Part 8

E kis kör, egymásra hatva, fokozta saját hatását az irodalomra. Az _Auróra_ dolgozni kényszeríté őket, a közönség tapsai ösztönözték, barátságuk egymást mívelte. Kisfaludy sarkalta barátait, hogy az _Aurórá_ba kisebb műveik legjavát adják. De midőn a szerkesztési idő közeledett, senki sem volt készen, maga a szerkesztő legkevésbbé, ki örömestebb festett, olvasott vagy nagyobb műveinek terveibe mélyedt, mintsem zsebkönyve számára kisebb műveket dolgozzék. Ekkor aztán összeszedte magát az egész kör s megírta a mi eddig csak eszmében élt lelkében vagy töredékben hevert íróasztalán. Ily kényszerűségben írta Vörösmarty _Eger_t Teleki József gróf történelmi rajza után, a mely mellé még oda adta neki Kisfaludy Fessler munkáit. Így írt néhány költeményt az _Auróra_ képeihez, melyek rajzát Kisfaludy készítette. Lyrai költemény, eposz, dráma mindig csak kikerűlt valahogy, de beszélyek dolgában néha annyira megszorultak, hogy Paziazzinak vagy Tretternek kellett írni német beszélyt, melyet aztán lefordítva mint magyar eredetit adtak ki. Tárgyakat szolgáltattak egymásnak, sőt ugyanegy tárgyról írt költeménynyel is versenyeztek egymással. Így írta Vörösmarty _Cserhalmát_ Kisfaludy figyelmeztetésére, így versenyeztek egymással a _Bánkodó férj_ben, így írtak ketten Ilosvai Toldiáról két különböző fajú költeményt. Felolvasták egymásnak műveiket és megbírálták. Vörösmarty _Salamon király_át Kisfaludy bírálata nyomán dolgozta újra, a mikor, a mint Toldy írja, Kisfaludy egy egész értekezést tartott nekik a történelmi drámáról.[26] Azonban Kisfaludy műveiről vele szemben tartózkodva mertek szólani, mert a mint Bajza írja egyik levelében Toldynak, az ócsárlás hamar kedvét szegte. A bíráló megjegyzésekből vita keletkezett, melyben nagy szerepet játszott a nyelv, verselés, a különböző, kivált a modern műfajok elmélete, a nemzeti és romantikai elem.

A nyelvészeti vitákban Helmeczy vitte a főszerepet. Ő volt a legtermékenyebb s legmerészebb szócsináló, kitől Kisfaludy nemcsak nyelvtani ismereteit kölcsönözte, hanem alkalmasint nem egy affektált, erőltetett kifejezését is. Folyvást csinálta az új szót, arra is, a mire nem volt szükség, reá tolni igyekezett társaira, sőt néha tudtok nélkül be is erőszakolta műveikbe. Vörösmarty e magas termetű barátját nem is tudta máskép képzelni, mint kezében bárddal: «vajjon hány szónak szegte ma bárdja nyakát». Őrizkedett tőle. «Helmeczy már egyszer _Cserhalom_ra tette fatalis kezét – írja Zádornak 1825 aug. 2-ról – de ártatlanúl, _megtépve_ helyett _tepdelvé_t írván.» Néha összegyűltek oly új szók alkotására, melyekre nagy szükség volt s egyszersmind kötelezték magokat, hogy a megalapítottakat közösen fogják használni. Kisfaludy volt köztök a legkevésbbé képzett nyelvész. Vörösmarty, Toldy, Bajza, Zádor sokat foglalkoztak Révaival, sőt Toldy mióta _Handbuch_jába fogott, búvárlani kezdé a régi irodalmat is. Ez ülésekből kerűltek a _bitor, zsarnok, tömör, tömeg_ szavak. Ez utóbbit Vörösmarty alkotta. Egyébiránt ő volt köztök a legconservativebb, sőt mint költő zajtalan visszahatást igyekezett felkölteni a neologismus túlságai ellen. A mi a verselést illeti, tisztább rímű és mértékű versekre törekedtek, mint a hogy eddig a magyar költészetben divatozott s egyszersmind át kívánták ültetni a nyugot-európai versformák legtöbbjét.

