Part 5

Fáj a szivem; majd meghasad, Mikor zörgeted a vasat; Hasad, hasad, majd meghasad, Mikor zörgeted a vasat.

249.

Nem iszom bort, csak a szőlő levét, De azt is ugy, ha megszürik elébb. Szeretem én a barna menyecskét, De azt is ugy, ha megcsókol elébb.

Nem iszom bort, fogadásom tartja; Iszom vizet, ha a rózsám adja. De azt is ugy, ha szájából adja, Mint a galamb, ha párját itatja.

Még azt mondják, hogy részeges vagyok; Hogy én gyakran a zsidónál járok; Mondja nekem akárki szemembe: Kiét ittam világ életembe.

250.

Kocsmárosné, gyujts világot; Ejh van-e kökényszemü lányod?

Ha van kökényszemü lányod, Gyuladjon meg a világod.

Ha nincs kökényszemü lányod, Ejh alugyék el a világod.

Serem is van, borom is van, Ejh kökényszemü lányom is van.

Kocsmárosné, keljen fel kend, A csizmáját huzza fel kend.

Menjen kend le a pinczébe, Hozzon kend fel az itczébe.

Jó borodat iszogatjuk, Szép lányodat csókolgatjuk. [Illustration]

251.

Kósza Pista csárdában ül, Ihatnék is, nem is; Sem öreg, sem apró pénze, Másé az inge is.

Csurgóra áll a kalapja, Idő ártott neki; Elment a subája szőre, A hőség ölte ki.

Csizma is volna lábain, De saját talpán jár; Sarka hiát szár pótolja, Az orra égnek áll.

Nem gondol ő a világgal, Járjon a mint járhat, Ő miatta Isten után Bár örökké állhat.

Nem szolgál a vármegyének, Ur dolgára sem jár, Azt gondolja, minden csárda Kaput ő néki tár.

Ha a kancsót rá köszöntik, Becsülettel veszi, De mig fenekére nem lát, Addig le sem teszi.

Csak teste, lelke; rongy az is, Bokor a szállása, Pipa, torka a fegyvere, Szomjuság pajtása.

251.

Micsoda lárma az Abb’ a zöld erdőbe? Talán a galambom Lovát hajtják ott be.

Hadd hajtsák, hadd hajtsák, Hadd fizessen érte; Mert a piros hajnal Tilalomban érte.

Tilalom, tilalom Karancskeszi malom, Nekem is tilalom A kedves galambom. Nem akkor ölelem, A mikor akarom.

252.

Nem ér az a béres Három pipa dohányt, Ki minden hajnalban Ihajnár! Keresi az ökrét. Igaz a!

Nem ér az a kocsis Három veres hagymát, Ki minden hajnalban Ihajnár! Keresi a lovát. Igaz a!

Nem ér az a leány Három piros almát, Ki a legény mellett, Ihajnár, Összehuzza magát. Igaz a!

253.

Beszegődtem Tarnóczára juhásznak, Jó legelője van ott a birkának. Fizetésem husz forint, tiz karajczár, Megél abból egy bojtár.

Husz pár birkatartást is ajánlottak, Foglalóban ötven karajczárt adtak; Beittam a pipagyujtó csárdába, Görgetegi határba.

A gazdámmal leszek majd egy kenyéren, Jőnek értem Szent-György napkor szekéren, Fölteszik a tulipános ládámat, Furulyámat, dudámat.

Igy masérozok el majd a pusztára, Goróf Széchényinek a jószágára. Ha a nyájat átolvassa kezemre, Kihajtom a mezőre.

Vezér ürűim kolompot viselnek, Hogy én tudjam mindig, merre legelnek, Ugy sétálok utánok, mint egy császár, Teheti ezt egy bojtár.

Majd csak addig furulyálok, dudálok, Mig egy szép szeretőre nem találok; Van a pusztán elég szőke s barna lány, Belém szeret egy talán.

Ha megszeret, jól teszi, majd elveszem, Édes kis feleségemnek nevezem. Hetedhét országon nem lesz több ily pár, Mint tarnóczai bojtár.

