Part 5

- Attól ne félj, csak menj, és tégy úgy, mint mondtam, én hamarjában egy-két csekély rablást teszek az ugocsai úton, s oly lármát üttetek felőle, mintha a verkhovinai1 kincseket ástam volna ki, s azt hiresztelem, hogy csapatommal ezen útat elfoglaltam; én pedig oly rettenetes vagyok, hogy egy asszony sem, s csak igen kevés férfi merné elhagyni Husztot, ha engem közelében tud. De most dolgaim más felé hínak, válnunk kell, mától a harmadik estén ismét ezen helyen találjalak, és addig igyekezzél az özvegy szívét részedre hajtani.

- A mi tehetségemben áll, azt megteszem.--Biztatá tanácsnokát a bojár.

- Abban pedig igen kevés áll.--Mormogá magában az emberismerő Pintye Gregor s eltünt a bokrok között.

KILENCZEDIK SZAKASZ.

Bogdanu újra tanácsot kér, s nagyon megerőlteti magát annak végrehajtásában,

és tettének foganatja.

Bogdanu Gyurka a várba térvén, titkos tanácsba bocsájtkozék társával, ki vele volt Pintye Gregorral való találkozásánál; ez egy moldovai kalmár vala, e kereskedői utján kisérője a bojárnak, mind élte módjában szükségesképen szerzett tapasztalására, mind elméje természeti ravaszságára, a kapitányt hatalmasan fölülmulá. A mit tehát Pintye Gregor csak sebes árnyék vonatokban állíta a bojár lelkének elejébe, azt Zakarovics Tógyer, mert ez vala a tisztelt kereskedő neve, élénkebben festé ki, sok bölcs és drága oktatásokat adván a kapitánynak, mint fejtse ki érzelmeit és szándékát Szirmayné előtt, Bogdanu pedig, kinek egyetlen jó tulajdonsága az volt, hogy okosabbaktól szívesen engedte magát vezéreltetni, de ezen jó is majd mindig gonoszszá vált, mert azon okosabbak többnyire rosszabbak is szoktak lenni: nagy figyelemmel és hirtelenséggel nyelte el akárkinek oktatásait, mint a strucz eledelét, nem tudva megkülönböztetni az ízes rizst, az égő széntől, úgy most Zakarovics körülményes útmutatásai is tárt füleket és többszöri ismételés és magyarázás után kis emlékezetet leltek nála. Nem akarjuk olvasóink türedelmét az untató leczkézéssel kelletinél nagyobb próbára tenni, csak azt mondjuk röviden, hogy a tanító elveinek helyességét, s a tanuló ügyességét a foganatból tudhatják meg, s azért haladék nélkül ennek elbeszéléséhez kezdünk.

Egy félre fekvő szobában, majdnem erőszakkal elvonattatva leánya testétől találta Bogdanu Szirmaynét, hosszan pillanta reá az asszony, s alig apadó könyei új záporban törtek ki, eltöltve az arczák inkább bú, mint öregség által vésett redőit. A bojár egy darabig szó nélkül álla; mert arra nem tanítá Zakarovics, mit tevő légyen, ha Szirmaynét sírva találja, az asszony pedig szívszorongató elfogódása miatt beszélni nem tudott. A kezdet nem sok jót igért, végre mégis a testőrkapitány bátorságot vőn, s mintha Szirmayné nem is sírna, a jól betanult leczke szerint kezdé beszédét.

- Az Isten vigasztaljon asszonyom; mert emberi erő nem adhatja vissza kedvedet.

- Mégis örvendek, hogy részvételt mutatsz szerencsétlenségemen. - Mondá az özvegy zokogása által szaggatott szavakkal.

- Bár minapi forró kérésemet megtagadtad, irántad s házad iránt viselt tiszteletem mégis régi hevében ég, bár nem válhatott fiúi szeretetté. Mondá Bogdanu.

- Egy szót sem arról--vága bele Szirmayné, mint ki előtt kellemetlen dolog említtetik, és valami elhatározottság uralt hangjában annyira, hogy Bogdanu e szavakat reményei sírénekének tekinté, a mi is annyira megzavarta a fárasztó tanulás által gyengült elméjét, hogy az egész fontos és szépítő előbeszédet átugorván, nyakra főre a csupasz tárgyat hebegte ki.