Vörösmarty mint mindenben, úgy itt is, egy pár pontban eltért társaitól. Magyar füle inkább kedvelte, szükség esetében, a jó magyar assonánczot, mint a mesterkélt vagy nem elég hangzatos tiszta rímet; leginkább ő kezdé irodalmunkban azt, mit a nép századok óta használ s mit Arany egész rendszerbe foglalt. Az Auróra-kör a nyugot-európai formák mellett a magyar dalformák iránt sem volt érzéketlen. A népdal nálok jelent meg először költészetünkben, mint művészi gond és tanúlmány tárgya. Mint Bajzának Toldyhoz írt egyik levele mutatja, Toldy és Zádor folyvást sarkalták Kisfaludyt, hogy próbáljon népdalokat írni. Kisfaludy írt, mire Vörösmarty is kedvet kapott, sőt ő annyiban még tovább ment, hogy népies genreképeket is kezdett írni, mint _Gábor diák, Becskereki, Laboda_. Bajza örvendett e jelenségnek s a művészi népdalnak egész elméletét írta meg fönnemlített levelében. A mit ő művészi népdalnak nevez, az tulajdonkép a specifikus magyar dal akar lenni, mint Goethe némely dalai specifikus német dalok. Bajza arról gondolkozott elméletben, mit Petőfi később gyakorlatban oly sikerülten megoldott. Elmélete nagyjában helyes is, de az csodálatos, hogy Kölcsey _Hervadj, hervadj_ s _Bú kél velem_ kezdetű dalait tartja ily művészi népdaloknak, melyek sem népdalok, sem specifikus magyar dalok. Bajza azt is sürgette, hogy mind Kisfaludy, mind Vörösmarty jambus- vagy trochæusban írják népdalaikat, de azok elégnek tartották a sormetszetet s némi numerust. A magyar nemzeti rhythmus titkáról még senki sem gondolkozott mélyebbre hatón.

Azonban mindez így is nevezetes mozzanat volt. A népi elem megkezdte fejlődését s másként, mint Gvadányi és Horvát Ádám idejében, s Bajza, mintegy öntudatlan sejtve a jövőt, így írt: «Az igen kedves dolog nekem, hogy elsőrendű költőink a népdalokra fordítanak figyelmet, annak igen sok haszna lesz poezisunkban. Goethe azt mondja valahol a _Diván_hoz írt magyarázatában, hogy minél elevenebb, minél természetesebb a naiv költés valamely nemzet poezisében, annál szerencsésebben fognak kifejlődni az utóbb következő epochák.»[27]

A modern műfajok elmélete szintén nagyban foglalkoztatta e kört. Formában, tartalomban a magyar költészetben még el nem ért tökély felé törekedtek, s elvetve a klasszikai példányokat, a nyugot-európai modern költészetet akarták összeolvasztani a magyar szellemmel, s nemzetibb alapon, mint elődeik. Arról beszéltek legtöbbet, azt mívelték leginkább, a mi hiányzott a magyar költészetben s leginkáb divatozott külföldön. Az eposz, költői beszély, dráma, novella, ballada, románcz voltak kedvencz műfajaik. Mindezt leginkább a német költészet közegén vették át s kivált Bajzán és Kisfaludyn érzik is a német költészet hatása, de a tárgy hazai volt, az érzés hazafias, a közállapotok s a magyar történelem mintegy fejlő nemzeti elemként, állandó forrásai voltak a költői lelkesülésnek. Vörösmarty itt is sokban különbözött társaitól. Leginkább ellent tudott állani a német költészet befolyásának; a legeredetibb s legnemzetibb volt köztök. Kisfaludy sokat beszélt a romantikáról, szintén a német irodalom nyomán. Vörösmarty tőle hallotta először e szót, de már fölléptekor legromantikusabb volt társai közt s az egész magyar költészetben. Tasso, Ariosto, Shakespeare, Ossián, Zrínyi olvasása, a közállapotok és saját geniusza adták meg neki ez irányt. A franczia romantikáról 1830-ig alig volt tudomása. Nem értett francziául s később is nem a franczia, hanem az angol nyelvet tanúlta meg. A német és spanyol romantikával Pesten ismerkedett meg. Zádor azt írja Kazinczynak, hogy 1824-ben Lord Byron, Scott Walter, Houwald és Müllner voltak Vörösmarty olvasmányai, 1825-ben pedig Schlegel dramaturgiája és Calderon. Barátjai ajánlatára ekkor olvasta Klopstock _Messiás_át is, de a mint maga beszélte, nem végezhette el, mert bele fájult a feje. A német romantika csak egy pár balladanemű költeményén érzik, minők az _Éjféli ház, Túri neje_ és a _Kincskeresők_ czímű drámáján. Több nyomot hagyott rajta a keleti költészet. Nagyon szerette az _Ezeregy éjszaka_ regéit s Kisfaludy egy pár keleti költő német fordításával ajándékozta meg. A _Tündérvölgy_ szellemére ezek épen úgy befolyhattak, mint külformájára Zrínyi, sőt _Délsziget_ és félbeszakadt eposzai is ilynemű befolyást gyaníttatnak, bár Vörösmarty geniusza eredetileg is kedvelte a phantastikust és szertelent.

