Part 2
Lu. Én meg hála Istennek, egyetlenegyet se ismerek. Hát gyorsan… vaktában… egyet a telefonkönyvből! _Maga elé húzza a telefonkönyvet._ Így vaktában hirtelen felcsapjuk és azon az oldalon az első ügyvéd legyen az! _Hirtelen kinyitja a telefonkönyvet._
_Mind a ketten odahajolnak, nézik, suttogva… «S… S»._
Lu. Megvan! Dr. Spórum Miksa, Fehérvári-út 104. Telefon: 911–19.
Főpincér. Sohse hallottam.
Lu. Én se.
_Kiírják gyorsan egy cédulára._
Lu. Ezt gazdaggá teszem.
Főpincér. És ha már gazdag?
Lu. Holnap tudni fogok róla mindent. Ha gazdag, nem kap semmit. De biztos, hogy szegény. Ne félj, én csak akkor csinálok hibát, ha gondolkozom. Ha így vaktában, találomra csinálom, biztos, hogy a legjobbat találom! Fogadni mernék, hogy ez a legszegényebb ügyvéd a városban! Vagy vagyok tündér, vagy nem!
Főpincér. És ha nős?
Lu. Akkor sohse tudja meg, hogyan jutott a dologhoz. Csak jön az égből a nagy szerencse. Konrád hallgat. Ő nagy gentleman.
Főpincér. És ha…
Lu. Ne kérdezz annyit. Nálam nincs logika, csak ösztön! _Elteszi a cédulát._ Így ni. Istenem! Milyen szép! Milyen izgalmas! Milyen boldogító érzés! Most éjfél van, valahol alszik egy ágyban egy szegény ember és nem tudja, hogy ebben a pillanatban már boldog és gazdag! Így dolgozik egy tündér!
Főpincér. Mindenesetre kérj tőle proviziót.
Lu. Pfúj. Egy tündér és provizió!
Főpincér. Ez nagyon gyakran előfordul.
Lu. Nem. Én nem csalni akarok, hanem csodát tenni.
Főpincér. Nahát, én attól félek, hogy ebből baj lesz! _Feléje mozdul._
_Konrád belép, örömtől ragyogó arccal._
Főpincér _hirtelen elfordulva a nőtől_. Parancsol ásványvizet, méltóságos asszony?
Lu _affektálva_. Köszönöm, pincér, nem kell.
Főpincér. Kérem, méltóságos asszony.
Lu. Nos? Nos? Az arcáról úgy látom, hogy jó hírt hoz!
Konrád _boldogan_. De még milyen jó hírt, asszonyom! Megbízottaim az egész vonalon győztek! Avagy, hogy értelmesebben beszéljek: egymilliós üzletet reméltünk és másfélmilliósat kötöttünk!
Lu. Ah! Ön boldogít, elnököm!
Konrád. A tündér szerencsét hoz! Erre iszunk! _Főpincér tölteni akar._ Jól van, barátom, kimehet, majd én töltök. _Főpincér kimegy._ Érdekes, ez mindig itt marad, ha én kimegyek!
Lu. De uram!
Konrád. Gyűlölöm ezt a pincért. De hagyjuk őt most. Hol hagytuk el? Láttam az arcán, hogy végre megtudhatom, ki a férje. Nos, a nevét!
Lu. Gazdaggá teszi?
Konrád. De mennyire! És rögtön!
Lu. Esküszik?
Konrád. Esküszöm!
Lu. Ah! Itt a nagy pillanat! Megmondjam? Ne mondjam?
Konrád. Nos? Nagyon kérem!
Lu. Dr. Spórum Miksa!
Konrád. Végre! _Mohón írja fel a nevet._ Címe? Telefonja? Benn van a telefonkönyvben?
Lu. Lássa, ez az egy biztos.
Konrád. Meg lesz velem elégedve, kis Lu! Már holnap hallani fog rólam! Ein Mann, ein Wort! Holnap ilyenkor már alá lesz írva a megbízatási okmány!
Lu. Csak az istenért, csinálja ügyesen. Engem ne is ismerjen.
Konrád. Az csak természetes, asszonyom. Gentleman vagyok.
