Visszaemlékezéseim (2. kötet)

Part 14

Chapter 142,332 wordsPublic domain

Meghatott, midőn Almássy Pált, azt a valódi nagyurat, kit megszoktam bőségben, fényben, palotában látni, most negyedik emeleti két szűk udvari szobában találtam. De hamar eloszlott ezen érzés, mert tapasztaltam, hogy ő itt is ép oly derült, finom modorú s élénk társalgású előkelő ur, mint volt otthon, hol minden léptét egy-egy csoport szolga leste. Almássy mindjárt fölkerekedett, hogy elkisér gróf Andrássy Gyulához, kihez átadandó levelem s üzenetem volt sógorától, gróf Pejacsevich Márktól. Andrássy gróffal a rue fauburg st. Honoréban találkoztunk, a mint ép szállásáról kijött. Kért, hogy másnap négy órakor jőjjünk, várni fog ránk. Onnan együtt Hajnik Palihoz mentünk. Őt családi körben találtuk. Még Fülepp Lipóthoz akartam elmenni, de mondták, hogy őt csak ebéd után lehet találni, mert reggeltől ebédig egy Páris melletti gyárban van, a hol igazgató. Gorove Istvánt teljes kényelemben találtam; egy első emeleti szép lakosztályt birt, diszes berendezéssel. Ő igazi ur volt, még inasát is Alfonznak hivták. De szivélyes, barátságos és vendégszerető. A mint meglátott, s hallotta, hogy Kmetty is itt van, azonnal elhatározta, harmadnapra theaestélyre valamennyi honfitársunkat magához meghivni, ott is volt mind. Kiss Miklós St. Angeról bejött. Csak gróf Andrássy Gyula nem jelent meg. Tán a leendő külügyér lelke ébredt már akkor fel benne.

Mennyi magyar sziv dobogott itt együtt, mennyi áldás és szerencsekivánat szállt innen szegény, leigázott hazánkba, mennyi visszaemlékezés merült fel a forradalom előtti időkből!! Még most, huszonhat év multával is elérzékenyülve gondolok ezen estére.

A mily élvezetesen kezdődött és folyt ez az estély, ép oly szomoruan végződött. Genfből távsürgöny érkezett. Magyarországból jöttem, s Párisban láttam életemben először magyar távsürgönyt. Klapkától jött, tartalma: Asztalos Sándort ma párbajban agyonlőtték. Ez megdöbbentő!

Az aradi hőst mindenki egyénileg is szerette, nekem meg épenséggel ifjukori barátom volt. Még együtt maradtunk egy darab ideig, tán csak azért, hogy mély fájdalmának adjon kifejezést az egész társaság, aztán leverten oszlottunk szét. Almássy Páltól azon igérettel váltam meg, hogy délután 4 órakor Andrássy Gyula grófnál találkozunk. Nem találtam otthon, daczára annak, hogy ő tüzte ki az órát. Ott hagytam névjegyemet s többé nem mentem oda. Nehány nap mulva ő szerencséltetett látogatásával, s kimenté magát, hogy akkor másutt volt elfoglalva. Egyuttal meghivott magához reggelire.

Este tiz órakor fölkerestem Fülepp Lipótot. Mindjárt meglátszott a vendégszerető magyar ember. Ő maga nem volt dohányos, csak erősen burnótozott, de sietett szivarért küldeni, aztán háziasszonyától theakészletet kölcsönzött ki, s minden szabadkozásunk daczára, a vizforraláshoz látott. Boldog volt, hogy valakivel a régi temesi dolgokról kibeszélhette magát. Reggelfelé, mikor felkerekedtem hazamenni, Lipót barátom egész komolyan mondá: »Ugyan ne siess, kérlek, hisz még csak most jövünk bele a beszélgetésbe.«

Teleki László gróf ép most nem volt Párisban, de nehány hétre később, nagy örömünkre, megérkezett.

Teleki Sándor grófot az Orsini-bombák és a Clichy elriasztották Párisból.

