Part 2
Osztán, hogy a Vasut-uccán mengyek, csak a hátamra csap valaki, de istenesen, oszt aszongya: Jó estét Bugyik bácsi. Mit gondolsz ki vót! (Bugyikné vállat von.) Sohse találnád ki! Soha! Egy nagy, kövér, szőke jány. Olyan jó fiatalocska (cuppant.) Oszt aszondi, hogy: meg se ismer kelmed Bugyik bácsi. Én vagyok a Juci! Miféle Juci? Hát a Kovács Están bácsi Juci jánya. Hát hallod (oldalba böki az asszonyt) rittig, hogy a vót. Hát akkor osztán megismertem! Tudod a mék megszökött hazulról, mikor úgy lett; nagyon becsületes személy!
BUGYIKNÉ.
(Egész őszinte érdeklődéssel.) Hm.
BUGYIK.
(Még jobban megelevenedik.) Hát osztán nem lettem, osztán komisz hozzá. Fődi! nem igaz? Mer hát Bötyökfalu csak itt van mellettünk, meg az apjával is ipp akkor cimboráltam. Beszélgettünk egy kicsit! Aszongya: Nizze Bugyik bácsi váltson be a mu… mu…
BUGYIKNÉ.
Mi, mi?
BUGYIK.
A muziba! Tudod ahun lepedőn játszodnak a fiatalok… Hát ott osztán elpanaszlotta szegény, hogy nincs helybe, nincs hun enni, innya, se aludni! Osztán megesett rajta a szivem, hogy hát istenem uram, a mi jányunk is lehet még így, ha így lesz.
BUGYIKNÉ.
Eh, nincs is jányom.
BUGYIK.
Felőlem lehetne… Hát mondok minek az a keménység, megvacsoráztattam, hadd egyék eccer meleget.
BUGYIKNÉ.
A hét órási vonat előtt.
BUGYIK.
Én nem néztem az órát, de mán aligha nem több vót. No gondolom, majd a féltizessel. Avval is lehetett vóna gyünni, igazé! Hát bementünk a Lőrinc kocsmájába.
BUGYIKNÉ.
(Mérgesen.) Lőrinchez! Hát egy ilyen személlyel épen oda kell menni, ahova a feleségeddel jársz! Még ennyit se tudsz! Hogy mindenki lássa ott, ahol apja-fia mind tisztel engem.
BUGYIK.
Tisztel! Fene aki megeszi.
BUGYIKNÉ.
Egy sárga viganós személlyel, akinek az egész pofája rücskös az orra hegyéig.
BUGYIK.
Ho, hó, inkább nagyon is szemrevaló, bár te vónál olyan. Hej, de mindig csak a becstelen személyek a szípek, a becsületes asszony meg minél tisztességesebb, annál fertelmesebb. Hát mondok nagyon jó vót kiállitva, vót egy kis batyú ruhája, szép fejrevaló kendője, babos szoknyája, olyan jó házbul való kis cselédnek látszott. Ettünk, osztán együtt mentünk el.
BUGYIKNÉ.
A vasúthoz.
BUGYIK.
Aha. Hát mikor elfele megyünk; Lőrinc váltott fel egy százkoronást, hát aszongya csendesen, hogy: Bugyik, mondok egy jót, hagyja itt a pízit nálam! Jó helyen lesz. Mit gondol maga Lőrinc úr, parasztjány e! A Kovács Estány jánya! Jó, jó aszongya én nem firtatom, mindenki úgy mulat, ahogy jól esik neki. De jobb, ha itt hagyja a pénzét, meg ne bánja. Hát olyan huncut pofával mondta, hogy csakugyan ott hagytam az egész 700 koronát.
BUGYIKNÉ.
(Félve várt, most felsóhajt.) Hála legyen az Istennek. (Felcsattan.) De mért nem mind a 800-at?
BUGYIK.
(Kiigazítja.) 793-at! A vacsorára is kellett valami.
BUGYIKNÉ.
Hát ha hét koronát magadnál is tartottál vóna, üsse meg a guta. De nem, ő bankókkal akar hencegni, hogy tiszteljék, mint egy marhakupecet.