Lu. Ezt kissé sokszor mondja, elnököm, de nem baj. Az istenért… ne is sejthesse Miksa, hogy én voltam az, aki… Megölne!
Konrád. De asszonyom! Azt fogom mondani, hogy az amerikai követségen ajánlották.
Lu. És egy szót se arról, hogy engem ismer!
Konrád. De asszonyom! Elég a becsületszavam, hogy megnyugtassa?
Lu. Elég. Köszönöm. Oly boldog vagyok, hogy Miksát boldoggá tehetem!
Konrád. És én boldog vagyok, hogy önt boldoggá tehetem!
Lu. Ah, azért mégis csak szép egy ilyen finom párbeszéd!
Konrád. _Melléje ül._ Végre, végre, csakhogy kezdi jól érezni magát! Most már akár ne is jöjjön az államtitkár! Úgy-e?
Lu. Igaza van… ittam is egy kicsit… bátrabb vagyok… és maga oly jó hozzám… maga aranyos ember… _Mozdulat, mindkét részről._
_Főpincér kitárja az ajtót._
Főpincér. Dr. Metz államtitkár úr!
_Államtitkár belép szmokingban, részegen. Meghajol._
Lu. Maga megváratott egy hölgyet, államtitkár!
Államtitkár. Ezer bocsánat! _Kezet csókol._
Lu. Üljön le, egyen, igyék és társalogjon.
Államtitkár. Köszönöm. _Leül tétován._
Lu. A székre, méltóságos uram, ne a szék _mellé_.
Államtitkár. Forró köszönet az igazán praktikus tanácsért.
Lu. Hallom, ön ittas, államtitkár!
Államtitkár. Valóban, asszonyom.
Lu. Csodálom. Egy államtitkár!
Államtitkár. Emberek vagyunk!
Lu. Egyáltalán, hol államtitkár ön?
Államtitkár. A minisztériumban.
Lu. És mit államtitkol?
Államtitkár. A személyi ügyek referense vagyok… tőlem függnek a címek, a rangok, tanácsosok, főtanácsosok!
Lu. Ez mind öntől függ?
Államtitkár. Igen. Ezek kényes dolgok, és állítólag bennem van a legtöbb tapintat az összes élő államtitkárok közt.
Lu. Hatalmas ember! És képzelem, milyen szigorú!
Államtitkár. Bizony! De ha valaki csak egy kicsit is kedves hozzám… oh, elragadó asszony… annak olyan vehemenciával állok szolgálatára, hogy… _feléje nyúl_.
Lu. Mily fájdalmas meglepetés, államtitkár! Ön nyulkál?
Konrád. No! No!
Államtitkár. Mi az, féltékeny vagy?
Lu. Ő borzasztóan féltékeny! És ön ne felejtse el, hogy ön egy kimondott érzéki férfiszépség! _Konrádhoz_. Mondja, az államtitkár urat is meg tudná ölni?
Konrád. Önnel kapcsolatban feltétlenül. Nyugodt ember vagyok, de ha egy nő ilyeneket mond, elvesztem az eszemet.
Államtitkár. Zavarok talán?
Lu. Nem, nem. Csupán társalgunk.
Államtitkár. Miről?
Lu. A férjemről volt szó.
Államtitkár. Ah, ez engem is érdekel. Kit ne érdekelne a boldog férfi, aki ilyen kincset bír! Ezt az arcocskát! Ezeket a kezeket! Ezeket a lábakat! Ezeket a mellecskéket!
Lu. Pardon! Mely ledér hang?
Konrád. Barátom, más tónust kérünk, őnagysága férjes asszony, egy előkelő ügyvéd neje.
Államtitkár. Ah!
Lu. Hát mit gondolt?
Államtitkár. Azt nem mondom meg. _Nevet._
Lu. Na hallja, ha magában van a legtöbb tapintat az összes államtitkárok közt, akkor tiszteltetem a többit!
Államtitkár. És milyen ember az a boldog férj? Hogy néz ki?
Lu. Jól.
Államtitkár. Fiatal? Öreg?
Lu. Öregebb, mint a Sonny Boy és fiatalabb, mint Tutankámen.
Államtitkár. Magas? Alacsony?
Lu. Magasabb mint a küszöb, és alacsonyabb, mint egy felhőkarcoló.
Államtitkár. Szőke? Barna?