- Az eltagadás mellett is mindig forrón szeretem a leányodat, most is egy javára czélzó szándék hozott ide. A hír ugyan magában szomorú, de még szomorúbb lenne rád nézve ezen dolog tudása nélkül maradni.

- S milyen új szerencsétlenség fenyeget?--kérdé Szirmayné.

- Eltagadták előtted, asszonyom, hogy Szodoray volt leányod gyilkosa. Igen, igen, haramiáktól támadtatánk meg az erdőben, s egyre czélozván közülök Boldizsár, véletlenül leányod szívébe talált.--Szirmayné bámulásában és fájdalmában több fölkiáltásokat teve; de Bogdanu már benn volt beszéde folyamában, s abból őt, míg maga fenn nem akadt, kihozni olyan nehéz volt, mint bele vinni, s tovább is folytatá.--Ez magában, mint véletlen eset nem hiba, de megtudván Szodoray Máriád halálát, majdnem örvendezve mondá, hogy a szerencsétlenség itt is szerencsével párosult, mert te Máriát akartad nyakára róni, s ő Ilkát szereté, kinek elnyerésére nénje halála után több reménye van.

A szomoruság képes volt mindent elhitetni a szerencsétlen özvegygyel Szodoray ellen, de mégis nem tehete föl ily rútságot felőle, kit gyermek korától szeretett; gyanussá tevé még a rossz hírt előtte, hogy azt egy moldovai s épen az általa megvetett Bogdanu Gyurkától kellett hallani, hirtelen fölugrék székéből, s egy megvetés és harag között lebegő pillanatot vetve a bojárra, szótalan a másik szobába eltünt, bár igen nagy erőlködésébe került is az eltávozás.

Bogdanu egészen kiforgatva betanult szerepéből, talán nem tudva, mit csinál, jó darabig várt még, de senki sem mutatván magát, mintha leforrázták volna, eltávozott.

TIZEDIK SZAKASZ.

Melyben egyik hősünknek házi állapotja a lehetőségig híven leíratik. - A bányai politikusok

nagy-gyűlése, kik és miről beszéltek abban, végre mi illetlenül zavartaték meg az.

Térjünk el elbeszélésünk eddigi helyéről, Nagybányára fordulván. Senkit sem akarunk a város leírásával untatni, csak annyi legyen megmondva, hogy szemben a nagy templommal emelkedék Ablakosy úr háza, melyben egy személyre akadunk, ki a jelen történetben nagy szerepet igért játszani, ő lévén az első, kit kegyes olvasóinknak és szép olvasónéinknak bemutatni szerencsénk volt. Kiki el fogja ezen bevezetés után találni, hogy itten egyenesen Piócza Kristófot, lovagát az éles borotvának, értjük. Ugyanis többször dicsérve említett Ablakosy uram házából egy boltajtó nyilt az utczára, felette két sárga réz tányért lengete a szellő, benn Piócza Kristóf épen utolsó vendégét borotválta, körül törülköző kendők függöttek, s más szakállpusztító eszközök valának láthatók, s a bolt hátulsó ajtajának kis üveg ablakán a túrós haluskára tésztát gyúró fürge Judith, most férje után Pióczáné asszonyom, Piócza Kristóf nagybányai chirurgus és borbély hites társa, kandikála be; és így látják olvasóink, hogy ezen becsületes házban minden úgy állott, mint azt Piócza Kristóf úr már az első szakaszban előre érzette.