Egyébiránt ő foglalkozott társai között legkevesebbet a romantika s a modern műfajok elméletével s később is csak a drámára fordított gondosabb tanúlmányt, mintha érezte volna, hogy ez legkevésbbé erős oldala. Inkább költőkből tanúlt, mint æsthetikusokból, s alkalmasint azért mondá róla Bajza, hogy nem eléggé tanúlt fej. Bajza ellenkezőleg mindennek előbb elméletét szerette formulázni, s bár nem könnyen tanúlt, folyvást olvasta a kitünőbb német kritikusokat. S csodálatos e kör kritikusaként még sem ő lépett föl, hanem Toldy és Zádor, kik az _Aurórá_nak mintegy rendes bírálói voltak, a kör széptani és nyelvészeti nézeteit terjesztették, sőt Toldy Vörösmarty epikai munkáiról egy egész könyvet írt.[28] Bajza örömest írt mindenről, de barátjairól hallgatott, egész kedvvel ostromolta e kör ellenségeit, magáról a körről habozott ítélni, mert félt, hogy ellenkezésbe jő velök, nem az elvre, hanem a bírálandó művek becsére nézve. Midőn Toldy külföldre utazott, utána küldték az _Aurórá_t bírálat végett. «Ha időd van, édes barátom – írja hozzá Bajza 1829 nov. 15-ről – recenseáld az _Aurórá_t, ez nem csak enyém, hanem az egész kör kívánsága egyszersmind. Én nem akarok bele avatkozni, mert szabadon nem beszélhetnék, amúgy pedig nem tudok, nem akarok. Kisfaludy megkért s az egész szövetség, de én nyiltan és nyersen kimondottam, hogy azt nem teszem. Te, édes barátom, tudod a középútat, azért tedd meg kérlek.» Toldy még más tekintetben is nevezetes szerepet játszott. Ő tartotta fenn a kör viszonyát Kazinczyval, sőt Bajzával is, midőn ez 1825–27-ig a pozsonyi országgyűlésen tartózkodott, mint Hevesmegye követi irnoka. Mozgékony símulékonysága, nyugtalan természete épen ellentétben állottak Bajza makacs merevségével, egy tárgyon csüggő lassúságával, ki csak akkor volt tevékeny s egész az ingerültségig élénk és heves, ha valamely lap élére állott vagy irodalmi vitákba ragadták a körűlmények és szenvedélyei.

Midőn Toldy a Kisfaludy szobájába lépett, hol társait rendesen megtalálta, majd mindig volt zsebében egy-két levél Bajzától, ki az országgyűlés folyamáról értesítette barátait s némely irodalmi ügyben írta meg véleményét, vagy Kazinczytól, kivel folyvást levelezésben állott, mintegy a kör kiegyenlítő képviselőjeként. Legtöbb külföldi lapot olvasva, ő figyelmeztette társait egy-egy nevezetesb új munkára. Általa ismerte meg e kör német fordításban a szerb népköltési gyűjteményt, melyből Bajza le is fordított egy párt s mely Vörösmartyt egy-két hasonló modorú költeményre lelkesítette. A régi irodalomban tett tanúlmányai is hasznára voltak barátjainak. Az általa napfényre hozott Szendrei Névtelen után írta Vörösmarty _Szilágyi és Hajmási_át, mely méltán ünnepeltetett mint az új iskola legkitünőbb balladája. Toldy nemcsak a magyar lapokba írt bírálatokat, hanem a németekbe is, különösen az _Iris_be s általában azon igyekezett, hogy megismertesse a magyar irodalmat a német közönséggel, s egész fényökben feltüntesse Kisfaludyt és Vörösmartyt. Bajza volt legrégibb és legjobb barátja, de mint költőt Kisfaludyt és Vörösmartyt bámulta leginkább. Ő sarkalta Paziazzit és Trettert, hogy magyar költeményeket fordítsanak németre _Handbuch_ja számára s midőn külföldre indúlt, magával vitte _Cserhalom_ fordítását s Berlinben az _Angol ház_ban, hol felolvasást tartott a magyar nyelvről és irodalomról, föl is olvasta számos hallgatóság előtt. Vörösmartynak a mily jól esett Toldy e hű ragaszkodása, épen annyira visszadöbbentették németre fordított művei, kivált _Zalán_ egyik töredéke, melyet Majláth fordított. Elijedt magától, kétkedni kezdett tehetségében, s csak nyelve erejében hitt. Ebben mindig oly teljes önérzete volt, melyet a kétségnek még árnya sem zavart. «Paziazzi tegnap volt nálam – írja Zádornak 1827 augusztus 23-ról, – mutatta Majláth levelét s Hajna fordításának töredékét. Nyomorult munka, elijeszt magamtól. Ha a magyar verseimben kedvet találhat, azt csak a nyelv okozza, melynek bája valamennyire hatalmamban volt. Így ítéltem magamról, midőn a fordítást olvastam.»

VII.

Az Auróra-kör kritikai hajlamai. Xeniák. Vörösmarty munkássága a _Tudományos Gyüjtemény_ben. Nyelvészeti értekezései. Bajok a censorral. A conversations-lexikoni pör. A _Kritikai Lapok, Jelenkor_ és _Társalkodó_ terve. Széchenyi hatása az Auróra-körre. Kisfaludy Károly halála. Vállalatai sorsa. Vörösmarty anyagi helyzete, lakása, külsője és szokásai. Bártfay és neje. Estélyek. Br. Wesselényi Miklós. Vörösmarty anyjának halála.

Ilyen volt az Auróra-kör, mely annyira befolyt Vörösmarty fejlődésére. Azonban e kör nemcsak szépirodalmi, hanem kritikai közlönyre is vágyakozott. Nem elégedett meg, hogy önmagát mívelte kritikájával, hatni akart azzal az irodalomra is. Elégedetlen volt közönséggel és irodalommal egyaránt: a közönséggel azért, mert nem volt elég ízlése, s a nagy tömeg némi ellenzést tanúsított az új iskola iránt; az irodalommal azért, mert nem ellenőrzi kritika, az írók gondatlanok, s a nyelvújítási nagy harcz után egész nyugalomba kezd visszaesni minden. Szerették volna æsthetikai nézetöket kifejteni, ostromolni az ósdiak tartalékseregét, megtámadni a bitorolt tekintélyeket, s pártot alkotva és támasztva, küzdelmet idézni elő. Kisfaludy rég óta beszélte, mily szükség van kritikai közlönyre. Toldy 1826-ban egy egész tervvel állott elő. De a kör tagjai közűl senki sem merte elvállalni a szerkesztést, ezért Bajzát szólították fel, ki akkor Pozsonyban tartózkodott. Bajza visszautasította az ajánlatot, leginkább azért, mert mint minden pálya nélküli embernek szüksége volt az emberek kedvezésére, s még akkor nem szánván magát teljesen az irodalomra, félt, hogy el fogja temetni szerencséjét s úgy jár mint Kölcsey, ki kritikái miatt majdnem közmegvetésben részesűlt s csak a politikai pályán rehabilitálhatta magát. Egy kritikai lap megindítása valódi merénynek tetszett s a terv dugába dűlt. Azonban nem hagytak föl vele s addig is Schiller és Goethe példájára, egy csoport xeniát írtak, kivált Kisfaludy és Vörösmarty, melyek egy része később a _Kritikai Lapok_ban _Pályalombok_ czíme alatt, meg is jelent.