Lu. Hogyis mondjam: kellemes.
Államtitkár _részegen nevet_. Egy új szín! Kellemes! Haha! És mondja kérem… Dr. Kellemes már ismeri Konrád urat?
Lu. Nem.
Államtitkár. Pedig ő nem rossz ismeretség egy ügyvédnek! Van dr. Kellemesnek több ilyen jó ismeretsége? _Nevet._
Lu. Kérem, elnök, védjen meg! Az államtitkár tapintatlan!
Konrád. De méltóságos uram! Méltóztassál kérlek alássan megengedni, de őnagysága olyan érzékeny, mint egy mimóza. Ne hervaszd el!
Államtitkár. Mimóza? Ez nagyon jó.
Lu. Mit akar maga evvel a mimózával? Ez az úr olyan goromba, hogy attól egy tölgyfa is elhervad.
Államtitkár. Tölgyfa? Ez még jobb.
Konrád. Igazán asszonyom… very sorry…
Államtitkár. Mondja, cicus… És minden… jó ismeretséghez… így jut dr. Kellemes?
Lu. Ez borzasztó! Hagyja ezt abba, kérem. Elnök, védjen meg!
Konrád. De méltóságos uram!
Államtitkár. _dadogva_ Dr. Kellemes! Dr. Sonny Boy! _Nevet_. Dr. Cicus!
Lu _nagyon mérges_. _És ő is részeg kissé._ Nem tűröm, hogy a férjemet gúnyolja! Ez lovagiatlanság! Szégyelje magát!
Konrád _rémülten_. De nagyságos asszonyom! De méltóságos uram!
_Félrehuzza suttogni az államtitkárt._
_Főpincér bejön, tölt, közben odasúg Lu-nak._
Főpincér _súgva_. Mért izgatod magad?
Lu _kiáltva_. Ha én azt mondtam, hogy a férjem, akkor tiszteletet követelek neki!
Konrád. De nagyságos asszonyom! A pincér előtt!
Lu. Akár pincér előtt, akár pincér mögött, nekem mindegy, én megvadulok, ha a férjemet gúnyolják!
Államtitkár. Asszonyom, én… _nevet_… én… _nem tud beszélni a nevetéstől_.
Lu. Menjen haza és aludja ki magát! Pincér, hozzon nekem egy autót! Elnök, kérje a számlát! Nem maradok itt, ahol az uramat rágalmazzák!
Konrád. Ejnye, ennyire szereti az urát?
Lu. Igenis, szeretem. Szeretem és tisztelem! Talán meg akarja ölni?
Konrád. Isten ments! Épp ellenkezőleg!
Lu _zokogva_. Nem maradok itt! Kérje a számlát! Maga meg hozzon egy autót, pincér!
Államtitkár. Asszonyom, sajnálkozásomat fejezem ki!
Lu. Menjen a pokolba!
Konrád _főpincérhez_. Kérem a számlát!
Lu. És egy autót!
_Főpincér kimegy._
Lu _kitörve_. Nem hagyom szegény férjemet! _Az asztalt üti._ Nem hagyom! _Egy poharat vág a falhoz._ Nem hagyom!
Konrád. De asszonyom, ebből botrány lesz!
Lu. Mégse hagyom szegényt! Most otthon görnyed az íróasztalánál, dolgozik… mialatt itt… miattam… sértegetik, kinevetik! _Zokog._
_Az urak csitítják._
Államtitkár. Nem marad más hátra, mint hogy távozásommal járuljak hozzá a helyzet tisztázásához. Ajánlom magamat. És kérem, máskor is híjjanak, ha így kedélyesen együtt vannak. _Sértődötten távozik._
Lu. Nagyon jó! Még ő van megsértve!
Konrád. Na, én se leszek az idén méltóságos úr!
Lu. Szívesen arculütöttem volna ezt az urat!
Konrád. Hogyan? Ez a pici kéz erre is képes?
Lu. Ha igazán mérges vagyok? Hogyne! Akkor kicsúszik a kezem!
Konrád. Magától még az is édes lehet!
Lu. Jobb, ha nem kívánja, elnököm!
_Főpincér belép._
Főpincér. Itt a számla, méltóságos uram. _Lu-hoz._ Az autóért elküldtem, méltóságos asszonyom.