BUGYIK.
Hát osztán vótunk a cirkuszba, a húsz krajcáros helyen, azután egy kis kávéházba, azután… azután elkisért.
BUGYIKNÉ.
Hova kisért?
BUGYIK.
Hát tudod, elment a féltizes is, nem maradhattam az utcán, még a lendőr is bekisért vóna reggelig, haza se jöhettem abba a setétbe, még az árokba bukik az ember, kivált ha egy kicsit kapatos. Aludni meg kellett, úgy is olyan törődött vagyok. (Nyujtózik.)… Osztán annak a szegény gyereknek se vót szállása, hát megszántam, hogy aszondi ű kis helyen megtér…
BUGYIKNÉ.
Te disznó. Megállj csak, hogy visszaadom én még ezt neked.
BUGYIK.
(Félve, alázatosan húzza össze a nyakát.) Hát hé, ha eccer… úgy gondolod… fene aki megeszi… (Hirtelen.) De ahogy reggel felserkenek, nincs a jány! Hű, ugrottam én egybe, nízem a zsebeimet!
BUGYIKNÉ.
Elvitte a pénzed!
BUGYIK.
(Súgva.) Nem mindet. Két forintot hagyott, hogy kifizethessem a szállást.
BUGYIKNÉ.
Jézusom atyám.
BUGYIK.
Kérdeztem én, hova lett a jány. Fütől-fátul, odavótam én, de csak nevettek rajtam. Még a lendőr is nevetett, míg öt pengőt nem kapott, akkor oszt nem nevetett, mer látta, hogy nem nevetség! Még az a jó, hogy Lőrincnek odaattam a 700-at, mer legalább ezt hazahoztam neked! (Kiveszi a nagy bugyellárisát, feláll és leszámol a felesége elé hat darab százkoronást és egy csomót, még 45 forintot.) Ötöt a lendőrnek, avval újra száz.
BUGYIKNÉ.
(Sóhajt.) Jajaj, mikor hozom én ezt be! Mennyit kell nekem ezér koplalni! (Befele megy jobbra.) Te! Várj csak. Hány esztendős lehet az a Juci?
BUGYIK.
Hát… tizenöt vót, mikor megszökött hazulról, annak ide s tova két esztendeje!
BUGYIKNÉ.
Hiszen akkor még kiskorú. Mhm. Akkor még lehetne kvittelni az apjával. (Gondolkozva bemegy jobbra.)
BUGYIK.
(Bámulva néz utána.)
HETEDIK JELENET.
(Kovács, Juli, Bugyik, majd Bugyikné.)
KOVÁCS.
(Bedugja a fejét, bejön középig, botjára támaszkodva megáll, bámul Bugyikra.)
JULI.
(Utána kiabál.) Itthon hát! Hazagyütt! A kert felül gyütt. Gyalog gyütt! (Bejön.)
BUGYIK.
(Megfordul s olyan forma tartással néz szembe az öreggel, ahogy az bámul őrá.)
BUGYIKNÉ.
(Egy kis szünet után jön, látja őket.) Itt a drágalátos.
KOVÁCS.
Itt.
JULI.
Itt a.
KOVÁCS.
Mer nem gyütt a vonattal: hát itt van.
BUGYIKNÉ.
Lompólt.
KOVÁCS.
Hm, lompólt. A jó.
BUGYIK.
Jó.
JULI.
(Nevet.) A jó.
BUGYIKNÉ.
Mán mindegy. Hát mi vón a tehén ára? Itt a rédia?
KOVÁCS.
(Megmozdul.) Itt. Hát a tehén százhetvenöt forint, a bornyú meg egy ötvenes.
BUGYIKNÉ.
Egy ötvenes.
KOVÁCS.
Az a. Egy pízzel se kevesebb, ikább visszahajtom.
BUGYIKNÉ.
Hm. Maga becsületes ember, Kovács bácsi.
KOVÁCS.
Hát.
BUGYIKNÉ.
Minden Kovács fajzat az.
KOVÁCS.
Hát.
BUGYIKNÉ.
A jányok is?
KOVÁCS.