Veszek neki honi szoknyát, kezkenőt, Az ujjára igazi arany gyűrőt. Akkor tudom, hogy megölel, megcsókol, Ha pázsitra mellém s hozzám leborul.

254.

Czifra szüröm Veszperémben vettem, Érte harmincz forintot fizettem; Hogy ha vállaimra fölteritem, Még az angyalát is elkeritem.

Zsiros ümög, gatya vagyon rajtam, Sarkamat veri tarisznyaszijam, Félre csapom cseperke kalapom, S széles e világra semmi gondom.

Igy sétálok végig az utczában, Csuka-orru ficsóros csizmában, Fényes baltám vállamra legyintem, Szijostoromat neki eresztem.

Csak ugy harsog, akkorát durrantok, Reggel korán legelőre hajtok; Két kolompos a gulyám előtt jár, Utánok én, megint a kis bujtár.

Ha már a falu végére érek, A korcsomába egyet betérek. Igy kiáltok: hallja korcsomáros, Van-e még olyan nyolcz karajczáros?

Töltse tele két itczés kobakom, Az árát, Isten ugyse! megadom. Kérem szépen, várjon csak egy hétig, Kifizetem utolsó fillérig.

Addig irja fel a ház falára: Hány forintnak hágtam a nyakára; Irja fel azt, hány itcze bort vettem, Miért egy karajczárt sem fizettem.

Gazda uram, ne féljen kegyelmed! Itt hagyom én boráért szűrömet; S ha ki nem váltom a jövő hétre, Akasztasson a czégér helyére.

255.

Hej pajtás, beh nevetem A világ bolondságát, Nem adnám érette Rózsám majorságát.

Csendesen eszem, iszom, Senkivel nincsen perem, Minden pásztortársam A legjobb emberem.

Egy darab kenyeremet, Egy darab szalonnámat Ha megeszem, félre Vágom a kucsmámat.

Majd délre, ha jóllakik A nyájam, haza megyek, Egy két dézsa tejet Kedvesemnek fejek.

Kihajtok délután, Magamnak furulyálok. Gyenge nyájam után Dudolva sétálok.

A gondok nem hervasztják Mosolygó két orczámat, Fütyörészve szivom Kis kurta pipámat.

Nincs gondom patikára, Hej! inkább Zsuzsikára, Turót, vajat nyomó Fris gazdasszonykára.

Árnyékkal kedveskedik Minden cser, bükfa, gyertyán, Maga a természet Kanapét rak alám.

Tolvajok, gyilkosok Nem férnek itt hozzánk, Ha csak a farkasok Nem ütnek mi reánk.

Hej! ez a mi templomunk, Hej! ez a nagy természet, Ennek pompás fala Napkelet, enyészet.

Nincs olyan szép éneklés Hej heted hét országban, Mint a rigók tesznek Mátra oldalában.

Nincs olyan gyönyörüség Hej! heted hét országon, Mint mi nekünk cseveg A nagy bükfaágon.

Egy szóval paradicsom, Hej! a pásztor tanyája, Mert ehez el nem hat A világ lármája.

Jer pajtás, köszöntsük meg Hej! ama dicső papot, A ki káplánaul Tartja a szép napot.

256.

Lóra, csikós, lóra! elszaladt a ménes, Csak egyedül maradt a pányván a nyerges.

Nem tehetek róla, mert meg vagyok fogva, Ott az öreg bojtár, adjon számot róla.

A tömlöcz feneke az én vetett ágyam, Annak két oldala az én háló társam.

A tömlöcz teteje takarózó párnám, Kigyók, békák szeme világitó gyertyám.

Nyujtsd be rózsám, nyujtsd be fehér kezkenődet, Hadd törölgessem le sürü könyeimet.

257.

Nem bánom, hogy parasztnak születtem, Csak azért hogy gulyássá lehettem. Eb cserélne cserényt palotával, Vagy életet köszvényes nagy urral.