Konrád _a számlát nézve_. Pincér, ebben a számlában szörnyűségek vannak.
Pincér. Szörnyűségek, méltóságos uram? Hogy lehet az?
Konrád. Nem szoktam szólni, de ami sok, az sok. Kaviár százhúsz?
Lu. Elnök, ez nem szokás.
Konrád. Kérem. _Mérgesen fizet egy nagy bankóval._
_Főpincér kimegy a pénzzel._
Lu. És most maga menjen el előbb. Úgy menjünk, ahogy jöttünk.
Konrád. De mi értelme…
Lu. Ne tegyen idegessé! Engedelmeskedjék, ha valamit parancsolok! Nekem nagyon kell vigyáznom! Még mindig nem érti?
Konrád. De értem, asszonyom. Csak úgy gondoltam, hogy diszkréten, óvatosan, egy taxin hazakísérhetném…
Lu. Isten ments! Maga úgyis itt lakik a hotelben, csak menjen haza. Majd én egyedül! Szegény Miksa nagyon féltékeny! _Miksa neve említésére megint sírva fakad._
Konrád. És mikor látom, édes?
Lu. Holnap.
Konrád. Mikor.
Lu. Este tízkor. Úgy, mint ma. Jöjjön értem a cukrászdába. De csak a soffőrt küldje be.
Konrád. Köszönöm! Köszönöm! Remélhetek akkor? Hadd örüljek előre!
Lu. Maga egy drága ember. Mindenesetre elvárom, hogy villámgyorsan teljesíti első ígéretét.
Konrád. Én? Akár most elrohanok a férjéhez, és felköltöm álmából.
Lu. Isten ments! De minél gyorsabban intézkedik, annál megbizhatóbb benyomást tesz! – Most menjen aludni!
Konrád. Csak egy biztató szót! Remélhetek holnap? Ah, válaszoljon, válaszoljon!
Lu. Ah, te! _A keblére borul._
_Hosszú, szenvedélyes csók._
Konrád. Ah, az első csók. Megőrülök, én megőrülök!
Lu. Te ne őrülj meg, hanem cselekedjél. Mégpedig gyorsan és okosan.
_Főpincér belép._
Főpincér. Itt az autó, méltóságos asszony. _Tányért nyujt aprópénzzel Konrádnak._ Ez visszajár, méltóságos uram!
Konrád. Még vissza is kapok? Csudálom! _Nyúl utána._
Lu _Konrádhoz_. Hagyja csak elnök. _Főpincérhez._ Az mind a magáé.
Főpincér. Köszönöm.
Lu. És most távozzék, elnököm. Pá!
Konrád _kezet csókol_. És engedje meg, hogy én kérjek bocsánatot, amért az államtitkár…
Lu. Jó, jó, elnököm! A viszontlátásra!
_Konrád elmegy. Lu egyedül marad a főpincérrel. Öltözik._
Lu. Látod, mit tettem egy ártatlan emberrel?
Főpincér. Melyikkel?
Lu. Miksával. Nevetség és gúny tárgyává tettem! Most már tartozom is neki elégtétellel. Nekem van felelősségérzetem! És ez az államtitkár úr elégtétellel tartozik neki!
Főpincér. Ordináré ember.
Lu. Nagyon ordináré… _Elmosolyodik_… de engem boldoggá tett.
Főpincér. Hiszen sírtál!
Lu. A boldogságtól. Oly jó volt valakit védeni, valakihez tartozni! Oly jól sírtam! Oly hálás vagyok neki, hogy bántotta szegény jó Miksát!
Főpincér. Ha Miksa ezt tudná, talán megverne téged!
Lu. Még akkor is! Nekem kell ez a Miksa! Te… nekem annyi szívem van, és nincs hozzá senkim! Oly egyedül vagyok!
Főpincér. Ajánlkozhatom?
Lu. Már megint? Ugyan eredj. Most?
Főpincér. Randevút adtál neki holnapra…
Lu. Igen.
Főpincér. Döntőt?
Lu. Mondjuk: elődöntőt. Az ember sohse tudhatja. Azt hiszem, most végre sikerülni fog! És, ne felejtsd el, most már talán könnyebben fog menni, mert van kiért. Mért nézel úgy?
