Part 5

Tehetnek-e valakit országok birtoka, és Királyok társasága hatalmassá? Igen, ha azok boldogsága soha meg nem szünik; de a’ hajdankor tele példával, a’ jelenkor is, hogy a’ királyok boldogsága veszedelemre változott. Oh derék hatalom! melly ön fenntartására sem elegendő. Ha tehát Országok birtoka boldogságot szerez, nemde ha ennek valamelly része hijányos, akkor azt szükíti, és nyomort okoz? de ámbár messze terjednek a’ birodalmak, még is van több nemzet király nélkül. A’ melly részről meg szünik boldoggá tenni, ugyan azon, következik a’ tehetlenség, melly nyomorultá teszi, ’s ezen tekéntetben a’ Királyok nem egészen boldogok.

Ön sorsa veszedelmét tapasztalván a’ kegyetlen Néro, az Ország zendülését, feje felett függő kard ijesztésével gúnyolta. Minő hatalom ez, ha a’ mardosó gondot el nem űzheti, a’ rettegés fullánkját el nem mellőzheti? akarnának ők bátran élni, de nem lehet: még is dicsekednek hatalmukkal! Vagy talán hatalmasnak véled, kit látsz akarni azt, a’ mit nem tehet; ki azoktól inkább fél, kiket ijeszt, kit szüntelen őrök késérnek? minő hatalom az, melly szolgák kezében van? mit szóljak a’ Királyok udvarnokiról, midőn országok illy gyávákkal telvék, kiket királyi hatalom épsége, és hanyatlása egyaránt lesújt? Néro, tanítóját, és barátját készteti a’ halál neme választására.

Az udvari méltóságok közt sokáig tündöklő hatalmas Papinianust katonai fegyver alá vetette Antoninus. Pedig mind a’ kettő szándékozott lemondani hatalmáról. Seneca még kincseit is át adá Nérónak, hogy csendes magányba vonulhatna, de midőn a’ hanyatlókat teher húzná, egyik sem tehette a’ mit akart. Minő hatalom ez, mellytől tulajdonosai rettegnek, mellyet ha kivánsz, nem vagy bátor, ’s midőn le akarod tenni nem kerülheted? Talán védnek barátid, kiket nem erkölcs, hanem sors szerzett? ime kit szerencse tett barátoddá, azt a’ szerencsétlenség ellenséggé változtatta! Mi lehet olly veszedelmes dög mirigy, mint meghitt társból lett ellenség?

Ha hatalmas lenni ohajtasz Hát győzd le szokásaidat, még Feslett bujaság se rutítson, Mert járma alá leszoríthat. Bár India messze vidéke Főt hajtva remegjen előtted, Szolgáljon az éjszaki Ország: (2.) De ki gondjait üzni magátul Nem birja, ’s panaszkodik, álom Annak birodalma, hatalma!

VI. §.

A’ köz dücs itéletből nem ered, nem is tartós: a’ bölcs ön javait, nem köz hírből, hanem erkölcsei esméretiből számítja.

A’ dücs gyakran melly hamis, melly csuf! azért Sophocles kiáltása nem lehet vétkes: =oh dücs, oh dücs sok ezer gonosz ember életét tetted nevezetessé!= (3.) sokan nyertek nagy nevet, a’ nép hiú véleményéből, minél lehet-e útálatosabbat gondolni? mert a’ kik érdemetlenül hirdettetnek, szükség, hogy tulajdon dicséretükben megpiruljanak; ha érdem után jött a’ dicséret, mit nyert vele a’ bölcs, ki javát nem a’ nép hirére, hanem tulajdon ön tudására fontolgatja? ha olly módon nevet hiresztelni kellem; következik, hogy azt nem terjeszteni utálat. De mint elébb mondám, több nemzet van, mellyhez egy férfiú neve elnem juthat, hogy a’ kit dicséretesnek itélsz, más részén a’ földnek, nevezetessége nincsen. A’ pór nép dicséretét pedig említeni sem vélem méltónak; mivel itéletből sem származik, állandósága sem tartós. Már most ki nem látja, melly üres, melly csekély a’ nemes neve? melly ha nevezetességre szorul, másé! ugy látszik, hogy a’ nemesség, egy az Atyák érdemeiből származott dücsőség: ha hirdetés szül nevezetességet, csak azok nevezetesek, kik hirdettetnek: azért nem fogsz fényleni érdemed nélkül, mert más fénye jelessé nem tehet; ha nemességben valami jóság van, egyedűl azt vélem, hogy a’ nemesek kötelessége őseik erényeit követni. (4.)

Földi javak neme mind egy köz Forrásbul veszi létét, Mindenek Atyja tsak egy lehetett, Mindent ő maga rendel. Ő ada napnak arany fényt, de Holdnak is ő ada szarvat, Csillagit égre raká bölcsen, Embert földre teremté; A’ magas égbeli lelket is ő Keggyel zárta tagunkba. Embereket mind öszve tehát Nemzé drága nemes mag! Hát mit hirdeted őseidet? Ha tekintsz arra, hogy Isten Volt, ki teremtett mindeneket? El nem fajz soha senki Hogyha csak önkényt vétkezvén Maga nem távozik attul!

VII. §.

A’ gyönyör vágya faggató gonddal, elégsége pedig keserü bánattal teles: azért ha boldoggá tehetne, még a’ barmok is boldogulnának.

Mit szóljak a’ testi gyönyörökről, mellyek vágyása szorongatással, elégsége pedig megbánással teles? Ezek gonosz gyümölcse, a’ türhetlen testi fájdalom, mellynek szenvedése, nem tudom minő vigalmat okozhatna. Hogy minden gyönyör kimenete szomorú, azt kiki ha emlékezni akar bujaságáról, bőven tudja! Ezek ha boldoggá teszik az embert, nem tagadhatni, hogy akkor a’ barmok is boldogok; mert minden indulatuk siet a’ test kivánati telesítésére. Leg tisztességesebb volna ugyan a’ házassági, ’s gyermek nemzési öröm: de nincs felesleg, nem tudom kitől, igen természetesen mondva: hogy némellyek kinzó gyermeket szülnek; mellynek állapotja gyakorta szorgos, és talán soha inkább nem tapasztaltad, mint most, midőn fiaidért szorongattatol. Euripides jeles mondását igen jónak találom, ki boldogoknak mondá a’ szerencsétlen magtalanokat.

Gyönyör! a’ tulajdonod rosz: Veled a’ ki él, epeszted: Követed te a’ kegyetlen Bogarat, ha mézet ád ő, Elirámlik; a’ fulánkja Tüzi, marja sziv vigalmát.

VIII. §.

A’ mulandó javak sok rosszal vegyesek, és azért nem annyi boldogságot, mint veszedelmet okoznak.

Nincs tehát semmi kétség, hogy a’ boldogság útai tévedések; nem is képesek oda az embert, hová igérték vezetni. Röviden el is mondom, melly sok roszba legyenek bonyolódva: iparkodtál pénzt gyűjteni? tulajdonosától elragadtad, akarsz fényleni hivatallal? a’ ki adja annak könyörögsz, és ki Elöljáró kivánsz lenni tisztelettel; megalázó kéréseddel hitványodol: hatalmat ohajtasz? alattvalóid leselkedése ’s veszedelme alatt nyögsz; dücsőséget kérsz? sok kellemetlenséggel küszködve bátorságod megszünik: búja élet tetszik? de ki nem útálná, nem kivánná lerázni a’ legalább való, ’s gyarló test szolgálatját?

Mit szóljak azokról, kik a’ test javait még többre becsülik? ah melly csekély és sikos azok birtoka! talán test nagyságával az Elefántot, erővel a’ bikát, vagy gyorsasággal a’ tigrist meghaladod? nézz az ég térére, erősségire, gyorsaságára, és szünjél már egyszer silányságot csudálni: sőt még az ég sem csudálatos ezekért, hanem az okért, melly kormányozza: a’vagy tetszik arczolat szépsége? melly gyors, rögtöni, ’s tavaszi virágnál változóbb! ha mint Aristoteles mondja: az emberek Hiúzi szemmel látnának, és szemük világa minden tárgyon áthatna; nemde betekéntvén a’ szív, és vesék rejtekibe Alcibiades külső szépsége megútáltatnék? (5.) Azért ha szépnek látszatol, azt nem természeted, hanem a’ reád nézők szemei gyengesége okozza. Becsüljétek most a’ test javait, de tudjátok azt is, hogy a’ mit csudáltok, azt harmadnapi hideg láz szét oszlatja. Mind ezekből következik, hogy ezek sem az igért javat meg nem adják, sem együvé nem tekéletesek, sem boldoggá nem tehetnek.

Ah, hogy téved az a’ megnyomorult szegény Lény, melly tudatlan, és hanyag! Hát zöld fán ki keres sárga aranyt, vagy a’ Szőllő bogyó közt fény követ? Horgát senki magas hegyre ne rejtse, hogy Diszeljen asztalán hala. Kecskét fogni kivánsz? akkor ugyan ne menj Tenger fenék kő bérczire. Sőt a’ tenger alatt is gyakor esmerik Víz födte völgy, ’s tér széles-e? Milly vízben terem a’ drága fejér csiga Gyöngy, ’s még vörös bársony színű? Hát még gyenge halat, ’s kényre csigákat is Hol, ’s merre kelljen szednie? Azt, hogy hol legyen el rejtve az isteni Jóság, nem is látják, vakok! A’ jó, melly haladott csillagos ég során, Földhöz ragadva vágyaik! Most hát átkozom én őket: azért legyen Rangjok, ’s javok kinzó szerök: És a’ csalfa javak terhe alatt hamar Lássák az igazi jót, ’s valót!

IX. §.

A’ jó melly az embert boldoggá teszi, csak egy, ’s egyszerű lehet.

Elég legyen eddig, hogy megmutattam a’ tündér szerencse külsejét, mellyet, ha világosan értesz, következik, hogy az igaz boldogságot is megmutassam: én pedig mondám: sem a’ javak elégségre, sem országok hatalomra, sem hivatalok tiszteletre, sem a’ dücs jelességre, sem pedig a’ bujaság örömre nem vezetnek. Talán az okait is könnyen fel találtad? mintha keskeny hasadékon látnám, de tőled akarom értelmesen hallani: nyilvános; a’ mi egyszerű, és oszolhatlan természetü, azt az emberi tévedés elválasztja; és az igaztól, tekéltől, az igaztalan ’s tekéletlenre vezeti. Talán azt véled, hogy semminek sincs hijával a’ szükölködő hatalom? éppen nem, mondám: jól van, mert ha van mi, hogy valamelly dologban gyengébb erejű legyen, abban bizonyosan más védelmére szorul. Igen, úgy van: Tehát az elégség, és hatalom ugyan azon egy természetü: úgy látszik, már most mit itélsz ezen dologról? kell-e utálni, vagy tisztelni? itt nem is kétkedhetni. Adjuk most a’ tiszteletet az elégség és hatalomhoz, hogy ezen háromból egy legyen; adjuk öszve, ha igazat akarunk vallani. Mit? mondá: hát azt véled hogy homályos, és nemtelen lehet, vagy közhirrel legnevezetesebb? Lássad: megeggyeztünk abban, hogy leghatalmasb az volna, ki máséra nem szorul, és a’ legnagyobb tiszteletre méltó is a’ miben egyeztünk, ha szükölködik-e jelességgel? a’ mit egyik sem szerezhet; igy tehát annyiból is már mindenik megvetendő. Nem tagadhatom, hogy a’ leghatalmasabb legnevezetesebb is; következik tehát, hogy a’ hatalom, és elégségnek külömbség nélküli társa a’ nevezetesség.

Igen mondám: a’ ki máséra nem szorul, ön erejével mindent tehet; a’ mi nevezetes és tiszteletes, nemde az legörvendetesebb is? de azt képzelni sem tudom, honnét lephetné meg őt valami szomor: azért ha az említetteket birja valaki, az bizonnyal örömmel is teles; de az is bizonyos általa, hogy ámbár elégség, hatalom, jelesség, tisztelet, öröm, külön nevek; még sem külön állatozások. Igaz, felelém. Azt tehát, a’ mi egy, és természettől egyszerü, csak a’ megromlott ember oszlatja, és midőn a’ részetlen tárgy részét kivánja megnyerni, sem darabját melly nincs, sem magát, a’ mit nem is kivánt, meg nem nyerheti.

Mi módon lehet ez? Ő pedig felelé: A’ ki kincset kiván szükség elüzésére, a’ hatalommal mit sem gondol, homályba inkább silány ohajt létezni, sőt még több természetes örömöt is meg tagad magától, csak hogy bészerzett pénzét elne költse; és illy módon, a’ mije van nem is elég neki, ’s mivel a’ tehetőség elhagyá, a’ baj kinozza, az alávalóság le nyomja, és a’ homály elborítja.

A’ ki hatalomra vágy, javakat pazéról, megveti a’ gyönyört, a’ tiszteletet pedig dücscsel, hatalom nélkül nem is becsüli; de ez is mennyire szükölködik lássuk: történik néha, hogy a’ szükségesekben megszorúl, és szorongattatik, midőn ezt el nem űzheti, a’ melly hatalmat kivánt, megszünt lenni. Igy kell okoskodni a’ tiszteletről, dücsről, gyönyörről: mert mindegyik ezek közül ugyan az a’ mi a’ többi, akar ki ezekből eggyet a’ többi nélkül kiván, a’ mit ohajt, azt sem nyerheti meg.

Hogy lehetnek ezek? ha valaki öszvesen kivánja megnyerni, az a’ legfőbb boldogságot kivánja, de ezekben fel nem leli, mivel a’ mit igérnek sem adhatják.

Igaz mondám: ezekben tehát mellyek látszatnak boldogságot szerzeni, az igazi boldogságot nem kereshetni. Igaz, és igazabbat mondani sem lehet, előtted tehát a’ hazug szerencse rajza, és annak okai; tekínts most az elme elleni nézetire, rögtön a’ mint igértük, látni fogod az igaz boldogságot. A’ vak is látja ezeket felelém; Te pedig elébb mutatád, midőn a’ hamis okokat eloszlatni iparkodtál; mert ha nem csalódom, az az igazi, és tekéletes boldogság, melly elégségessé, hatalmassá, tisztelendővé, jelessé és viggá teszen, és hogy Te tudjad, tőlem meg esmérve, ’s felfogva, hogy ezek közül bár mellyik, mert együvek, bár mit tegyenek valóban, azt tekéletes boldogságnak esmérem kétkedés nélkül. E’ véleménnyel szerencsés vagy oh Növendékem! ha még azt hozzá adnád: mit? hiszed-e hogy ezen mulandó, és változó szerek közt illyes valami boldogságot szerezhetsz? éppen nem. És azt te, hogy semmi több ne kivántassék megmutattad: mert ezek vagy csak színlett, vagy tekéletlen javakat látszatnak adni, igazi, és tekéletes javakat pedig nem adhatnak. Meg egyezem. Mivel tehát megesmérted, mellyik az igaz, és hazug boldogság, csak a’ van hátra, hogy megesmérhessed, honnét nyerhetni az igaz boldogságot. Azt ugyan mondám már régen, és nagyon várom. De mivel úgymond a’ mint Platónak tetszik a’ Timeusban minden legkisebb allapot, és dolgokban az Isteni segédséget kell kérni, mit vélsz cselekedni? hogy azon legfőbb jónak lakját és székit feltalálhassuk? A’ mindenek Atyját kell meg kérni, a’ mit mulasztva, semmit illendően nem kezdhetni. Igazán szóltál mondá: ’s egyszer’smind igy kezde énekelni:

Isteni nagy felség, bölcs kormányzója világnak Ég, és földi teremtő! a’ ki parancsira folynak Már az öröktüli hosszu üdők, mozgatva erőddel Allandón; a’ kit nem hajt alakítni anyagból. Külső ok: hanem ő maga helyzete, és java legföbb, Jónak, irígységtől ment lévén, mint Te magasról Hoztál példát, úgy Te magad leg szebb, ki világot Szépséggel bírván, mi tulajdon diszre teremted. Most Te egészet részre parancsolsz folyni tekéllel Foglalván elemet számokra: hogy a’ hideg és tűz Férjenek öszve, kemény híggal, hogy tiszta világa El ne röpüljön lángnak, sem terhek le ne nyomják A’ földet. Te csatoltál testtel lelkeket öszve Hogy hármos természete már két részre felosztott Test tagait mozdítván meg gördítse azonnal: Igy mikor a’ körben járkál, meg futja az égnek Sok szeletit, ’s még minden Urához is eljut az észszel. Kissebb életeket hason okból bölcs Te teremtesz, A’ gyöngét, ’s izmost elegyítvén fel rakod égre, ’S földbe is ültetsz. Hát ezeket törvényed erője Keggyel késérvén, hozzád ők vissza kerülnek. Adjad Atyám elmémnek fenső székhez elérni, Adjad forrását meglátni javaknak ezentul; Fényre találva eszünkel Téged látni világunk. Oszlassad szemeink ködeit, ’s terhünket is enyhítsd, Ön fényeddel csillogj mert te vagy éke napunknak, Csende, nyugalma Te vagy jóknak, vég czélja szivünknek, Kezdet, társi vezér, ’s még utja, határa Te, Egy vagy!

X. §.

Igazi boldogsága az embernek csak az Isten lehet, mint leg egyszerübb jóság.

Mivel láttad a’ tekéles, és tekéletlen javak képit, most azt kell megfejtenünk, miben létezzen a’ boldogság tekéle? de hogy az előttünk fenn forgó dolog igazsága mellett, az esméret álképe megne csaljon, először az a’ kérdés: ha valljon létez-e ollyas valami jó a’ szerek természetiben, minőt állítottál? Sőt tagadhatatlan, hogy nem csak lehet, de vagyon is egy forrása minden javaknak, mert minden nemben valami hijányosság vagyon, de ugyan abban szükséges, hogy valami tekéles is legyen; mert a’ tekélet elvéve, a’ tekéletlen honnét lett légyen, meg gondolni sem lehet. A’ szerek természete nem részekből, és teletlenekből, hanem egészből, telesből vette eredetét, ’s ezen végső feloszlik sovány állapotokra. Azért mit előbb mondánk, hogy a’ mulandó javakban van valami tekéletlen boldogság; nem lehet kétkedni, hogy tekéles, és igazi boldogság is legyen. Igazán következtetted: hol legyen pedig az, igy vizsgáld: hogy az Isten mindenek fejedelme, Jó: azt mutatja a’ közönséges emberi elme fogalma, mert az Istennél nem lehet jobbat gondolni; az okosság is mutatja, hogy a’ tekéles jó, csak egyedül az Istenben vagyon: és ha nem illyen, akkor mindenek fejedelme nem is lehet; mert létezne nálánál valami jelesebb, mi tekéles jóval birna, előbbi, és régiebb volna; mert minden a’ mi tekéles, előbbi a’ csonkánál: azért ne hogy felette hosszas legyen okoskodásunk, meg kell vallani, hogy a’ legfőbb jó Isten, leg telesebb a’ tekéles jóval. De a’ tekéles jót igazi boldogságnak vallottuk; azért az Isten maga az igazi, ’s leg főbb boldogság. Meg engedem, mert nem lehet ellene mondani, hanem vedd észre, melly szentül, és sértetlenül javallod azt, hogy tekéles jóval telesnek mondottam lenni az Istent! hogyhogy? Ne merészeld a’ minden lények Atyját azon leg főbb jót, mellyel telesnek mutattuk, hogy külről vette légyen, vagy mint birtokos Istent, a’ birt boldogságtól külön állatozásnak (substantia) gondolni: mert ha azt véled, hogy külről vette, jelesebb a’ ki adta, annál, kinek adatott, holott mi azt valljuk legméltóbban, hogy minden lények felett leg telesebb. Ha természettől minden javak benne vannak, de különi okkal, mivel a’ lények fejedelmiről, az Istenről van a’ szó, költészszen a’ ki tud módot, hogy ki kapcsolta ezen különöket öszve! Utoljára az, a’ mi mindentől különöz, a’ nem az, a’ mitől érteték különzeni: azért a’ mi a’ legfőbb jótól tulajdon természetivel különz, az nem legfőbb jó a’ mit vétek az Istenről gondolni, kinél nincs felségesebb: mert semmi szer természetesen az ő alkotójánál jobb nem létezhet; azért a’ mi mindenek eleme, az ön állatozásában legfőbb jó. Igazán, felelém; de lehet a’ legfőbb jó boldogság? Igen; következés képpen az Istent boldogságnak kell vallani: az előbbeni feltételek ellen sem támadhatok, és azokból ezt méltán következtetni átlátom. Arra is vigyázz, hogy ezekből lehet-e következtetni, hogy két legfőbb javak egymástól valóban különzők nem lehetnek? Mert a’ mellyek külöhöznek, eggyik nem az, a’ mi a’ másik, azért eggyik sem lehet tekéles, mivel eggyik a’ másiknak hijányossága; most, a’ mi nem tekéles, sőt hijányos, az nem legfőbb jó: azért a’ mellyek legfőbb javak, semmi kép sem különözhetnek. De mind a’ boldogságot, mind az Istent legfőbb jónak láttuk, azért éppen elmondhatjuk, hogy a’ legfőbb boldogság az, a’ mi a’ legfőbb Istenség. Én azt feleltem: hogy a’ mondottnál igazabbat, sem okoskodással erősbbet, Istenhez illendőbbet következtetni sem lehet.

Ezekre ő: valamint a’ mérnökök a’ feltett tárgy kivilágosítására némelly következtetést szoktak húzni; úgy én is mint egy reá adást nyujtok neked; mert valamint a’ boldogság nyertivel az emberek boldogok lesznek, a’ mi világos: úgy meg igazulást nyerve igazak, bölcseséget, bölcsek, szinte istenességet nyerve, hogy Istenekké lesznek világos. Minden boldog tehát, Isten, természettel ugyan egy az Isten, részvétellel pedig minden ellen mondás nélkül igen sok lehet. E’ valóban igen szép, mondám, és drágalátos, akár pótolék, akár reáadásnak nevezzd.

De annál szebb nincs, a’ mit az ész e’hez csatolni javasol: mi az kérdém? midőn a’ boldogság sokat foglal magában, vallyon ezek mind öszve, mint egy részekből csatolnak-e össze egy testet; vagy vah-e valami ollyas, mi a’ boldogság állatozását betöltse, és a’ többi mind ezekhez tartozzék? Igen szeretném ha ugyan azon szerek által nekem nyilvánítnád.

Nemde, szóla: a’ boldogságot jónak véljük? igen, pedig legfőbb jónak, add hozzá azt bátran mindenikhez, mert ugyan elégség, hatalom, tisztelet, jelesség, és gyönyör legfőbb boldogságnak itéltetik. Mit, tehát ezek mint javak, hatalom, és a’ többiek, mint részei a’ boldogságnak és azokat a’ jó telességéhez mint a’ ki egészítetthez kell számolni? Értem, szólék, a’ mit kérdesz, de kivánom tudni, mit akarsz kifejezni. Ezen szer elkülönözését halljad:

Ha ezek mind a’ boldogság részei volnának magok közt egymástól különzenének, mert ez a’ részek tulajdonsága, hogy egy egész test külön részekből alakuljon. De azt megmutattam, hogy ezek mind öszve egyet tesznek, azért nem is tagai a’ testnek, különben az következhetnék, hogy egy tagból volna szerkezve a’ boldogság, a’ mi lehetetlen; az ugyan kétséget nem szenved, hanem mi még hátra van, azt várom. Hogy a’ többi mind a’ javakhoz tartozzék világos: miért kivántatik az elégség? azért, mivel jó; a’ hatalom, mivel az is jónak hitetik, igy lehet a’ tiszteletről, jelességről, és örömről itélni. Minden vágyásnak tehát fő oka a’ jóság; mert a’ mi sem valóban, sem hasonlatosságban jót nem foglal magában, semmikép sem lehet kivánni: ellenben azok, mellyek természettől nem jók, hanem mivel jóságot színlenek, kivántatnak mint valódi javak. Igy van, hogy a’ vágynak fő tárgya természetesen, és egyedül a’ jóság. Az okot, mellyért valamit kivánunk, leg inkább látszatunk ohajtani, úgy ha valaki egészség okáért akar lovagolni, nem annyira a’ lovaglási mozgást, mint magát az egészséget ohajtja. Midőn tehát mindeneket a’ javak voltáért kivánunk, nem azokat, hanem egyedül a’ jót óhajtjuk. Most már abban egyeztünk, hogy mindenek, a’ mellyekért megkivántatnak, az a’ boldogság, azért így is egyedül a’ boldogság ohajtatik, a’ mellyből igen kitetszik, hogy a’ jónak, és boldogságnak ugyan azon egy az állatozása.

Mit sem látok, a’ miben ellenkezzem. De az Istent, és a’ valódi boldogságot ugyan egynek mutattuk. Igen. Bizvást tehát lehet következtetni, hogy az Isten is azon jóban, és nem máshol állatozhat.

Foglok! jertek az én hazámba bátran, Mert ti terhes igán csalárd kivánság Által földre ragadva nyögtök itten. Ott leszen nektek nyugodalmatok majd, Az rév part, viharokkal a’ nem üldöz, Ott talál ember menedéket ingyen. Tájokint aranyos fövényt nem ád az, (8.) Sem sugárzó Hermusi part az, avagy Indus nagy vize, melly közel határoz (9.) Hő világhoz, ’s dus köve zöld ’s fejérek Csiklándozva szemet meg is vakitván Majd azok, szép lelkeket a’ sötétre Zárák. A’ mi csak itt szivet vidámít És fel ébreszt, mélye hegyeknek óvja. A’ fény, melly eget is betölte, ’s éltet, Nem hozott még lelki veszélt reánk: mert Ezt a’ drága világot a’ ki látja, Annak a’ nap fénye homály, ’s sötét köd!

XI. §.

Minden javakkal teles, és egy legyen a’ boldogság, mellyet kivánunk.

Meg egyezem veled, mert mindenek erős okkal vannak biztosítva, akkor ő: mennyire becsülended, ha magát a’ jót, mi legyen, meg esmérted? véghetlenek, mivel az Istent is, ki jó, meg esmérendem.

Ezeket pedig: felelé; legigazabb okkal meg mutatom, ha azok állanak, mellyekről szólottunk. Igazak felelém: nemde megmutattuk, hogy azok, mellyek többektől ohajtatnak, még azért nem igazi tekéletes javak; mivel egymástól különzenek, egyik a’ másikkal szükölködik, teles és tekélyes javat nem is hozhatnak! Akkor, csak akkor igazi javak, ha egy természetünek, és foganatunak tapasztaltatnak, hogy a’ melly elégség, ugyan az, legyen hatalom is, tisztelet, jelesség, és öröm is: ha csak nem ugyan azon egyek, akkor nincs bennök semmi kivánatos. Bébizonyítványok ugyan, és nem is lehet kétkedni, a’ mellyek különöznek egymástól, éppen nem javak, midőn pedig eggyé lesznek, javakká válnak; nemde ezek hogy javak legyenek, eggyé válás által történik. Igen, úgy látszik. De mind az a’ mi jó, a’ jóban való részesülés által jónak hiszed-e vagy nem? igen is. Szükség tehát azt is meg engedned, hogy ugyan azon egy, jó is: mert ugyan azon egy az állatozása azoknak, a’ mellyeknek természetesen nem különöz fogalmuk. Nem tagadhatom, szólék. Érted-e hát azt, hogy minden a’ mi van, addig állatoz, és van, még egy; és elvész, eloszlik, mihelyest megszünik eggy lenni? hogy lehet ez? igy, felelt: valamint az állatokban, midőn eggyé lesznek, és együtt marad a’ test a’ lélekkel, az állatnak mondatik; midőn pedig ezen egység mindegyik elválásával megoszlik, elvész, akkor már nem állat. A’ test, midőn a’ tagok kapcsolatában egy marad, emberi képet mutat; de ha felosztatnak és elválasztatnak a’ részek, a’ testi egységet eloszlatták, ’s meg szünt lenni a’ mi volt. Hasonmód szerént tekéntvén a’ többieket, kétség kivül kiviláglik, hogy mindegyik addig áll fenn, mig egy létez, és egy létezni megszűnvén, elvész. Elmélkedvén mind ezekről, nekem sem látszik másképp; van-e tehát, a’ mi természetesen megmaradt, kiváncsiságát elhagyván, veszni siessen, és rothadást kivánjon? ha az állatokra figyelmezek, mellyeknek akarni, és nem akarni természetek, vagyon; semmit sem találok, a’ miért senkitől sem kísztetve az élet szádékáról lemondva, önkényt a’ vészre siessenek? minden állat munkálódik az élet fenn tartására, a’ halált pedig, és veszedelmet kerüli.