Part 1

SZINHÁZ

HÁROM EGYFELVONÁSOS

IRTA

MOLNÁR FERENC

BUDAPEST

FRANKLIN-TÁRSULAT

_magyar irod. intézet és könyvnyomda_

KIADÁSA

_Előadási és minden egyéb jog fenntartva._

*

_Copyright 1921 by M. Bárd, Wien._

*

_Először adták a budapesti Magyar szinházban 1921 október 22-én._

Franklin-Társulat nyomdája.

I. ELŐJÁTÉK LEAR KIRÁLYHOZ

SZATIRA EGY FELVONÁSBAN

SZEMÉLYEK:

Bánáti, színész _Törzs_ Dr. Ernő _Gellért_ Dr. Kiss _Vándory_ Helén _Pécsi Blanka_ A burgundi fejedelem _Pártos_ Somogyi _Gyöngyi_ Tűzoltó _Körmendy_ Díszmester _Gere_ Ügyelő _Makláry_ Fodrász _Kertész_ Portás _Boda_

*

Munkások, tűzoltók, hangok a sötétből.

*

_Történik Lear király előadása előtt a színpadon._

_Udvari terem Lear király palotájában._

_Középen emelvényen trón._

_Mikor a függöny felgördül, a színpad gyéren van világítva. Több munkás épp az utolsó díszletfal-darabot hozza, amit beállít a következők alatt s munkája végeztével kimegy. Három munkás foglalatoskodik a trón körül. A színpad közepén, háttal a nézőnek, áll a díszmester, aki nézi munkájukat. Oldalt áll az öreg tűzoltó. Egy ideig senki sem szól, csupán a munkások kopácsolása hallatszik._

Díszmester. Háttér! _A háttér leereszkedik._ Jöhet az eleje! _Az első ív leereszkedik._ Jól van. Világosság! _A színpad kivilágosodik._ Ramaszéder! _Semmi válasz._ Ramaszéder!! _Csönd_. Ramaszéder!!!

Egy hang. Itt vagyok.

Díszmester _az egyik munkáshoz_. Üljön be.

_A munkás beül a trónba._

Díszmester. Ramaszéder.

A hang. Igen!

Díszmester. A reflektort kipróbálni! Világítás a trónra!

_Felülről reflektor keresi a trónt, amíg meg nem találja._

Díszmester. Följebb! Lejjebb! _A fény eltávolodik a tróntól._ Hova megy? _A fény egészen eltávolodik._ Ramaszéder!! _A fény visszamegy a trónra és a fejére süt a munkásnak._ Most jó. Rendben van.

_A fény kialszik, a munkás leszáll a trónról és a többivel együtt kimegy. Egy öreg munkásasszony jön be seprővel és söpör a trón körül. Díszmester kimegy. Most jobbról katonás rendben négy tűzoltó jön be, megy át a színpadon. Megállnak a baloldalt álló öreg tűzoltó előtt._

Az egyik tűzoltó _tiszteleg_. Jelentem alássan, semmi ujság, minden rendben.

Az öreg tűzoltó _némán szalutál, elsétál tőlük. A négy tűzoltó kimasirozik. Az öreg elkezd egyedül lassan, fel-alájárni. A söprögető asszony kimegy._

Bánáti _balról rohan be a színpadra, izgatottan, mint akit üldöznek. Felhajtott gallérú felöltő, kalap van rajta. A színpad közepén megáll, visszafigyel, aztán rohan tovább, majd jobbra eltünik. Közben a tűzoltó köszönt neki: «Jó estét kívánok.» – Ő válaszolt: «Jó estét.»_

_Kis szünet. A tűzoltó járkál._

Bánáti hangja. _A kulissza mögött._ Somogyi!

_Kis szünet._

Bánáti. _A kulissza mögött ordítva._ Somogyi!! _Némaság_. Somogyi!!!

_Kis szünet._

Bánáti _jobbról berohan a színpadra ingujjban, kabát, kalap, mellény nélkül._ Somogyi!!!

Tűzoltó. Azonnal megkeresem. _Elsiet balra, künn ordít._ Somogyi!

_Somogyi, az öltöztető szabó megjelenik balról._

Bánáti. Hol mászik? Mért nincs itt? Hol van? Mért nem jön?

Somogyi. Itt vagyok kérem, jövök kérem.

Bánáti. Almády úr már itt van?

Somogyi. Itt.

Bánáti. Felöltözött már?

Somogyi. Azt hiszem igen.

Bánáti. Akkor rohanjon mint egy őrült, mondja meg neki, hogy kéretem, jőjjön azonnal.

Somogyi. Bocsánat Bánáti úr, de azért nem voltam itt, mert ilyen korán még soh’se tetszett bejönni. Még csak hat óra, és az előadás…

Bánáti. Mit locsog? Mit fecseg? Rohanjon és hívja Almády urat, illetve maradjon itt. Ne hagyjon egyedül. Maradjon mellettem. Ma egész este ne mozduljon el tőlem.

Somogyi. De Bánáti úr…

Bánáti. Várjon… Küldjön valakit Almády úrért, de rögtön. Mit áll? Mit néz? _Somogyi mozdul._ Ne maga menjen. Valakit küldjön. _Ordít_. Ramaszéder!

Somogyi. Ramaszéder!!

Egy hang künn. _Üvöltve_. Ramaszéder!!

_Néma csönd._

Somogyi. Ramaszéder!!!!!!

Ramaszéder hangja _a magasból, jobbról_. Itt vagyok!

Somogyi _a hang irányába_. Menjen gyorsan…

Bánáti _a hang irányába_. Rohanjon, mint egy őrült, mondja meg Almády úrnak, hogy azonnal kéretem, jőjjön rögtön, sürgős.

Somogyi. Mondja, hogy baj van.

A hang. Igenis.

Bánáti. Honnan tudod, hogy baj van?

Somogyi. Látom, Bánáti úr. Nagy baj van?

Bánáti. De még mekkora. Lódulj, eriggy az öltözőmbe, nézd meg, nincs-e ott valami idegen.

Somogyi. És ha van?

Bánáti. Eriggy, lódulj, menj, gyere, ugorj, mit állsz itt?

Somogyi _kirohan jobbra_.

Bánáti _aggódva les utána_. _Kiszól_. Nincs?

Somogyi _künn_. Nincs senki.

Bánáti. A folyosón se?

Somogyi _künn_. Ott se. _Belép_.

Bánáti. Be lehet zárni a kis ajtót, ami a lépcsőről a folyosóra nyílik?

Somogyi. Be.

Bánáti. Zárasd be azonnal. _Somogyi kirohan._ És mondd meg az asszonynak, aki ott ül, hogy akárki keres, nem lehet hozzám bejönni.

Somogyi _rövidke szünet után visszajön_. De hát mi történt Bánáti úr?

Bánáti. Nem merek az öltözőmben maradni… _Izgatottan néz körül._ Valahol máshol kellene felöltöznöm… Egy ember üldöz, Somogyi. Revolverrel üldöznek. Nem is egy. Ketten vannak.

Somogyi. Autogramm?

Bánáti. Hogyne. Egy férj, Somogyi. Egy férj, aki a feleségét félti tőlem.

Somogyi. Tyhü.

Bánáti. Rajtakaptak fiam, rajtakaptak… _A burgundi fejedelem belép kosztümben. Bánáti feléje fordulva folytatja_… rajtakaptak, Almády… rajtakaptak és üldöznek… A konyhaablakon ugrottam ki a folyosóra, de észrevettek és utánam jöttek… Versenyt le a lépcsőn. Én elől, ők mögöttem… Ki az utcára… Két utcát szaladtam, ők utánam… Ki a körútra. Ott fiakkerbe ugrottam, usgyi, hajts ahogy tudsz. És most itt vagyok. És mindez Lear király előadása előtt, legszebb szerepem, Lear előtt… Még a kocsi után is futottak. Mindjárt itt lesznek.

A burgundi fejedelem. Kik?

Bánáti. Mi az, hogy «kik?»

Burgundi. Kik futottak?

Bánáti. A férje és a férjének egy barátja.

Burgundi. Kinek a férje?

Bánáti. A nőnek a férje. Egy perc még és itt lesz.

Burgundi. De ki az a nő?

Bánáti. Őrült vagy? Hogy én megmondjam egy nő nevét?

Burgundi. De ha egy perc mulva itt lesz a férje…

_Csöngetés_.

Bánáti _rémülten_. Csöngetnek.

Somogyi. Az ügyelő csönget, Bánáti úr.

_Balról belép a fodrász. Ősz szakállt és hosszúhajú parókát hoz._

Fodrász. Csókolom a lábát, Bánáti úr. _Lassan ballag jobbfelé._ Itt vannak a szőrök, Bánáti úr.

Burgundi. Hallja Sommer, jó, hogy látom. Ha még egyszer olyan szaga lesz a szakállnak, mint tegnap, kilököm a szakállával együtt.

Bánáti. Ezt már én is mondtam neki. És ma Leart játszani, ebben az állapotban… és még hozzá enyvszagú szakállal… Mutassa. _Megszagolja a szakállat._ Hát evvel mit csinált megint?

Fodrász. Egy kis kölnivíz van rajta, Bánáti úr.

Bánáti. Megőrült? Hisz ez rémes.

Fodrász. Királyok illatos szakállt viselnek. Ezt minden gyerek tudja. Gyerünk Bánáti úr, nem érek rá. _Mozdul jobbra._

Burgundi. Na és mit akarsz tőlem?

Bánáti. Kérlek, légy velem, maradj velem… ezek okvetlenül betörnek ide.

Somogyi. Az ajtót már bezárattam.

Burgundi. Szólni kell a portásnak.

Bánáti. Nem lehet tudni… ez betör ide a portáson keresztül… ez berohan ide a színpadra, mikor játszom…

Burgundi. De hát ki ez a vadállat?

Bánáti. Én nem ismerem… soh’se láttam életemben… A nővel az állatkertben ismerkedtem meg… futó dolog… Az urát most láttam először, egy pillanatra, mialatt a konyhaablakon ugrottam kifelé. De ahogy ordított, ahogy utánam rohant, ahogy futott még a fiakkerem után is… Ha ez ide betör… És ketten vannak. Valami barátja is van vele.

Fodrász _hidegen_. Gyerünk a szőrökkel, Bánáti úr.

Bánáti. Jó, jó. Kérlek, ne hagyj el, maradj mellettem. Somogyi menjen, nézzen be az öltözőmbe, nincsenek-e már ott? _Somogyi kiszalad jobbra._ Borzalmas! Mit csinálok, ha itt valami skandalumot rendeznek?

Burgundi. Kidobjuk őket.

Bánáti. Azzal rajtam nincs segítve. Itt súlyos dologról van szó. Nem is szólva arról, ha mi kirúgjuk őt és mialatt mi őt rúgjuk, azalatt ő már lő. Vagy ők már lőnek.

Burgundi. Hát hányan vannak?

Bánáti. Mikor elindultak, még csak ketten voltak. De mit lehet tudni, hányan csatlakoztak azóta a menethez?

Burgundi. Erős ember?

Bánáti. Ahogy futólag láttam, vékony kis ember. De nagyon dühös. Cvikkere van.

Burgundi. Első dolog a cvikkert leütni, hogy ne lásson célozni.

Bánáti _rémülten_. Hát olyan biztosra veszed, hogy lőni fog?

Burgundi. Ha olyan dühös.

Fodrász. Gyerünk a szőrzettel, Bánáti úr, nincs időm.

Bánáti _kiordít_. Somogyi!

Somogyi _belép jobbról_. Tessék bátran jönni, tiszta a levegő! A portásnak is szóltam. Ide nem jöhet be senki.

_Kimennek jobbra: elől Somogyi, utána Bánáti, a burgundi fejedelem, a fodrász. Szünet._

_A tűzoltó sétál a színpadon._

Tűzoltó _rövid séta után előrelép_.

Csodás világ! E trón, királyi pompa, Mit híven őrzök tűz, láng vészitől, Egykedvűn róva őr-sétámnak útját! S e balga színjátszó, ki vészt sikoltva Őrjült rohamban, futva, üldve jő! Csodás világ! Csodás és undorító! Itt élek e sok színes rongy között Kétszer tíz éve. Nézem őket bölcsen, Nézem, hogy járnak, sírnak és kacagnak, Hogy zengve-zengnek, állnak, dőlnek, rogynak, Mint szellemülnek át a taps viharján! Itt nézdegélem őket napról-napra, Erényes férfi, egyszerű, komoly, Mint tűzoltónak lenni illik éppen, S lenézem őket, szívből, esküszöm, Ezt is, a mást is, húsz év óta már, Ál-érzelmük, sótlan kis könnyeik, Hazug haragjuk, álnok édességük, Lenézem őket, mélyen, emberül, De hallgatok, közöttük némán járva Fel és alá, alá s fel, évről-évre. Szivemben undor gőze s ajkamon Megvető, bölcs és gúnyoló mosoly. De hagyjuk ezt most. Lárma kél amarra, Dühödten jő az üldöző vadász, A botrány megvan, szívem úgy örül. Ne szólj szám. Lássuk, hogy s minként leszen.

_Hátrahúzódik_.

_Balról berohan a színpadra Doktor Ernő és Doktor Kiss. Mögöttük a portás, aki sietve elébük kerül és feltartóztatja őket._

Portás. Kérem, ha nem távoznak, rendőrért megyek.

Ernő. Menjen rendőrért. Menjen a főkapitányért.

Kiss. De kérlek, az istenért, elveszted a józanságodat.

Ernő. Azt már rég elvesztettem. _Nekimegy a portásnak._ Menjen innen, menjen az utamból, vagy hívják elő azt a gazembert.

Portás. Ön itt nem fogja gazemberezni a művészeket, ön itt egy állami színház színpadán van. Takarodjék innen.

Ernő. Nem megyek, amíg nem végeztem azzal a gazemberrel. A műintézet tradicióit felfüggesztem. Ez itt most semmi más, mint a tett színhelye.

Kiss. Géza kérlek gyere. Majd megtanácskozzuk a dolgot az utcán.

Ernő. Hagyj békén. _Portáshoz_. Menjen az utamból, mert leütöm.

Portás _átöleli Ernőt_. Kérem segítsen, csővezető úr.

Tűzoltó. Nem vagyok csővezető.

Portás _dulakodva_. Hát bánom is én… főparancsnok úr… jőjjön már… ez egy őrült.

Tűzoltó. Nem vagyok főparancsnok. Tanulják meg tisztességgel titulálni az embert.

Kiss _közbelép_. Géza, de hát most már vége legyen. _Ő is dulakodik._

Portás. Tűzoltó úr!

Tűzoltó. Őrmester vagyok!

Portás. Őrmester úr!

Tűzoltó. Na végre! Ez már beszéd.

Portás. Őrmester úr… segítsen innen kivinni ezt az őrültet.

Tűzoltó. Azt én nem teszem, mert az nem tartozik rám. _Nyugodtan sétál tovább._ Az én célom csak az volt, hogy a nekem járó tiszteletet megadják.

Ernő _kiszabadította magát_. Nem megyek.

Kiss. Kérlek… csak egy szót engedj mondani…

Ernő _a portásra mutatva_. Amíg ez itt van, addig nem.

Kiss _a portáshoz_. Kérem hagyja egy kicsit. Megnyugszik mindjárt. Bízza rám, én ismerem. Garantálom, hogy semmi baj nem lesz. Csak kifujja magát és megyünk.

Portás. Megyek, rendőrt hozok.

Ernő. Azt jól teszi, mert mindazok a garanciák, amelyeket a barátom nyujtani akar, értéktelenek. Én azt a hitvány frátert, azt a céda színészt itt ma megpofozom, megverem, inzultálom. Ezen nem segít semmi. Addig ütöm, amíg szusz lesz benne. Ezt én itt ma félholtra verem.

_Ügyelő jön sietve balról._

Ügyelő. Mi az? Kik ezek itt?

Portás. Egy őrült, kérem.

Ügyelő. Hogy merte beereszteni a színpadra?

Portás. Kétszer vágott oda a lépcsőhöz. Nem bírok vele. Maradjon itt, én megyek rendőrért.

Ügyelő. Arra nincs szükség. Kilökjük mi rendőr nélkül is. Tessék távozni a színpadról.

Ernő. Nem.

Ügyelő. Tessék elhagyni a színpadot.

Ernő. Nem. Én Bánáti színészt félholtra akarom verni, mert feldulta családi boldogságomat.

Ügyelő. Itt akarja félholtra verni?

Ernő. Ahol találom.

Ügyelő. Akkor takarodjék innen, mert leszakítom a fülét.

Kiss. Géza, én itt hagylak.

Ernő. Arra én el vagyok készülve, hiszen barátom vagy. Ez csak természetes.

Ügyelő _ordítva_. Mars ki innen!

_Burgundi fejedelem belép. A klasszikus színészek affektált királyi hangján beszél, pózzal._

Ügyelő. Almády úr kérem, ez az idegen itt botrányt csinál. Bánáti urat keresi és azt mondja, félholtra akarja verni.

Burgundi. Ott leszünk, jó idegen.

Ernő. Ön színész?

Burgundi. Valóban.

Ernő. Én dr. Ernő Géza tanár vagyok.

Burgundi. Almády.

Ernő. Kérem, feltételezem, hogy ön úriember. Felszólítom, hogy vezessen engem Bánáti Kálmán színészhez, aki az én családi boldogságomat feldulta. Én őt ezért most meg akarom büntetni.

Burgundi. Uram, ez itt állami legfőbb műintézetünk színpadja. Itt mindjárt kezdődik az előadás és Bánáti mester játssza a főszerepet. Ha önnek vele valami dolga van, intézze el előadás után. Társadalmunk szokásai számos formát ismernek az ilyen szomorú események rendezésére. De ezt a formát, amelyet ön választott, nem ismerik. Ajánlom magamat. _Ügyelőhöz_. Vigyék! _Jobbra elsiet._

Ernő. Már pedig én elintézem, ha addig élek is. _Kirohan jobbra._

Kiss. Géza, az istenért! _Jobbra elrohan, utána._

Ügyelő _a portáshoz_. Szaladjon rendőrért, én megyek, hogy valami baj ne történjék!

_Ügyelő jobbra, portás balra rohan el._

_Szünet. A tűzoltó egykedvűen sétál._

Tűzoltó _előrelép_.

A botrány jól dagad. Mily szép öröm! Néhány perc még csupán s hitemre Érzésem az, hogy pof s rúgás esik: Mint illik is. A féltés vad szeszély. Mily szép ajándék-látvány ez nekem, Ki hű férj s jó családapa vagyok, Itt látni, hallani, minő nyomor A féltékenység és gaz csábítás. Oh gyötrelem! «Az elégült szegény Gazdag lehet, sőt túlgazdag. De a Kincs végtelen kín annak, aki fél, Hogy elveszíti.» Nőm oly csunya, vén, Horpadt, strapált, sőt bandzsal is talán, Hogy szívem, mint fészkére tért madár, Nyugton piheg, ha rája gondolok. Nem féltem őt. És én meg, jómagam A hetykeségen régen túl vagyok. Egy jó rostélyos, félliternyi siller, Egy jó pipa, ez minden, mit kívánok, A nőt már régóta nem kedvelem. Talán ezért most e fanyar öröm, Mi elfog, láttán mások búbajának. Talán nem is szép, de nem tagadom, A féltő férjet s félős csáb-vadászt Örömmel látom egymásnak rohanni!

_Kéjes mosollyal húzódik hátra._

_Lárma a háttér mögött._

Burgundi _balról hátul lopódzva jön_. Erre gyere, ne kiabálj.

Bánáti _ugyanonnan jön, Lear király jelmezében, kifestve, de fején se paróka, se szakáll. Mögötte jön a fodrász, kezében a parókával és a szakállal, a fodrász mögött Somogyi a királyi koronával._ Nahát ez rettenetes! Beeresztik ide ezt az őrültet… és én kénytelen vagyok… De hát hol a rendőrség?

Burgundi. Már mentek rendőrért.

Somogyi. Ne tessék félni. Mi itt vagyunk.

Fodrász. Gyerünk a szőrzettel, Bánáti úr, nincs időm. _A következők alatt ráteszi a parókát és a szakállat._

Bánáti. Ha az egész egy félórával később történik, hogy már folynék az előadás, akkor talán menedék volna a színpad… És nem jut eszembe semmi, azt a keservit neki… Hogy mikbe keveredem! Csak te maradj itt Almády… hogy valami skandalum ne legyen.

Burgundi. Az már megvan, fiam.

Bánáti. Gondolod, hogy benn lesz a lapokban?

Burgundi. Az attól függ, mivé fejlődik.

Bánáti _a fodrászhoz_. Gyerünk, gyerünk. _Burgundihoz_. Most hol vannak?

Burgundi. Az ügyelő rájuk zárta az öltöző ajtaját.

Somogyi. Tessék leülni. A koronázás következik.

_Bánáti leül, a fodrász és Somogyi ráteszi fejére a koronát._

Bánáti _a trón lépcsőjére ül_. Mit csinálunk, ha ide is utánunk jönnek?

Burgundi. Addig itt lesznek a rendőrök. És akkor, látod, benn lesz a lapokban.

Bánáti. Gondolod, hogy elég rendőr fog jönni? Hány rendőrt hívtak? Somogyi, szaladj, hogy sok rendőr jőjjön. Illetve maradj. Akármit mondok, akárhova küldelek, te csak maradj.

Fodrász. Majd én megmondom, én ugyis megyek. _El. A tűzoltó utána ballag._

Bánáti _fölkel, kiegyenesedik_. Micsoda rémes eset.

_Lárma künn._

Ügyelő _jobbról szaladva jön_. Tessék felszaladni az igazgató úrhoz. Kitörték az ajtót. Én megyek a rendező úrért. _Elrohan balra._

Bánáti _harsányan_. Ne menj! Velem maradj! Mindenki maradjon velem! Somogyi! A kardomat! A kardomat!

_Somogyi balra elrohan._

_Jobbról belép Ernő és Kiss._

Ernő _hirtelen megáll, Bánátira néz_. Bánáti Kálmán?

Lear. Az vagyok.

Ernő _megigazítja a cvikkerét_. _Szünet. Egymásra néznek._

Lear _lassan megindul, méltóságteljesen fellép a trón első lépcsőjére, ott megáll, felségesen._

Burgundi _Ernőhöz lép_. Kérem tanár úr, örömmel látom, hogy kissé lecsillapodott. Szíveskedjék velem a társalgóba jönni és beszéljünk egymással mint kultúremberekhez illik.

Ernő. Nekem önnel nincs beszélni valóm. Nagyon köszönöm, de nincs. Nekem Bánáti úrral van beszélni valóm, de őszintén megvallva, e pillanatban nem tudom, ő áll-e ott. _Rámutat._

Burgundi. Ne okoskodjék, jőjjön a társalgóba.

Kiss. Gyere, menjünk a társalgóba.

Ernő _zavartan_. Ismétlem, nem tudom, Bánáti színész-e az, aki ebben a tiszteletet parancsoló külsőben áll ott a trón lépcsőjén. Ha nem csalódom, valami klasszikus színmű jelmezében, koronával a fején. Lehet, hogy első uralkodónk, István.

Burgundi. Nem uram, Lear király.

Ernő _cvikkeréhez nyúl_. Lear király?

Burgundi. Lear, a boldogtalan király. Ezt játsszuk ma este. A dráma Shakespeare főszerkesztő úrtól van.

Ernő. Köszönöm uram, ezt tudom. Ön tehát a francia király?

Burgundi. Nem, uram. Burgund fejedelme vagyok.

Ernő. Tudom. Az a bizonyos, aki szintén egy Lear-lányt akart elvenni.

Burgundi. De meggondolta, uram.

Ernő. Tudom, tudom. Van szerencsém két év óta Shakespeare-szemináriumot vezetni az egyetemen.

Burgundi. Ön az egyetemen tanít?

Ernő. Bátorkodom. _Learhoz_. Doktor Ernő Géza vagyok, egyetemi magántanár, a Kisfaludy-Társaság Shakespeare-bizottságának kültagja.

Lear _affektált királyi modorban_. Üdvözlöm!

_Somogyi belép a nagy pallóssal._

Somogyi _átadja a kardot Burgundinak, aki legközelebb áll hozzá._

Burgundi _Somogyihoz, affektált hangon_. Távozzék!

_Somogyi kimegy._

Burgundi _hódolva adja át Learnak a kardot._ Ime kardod, Sir.

Lear. Köszönöm.

Kiss. Géza gyere, ez most nem hely és nem idő.

Ernő. Nem megyek.

Lear. Mit óhajt tőlem?

Ernő. Az nagyon egyszerű. Itt jelenlévő barátom és kollégám, dr. Kiss Ervin…

Kiss. Dr. Kiss vagyok.

Lear. Üdvözlöm!

Burgundi _meghajol_.

Ernő. Dr. Kiss Ervin ugyanabban a házban lakik, amelyben én. Sőt ugyanazon az emeleten. Miután évek óta sikertelen kísérleteket tesz abból a célból, hogy feleségemet elcsábítsa…

Kiss _meglepődve_. Mi ez? Kikérem magamnak! Én egyszer és mindenkorra…

Lear. Csönd, jó idegen.

Burgundi. Csönd.

Ernő. Ha nem voltam otthon, bejárt Helénhez és Burns költeményeit olvasta neki, majd bemutatta neki Byron Don Juanjából készült fordítását, amely meg sem közelíti az Ábrányi-féle fordítást, de ez most mellékes.

Kiss. De milyen mellékes.

Lear. Békével, jó idegen. Ne jőjj a sárkány és haragja közé.

Ernő. Lear, első felvonás. «Békével Kent, ne jőjj a sárkány és haragja közzé!» De ez is mellékes. Ilyen felolvasásokkal és mások szerelmének költői kifejezését felhasználva akarta Helént arra bírni, hogy meglátogassa őt Szigony-utca 4. b) alatt, ahol már biztosra véve a sikert, házasságtörési legénylakást bérelt.

Kiss. Hát így vagyunk?

Ernő. Így, Ervin. Ma a leszámolások napja van. Ma ezt is elintézem egy füst alatt.

Burgundi. Az előbb nem beszélt ilyen választékosan.

Ernő. Annak egyszerű oka van. Az előbb rendkívül izgatott voltam. Most hideg és elszánt vagyok, mint a toledói acél.

_Ügyelő belép._

Ügyelő. Sehol nem találok rendőrt.

Ernő. Nem kell. Mint látja, higgadtan tárgyalunk.

Lear. Mindenesetre tartózkodjék a közelben.

Ügyelő _meghajol és távozik_.

Ernő. Az asszony ellentállt ezeknek a gyermekes és egyben oly tanáros kísérleteknek, sőt nap-nap után értesített engem a jó barát újabb rohamairól. Visszautasíttatván, a bosszú órájára várt.

Kiss _fölkacag_.

Ernő. Nem irritál. A mult héten behívott magához és közölte velem, hogy Helén valami színész-forma emberrel sétál az állatkertben, mindig egy s ugyanazon állat ketrece előtt. Azt hittem, rágalom. Tudomásul vettem, nem szóltam semmit. Újból magához hívott s közölte velem, hogy az állat a puma s a színész Bánáti, a nevezetes Bánáti.

Lear _kegyes mosollyal int köszönetet_.

Ernő. Még mindig nem vontam kérdőre Helént. Végül tegnap este közölte velem, hogy ami eddig csak gyanú volt lelkében, az most már bizonyosság. Bánáti színész délután, mialatt én az egyetemen vagyok, meglátogatja Helént. Nem hittem. Felszólított, hogy ma délután álljak lesbe az ő konyhájában. Megtettem. Nagy megdöbbenésemre valónak bizonyult a denunciáns jelentése. Egy színészforma férfi ment be lakásomba. Rövid tanakodás után, miközben elég gyáva voltam elfogadni az ő segítségét, becsöngettem lakásom ajtaján. A szobalány dadogott, én félrelöktem őt. Akkor ajtók csapkodása hallatszott s halk sikoly. A szobába siettem, ott már nem volt más, csak nőm, Helén. Kirohantam s egy borotvált arcú férfit láttam, amint a konyhaablakon kiugrott. Üldözőbe vettem s most itt vagyok.

Kiss. Ez a különbség köztünk. Én nem vagyok itt. _Elsiet._

Ernő. Ezt az urat tehát elintéztem. Most feleljen ön, akiről még most sem tudom, hogy kicsoda. Ön volt-e az, aki a konyhám ablakán kiugrott.

Lear. Semmiesetre sem voltam az, aki az ön hitveséhez egy nemtelen gondolatnak még csak árnyékával is közeledett.

Ernő. Ön ugrott ki az ablakon?

Lear. Négy felnőtt gyermekem van, uram.

Burgundi. Ő… és ablakon? Nézzen rá! E tisztes agg.

Ernő. Az állatkertben nem ön sétált vele? Figyelmeztetem, hogy ő megmondta nekem az ön nevét. Szíveskedjék felvilágosítani engem… hogy rossz magyarsággal mondjam: hogy néz ön ki? Öreg? Fiatal? Szép? Rút? Borzasztó az, hogy szemben állok nőm csábítójával és nem tudom, hogy néz ki. Öreg ön?

Lear. Ez nem fontos.

Ernő. De fontos. Egy világ választ el most öntől. Nem tudom, kivel beszélek, ez fojtja belém a mondanivalót. Mintha telefonon beszélnék önnel. Milyen az arca? Bátor? Sastekintet? Akkor szembe szegezném vele haragomat. Gyáva, szerény? Akkor lenézéssel szólnék. Szelíd és becsületes arca van? Akkor talán hinnék abban, amit mond. Kihívó, gúnyos? Akkor ingerelne és talán megütném.

Burgundi. Módjával, jó úr.

Ernő. Csak hipotetikusan. Elemezem a különös helyzetet, amelybe mint civilizált ember jutottam. Nőm csábítója elbujt előlem e maszkba, és most itt áll a felséges alak köntösében, boldogtalan mithikus király és apa, akinek sorsán annyiszor megrendültem. És mögötte és fölötte s az én kis porszem-bánatom fölött a shakespearei egetverő fájdalom, mely az őrületbe hág s mindkettőnk fölött a brit költőóriás idegenszerű és hatalmas alakja, – mint Taine mondja róla – sötét és teremtő, mértéktelen, erőszakos, erkölcstelen és rendkívüli, a legnagyobb, aki valaha a formák egész világát tárta fel és élő alakokat állított szemünk elé. _Learre mutat._

Burgundi. Én Shakespearet egyszerű, iszákos színésznek és színigazgatónak tartom. Darabjait Bacon írta.