(Legyint.) Hát!…
BUGYIKNÉ.
Magának tán nincs is jánya.
KOVÁCS.
(Feltartja a hüvelykujját.)
BUGYIKNÉ.
Egy? Hány esztendősöcske lehet?
KOVÁCS.
(Gondolkodik.) Tizenhét.
BUGYIKNÉ.
Hát az utolsó árát mondta?
KOVÁCS.
Ühöm!
BUGYIKNÉ.
Jó bornyúnak látszik. Jó fajta. A Kohn bika… Még kiskorú.
KOVÁCS.
(Előrehajlík, rábámul.) A bika?
BUGYIKNÉ.
Eh!
KOVÁCS.
A bornyú?
BUGYIKNÉ.
A jánya.
KOVÁCS.
(Legyínt.) Sajnos eset.
BUGYIKNÉ.
Hjajaj! Sajnálni való az ilyen apa. (Kovács szomorúan int.) Ha a jánya lopna, meg kék fizetni.
KOVÁCS.
(Megrémül s a két öklét fojtásra emeli.)
BUGYIKNÉ.
(Részvéttel.) Azért mégis meg kék fizetni.
KOVÁCS.
De meg is fujtanám, mint a csirkét, csak ilyen bajt hozzon rám. (Fúj, liheg, prüszköl.)
BUGYIKNÉ.
Pedig most is parancs van ellene.
KOVÁCS.
Hán?
BUGYIKNÉ.
Csendőrök! Elfogatás! Tömlöc. (Részvéttel.) Meg kell fizetni azt a száz koronát.
JULI.
Szentség, száz ko… rona.
KOVÁCS.
(Mint egy meghülyült barom néz rá.) Megölöm!
BUGYIKNÉ.
(Szeliden.) Én nem avatkozom a dolgába lelkem. (Odavetve.) Azér mégis jobb vón azt simán elcsinálni. Minek az a herce-hurca. Még hogy az apját is bekisérjék, az anyját is szurony közt vallassák. Csak maga az a sok tárgyalás, a hűhó! Kifizetni, oszt megvan.
KOVÁCS.
(Sirósan.) Kifizetni. (Hirtelen, mintha valami jutna eszébe, felröhint.) Ej ej, maguk csak tréfáznak velem, hogy a jányomat csendőrök…
BUGYIKNÉ.
Tréfa! (Az urához.) Ugyan szójj mán, még nem hiszi!
BUGYIK.
(Hirtelen megretten, hogy még neki kell bizonyítani, mikor olyan jól érezte magát a derült szemlélő helyzetében.) Hát én nem tudom, hogy tréfa-i, de az igaz, hogy mán körözik is.
KOVÁCS.
(Egyszerre megint vizilóvá válik.) Körözik! (Topog.) Körözik! Kifizetni! Jajaj! (Egyszerre megint gondol valamit, nevet.) De hát ki tudja aztat rábizonyítani, hogy ő vót.
BUGYIKNÉ.
Hallod mán te. Ki tudja. Szójj mán, ki tudja!
BUGYIK.
Hát hogy ki tudja, ki nem tudja, aztat nem tudom, de az igaz, hogy mán be is vallotta.
KOVÁCS.
(Iszonyodva kiált.) Bevallotta! Hü, de ki is vágom a nyelvit. Bevallotta. A féreg, a giliszta. Ha megtette, megtette, de bevallotta. Jajajaj! (Megint eszébe jut valami s mint utolsó mentségbe kapaszkodik.) Aá – maguk csak tréfáznak, csak tréfáznak: hát iszen ki az, akit meglopott! hun van, akit meglopott, ájjon elő, köpjön a szemembe! Mit jajgatok én, míg torkon nem fog, akit meglopott.
BUGYIKNÉ.
Hallottak ilyet! Hát szójj mán te ember!
BUGYIK.
Hát hogy kit lopott meg, kit nem, azt nem tudom, de azt tudom, hogy az én zsebembül kilopott ötven pengőt.
KOVÁCS.
(Egyszerűen meghülyül.)
BUGYIKNÉ.