Vörösmarty kiadott xeniái közűl csak kettőt vett föl költeményei gyüjteményébe: a _Hazafiak_ és _Buksi_ (Döbrentei) czíműeket, a többit mellőzte, valamint a kiadatlanokat is, melyek csak 1885-ben jelentek meg összes műveinek harmadik teljes kiadásában.[29] Az irodalmi polemiák és xeniák ritkán őrzik meg teljes érdekességöket a későbbi nemzedékekre nézve, sőt a bennök nyilvánuló szenvedélyes hang és kegyetlen gúny némi visszatetszést is kelt föl. Nem élhetjük bele magunkat annyira a korba, hogy szenvedélyeiben osztozhatnánk s nem ismerhetvén eléggé a körűlményeket, némely czélzatok és részletek homályosaknak, majdnem érthetetleneknek tűnnek föl. Néha még hírét sem hallottuk azon írónak, a ki a polemia vagy xenia tárgya, nem hogy munkáit vagy pályája részleteit ismernők. Így Vörösmarty némely xeniájában is feltünő a szenvedélyes hang és kegyetlen gúny, melyet itt-ott személyes ellenszenv is sugal. Úgy látszik maga is megsokalta, s talán azért nem adta ki ily fajta xeniái jó részét. De másfelől saját és társai műveit sem kimélvén, látszik, hogy komolyan vette föladatát. Mintegy négy csoportra oszthatók xeniái. Az első csoportot a nemzetiség hő szeretete sugalja. Megtámadja mindazokat, a kik hűtelenek a magyar nemzetiséghez: Pyrkert, a ki magyar létére híres német költő; Rumyt és Csaplovicsot, a kik folyvást német könyveket adnak ki és német lapokba írnak, s olykor még gúnyolódni is mernek a magyar törekvésekkel; Szepesi Ignácz pécsi püspököt, a ki 1830-ban a főrendi házban ellenezte a magyar nyelvű izenetváltást a rendekkel. A második csoport az Auróra-kör ellenségeit gúnyolja: Czinkét, a magyar nyelv és irodalom tanárát a pesti egyetemen, a ki Révait váltotta fel a tanszéken és Révai ellen tanított; Udvardyt, a ki ellensége volt a nyelvi purismusnak; Balogh Pált, a ki a conversations-lexiconi pörben az Auróra-kör ellen fordult; Döbrenteit, a ki elvi és személyes ellensége volt az Auróra-körnek; Szemere Pált, a ki többször meghasonlott az Auróra-körrel s különczségével mintegy kihívta a gúnyt; Fáyt, a ki mindig ingadozott az irodalmi pártok között s épen nem volt nagy barátja a kritikának. A harmadik csoport néhány tehetségtelen írót dorongol le, a kiknek munkái rég feledségbe sülyedtek; Kovacsóczyt, Bors Sámuelt, Vásárhelyi Jánost, Harsányi Pált, Náray Józsefet, Pap Ignáczot, Holéczy Mihályt, Kalmár Józsefet, Gödör Józsefet, Kis Sámuelt stb. De legkegyetlenebben bánik Ponori Thewrewk Józseffel, egy sok mindenbe fogó s csekély tehetségű íróval, a kinél senki sem gyűlölte jobban az Auróra-kört s a ki röpirataiban nemcsak maga támadta meg Bajzát és Vörösmartyt, hanem mindent fölvett, vagy lenyomatott, a mit ellenök írtak. A negyedik csoport magával az Auróra-körrel kötekedik: megcsipkedi Fábián Gábort, a ki Lafontaine egy rossz regényét fordította le; Helmeczyt, a legtúlságosabb neologust, a ki nagy szócsonkító; Bajzát, a ki versek helyett értekezést ír a versekről. Toldyt és Fenyéryt, a kik _Handbuch_jok kiadásával nagyra voltak, s végre saját eposzait és drámáit, melyeknek árnyoldalait jól ismerte.