Főpincér. Nem is nézek úgy.
Lu. Fáj?
Főpincér. Mit tagadjam?
Lu. Ugyan! Te jóbarát vagy!
Főpincér. Jobb, mint gondolod.
Lu. Én a legjobbat gondolom.
Főpincér. Én szeretnélek téged elvenni feleségül.
Lu. Most? Te csacsi. Épp most?
Főpincér. Kínálnak nekem a külvárosban egy jó kis vendéglőt. Rendes, tiszta, nyugodt életed lehetne. Kis ház, kert, gyerekek.
Lu. Hány gyerek?
Főpincér. Minden évben egy.
Lu. Ah, ez az én álmom! _Sóhajt_. De most nem aktuális! Ne állj útjába a szerencsémnek!
_Főpincér kezet csókol neki._
Lu. Mért csókolsz kezet?
Főpincér. Megköszönöm, hogy engem is gazdaggá tettél. _A számlát mutatja._ És hogy az aranytárcát megtaláltad.
Lu. Nagyon szívesen.
Főpincér _halkan_. Hazakísérhetlek?
Lu. Nem. Hova gondolsz?
_Főpincér lehorgasztja a fejét._
Lu. Azért ne ess kétségbe. Várj. Türelem. Sorrakerülsz te is. Ne félj, nem hagylak szenvedni. Én senkit se hagyok szenvedni. Add ide a köpenyemet. _És mialatt a főpincér rásegíti a köpenyt és ő kifelé indul._ Az államtitkár ki fogja nevezni Miksát tanácsosnak! Majd adok én neki! Ah! Miksa most mélyen alszik valahol, messze, ebben a nagy városban, az éjszakában, és nem tudja, hogy holnap gazdag lesz és előkelő… Oh, hogy’ izgatja ez a fantáziámat! Egész éjjel nem fogok tudni aludni! És most csókold meg még egyszer a kezemet.
Főpincér. Megint?
Lu. Tudja Isten… ma erre vagyok beállítva!
_Főpincér kezet csókol._
Lu. Így! _Az ajtóhoz suhan, visszamosolyog a főpincérre._ És most… _az ajtó csöndesen, lassan, magától kinyílik._… adieu! _Kisuhan. Az ajtó csöndesen, lassan, magától becsukódik._
FÜGGÖNY.
MÁSODIK FELVONÁS.
_Dr. Spórum irodája. Másnap. Egyszerű, de rendes iroda. Dr. Spórum háttal a közönségnek kis asztalkánál ül és éppen befejezi ebédjét. Fatálcáról evett disznósajtot. Sört ivott. Karolin kisasszony szolgált fel, most mellette áll és nézi, ahogy eszik. Dr. Spórum 48 éves, roppant ápolt külsejű, nagyképű ember, óriási nagy, szépen ápolt szakállal. Karolin a titkárnője, egyszemélyben irodavezetőnője is, csinos, erélyes, pápaszemes, ügyes és hűséges nő._
Dr. Spórum. Még csak nem is nézek magára, Karolin kisasszony és mégis tudom, mit gondol.
Karolin. Ugyan, mit gondolok, ügyvéd úr?
Dr. Spórum. Azt gondolja, amit minden délben gondol: hogy szégyelheti magát egy dr. juris utriusque, köz- és váltóügyvéd, aki negyvennyolc éves korában csak ennyire vitte, hogy disznósajtot ebédel egy krigli sörrel.
Karolin. A pénz nem boldogít, ügyvéd úr.
Dr. Spórum. Az igaz. Engem még sohse boldogított. Mert nem akart. De azt hiszem, ha valakit _akar_ boldogítani, akkor tud boldogítani.
_Csöngetnek. Dr. Spórum feláll és íróasztalához megy._
Dr. Spórum. Csöngettek. Biztosan megint valami számla. Csak ez az elseje ne volna. Nézze meg, ki az! _Rágyujt._
Karolin. Nem kliens, az biztos. _Kimegy, visszajön egy cédulával._ Telefonszámla. «Dr. Spórum ügyvéd felhívatik, stb.» Ha nem fizetünk huszonhárom ötvenet, kikapcsolják a telefont.
Dr. Spórum. Nem fizetünk. Huszonhárom ötvenet? Ezek meg vannak őrülve! Hol vegyek én huszonhármat? Még huszonhárom fillért se tudok fizetni. Bánom is én, kapcsolják ki. Dobja ki!
Karolin. Már kidobtam.
Karolin. _Szeretettel szól._ Ön ideges.
Dr. Spórum. Ne maceráljon, kérem.
Karolin. Nem macerálom, én konstatálom.
Dr. Spórum. Hát ne konstatáljon, kérem. «Ön ideges» – ez egy orvosi diagnózis. Ön pedig nem orvos. Ön jogász.
Karolin. Kérem.
Dr. Spórum. Nahát. – Ideges vagyok, igen. Borzasztó ez az elseje. Minden számla ma jön. Egyiknek se fizetek, de azért borzasztó. Ne nézzen olyan jelentősen: tudom, még önnek se fizettem. Legyen nyugodt, ön az egyetlen, aki megkapja a pénzét.
Karolin. Nagyon meg vagyok tisztelve.
Dr. Spórum. Ne gúnyoljon, Karolin kisasszony. Nekem nagyon rosszul megy. Ön igen rossz helyen irodavezető. Nincs ebben a városban még egy ügyvéd, akinek ilyen rosszul megy. Nem tudok aludni a gondoktól. Egész éjjel a bibliát olvasom. Csak abban van még egy kis vigasz. Én nem kellek a jogkereső publikumnak, mert erkölcsi alapon állok.
Karolin. _Kiviszi az edényt és rögtön visszajön._
Dr. Spórum. Mi volt az előbb az a telefon? Ki keresett? Mutassa a cédulát. _Olvassa_. «S. Konrád, az United Technical Trust elnöke.» Mit akar ez tőlem?
Karolin. A titkárja telefonált, kérdezte, hogy ez az úr mikor jöhet ide. Üzleti ügyben. Azt mondtam, bármikor.
Dr. Spórum. Igen, gyermekem. Erkölcsi alapon állok, azért éhezem. Piszkos ügyeket nem vállalok. Barátaim nincsenek. A politikát útálom. Itt állok a tudományommal és a tisztességemmel úgyszólván ötvenéves koromban és szaklapokba írott jogi cikkekből tengődöm. Praxis semmi. Hogy fog ez végződni? Egy biztos: nem úgy, hogy lelépek a szigorú etikai alapról. Azt nem, Karolin kisasszony.
Karolin. Ön úgy ordít velem, mintha én azt kívánnám, hogy lépjen le az etikai alapról. Ellenkezőleg. Én azért rajongok önért, mert ilyen.
Dr. Spórum. Bár inkább gyűlölne a vagyonomért! _Piszkál az íróasztalán._ Szép kis pörök, mondhatom. Veréb kontra Hegymegi. Jövedelmez legjobb esetben egy pár cipőre valót. Sátori kontra Grünbaum. Jövedelmez a lehető legjobb esetben egy nadrágra valót. És legnagyobb pöröm: Róth kontra Irinyi! Két egész éjjel dolgoztam rajta!… Fogadni merek, hogy a negyedévi házbéremet se hozza be. _Félredobja_. És milyen rendetlen ez az íróasztal! És ott az a rendetlenség!
Karolin. Ön dobál össze mindent. Itt csak _egy_ tiszta, rendes és ápolt, az ön szakálla.
Dr. Spórum. Ön megint intrikál a szakállam ellen. Ez a szakáll az én vagyonom. Ez ad nekem tekintélyt, főleg a jogi szaklapoknál.
Karolin. Ha volna felesége, az levágatná.
Dr. Spórum. Még csak az kéne, család! Milyen jó, hogy nincs családom: így legalább egyedül koplalok. Nem szenved más is az én pechem, becsületességem és élhetetlenségem miatt. _Nézi a cédulát._ «President Konrád, New-Yorkból.» Biztos, valami rossz viccet csinált valaki a telefonon.
Karolin. Nem, kérem. Én is azt hittem először, és felhívtam a hotelt és azt a titkárt. Egy nagyobb megbízatásról van szó. Meg is állapodtam vele, hogy most jöjjön az az úr.
Dr. Spórum. Most?
Karolin. Egy órán belül jön, azt mondta.
Dr. Spórum. _Újra meg újra elolvassa a cédulát, csudálkozik._ Ilyen nagy férfiú az én szegény irodámban. És «egy nagyobb megbízatás!» Ki van zárva! A természetben nincsenek ugrások.
_Csöngetnek._
Dr. Spórum. Bemegyek a másik szobába, fogadja előbb maga, ha ő az! _El. Karolin kimegy, visszajön Lu-val._
Lu _belép_. Jónapot. _Nézi Karolint._ Ilyen szeretnék lenni, mint maga. Pont ilyen. _Sóhajt._ De nem tudok.
Karolin. Pardon… kérem…
Lu. Nem vagyok bolond, ne féljen. Ez csak egy sóhajtás volt, szöveggel. Dr. Spórum ügyvéd urat keresem.
Karolin. Milyen ügyben?
Lu. Privát. – Ön a segédnője?
Karolin. Igen. Kit jelentsek?
Lu. Doktor… _nem mondja tovább._ Gyorsan, kérem, csak egy szót: Spórum nős?
Karolin. Nem.
Lu _fellélekzik_. Hála Istennek.
Karolin. Mért? Csak nem akarja elcsábítani az öreg urat?
Lu. Öreg?
Karolin. Igen.
Lu. Csak nem nagyon?
Karolin. Na. Azért közelebb van az ötvenhez, mint a negyvenhez. _Kimegy._
Lu _egyedül marad, szétnéz_. Biztos, hogy szegény!
_Dr. Spórum belép. Komoly. Nagyképű. Ijesztő._
Lu _rémülten_. Dr. Spórum ügyvéd úr?
Dr. Spórum. Igen. Tessék helyet foglalni. Mivel szolgálhatok?
Lu _leül_. Jogi tanácsért jöttem.
Dr. Spórum. Azt mondta: privát ügy.
Lu. Nekem privát.
Dr. Spórum. A neve?
Lu. A nevemet később mondom meg. Előbb az ügyet.
Dr. Spórum. Tessék.
Lu. Én, kérem, egy állásnélküli Szentjánosbogár vagyok.
Dr. Spórum. Micsoda?
Lu. Moziban mutogatom a közönségnek a helyeket; kis zseblámpával csillogok a sötétben.
Dr. Spórum. Aha. Ismert rovar. Tovább, kérem.
Lu. Szabadnapomon, táncteán megismerkedtem egy nagyon gazdag nős emberrel. Megtetszettem neki. Ő útálja a kokottokat, kérem.
Dr. Spórum. Bánom is én!
Lu. De ez nagyon fontos, kérem, ez döntő fontosságú ebben az esetben. Útálja a kokottokat és a facér nőket. A nyakán is maradnak, és neki árt a nyilvános szerelem, és minden. És igaza is van. Igen helyes mentalitás. A legjobb egy férjes nő felé orientálódni.
Dr. Spórum. Gyerünk tovább, kérem. Ez eddig üres fecsegés.
Lu. Hát táncoltunk, kérem. A tangónál azt hazudtam neki, hogy férjes asszony vagyok, egy ügyvéd neje. Tangónál tudok legjobban hazudni. Ezt a kábító zene teszi –
Dr. Spórum. Tovább kérem, tovább. A lényeget! Amiért idejött!
Lu. Azért jöttem ide, mert most meg vagyok ijedve, kérem. Mi lesz, ha kiderül, hogy hazudtam neki? Mi ez? csalás, bűn? Mitevő legyek? _Sírva._ Jól megfizetek az ügyvédi tanácsért. _Sírva, de kacéran._ És minden tekintetben hálás leszek.
Dr. Spórum _feláll_. Hol a biblia? _Keresi és megtalálja a nagy bibliát._
Lu _rémülten_. Mi az? A bibliában van erre tanács?
Dr. Spórum. Nem. De ebben van a szemüvegem. _Kiveszi arany szemüvegét, felteszi, megnézi vele Lu-t._ Ön igen csinos.
Lu. Igen kérem, tudom. _Sírva_. Ezért üldöznek a férfiak.
Dr. Spórum. Üldözik?
Lu. Igen.
Dr. Spórum. Miért?
Lu. Mind fel akarnak világosítani nemileg.