(Szaporán magyarázza.) Vele hált az iccaka a városba, azír nem jött haza. Hát azír jött haza, hogy most mingyá vigye az írást a biróhoz is, hogy magukat mindnyájukat csendőrkézre adja. Száz koronát lopott. (Csend.) 100 koronát!
JULI.
Na hát a jól járt.
BUGYIKNÉ.
(Fenyegetőleg közeledik.) Oszt reggelre megszökött a pízzel.
BUGYIK.
(Fenyegetően közeledik.) Megszökött a pizzel.
KOVÁCS.
(A botja tetejérül ijedten nézeget jobbra-balra.) Megszökött a pízzel. (Sírva pislog.)
BUGYIKNÉ.
No de e mind semmi. Szót se érdemel. Hát iszen kelmed ippen száz koronára tartja a tarka bornyút, hát nem alkuszok egy garast se. Ide a rédiáját, oszt megvan.
BUGYIK.
Oszt megvan.
KOVÁCS.
(Egyik öklével a szemét törli, a másikkal előveszi a marhalevelet, reszkető kézzel átadja.) Oszt megvan.
JULI.
No ez oszt megvan.
BUGYIKNÉ.
(Megnézi.) Félesztendős üszőbornyú, ismertetőjele… Hát lássa így már kvitt!
BUGYIK.
Kvitt, kvitt!
KOVÁCS.
(Háttal kifelé az ajtón.) Kvitt, kvitt, kvitt! (El.)
BUGYIK.
(Vidám és örvendő arccal hízeleg a feleségének, aki szembefordul vele.) Kvitt!
BUGYIKNÉ.
(Felforr benne az epe.) Kvitt? (Hirtelen keményen arcul csapja.) Kvitt!
JULI.
(Az ölében tartott tálat a földhöz vágja.) Így mán kvitt!
BUGYIKNÉ.
Hogy vón kvitt! Jézusom atyám, mingyán megölöm magam! Az öt pengőrül elfelejtkeztem! Akit a lendőrnek attál, te!…
BUGYIK.
Kvitt a hé!… (az arcára mutat) Egy pofon öt pengő.
(Függöny.)
A ZÖRDÖG
PARASZTTRÉFA EGY FELVONÁSBAN
SZEMÉLYEK:
A DINNYECSŐSZ
A TENGERICSŐSZ
A SZÉP ASSZONY
A CSUNYA ASSZONY
TÖRTÉNIK A DINNYECSŐSZ ÁGYÁN, EGY SZÉP NYÁRI ESTÉN, KINN A DINNYEFÖLDÖN
(A dinnyecsősz ott ül a szalmadikóján, kinn a dinnyében. Előtte hever a földön balra egy nagy görögdinnye, jobbra sárga, az indák között. A dinnyecsősz ül és bámulja a dinnyét s töri a fejét. Néha hümget, néha fejét csóválja, köhög, bólint, a térdére könyököl és egyre nézi a görögdinnyét. Pipáz.)
(Jön a tengericsősz, rongyos szürben, egy csomó zöld kukoricát hoz, amit az imént tört, sütni valót. A kukoricát leveti a földre. A két ember egy pillantásra összenéz s bólintva köszöntik egymást, de a dinnyecsősz csak tovább nézi a dinnyét. A másik leül mellé a dikóra s megtömi a pipáját. Egyszerre csak kifakad.)
TENGERICSŐSZ.
(Mérgesen.) Énnye a zistenit, min gondolkodik kend koma? (Oldalba löki.)
DINNYECSŐSZ.
Ezen a dinnyén, koma.
TENGERICSŐSZ.
Oszt mit gondolkodik kend ezen a dinnyén, koma?
DINNYECSŐSZ.
Hát csak azt gondolom, hogy hát milyen lehet az asszony, mikor annyi ruha van rajta, mint ezen a dinnyén, koma!
TENGERICSŐSZ.
Ónnye de bolondokat gondol kend ebbe a nagy éccakába… Há mi köze hozzá?
DINNYECSŐSZ.