Vörösmarty átvévén a _Tudományos Gyüjtemény_ szerkesztését, némi tér nyílt a kör kritikai munkásságának, de nem ínye szerinti. A kiadó nem engedhette, hogy folyóirata túlnyomóan kritikai legyen, de másfelől Vörösmartynak sem volt kedve hozzá. Csendes természete nem kedvelte az erős polemiai küzdelmet, szívesen segítette későbben a _Kritikai_ _Lapok_at, de nem kívánt élére állani. Általában őrízkedett maga ellen kihívni a szenvedélyeket, mert bár a bírálatot nyugodtan tűrte, de az iránt érzékeny volt, ha gúnyolták s nevetségessé igyekezték tenni. Az ő szerkesztése alatt javult a _Tudományos Gyüjtemény_, mert sok új dolgozótársat nyert meg, jobban megválogatta a munkákat, mint Thaisz, de æsthetikai tekintetben csak félig változtathatta át az Auróra-kör közlönyévé. Csak annyit tett, hogy a folyóirat irodalmi részének némi határozottabb színt kölcsönzött. Toldy és Zádor híven segítették, maga is írt bele bírálatokat, de rövideket és nem nevezetes művekről. A külirodalmi rovatba nagyobb kedvvel dolgozott s a német irodalom nyomán a keleti és franczia költészetet valódi előszeretettel ismertette. A költészeten kívül leginkább a nyelvészet foglalkoztatta. Mihelyt átvette a _Tudományos Gyüjteményt_, értekezést írt bele a magyar nyelv eredetéről; ez volt második nyelvészeti értekezése; az elsőt még 1826-ban írta ugyane folyóiratba, Révai mellett lépve föl a Verseghy életrajzi írója, Sághy ellen. Különösen a göcsei és palócz tájszólás érdekelte, mely a régi nyelvből legtöbbet tartott fenn; amazzal 1827-ben ismerkedett meg a dunán-túli megyékbe rándulásakor, emezzel 1829-ben. «Vörösmarty – írja Bajza Toldynak 1830. szept. 6-ról – a múlt héten ment útazni Bugáttal Heves-, Borsod- és Gömörmegyékbe. A palóczok igen interessalják. Három hétig fog künn maradni, addig a _Tud. Gyüjt._ redactióját én viszem.» Zádor szintén osztozott vele a szerkesztőségi gondokban, sőt egy darab ideig barátságból szerkesztősegédje volt. Nemcsak az _Aurórá_nál, hanem itt is sok bajok volt Drescherrel, a censorral. Ha lehetett, kikaptak rajta s a mit Drescher Pesten betiltott, Kassára küldötték, hol a censura engedékenyebb volt. Az _Aurórából_ kitörült _Mikes búja_ így jött ki más czím alatt a kassai _Minervá_ban. Vörösmartyt néha elhagyta türelme szemben censorával. Rumy egy magyarellenes czikket írván a _Spiegel_be a tótokról, Vörösmarty felelt reá, de a censor kitörűlte. «Cseh, orosz, lengyel, tót nyelvharczra az ő nyelvökön kell felelni. Nem tudjátok, mit beszéltek. Miserere Domine! Non admittitur.» Máskor Vörösmarty egy régi nyelvemléket küldött hozzá, melyet Zádor Kresznericstől kapott közlés végett a _Tudományos Gyüjtemény_ben: «Ezt nem tartom oly régiségnek – írta reá Drescher – hogy méltó legyen közleni, talán más czélból akarja a közlő kiadatni. Non admittitur. «Ha ez velem történik – írja Bajza Toldynak – vagy a consiliumnak feladtam volna, hogy reá rezzentsék, mert elégtételt úgy sem nyer az ember, vagy pedig saját házánál úgy kiszidtam volna, hogy egy maroknyi becsület sem maradt volna rajta.»

