Part 4

- De mi nem fogunk sem contra, sem juxta artem bellicam szaladni. Senki se mondhassa, hogy Bagosy a kormányára bízott vármegyét gonosz időkben elhagyta légyen, s azért minden erőmet a veszély elhárítására fordítom s e szent czélra vagyonomat és éltemet felajánlom.--Hangos éljen követé a szatmári alispán lelkes beszédét, ki azt, ebből társai hasonló érzelmét kiismervén, így folytatá:--Menjen azért kapitány úr, a hová tetszik s mondja meg, hogy itt lelkes magyar nemesekre talált, kik készebbek minden taktika nélkül is az ellenséget megverni vagy bátor csatában elesni, mint hazájokat bár sokkal számosabb ellenség előtt is csúfosan oda hagyni.

A nem reménylett merész elhatározás szinte bámulással tölté lovagunk lelkét s talán nem épen éles elméje is észrevéteté, mily kevés hatást tehessen ilyen emberek előtt kényszerített katonai rettenetessége, vagy csak történetből esett-e, de elég az hozzá, következő szavait már sokkal lágyabb hangon ejté s előbb daczosan felvetett feje meglehetősen lehajolt.

- Én tovább nem mehetek, mert már gróf Károlyi Sándornak is ajánlottam szolgálatomat és így militaris parolám kényszerít maradni és titeket mindenben tanácsommal segíteni.

- Ezen okból szívesen megtartunk, ámbár mi magunkra hagyatva magunk módja szerint harczolunk s csak szívünk sugallása lesz vezérünk, ezt pedig nincs szándékunkban egy idétlen taktikával akadályoztatni.

- De mégis--kezdé Türkenfrasz, talán a retirádáról egy taktikai leczkét adandó, ha Bagosy hirtelen félbe nem szakasztja beszédét. - Máskor szívesen fogom hallani az úr észrevételeit, de most társaimmal együtt rendelést kell tennünk a védelem előkészületeire.--Rögtön meghatározák a két vármegye alispánjai, a szatmári főispántól gróf Károlyi Sándortól is mindenről tudósíttatván egy levélben, melyet Karácson Tivadar hozott, a nemességet Nagybányára és Szigetre a fölfegyverkeztetés végett összehíni, midőn ezen hazafiúi törekvésökben egy új szerencsétlenség zavará meg őket.

HATODIK SZAKASZ.

Nagy bú s ennek következései.--A szerelem, ha neheztel is, könnyen megbocsát.

Két szolga egy leány holttestét hozta az előbbi vadászat helye felől, s egy harmadik vállára támaszkodva az öreg Szirmay István közeledett, sűrűn ömölve könyei borult szemeiből; az első pillanatban mindnyájan Szirmay Máriát ismerék meg a halottban. Véres ruhája erőszakos kimulásra mutatott, a szomoruság ezen új szerencsétlenség felett, csak az általa gerjesztett bámuláshoz vala fogható. Egy darabig némán nézegeték egymást, míg az öreg Szirmay István félig zokogva e szavakban árasztá ki szívének mély búját.

- Hol van az a hyenáknál dühösebb haramia, ki ezen ártatlan teremtés liliom virulását meggyilkolta?--Segíts meg, Istenem, erősítsd bűnös lelkemet, nehogy kétségbeessem véghetetlen jóságod felett.

- Ki a gyilkos?--riada Szodoray a két fogoly rablóra.

- Azt köztünk ne keresd,--felelé az egyik alig rejthetve vad örömét. - Urfi, te magad gyilkolád meg a kisasszonyt!

Bámulva s meredten tekintének mindnyájan Szodorayra, kiben a harag minden érzetet elnyomott, mert a nemes ifjú nem képzelheté magát e szerencsétlenség még csak véletlen okának is.

- Utálatos gazember! ily rémítő hazugsággal akarod befejezni gyalázatos életedet? mondj igazat vagy kínos lészen halálod.

- Csak csendesen úrfi, én minden szavamat bebizonyíthatom; kérdezd azon öreg urat--s itt Szirmayra mutatott a haramia--ismer-e engemet?