Bethlen Gergely grófot nem látogattam meg, ő üzente, ne jőjjek, majd fölkeres ő maga. Mondották, senki sem jár hozzá, bizonyos gyöngéd dolgok miatt. Feszélyezve van valakit otthon elfogadni. Azonban ő sem jött; mikor aztán másutt találkoztunk, felkiáltott: »Ugyan az istenért! egész Párisban nem találtál más szállást, mint abban a vendéglőben, melynek tájára sem merek menni, annyival tartozom ott.«

Jól esett még föltalálnom a baráti szolgálatra örökké kész Katona Miklóst.

Szarvady Frigyes és Horn Ede családos ember lévén, de különben is nagy lapoknál volt elfoglaltságok miatt csak ritkán, vagy mint meghivottak jöttek közibünk.

Ezek voltak 1857-ik év telén a párisi menekültek.

Egész nap járt-kelt, mulatott, kalandvadászatra indult vagy dolgozott mindenik, tetszése szerint, de fél hattól hat óráig este a »passage de l’Opera« volt a találkozó. A ki nem volt eligérkezve, vagy viszonyai másfelé nem vitték, itt összegyültünk s elmentünk valahová ebédelni. Ha valami különös ok nem volt, vagy valami jó napot nem akartunk magunknak csinálni, a »Hotel de l’Espagne« maradt a tanya. Ezt a többi ok mellett azért is legjobban szerettük, mert itt lakott Bornemisza Ignácz báró az elbájolásig szeretetreméltó családjával. Az étteremben a legnagyobb és legdiszesebb asztal a magyaroké volt, s báró Bornemiszáné adta a háziasszony szerepét, ott láttuk mellette szép Zsuzsika leányát és Teleki Miksa grófnét.

M. Lyót egy kis fürge franczia, a Maitre d’Hôtel leginkább ezen asztal körül forgolódott, s annyira elismerő volt, hogy egy szép reggel azt olvastuk a fogadó czégen: »Hôtel d’Espagne et de Hongrie«, ugy hallom, maig is ezt a czimet viseli. Ebéd után az egész társaság egy mint másnap felment Bornemiszáékhoz fekete kávéra, a báróné maga készitette, Zsuzsika bárónő szolgálta fel, ki aztán zongorához ült, hogy művészi játékával nyujtson élvezetet. Néha nagy ebédekre vagy estélyre az egész magyar társaság összegyült Lady Langdal fényes termeiben, vagy Kiss Miklós st.-germaini palotájában. Legtöbbször azonban Mr. Kanenál, ki igen jó szakácsot tartott. Ez az angol Gorove Istvánnak benső barátja s Kmettynek nagy bámulója, csak azért vitt házat Párisban, s töltötte itt a telet, hogy sokat lehessen Kmettyvel, mondom, ez többször adott nagy ebédeket, ahol csupán csak magyarok voltunk. Mikor Gorove, Almássy és többen szerencsésen hazakerültek, én meg már nős voltam, legényem egy névjegyet hoz be. »Egy ur van itt.« Nézem. »Mr. Kane.« Azt gondoltam, a párisi magyarok közül valaki tréfát üz. Rohanok az ebédlőbe, s ott áll Mr. Kane.

»Eljöttem az én kedves magyarjaimat még egyszer látni, látni itthon édes hazájokban.« Természetesen Gorove vendége volt, ki elutazott vele Szegedre, Debreczenbe, hadd lásson igazi magyar várost. Annyi szűrt és kulacsot vásárolt össze, hogy akár egy kiskereskedést nyithatott volna vele.

Ezalatt Teleki László is megérkezett. Sokszor félnapokig elbeszélgetett velem, a hazai viszonyokról. Minden ujságot a legnagyobb figyelemmel hallgatott. A személyek, a hangulat, a társas-viszonyok, minden, a mi hazai, rendkivül érdekelte.

Hogy Teleki László szive minden iziben mennyire át volt hatva a hazafiság érzetétől, az leginkább kiolvasható saját soraiból. Midőn Londonból Brüsselbe érkeztem, hogy hazafelé vegyem utamat, Jósika Miklós azzal fogadott: »Párisból leveled van!« Tartalmát közlöm, mert e nehány, odavetett sor is világot vet e halhatatlan lélek érzelmeire.

»Paris, Hôtel d’Espagne, Rue Taitbout 4, márczius 5-én. Kedves barátom! Még egy rövid szives köszöntést. Mondd meg üdvözletemet azon jóknak, kik rólam még emlékeznek. Nagy élvezet volt nekem veled lenni. Sajnos, hogy együttlétünk oly rövid ideig tartott. Érdekesben beszéltél a hazáról, mint annyi más honfi, kivel itt külföldön találkoztam, mert jobban ismered a hazát s több oldalról. Megismertetted velünk a mostani hazát. Köszönöm – köszönjük. Áldjon ég. Adja isten, hogy találkozzunk még Kanaán földjén, de ugy, a mint illik találkoznunk, büszkén – öntudattal, boldog hazában. Isten veled. Még egyszer áldjon ég! ölel igaz barátod Teleki László.«

Türr Pista is többször megfordult köztünk, de mindig csak rövid időre. Neki mindig, ma Párisban, holnap Londonban volt dolga, valami kaukázusi kölcsönügyben fáradozott. Mindég örvendtünk, ha jött, vigan, könnyelmüen élt, mint valami nagy örökös, ki a gondnokság alól kiszabadult. A jókedv aztán ránk is elragadt.

Képmutató volnék, ha azt mondanám, hogy mi mindég csak epedtünk, s feledtük, hogy Párisban vagyunk. Csináltunk bizony mi jó napokat is magunknak. Igy, egy alkalommal, korábban jövén a »passage de l’Opera«-ba, ott találom már Almássy Palit, ki azzal fogad: »Nem volna kedved ma jól ebédelni?« »Mindég, ha lehet«, feleltem nevetve. »Jőjj hát, csináljunk egy jó napot.« Elmentünk a Palais Royalba Vefaurhoz, beültünk egy cabinet particuliairebe és Pali megrendelte a lucullusi ebédet s fejedelmi borokat. A franczia választékos konyha, de méginkább talán a pincze, derült hangulatba hozott, s mert mulatni volt kedvünk, elhatároztuk szinházba menni.

A Vaudevilleben a »Question d’ argent« adták. Szép komolyan beültünk zenekari támlásainkba, s figyeltük a darabot, melynek mulatságos helyeit a szokottnál jobban megnevettük. Aztán suttogva társalogni akartunk, de bármennyire szerettük volna is mérsékelni hangunkat, bizony csak fenszóval beszéltünk mi.

Felettünk a páholyban, félhangosan mondja egy nő társnőjének francziául: »Ezek magyarok.«

Nekünk sem kellett több, a nő igen szép volt, az előadás végeig többé nem a darabra figyeltünk, de szemeink a nőket ostromolták, mit ők derekasan ki is álltak. A darab vége előtt kimentünk, nehogy elszalaszszuk a jó szerencsét. A mint delnőink kiléptek páholyukból, Pali mellettök termett: »Vigyáznak«, mond a nő magyarul, a nélkül, hogy félretekintett volna. »Fehér szegfű, vörös szalag«, ezzel elsurrant, s a következő pillanatban láttuk, hogy egy tekintélyes ur karját fogadja el, ki egy diszes fogathoz vezette.

»No, barátom, kiáltott fel Pali, ez »légyott«, holnap az operabálba megyünk!«

Másnap éjfélkor az operabálban, feléje sem tekintettünk a nézőtér és szinpad tarka-barka jelmezeinek, hanem egyenesen a foyerbe siettünk. Nagy sokára feltaláltuk az elegans dominót, kinek fehér szegfü, vörös szalaggal volt mellére tűzve, mig két női álarczos társaságában magyarul beszélgetett. Félreismerhetlenül ez az. Mindjárt csatlakoztunk, a minek egy igen kellemes óra lőn következése.

Elváláskor a fehér szegfűs igy szólt: »Szerdán estély lesz nálam, elvárom önöket. Az urak egyikét Marczibányi Berta, a másikat Szilvayné fogja bevezetni« s itt két társnőjére mutatott, kik mindjárt meg is osztoztak rajtunk. Tehát engem Berta, Palit Szilvayné vezeti be. Megmondták lakczimeiket, s hogy pontban 11 órakor várni fognak.