Hát közöm nincs hozzá… Csak hát éppen nézem, nézem itt ezt a dinnyét, oszt eszembe jutott… Mer hát ha az ember úgy setétbe megtapogati az asszonyt, az is ilyen gömbölyü, igaze, mint ez a görög?
TENGERICSŐSZ.
(Csóválja a fejét.) De úgy nézem, inkább olyan, mint az a sárga e.
DINNYECSŐSZ.
De bion, hogy görög a! Elül-hátul csupa sima gömbölyü!
TENGERICSŐSZ.
Affenét gömbölyü, ráncos, meg lottyadt, meg olyan gerezdes, mint a sárgadinnye!
DINNYECSŐSZ.
(Csendesen el kezd nevetni.)
TENGERICSŐSZ.
Mit röhög kend?
DINNYECSŐSZ.
Csak röhögök koma!
TENGERICSŐSZ.
Hát’sz igaz, mindenki a maga feleségirül gondolja el, milyen az asszony… A kendé gömbölyü, az enyim lottyadt! Azér mégse cserélném el a magam csúf dögit a kend szép menyecskéjivel!
DINNYECSŐSZ.
Osztán mir?
TENGERICSŐSZ.
Mer azir, hogy mán Szent Dávid király megmondta, hogy mindig szíp asszonyt szeressetek, de mindig csúnyát vegyetek feleségül!
DINNYECSŐSZ.
Az is nagy bolond vót, a zannyát neki!
TENGERICSŐSZ.
Mir?
DINNYECSŐSZ.
Hát csak mindig szebb, a szebb!
TENGERICSŐSZ.
Nem a! Nem ért ahho kend! mer ide igyeljen koma! Hát mibül van egy asszony szerkesztve? Na ugyi, van neki orcája, meg két keze, meg két lába, meg egy nagy rakás ruhája! Én legalább tizenhat esztendős vótam, mikor megházasodtam, de ennél többet nem láttam még eleven asszonbul.
DINNYECSŐSZ.
Hát’sz én se!
TENGERICSŐSZ.
Mer látni láttam eccer egy asszonyt a naccságos úrnál, ruha nélkül, úgy ahogy megszületett, még csak pendely se vót rajta… kűbűl vót! De nagyon fertelmes vót! Semmi formája se vót! Hát mondok azér tudom én, hogy a szoknya teszi az asszonyt. Minél több szoknya van rajta, antul szebb! Mán pedig a sok szoknya, sok kőtség! Hát mire való akkor a szép asszony?
DINNYECSŐSZ.
Azér mégis csak szebb a szebb!
TENGERICSŐSZ.
Hát mondok még egyet. Hát törődik kend avval, hogy milyen szinü a dinnye, csak jó legyen az ize, igaze! Mán pég az asszonynak mindnek egészen egyforma az ize!… Mer láti kend, koma! Mire kell az asszony? Na ugyi, hogy kettőre: egyik, hogy nappal legyen aki dógozzon, éccaka meg legyen aki szeressen, na hát az ántiját, hát a csúnya asszony mindig jobban dógozik, mint a szép, mer ennek magára van főgondja! Iccaka meg; hát nem egyformán szereti az ember a feleségit? akár szép, akár csúnya!
DINNYECSŐSZ.
Azér mégis szebb a szebb!
TENGERICSŐSZ.
Énnye a tagadóját, de megátalkodott egy ember kend! Hát megmondom az igazat! Azér legjobb a csúnya feleség, mer azt senki se szereti, csak az ura, de a szép asszonyt mindenki szereti!
DINNYECSŐSZ.
Ha hagyi magát!
TENGERICSŐSZ.
Persze, hogy hagyi! Mer utána járnak! Itt van mingyán az én feleségem, tán nem hagyná magát szeretni? de nem kell a fenének se! hanem ott a kend fiatal felesége, ha nem hagyi magát, még erővel is lekapják.
DINNYECSŐSZ.
Az én feleségem? De nem lehet ám, mer vigyázok rá! Most is, minden éccaka kiparancsolom ide magamhoz!
TENGERICSŐSZ.
Láti ke! Az én feleségemet ki se kell parancsolni, gyün a magátul is; ész nélkül! Mer hát jól tudja, hogy rajtam kivül nincs ezen a lőcslábú világon senki, aki űtet szeresse!