Bajza kritikaibb, polemikusabb irányra is izgatta Vörösmartyt, melybe maga mind inkább belé sodródott. Az epigramma elméletét írva a _Tudományos Gyüjtemény_be s megbírálván a magyar epigrammaírókat, oly gyűlöltséget vett magára, hogy elég erősnek érezte szívét még több elhordozására is; most már egészen az irodalmi pályára adván magát, nem volt többé szüksége világi előmenetelre, az emberek kedvezésére. Sürgetni kezdte a _Kritikai Lapok_ megindítását, melyet siettetett az a körűlmény is, hogy az akadémia alakuló félben volt s Döbrentei, mint Széchenyinek a magyar irodalomba bevezetője s az úri körökben kedvelt ember, nagy befolyást kezdett gyakorolni az ügyekre, mi az Auróra-körnek nem tetszett, részint irodalmi, részint személyes indokokból. Gyöngíteni e befolyást, nyomást gyakorolni az akadémiára, vezetni a közvéleményt lett volna egyik feladata a _Kritikai Lapok_nak. Azonban a Döbrentei elleni harcz előbb kiütött, mintsem a _Kritikai Lapok_ megindúlhattak volna. Döbrentei egy magyar _Conversations-Lexikon_ kiadására bírta reá Wigand könyvárust, melynek előfizetési fölszólítása mellett mutatvány-íve is megjelenvén, az Auróra-körnek alkalmat szolgáltatott, hogy mind a vállalat tervének s mutatványszámának hibáit kimutassa, mind pedig a védelmökre kelő Döbrenteit megtámadja. Vörösmarty megengedte Zádornak és Bugátnak, hogy a _Tudományos Gyüjtemény_ben bírálat alá vegyék a _Conversations-Lexikon_ tervét és mutatvány-ívét. A harczot Bajza folytatta tovább, mind Döbrentei, mind gr. Dessewffy ellen, hol Kassán, hol Székes-Fehérvárott, a hol a censura engedékenyebb volt. A harcz mind zajosabbá vált s mindkét részről mintegy hét író küzdött. Vörösmarty csak annyiban vett részt benne, hogy kezdetének megnyitotta a _Tudományos Gyüjtemény_t s Kisfaludyval segítette Bugátot Balogh elleni polemiájában. Bugát ugyan mint orvos jól értette a vita tárgyát, az agyvelő kérdését, mihez az Auróra-kör keveset értett, de nem tudott eléggé ügyesen polemizálni, miben költő barátjai segítségére szorúlt. E polemiáknak leginkább Vörösmarty adta meg az árát, ki legkevesebb részt vett benne, a mennyiben később Döbrentei bosszúból oda dolgozott, hogy Vörösmartynak mind _Vérnász_át, mind munkái első gyüjteményét elejtse az akadémiai jutalomtól.

Bajzát polemiáinak sikere a _Kritikai Lapok_ megindítására ösztönözte, melynek kiadására Kisfaludy 100 forintnyi kölcsönt szerzett Forgó és Rudics barátjaitól. Az egész kör támogatását ígérte s Vörösmarty már egy pár czikket is írt a vállalat számára. Azonban Kisfaludyt most nem érdekelte annyira e vállalat, mint régebben. Politikai becsvágy ébredt benne, mint journalista kívánt szerepelni s engedélyt kért egy irodalmi melléklappal összekötött politikai lapra, a _Jelenkor-_ és _Társalkodó_ra. Maga a kör is kezdett hajlani a politika felé. Vörösmartynak a megindulandó _Jelenkor_ szerkesztésében jelentékeny szerep volt szánva, mire ő hajlott is, mert a _Tudományos Gyüjtemény_ kiadójával nem egyszer volt surlódása s már kétszer le akart mondani szerkesztéséről. «Az oppositió és reform zászlóját tűzzük ki – mondá Kisfaludy halálos ágyán az őt meglátogató Szalaynak – minden ifjú írónak velünk kell tartani.» Sokat tett erre nézve Széchenyi _Hitele_, mely az Auróra-kört lelkesülésre ragadta, s maga Széchenyi is Pestre telepedve, Kisfaludyt gyakran látogatta, s a megindulandó lapot közlönyének szemelte ki. Pillanatra ugyan meg-meg hasonlottak egymással, mert Széchenyi hasztalanúl igyekezett őt és társait kibékíteni Döbrenteivel, kit aztán meg is választatott akadémiai titkárnak, holott az Auróra-körnek Toldy volt a jelöltje. Azonban a jó viszony hamar helyreállott köztök. Széchenyi egyénisége, hazafiúsága ellenállhatlan varázst gyakorlott reájok s ők voltak az országban az elsők, kik határozottan politikai eszméihez csatlakoztak.