jobbon.

«15-ös párt». A Nota Rakocziana esztendőjéről nevezve magát. Legcsökönösebb absolutisták.

«96-os párt». Az előjogok és kiváltságok védelmezője mind az osztrákok, mind a democraták ellen. Dátuma az 1796-iki alkotmány.

«67-es párt». Az 1867-iki alkotmány védői.

«1000-es párt». A katholikus conservativek, kik az 1000-ik évben megkoronázott Szent István király alkotmányát vették fel számképen.

«72-es párt». A politikai indifferensek, kik fődolognak tartják az ország anyagi előhaladását s mellékesnek minden közjogi vitát. Dátumokat az 1872-iki iparos szövetség és reformpárt keletkeztéből vették át – ismeretlen körülményű hagyományok nyomán.

«63-as párt». Erdélyi szászok és románok, kik ragaszkodnak az 1863-iki octroyált alkotmányhoz: melynek külön Erdély kell Magyarország nélkül.

Ezután a «48-as párt», melynek magyar király kell, osztrák császár nélkül.

Továbbá a «22-es párt», datálva az 1222-iki arany bullától, melynek olyan király kell, a kinek mi parancsolunk,

végre a «49-es párt» – ezek republicánusok.

S ezek az arithmeticus titulaturák igen czélszerüek.

A reactionarius pártot senki sem nevezheti annak, mert ő azt mondja, hogy ő csak «tizenötös». Az elszakadni akarót senki sem szidalmazhatja hazaárulónak, mert ő csak «hatvanhármas» s a republicanust nem vonhatja senki kérdőre felségellenes szándokokért, mert ő csak «49-es».

Hanem ezek csak politikai pártok. Vannak azután mindenféle klubok a képviselőházban, a mik viszont összevissza minden pártárnyalatból csoportosulnak; mikor érdekeik kerülnek szőnyegre, akkor a közös ellenség ellen egyszerre összetömörülnek, külön táborokra oszlanak s barátaik érdekét az ellenpártokban is előmozdítják.

Van iparos-szövetség, bankárconsortium, agrár-földbirtokosok, kereskedők ligája.

Külön csoport a katonai és honvédi képviselőké. Erős phalanx a hivatalviselő honatyáké.

Más zugban tanácskoznak a katholikus papi képviselők; másban a tanárok és protestans lelkészek.

Végül vannak külön vidékeknek is összetartó klubjai, Erdély-, Horvátország, a felvidék, a románság, a Királyföld méltán megkivánják, hogy külön csoportosulást képezhessenek.

S legeslegvégül a társas élet megszokásai szerint külön tartanak össze a képviselőház sportsmanei, gentryja filiszterei és tudósai.

Még ez sem elég.

A mint az országgyülés a mult század végén kimondta a nők egyenjogusítását, azóta a pesti női klubok, in recognitionem juris dominalis, minden országgyülésre megválasztatnak valahol egy nőt képviselőnek, s az ott ül a jobb centrum első padjában. Legszorgalmasabban jelenlevő, legtöbbször felszólaló, legtöbbet jegyző tagja az országgyülésnek. Ez védi a női jogokat. Egynél többet azért nem választatnak meg, nehogy ellent mondjanak egymásnak. Így legalább a női részen el van kerülve az átkos pártszakadás.

Természetesen női gyorsirók és női reporterek is vannak már az országgyülésen; de még mindig csak kivételképen, valamint női doktorok, medicinæ et juris, sőt női tanárok és első folyamodású birák is. Ez mind nem eléggé megtisztult fogalom még. Kell rá az utolsó ötven év a régi rossz világból, hogy egészen megüllepedjék. A nőegyenjogosítás még csak must; édes, de nem iszszuk, míg kétszer le nem lesz fejtve.

Az ekkép alakított képviselőháznak természetesen a tanácskozmánya is egészen más képet mutat, mint az eddig megszokottak.

Nincs többé gyülés megkezdése és feloszlatása, kivéve a zajos jeleneteknél, midőn az elnök felfüggeszti az ülést. A napirend hetenkint egyszer állapíttatik meg egész hétre. Ez a vasárnapi ülés feladata.