DINNYECSŐSZ.
Ej, mit mesél kend a hasamba… engem az én feleségem még nem csalt meg!
TENGERICSŐSZ.
Engem nem, az enyim! Arra rá teszem a fejem! De hogy kendet a magáé meg, arra rá, ezt a szűrt is!
DINNYECSŐSZ.
Hát fogadjunk!
TENGERICSŐSZ.
No hát fogadjunk! (Kezet fognak.)
A SZÉP ASSZONY.
(Kint kiált.) Apjuk!…
TENGERICSŐSZ.
Jön a feleséged!… Megájj csak! Most megtudjuk mingyán! Én ide elbujok a dikó alá, oszt én leszek a zördög! Csak vallasd ki rendesen! Fenyegesd meg, hogy ha hazudik, elviszi a zördög! Oszt én elviszem! Majd kivallja akkor!
DINNYECSŐSZ.
Értem!
A SZÉP ASSZONY.
(Közelebb.) Hé te, apjuk te!
TENGERICSŐSZ.
Hijd csak ide! (Bebuvik.)
DINNYECSŐSZ.
(Kiált.) No!
A SZÉP ASSZONY.
(Bejön.) Merre vagy má no! Minden éccaka más helyre viszi ezt az ágyat!… Alig lelem meg! Jaj de szép csendes este van! (Melléül a dikóra.) No, szójjék má!
DINNYECSŐSZ.
Mit szójjak?
A SZÉP ASSZONY.
(Hozzá törlészkedik, mert szerelmes kedve van.) Hát, mán csak szójjék valamit, ha meg nem kukult!
DINNYECSŐSZ.
Hát… nem lopják a dinnyét!
A SZÉP ASSZONY.
Nem? (Leheveredik az ágyra. Belől nyulik el, s az urát körül öleli.) No, mondja mán, min töri az eszit?
DINNYECSŐSZ.
(Lekönyököl a térdire és soká nem mozdul.) Ezen a dinnyén e!
A SZÉP ASSZONY.
Oszt mit törődik kend evvel a dinnyével?
DINNYECSŐSZ.
Mer azon töröm a fejem, hogy ha van olyan akasztófára való, hogy ellopják ezt a dinnyét, hát olyan nincsen-é, aki az embertül a feleségét lopkodja meg?
A SZÉP ASSZONY.
Ánnye de bolondokon töri a fejét! Látszik, hogy van ideje!
DINNYECSŐSZ.
Nem az a kérdés Rozi, van-e időm, vagy se, hanem az, hogy igaz-e vagy se?
A SZÉP ASSZONY.
Micsoda!
DINNYECSŐSZ.
Háthogy szerettél-e te valaha mást rajtam kivül?
A SZÉP ASSZONY.
Megbolondult kend?
DINNYECSŐSZ.
Nem az a kérdés Rozi, hogy én megbolondultam-e vagy se? hanem csak az, hogy igen-e vagy se? (Az asszony egyszerüen hátat fordit.) Mert hát hallod, hogy te olyan igen-igen szép vagy, nem is hiszem én, hogy valaki meg ne kivánt vón má vagy eccer.
A SZÉP ASSZONY.
Ugyan haggyon má kend békén, inkább játszon egy kicsit!
DINNYECSŐSZ.
Nem az a kérdés Rozi, hogy játszak-e vagy se, hanem az, hogy igen-e vagy se?
A SZÉP ASSZONY.
Hát nem! no!
DINNYECSŐSZ.
Nem?
A SZÉP ASSZONY.
Nem hát!
DINNYECSŐSZ.
Hm. Né csak Rozi! Én is vótam má vásárba, meg bucsun, meg osztán eccer-eccer így; mezőn, hun, kazal alatt… asszonyfélével, oszt setétben bizon meg-megesett a hiba! Valld ki te is, vótál-e mán úgy valami férfiemberrel, hogy szeretted ütet?
A SZÉP ASSZONY.
Nem vótam én soha!
DINNYECSŐSZ.