Kis királyság az én állapotom, Igazgató törvény bunkós botom. Országom az egész baromjárás, Nagy potentát egy révbéri[3] gulyás.

Hat bojtárnak vagyok fejedelme, Igy tisztelnek: gazd uram, ő kelme! Gulya keríti be cserényemet, Hat komondor istrázsál engemet.

Magamban is helyén van a lélek, Se zsiványtul, se vadtul nem félek. Ha szegény is, de magamé vagyok, Szolgálatba szabadságért állok.

Mikor jobbágy kaszál, gyüjt, azt mondom Urdolgára nincsen semmi gondom. Feles füvel vagy arató részszel Nem gondolok; könnyebb élni készszel.

Van ég alatt lakni bátorságom, Városinál nagyobb szabadságom. Mást nem bántok, engem se bántson más; Hajh! beh boldog egy révbéri gulyás.

Nem veszek rám posztó köpenyeget Az ég ellen, ha zápor fenyeget. Kiforditom a bundámat szőrrel, Vagy készülök a galléros szürrel.

Ha látom a förgeteg idejét, Begyüröm a süvegem tetejét, Csak ugy nézem az időt alóla, Még a jég is visszapattog róla.

Becsülöm én pásztori gunyámat, Nem cserélem szürömet, bundámat Tekintetes ur décz bundájával, Sem plebánus reverendájával.

Gazdagságra nincs semmi szükségem, Van egészség, ahoz eleségem. Hord a gazda jó heti kenyeret, Főzeléket, szalonnát eleget.

Nem kell, nincs is sok drága pogyászom, Vetett ágyra kis székről nem mászom. Édes anyám szoktatott padkára, Nem is vágyok soha vetett ágyra.

Nem irigylem a paplanos ágyat, Az alatt a nagyur gyakran bágyadt. Leteritem sallangos bundámat, Jó izüen alszom éjszakámat.

Ha lefekszik Duncsi kutyám mellém, Reggelig egy lélek sem jő felém; Duncsi kutyám vigyáz gazdájára, Mint komorna gorófné álmára.

Ha tarisznyám vetem a vállamra, Velem jár kel az éléskamara. Bogrács, veder, szolgafa, vaskanál, Mindenem van; mi is kell több annál?

Azért élek jól mint hal a vizben, Vendégség van mindennap négy izben. Mégsem szerzek gyomorgörcsöt véle, Mert az ebéd mindig csak egyféle.

Hajnal előtt kitörlöm a csipát, Fohászkodás után gyujtok pipát. Szemlélődöm, gulya közt sétálva, Nincs-e hiba, nincs-e megdézmálva?

Ha látom hogy nincsen semmi hibám, Alám gyüröm bőrszéknek a bundám. Kenyeremből karéjt kanyaritok, Rá fanyársrul szalonnát pirítok.

Délben, ha kész bográcsos ebédem, Körülülik velem a cselédem. Ugy jóllakom fordított kásával, Mint egy goróf husz harmincz táljával.

Megfejik a Kajlát, Csákót, Zsombót, Ozsonnára olt a bojtár tarhót. Gazd uram is rá ki-kicsapogat, Érte dohányt, kulacs bort adogat.

Ebéd után ha rám jön az álom, Gyepen vetett ágyamat találom. Jobban nyugszom bokrok árnyékában, Mint beteg ur füszeres ágyában.

Hevertemből ha kelek frisülve, Elballagok dalolva, fütyölve. Gulyámat sétálva legeltetem, Az itató felé terelgetem.

Vizmeréssel mozgatom testemet, Megujitja vizmerés éltemet. Majd tarhonyát eszem vacsorára, Osztán gyujtok tüz mellett pipára.

Ha megunom magam a pusztába, Kapom magam, megyek a csárdába. Parancsolom a csaplárosnénak, Hogy hozzon bort a borivójának.

Az én lovam száz talléros fakó, Ha rá ülök szikrázik a patkó; Ő is, mint én, igaz magyar fajta, A nyulat is utólérem rajta.