A jövő-menő képviselők a szónokot nem háborgathatják, mert helyéről csak lefelé mehet el minden ember s nem kószálhat a padok között. Ki a másiknak izenni akar, ott az iróeszköz az asztalán, levele kézről-kézre adatik. Ez által sok időfogyasztó zaj mellőzve van.

Ha a gyülés tűzbe jön, egyetlen jeladás az elnök inclangoriuma által elég a lármát elnémítani; mert ha nem elég, akkor a másik perczben már az elnök a padozat alá ereszti le a lármázókat. Inkább megfogadják a figyelmeztetést.

Minden képviselő feje fölött van egy csengetyü, Reaumur porcellánból, mely villanyösszeköttetésben áll az elnöki székkel: felhivások, megintések e csengetyü által közöltetnek. S hogy a pártárnyalatok figyelembe vétessenek, a csengetyük hangjai egy egész octava hanglépcsőjén mennek végig. A magas «C» a szélső bal, a mély «C» a szélső jobb. Ha muzsikális az elnök, egy szerény népdalt el is játszhat a carillonon.

Viszont minden képviselő asztalától az elnöki emelvényig egy másik villanyközlekedés áll fenn; mely által a magát szólásra feljegyeztetni kivánó a jegyzőket figyelmezteti. Egy gomb megnyomására a jegyzői székek feletti fekete táblán az illető képviselő neve jelenik meg transparent betükben, s egy tamtam ütés ád jelt.

Ugyanezen készülék szolgál a szavazásoknál. Minden kérdés névszerinti szavazással döntetik el, s a hajdan annyi időt pusztító szavazás most öt percz alatt megy végbe. Első percz: elnök fölteszi a kérdést, a kik elfogadják a javaslatot, szavazzanak igennel. Ekkor az elfogadók megnyomják villanygépeik gombjait s neveik előállnak a ház falán magasra emelt táblán. Második percz: a gyorsirók leirják a neveket. Harmadik percz: a leirt nevek eltünnek, szavaznak a megtagadók. A nemre szavazók nevei tünnek elő. Negyedik percz a gyorsiróké. Ötödik percz: jegyzők felolvassák a számokat, elnök kimondja a többséget. Tévedés, rosszul hallott szavazat, kimaradt név nem fordulhat elő.

Ezen rendezés mellett az országgyülés, daczára a megszaporodott teendőknek, nem tart tovább a négy téli hónapnál. A legkeményebb budgetvita véget ér három nap alatt. Az országgyülés egyedül törvényhozási czélokra van berendezve, s minden hajdani regényes szinezetétől megfosztva.

S még két tényező járul hozzá, hogy minden poesist letörüljön a képviselőház üléseiről. Egyik az optica, másik az acustica.

A felülről világító villany-fény úgy van alkalmazva, hogy a képviselőket teljes világításba helyezi, ellenben a karzatokat mély homályban hagyja, úgy, hogy a képviselő soha sem tudja, hogy ki hallgatja őt a karzaton? De hiába is hallgatja akárki, mert nem hallhat a beszédéből semmit; a terem acusticai berendezése szerint a szónokot csak lenn hallják meg, fenn a karzaton csak azt látják, hogy a szája tátog, a keze billeg s a szemöldöke rángatózik.

Ezért azután nincsenek is többé azok a ragyogó szónoklatok mint hajdan. A vitatkozást elébb a klubokban végzik el, s a teremben már csak a klubok határozatainak védelmére kiküldött szónokok beszélnek. Kérvényeknek csak a czímei, interpellátióknak csak a kérdő pontjai olvastatnak fel.

A képviselőházban a saját székében minden képviselő folytathatja a hivatásával együtt járó polgári munkáját. A kereskedő készítheti számláit, a festő rajzolhat, az iró szaporíthatja a betüket, csak olyan foglalkozást nem szabad űzni, mely a szomszédokat zavarná, és aludni sem szabad.

Ellenben tetszés szerint mulathat mindenki a termen kívül a mulatságra és társalgásra szánt helyiségekben, s nem egyszer megesik, hogy a fontos kérdések fölötti szavazások alkalmával egynémely cselszövő az országház melléktermeiben érdekes hang- és énekversenyeket rendez, s ezekkel az ellenpárt szavazóit ravaszul visszatartóztatja. Ez meg van engedve.