Ne hazudj Rozi! Nem házba vagyunk! itt lát ám az isten a saját szemível, né csak, hogy hunyorgat az égen! Ne hazudj, mert elvisz a zördög!
A SZÉP ASSZONY.
Á, van is má ördög!
DINNYECSŐSZ.
(Komolyan, ünnepélyesen.) Rozi, csősz vagyok, tudok az ilyesmihez! most olyan éccaka van, hogy a hazug asszonyt, lábánál fogja a zördög!… Hát sose csaltál meg?
A SZÉP ASSZONY.
Sose!
DINNYECSŐSZ.
(Rákiált.) Nyujtsd le hát a lábad az ágyról! (Az asszony ijedten visszakapja.) Mit? nem mered?… Megcsaltál?
A SZÉP ASSZONY.
(Elszántan kidugja a lábát, a tengericsősz megkapja, erre iszonyodva nagyot sikolt s átöleli az urát.) Csak egyszer!
DINNYECSŐSZ.
Egyszer?
A SZÉP ASSZONY.
Jaj csak egyszer, édes uram! soha többet! Jaj ne hagyj el, visz a zördög!
DINNYECSŐSZ.
Úgy! Osztán kivel?
A SZÉP ASSZONY.
Eljött a pap, oszt azt mondta, ötven pengőt ád, ha szeretem űtet!
DINNYECSŐSZ.
Úgy! Osztán te mit mondtál?
A SZÉP ASSZONY.
Azt, hogy – adjon legalább – hatvanat! (Tengericsősz elereszti az asszony lábát.) Jaj Istenem, hogy ezt is ki kellett vallani! Jaj teremtőm, de oda vagyok!
DINNYECSŐSZ.
Nincs több?
A SZÉP ASSZONY.
Nincs, nincs, ládd-e mán a zördög is eleresztett!… (Felül, leteszi lábát a földre, aztán feláll.)
DINNYECSŐSZ.
Coki haza!… Eggyen meg a fene! szégyenbe hattál eccer! (A szép asszony a szemére húzza a kendőjét s elsiet.) Ezt nem felejtem el neked! (Pipáját kikotorja.)
TENGERICSŐSZ.
(Kibuvik az ágy alól és soká, halk hangon, szárazon nevet.) No, koma, mán kenden betőtt!
A CSUNYA ASSZONY.
(A másik oldalról kiált.) Hé te ember!…
DINNYECSŐSZ.
(Felugrik.) Aha! Most jön a te feleséged! keres! Hijd csak ide! Most én leszek ám a zördög! (Bebuvik az ágy alá.)
TENGERICSŐSZ.
Bujj csak bujj, nem félek a tróbától! Kell szép asszony? Kell a görögdinnye? Mi? Majd meglátod, jobb a sárga!… hehe… Hé, ide hé! Asszony!
A CSUNYA ASSZONY.
Itt vagyok édes galambocskám! Jaj de nehezen lellek meg; mán a határt bejártam, keresztbe-hosszába; mán féltem, rád nem találok ezen a szép szerelmetes éccakán!
TENGERICSŐSZ.
Dinnyecsősz koma megkért, hogy az övére is vigyázzak az éccaka, hát csak feküdj le hamar ide a dikóra! (Az asszony lefekszik.) Hí, de sietsz, az anyád!
A CSUNYA ASSZONY.
(Szerelmesen liheg.) Jaj mer oda vagyok érted, te ember, te!
TENGERICSŐSZ.
Odavagy, tudom én, mert te vagy az én jó hűséges feleségem!
A CSUNYA ASSZONY.
Én vagyok tubicám!
TENGERICSŐSZ.
(Megveregeti a hátát.) Ej, ugyite! sose ölelgette meg a csontjaidat más én rajtam kivül!
A CSUNYA ASSZONY.
(Elhallgat.)
TENGERICSŐSZ.
No, mondd csak fiam, mondjad!
A CSUNYA ASSZONY.
Minek?
TENGERICSŐSZ.
Hát csak annak galambom, hogy most olyan éccaka van, hogy aki ma hazudik, azt az ördög lábánál fogva viszi el! Hát én csősz vagyok. Értek az ilyesmihez: fel akarom citálni az ördögöt is, hogy meglássam: hogy az se tehet veled semmit!