Alig törülte le borotváját s már lassanként több városbeli «honoratiorok» ünnepi ruhában (mert vasárnap délelőtt volt) jöttek a borbély műhelybe, vége lévén a nagy misének; úgymint a városi hajdúk káplárja, a pénzverő hivatal szolgája, Kordován János csizmadia czéhmester, s később minekutánna a templomot bezárták, a harangozó és az egyházfi; mert mint minden új, úgy Piócza Kristóf műhelye is igen csalóka kecsekkel bírt, s a fenn nevezett nagytiszteletű személyeken kívül még néha egy-két bányamester, sőt a város aljegyzője sem tarták méltóságok alatt a boltba tekinteni, s egy vastag könyvbe, mely ezen czímmel Diarium medicum2 az asztalon hevert, és melyet más nagy orvosok szokása után tartott Kristóf mester, még az is föl volt jegyezve: hogy boltját a városbíró, polgármester s a tisztelendő plébános úr együtt szerencsélteték jelenlétökkel, e felett egy felsőbb rendű bányásztiszt igen gyakran alázta le magát látogatásaival, s legottan sokfélét suttogtak a város vén asszonyai, kikhez melleslegesen légyen mondva sok fiatal emberek is tartoztak, mi tehát, hogy czéhökbe tartozóknak ne gondoltassunk, csak titkon akarjuk olvasóink fülébe súgni, a mit a város eleven krónikái beszéltek; tudniillik, hogy az említett bányatiszt inkább a csinos Jutka, mint borotvaforgatásban ügyes férjének kedvéért látogatá meg a boltot.

Alig volt az említett társaság együtt, s beszéde tüstént a nap tárgyára, az iszonyú tatárokra, fordult. A harangozó említé őket legelőször, mondván, mi félelemmel tekint ő ki minden nap a toronymagasságból Erdély felé, mert perczenkint előrohanhatnak azon kegyetlen seregek veszélyt hozva édes városukra.

- Arról csak én tudok szólani--mondá Kordován János a czéhmester, a fontosság kaptafájára huzván orczája bőrét, mert talán mestersége iránti forró szeretetből csizmáival oly rokonságra jutott, hogy csontjait, mint azokon a kaptafát, bőrnél egyéb nem fedezte.--A szatmári oskolában volt egy professorom, az az óperencziától a Gönczöl szekeréig úgy ösmerte a világot, s annak minden nemzeteit, mint Tamás gazda--s itt a pénzverő hivatal szolgájára mutatott, ki egy tetemes iszákos szász vala--a bányainspector úr ő nagysága pinczéjét. Ez sokat beszéle nekünk a tatárokról, sőt olvasott is valamit felőlök egy méz karalábékárment nevű könyvből (itt alkalmasint Roger nagyváradi kanonok a IV. Béla alatti mongol pusztításról ezen czím alatt «Carmen miserabile» írt munkáját érthette), de a könyv diákul volt írva, és így mi kis diákok semmit sem érthettünk; annyit tudok azonban, hogy ezen átkozott tatárfajnál a legjámborabb leány is kegyetlenebb, mint nálunk egy haramia, nem boszúból és haragból ölnek és rabolnak ők, hanem legnagyobb mulatságokra szolgál, ha a fegyvereik alatt, vagy általok fejökre gyújtott házakban veszendő keresztények jajgatásait hallják. Csak az erős ép férfiakat, és a fiatal szép leányokat viszik magokkal fogságba, az előbbieknek sanyarú dolguk van, mert baromkint kell dolgozni, de az asszonyok bézáratnak ugyan, mindazonáltal jól és pompásan tartatnak, s ha valamelyik igen szép, tatár khánné is lehet, sőt ha Konstantinápolyba eladják, még szultánné is válhatik belőle.

- Az ilyen fogság nem lehet a legszerencsétlenebb,--pattogá Juczi, ki a beszéd vége felé a konyhából bejött, egyik kezéről a másikkal dörzsölve a rájok ragadott tésztát, érdemes férje egy kissé boszúsan pillanta reá, de Jutka ifjúasszony nem értett tréfát a házi uradalom dolgában, felségbántásnak tartva minden szót és jelt, mely uraságával nem tökéletes megelégedést fejezett ki, a csak nehány napi házasság ellenére is tapasztalhatá már ezt Kristóf, mert a mint most boszús pillanatát észrevevén feléje tekintett szeretett hitvese, hirtelen epedező színt ölte sárga orczáira, nehezen kerülte volna el azonban egészen a nem ugyan felség, de feleségbántási pert, ha a népleíró csizmadia hirtelen egy bölcs észrevétellel s előbbi beszédje folytatásával el nem némította volna az asszonyt.

- Bizony Jutka ifjasszony, nem fogná azt mondani, csak tudná úgy, mint én tudom, mily utálatos legények azok a tatárok: apró zömök emberek, veres hajok és szakállok, kis pislogó szemök, s e fölött meg kutyafejök is van.

- Kutyafejök! az Isten őrizzen tőlök,--kiáltá föl Juczi minden vágyát a khánné vagy épen szultánnéságra elvesztve.

- Kutyafejök bizony--erősíté tovább is a tudós czéhmester,--e fölött még kutyaorrok is, mert csak úgy szagolják az elrejtett keresztényeket, mint a legjobb vizsla a nyulat.

- A pócsi boldogasszony rontsa meg őket--sóhajtá Pióczáné keresztet vetve--minekelőtte hozzánk érnek; undok egy fajzat lehet.

- He-he-he! Tamásnak beszél kegyelmed, Tamásnak Kordován mester, ezen régi mesére Bécsben, hol én egy esztendeig voltam, s még azontúl is, senki sem tart.

- Már akár hiszi Kristóf mester, akár nem hiszi, mégis egészen úgy van, a mint mondottam,--hangzék a czizmadia felelete, s vagy nem tudta tovább erősíteni állítását vagy méltónak nem tartá, mert Jutka ifjasszony s vele az egész társaság vak hitelök jeleit adták, az effélékben orthodoxus nő még ura térítéséhez is fogott, ámbár nem apostoli szelíd lélekkel.

- Hát a mi Bécsben nincs, nem lehet az máshol? te Bécsben alkalmasint csak tökfejekkel találkoztál, mert magad is csak azzal jöttél vissza, s még sem akarod elhinni, hogy kutyafő is lehet embervállak között, mért tanultál annyit, ha még azt sem tudod?

- Hiszen, kedves lelkem, nem értesz te ahhoz, én lásd sok geographiát által forgattam, mert egy egész álló esztendeig voltam Bécsben.

- Kár pedig, mert az ökör csak ökör marad, ha Bécsbe hajtják is. - Mondá fejét és teste fölrészét rázogatva a menyecske.

Ez, s még idegenek előtt mondva, Piócza Kristóf türelmének is sok vala, szólni akart, és bátran szólani, s ki tudja bajnoki elszánásában, miket nem vala véghezviendő, legalább is ütközet támadott volna az új házasok között, ha az egyházfi ujságkívánása mennykőhárítóként nem vezette volna más tárgyra figyelmüket, ugyanis így kezde a tisztelt férfi beszélni:

- Én ma kora reggeltől a sekrestyében voltam, tehát semmi ujságot sem hallhattam, mondják meg kegyelmetek, mi híreket hallani tegnap óta a tatárokról.

A csizmadia ezen kérdés által ismét kedves folyamába hozatott, melyből őt Pióczáék érzékeny házassági jelenetük kirántotta, s előbbi ábrázatját fölvéve, kezdé a hallott híreket beszélni:--Már ma igen jó kútfőből beszélhetek, mert tekintetes Bagosy László alispán úr huszárjának csizmát mérni voltam, s míg reá ottan várakozám, a másik szobából nyilt ajtónál sokat hallottam.

- Bizonyosan olyan huszár és hajdú forma emberektől.--Zavará meg a czéhmestert Tamás, a pénzverő szolga, ki vetélkedője volt politikus tárgyakban a csizmadiának, őt csúffá tenni akarva; de ez most igen erős helyheztetésben volt, s azért győzelme előérzetében hangosan felelt.

- Követem alássan, ott a tekintetes alispán úr, meg az öreg Babocsay, meg az ifjú Szodoray, és más számos nemes urak voltak, nem illik, és nem lehet mindent kifecsegni, a mit ily nagyúri emberektől hallunk, de csak annyit mondhatok, hogy már Kolozsvárt s majd minden erdélyi várost hamuvá égettek a tatárok, vagy százezer embert hordanak magukkal az örök kegyetlen rabságba, s legalább is négyszer annyit fölkonczoltak, nem lesz csoda, ha a szatmáriak egy reggel csak vért lelnek a Szamosban víz helyett, mert a meggyilkoltak vére egész Erdélyt elborítja már.--Mindenki átláthatja, hogy Kordován beszédje folytában fölállított szabályát: meg nem mondani mindent, a mit oly nagyúri emberektől hallott, úgy magyarázta; hogy többet kell azoknál mondani, még tovább hazudta volna rettenetes híreit, de egy új vendég zavará meg mulatságukat; ez egy magos férfi volt, erdélyi oláh paraszt öltözetében, de csinosabb és tisztább minden sorsosainál, övében egy kés rejtezett, mely nagyságára kardnak is beillett volna, kezében egy nehéz balta villogott, merészen lépett be, idegennek tetsző mindenekelőtt; csak a czéhmester dörzsölte homlokát, ki akarván belőle feszíteni, hol láthatta légyen ezen neki ösmerősnek tetsző idegent, de hiába erőlködék; nem úgy Piócza Kristóf, ő az első pillanatra megösmeré Pintye Gregort a belépőben.

- Siessen, mester uram!--mondá a haramia nem durva, de parancsoló hangon.--Pusztítsa el szakállomat, de csak hamar, mert ma még hosszú utat kell tennem.--Ezután egy székre veté magát, baltáját mellé támasztva, s kését az övben hagyva Kristóf szappant készíte ez alatt, az ujságszerető csizmadia tudakozódni kezde az idegentől.

- Honnan jő kend földi?--vala első kérdése.

- Erdélyből,--volt a száraz felelet.

- De melyik tájékából?--talán csak nem űzik a tatárok?--Unszolá tovább is a hallgatni akart haramiát Kordován.

- De nyomomban vannak--felelé amaz a kérdőre sem tekintve, ki azonban meg nem csüggedve folytatá vallatását.

- De mi okból támadhattak azon zsivány pogányok békés hazánkra?

- Hogy a csizmadiákat mind megnyúzzák, mert a tatár khán nagybányai czéhmesterüknél csináltatott egy pár csizmát, s az igen rosz volt. - Szóla Pintye Gregor, s a csizmadia minden további kérdezéskedésről megfelejtkezék, vetélkedője, a pénzverő hivatali szolga, nagy hahotára fakadt, s a többi vendégek is, bár szelídebben, de elég harsányul kaczagtak.

Ez alatt mindennel kész lett a borbély; beszappanozta a haramiát, s már fél arczát leborotválta, midőn az ajtó hirtelen kinyilván, Karácson Tivadar, a híres hajdu, lépett be. Első pillanatra megösmeré Pintye Gregort, s egyenesen neki rohant, Piócza egy lökésre félre bukott s egy borotválkozó szerekkel megrakott asztalt feldönte, a haramia késéhez akart nyúlni, mert baltája az asztallal esett el, de izmos üldözője előbb megragadá, s birkózásban kénytelenítteték menedéket keresni. Egyenlő erővel ment a tusa, de mégis veszedelmes lehetett volna a haramia részére, mert az általa megsértett csizmadia s a collegáját segíteni kivánó városi káplár is már ellene készültek, midőn Tivadar egy az asztalról leesett szappanos réztányérra tapodván, elcsúszott, s majdnem egészen a földre terült s mielőtt fölemelkednék, Pintye Gregor már a hátulsó ajtón kirohant. A konyhában Pióczáné ifjasszony túrós haluskáit a földre teríté, s a kertfalon által eltűnt, foganatlanul üldöztetvén Karácson összehívott emberei által.

TIZENEGYEDIK SZAKASZ.

Mely oly rövid, hogy kár volna belőle még rövidebb kivonatot adni,

de mindazonáltal is sok van benne.

Rövideden fogjuk említeni, hogy Bagosy összegyűjté a szatmári nemességet Nagybányára, és számosan is seregeltek a haza oltalmára. Egy részök tüstént fölfegyverkezett, s városi, falusi emberekkel és vármegyehajdukkal egyesülvén, valami ezer emberből állhatott, ez Nagybányán maradt Babocsay vezérlése alatt. Ez az egész vármegyében tisztelt férfiú ötven éves lehetett, de alig vala esztendei száma rajta észrevehető, hírét és tekintetét még a szabadságháborúban szerezte. Rákóczi és a szövetségesek hadában a legjelesebb tisztek közé tartozván, azóta nyugalomban élt, de a vármegye minden fontosabb dologban nagy eszéhez és tapasztalásához folyamodott, mindig a legjobb sikerrel. Most is első volt ő, kihez barátja Bagosy az alispán fordult, s önkivánatára a nagybányai sereg vezérévé rendelt.

Babocsay maga választá alvezéreit és tisztjeit, több mint háromszáz emberből álló lovassága kormányát Szodoray Boldizsárra bízta, ki régi kegyencze volt.

Így készülve szüntelen fegyvergyakorlás között tölté a kisded sereg kevés idejét, mely az ellenség betöréséig még hátra volt, szerencsére a csapat nagy része még Rákóczi hadaiban szolgálván, már rég tulajdonává tette a fegyverforgatást, s így minden jót lehetett reményleni tőlök, annál inkább, mert tüzes hazafiság lángoltatá vitézségöket, csak Türkenfrasz, a generális statusoknál volt kapitány és szent birodalmi lovag, nem akart jót jövendölni egy sereg felől, mely még egy fényes retirádában sem mutata militáris válort és disciplinát, ámbár a magyarok természetes bravourját többé kétségbe nem hozta, e felett a vezérről sem tarthata sokat, ki Montecuculi Rajnáldnak épen nem nagy tisztelője vala.

TIZENKETTEDIK SZAKASZ.

A haramiacsapat véletlenül megerősödik, és kik által, Pintye Gregor egy

merész tervet gondol.--A haramiák hadi tanácsa.--Egy fontos jelenet a

haramia kapitány előbbi életéből,--készületek.

Minekutána Bagosy és Babocsay rendelései által a tatárok ellen meglehetős bátorságba vagyunk helyeztetve, biztosan visszatérhetünk elbeszélésünk második nézőhelyére, Husztra, hol is az ott hagyott személyek az alatt nem kis veszedelemben forogtak. A nagybányai dolgok vagy két héttel később történtek a huszti szerencsétlen napnál, azért az időre nézve is kénytelenek vagyunk hátra lépni; de erősen igérjük olvasóinknak, hogy mindazokat, kik már előbb vannak, utól érendjük.

Pintye Gregor végső beszélgetése után a bojárral a Huszt körül fekvő hegységekbe vonta magát, egyikébe azon rejthelyeinek, melyek ezen megyék minden részeiben ki voltak maga és emberei számára jegyezve, s néhány nap mulva azon összejövetel után alig haladhata az idő éjfélig, midőn a hold fényes világánál a völgy mélyébe vezető ösvényen egy fegyveres csapat mindennemű bútorral jól megrakva közeledék, öltözetük, mert oláh paraszt ruházatuk volt, s az, hogy így megterhelve jőnek, nem támaszta épen félelmet Pintye Gregorban és haramia társaiban, de mégis meglepetve voltak, mert maga körül állott egész negyven vagy ötven emberből álló csapatja, két vagy három kémlelődni küldött társain kívül, a közeledők huszan vagy harminczan lehettek. Fegyvert ragadt azért az egész csoport, és puskáik a keskeny ösvény felé feszültek, halált repíteni a jövőkre; de békét hirdetőn zendült, a mint közelebb értek, a jövevények előtt Kosztán szava.

- Mondjátok meg a kapitánynak, hogy jó barátokat hozok, csak tegyétek le a puskát s emeljétek a kulacsot Bama Bila Paskuluj egészségeért.

- Bama Bila Paskuluj,--mondá félig elcsudálkozva Pintye Gregor, de nem mozdult ki helyéből, s a fegyvereket le nem rakatá, míg az őrök nem jelenték, hogy az idegen valóban Bama Bila Paskuluj és csapatja légyen; ezen új személy nem más volt, mint egy szilágysági haramiavezér, kinek szándékát és jövetele okát tüstént önszájából megtudandjuk.

- Mi jó hozott tégedet, talán csak nem szaladsz a tatárok előtt? - Kérdé Pintye Gregor új collegáját.--Szeretem ugyan, hogy itt vagy, de már régen kellett volna egyesülnünk.

- Hadd el pajtás,--felelé Bama Bila,--most van a legalkalmasabb idő annyi pénzt szerezni, hogy mindnyájan gazdag bojárokká lehetünk Oláhországban.

- Hogyhogy?

- Hát hallgasd ki csak Kosztánt, a kémedet.

Kosztán így felszólítva Bama Bila Paskuluj által, előállott híreit beszélendő:--Legelőbb is belopóztam Nagybányára, ott annyit tudtam meg, s ez nekünk elég, hogy minden pénzt, mely most, mint mondják, az odavaló pénzházban nem kis mennyiségben vagyon, Husztra fognak vinni, mert ott a várban biztosabbnak tartják a tatárok előtt, alkalmasint Szigetről is mindent ide hoznak, sőt a mint hallottam a vármegye pénzét is.

- Na pajtás!--mondá derült arczczal Bama Bila--erre csak reá ütünk az úton.

- Nem hinném, hogy oly könnyű lenne, mint gondolod, mert igen erős őrizete lesz.--Válaszolá szárazan Pintye Gregor, s nem igen tetszék neki, hogy véletlen egy társra akadt, ki javallat tevésekre jogot tart.

- Én is egy értelemben vagyok veled--vága közbe Kosztán.--Mert igen erős őrizet rendelteték a kincs mellé, vármegyei, városi és bányahivatali hajdukból, meg fegyveres bányászokból álló, Karácson Tivadar vezérlése alatt; számok könnyen mehet kétszáz emberre.

- Ez már pedig a soknál is több.--Mondá More, magát az új bajtársokkal megösmertetni törekedvén; de szavaira senki sem hallgatott.

- Azonban el ne csüggedjünk, még olcsóbb áron is a miénk lehet a pénz. A kiséretnek csak kis része marad Huszton a várat őrzeni, a többiek hamar visszatérendenek Nagybányára, hol a tatárok ellen sereg készül, mi lenne, ha a gyenge várra csapnánk?

- A gondolat nem rosz, és merész,--felelé Pintye Gregor,--már régen forgattam én fejemben s közöltem Kosztánnal is, ki csak tulajdon szándékomat adta vissza. Milyen szép lenne, ha míg ezen földön kényteleníttetünk lakni, egy várat bírhatnánk fészkül.

- S rövid nap a máramarosi kincsek is ott leendenek.--Folytatá Kosztán, örülve, hogy ura egyszer alázatos tanácsát szívesen fogadta, bár annak származását magának tulajdonítá.--Így egy csapással többet foghatunk.

- Ugy lesz!--kiáltá Pintye Gregor s ábrázatjáról a kételkedés legkisebb háborodása is eltünt.

Bama Bila Paskuluj, ki csak közönséges útonálló volt, s legfeljebb magányos lakok föltörésével foglalatoskodék, meg nem foghatá czimborája merészségét, de a zsákmány tündöklése, és a czinkosa valóján szembetünő bizodalom, mely mint mondatik, minden nagy hadvezérnél előjele a diadalnak, elnémíták valamennyi a terv ellen talán felhozandó okait.

Pintye Gregor nyugodni inté a haramiákat, maga pedig Bama Bila Paskuluj és Kosztán, ki kedvencze volt vezérének, mint a csapat «Achileus és Odyszeusza» egy személyben, mert bátorság- és ravaszságra csak maga Pintye Gregor multa föl őt, ezek tehát hárman egy félrébb álló földdomb ormát foglalák el, mely alá More teríté a henyéléstől fáradt tagjait.

- Hát csakugyan ostromoljuk Husztot?--kérdé Bama Bila, miután letelepedtek.

- A mit egyszer kimondok, azt csak tettel s nem szóval szoktam ismételni.--Hangzott Pintye Gregor válasza keményen és elhatározottan, mert ő új czinkosát hamar akarta szoktatni uraságához. - S most azért már csak a dolog kivitele módjáról lehet szó.

- És hogy szándékozol a merész tervet végrehajtani?