A buffetben minden párt találkozik. A Hébék szépek és fiatalok. Feleséges képviselők a legszorgalmasabb országház-látogatók. Minden adag sonka és pogácsa mellé egy górcső is adatik, melyen át a képviselő megvizsgálhatja, hogy nincs-e a sonkában trichin, vagy a pogácsában zeidium? (E nélkül egyik párt könnyen megmérgezhetné a másikat.) Ugyanazon górcső alatt mindenki megvizsgálhatja a bankjegyet, melyet kapott, vagy visszakapott, ha nem hamis-e? Miután, hogy ez időben az államjegyeket kukoriczapapirosra nyomtatják, melyet az állami gyáron kívül másnak nem szabad gyártani; ez azonban nagyon hasonlít a bámbuszpapiroshoz, s azon tömérdek hamisítvány forog közkézen, a górcső pedig elevenen kitünteti a különbséget a kukoricza és a bámbusz sejtjei között.

Mindezekből megtanultuk azt, hogy a XX-ik században képviselőnek lenni nagyon mulatságos dolog – a termen kívül; – nagyon egyhangú és prózai azonban a termen belül.

A felsőháznál azonban ez mind másképen van.

Annak a tagjai még mindig kardosan és díszruhásan jelennek meg; ott még fényes szónoklatokat tartanak műnyelven, klasszikus kidolgozásban; ott még édes pillantásokat váltanak a karzati szépségekkel; ott még rangfokozat szerint ülnek osztályozott karszékekben; az elnök megnyitja és bezárja az ülést, s a szavazásnál mindenki fejenként felhivatva, mondja ki helyéről fölállván, az igent, vagy nemet.

Az eddig elmondottak összevetéséből meg lehet itélni, minő óriási parlamenti harcz lehetett az, mely a Bárány által benyujtott törvényjavaslat fölött egész hónapot igénybe vett már.

Ez a Bárány egy huszonnyolcz éves ifju volt; ki legifjabb korában a földet körülhajókázta, még pedig az északi tengernél elkezdve a Franklin-öblön, a Behringszoroson át, le a Magellán átjárójáig a déli poláris tengeren keresztül; a tapasztalatban és tudásban gazdag, vagyonos és vállalkozó, szerencsés és deli.

Őt tartják a szabadelvü cselekvő párt vezérének.

Az általa benyujtott törvényjavaslat a szerzetek eltörléséről ezen egész hónap alatt számos peripetiákon ment keresztül.

Nagy mesterség volt a pártokat úgy csoportosítani, hogy ez elfogadtassék. Mivel hogy minden pártban voltak, kik azt ellenezték, a kik féltek tőle s nem akartak felelősök lenni a következményeiért, s az ellenfél is minden furfangját elővette, hogy a törvényjavaslat megbuktatására hatalmas ellencoalitiót hozzon létre.

Egyszer az ó-conservativek egyesültek közjogi ellenségeikkel, a dél-szlávokkal, a szerzetek védelmére. Alig sikerült azt a ligát szétrobbantani, már meg a bankárconsortium lett megnyerve az ultramontanoknak, kiket a katonai párt is követett.

A vita folyama alatt az indítványozó párt szónokaihoz egyremásra jöttek a küldöttségek választó kerületeikből, nagy fenyegetőzésekkel, hogy soha sem fogják őket megválasztani többé, ha a javaslat mellett szavaznak. S záporként omlott a kérvény a képviselőház asztalára, ezernyi aláirásokkal, a zárdák eltörlése ellen.

Egyes képviselők minden uton módon körülhálóztattak: egyik szerelmes volt egy leányba, annak az apja kikötötte, hogy leendő veje a törvényjavaslat ellen szavazzon; másiknak adósságai voltak, annak a váltóit összevásárolták s fenyegetőztek, hogy csőd alá helyezik, ha a szerzetek ellen szavaz; harmadiknak a feleségét bolygatták fel, hogy a férjét sírja agyon. Negyediket párbajra hivták, belekötelőzködve. Ötödiket az orvosával vétették rá, hogy egészsége helyreállítása végett utazzék el Egyptomba. Hatodiknak jó bérletet igértek, ha mandátumáról lemond. Hetediknek sajtópert akasztottak a nyakába s becsukatták. A fiatalját meghivták az előkelő grófi házakhoz estélyekre, s adtak nekik alkalmat a bálkirálynékba beleszeretni. Mind valamennyit gyanusították communisticus, saintsimonisticus törekvésekkel; elhiresztelték róluk, hogy rablás, szentségtörés, istentelenség, a mire törekszenek s fenyegették őket a király, a dynastia, az Isten és a nép haragjával. Beverették az ablakaikat, felmondatták a kölcsöneiket, kizárták őket a társaságból.