A CSUNYA ASSZONY.
Jaj-jaj-jaj!
TENGERICSŐSZ.
No mi baj?
A CSUNYA ASSZONY.
Jajajaj, ne tegyen olyat! Ne bolonduljon kend!…
TENGERICSŐSZ.
Mér?
A CSUNYA ASSZONY.
Mer engem elvisz!
TENGERICSŐSZ.
Mi a fene!
A CSUNYA ASSZONY.
Jaj édes egy uram, ha meg kell vallani: meg kell vallani! Megcsaltam én eccer kendet, szerelmes egy uram!
TENGERICSŐSZ.
Sááá-ri!… Ne hazudj!
A CSUNYA ASSZONY.
Isten bizony! Megcsaltam kendet!
TENGERICSŐSZ.
(Köhög.) Te most hazudsz Sááári!…
A CSUNYA ASSZONY.
Fusson ki a szemem, ha hazudok!
TENGERICSŐSZ.
Mán pedig én nem hiszem Sááári, mig az ördög meg nem fogja a lábod.
A CSUNYA ASSZONY.
(Kidugja a lábát combig, a dinnyecsősz köp tőle.) Látod? nem hazudok!… Akkor fogná meg a lábom, ha hazudnék!… Mi? (Sirva.) Most mán elhiheti kend, hogy megcsaltam.
TENGERICSŐSZ.
Osztán hányszor?
A CSUNYA ASSZONY.
Csak eccer! (sóhajt.)
TENGERICSŐSZ.
Osztán kivel?
A CSUNYA ASSZONY.
Azt a sánta csordást híjtam be eccer a házba, oszt aszontam neki, hogy szeressen engem!
TENGERICSŐSZ.
Hő a zanyád! mit adott érte?
A CSUNYA ASSZONY.
Jaj, ű nem adott semmit, én igértem neki öt pengőt, de még egyet kért rá!
DINNYECSŐSZ.
(Az ágy alatt hangosan nevet.)
TENGERICSŐSZ.
Mit röhög kend?… Kendet is megcsalták!
DINNYECSŐSZ.
(Kibuvik.) Csak azt röhögöm koma, hogy mégis jobb a szép feleség, mint a csúnya, koma, mer a csúnya kiadja a háztul a pézt, de a szép: keres, vigye el a zördög!…
TENGERICSŐSZ.
Hát vigye el koma! Mer az a vín ördög, aki onnan alúrúl fűti ezt a világot, még ilyen bolondot nem látott, mint mi vagyunk ketten, koma.
(Függöny.)
JEGYZET.
1910 nyarán, Bálint Dezső úr, a Royal-Orfeum igazgatója küldött nekem két kis francia darabot, hogy fordítsam le. Az egyik „Henri Gréjois: L’Usufruit. Comédie en un acte. Georges Ondet, éditeur. Paris. 83, faubourg Saint-Denis, 1908.“ A másik: „Jean Sartène: La Vache, paysannerie en un acte. Librairie Molière, 17, rue de Richelieu, Paris.“ Elolvastam őket de nem fordítottam le. Azonban a téma nagyon jó volt s tovább élt bennem és később megcsináltam belőlük a _Dufla pofon_-t (szinre került a Royal-Orfeumban 1911 okt. 25.) és a _Kvitt_-et (szinre került ugyanott 1912 dec. 1.), az átdolgozásnak azon a módján, ahogy pl. Kisfaludy Károlyék csináltak magyar darabot a német eredetiből; éppen akkortájt ajánlotta Beöthy Zsolt a Kisfaludy Társaságban ugyanezt a módszert, a nemzeti energiának az idegen hatások által ilyen megedzését, a mai magyar iróknak.
_A zördög_ cimü darab meséjét körülbelül ugyanígy kaptam készen egy magyar népmesében, amelyet Mezőkövesden hallottam. Ezt a darabot Nagy Endre mutatta be Modern Szinpadján 1912 áprilisban.
MÓRICZ ZSIGMOND