- Ezen rabló csapott engem a földre.--Mondá Szirmay a zsiványt megtekintve.

- Ezen rabló--ismételé Boldizsár szavait a csudálkozás miatt hosszúra nyújtva--hiszen az puskám előtt dőlt el.

- Igen,--de csak golyódat kikerülni,--folytatá a haramia felső ajakát balra, az alsót jobbra rántva.--És fejem felett csapott az ón a kisasszony szívébe, kit épen fogoly társam fosztani szándékozott. - A másik haramia bizonyítá társa állítását s a társaság szánakozását a gyászos áldozat felett annak ártatlan okára is kiterjeszté.

A már magában is szomorú eset szívszaggatóvá vált, midőn a még mindig félre ülő Ilka testvére halálát megtudván, minden visszatartóztatás ellenére is, a halott felé rohant és reá borulván, könye záporával mosta testéről a véres foltokat, zokogás és mély fájdalma miatt szóba nem foghatva bánata és kínjai nagyságát.

Szodoray kedvese mellé térdelt, elvonni igyekezvén a kétségbeesettet, ki alig józanulva ön ijedéséből, minden haszon nélkül tevé ki a nehéz küzdés veszedelmeinek lelkét, gyengén átkarolá a lánykát jobbjával, míg baljával annak balját húzta el a testvér sebéről. Ilka nem látszék érzeni és nem hallani imádója súgását, melylyel ez elhagyni kéré a véres tetemet s annál nagyobb búra tetszék fakadni, mennél inkább igyekezék őt kedvese annak tárgyától eltávoztatni. Végre annyiban enyhült belső szorulása, hogy az édes elveszettnek nevét zengheté lélekrepesztő hangon siránkozásai között. Erősebben ismételé igyekezéseit Szodoray s érezhetőbben vonván el kedvesét a holt testtől, egyszersmind füléhez hajla e szavakkal.

- Édes Ilkám! engedj kéréseimnek, ha szeretett nénéd ártatlan gyilkosát tiszta lelked meg nem utálta.--Az utolsó szavak tőrként csaptak a síró leányka szívébe, fölemelé fejét, melyet a bú örökre nénje tetemére sújtani látszott s az unszoló felé fordítá s bár gyászos vonásaiban leírhatatlan vala a szelidség, mégis egy mennykőcsapás sem rázhatta volna annyira meg Szodoray lelkét, mint azon szemrehányással s a harag egy kimondhatatlan nemével tele pillanat távol minden gyűlölségtől, minden boszúvágytól, melyet a gyászoló szép reá lövelle. Nagy fekete szemei harmatfelhős éjhez hasonlának s belőlök neheztelés sugárzék, milyet az ég mutathat, ha szánakozva és nem büntetőleg tekint a föld hibáira. S épen a haragnak szelidsége zúzta össze a tüzesen érző Boldizsár lelkét, ő, ki a legkitörőbb haragra kész, annál inkább, mert ismeré kedvese elevenségét,--azt férfiú türelemmel fogta volna fel, semmivel sem bírt ezen szende, de szívbeható neheztelés ellen fegyverkezni; kedvesére tekinte, kinek nemcsak szemei könyeztek, nemcsak ajkai vonultak sírásra, de egész valója egy még a halálos búban is édes harmoniával gyászolt. Beszédre látszék törekedni,--talán a szemrehányás szavaira. Szodoray nem tűrheté tovább.--Ilka!--sóhajtá sűrű könyekben engedve utat bánatának--Ilkám!--s kezével takarva arczát, elfordult.--Boldizsár!--suttogá Ilka, hangja a neheztelés és engesztelődés között küszködvén, az ifjú félénken tekinte reá, de egy pillanat egészen elváltoztatá a lányka arczát, bár búja inkább nevekedni, mint enyhülni látszott; mert most érzé, hogy nincsen erejében nem szeretni azt, ki bár ártatlan oka nénje halálának.

- Ilka! te megbocsátasz.--Sóhajtá Szodoray, látván, hogy a szerelem napja sugárzik által kedvese képén a neheztelés fellegein és elfelejtve minden körüllévőket, egy forró kézcsókolással pecsételé az engesztelődés néma, de tisztán érthető egyezését, s Ilka egy sokat kifejező kézszorítással monda igent, mire azonban inkább szíve titkos sugallása, mint búján kívül minden egyébről megfelejtkezett elméje készteté.

Néma tanuja volt eddig az egész társaság a szerelmesek bújának, míg Bagosy, ki a lesújtott öreg Szirmayt vigasztalá, elvonta őket félig erőszakkal a holt felől; mert Szodoray a szerelme egére oly komoran vonult felleg miatt, nem láta már egyebet, mint ön szíve üdveinek veszedelmét. Kemény parancsolat adatott a főbbek által mindeneknek a szerencsétlen anya előtt leánya esetéről legkisebbet sem szólani, legkevésbbé pedig annak véletlen okozóját tudtára adni. A halott biztos emberek által más úton Husztra küldetett, s a vadászok szomorún a kettős szerencsétlenség miatt a levélszín felé ballagtak.

HETEDIK SZAKASZ.

Víg lakoma helyett gyászos tor.--A dragonyos kapitány rendíthetlen lelket mutat s

rettenetes pusztítást követ el.--Az anya szenvedései. A szerelmesek bucsúja. Elutazás.

Alig érkeztek meg vadászaink a levélszín közelébe s már rosszat gyanítón futott elébök Szirmayné, aggodalma még inkább nőtt, midőn csak egyik leányát látá, ezt is kisírt szemekkel, és halaványulva a még reggel oly rózsapiros arczokat.

- Mi bajod, édes gyermekem?--kérdé leányát.

- Semmi, édes anyám, már semmi.--Felelé újra kitörő zokogását alig nyomhatva le Ilona.

- Semmi.--Vága beszédébe Bagosy--Marira egy vadkan rohant s agyara ruhájába akadván, a földre dönté, egy kevéssé meg is vérezte, de nem veszedelmesen.

- Istenem! hol van ő? talán már meg is halt!--kiáltá Szirmayné.

- Őt Husztra küldtük, mert a vadászat közelebb vetett a városhoz, mint ezen levélszínhez.--Felelé Bagosy.

- Föl hát!--Jancsi fogj be,--én tüstént Husztra megyek, az anya ápolja beteg gyermekét.--Siessetek!--Így s még több fölkiáltásokkal fejezé ki a szerencsétlen anya bánatát. Sikeretlen vala minden igyekezet őt lecsillapítani s végtére a férfiak is kénytelenek voltak, szándékában megegyezni; sógora, Szirmay István, ki legjobban tudta magát régi ismeretségénél fogva sógornéja természetéhez alkalmaztatni, követé. Elindultak tehát, s az anya mindig növekedő félelme miatt Ilkát is elvitte, ne hogy felügyelése nélkül maradván, őt is baj érje.

A többiek a már kész ebédhez ültek, részint azért, hogy a rémült anyát még inkább ne ijeszszék, részint, hogy míg ők az ebéddel foglalatoskodnak, az előre Husztra küldött szolgák minden megkivántatót elkészíthessenek a nemeseket Nagybányára vagy Szigetre vinni.