Szeretőm a kocsmárosné lánya, Nem ér vele arany-ezüstbánya, Inkább ölel mint pesti gavallért, Hiába mutogat neki tallért.

De azért hogy ily együgyün élek, Szép szint, erőt pappal sem cserélek. A mely uram nem hiszi, tisztelem! Tessék gyepen megbirkozni velem.

Bár szegődjék más ennél jobb bérre, Bábolnára vagy Mezőhegyesre: Mi megélünk révbéri pusztában, Erdős János ur szolgálatában.

Mert annak ad Isten, a kit szeret, Ily jó gazdát, ilyen jó kenyeret. Házamban is ez az utolsó sor: Haj beh boldog egy révbéri pásztor.

[3] Révbéri puszta Solt megyében.

259.

Én vagyok a petri gulyás, Én őrzöm a gulyát nem más. A bojtárom vizen, sáron; Magam a paplanos ágyon.

Van bojtárom kettő három, Gulyámot reájok zárom. De én akármerre járok, Hegyen, völgyön furulyálok.

Van tejem, borom is elég, Tűz a konyhámon vigan ég. De én akármerre menek, Karcsu derekat ölelek.

260.

Ha gyönyörüségesen Él valaki ily frisen, Élek juhász a mezőben. Legelnek nyájim erdőben, A hegyek havasiban, A vizek forrásiban.

Mikor a nap felvirad, Sugárival felhasad, Juhaimat kieresztem, Kivezetem, legeltetem. Harmatos füvön járok, Zöld pázsiton sétálok.

Fülemilék zengését, Gerliczéknek nyögését Hallgatom, kik vidámitják Szivemet is megujitják. Bolond, a ki restelli, Hallgatni nem kedveli.

Ürgelyukba botomat, Reá teszem bundámat; Szűrömet alám teritem, Testem reá helyeztetem, Egyet kettőt aluszom, És jó izűn megnyugszom.

Kuvasz őrzi testemet, Nem féltem én lelkemet. Ha aluszom, reám vigyáz, A nyáj mellett vadra csatáz, Oh gyönyörü szép élet! Kit az Isten igy szeret.

Jobb, szeretőm főzése, Mint urak csemegéje. Nem cserélnék meg urakkal, Sem nagy süvegü papokkal, Asztalát fel nem váltnám, Azt jobbnak nem tartanám.

Királyok koronáját, Nem kivánom pálczáját. Jobb a juhászbotom annál, Országok birodalmánál. Már juhaim sétálnak, Az akolnál ott hálnak.

Az egész nap hévséget És szörnyü melegséget, Szenvedek sok árnyékokat, Hives szeles fuvásokat. Sétálok dudolgatva, Vagy sippal sipolgatva.

261.

Felkel jó hajnalban a szántó álmából, Felserkenti magát pacsirta szavából, Könyörög Istennek szives indulatból, Adja szép áldását földi munkájából.

Elsőben a szántó nézi taligáját, Igazitja vasát, éles csoroszlyáját, Elébe ragasztja sikoltós tézsláját, Ökrei nyakára felteszi igáját.

Azonban jó reggel elkezdi munkáját; Forgatja szép renddel, rendes barázdáját; Szólitja ökreit, szőkéjét, barnáját, Dudolja mellette a szántó nótáját.

Haj villás! haj sudar, csákó, szőke, barna! Fordulj hamarsággal csára, barázdára. Vondogáld az igát a gazda hasznára, Tölthesse meg zsákját szegények javára.

Ha most keseregve barázdába lépünk, S sirva a földébe buzamagot hintünk, De vagyon Istenben olyan reménységünk, Hogy megtelik nekünk gabonával vermünk.

Majd elhozza Isten a kedves aratást, Látunk földeinken sok nagy keresztrakást. Énekelve teszszük a kéve-behordást. Örömmel végezzük a kedves nyomtatást.

Titeket pediglen a zöld legelőre, Édes ökreim, a szép kies mezőre Legeltetlek, ottan szép folyóvizekre Bömbölve legeltek a ti kedvetekre.

262.

Szép madár a föcske, szépen föcsög, Mikor a reggeli harmat csöpög. A kisded pacsirta, Az eget hasitja Szárnyaival. Ékesen hangicsál, Nap sugárin sétál Lábaival.

Szépen a snefek is fütyörésznek, Csirkefogó kányák egerésznek. A veréb csiripöl, A gólya kirepül Szárnyaival. Örvendeznek ezek Vigan énekelnek Örömükben.

Csörög a szarka is az erdőben, És a fülemile a mezőben. A kacsák fürödnek, A csókák sietnek A fris kutra. Fényes nap a szépit Feltolja a képit A nagy utra.

Érez minden állat vidámulást, Az apró madárkák megujulást. Gyöngyharmatos reggel Madárkák sereggel Csoportoznak. A virágok nyilnak, Füvek illatoznak A réteken.

A szántó is felkél szerencsésen, Fuj a tavaszi szél igen frisen. Befogja ökreit, Miveli földjeit Szerencsésen. Munkáját folytatja, Barázdát forgatja Szép rendesen.

Isten ő felsége meg is áldja, A szántó marháit meg is tartja, Fegyvert és katonát Ekét és boronát Ő forgatja. Földön a gabonát, Mennyben a koronát Osztogatja.

KATONA-DALOK.

263.

Már mi nálunk verbuválnak kötéllel, Megfogják a szegény legényt erővel. Hátra kötik a két kezét kötéllel, Ugy kisérik be Kassára fegyverrel.

A gazdagnak öt hat fia: nem bántják, A szegénynek, ha egy van is, elfogják, Utána megy apja, anyja, siratják, Kérik pénzért az uraktól; nem adják.

Eredj haza szegény ember, azt mondják, Neveld apró árváidat, hadd hordják. De megveri az ur Isten idővel, Ki a szegényt elfogatja erővel.

264.

Édes anyám rózsafája, Én voltam legszebbik ága. De a császár leszakasztott, Fegyver alatt elhervasztott.

Katona az én életem, Szegen függ az én fegyverem. Ha én aztat megpengetem. Két szép leány sirat engem.

Nem is huszár, ki gyalog jár, Ki bodor paripán nem jár. Lám én magyar huszár vagyok, Bodor paripán is járok.

265.

Sirhat az az édes anya, Kinek katona a fia; Mindig van annak halottja, Éjjel nappal sirathatja.

Sirhat az az édes anya, Kinek katona a fia; Vajjon ki ennek az oka? Csak az urak akaratja.

266.

Édes anyám sok szép szava, Mit meg nem fogadtam soha! Megfogadnám még valaha, De fel nem találom soha.

Édes anyám! ne sirj értem, Hogy huszárnak felütöttem. Én is elbirok egy kardot, Mint más szegény legényt látok.

Édes anyám, édes anyám, Szedd össze a fehérruhám. Most indulok olyan utra, Honnan többé ne várj vissza.

267.

Nem szólok én, csak hallgatok, Mert idegen helyen vagyok. Nem szól az idegen vendég, Mégis bánatja van elég.

Édes anyám, ha keres kend, Debreczen felé jőjön kend. Ott vannak az uj rekruták, Kinek göndör haját nyirják.

268.

Sárga ló, sárga ló, arany patkó rajta, Most akart kedvesem hozzám jőni rajta. Most akartam vele jobban ismerkedni, Fujták a trombitát, kellett masirozni.

Akkor volt, akkor volt a keserves óra, Mikor az én rózsám felült a fakóra. Bevágta csákóját fekete szemébe, Hogy senki ne lássa hogy foly az ő könye. –

Fujjad szellő, fujjad zöld mező harmatját, Hogy senki ne lássa piros csizmám nyomát, Piros csizmám nyomát, selyem kendőm habját, Selyem kendőm habját, bus szivem bánatját.

269.

A katonának olcsó a vére, Három négy krajczár egy napi bére. Azt sem költheti el szegény, mindig kedvére, Keserüség, bánat, inség száll a fejére.

