Part 26

Ott volt ismét a Deliancsa. Ölelte, csókolta. Az ölelés meg akarta fojtani, a csók meg akarta égetni. Láng jött ki a szeméből, a mitől tűzbe borult az egész világ: erdők, hegyek, városok, mind égtek, a föld maga is izzó volt s le lehetett a repedésein a mélyébe látni, s ebben a pokolégésben össze volt keverve az őrjöngő fájdalom az eszeveszett gyönyörrel. Kéj, a mi kínoz, extasisa a fájdalomnak, mely a semmivélétel kéjérzetében végződik. Azon a harapócsókon keresztül kiszívják a vérét, a lelkét. «Tudod már most, hogy ki vagyok? Én vagyok a tündelevény, kivel dajkád ijesztgetett: alugyál szépen, mert itt jön a tündelevény (vampyr), ha a nyakadat megtalálja, mind kiszívja a véredet. Nézz oda a zöld mezőre. Hatezer társad fekszik már ott. Azoknak mind én szívtam ki a vérüket. Én magam, a tündelevény. A te véred is az enyim lesz. Enyim az utolsó cseppig! Még sem ismersz? Én vagyok a hadrontó walkyr, a Hildr, a ki a kardokat kiveri a hősök kezéből. Én vagyok a hadmegállító Rúna, a ki azt mondja: «vissza Attila!» Én vagyok a czigány leány, Deliancsa: a ki elhozta a fejedelem táborából a hírt a bánhoz, hogy a kurucz sereg kétfelé van osztva, a fővezér összeveszett a fejedelemmel; a leggyöngébb hadcsapatok szélről állnak, rendetlenül, össze-vissza keveredve. Most van itt a jó alkalom, egy merész csapással szétverni az egész tábort. Én tettem ezt. Ismersz-e már? Kitalálod a nevemet? Húh be fázol, hűh be reszketsz. Ha rád fúvok, még kővé fagysz. Előbb égtél, most meg dermedsz. Ugy-e sajnálod a gyűrűt, a mit kicseréltél velem? Félsz, hogy a czigányleány elviszi magával, s elviszi a lelkedet is, s nem adja vissza sem a gyűrűt, sem a lelket. Hogy kaczaglak, hogyan játszom veled! Iszonyúan gyűlölnélek, ha még iszonyúbban nem szeretnélek. No ne rettegj. Ne fagyj kővé félelmedben. Ha megvirrad, pedig nyár van, hamar virrad; tündelevény fut a fény elől; visszaadom a gyűrűdet, de egy szál hajammal körűltekergetem. Azzal az egy szál hajjal hozzám maradsz kötve.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Késő dél volt, mikor Ocskay László mély mámorálmából életre tért vissza. Olyan álom volt az, mint a tetszhalál.

Felébredte után még sokáig révedeztek előtte a tüneményes álomkáprázatok. A feje nehéz volt s a szivét egy világ súlya nyomta. Egy összedőlt világé. Érzé, hogy már maga is ott fekszik e romokon, hozzájuk tapadva.

A mi kábító álmából leginkább kísérté, az az elcserélt gyűrű volt. A kezére pillantott. Ott volt biz az a régi gyűrű; a hitvesi hűség, az állhatatosság, a férfijellem symbolicus végtelen karikája most is a «nevetlen» ujján. Talán az egész Deliancsa képe, alakja, szavai, csókjai, egész jelenése nem is volt más, mint az indulat és mámor képzelt korcsszülötte?

… Hanem a mint azt a gyűrűt elfordította az ujján, az alsó részére feltekerve ott talált egy szál női hajat.

«Deliancsa!»

… Csakhogy az az egy női hajszál nem fekete volt, hanem aranyszinű.

* * *

Czinka Pannát azonban ettől a naptól fogva sohasem látta többet. Sem ő, sem más. Az úgy el tudott mulni az ismerős emberek közül, mintha csakugyan értene a dauzsláshoz: egy kenőcscsel meg hét babszemmel úgy átváltozni más emberré, hogy senki rá ne ismerjen többet.

Csak a nótái maradtak fenn.

Lábjegyzetek.

[Footnote 1: Ez volt az a ritka emlékpénz, tallérnyi nagyyágú, a melyiknek az egyik oldalán magas domborműben Rákóczy Ferencz daliás mellképe látható, a másikon egy égő oltár (a honszerelem oltára), melyen a tüzet egy magyar hős alakja gyujtja meg, s melyre virágaikat hintik a három vallás nemtői. A bécsiek később egy ellenmedaillonnal válaszoltak erre, melynek egyik oldalán amaz ismeretes allongeparókás fő volt verve, a másikon ugyanazon oltár, de mellette egy pánczélos dragonyos, a ki az oltártüzet eloltja, s a három vallás nemtőit kergeti háromfelé. Mind a kettő látható a budapesti Nemzeti Muzeumban.

_M. J._]

[Footnote 2: Ez a kifejezés abban az időben általános volt. II. Ferdinánd szava volt ez, «ich will euch schon katholisch machen» s innen maradt ez fenn példabeszédül Ausztriában úgy, mint Magyarországon: egyértelmű minden megsértéssel, elszeretéssel, balesettel; úgy, hogy még a levesbe esett légynek a casusával is ezt tették.]

[Footnote 3: Igy hítták a legelső fagylaltot ez időben.]

TARTALOM.

I. KÖTET.

A rongyos gárda 22 Nyalka kurucz 31 A megbabonázott malaczfej 49 Még egy várostrom 59 A vasember 65 Mézeshetek 74 Párbaj a harczmezőn két hős között a kiknek a testét nem fogja sem kard, sem golyóbis 84 Hogy vannak ez alatt otthon? 93 Az égő kolostrom 99 Egy nő, a ki a tűznek örül 110 «Ritschán» 117 Czinka Panna 127 Balahó uram tempója 136 Az alter ego. (Másik magam) 151 A jó szolgálat jutalma 159 Két karácsonfa 166 Beliál leánya 173 Asszonyok kicserélése 192 Az Isten békéje 206 A «repülj fecském» 214 Csupa fény 223 Árnyék a fény közt 252 A «Spinnerin am Kreuz» előtt 270 Az apácza 285 Deliancsa 311

[Transcriber's Note:

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

63 |dich!…« |dich!…»

66 |régi hadviselesnél |régi hadviselésnél

122 |fityegőjét virítaní |fityegőjét virítani

183 |egymással váltotttunk |egymással váltottunk

183 |egymással kicséréltünk |egymással kicseréltünk

207 |tudtat ezt |tudtad ezt

240 |lánczodat ís |lánczodat is

298 |»Meg ne |«Meg ne

305 |En azt képzelem |Én azt képzelem]

End of Project Gutenberg's Szeretve mind a vérpadig (1. rész), by Mór Jókai