Part 12
– Megfogták? Megfogták? – Melyiket? – A bóbitásat! – Levágták? Levágták? – El a torkát… Éles késsel elvágták… Elfolyt a vére, piros vére… Szegény bóbitás! Ma neki, holnap nekünk!
A baromfi később elcsendesedett és bús csoportban ült meg az udvar sarkában.
A kis leányt irtózat fogta el.
– Meg fogom kérni mamát, ne vágasson le több csirkét! – mondta sírva.
Ekkor hosszú, fájdalmas bőgést hallott az istállóból.
– A tarka tehenünk bőg! – mondta a leány. – Vajjon mi baja?
Félve, nesztelen léptekkel osont az istállóhoz és bedugta fejét az ajtón. A tehenek mind csendesen kérődztek a jászol mellett, csak a tarka tehén nézte mereven az ajtót, halálos szomorúsággal a szép barna szemében. Közbe pedig fájdalmasan bőgött:
– A gyermekemet! Elvitték gyermekemet! Adjátok vissza a gyermekemet!
– Irgalmas Istenem, – kiáltotta a kis leány – hát mégis eladták a kis borjút a mészárosnak? De én megmentem szegényt! Sietek a mészároshoz! Letérdepelek előtte, sírva kérem, adja vissza a tarka tehén kis borját…
Azzal esze nélkül szaladni kezdett. Még az udvar végében is hallotta a bús anya bőgését…
A kapuban meg kellett állapodnia egy percre: éppen téglát fuvaroztak az udvarra. A nehéz szekér megrekedt a kátyuban és a kocsis káromkodva csattogtatta ostorát a ló hátán. Lesoványodott, vén, szürke gebe volt. Hasáról az istráng lekoptatta szőrét, nyakát pedig véresre marták a bögölyök. Minden erőfeszítése mellett se tudott súlyos terhével megbirkózni és ekkor fölemelte csontos vén fejét és kétségbeesetten hörögte:
– Átkozott ember! Átkozott élet!
A mészáros, aki elvitte a borjút, a szomszéd faluban lakott és a kis leány szaladva vágott neki a réteknek. Egyszerre két nyulat ugratott fel a szántásból, egy öreget és egy kicsikét.
– Ember jön… szaladj! – biztatta a nagyobbik a fiát, amint dühös sietséggel elvágtattak.
– Nyulacskák, én nem bántalak! – kiáltotta utánuk a kis leány…
De biz azok rémülten továbbrohantak.
Aztán egy csapat vásott fiúval találkozott, egy sánta ebet kergettek. A kutya dühösen üvöltözött:
– A házukat őriztem, a gyerekeiket védtem… Koplalás és rúgás volt a bérem… Hű voltam és engedelmes, most pedig tréfából eltörték a lábamat…
A kis leány szenvedélyes felháborodással vetette magát a fiúk útjába, hogy megvédje a szegény vén ebet. De a fiúk röhögve félretaszították és visítva hajszolták tovább az ebet.
A kis leány sírva ült a tarlón. Alig egy órája értette csak az állatok nyelvét és azóta a gyűlölet, a szenvedés, a kétségbeesés, a félelem hangjai vérezték meg szívét. A közömbös hangok, amelyeket eddig derült egykedvűséggel hallgatott, most az egész mindenséget betöltő fájdalmat panaszolták föl.
Aggódó szülei csak késő este találták meg. Még akkor is ott ült a tarlón és zavaros dolgokat beszélt. Azt mondta, a borjút vissza kell adni anyjának, a füzesben pedig meg kell keresni a gerlice párját. A szegény lovakról is beszélt, meg a vén komondorokról.
A kis leány jó sokáig beteg volt, mikor aztán elhagyta megint ágyát, kitűnt, hogy végleg elfelejtett mosolyogni.
Azért mondom: vigyázzunk, hogy a gyermekek ne tudjanak többet, mint szükséges. Elég a francia, a zongora, meg a jó modor.
(1899.)
Lábjegyzetek.
[Footnote 1: Először németül jelent meg.]
TARTALOM.
_Könyvek_
Károlyi Mihály és az igazság 7 Mahatma Gandhi 29 M. Clissold és a Semmi 45
_Harcok és harcosok:_
A padláslétrán 65 Német nemzetiségi kérdés 79 Nikita és népe 119 Athos, Porthos, Aramis 129 Magyar színműirodalom 147 Széchenyi István és a magyarság kultúrális fölénye 157 A Mackensen-eset 171 Fekete szüret a Badacsonyon 179
_Kiskorú testvéreim:_
Fészekrakás 187 Jelentés az idei énekesmadár-állományról 195 Trianoni macskák 201 Az ember és az állat 207 A mi kiskorú testvéreink 213 Ebkiállításon voltam 219 Jakab B-listára kerül 227 Roosevelt elnök és Szimba király 235 Mese a tudós gyermekről 245