Mind ez nem ártott meg nekik. Többségük volt az alsóházban.

Ekkor más furfanghoz nyultak. Feluszíták a szélső tulzó elemeket, hogy azok hajtsák túl az indítványt, olyan térre hajszolva azt, a hol aztán meg kell buknia.

Ez nem sikerült.

Bárány pártja oly ügyesen formulázta s oly gyakorlati térre állította indítványát, hogy a míg az egyfelől a hierarchiára mért egy nagy csapást, másfelől a kivivandó sikert egészen az autonom egyház részére biztosítá. Egyszerre támadó és védő volt a helyzete. Támadott a jezsuitismus ellen s védett a nihilismus ellen. (Mi különbség a kettő között? Az, hogy a jezsuita az álczázott nihilista, s a nihilista az álczátlan jezsuita.)

Tíz módosítvány tartóztatta fel egymás után a törvényjavaslatot.

A tizedik kisérlet után győzött Bárány indítványa a ház két-harmadrésznyi többségével! – De hátra még a felsőház!!

Érdekes ülések most már csak a felsőházban vannak.

A képviselők még a klubokban elvégzik a véleménycserét, s a kültermekben a párt-cselszövényeket, alkudozást; benn a teremben már csak az ott künn megállapított vélemények adatnak elő, lehető szárazan. Tele ház előtt ritkán beszél már valaki, s a jelenlevők is, kik helyeiken ülnek, valami mással foglalkoznak, irnak, vagy olvasnak, míg a szónok beszél. Csak az eredmény a főkérdés: Kié a többség? Azt is egy nappal előbb tudja már minden ember; mert a klubbok próbaszavazást tartottak.

Hanem a felsőház! Ah, az most a szónokok Wartburgja! Itt élvezhetők még a hajdankor szellemi tornái, ragyogó szónoklatok, patheticus philippikák, homileticai, oratoriai és dialecticai remekművek: itt történik még meg, hogy egy lángoló szónoklat magával ragadja a gyulékony keblüeket; itt maradt még meg a hajdankori országgyülések romanticája.

Maga a külső alakja is megfelel az ünnepélyes szinezetnek.

A főpapi öltönyök: a bibor mozzeta, az aranyos virágos szövetű paramentek, a selyem casulák, vegyülve a tábornokok fényes egyenruháival, a megyék küldötteinek s a születési aristocratia tagjainak díszköntöseivel, megható ellentétet képeznek a tudóstársaságok, főiskolák, egyetemek, bevett vallásu egyházkerületek egyszerű fekete díszruhás képviselőivel.

S a hol ennyi egyházi szónok, tanár, megyei celebritás van egy csoportban, kiknek mind hivatása, müvészete, szenvedélye a szónoklat, hogy maradna ott el a ragyogó rhetorikai harcz? melyet azonfölül nem is korlátoznak a plebejusok számára feltalált s mechanice végrehajtható házszabályok, sem más oly törvények, miknek a fakó halandók alá vannak vetve. A «felkent» szónok, fején a szent chrysmával, szabadon megbirálhat, lemennydöröghet, elitélhet, excommunicálhat mindenkit, a fölséges koronás királytól elkezdve a fölséges mezitlábos népig, és azért őt még csak rendre utasítani sem szabad. Hol pap, katona, főnemes és tudós vitatkoznak együtt, ott még csak személyes elégtételvevésről sem lehet szó. Tehát itt korlátlan szólásszabadság uralkodik, a szabadon eresztett szenvedély egész teljes fegyverzetében.

Az volt a «nagy hét!» Mikor az alsóház által elfogadott törvényjavaslatot a felsőház előtt megvitatták.

A törvényjavaslat készítőjének nagy gondja volt rá, hogy az ne álljon egynél több paragraphusból, mely így szól: