Part 10

Elfelejtettem vala, hogy az asszony dolgára hínak. A törökök a több jó erkölcsök között az engedelmességet legnagyobbra becsűlik. Leginkább erre is tanítják azokot, akiket a császár udvarában nevelik, és akik a nagy tisztségekre rendeltettek. Amint is hogy azokot, akik a császár parancsolatjából való halált engedelmességgel veszik, mártiroknak tartják, és hogy azok mindjárt egyenesen postán mennek paradicsomba. Ugyanezen okból is adják mindazokra, akik tisztségekben vannak, a Kul nevet, ugymint a szultán rabjai. Sőt még a fővezér is nagy nagy tiszteletnek tartja ezt a nevet adni magának. Elmondhatni azt is, hogy az egész birodalom csak rabokból áll. Az ifjakat, akiket az udvarban nevelik, ott 20, 30, 40 esztendeig is zárva tartják, mint a tömlöczben. Többnyire a pasáknak az anyjok rableány volt – a császárok mindenkor rabasszonyoktól valók. Ettől vagyon, hogy a törökök oly hajlandók a rabhoz illendő szolgálatra. Többet nem írok; mert tegnap nagy fogyatkozás volt a napban – csillagokot is láttunk.

CLXXV.

_Rodostó, 19. dec. 1748._

Ez a levelem abból fog állani, hogy mi formában nevelik az ifjúságot a császár udvarában; mivel a törökök azt tartják, hogy a császárt olyanoknak kell szolgálni, akik tőlle vették a neveltetést és az eledelt. – Azok az ifjak pedig többnyire keresztyén apáktól és anyáktól valók. Ezek a nagy tisztségekre vannak hivatalosok. A törökök ezeket isoglánoknak nevezik. Ezeknek az ifjaknak pedig igen szépeknek, és szép termetűeknek kell lenni, minden testi fogyatkozás nélkül; mert a törökök azt tartják, hogy egy szép testben mocskos és piszkos lélek nem lakhatik. Minekelőtte bévegyék őket, a császárnak bémutatják, aki elosztja őket az arra rendeltetett iskolákban. De elsőben a könyvben felírják neveket, hány esztendősek, hová valók, és azután fizetések jár – napjára négy vagy öt pénz. Ezek el vannak osztva a nagy, vagy a kis iskolában. Rendszerént a nagyban megvagyon 400, a kicsidben 200. És igen nagy vígyázással, és szorosan nevelik őket. – A mesterek a vallásra, török, persiai, szerecsen nyelvekre tanítja őket. Ezekre pedig a fejér herélt embereknek a fejek visel gondot. Mind köntös, mind étel dolgában tisztességesen vannak. Az ágyok sorjában vagyon, és minden ötödik ágy között egy herélt ember fekszik, hogy valami rendetlenség ne történjék közöttök. Amidőn a gyermekségből kikelnek, olyan foglalatosságban gyakoroltatják őket, amelyekhez erő kívántatik, dárdát, láncsát hajíttatnak vélek, a nyilazásra tanítják. Ezeken kívül kézi munkára is tanítják, a nyíl-, nyereg-csinálásra, muzsikára; kutyákat, madarakat neveltetnek vélek. Ezekből az iskolákból feljebb való hivatalokra emelik őket, úgymint a császár ingeit mosni, gondot viselni a drága italira, a fizetéseket is megjobbítják, napjára 8 pénzek jár. Ebből a két házból még feljebb való házban fognak menni, amelyet Cház-odának híják, amelyben negyven inas lakik, akik szűntelen a császár mellett vannak. Ezek közül tizenkettő az udvari főtisztségeket viselik, ezek azok: a Seliktár aga, aki a fegyverhordozója; A Rikiabdár aga, aki a kengyelét tartja; Az Ibriktár aga, aki a vizét hordja; A Tulbendár aga, aki a császár csalmáját ékesíti; Kemhusár aga, aki a köntöseire visel gondot, és fejér ruhákra; A Chernegir basi a feje azoknak, kik a császár ételét megkóstolják; Zagárgi basi, aki a kutyákhoz láttat; Dirnakgi basi, aki a császár körmeit metélli; Barber basi, az első borbély; Muhascsegi basi, aki a költségre vigyáz; A Teskeregi basi, secretárius. Ma többet nem.

CLXXVI.

_Rodostó, 15. februárii. 1749._

Ma a fél emberekről írok, vagyis a heréltekről. Mivel vannak a császárnak kétféle herélt emberi: vannak fejér és fekete. A császárnak a belső udvarabeli főtisztei mindinkább heréltekből állanak. A császár első papja, és a császári templomoknak plébánusi heréltek.

A fekete heréltek az asszonyok szolgálatjára rendeltettek. Ezek teljességgel meg vannak herélve, és ezeknél rútabbakot se ocsmányobbakot nem lehet látni. Ezeknek a legelső tisztje a Kislár agasi.

Úgy tetszik, hogy itt beszéllhetünk a császár udvarában való leányokról. Ezek mind külömféle országból való rab leányok; kiválasztják a legszebbeket. Ezek két házra vannak elosztva, valamint az inasok. A foglalatosságok a varrás, mindenikének különös ágya vagyon, és minden ötödik ágy között egy igen vígyázó öreg asszony fekszik. Ezeket a muzsikára és a tánczra tanítják. A császár anyja ezekből veszen maga mellé, akiket akarja. Az öreg asszonyt, aki ezeknek parancsol, nevezik kaden kiája: a leányok anyja.

Amidőn a császár közűllök akar választani, sorba állítják. Amelyik megtetszik, annak veti a keszkenőit, és azt pompával viszik a császárhoz. Ha szerencséjire első fiat hoz, megkoronázzák, és a Hasáki sultana nevet viseli; a többi, ha fiat hoznak is azután, nem viselik ezt a nevet.

A császár halála után akiknek leányi voltanak, az udvartól kimehetnek; de akiknek fiok volt, azok bé lesznek rekesztve holtig, hogyha csak a fiok császárrá nem leszen. Mindezekből kitetszik, hogy a császár belső udvara olyan, mint egy iskola, ahol nagy rendet tartanak. Már ezután a császár külső udvaráról lesz a szó.

CLXXVII.

_Rodostó, 21. junii, 1749._

Fogjunk az asszony dolgához, és kezdjük el a fővezéren, akit a törökök Vizir Azemnek nevezik, ugymint a tanács fejének. A császár csaknem az egész hatalmát kezében adja, keziben adván a maga nagy pecsétit, amelyen a maga neve vagyon metszve. Ezt a tisztséget az első Amurátes kezdé.

Vannak még más hat dívánvezérek, akik a dívánban csak akkor adhatnak tanácsot, amidőn tanácsot kér a vezér tőllök.

A vezér udvara fejdelmi udvar a nagy ceremóniákba. A három szegletű csalmáján két tollat visel, a császár hármat. A vezér előtt három lófarkat visznek. – Ezt a nagy becsületet csak három pasának adják meg az egész birodalomban, minthogy a császár képét viseli. Minden a maga perét őeleibe viheti. Egy hétben négyszer tart dívánt a császár udvarában, kétszer pedig a maga házánál. A vezér oly hatalmas légyen is, de meg nem ölethet egy basát a császár kezeírása, parancsolata nélkül, még csak egy jancsárt is a főtisztje híre nélkül. Ámbár minden kérésnek a vezér keze által kell meglenni, ha történik, hogy valakinek nagy igazságtalanságot cselekedtenek, amelyben a vezérnek is része volna, olyankor szabad a császárra híni, tűzet tévén a fejére, és úgy menni a császár udvarában igazságot kérni.

A vezér fizetése csak húsz ezer tallér esztendőre. De az ajándékok, amelyeket a basák adnak az egész tartományokból, és a sok pénz, melyet veszen fel mindazoktól, akiknek dolgok vagyon a portán, rettentő sokra megyen; amelyet a császár látatlanná tészi; mivel az a kincs még az ő ládájában fog menni.

Vannak még a vezér után nagy tisztségek, ugymint a beglerbégségek. Ezek a tartományok gubernátori. Ezek mind három boncsokosok, és urai mind a hadi, mind a törvényes dolgoknak. Az anatoliai beglerbégség legelső. Ennek egy milliom készpénze jár esztendőre. Huszonkét beglerbégség vagyon. Ezeknek a nagy gubernátoroknak mindenikének vagyon magának muftija, reis effendije: cancelláriusa, defterdárja: kincstartója.

Hát a havasalföldi és a moldovai vajdákról ne szóljunk? A kettő között a moldovai az első, és a szegényebb. A moldovai a császárnak hatvanezer tallért ád, hát még a sok imide-amoda való ajándék még annyira megyen. A havasalföldi vajda százharmincz ezer tallért. Régenten a törökök olyan együgyűek voltak, hogy magok mentek az adópénzért. Volt olyan havasalföldi vajda, aki utánna küldött a törököknek, és tolvaj képiben elvették tőllök az adó pénzt. A török egyszer-kétszer csak elszenvedte, de a szemit felnyitotta, és már most a vajda emberei szedik az adópénzt Konstancinápolyban. Ha elvesztik, nem a császár kára.

CLXXVIII.

_Rodostó, 21. octob. 1749._

Itt attól nem igen tarthatni, hogy a távolvaló tartományokban a gubernátorok az engedelmességet félben rúgják, és magokot szabados urakká tegyék; mivel arra igen vígyáznak, hogy olyan gubernátorokot tegyenek, akik a császár udvarában neveltettek, akik nem tudják se apjokot, se anyjokot, se semmi pereputyokot, akiknek nem lévén semmi támaszhoz reménységek, nem lehet valamit kezdeni a császár ellen.

A császár azt meg nem engedi, hogy az atyának gazdagsága a fiára szálljon. Minden pasának az örökje a császáré, és abból annyit ád a gyermekeknek, amennyi elegendő, hogy élhessenek.

A császár ha nem jó szemmel látja valamely pasának nagy hatalmát vagy gazdagságát, akkoron vagy húgát, vagy más atyjafiát adja néki. Az eljegyzéskor nagy summa pénzt kell adni, és drága ajándékokot kell adni a házasság előtt: házasság után pedig tartani kell nagy fényességgel, úgy annyira, hogy akármely nagy kincse legyen, de a felesége megüresíti a ládáit, még pedig véle sem lakhatik; mert a császár atyjafiait ki nem viszik soha Konstancinápolyból: magának pedig a pasaságban kell lakni.

A régi familiákra itt semmi tekintet nincsen. – Az olyan pasa pedig, aki császári vérből valót veszen el, a feleségét, akit annakelőtte vett volt el, el kell bocsátani, akármely nehéz dolog legyen a. Minthogy pedig az új feleségivel sem lakhatik, azért a felesége ád neki csemegére egykét halajkát, vagy rableányt. Nekünk is csemegére elég bő szüretünk volt.

CLXXIX.

_Rodostó, 1750 16. januárii._

Kedves néném, e jubileum esztendő szent esztendő, bár a szent Péter templomában mehetnénk: de oda nem mehetünk. Imádjuk itt az istent: _nagy az én nevem mindenütt, és mindenütt áldoznak az én nevemnek_.

Vagyon immár egynehány napja, hogy a vezért letették. Tihája béget tették helyében. Ezt Mehemet pasának híják.

Már mostanában a török vallásról kell írni, és azt mondani, hogy minden hamis vallások között legveszedelmesebb a Mahumet vallása; mert azonkívűl, hogy az érzékenységeknek leginkább kedvez: de másként egynehány punktumokban megegyezik a keresztyénséggel. Mahumet a valóságos, és mindeneket teremtő istennek ismeretségére fundálta a vallást, azután a felebaráti szeretetre, a testi tisztaságra, és a csendes életre. A török vallás keményen tiltja a bálványozást.

Mahumet pogányságban született a szerecsenek között 570-ben. Neki természet szerént való értelme volt. Azt tartják, hogy egy Nestorianus Sergius nevű barát, aki elszökött volt Konstancinápolyból, hogy a hagyatta volna el véle a pogányságot. Kitetszik az alkoránból, hogy e két ember a szent írásból vették ki, ami legjobb a vallásban. De mivel az ő idejekbe Arábiában sokkal több zsidó vala, mintsem keresztyén, azért nem is vevének ki annyi szokást az új testamentumból, mint az óból – arra az okra való nézve, hogy a zsidókat a magok vallásokra hódíthassák, és a keresztyénektől se távozzanak el teljességgel. Ha a Mahumet bolondsága a nem lett volna, hogy őtet az istentől küldetett embernek tartsák, az ő vallása nem igen külömbözött volna a sociniánusok vallásától. De rendkívűl való nagy dolgot akara cselekedni, el akarván hitetni másokkal, hogy néki szövetsége vagyon a magasságbéli lelkekkel. – De minthogy se nem küldetett volt, se csudatételekre való ajándéka nem volt, kénszerítteték a vallása felállitására, hogy az okossághoz, a világi tudományhoz, és a csalárdsághoz tegye az ő elragadtatásit, amelyeket okozák vala a nagy nyavalyatörések. Végtire mindezek csak elhiteték a néppel, hogy ő sokkal feljebb való volna a több embereknél, és hogy a mennyekből venne oktatásokot. A felesége Fatima, és a jóakarói tele torokkal kiáltják vala, hogy ő volna hirdetője, magyarázója az Úr akaratjának: e világra pedig csak azért jött, hogy az Úr parancsalatit hirdesse. A galamb, akit arra szoktattak vala, hogy a feje felett repdessen, nem kevesé emelé fel a nép előtt, aki azt tartotta, hogy ez a madár Gábriel angyal lévén, a fülibe beszéll a követnek. Itt félben szakasztom, másszor többet.

CLXXX.

_Rodostó, 1750. 15. máji._

Ki ne örűlne a májusi szép napoknak? De a bizonyos, hogy itt a május nem oly kedves, mint másutt; mert leveles fákot csaknem egész télen látunk – zöldséget szűntelen. Sőt még májusban a szárazságok elkezdődnek, a fű is hervadni kezd, a fák pedig már aprilis kezdetén virágoznak, ződülnek.

De itt nem a gazdaságról kell beszéllni, hanem a Mahumetről, aki, hogy magától el ne vadítsa a pogányokat, se zsidónak, se keresztyénnek nem akará magát mutatni. De, hogy mind a zsidóknak, mind a keresztyéneknek kedvezhessen, mindenikének holmi részecskéit kivevé a vallásából, és a magáé közé toldá. És azt tanítá, hogy háromféle írott törvényt adott ki az Úr az embereknek – mindenikében lehet üdvezűlni; mert mindenike azt hagyja, hogy higyenek az egy istenben, minden emberek teremtőjében és bírájában. – Az első törvény Mózses által adatott ki, de minthogy igen nehéz volt, azért igen kevesen is vihették azt jól végben. A második törvény a Krisztusé, amely noha teljes legyen is kegyelemmel, de ennek sokkal nehezebb a megtartása, mivel igen ellenkezik a megromlott természettel. Azokáért mondá: „Az Úr teljes lévén irgalmassággal, énáltalam küld nektek egy olyan törvényt, amely könnyű, és a ti gyengeségetekhez való – úgy, hogy azt követvén egészen mindnyájan, boldogok lehessetek mind ezen, mind a más világon.“ Ez igen nagy ígéret.

Az alkorán könyve olyan könyv, amelyben a jók között sok gyermekség és haszontalanság vagyon. De ez a könyv akár micsodás legyen, mindazonáltal magában foglalja mind a papi, mind a városi törvényt, és elejekbe adja a törököknek mind azt, amit hinni és követni kell. Ők azt meg nem mernék nyitani, hanem először a fejekre teszik, amely nálok a tiszteletnek legnagyobb jele. Azt nagy szorgalmatossággal olvassák a parancsolat szerént, amely azt hagyja: _Foglalatoskodjatok gyakorta annak a könyvnek olvasásában, amely néktek küldetett, és könyörögjetek szűntelen; mert az imádság eltérít a vétektől_. Azt tartják, hogy aki azt elolvassa annyiszor amennyiszer – már annak bizonyos száma vagyon – hogy a megnyeri a paradicsomot. Ők azt főkönyvnek nevezik.

A török vallás három ágra szakad. A szerecsenek tartása legbabonásabb – ezek Bubeker szerént tartják a vallást. A persáké, amely tisztább, ezek Halit követik. A törökök pedig Omerrel tartanak – ezek a többit eretnekeknek tartják és kárhoztatják. – Én pedig nem kárhoztatom azt, aki hosszabb levelet nem akar írni: sőt még azt mondom, emberséges ember érette.

CLXXXI.

_Rodostó, 16. sept. 1750._

Mely szép dolog ilyen mezei városba lakni, mint a miénk – akkor megyen a mezőre az ember, mikor akarja. A nagy kerített városok, mint a tömlöczök, olyanok. Most a kertekben enni gyönyörűség. Ott a sok gyümölcs, noha nem sokféle; mert a kertészek rosszak, oltani nem tudnak. Körtvély, alma, szilva nincsen, hanem a sok őszi baraczk – a sok két, háromféle dinnye, kivált most az őszi dinnye, amely decemberben is tart. Olyan őszi dinnye pedig, mint itt vagyon, nem adatik sehol. Az igen hasonlít az ugorkához, aminthogy, amelyik nem jó, egész ugorka. De ennél a dinnyénél nem lehet kedvesebb gyümölcsöt enni. Kívűl a szemnek nem tetszik, ha megmetszik, még annál inkább, mert a belső része tiszta zöld. De ha megkóstolják, gyönyörűséggel esznek belőle, mert olvad a leányok szájában, és olyan édes, mintha nádmézbe főzték volna meg. Menjünk már az asszony dolgára.

A törököknek egy hitágazatja vagyon, tudniillik: Hogy csak egy isten vagyon, és hogy Mahumetet az isten küldötte. Ami pedig a törvénybéli parancsolatot illeti, a törökök öt részre osztják. I. Hogy napjában ötször imádkozzanak. II. Hogy a Ramazánt megbecsűljék. III. Hogy alamizsnát adjanak, és az irgalmasságnak cselekedetit kövessék. IV. Hogy, ha lehet, búcsúra elmenjenek Mekkában. V. Hogy semmi tisztátalanságot el ne szenvedjenek a testeken.

Ezekhez még más négy parancsolatot adnak, de ezek nem szükségesek teljességgel az üdvösségre. I. Hogy pénteket megülljék. II. Hogy környűlmetéltessék magokot. III. Hogy bort ne igyanak. IV. Hogy disznóhúst ne egyenek, se olyan állatot, akinek először a vérit ki nem bocsátották.

A törökök tisztelik pénteket, és tartoznak azon a napon a templomba menni délbe. Az asszonyoknak megengedik, hogy oda ne menjenek, azért, hogy a férfiak figyelmetesebben imádkozhassanak. A török kereskedő délig ki nem nyitja a boltját azon a napon, desőt még egy ájtatos török a keresztyén házában se menne – amint e velem megtörtént.

A közönséges jó vivé a törvénycsinálót arra, hogy a tanítványinak megtiltsa a boritalt. „_Óhjátok magatokot, mondá, a bortól, a koczka, a sak játékoktól. Ezeket azért találta fel az ördög, hogy gyülölséget és veszekedést szerezzen az emberek között, hogy őket eltávoztassa az imádságtól, és meggátolja őket, hogy az isten nevét segítségül híják_.“ Minket pedig meg nem gátol, hogy ne adjunk hálákot az Úrnak, hogy a pestisnek hírét sem hallottuk ebben az esztendőben – ne is halljuk.

CLXXXII.

_Rodostó, 1751. 14. febr._

Kedves néném, annak igen örűlök, hogy a ked tetszése szerént írtam még eddig a török szokásról és vallásról. Kívánom, hogy ezután is úgy legyen. De azt szükséges megírnom, hogy itt igen zűrzavar idők járnak, de a nekünk hasznunkra vagyon; mert most fársángba csak hozzák nekünk a sok túzokot halva és elevenen, akiket az ónos esőkbe fogták. A török nem kap rajta: mi pedig már meg is úntuk. A túzok rettentő fejes, makacs állat, jobban szereti éhel megölni magát, mint enni, hanem a fiatalt fel lehet nevelni. – Ideje az asszony dolgára menni.

A muftit a törökök úgy tekéntik, mint vallásoknak, törvényeknek fejit és oráculumját. Ennek választása teljességgel a császáron áll, aki erre a hivatalra okos, értelmes, és igaz embert választ. – Ámbár az ő decretumit és végezésit a bírák törvénynek tartsák is, de a császárt semire nem kötelezhetik. Mindazonáltal olyan nagy az ő hatalma, hogy semiben néki ellent nem mond, se ellent nem tart végezésinek. Amelyek csak egynehány szókból állanak, és utóljára mindenkor hozá tészi: „Az isten tudja, melyik jobb.“ Mindazonáltal amidőn a császár tanácsot kér a muftitól az országos dolgokban, vagy valamely pasának haláláról, vagy a békeségről, hadakozásról, és ha úgy talál lenni, hogy ez a főpap másként gondolkodik, mint a császár mindezekről; minden halogatás nélkül leteszik, és olyan főpapot tesznek, akinek olyan gondolati legyenek, mint a császárnak.

A császár, mikor a muftinak ír, ilyen titulust ád neki: „Ésádnak, aki minden bölcseknél legbölcsebb, minden tudományokban legfeljebb haladó mindazoknál, akik fent haladnak. Te aki minden nem szabados dologtól megtartóztatod magadat. Eredete a jó erkölcsnek, és a valóságos tudománynak. A próféták és az apostoli tudománynak örököse, aki megfejted a hitnek ágazatját, és kinyilatkoztatod annak valóságos értelmét. Te vagy az igazság kincsének a kulcsa. Te világosítod meg a homályos magyarázatot. Meg vagy erősítve a felső igazgatónak, és az emberi nemzet törvénycsinálójának kegyelmével. – A nagy isten adja, hogy szűntelen megmaradj a jó erkölcsbe.“

A muftit mihent választják, a császár egy nyusztos mentét küld néki, és ezer tallért aranyúl egy kezkenőben. Azután 2000 pénzt rendel néki napjára – egy poltura három pénz – e mintegy 16 tallérra és 30 polturára megyen. Vannak olyan császári templomok, akiknek jószágiból felvehet ötvenezer tallért.

A mufti után vannak a két kadileskerek: az egyik európai, a másik ázsiai. Ezek eleiben mindenféle törvény elmehet, és mindenféle törvényt megítélhetnek. Ebből a tisztségből a muftiságra mennek.

A kadileskerség után való a molla. Ezeknek 500 pénzök jár napjára. Ennek az egész tartományban való kádiakra vagy bírákra hatalma vagyon. A mollákból lehet mufti. A mollákot és kádiakot egyházi embereknek tartják; mert a törökök között a vallásbéli törvényt a városi törvénytől meg nem választják.

Az imánok vagy papok olyanok, mint a parochusok. Ezeknek megfeddhetetleneknek kell lenni, de szükséges, hogy jól tudják olvasni az alkoránt, és hogy elsőben abban a hivatalban (szolgáltak légyen), mint azok, akik a toronyból a népet az imádságra szokták híni. De még az is szükséges, hogy a nép a fővezérnek szólljon mellette: másképen abban a hivatalban nem állhatna a vezér parancsolatja nélkül. Ahhoz nem kívántatik más papi bélyeg, se a mufti nekik semmit nem parancsol. Kiki szabad a maga parochiájában, hanem a városi bírák alatt vannak.

Az émireket az egyháziak közé számlálhatjuk, mivel ezek a Mahumet familiájából valók. Hogy pedig a többitől magokot megkülömböztessék, zöld csalmát viselnek, a Mahumet színét. Ezeknek sok szabadságok vagyon. A törököknek meg vagyon tiltva, hogy gyalázatosan ne bánjanak vélek.[2] De ha haragusznak reájok, és részegen látják, a csalmájokot leveszik, és jól elverik minden tisztelet nélkül.

Az émireknek egy fejek vagyon, akit Nákib Essrefnek nevezik. Ennek oly nagy hatalma vagyon rajtok, hogy megöletheti és megkegyelmezhet nékik. De, hogy a botránkoztatást elkerüljék, a büntetés mindenkor titkosan megyen végben. A főnek egy vicéje vagyon, akit Alemdárnak híják. E hordozza a Mahumet zászlóját. Az émirek mindenféle nagy tisztségekre felmehetnek: én pedig tovább nem megyek, hanem jó egészséget kívánok nénémnek.

CLXXXIII.

_Rodostó, 15. aug. 1751._

Kedves néném, azt igen jól cselekszed, hogy bátorításra valót írsz a leveledben, írván, hogy kedvesen olvasod a törökökről való leveleimet; mert a bizonyos, hogy régen félbe hagytam volna, ha tudnám, hogy únadalmasok.

Azt jó megtudni, hogy a törökök szeretik a szép és tiszta templomokot építeni, és igen bőkezűek a templomoknak fundátiókot tenni, és jövedelmet a szegények számokra, akik mindennap imádkozzanak a jótévőjök lelkekért.

A császári templomoknak vagyon legtöbb jövedelmek. Ezekre pedig a Keslár aga, aki a császár asszonyira vígyáz, visel gondot, és parancsol. A templomokhoz való tisztségekből az imperiumban sok templomok vannak, főképen olyan helyeken, ahol a császárok szoktak lakni, ugymint Brúsában, Drinápolyban, Konstancinápolyban, ahol sok császároktól építtetett drága templomok vannak. Császárnék is építtettek.

Ezek között legfővebb a szent Sophia temploma. Ezt Justiniánus császár építtette volt; a törökök megtartották, és valamint annakelőtte az isten szolgálatjára rendelték. De a jövedelmét megnagyobbították, amely esztendőre száz ezer aranyra megyen. Ezt pedig a városban szedik fel. A császár tartozik maga is ezer és egy pénzt fizetni a földért, amelyen a kastélya vagyon építve; mert a keresztyén császárok idejében az a föld a templomhoz tartozandó kert volt.

A török császárok pedig a templom körűl egynehány kápolnát építtettek, ahová temetik őket. Azokban szűntelen való égő lámpások vannak, bizonyos jövedelem pedig azoknak számokra, kik az ő lelkekért imádkoznak azokban a kápolnákban. Ezenkívűl mindennap bizonyos órákban sok számú koldusoknak alamizsnát adnak. – Mely boldogok volnának, ha a Krisztusért adnák.

Sok templomok vannak, ahol iskolák lévén a törvényt tanítják. Vannak ispotályok, szállások az útazók és az idegenek számára. Vannak konyhák, ahol a szegényeknek ételt készítenek. Mindezeknek a jövedelmek bizonyos; mert faluk, földek, tartományok vannak arra rendeltetve. Szerencsés falu az, amely valami templomhoz tartozik; mert annak sok szabadsága vagyon. Ha valamely különös ember valamely templomnak fundátiót akar tenni, földet nem adhat, hanem készpénzt ád, amelyet interesre kiadják. De ez csak a templomért szabad; mert a törvény tiltja az interesre való adást. – Az egészségre vígyázzunk néném.

CLXXXIV.

_Rodostó, 26. octob. 1751._

E már rendkívűl való dolog, hogy ma havazzon. – Ezt még sohasem értük. Még pedig sok szőllő és pamut a mezőn. Talám jovunkra esik; mert három holnaptól fogva a pestis igen uralkodik. A változást tehet az áerben. Hihető, hogy a pestisnek nincsen egészen való ereje; mivel sokan meggyógyúlnak belőle. A törökök tanítások szerént ezeknek nem lehet meghalni pestisben: akik pedig abban megholtanak, lehetetlen volt azt nékik elkerülni. Mert az ő tanítások az isten előre való rendeléséről mód nélkül szoros. Sőt még az istennek tulajdonítják a vétket; mert azt nem lehetett nékik elkerülni. Azt tartják, hogy kinekkinek a homlokára van írva, hogy mit rendeltek felőle, és azt el nem kerülheti.