Az ebéd másképen esett ki, mint a reggeli vidámság jövendölte, de egészen megegyezőleg a nap boldogtalan híreivel és szerencsétlen viszontagságaival. Majdnem szótalan ültek az asztalnál s az ételek és italok sem dicsekedhettek a legnagyobb kelendőséggel, de az igazság kényszerít megvallanunk, miként Türkenfrasz Gottlieb Konrad Friderik volt hollandi kapitány minden tekintetben dicséretes kivétel volt; mert ő mindig igyekezett, hol jobb, hol bal szomszédjához hajolván a csendet megtörni, majd a szemközt ülőkkel cseréle egynehány szót vagy az egész asztalhoz intézé beszédét, de ezen utolsó esetben épen sikeretlenül, mert egyik a másikra hagyván a feleletet, végre senki sem felelt a lovag nem csekély boszúságára, a mit ő az öblös serlegek nedvével igyekezett lemosni; de nehezen érhette el czélját, mivel az orvosságot az evés végéig folyvást és nagy mennyiségben használta s mégis mindamellett vészt és pusztítást látszott haragjában esküdni a feltálalt ételeknek, mert a mi közelébe hozatott, az csak nagy csonkulással juthatott tovább, kése, kanala és villája oly serény és foganatos mozgásban voltak, mint kardja még alkalmasint egy csatában sem; bátorsága, midőn Szodoray reá ijesztett, a taktika szabályai szerint szívéből hihetőleg gyomrába, mint biztosabb positióba retirált s ott mostan a máramarosi ebéd sültjein tőn pusztítást vitézi haragja, mely eredetileg a kerimi tatárok ellen lett volna irányzandó. Nem akarjuk ugyan bizonyosan állítani ezt vagy kereken kimondani, hogy a nemes lovag minden más lelki és testi tehetségek előtt főleg sokat és jól emésztő gyomorral volt ellátva, nem, mert ezt csak egy ebéd miatt erősíteni, rágalmazásnak magyaráztathatnék, annál inkább, hogy az egykorú krónikák, melyek mégis sokkal csekélyebb tárgyakat följegyeztek s jelen történetünknek forrásul szolgálnak, mélyen hallgatnak Donnerbaumsbergi Türkenfrasz Gottlieb Konrad Friderik, római szent birodalmi lovag és több potentátok seregében volt dragonyos kapitány érdemeiről, meg lehet hosszú s a pogány tatárok miatt nem épen bátorságos utazása ingerlé fel annyira étvágyát; a ki azonban olvasóink és olvasónéink közül a kapitány iránt különös részvéttel viseltetik s a fentebbi tárgyról körülményesebb tudósítást óhajt, azt csak elbeszélésünk további folyamatjára idézhetjük, talán későbbi és többszöri alkalom napvilágra hozza azt, a mi vitézünk első jelenésekor homályba borulva maradt, most még csak azt az egyet akarjuk megjegyezni, hogy Bagosy minden komolysága mellett s az általa tisztelt magyar vendégszeretet ellenére is, el nem titkolhatá ezen máramarosi tiszti társának fülébe súgott észrevételét.

- Ha kapitányunk a csatamezőn tizedrész annyi pusztítást tesz, mint az asztalnál tőn, megköszönhetjük Steinville tábornoknak küldetését.

Ebéd után mindnyájan Husztra indultak, hol a szerencsétlen anyát leánya teteme felett találták bújában magánkívül; minden vigasztalás foganatlan volt, s nehezen lehete a kétségbeesettet reá venni, hogy a szeretett testével s még élő leányával haza térjen Ugocsába Fertős- Almásra, elindulására azonban legalább is a következő napot kelle elvárni, mert az első bú hatalma őt mindenre képtelenné tevé. Még nehezebb vala Szirmay Istvánt sógornéja elkisérésére birni, az öreg hazafi jelen akart lenni a haza védelmére czélzó tanácskozásban, s tettlegesen résztvenni minden ide tartozóban, csak miután megigérteték, hogy tudósíttatni fog mindenről és később a készületekben régi tapasztalása, és buzgó hazafisága el nem mellőztetnék, győzött keblében a rokoni szeretet. Még hevesebb, de rövidebb küzdés dúlá Szodoray lelkét, neki ugyan senki sem ajánlá Szirmaynét elkisérni; de annál forróbban unszolá szíve vonzalma, mégis átlátá, mily illetlen lenne elhagyni a komoly foglalatosságot, mely őt a haza védelmére szólítja, s nemesi tartozásának betöltésére, egy lánykát turbékoló galambként követve. Meglesé azonban az első pillanatot, melyben kedvesét egyedül találhatá, hogy tőle nyilván hallhassa az engesztelés szavait, s megbocsátását a véletlenül okozott szerencsétlenség miatt, s búcsút vehessen a veszélylyel fenyegető idők által talán hosszúra nyúló elválás előtt. A leánynak ugyanezen szándéka lehetett, mert alig vette észre kedvesét közelében járni, tüstént elhagyá úgy is sokaktól körülvett anyját, s tetszőleg háborgó indulattal, kétes lépésekkel haladott Boldizsár felé, ez a tágas várbeli szoba másik végén állott magába merülten a falhoz dülve egymásba kulcsolt karokkal, csak néha emelve pillanatát a túl oldalon álló csoportra, melyben kedvese is mulatozott, midőn Ilkát maga felé közeledni látá, mint öröm villanása egy eleven pirosság futá el arczait, mely a leányka arczain visszasugározni látszék, oly hirtelen változék annak is rózsává halovány színe, egymás tekintetébe merülve némulva látszának egy perczig, mig Szodoray Ilka kezét megfogva a csendet felbontá.

- Imádott Ilkám, zengje most elválásunk előtt, ezüst hangod azt szívembe, a mit már szemeid szende sugarából, édes kézszorításodból olvastam, Isten látja lelkemet, mily kínok szaggatják, de kész vagyok őket tűrni bár ártatlanul, kész minden szemrehányást békével szenvedni, csak pillanatod szelidsége, csak szerelmed enyhítse fájdalmamat.

- Nem, Boldizsár, ki neheztelne embertársára a kegyetlen sors csapásai miatt, egy pillanatra ugyan--megvallom--fájdalmaim ártatlan szerzőjük ellen gerjesztettek, de csak egy perczig tartott az igazságtalan indulat, egy szó, egy pillanat tőled elég volt azt eloszlatni, s csak azt mutatá, milyen irthatatlan szerelmem, s milyen erősen áll minden szerencsétlenség felett.

E beszéd közben a szomszéd szobán keresztül egy erkély idomú kis oldaltoronyba értek: a kilátás a magas bérczen fekvő vár ezen fenn részéből messze és nagynemű vala, a zöld völgyet hasítá a már egyesült Tisza, itt még tisztán és világosan folyva kövicses medrében. Huszt mezővárosnak békés telkei alig láthatón a lefüggő szikláktól zajtalan állottak, mert lakóik mezei munkával elfoglalva látszottak izzadni, míg barmaik a városszélen egy alacsony bokrokkal gyéren benőtt mezőn legeltek, minden oldalról bérczek magasabb és magasabbra emelkedve zárák a láthatárt, alul gazdag lombú tölgyek, feljebb fenyűk tavaszi eleven zöldével borítva, magasabban kopár szirtek még vereses zöldben tüntek elő, s a távolabb csúcsokat a nap sugaraiban ezüstként ragyogó hó fedezte. Nem érdeklé a látvány szépsége a szerelmeseket, legalább nem látszék érdekelni, de tagadhatatlan befolyása minden magos szépségű vidéknek az érzékeny kebelre, bármely vihar dúlja, bármely érzelem epeszsze, és bú faggassa is azt, így a szeretők szívének bár tudtok nélkül leggyöngédebb idegeit érinté az egy fenn bájú vidéken a tavasz virányaitól a tél legzordonabb jeléig varázs harmóniában összeolvadt természet szépsége, s édesebben költé a szerelem néma, de szeretőknek oly könnyen érthető beszédét, mely a szemekből, az arcz, az ajkak minden mozdulatiból oly igézőn tud szólani a rokonérzetű kebelhez. Ezen a földi lét talán legboldogabb állapotjában elmerülve állottak ők némán egy darabig. Ilka képéből természetes, pajkos elevenségének majd minden jelei eltüntek, mert a hatalmas érzetek, s mindnyájok leghatalmasbika, a szerelem, az eleven charactereket komolyabbá és mélyebb érzetűvé teszik, mint a természettől komolyokat, ezen változás alkalmasint onnan származhatik, mivel az érzelem forró örömét, vidám lelkök a nékik oly természetes vígság által kijelelni igen csekélynek tartják, s egy tiszta belső öröm, mely nagyságával elcsüggeszti vidám élénkségöket, jő helyébe; míg a komoly elzártabb character, ki kisebb érdekű örvendetes eseteknél élénk nevető örömre fakadni nem fog, ha egy hatalmas édes érzés elragadja, gyakran a legvidámabb örömre szokott lobbanni; ezen állítás, ha mint minden elv és szabály többszöri kivételt szenvedne is, mégis leginkább szerelmesek s főleg szerelmes lánykákon megvalósult. Szodorayn nem vala nevezetes változás észrevehető, mert nem lévén a Mária halálából származott bú által annyira elfogódva, ideje volt ezen jelenetre előre készülni, rajta csak szomoruságán áttündöklő szerelem uralt, s nyugalmasabb állapotja következésében ismét ő volt a beszéd kezdője.

- Lásd édes Ilkám! e csendes viruló tájban félelem nélkül dolgozó pór népet, nem gyanítja, mi zivatar támad onnan délfelől, földjeit, telkeit, s talán éltét is elpusztítani, ősi és dicső tartozása a magyar nemesnek honát védeni s alattvalóit, kik őt munkájokkal táplálják, minden ellentől oltalmazni, engem ezen szent kötelesség hí a gyilkos tatárok ellen; de ne félj, mert alakod őrangyalként s óvón fog felettem lebegni a csata vérengzése között.

- S én győzelmet és üdvöt imádkozom le rád a mennyek urától, ki nem lesz kemény tiszta fohászaim iránt.

- Ha ily lélek, ily ajkakon küld könyörgést az égbe, azt a szerafok szellemhangja adja elébe az örökkévalónak.

E szavaival lehajla Boldizsár s egy hosszú szende csókkal némítá el piruló kedvesét, s ezen perczben nevét hallá hívólag az oldalszobában zengeni.--Isten veled, kedvesem--sóhajtá, s egy forró ölelésben adott, mulni nem akaró csók vete véget búcsújoknak.

A férfiak indultak részint Nagybányára, részint Szigetre. Szodoray Bagosyval, s a vitéz Türkenfraszszal az első városba. Türkenfrasz egy vala az akkor számos katonai kalandorok közül, ki több hatalmaknál szolgált; de feszegetni nem akarjuk, mely okokbul mindenünnen elment, ismeretlenek előtt magának gyakran nagyobb czímeket és rangokat is tulajdonított, s a hol hasznát remélheté, ott maradt, azért nem mi mondjuk, hogy ő római szent birodalmi lovag és kapitány volt, hanem ő maga; így hiheti, a ki akarja. Most a császári seregekben akarta szerencséjét próbálni, de Steinville hamar megismerheté az embert, s föl nem vevé, azért igyekezett Muszkaországba, hol Péter minden idegent nyilt karokkal fogadott; de a tatárbeütést meghallván, gondolá, hogy jó lenne Magyarországban egy kis útravalót érdemelni, ez okból szándékozott itt maradni, miben őt a huszti jó ebéd még inkább megerősíté.

NYOLCZADIK SZAKASZ.

Melyben előadatik, miért maradt légyen Gyurka kapitány Huszton,

s ennek nagy tanácskozása.

Bogdanu Gyurka részint különféle ürügyek alatt, részint a közzavarban ügybe se vétetvén, Huszton maradt; de valódi oka el nem utazásának az volt, hol egyik szolgája által Pintye Gregortól izenetet kapott, Husztot az éjszakának előtte el nem hagyni. Úgy is magát semmi esetben föltalálni nem tudó butasága segédre vágyott, mely őt mély alvásából fölrázván tettre lelkesítené; szerelme minél közelebb jutott annak kecses tárgyához, annál erősebb lőn az elragadtatás, nem sikerült terve még lángzóbbá tette vágyát, és indulatja végre azon vad szenvedélylyé vált, mely durva, elme és mívelés által nem mérséklett characterek tulajdona, ha forró vágyok kielégítésére semmi módot se lelnek, Bogdanu szenvedelme azonban a nevetségnek egy színét is vette föl magára, a mit a bojár meglehetős lelki tompasága okozott. Várva várta tehát Pintye Gregort, kiben már egyszeri csalatása után is, bízni meg nem szünt, mert minél többet tudakozódék, annál többet hallott a haramia rettenetes bátorsága, vagyis inkább vakmerősége felől, mely majd mindig szerencsével párosulván képessé tevé Pintye Gregort a leghihetetlenebb dolgok véghezvitelére; ő már jó idő óta, mint Mármarosnak s a körülfekvő vármegyék- és tartományoknak valódi zsarnoka élt, nem volt ház a legszegényebb zsidó gunyhajától a leggazdagabb földes úr lakásáig, melyben félni nem kellett volna betörését, nem országút, melyen bátorságos lett volna utazni számos kisérettel is, éjjel vagy nappal; az erdő rejtekében, vagy a sík téren; mindenütt és mindenkor lehete borzasztó tetteit hallani és tapasztalni.

Csapatja már annyira növekedék rablásának boldog foganatja által, hogy két s három részre feloszolva is elég volt több emberekből álló utitársaságot kirabolni. Ily kiterjedésű hatalommal bírt azon ember, kit a moldovai testőrkapitány érdemes czinkosának választott.

Este unalomból-e vagy más okból, nem tudni, Bogdanu sétálni ment egyik utitársával a vár romladozáshoz inkább, mint épséghez közelítő bástyái alatt, lassan bocsátva a füstöt, de vastagon, hosszú fehér csont- szopókájú pipájából, hideg és néma bámulással tekintve a merész épületet, midőn a várnak fűvel és bokrokkal benőtt árkából egy ruházatja után oláh pór emelkedék ki.

- Jó estét uram--mondá minden félelem nélkül a kapitánynak. - Örvendek bizodalmadon, hogy izenetemnek engedve megvártál. Remélj minden jót, vetélkedőd Szodoray volt, de Szirmaynét ismerem, ő az egyik leánya véletlen gyilkosának a másikat csak új szerencsétlenség félelme miatt sem adja, azon felül egy cselédjétől kitudtam, hogy Ilka kisasszony, mint főleg most észrevétetett, szerelmes ugyan Szodorayba, de az volt, és igen forrón a meghalt Mária is, az anya ezt szándékozott Szodorayval egybe kötni, miről az ifjú mit sem akart hallani; még Boldizsár úrfi a külföldön utazott, küldé haza anyjának képmását, egy kis tenyérnyi nagyságút, anyja még odalétében meghalt, s a kép Szirmaynéra, mint leginkább szeretett barátnéjára szállt, s most az agyonlövetett Mária keblén elrejtve találtatott. Ezen dolgokat fordítsd hasznodra Szodoray ellen; mert jól meggondolva, neked még is jobb, ha a leányt illendőbb módon nyered el, mint rablás által, s erre, ha minden más sikeretlen marad, még azután is lesz idő.

Bogdanu egy darabig erőltetni látszaték magát, hogy következtessen valami jót az elbeszéltekből, homloka a fanyaru gondolkozás ránczaiba vonult, szemei alig pislogtak a rájok zsugorodott pillák alól, bal tenyerét a pipaszárral dörzsölte, de végre egy villám átrepül képén, mintha téli éjszakán egy czigány kalyiba ajtaja kinyilik, s hirtelen a benne égő tűznek egy lángja világosítja föl a korom és füst homályosította falakat, keményebben szorítá jobbjába a pipát, s balját homlokára nyomta, mintha meg akarná fogni a jó gondolatot, s egy fontos okos nevetés után, e szavakba foglalta elmeszüleményét. «Értelek, azt mondjam tehát Szirmaynénak, hogy öregebbik leányát szánt szándékkal ölte meg Szodoray, mert az ifjabbikat akarta nőül venni.»

- Nem, azt nem, azt senki sem hinné oly ember felől, mint Szodoray, máskép és szelidebben kell a dolgot fölfognunk, csak azt beszéld Szirmaynénak, hogy Szodoray titkosan örvend a véletlen szerencsétlenségen, mert ismervén Mária szerelmét, most szabadnak érzi magát ezen általa soha sem viszonozott érzelem akadályától, s annál könnyebben reményli szeretett Ilkája kezét megnyerni. Ez föl fogja lobbantani ellene az anyát, s ha most mindjárt neked nem használna is, ki tudja, mi következései lehetnek későbben, mindenesetre legalább időt nyerünk egy más terv kivitelére.

- De ha Szirmayék Husztot elhagyják,--jegyzé meg Gyurka.