Dr. Spórum. És ön?
Lu. Nyomorom miatt azon a ponton vagyok, hogy tisztességtelen életre térjek.
Dr. Spórum _megsimogatja_. Szegény szép könnyelmű gyermekem!
Lu _zokogva a keblére dől_. Ah, de jó az ön erős keblén. Milyen illatos a szakálla. _Szaglász_. Mi ez?
Dr. Spórum. Gyöngyvirág. – Térjünk a dologra. Csak egy kérdésem van: kapott-e ön tőle pénzt vagy értéket ezen a címen?
Lu. Milyen címen?
Dr. Spórum. Hogy ügyvéd neje.
Lu. Semmilyen címen nem kaptam még egy vasat se. Pár uzsonna, egy hideg vacsora, virág…
Dr. Spórum. Az nem számít. Ezt megkapta volna a nélkül is. Így tehát… _mintha leckét mondana_… könnyelmű eljárása, miután ugyan valakit ravasz fondorlattal tévedésbe ejtett és tévedésben tart, de ezáltal jogtalan vagyoni hasznot nem szerzett, a csalás jogi fogalmát nem fedvén, nem esik a Btk. 379. és következő paragrafusai alá. Nevet nem mondott, tehát nem forog fenn hamis név használatának kihágása sem, Kihágási Btk. 43. §§. Ön jogi szempontból teljesen ártatlan, gyermekem, e tekintetben teljesen megnyugtathatom. _Simogatta eddig is, de most merészen siklik le a keze._
Lu _sírva_. Milyen boldog lehet az a nő, kinek sorsa egy erős férfi kezében van!
Dr. Spórum. Bocsánat, kicsit elcsúszott a kezem.
Lu. Oh, kérem. Olyan csúszós anyagból van ez a ruha!
Dr. Spórum. Ne sírjon, gyermekem, örüljön, hogy csinos és fiatal! Ön előtt még ott van az egész élet!
Lu. Ön oly jóságos! Oly bizalomgerjesztő! Ön felbátorítja a szívemet.
Dr. Spórum. De kérem… csak kötelességem.
Lu. Ja igaz… kérem… az imént az elbeszélésből kifelejtettem egy jelentéktelen kis részletet. De nem hiszem, hogy ez jogilag fontos volna.
Dr. Spórum. Nos, mi az?
Lu. Kérem, ez az ember addig gyötört engem, amíg az állítólagos férjem nevét megmondtam neki.
Dr. Spórum. Hogyhogy?
Lu. Ott feküdt az asztalon a telefonkönyv, azt blindre kinyitottam és onnan kaptam ki találomra egy ügyvéd nevét.
Dr. Spórum. Kitűnő! _Nevet_. Csak úgy találomra?
Lu. Igen.
Dr. Spórum. Kitűnő! És ki az?
Lu. Ön.
Dr. Spórum. Micsoda?
Lu. Az ön nevét mondtam. Hogy ön a férjem.
Dr. Spórum. Hogy én vagyok… a férje?
Lu. Igen. Ön. Az ön neve volt az első azon az oldalon, ahol a telefonkönyvet felcsaptam. Balról, felül.
Dr. Spórum. Balról… felül…
Lu. Ön az előbb a nevemet kérdezte. Most megmondhatom: Dr. Spórumné vagyok.
Dr. Spórum _feldühödik_. Én önt ezért be fogom záratni!
Lu. De hisz az előbb azt mondta…
Dr. Spórum. Az más! Ön nevet mondott, tehát megtörtént a hamis név használata, mégpedig nem a kihágási Btk. 43. paragrafusa szerint, miután nem közhivatalnokkal szemben használt idegen nevet, hanem sokkal súlyosabban: mint tévedésbe ejtő ravasz fondorlat a Btk. 379. paragrafusa szerint. És az a hideg vacsora egy előkelő drága helyen százakba megy, az már érték, tehát jogtalan vagyoni haszon, amit ön a hamis név ravaszul fondorlatos hangoztatásával kicsiklandozott, ez pedig kimeríti a Btk. 379. § szerint a csalás fogalmát. Ez egy évig terjedhető fogház, vagy öt évig terjedhető börtön. Önt ezért bezárják. Ön ülni fog.