Part 1

A JÓ TÜNDÉR

VÍGJÁTÉK HÁROM FELVONÁSBAN, UTÓJÁTÉKKAL

ÍRTA

MOLNÁR FERENC

BUDAPEST

FRANKLIN-TÁRSULAT

magyar irod. intézet és könyvnyomda

KIADÁSA

_Előadási és minden egyéb jog fenntartva._

*

_Copyright Budapest 1930 by Ferenc Molnár._

Franklin-Társulat nyomdája.

A JÓ TÜNDÉR

SZEMÉLYEK

Lu _Gaál Franciska_ Dr. Spórum _Hegedűs Gyula_ Konrád _Góth Sándor_ Államtitkár _Hajmássy Miklós_ Karolin _Gombaszögi Ella_ Főpincér _Rajnai Gábor_ Titkár _Somló István._

(Öt néma személy: egy kis pincér, egy írnok, egy kárpitos, két munkás.)

_Először adták a budapesti Vígszínházban 1930. október 11-én._

ELSŐ FELVONÁS.

_Szeparé egy előkelő hotelben. Este. Három személyre van terítve. Pezsgő behűtve. A falnál asztalkán likőrök és gyümölcs. A háttérfalon, jobbról, ajtó._

_Főpincér és kis pincér némán foglalatoskodik._

_Egyszerre berohan Konrád. Átadja kabátját, kalapját. Szmokingban van. Kis pincér kiviszi a holmit._

Konrád _a főpincérhez_. Kérem, gyorsan, gyorsan! Azonnal menjen ki a mellékbejárathoz. Ott áll egy autó. Az autó le van függönyözve. Az autóban vár egy hölgy. A hölgyet feltűnés nélkül, diszkréten azonnal vezesse ide be. Egy szót se szóljon hozzá. Ne is köszönjön neki. És aztán azonnal kezdhetik a vacsorát szervírozni!

Főpincér _szolgálatkészen hallgatja ezt végig és kirohan. Pár izgatott pillanat szünet. Lu belép izgatottan, estélyi ruhában. Konrád lesegíti köpenyét._

_Lu elragadóan graciőz, kedves, kissé gyerekes, nagyon groteszk. Túlságosan finoman viselkedik, finom hangon beszél._

_Konrád erőszakoltan «finom», tulajdonképpen neveletlen, parvenü, mohó, komikus._

Lu _mosolyogva a szívére szorítja a kezét_. Ah, hogy dobog a szívem!

Konrád. De az Istenért, nagyságos asszonyom! Miért ez a félelem? Ez a túlzott óvatosság? Bujkálni! Külön-külön bejönni, nem együtt…

Lu. Nekem vigyáznom kell!… A férjem, jaj, a férjem!… Ha meglát valaki végem van!

Konrád. De hát, ahol az autóval megálltunk, az külön bejárata a hotelnek, a mellékutcából, direkt külön folyosóval a külön szobákhoz!

Lu. Nem ismeri a férjemet! Félelmes ember!… Ha itt egyedül lát meg valaki, mindig mondhatom, hogy egy barátnőmhöz jöttem, aki itt lakik a hotelben. De ha egy férfival látnak!… Kettesben! Isten ments!

_Pincérek bejönnek, némán szervíroznak kaviárt és osztrigát. Ezalatt hallgatás. Pincérek kimennek. Rögtön tovább folyik az izgatott dialóg._

Lu. Kérem, hol a barátja? Azt mondta, a barátja is itt lesz… Azt mondta: hárman leszünk! Kikötöttem! Direkt kikötöttem, hogy legalább hárman legyünk! Becsapott?

Konrád. Dehogy csaptam be! Nyugodjék meg, az Istenért! Hisz látja, itt a harmadik teríték. Kicsit későn szóltam az államtitkárnak. Már akkor elígérkezett egy politikai vacsorára. De itt van a vacsora ebben a hotelben. Az első emeleten. Egy bankett. És őméltósága megígérte, hogy megosztja az estét. Okvetlenül lejön később hozzánk, ide. Fantasztikus ez az óvatosság! Fél tőlem?

Lu. Én… nem akarok kettesben… szeparéban édelegni… Nem vagyok kokott!…

Konrád. De hát ez az idegekre megy, ez az izgalom… minden alkalommal!

Lu. Na, na! «Minden alkalommal». Harmadszor vagyunk együtt. Az első, az nem számít, amikor a tánc-teán megismerkedtünk. Mikor váratlanul hozzámlépett két úr: ön és barátja, ez az államtitkár… és bemutatkoztak… és _kacéran_ amikor ön mindjárt észrevehette a tekintetemen, hogy… dacára az államtitkár feltűnő férfiszépségének, én önt választottam…

Konrád _felbuzdulva_. Oh, édes kis Lu…

Lu. Megbeszélt találkozás csak kettő volt eddig. Számítsa össze. Ez a harmadik.

Konrád. Szép kis randevu! Mondhatom. Az egyik délután háromkor egy túlzsúfolt cukrászdában, a másik délután ötkor, egy tánc-teán, megint, mindig ezer emberrel együtt.

Lu. Ezt az izgalmat még el lehet bírni, kedvesem. Mit akar? Mindössze egy hete ismer.

Konrád. Ismerem? Ez túlzás. Csak annyit tudok, hogy úrihölgy, egy ügyvéd felesége. Ennyit mondott. Egyebet semmit. Titkolózik. Én mindent elmondtam magamról. Maga még a nevét se árulta el.

Lu. A nevem: Lu.

Konrád. Ez kevés.

Lu. Lu: vagyis Lujza.

Konrád. Ez már valamivel több, de még mindig nem elég.

Lu. Nem szebb így?

Konrád. Nem.

Lu. Olyan romantikus…

Konrád. Miért kínoz evvel a romantikával? Miért titokzatoskodik? Ez már rég nem divat. Más korban élünk. Ennek a kornak jelszava: a haladás. És semmi… hogy úgy mondjam… haladás nincs köztünk.

Lu. De uram! Mért ez a brutálisan kifejezett türelmetlenség!

Konrád. Mi célja van velem? Hisz látja, hogy megbolondulok magáért! Nem ismerek magamra!… Éjjel, nappal csak egy gondolatom van: maga. Megzavar a munkámban, az üzleti dolgaimban! Fel vagyok dúlva! Szerelmes vagyok, mint egy tizennyolc éves fiú! Miért jön velem, miért ül most is itt, ha nem szeret?

Lu. Türelem, türelem!

Konrád. Mindig ezt mondja. Meddig még?

Lu. Ki akarom ismerni. Én nem vagyok ilyen-olyan. Hányszor mondjam még? Asszony vagyok. Nekem skrupulusaim vannak. Nálam ez ritka és nagy eset. Nem holmi rövid, cinikus kaland.

Konrád. Oh drága, drága! _Mozdulat._

Lu. Türtőztesse magát, elnököm. Legyen kedves, és társalogjunk nyugodtan. Meddig marad még Európában?

Konrád. Sokáig. Lehet, hogy egy évig is. Amíg a fiókjainkat Középeurópában végig mind meg nem szerveztem. Három országban. Ez sokáig tart.

Lu. Akkor végleg visszamegy New-Yorkba. _Sóhajtva_. A feleségéhez!…

Konrád. Igen. Mért néz rám ilyen szemrehányóan? Magának meg férje van!

Lu. Ah, kedvesem! Milyen szörnyű az élet. Miért találja meg az ember ilyen későn az igazit?

Konrád. Ah, Lu! Megőrjít ezekkel a szívhangokkal!

Lu. Csak ne őrüljön meg, elnököm. Az sohse jó. Jaj, de mohó ember!

Konrád. Nézze… én belátom, hogy nem lehet valakit rögtön szeretni, átmenet nélkül. De azért vagyok ideges, mert érzem, hogy ön most van közvetlenül a döntés előtt. Az én boldogságom napok, talán csak órák kérdése. Nem tévedek, úgy-e? Ah! Mondja, hogy nem tévedek!

Lu. Nem hinném, hogy tévedne.

Konrád. Ah! Lássa! Hát… akkor… mikor? Mikor? Úgy szenvedek, mint egy… mint egy…

Lu. Türelem. Nálunk polgári asszonyoknál lassabb a tempó. Önök gazdag emberek meg vannak hozzá szokva, hogy… egy kokottot azonnal megkaphatnak. El van kényeztetve, elnököm!

Konrád. Ah! Ne beszéljen így! Mikor tudja, hogy a szerelmem épp a becsülésen alapszik! Azért szeretem, mert asszony, mert ez a szerelem veszéllyel jár mindkettőnkre, mert ön áldozatot hoz!…

Lu. No és… mert ön is nős ember. Ha egy kicsit tárgyilagosan gondolkozunk, önnek itt üzletileg és családilag is nagyon ártana egy nyilvános viszony!

Konrád. Milyen okos! Milyen okos!

Lu. _Mi_ hallgatunk. _Mi_ elbújunk. Íme, egy úriasszonynak megvannak a maga nagy előnyei. Ezért érdemes egy kis türelemmel lenni.

Konrád. Igen, igen. Igaz. Oly okosan beszél. Élvezet hallgatni. Belátom. És kérem, bocsássa meg ezt az ízléstelen sürgetést. Hozzájárul ehhez, hogy már igen régóta közelében sem voltam női lénynek… A hajón senki… egyéb utazásokon senki, senki, és most egyszerre az ön izgató közelsége, illata, tekintete… már egy hét óta!

Lu. Ön vad, uram! Jaj de vad! De ez rokonszenves. Bár amiket itt mond, ezek kizárólag… mondjuk: fizikai nyilatkozatok.

Konrád. És az is nyugtalanná tesz, hogy nem fogad el tőlem semmit. Oly jól esnék nekem, ha néha szabad volna egy-egy csekélységet…

Lu. De uram!

Konrád. Pedig tegnap is… az a szép rubint nyaklánc a kirakatban…

Lu. Elnök úr, ön megbánt engem ezekkel a célzásokkal.

Konrád. Még jó, hogy egypár szál virágot elfogad!

Lu. Azt igen. És még azt is csak az olcsóbb fajtából. De többet nem, uram. Ne legyen még csak látszólagos összefüggés sem az én esetleges meghódolásom és az ön anyagi ereje közt!

Konrád. Mily korrekt beszéd és mily… mily…

Lu. És mily előnyös önre nézve. Úgy-e?

Konrád. De asszonyom!

Lu. Nem, nem. Legyünk csak ismét tárgyilagosak: mi nem kerülünk sokba, ez is egyik előnyünk nekünk, tisztességes úriasszonyoknak. Bár tudom, ön gavallér, uram. Nem lord ön?

Konrád. Nem. Amerikai vagyok. Trust elnöke vagyok.

Lu. Ah! Az több, mint lord.

Konrád. Nálunk igen.

Lu. Hát még nálunk!

Konrád. Üzletember vagyok. Büszkén mondom, asszonyom: üzletember vagyok!

Lu. Oh, én különösen szeretem az üzletembereket, mert én nekik mindig szerencsét hozok!

Konrád. Még ez is? Angyal! Angyal!

_Mozdul feléje, de hirtelen abbahagyja._

_Pincérek bejönnek és hideg csirkét, salátát szervíroznak._

Konrád. Parancsoljon. Hideg csirke, francia saláta. Ami pedig a szerencsét illeti, nagyságos asszonyom, akár mindjárt ki is próbálhatjuk, mert ebben a pillanatban, ahogy itt ülünk, fontos üzleti ügyem dől el. Később majd fel kell valakit hívnom telefonon, hogy az eredményt megtudjam.

Lu. Na, most már magam is kíváncsi vagyok, hozok-e szerencsét, vagy nem!

Konrád _a pincérhez_. Kérem, hozza be a telefonkönyvet.

_A két pincér kimegy._

Lu _ijedten_. Szent Isten!

Konrád. Mi az?

Lu. Ez a pincér ismer engem! Borzasztó! Most veszem csak észre. Voltunk itt néhányszor vacsorázni az urammal. Ez a szemtelen direkt mosolyog rám. Mily meggondolatlanság volt idejönni! Mit fog ez gondolni?

Konrád. Ezzel törődik?

Lu. Na hallja! Hogy’ megmondtam, hogy nem akarok így… kettesben, szeparéban… mint egy kokott! _Idegesen_. Hol marad a barátja? Aztán, ha megint egyszer idejövünk vacsorázni az urammal, ez a szemtelen a szemembe fog vigyorogni!

Konrád. Azt nem teszi semmi pincér.

Lu. Istenem! Most olyan ideges vagyok! Jaj, de ideges vagyok! _Iszik egy kortyot._

Konrád. Kérem. Biztos, hogy pár percen belül itt van a barátom, az államtitkár. És ha hárman vagyunk, az már egy kis társaság. Nyugodjék meg. Ha rövid időn belül nem jön, érte megyek, fel a díszterembe, elhozom a bankettről erőszakkal!

Lu. Kérek egy cigarettát.

Konrád. Tessék. _Kiteszi dobozát és ott is hagyja az asztalon._ Rendkívül finom, nekem csinálják Egyiptomban.

Lu. Direkt önnek?

Konrád. Direkt nekem.

Lu. Mily előkelő luxus! _rágyujt_. Barátja, az államtitkár, igen szép férfi. És gentlemannak látszik, uram.

Konrád. Az is. Abszolút gentleman, asszonyom.

Lu. Oly bizalomgerjesztő. Külseje feltűnően kellemes. Modora rokonszenves. De soká nem várhatok rá. Az uramnak azt hazudtam, hogy színházba mentem egy barátnőmmel. Barátnőm megbízható. Elment egyedül a színházba és aztán telefonon elmondja nekem a darab tartalmát, hogy referálhassak az uramnak. Ah, lássa! Egy szabad nőnek nincs szüksége ilyen komplikált hazugságokra. De mi úriasszonyok rabszolgák vagyunk! – De uram, az idő múlik és az ön barátja nem jön. Ez így nem mehet tovább. Én nem turbékolok így pincérek előtt. Ezt sohse tettem. Menjen érte és hozza ide be. _Idegesen, türelmetlenül._ Azonnal menjen érte!

_Főpincér belép a telefonkönyvvel. Ki akar rögtön menni, de Konrád utána szól._

Konrád. Várjon, kérem. _Előveszi a telefonkönyvet._ Egy számot kell felhívnia.

Lu _ideges_. Most ne üzletet, kérem! Ha én kérem valamire! Menjen érte és hozza be! _Elveszi tőle a telefonkönyvet._

Konrád _fölkel, nevetve_. Jól van, zsarnok! Diktátor! Diktatricse! Mussolina!

Lu. Ne vegye rossz néven, elnököm! Au revoir!

Konrád. Asszonyom, én becsülöm ezt a mentalitást és boldog vagyok, hogy ebbe az irányba orientálódtam. _Kimegy._

_Pillanat szünet._

_Aztán a főpincér nyugodtan az asztalhoz lép, színültig teletölt egy poharat pezsgővel és nyugodtan, kényelmesen megissza. Aztán elkezdődik a dialóg: a pincér az ajtónál áll, rá se néz a hölgyre, Lu nem néz a pincérre, a helyén ül. Gyorsan, halkan folyik a párbeszéd._

Főpincér. Milyen szokatlanul finom hangon beszélsz te evvel az úrral.

Lu. Én nem beszélek. Én társalgok. Az istenért, el ne árulj! Úriasszonynak adtam ki magamat!

Főpincér. És miért vagy ilyen óvatos? Miért bujkálsz?

Lu. Éppen ezért. Hogy elhigyje. Azt mondtam neki, hogy egy ügyvéd felesége vagyok.

Főpincér. Miért mondtad ezt?

Lu. Hogy tiszteljen és becsüljön. Te… mi az: mentalitás?

Főpincér. Észjárás.

Lu. És mi az: orientálódni?

Főpincér. Tájékozódni.

Lu. Köszönöm.

Főpincér. A ruhád honnan van?

Lu. Kölcsönkaptam. _Sír._

Főpincér. Mért sírsz?

Lu. Könyörgöm, ne árulj el!

Főpincér. Ugyan. Hova gondolsz. _Szünet._ Rég nem láttalak.

Lu. Most nem járok ide teázni. Sokkal tartozom neked?

Főpincér. Az nem fontos.

Lu. Úriember vagy.

Főpincér. Mindig is voltam.

Lu. Megkapod. _Szünet._ Még szerelmes vagy belém?

Főpincér. Változatlanul. – Ezt mióta ismered?

Lu. Egy hete.

Főpincér. Szereted?

Lu. Nem. A táncteánál ismerkedtünk meg. Ketten voltak. Evvel a szép államtitkárral, akiért most kiment. Ő fixírozott. Bemutatkozott. Nem szeretem, de mondjuk: tetszik. Vagy mondjuk: nem is tetszik. Csak éppen, nagyon előnyös. Gazdag és szerelmes. De még nem volt köztünk semmi. Csak táncoltunk.

Főpincér. Tangót is?

Lu. Igen.

Főpincér. Az már félig…

Lu. Ne gúnyolj. Én nem szeretem, de ő szeret és tisztel. Mint férjes úrinőt. Ezen alapszik a szerelme. Ezért bánik velem ilyen finoman. Nézd, most is milyen finom helyre hozott! Ha tudná, hogy egy moziban jegyszedőnő vagyok… Egy fénybogár… a kis zseblámpával a sötétben… sárga kabátban, piros szoknyában… Te! Hogy mondtad az előbb? Mi az: mentalitás?

Főpincér. Észjárás.

Lu. És mi az a másik… izé… orientálódni?

Főpincér. Tájékozódni.

Lu. Köszönöm.

Főpincér. Mért kérdezed?

Lu. Úgy szeretek tanulni!

Főpincér. Azért vigyázz, mert egyszer még betéved abba a moziba, mikor te a helyeket mutogatod a kis lámpával… és akkor megtudja, hogy nem ügyvédné vagy, hanem Szentjánosbogár!

Lu. Oh, a mozit már otthagytam. Már egy hete. Ő miatta. Ő úgy tisztel!

Főpincér. Honnan tudod, hogy tisztel?

Lu. Nem ad pénzt. Nem mer. De nem is fogadnám el. Nem adom el magamat.

Főpincér. Miből élsz?

Lu. Délutáni teából, sok süteménnyel. Meg, még van egy kicsi megtakarítva. Pár hétre elég, nagyon szerényen. És adósságom is van. Igen csinos.

Főpincér. Adósságod? Ki hitelez neked?

Lu. Mindenki. Engem szeretnek. Azért van annyi adósságom. Panzió, szabónő, suszter, fodrász, manikür. Nekem sok kell. Altatószer, Dauerwelle, soványító tabletta, fogorvos, cigaretta, otkolon, púder, rúzs, divatlap, kutyaadó! Mind hitelbe. Csak egy helyen fizetek készpénzzel naponta.

Főpincér. Hol?

Lu. A koldusoknak. _Iszik._ Később talán majd elfogadok tőle segítséget. De így előre nem tudok. Eddig még soha senkinek nem tudtam eladni magamat. De most minden erőmet összeszedem és megpróbálom! Oly boldogtalan vagyok!

Főpincér. Te be vagy csípve!

Lu. Egy nagyon picit. – Mit nézel úgy?

Főpincér. Nem is nézek úgy.

Lu. Sajnálatraméltó vagyok. Nem?

Főpincér. De igen.

Lu. Lemaradtam.

Főpincér. Miről?

Lu. A mai világról. Nyúlvány vagyok.

Főpincér. Micsoda?

Lu. Átnyúlok a régi világból az újba. De nem tudok beleolvadni. Nem is tudom, mi vagyok! Gondolod, hogy kokott vagyok?

Főpincér. Nem.

Lu. Én se gondolom. Dolgozó új nő vagyok? Nem. Pedig ez volna az ideálom. Nem tudok dolgozni.

Főpincér. Szomorú.

Lu. Korán kelni nagyon nehéz.

Főpincér. Bizony.

Lu. Pontosnak lenni lehetetlen.

Főpincér. Csupa bölcs mondás.

Lu. Nem vagyok munkás.

Főpincér. Nem.

Lu. Gondolod, hogy mégis kokott vagyok?

Főpincér. Mondtam már: nem.

Lu. Mert képtelen vagyok pénzért eladni magamat. Pedig ez volna az ideálom. De képtelen vagyok.

Főpincér. Hát mért ülsz itt ezzel a…

Lu. Mondtam már: most meg akarom végre próbálni. Ez nagyon gazdag. És én így már nem bírom tovább. De nehezen megy. Folyton halogatom, mint a foghúzást. Borzasztó! Magamnak nem tudok egy férfiből pénzt kivágni. Inkább éhezni, mint olyannal, akit nem szeretek. Ennyire nem fontos nekem a magam jóléte. Viszont, tudod… egy szegény beteg anyáért az utcára ki tudnék menni. De nincs. Vagy ha gyerekem volna! Akkor a bélit ki tudnám venni egy gazdag embernek. De nincs senkim. _Egy könnyet töröl le._ Mit magyarázzam? Nem tudok pénzért. _Sírva_. Nem tudok olyannal, akibe nem vagyok szerelmes!

Főpincér. Mit sírsz? Ez nagyon szép!

Lu. Ez? A mai világban? Ez egy súlyos betegség. Már voltam is miatta orvosnál.

Főpincér. És mit mondott?

Lu. Klímaváltozás. És sok vitamin. _Sír._

Főpincér. Ne sírj.

Lu. Tudod, mi szeretnék lenni?

Főpincér. Mi?

Lu. Buta. Azt mondják, azok boldogok.

Főpincér. Te okosnak tartod magadat?

Lu. Nem. De butának se. Fifty-fifty. Ez a legrosszabb. De Isten szeret.

Főpincér. Az nagy dolog!

Lu. Mert jó vagyok. Nem?

Főpincér. De igen.

Lu. Annyi jót teszek, amennyit tudok. Tudod, mi vagyok?

Főpincér. Mi?

Lu. Tündér. _Iszik._

Főpincér. Ne igyál annyit. Attól vagy szerénytelen.

Lu. Ne gúnyolj. Ha ez az illuzióm nem volna, már megettem volna egyszerre egy kiló aszpirint. Lásd, neked is szerencsét hoztam.

Főpincér. Mikor?

Lu. Ma. Ma itt óriási számla lesz. Ez neked jó. Nem?

Főpincér. De igen. Ez nekem jó.

Lu. Így mégis hasznos tagja vagyok a társadalomnak. Nem?

Főpincér. De igen.

Lu. Csak… kültag vagyok. Nem?

Főpincér. De igen.

Lu. Nincs senkim. Mi?

Főpincér. Ha te mondod! És ha én hiába ajánlkozom!

_Lu a fotel sarkából előhúz valamit és mutatja: egy arany cigarettatárca._

Lu. Mi ez?

Főpincér. Szent Isten! Báró Hell arany cigarettatárcája! Egy hét óta keressük! Már a rendőrségen is voltam miatta! Hol volt?

Lu. Itt… Be volt csúszva a sarokba…

Főpincér. Te drága! Nem is tudod, milyen öröm ez nekem! Már engem is gyanusítottak.

Lu. Látod? Én nem is kerestem és megtaláltam.

Főpincér. Tényleg tündér vagy!

Lu. Úgy-e? _Báró Hell tárcájába cigarettát rak Konrád tárcájából._

Főpincér. Mit csinálsz?

Lu. Egy kis csodát. Hogy hívják azt a bárót, aki ezt elvesztette?

Főpincér. Báró Hell.

Lu. Hát legyen báró Hellnek egy kis külön öröme is. Pár rendkívül finom egyiptomi cigaretta… kis jótétemény.

Főpincér. Jótétemény? Hiszen lopod, aranyom! Egy más embertől lopod!

Lu. Ha jót tehet az ember, ne ijedjen meg egy kis bűnténytől se.

_Nevetnek. Pincér megcsókolja a haját._

_Konrád belép. Ezt nem látta, de észreveszi mosolyukat._

Főpincér. Parancsol ásványvizet méltóságos asszony?

Lu. Köszönöm, pincér, nem kell.

Főpincér. Kérem, méltóságos asszony.

Konrád. Mindjárt jön az államtitkár. Parancsa teljesítve van, asszonyom.

Lu _túlzott finomsággal_. Hálás vagyok önnek, elnököm. Bocsánat, hogy fárasztottam. Ah, lássa, az ilyen félénkség, e túlzott óvatosság, ez viszont hátrányunk nekünk úrihölgyeknek. De hát mit tegyünk? A társadalmi nagyvilág törvényeinek és férjünk szigorának rabjai vagyunk. Nekünk férjeink mentalitása után kell orientálódnunk. Ah!

_Finoman sóhajt. A pincér vigyorog._

Konrád. Megengedi most, hogy egy telefonszámot kérjek?

Lu. Épp kérni akartam. Ön lekötelez, elnököm, ha kéri. Parancsoljon méltóztatni.

Konrád _a telefonkönyvet nézve, a pincérhez_. Kérem, hívja fel nekem 181–92-t. Ha ez a szám nem jelentkezik, akkor 949–49-et.

_Pincér följegyzi és kimegy._

Konrád. Tényleg bizalmasan mosolygott önre a pincér. De ön se nézett rá nagyon szigorúan. Elegáns ember a pincér.

Lu. Mi az, elnök? Ön féltékeny egy pincérre?

Konrád. Mindenkire, asszonyom. És erre különösen. Nem tudom, miért, de erre különösen féltékeny vagyok.

Lu. Meg tudná ölni, elnököm?

Konrád. Ha önnel rajtakapnám, feltétlenül.

Lu. De uram, hiszen ő egy más társadalmi osztály tagja!

Konrád. Mindegy. Láttunk már ilyet.

Lu. Mily vad ön! Mily barbár fantázia! Jaj de érdekes!

Konrád. Ah, Lu, megőrülök, imádom magát, imádom! _Meg akarja ölelni._

Lu. Nem, nem. _Elhúzódik tőle._ Üljön le szépen és egyék. Alig evett valamit.

Konrád. A szerelem teszi, asszonyom.

Lu. Egy kis hideg csirkét. Milyen okos, elnököm, ez a könnyű hideg vacsora. A kalóriák és vitaminok megvannak benne és mégse hízik tőle az ember. Szereti ön a vitaminokat?

Konrád. Rajongok értük.

Lu. Én is. Látott ön már vitamint?

Konrád. Nem.

Lu. Én se.

_Esznek_.

Konrád. Boldog vagyok, hogy eltaláltam az ízlését.

Lu. Mi az, hogy eltalálta? Ez egy telitalálat az ízlésembe, elnököm. Ön inyenc és mi tagadás, kéjenc!

Konrád. Ah, Lu, mily ingerlő szavak! _Meg akarja ölelni._

Lu. Nem, nem! Csak nyugodtan, uram. Együnk! _Eszik._

Konrád. Örülök, hogy ízlik. Már féltem, hogy nem fog enni, mert azt mondta, hogy fogyókúrát tart.

Lu. Igen. De van egy fontos főszabálya minden fogyókúrának.

Konrád. És az?

Lu. Hogy holnap kezdődik. _Eszik._

Konrád. Ah, Lu, ah, Lu! _Megint meg akarja ölelni._

Lu. De hagyja ezt már abba! Ne legyen oly mohó! Igazán, ideje, hogy jöjjön az államtitkár.

Konrád. Figyelmeztetem, az államtitkár kissé részeg.

Lu. Nem baj!

Konrád. Igyunk mi is!

Lu. Mindig szívesen, elnököm. _Isznak._

Konrád. De most… beszéljen végre magáról, édes! Kezdje már el egyszer! Hogy hívják? Hol lakik? Hogy’ él? Kik a barátai? Merre jár? Oly titokzatos, oly hallgatag! Mit csinál egész nap? Hol tölti az estéit? Jár moziba?

Lu. Volt idő, hogy mindennap mentem. Most soha nem megyek.

Konrád. Ne haragudjék, hogy így faggatom. De ön nálam nem futó kaland. Komoly és mély érzelem.

Lu. Mit szeret rajtam?

Konrád. Mindent. És elbűvöl előkelő modora, mely oly pikáns ellentétben van… hogy úgy mondjam… pezsgő egyéniségével.

Lu. Ah, ön úgy találja, hogy egyéniségem pezseg?

Konrád. Mint a champagner, asszonyom. Megbolondulok érte. Nem néhány szép nap! Oh nem! Hosszú, hosszú idő! Én úgyszólván be akarok rendezkedni önre. Tudnom kell, hogy kicsoda. Sőt nagyon szerényen és alázatosan az iránt is szeretnék érdeklődni, hogy milyen anyagi viszonyok közt él?

Lu. Közepes.

Konrád. Van autója?

Lu. Nincs.

Konrád. Ékszerei, bundái?

Lu. Nincsenek. De ne beszéljen erről. Megsért. Látszik, hogy nem lord. Én nem vagyok kokott. Mit szólna az uram, ha egy napon meglátna rajtam egy értéktárgyat!… De erre jobb nem is gondolni!

Konrád. Az ura ügyvéd.

Lu. Oh, igen.

Konrád. Én most szervezem a trösztöm középeurópai fiókjait, mint mondám. Nagyon kellene egy jó ügyvéd.

Lu. Uram, ez egy nyílt anyagi ajánlat!

Konrád. Ugyan, kérem… Nézze: én irtózom a nagyhírű, gazdag ügyvédektől. Azok nem törődnek semmivel. Nekünk egy derék, szorgalmas ügyvéd kell. Higyje el, ön tesz nekem szívességet, ha egy ilyenhez juttat.

Lu. Gondolja?

Konrád. Nagyon hálás volnék. Csupa kis munka, de rengeteg sok. Nem megyek részletekbe, mert az magának unalmas. Elég, ha azt mondom: szenzációsan nagy, de nyugodt jövedelem.

Lu. És öntől függ…

Konrád. Kizárólag. Egy megbízással, egy levéllel gazdaggá, irígyeltté tudok tenni valakit.

Lu. Úgy hangzik, mint egy mese!

Konrád. Pedig valóság. Nagyon egyszerű. És ez nem ajándék. Munka jár érte.

Lu. És nem is az ön pénze.

Konrád. Úgy van. A vállalatomé. _Édeskésen_. És miért jusson ez másnak? Idegennek? És ebben aztán benne van minden: autó, ékszer, bunda.

Lu. Oh, férjem biztosan el fog engem halmozni! Ő oly gavallér!

Konrád. No de most már mondja meg… ki a férje?

Lu. Ha bizalmamat megnyeri, mindent megtud!

_Főpincér belép._

Főpincér. Végre megkaptam az összeköttetést. Az első szám nem jelentkezett, de 949–49 itt van. _Megy a gyümölcsért a szomszédasztalhoz és Lu-t kínálja._

Konrád. Megbocsát, asszonyom, egy pillanatra.

Lu. Igazán kíváncsi vagyok az eredményre: hozok-e szerencsét? Mi ez? Ah, szőlő! Ily késő szezonban! Ön elkényeztet, elnököm!

Konrád. Ez egyetlen vágyam, asszonyom. _Kimegy._

Lu _utána néz, aztán nagy izgalommal, a főpincérhez._ Egy nevet! Mondj egy ügyvédet! Gyorsan!

Főpincér. Miért?

Lu. A férjem nevét követeli. Mondj egy nevet!

Főpincér. Találj ki egyet!

Lu. Az nem kell! Egy igazi kell! Most boldoggá tehetünk valakit!

Főpincér. Hogyhogy?

Lu. Gazdaggá akarja tenni a férjemet!

Főpincér. De hisz neked nincs férjed!

Lu. Épp azért mondom, te buta! Mondj egy nevet! Hamar! Azt hittem, futó kaland; csak úgy vaktában, hamarjában mondtam neki, hogy úrinő vagyok, a férjem ügyvéd… és most kisül, hogy komoly szerelem… meg van vadulva… gazdaggá akarja tenni… hamar, mondj egy ügyvédet! Itt most egy embert boldoggá tehetek!

Főpincér. Micsoda bolond ötlet! Látszik, hogy ittál!

Lu. Örülök, hogy ittam! Most már, ha úgyis a szeretője leszek, – hadd legyen ettől valaki boldog, ha már én nem lehetek! Ki a te ügyvéded?

Főpincér. Az nem érdemli meg.