Szegény legénynek testi ruhája, Ha van kenyere és szalonnája, Felesége csinos gondos, meleg szobája, Bár bocskoros, ha nem adós, nincs semmi baja.

270.

Mikor katonának mentem, Szilaj csikót megnyergeltem. Lábam tettem a kengyelbe, Magam ültem a nyeregbe.

Ugy kisértek fel Kassára, A királyné városára. Ott mindjárt mundirt szabának, Fekete csákót adának.

Mikor mennék magas tetőn, Eszembe jut a szeretőm. Szivem ugy elkeseredett, Hogy vele nem beszélhetett.

271.

A katonák masiroznak; Fényes fegyverek ragyognak, Véres zászlók szakadoznak, Apró fegyverek ropognak.

A nagy ágyuk könnyen szólnak, Látom, az népek hogy hullnak; Fejem felett kard megfordul, Piros vérem földre csordul.

Nincs itt nekem atyám, anyám, A ki gondot viselne rám. Az ur Isten az én dajkám, Ez visel gondot én reám.

Magyarország! kedves hazám! De idegen lettél hozzám. Sem ebédem, sem vacsorám, Bánat nélkül nincs egy órám.

Esik eső, fuj a szellő, Kedves pajtás, fogy az erő. Jobb mi nekünk masirozni, Mint a lógerben kinlódni.

Lóger-karó árnyékában Fekszem a szomoru ágyban, Köpenyegem a sátorom, Magam, árnyékában nyugszom.

272.

Soha sem vétettem Székes-Fehérvárnak, Mégis bejutottam lovas katonának.

Lovasnak állottam, bakancsosnak tettek, Ilyen teremtettét! már mindjárt rá szedtek.

A lovas katona, mikor masirozik, Felül a lovára, csakugy dohányozik.

A szegény bakancsos mikor masirozik, Kerüli a nagy sárt, csak ugy káromkodik.

Átkozott csizmája! beh rövid a szára, Hej minden órában elmerül a sárba.

Verje meg az Isten a mészáros bárdját, Hej mért vagdosta el a kis borju lábát.

Mostan a kis borju nem tud lábán járni, Szegény bakancsosnak hátán kell hordani.

273.

Mikor masirozunk, kapitány uram! Holnap, holnap, holnap után, Csütörtökön ebéd után, Kedves katonáim!

Mi lesz az ebédünk, kapitány uram! Lencse, borsó, káposztával, Jó borocska szalonnával, Kedves katonáim!

Elszakadt a nadrág, kapitány uram! Elszakadt a bakancs, kapitány uram! Vagyon szabó, csizmadia, Ki megvarrja, ki megfoldja, Kedves katonáim!

Vetetlen az ágyunk, kapitány uram! Itt van Sári, majd megveti, Ékes az ő viseleti. Kedves katonáim!

274.

Jaj beh illik a huszárnak, Ha szemébe néz a lánynak; Nem is néz ő, csak oda vág, Hogy ne lássa a rosz világ.

Szállj le, huszár, a nyeregből, Vedd ki lábad a kengyelből; Ereszd meg a lekötődet, Öleld meg a szeretődet.

275.

El kell menni, nincs mit tenni, Jaj jaj, beh keserves! Marsot vernek, pedig ennek Engedni köteles. Szegény fejem, mert fölvettem Hópénzem s ezzel kötöttem Zászlóhoz hitemet, Egész életemet.

Bár betegség vagy más inség Rongálja testemet, Tüz vagy tenger, éles fegyver Fogyaszsza éltemet: Akkor is végső csep vérem. Hozzád von érzékenységem, Mig tart lélekzetem, Én édes nemzetem!

276.

Nem kell nekem papiros, Maradjon a boltba, Jobban illik fényes kard Az én oldalamra.

Gálicz helyett golyóbis Csörög a zsebemben, Tinta helyett palacz bor Villog a kezemben.

ROMÁNCZOK ÉS ROKON.

277.

SZÉP ILONA.

Isten jó nap! biró gazda, A kend házában!

BIRÓ.

Fogadj Isten, szép Ilona! Az én házamban.