»Rád nézve nagyon érdekes, szólt Pali, e nélkül nem ismerted volna a párisi életet. A mit ott fogsz látni és tapasztalni, az Páris. Szerencséről beszélhetünk, mert ezreibe kerül idegennek, hogy ily jellegü estélyre bejuthasson.«

Este 11 órakor Berta lakásához hajtattam, névjegyemmel egy commissionairt felküldtem, s negyedóra mulva a fölpiperézett, illatszeres hölgy mellettem ült. Berta egy spanyol grand szépe volt.

A háziasszony Benyovszky Irma, Paget, előkelő bankár hölgye, nemcsak drága ékszereivel, de szépségével is ragyogott.

Az estély kiállitása gazdagságban, fényben és változatosságban mindent felülmult. Drága szőnyegek, ezüst és kristály kandellaberek, gazdag buffet, vagyont érő teritékek. E mellett roppant demokratikus szellem; a vendégek fesztelenül társalogtak együtt, a nélkül, hogy egyiket a másiknak bemutatták volna, pedig volt ott herczeg, gróf, grand, bankár, énekes, szinész, iró, iparlovag, csak a nők voltak egyenlőek, egyensorsuak; egyik gazdagabban, másik szűkebben ellátva. Volt ének, zene, szavalás, táncz, játék és pezsgőzés.

Egy ilyen demimonde estély bóditó valami.

»Kár lett volna Párist elhagynod, a nélkül, hogy egyik legnagyobb örvényét láttad volna.«

De Almássy Pál nemcsak ily nagyuri mulatságok előidézésében találta örömét, hanem a jószivüség és nemes tettek gyakorlatában is. A merre csak járt és megfordult valaha, jótéteményei emlékeket hagytak magok után. Nem mert gazdag volt, szórta a pénzt, hanem mert emberiesen érzett s gondolkozott. Száz meg száz példát hozhatnánk fel életéből, de mint jellemzőt, csak egyet emlitek, mivel története ezen időre esik.

Teleki Sándor viszonyai ugy kivánták, hogy jó és rossz időkben egyaránt hűséges barátnőjétől Clemencetól megváljék, s őt Jersey szigetéről hazaküldje.

Egy reggel, szokatlan időben – ugy kilencz óra tájt – Almássy Pali benyit hozzám e szókkal: »Azt hallom, Clemence igen siralmas állapotban megérkezett. Jer keressük fel.« Pillanatig sem haboztam, hogy kivánságának engedjek. Azonnal kocsiba ültünk s a barriere-en túl Pali ritka türelemmel s kitartással, csaknem házról-házra keresve, a délutáni órákban megtalálta a szerencsétlen teremtést, ki e rövid ut alatt csakugyan megőrült. Pali a részvét melegével mondott vigasztaló szavakat a buslakodó atyának, a kétségbeesett fivérnek; barátságosan kezet szoritott a blousos emberekkel, s rövid türelemre intette őket. Már ebéd ideje volt, mikor Páris belsejébe visszatértünk. Palinak nem volt étvágya. Másnap egész idejét a szerencsétlen teremtés ügyének szentelte; járt Pontiustól Pilátushoz, s meg nem pihent, mig délután egy gyógyintézetben el nem helyezte a boldogtalant.

Nemes volt alakja, gondolkozása, szive és lelke.

Bármennyire ragadta is el lelkemet a bensőbb viszony ily jeleivel, érezhette szivem a legmagasztosb odaadást barátságunk iránt, büszke lehettem rá, amint voltam is, de azzal dicsekedni soh’sem jutott eszembe. Félre ne értsen hát senki, mikor elhunyt nagyjainknak parányiságomhoz intézett bizalmas sorait közlöm, csakis azért közlök egy-kettőt, hogy abból is kilátszassék, mennyi kedély, sziv és barátság volt azon valóban nagy és jeles férfiakban.

Tavasz elején mély megindulással vettem bucsut a párisi számüzöttektől és barátaimtól. Londonba érkezve, mielőtt lábamat kitettem volna, irtam nekik, még egyszer mondtam »isten-hozzád«-ot.

Harmadnapra Almássy Páltól kaptam levelet. Közlöm, hogy azok, kik közelebbről nem ismerték őt, egy futó pillantást vethessenek az 1849-dik országgyülés elnökének szivébe.

»Páris, márcz. 8-án 1857. rue du faubourg Montmartre. – Édes lelkem barátom! Szives megemlékezésed körünkben nagy örömmel fogadtatott. Éreztük ugyan, hogy az a baráti rokonszenv, mely oly ébren él irántad mindnyájunk lelkében, nálad sem csökkenhetett, de levelet nem várva, a szó, mely soraidban oly melegen, kedélyesen nyilvánult, kimondhatlanul jól esett. Hidd el, naponta emlitünk közös jó tanyánkon. Hiányzik a kedélyes szó, a meleg hazafiság, a kedves társalgó, az élczes kedv, melylyel annyiszor lelkesitéd estélyeinket. Búsan tekintünk az üres székre M. Lyót famozus ebédjei alkalmával. Ismételve mondjuk, te voltál az első magyar utazó ismerőseink közül, ki Páris számos mulatságainak, élvezeteinek daczára, a szerencsétlen számüzött társaságot kereséd föl mindég, nem udvariasságból, mint némelyek, nem félelemből mint mások, nem mint curiosum quid mint nehányan, sem szánalomból mint itt-ott egy! – hanem jöttél hazafi meleg érzeted sugallatából. – És azért elfeledhetlen maradand előttünk, hogy az élvekben annyira gazdag Párisban, mégis csak köztünk találtad magadat jól, otthonosan.

Bornemiszáné és Julie báróné viszonozzák üdvözletedet. A búcsuzás perczeiben, ugy mondják, ők is elfogulva valának, minek következtében ők sem fejezhették ki annyira barátságukat, mennyire kivánták volna.

Zsuzsika báróné elkérte leveledet, mert hozzá intézett szavaidat emlékkönyvbe akarja följegyezni. Mottot is talált már, ugymond, de nem merte megmondani, bármennyire kértem is.

Laczi és jó Pistánk is forró üdvözletöket nyilvánitják általam.

Ná.. czi bácsi azt hebegte, hogy re.. gény.. ben s.. em olvasott oly kedves emberről, mint te vagy. Ez még a legokosabb, mit eddig hallottam tőle!

Gergely pedig szürke hajához kapva, felkiáltott: Jezum Krisztum! beh szeretem azt a Degrét! Hátha még a segesvári ütközetnél vele lehettél volna.

Miklós, ki szinte üdvözöl, holnap indul Svájczba.

Kisérjen az ég minden áldása utadon – és ha majdan rálépsz szeretett hazánk szent földére, ne feledd, kérlek, üdvözöld nevemben is. – Ugyszintén azokat is, kik még emlékeznek! Batthyányi grófnét látogasd meg, és nyilvánitsd neki üdvözletemet. Ölel mindig hű barátod Almássy.«

Londoni és bruxelles-i látogatásaim után hazaérkeztem.

Báró Augusz, kihez elmentem az utlevelet megköszönni, felszólitott, hogy beszéljek neki valamit tapasztalataimról.

– Megméltóztatik engedni, hogy őszintén beszéljek?

– Sőt igen kérem.

– Na, ha én osztrák kormány volnék, a tartomány minden lakosától megtagadnám a külföldre szóló levelet, mert ott megismeri a jólétet, szabadságot, s egy sem kivánkozik vissza.

– Nem mind arany, a mi fénylik, felelt a báró, de olyan hang és mosoly kiséretében, melyből azt lehetett értelmezni: higyje el, (mert akkor Magyarország is Ausztria volt) jobb Ausztriában.

Nekik igen!

[Transcriber's Note:

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

67 |O felhasználta |Ő felhasználta

202 |álmodome-? |álmodom-e?

93 |nem, !mintha |nem, mintha

105 |aljegyzőknek. |aljegyzőknek.‘

112 |éfjél után |éjfél után

129 |meggyőződni, |meggyőződni,‘

163 |azt mondom‘ |azt mondom,

169 |banásmódja |bánásmódja

174 |találni. |találni.‘

180 |lovaim |‚lovaim

195 |forradalome lőttiek |forradalom előttiek

196 |Kemény. |Kemény.‘

205 |uton- utfélen |uton-utfélen]