SZÉP ILONA.

Én kihajtám ludaimat A zöld pázsitra! Oda jöve biró fia, S közikbe hajta. Agyon üté biró fia Szép gunáromat.

BIRÓ.

Mit kivánsz hát, szép Ilona, Szép gunárodért?

SZÉP ILONA.

Azt kivánom, biró gazda, Szép gunáromért: Minden tollacskájaért, Egy egy aranyat; Szépen sétáló lábaért Arany kanalat; Szépen kiterjedt szárnyaért Két arany tálat; Szépen kiáltó torkaért Arany trombitát.

BIRÓ.

Számtalan sok kivánsága Szép Ilonának, Akasztófa azért helye Biró fiának.

SZÉP ILONA.

Akasztófa, olyan legyen, Mint kinyilt rózsa, Két karom, két szép karfája Akasztófája.

278. A királyfi.

Egyszer egy királyfi mit gondol magában! Betér egy udvarba szegényes ruhában. „Jó napot, jó napot! gazdag biró lánya!“ ‚Isten hozta magát szegényes ruhában! Üljön tehát, üljön erre a tüzhelyre.‘

„Bizony nem ülök én, nem azért jöttem én, Hanem jöttem azért, jösz-e hozzám vagy sem?“

‚Bizony nem megyek én, gazdag lány vagyok én, Gazdagnak gazdag kell, szegénynek szegény kell, Amott a szomszédban kosárkötő lánya.‘ –

„Jó napot, jó napot, kosárkötő lánya.“ ‚Isten hozta magát szegényes ruhában. Üljön tehát, üljön erre a karszékre.‘

„Bizony nem ülök én, nem azért jöttem én, Hanem jöttem azért, jösz-e hozzám vagy sem?“

‚Bizony elmegyek én, szegény lány vagyok én, Szegénynek szegény kell, gazdagnak gazdag kell.‘ –

Betér egy udvarba királyi ruhában, „Jó napot, jó napot, gazdag biró lánya!“ ‚Isten hozta magát királyi ruhában, Üljön tehát, üljön erre a divánra.‘

„Bizony nem ülök én, nem azért jöttem én, Hanem jöttem azért, jösz-e hozzám vagy sem?“

‚Bizony elmegyek én, gazdag lány vagyok én, Gazdagnak gazdag kell, szegénynek szegény kell!‘

„Nem kellesz már nekem, világ rosz leánya. Vagyon nekem már is, náladnál szebb, jobb is.“

279.

Nézd meg lányom, nézd meg jól: Ki kopogtat az ajtón. Jaj anyám, egy paraszt, Keze, lába egy araszt. Nem kell nekem az.

Nézd meg lányom, nézd meg jól: Ki kopogtat, az ajtón. Jaj anyám, egy takács, Olyan mint a sárga váz. Nem kell nekem az.

Nézd meg lányom, nézd meg jól: Ki kopogtat az ajtón. Jaj anyám, egy kovács, Olyan mint egy szennyes zsák. Nem kell nekem az.

Nézd meg lányom, nézd meg jól: Ki kopogtat az ajtón, Jaj anyám, egy szabó, Tetü-bolhaszurkáló! Nem kell nekem az.

Nézd meg lányom, nézd meg jól: Ki kopogtat az ajtón. Jaj anyám, egy diák, Olyan mint a gyöngyvirág. Az kell nekem, az.

Vagy:

Jaj anyám, katona, Olyan mint a viola. Az kell nekem, az.

280.

Lám megmondtam, sólyom madár, Ne rakj fészket az ut mellett. Fiaidat is elhordják, Még magadat is megrontnak. –

Felszáll sólyom fenyüfára, Fenyüfára, száraz ágra, Kopár körmit kopogatja, Sólyomszemét forgatgatja.

Alatta megy szegény ember: ‚Mért sirsz, mért sirsz, te szép sólyom?‘ „Hogy ne sirnék, hogy ne rínék, Sólyompárom elvesztettem.“

‚Ne sirj, ne sirj, te szép sólyom, Majd megmondom, hol te párod. Hosszú réten, széles páston Vadak hordják gyönge husát.

Vadak hordják gyönge husát, Viz elmossa apró csontját, Föld eliszsza piros vérit, Szél elhordja bársony tollát.‘

281.

Megöltek egy legényt Hatvan forintjáért, A Tiszába bevetették A nyerges lováért.

Tisza be nem vette, Partjára vetette; Arra ment egy hajós legény, Hajójába tette.

Oda ment az anyja, Költi, de nem hallja, Szép fekete göndör haja Vállára van hajtva.

Oda ment az apja, Költi, de nem hallja, Sárga sarkantyus csizmája Lábára van fagyva.

Oda ment rózsája, Költi, de nem hallja: Kelj fel, kelj fel, édes babám, Borulj a nyakamba.

Borulj a nyakamba, Hadd vigyelek haza; Harmad napig, negyed napig Nyugodj a házamba.

282.

Menjetek el Sári biróékhoz, Hivjátok el lányát: Legények hivatják. Hivjátok el lányát, Szalai kis Katát.

‚Isten jó nap, Sári, birónéném! Ereszsze el lányát: Legények hivatják.‘ „Eredj fiam, eredj! Huzd fel a csizmádat, Szép karmazsin csizmát; Vedd rád selyem ruhád, Szép pár selyem ruhát; Tegyél az ujjodba Tiz pár arany gyürüt: Hadd szakajtsa szivét, Szeretődnek szivét.“

„‚Nem mék anyám, nem mék, Ott van Csomor Danyi!‘“ „Eredj, fiam, eredj! Huzd fel a csizmádat, Szép karmazsin csizmát, Vedd rád selyem ruhád, Szép pár selyem ruhát; Tegyél az ujjodba Tiz pár arany gyürüt: Hadd szakajtsa szivét, Szeretődnek szivét!“ –

„Eredj, Csomor Danyi! Hadd menjek ki hülni, Nem fogok elmenni, Vissza fogok jönni. Szép karmazsin csizmám Tele aludt vérrel; Szép pár selyem ruhám Testemre tapadva; Tiz pár arany gyürüm, Ujjomba dagadva!“

„„Nem mégy már innét el, Itt kell most meghalni; Ha enyim nem lettél Hogy másé se legyél. Tested a testemmel Egy sirba nyugodjék; Lelkem a lelkeddel, Egy Istent imádjék; Véred a véremmel Egy patakot mossék!““

„„Eredj, Csomor Danyi! Hadd menjek ki hülni, Nem fogok elmenni, Vissza fogok jönni. Szép karmazsin csizmám Tele aludt vérrel; Szép pár selyem ruhám Testemre tapadva; Tiz pár arany gyürüm Ujjomba dagadva!““

„„Nem mégy már innét el, Itt kell most meghalni; Ha enyim nem lettél, Hogy másé se legyél. Tested a testemmel Egy sirban nyugodjék; Lelkem a lelkeddel Egy Istent imádjék; Véred a véremmel, Egy patakot mossék!““

„‚Oh átkozott anya, Átkozott légy apa! Ki az ő leányát Ily sokára hagyja!‘“ „„Huzd czigány! éjfélig, Éjféltől reggelig; Azután mindétig, Halálom óráig!““

283.

Három árva sirdogálva Áll a temető árkába: Kelj fel, kelj fel, édes anyám, Lerongyollott az én ruhám.

Nem kelek fel, édes fiam, Lelankadt már az én inam. Van ti nektek más anyátok. Van az Urnak gondja rátok.

284. Vitéz Oláh Gerő dala.

Oh gyönyörü tavaszidő, Szerencsétlen uj esztendő! A kit akarsz megujitasz, Engem pedig szomoritasz. –

Gyerünk alá, jó katonák, Az alföldre Kecskemétre, Ott próbáljunk jó szerencsét, Talán Isten jobban adja.

Mennek vala az alföldre; Oláh Gerő, vitéz legény, Talál elő egy nagy őzet, Mindjárt mondja fakó lónak: