Part 1
SZERELEM
MÓRICZ ZSIGMOND
EGYFELVONÁSOSAI
I.
DUFLA POFON
KVITT
A ZÖRDÖG
MÁSODIK KIADÁS
NYUGAT
IRODALMI ÉS NYOMDAI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
1913
SZINHÁZAKRA NÉZVE KÉZIRAT.
A SOKSZOROSITÁS, FORDITÁS JOGA FENNTARTVA.
A Nyugat nyomdája Budapest, IX, Lónyay-utca 18
DUFLA POFON
VIGJÁTÉK EGY FELVONÁSBAN
SZEMÉLYEK:
FERI
MARI
BOSZORKÁNY
ANDRÁS BÁCSI
(Parasztszoba. Fehér falak, egy ágy, egy sifon, asztal, négy szék, karos lóca, láda; minden butor vadonat új, most hozták a vásárról. A falon tükör lóg és két új szent kép, rossz szinnyomat.)
ELSŐ JELENET.
(Feri jön, maga után huzza Marit. A szoba egészen sötét, Feri egy istálló lámpást hoz.)
MARI.
(Pusmogva, motyogva, dühösen morog.) A fene egye meg a marháját!
FERI.
Mi!
MARI.
Az Isten döglessze meg azt a marha eszit.
FERI.
Na, itt már nem érnek utól a lakodalmasok! Nem is gondolja a násznép, hogy hova szaladtunk. Gyujtsd meg a lámpát. (Ő maga gyujtja meg.)
MARI.
(Mind a ketten paraszt lakodalmi ruhában vannak. A Mari fején olcsó menyasszonyi fátyol, csinált mirtussal. Fehér ruhában van, amelyen nagy sárfoltok látszanak. Kétségbeesve nézi, mi történt a ruhájával, simítgatja magát.) Mikor egy koronát fizettem minden méterért! A csipke is mind lemállott rulla! (Felemeli csomóba fogva a sok szoknyája alját, hogy a lábszára is látszik.) Hét krajcár vót réfje! Hééét garajcááár! Hogy az Isten vegye el az eszedet! Te!
FERI.
Ne acsarkodj má, hanem gyere… (Int az ágyra.)
MARI.
Kellett nekem, mikor legjobban táncolhattam volna! Oszt e csak megfog, ez a marha, oszt elvisz a lakodalmombul!
FERI.
Há persze, hogy el. Mikor én mán nagyon szeretnék szeretni.
MARI.
Csak úgy elszöktet, oszt visz árkon-bokron, fuss bolond! Hogy az Isten…
FERI.
Szóltam, hogy ugorgy az árkon! montam én, hogy ess bele nyakig? Úgy beledül, mint egy zsák.
MARI.
Segíthettél volna. (Leveti a szoknyáját s nagy gondosan felakasztja a falon a fogasra. Azután az alsó szoknyát is leveti, mert az is vizes. Azt is felakasztja. Még vagy öt szoknyát levet, mert mind vizes. Mindet sorba akasztja a fogasra, hogy megtelik vele minden fog, A szoknyák mind másszinüek, de mind rikító, minél alsóbb, annál piszkosabb.)
FERI.
(Oda se néz.) Azt hiszik azok, hogy csak felszöktünk a padra! Most biztosan felgyujtják a pallást, ha keresnek. (Röhög.) Majd én a padra viszem a menyecskét!
MARI.
(Még mindig a szoknyáival van elfoglalva.) Eztet még az első áldozáskor kaptam, oszt eztet is be kellett sározni. Megtudtam kémélni kilenc esztendőn keresztül, hogy eccer se kellett mosni, osztán most má milyen sáros. (Már csak egy szál szoknya marad rajta!)
FERI.
(Ingujjban filozofál.) Hanem azér jó kis lakodalom vót. Én úgy bepofáztam, hogy még. Hát mán, ha a lakodalmamba vagyok, hát legalább mán csak elfalom a többi nagybélü elől, amit lehet. Ugyis a bátyád, az Andris, maga megevett egy fél tehenet.
MARI.
Soká fognak beszélni erről a lakodalomrul.
FERI.
Az öreganyád, az a vén csoroszlya, az Isten akarhová tegye a bendőjét, az is megevett legalább két forint ára pecsenyét.
MARI.
Hova beszélsz mán, hiszen annak nincs is hasa. Mán egészen beszáradt szegénynek!
FERI.
No csak ne járjon a szád. Ne félj, jól lakott most egy esztendőre. A fene essen bele.
MARI.
Hadd el mán. Ne bándd a nagyanyámat. Szidd a magadét.
FERI.
Hájsze, egy fene; most mán a családba van! Jobb lesz arra gondolni: hogy ágyba tegyük magunkat!
MARI.
Már!
FERI.
Micsoda már! ’sz éjfél!
MARI.
Nem vagyok én álmos!
FERI.
Még csak a kéne! (Ölelgeti.)
MARI.
Hagyj még egy kicsit békén.
FERI.
Jussom van rá! Házas ember vagyok! Nem igaz?
MARI.
’Sz az igaz. Jussod az van!
FERI.
Megfizettem a templomban! Legalább harmincnyolc pengőmbe került. Nekem jogom van mindenhez.
MARI.
Várjál no!… (Csend. Leveszi a fejéről a menyasszonyi koszorut s leteszi a komótra. Azután zokogva fakad.)
FERI.
(Elámul.) No, né csak… ilyen butaságot!… (Hozzákészülődik, hogy rohammal vegye be a várat s mikor épen derékon kapja a lányt, nagy csattanás. Az ajtóhoz vágott valaki egy rossz cserépfazekat.)
FERI.
(Ijedten áll meg.)
MARI.
(Sikolt.)
FERI.
Az Istenit!
MARI.
(Reszketve.) Mi az?! (Sokáig csend van.)
FERI.
Ej, bánja a fene. (Ujra megöleli Marit. Abban a percben, mikor megint ölbe kapja a lányt, ujabb csattanás.) Megesz benneteket a rosszseb! Mán ide tanáltak. Megkezdik mán a nyavalygást. De majd szétütök köztük. Bánom is én akármit csinálnak. (Ujra neki veselkedik, hogy megölelje a lányt, de most ujra éktelen csattogás. Utána vinnyogás, nyávogás, üvöltés, kukorikolás, amivel a nászéjszakát szokták megzavarni a parasztok.)
EGY HANG KIVÜL.
(Pokolbeli hang, amit a parasztok úgy csinálnak, hogy csizmaszárba beszélnek.) Engedjél be!
FERI.
Majd!
A HANG.
Engedj be, mert én vagyok én! Öreg anyád öregannya, most gyüttem a pokolból, Plutó apád parancsára, hogy megtanítsalak, mi a kötelességed.
FERI.
Höhő! Arra kell engem tanítani épen! (Erre odakint az előbbi pokoli üvöltés, lárma.)
MARI.
Engedd be! Tudod, hogy nem hallgatnak el addig. (Folyvást verik a cserépfazekat az ajtóhoz.)
FERI.
Mán be kell ereszteni, mer sose lesz vége! (Kinyitja az ajtót, kikiált.) Gyere be hát! ha van kurázsid!
MÁSODIK JELENET.
(Voltak, Boszorkány.)
BOSZORKÁNY.
(Beszalad, egy fiatal ember van felöltözve maskara ruhában.) Én vagyok, bém vagyok, öreganyád vagyok.
FERI.
(Összeszorított ököllel áll, ütésre készen. A boszorkány hozzászalad s megakarja csókolni, de ő eltaszítja s nem engedi magához. Akkor Marihoz szalad és azt össze-vissza csókolja.)
FERI.
Coki már innen!
BOSZORKÁNY.
(Elváltozott hangon beszél.) Nem lehet édes fiam, mert Plutó nagyapád mikor észrevette, hogy megszöktetek a lakodalomból, megharagudott. Jaj ti szegény gyerekek, hát nem tudjátok, hogy az első éccakán mindig van valami, amihez nem ért a fiatal pár! Hisz az édes anyátok még ki se tanította a lányát, mi fog vele lenni, ami még sose vót!
FERI.
Csak ne karatyolj sokat. Majd kitanítom én magamnak, amire kell.
BOSZORKÁNY.
Jaj édes fiam, ne beszélj bolondokat, iszen többet tud nálad a menyecske. Hát azt hiszed, hogy ő nem vót aratni, dohánytörni, szüretelni! Ha te voltál, ü is vót! Csakhogy te szamár, úgye aztat nem vetted el, akit te tanítottál ki, hanem azt, akit más!…
FERI.
Mondasz valamit.
MARI.
Takarodj a szemem elől… (A félig nyított ajtóban felzendül a pokoli zene.)
FERI.
Eriggy má! (Kirugja, az ajtót bezárja.) Hogy a fene ett vóna meg benneteket, mint az én lakodalmamon ti a pecsenyét. (Odakinn nagy kacagás, kiabálás, nyávogás és a menet elvonul.)
HARMADIK JELENET.
(Feri, Mari.)
FERI.
Csak puskám vóna, lepuffogtatnám üket, mint a verebet. Hogy az én istenem mindnek nyujtsa ki reggelre a nyelvét egyik toronytul a másikig.
MARI.
No ne pattogj már. Inkább mondjál valamit.
FERI.
Van kedvembe.
MARI.
(Leül az asztal mellé s lekönyököl.) Mit törődsz már te a legényekkel. Nincs már neked azokhoz semmi közöd! Embernek csak az asszonyhoz van köze, meg az emberekhez.
FERI.
Van mivel törődni! Tán a hozományoddal! Avval a rongyos ládával e.
MARI.
Az is valami tán! Neked mid van? Te se vagy gróf!
FERI.
Nekem mindegy, elég ha van mire házasodjak!
MARI.
Nekem is van amivel férjhez menjek!
FERI.
Azt tudom! De tán nagyon is sok van!… Minek vettelek el, ha semmid sincs!
MARI.
Van butorom!
FERI.
Nekem meg házam!
MARI.
Rogygyon le.
FERI.
Rád!… Csak arra vagyok dühös, arra a vén, zsugori öreganyádra.
MARI.
Mán mér?
FERI.
A testálása miatt!
MARI.
Micsoda testállása?
FERI.
Micsoda testálása! Tán nem tudod mit testált neked? Ne félj, én nem felejtettem el, hogy ajándékozta a vén asszony neked a tehenét.
MARI.
Jaj igaz, hász az igaz. A tehenét nekem adta.
FERI.
A vén kutya! De úgy hallottam, a haszonélvezetet kikötötte! Hallottam mikor a jegyzővel beszélt.
MARI.
(Egyre jobban zsenirozva érzi magát.) Igen.
FERI.
Igaz?
MARI.
Hát igaz! Hát a haszonélvezetet feltartotta magának míg él!
FERI.
A haszonélvezetet! Hát mit még? A tejet, meg a bornyut!
MARI.
Igen. Hát a bornyu az haszon. (El akarja fordítani a beszédet másra.) De hát mondjál már egyebet is. Nagyon jól viseled magad.
FERI.
Épen most van az olyasmi eszembe. Azt nekem tudni kell, hogy a bornyut is kikötötte-e a haszonélvezetbe? Mi? vagy a miénk a bornyu is meg minden!
MARI.
(Nagy zavarban.) Nem.
FERI.
Aj, a piszkos Istenit! Nem?
MARI.
De ha meghal, minden a mienk lesz!
FERI.
Megbolondultál? Ha meghal? Mikor? Tiz esztendő mulva? Tizenöt esztendő mulva?
MARI.
Fogadok, hogy nem viszi egy évig!
FERI.
Egy év! Püff neki! Az a tehén hamarább megdöglik, mint ü!
MARI.
De hát az nem baj, ha szeretjük egymást!
FERI.
Szeretjük egymást! Hát akkor mán szalmát kell enni, ha szeretjük egymást! Be vagyok csapva, tudod! De nem viszed el szárazon! Motyok vagyok én, igazi Motyok fajta! Velem nem lehet kukoricázni! Holmi Kádasok nem tesznek ki egy igazi Motyokkal!
MARI.
Én nem tehetek róla.
FERI.
De épen nagyon is tudtál róla. A te cudarságod ez az egész!
MARI.
Jézus! Eszem ágába se vót!
FERI.
De épen a te eszed fundálta ki! Tehenet igértél nekem, pedig tudtad, hogy nem lesz belőle semmi!
MARI.
(Kijön a sodrából s keservesen szól.) Mondták azt nekem, hogy kár férhe mennem!
FERI.
Ohó, négy garassal, meg egy ilyen cudar falamiával hencegni!
MARI.
A szerelem hiányzik nekem! A Szekeres fiu megmondta, (feláll) jobb lett vóna hozzá menni.
FERI.
Hozzá!… (gunyosan) Nem az akaraton állott!
MARI.
Mért, komisz! Mért nem az akaraton állott?
FERI.
Mert senki se iszik abból a pohárból, amelyikbe beleköpött!
MARI.
Micsoda hazugság! Mindenki mondta nekem, hogy te csak egy komisz, hazug, zsugori, fösvény kutya vagy!
FERI.
Mari kapsz egy dufla pofont!
MARI.
Tudom a többit is!
FERI.
A többit! Miféle többit!
MARI.
Miféle többit, Jézus Isten! Tudni akarod, mit tudok?
FERI.
Mondd meg, te béka!
MARI.
Hát mit!? ’sz tudja azt az egész világ, az egész falu… vót, aki látta!
FERI.
Mit látott! No mit! Ki vele!
MARI.
Hát’sz mindenki röhög rajta, hogy csak ma választott el az anyád. Hogy mikor esküvőre indúltál, előbb még megszoptatott.
FERI.
Micsoda?
MARI.
Látták.
FERI.
Mari! Kapsz egy dufla pofont!
MARI.
Meg hát!
FERI.
Mondd ki még egyszer.
MARI.
Megszoptatott!
FERI.
Na még eccer!
MARI.
Megszoptatott! (Ebben a percben Feri hatalmasan pofon csapja, s utána még egyszer.)
FERI.
Nesze! Itt a dufla pofon!
MARI.
(Egy percnyi csönd után.) Jézus Krisztusom! Szüz Mária! Jézus Mária! Így kellett nekem férjhe menni! (Hangos sirásban tör ki.)
FERI.
(Zavarban, mogorván.) Ez kellett nekem! Más ember meghalni is csendesebben hal meg, ez meg, hogy ordít!
ANDRÁS BÁCSI.
(Kint) Feri, Feri!
FERI.
Ki van ott ilyenkor már megint!
ANDRÁS BÁCSI.
Nyisd ki csak gyorsan!
FERI.
(Ajtót nyit. Ahogy András belépésével az ajtó nyilik: hajnali világosság kezdődik lassan; az ablakon is beszürődik.)
NEGYEDIK JELENET.
(Voltak, András bácsi.)
ANDRÁS BÁCSI.
Jaj, úgy szalattam, majd megfulok.
FERI.
Mi a?
ANDRÁS BÁCSI.
Oszt az a fene kutya, a cigányoké, csak nekem jön, aggy egy puskát az Isten áldjon meg, hadd lüjjek le egy pár cigányt!
FERI.
Hát aztán minek gyün ide kend ezér?
ANDRÁS BÁCSI.
Jaj, mán majd kiment az eszemből. (Marira kiált.) A nagyanyád!
MARI.
Mi, a nagyanyám!…
ANDRÁS BÁCSI.
Jaj, a nagyanyád!
MARI.
Mi a! Mi a!
ANDRÁS BÁCSI.
’Szen meghalt!
MARI.
Kicsoda? A nagyanyám?
ANDRÁS BÁCSI.
Meghalt, ha mondom!
MARI.
Jaj Istenem!
ANDRÁS BÁCSI.
A jó asszony csak felfordult, egyet rugott, osztán nyekk! Vége vót annak eccerre! Aj, de hát nem csuda! mennyit evett, meg ivott!
FERI.
(Leül.) Hát bizony jó sokat evett, az Isten nyugosztalja!
ANDRÁS BÁCSI.
A szívit szorította ki az étel a helyirül.
MARI.
Jaaj, jaj nagyanyám, jaj kedves nagyanyám! Tudott egy ráolvasást a kigyómarásra, arra még megtaníthatott volna.
ANDRÁS BÁCSI.
Szaladok tovább, orvosér.
FERI.
Kár a fáradságér, sose menjen kend orvoshoz!
ANDRÁS BÁCSI.
Csak épen a becsület kedvéért; ne félj, úgy se használ a!… De hát tik jól házasodtatok! Szerencsésen! Mingyárt örököltök!
FERI.
Hm, ha ezt tudtam volna. (Rátámad Marira.) Neked kellett vón eszednek lenni. Ide kellett vón venni az öreg asszonyt magunkhoz. Elég nagy ez a ház, elfért vón itt. Osztán most mingyán mink örökölnénk mindenit!…
ANDRÁS BÁCSI.
Így is kaptok tőle egy tehenet! No; jó iccakát!
FERI.
Jó iccakát! (Tempósan kezet fognak. András el.)
ÖTÖDIK JELENET.
(Feri, Mari.)
MARI.
Szegény nagyanyám be kár, hogy meghalt.
FERI.
Kár.
MARI.
Nagy kár.
FERI.
No csak, hogy a nagy dolog legalább rendbe van.
MARI.
Micsoda nagy dolog?
FERI.
Hát a tehén dolga.
MARI.
Úgye milyen komisz vótál hozzám!
FERI.
Hát… No… hát izé… no!
MARI.
Mit izé. No!
FERI.
Ej, mít!… (Átöleli.) ’Sz virrad!
MARI.
Mi lesz a dufla pofonnal?
FERI.
Sose törődj vele. (Elfujja a gyertyát.) Kibékítlek érte, no! Duflán. (Hosszu csönd, a csizmáját nyögve huzza le.)… Hanem, hallod, azir e jó lakodalom vót. A fene egye meg azokat a vőfínyeket, még a kutyába is feketekávét döntöttek.
MARI.
Jaj Istenem, bizony szíp nap vót, kár hogy ez is elmult.
FERI.
Kár. Mer régen örültem ugy mint mámma… Kivált hogy még a nagyanyád is meg hótt… He?…
(Függöny.)
KVITT
VIGJÁTÉK EGY FELVONÁSBAN
SZEMÉLYEK:
BUGYIK
BUGYIKNÉ
AZ ÖREG KOVÁCS
JULI
TÖRTÉNIK BUGYIKÉKNAL
(Falusi parasztkonyha. Közepén szabad tüzhely, felette nyitott kémény. Alacsony falak. Az egész hely nyomott, tulzsufolt. A falak tele vannak tányérokkal sürün, legalább száz darab cserép- és porcellántányér. A tüzhely mellett jobbról a sarokban padrajáró létra, alatta szalmadikó. Korsótartó lóca. Kerti eszközök, ásó kapa, villa, gereblye, felakasztva ócska lószerszám. A hátsó falon a tüzhelynél kicsi kis ablak, jobbról ajtó visz a szobába, baloldalt hátul ajtó az udvarra, ez nyitva van s félrácsajtó van rajta. Kint falusi udvar látszik, napraforgós kert. Az asztal lábához tyuk van kötve s buzaszemet szedeget. Az asztal ócska festetlen rozoga jószág. A konyha tele van lommal, edényekkel, dagasztó teknővel, kifeszitett kötélen ruha lóg. A tüzhely előtt kis szék, az előtt a földön kosár krumpli. A föld szemetes, tele hullva szalmával, rőzsével.)
I. JELENET.
(Juli, aztán Bugyikné.)
JULI.
(Jön a padlásról a létrán lefelé, egy korsót hoz. Kényesen reng a szoknyája, egyszer csak megbillen, lesiklik, hasraesik s a szoknyái felborulnak a hátára. A korsó eltörik. Megijed, lassan feltápászkodik, sikoltani nem mer.) A nyavoja essen beléd… el kellett neked törni! No. E mán készen van.
BUGYIKNÉ.
(Nagy lármával jön jobbról.) Na hol az a korsó? Mi? Lehoztad már a pallásrul?
JULI.
(Szaporán s ijedten integet.) De azt akarom mondani hogy…
BUGYIKNÉ.
(Meglátja.) Tán eltörted te marha!
JULI.
Leestem a létrárul oszt…
BUGYIKNÉ.
Oszt el hagytad törni! Mibül van a kezed! Sárbul? Te, te te! De lefogom a béredbül!
JULI.
Ha leestem.
BUGYIKNÉ.
Fogd be a szád! (Felrugja a cserepeket, fuj, dühös.)
JULI.
Rossz kedve van máma reggel!
BUGYIKNÉ.
(Rárivall.) Mi közöd hozzá!
JULI.
(Lehajolva összesepri a cserepeket, behuzza a nyakát, parasztgunnyal.) Tán, hogy nem jött haza a gazda az éccaka!
BUGYIKNÉ.
(Nagyot nyel, vállat ránt.) Hát osztán.
JULI.
(Félig guggolva, behuzza a nyakát, úgy les fel az asszonyára, ártatlan képpel, mintha semmi sem volna az, amit mond.) Persze a városba elhálhat… Kivált ha annyi péze van…
BUGYIKNÉ.
(Nyel egyet, hallgat, forr az indulattól, uralkodik magán, visszafordul a tüzhelytől, ahol valami lábast tett fel, aztán elmegy Juli előtt, aki elkapja a szemét s szedi a cserepeket, – s a foga közt morog, mintha ezért volna dühös.) De hallgass! (El vissza jobbra.)
JULI.
(Guggon ül, térdére könyököl, kuncogva nevet.) Mán az igaz, hogy a városba magam is elhálnék. Kiváltkép olyan emberrel akinek sok pénze van.
MÁSODIK JELENET.
(Juli, Kovács, majd Bugyikné.)
KOVÁCS.
(Bedugja a fejét az ajtón.) Hé, hé!
JULI.
(Odanéz.) Maga az Kovács bácsi? Bötyökfalubul? Mi ujság maguknál?…
KOVÁCS.
(Előre bejön s megáll, mint a bivaly.) Itthon i a gazda?
JULI.
(Feláll s kézzel-lábbal mondja.) A városba van!
KOVÁCS.
Tyhűja!…
JULI.
Odahált!… Piz van nála!
KOVÁCS.
(Folytatja az imént félbeszakadt szót)… zistenit, én meg mán el is hajtottam a tehenet a tarka bornyával!… Akit tennap megvett tülem, a városba… (Bugyikné megjelenik jobbról és hallgat.)
HARMADIK JELENET.
(Voltak, Bugyikné.)
KOVÁCS.
(Morfondirozva teszi az ujját az orrára s halszemmel elmeredve motyog.) Mer úgy vót a megbeszillis, hogy ű haza gyün az este a hét órásival, én meg átgyüvök reggel az harmaton a két jószággal… (Meglátja Bugyiknét.) Hát mink hárman itt vónánk.
BUGYIKNÉ.
Hát meg van a vétel?
KOVÁCS.
(Összeteszi a botján a két nagy fekete kezét.) Hát, hogy ippen megvóna: nincs meg… Aggyisten… Csak hát szó vót, így is, meg úgy is, mer a szó ócsó, de a piz beszil… (Állandóan mereven áll s kidülledt szemmel, szinte ugatva, fogatlanul motyog s most siket hangon beleröhög a beszédbe.) A kutya ugat, a piz beszil: hát magának is bele kell szólani!
BUGYIKNÉ.
Mán itt kék neki lenni. Már itt is a vonat a városbul. Üljön le Kovács bácsi.
KOVÁCS.
(Meg sem mozdul.) De a tehén odaki van.
BUGYIKNÉ.
(Julira rákiált, a lány szájtátva hallgatott.) Ugorj, kösd be az ólba, vess neki szénát!
JULI.
(A cserepekkel teli falapátot a kezében tartja, lomhán, tovább hallgatózva.) Szaladok. (Nem mozdul.)
BUGYIKNÉ.
Iszik egy pohár pájinkát?
KOVÁCS.
(Megmozdul, a féllábát elébbre veti.) Lehetsiges.
BUGYIKNÉ.
(Leveszi a pálinkás üveget a polcról s egy porciósba önt, Juli kimegy.)
KOVÁCS.
(Sziveskedve szól.) De hun a frászba tekereg ez a Bugyik koma?
BUGYIKNÉ.
(Kitör s az épen megtöltött pohár pálinkát félig kilöttyenti a földre.) Azt én is szeretném tudni!
KOVÁCS.
(Kidülledt szemekkel, előre hajlott felső testtel néz végig a folton, amit a kiömlött pálinka hagyott a földön, szuszogva szagolja, de képtelenül nagy, vén csizmái leragadva maradnak.) Aj, aj, hát bion egy férfiembernek sose bátorságos a városba menni. Könnyen esik vele valami… (Meredten nézi a porcióst, hogy baja ne legyen még egyszer, mert Bugyikné ujra tele öntötte.)
BUGYIKNÉ.
(Odahozza neki a pálinkát s átadja.) Valami?!…
KOVÁCS.
(Megszagolja, a csuka bajuszával játszik s abban a percben, mikor be akarja önteni a pálinkát, kiböki.) Hát bion könnyen beleesik egy-egy menyecskébe! (Iszik nagyot s lerántja a nyakát.)
BUGYIKNÉ.
(Idegesen mozdul s odébb megy.) A fene bánja!… Ütet! De a pénz, aki nála van! Négyszáz pengő!… A takarékba vót pénzér!
KOVÁCS.
Hát mondta, mondta! Mer beszélgettünk mink. Egy kis borocskát is megittunk.
BUGYIKNÉ.
(Dühösen rákiált.) Jobb lett volna, ha idejébe hazaküldi. (Távolról hallatszik a kis vicinális vonat füttye.)
KOVÁCS.
(El akarja terelni a figyelmet.) Halli!… Most gyütt meg a gőzös!… Hát mengyek is elibe a vasutra! (Egyszerüen fordul s elmegy. Szemben jön vele Juli.)
NEGYEDIK JELENET.
(Voltak, Juli.)
JULI.
Ne féljen Kovács bácsi, úgy elláttam a riskát, mintha a tulajdon édes testvérem volna!
KOVÁCS.
(Megáll s megcsipi, megböki a lány mellét, aztán szaporán el.)
JULI.
Ó vén huncut!… (Bugyiknéhoz.) Aj de szip tehén, ojan annak a szarva, mint a Marci bajsza vasárnap reggel. Úgy adtam neki lucernát, mintha mán is a mienk vóna.
BUGYIKNÉ.
Igen, ha a gazdád el nem lompolta az árát.
ÖTÖDIK JELENET.
(Voltak, Bugyik.)
BUGYIK.
(Beles az ajtón, hátul, féltesttel hajlik be a rácsajtó felett.)
JULI.
(Meglátja, felkiált s összecsapja a kezét.) Jézus, a gazda!
BUGYIK.
(Int, hogy hallgasson.)
BUGYIKNÉ.
(Háttal áll s nem siet odanézni.) Te vagy? Te!
BUGYIK.
(Bejön, lábujjhegyen s megáll, mint a csinyen kapott gyerek. Félve les az asszony felé, aki rá se néz.)
BUGYIKNÉ.
Te?…
BUGYIK.
Hát… fene aki megeszi…
BUGYIKNÉ.
A városbul?
BUGYIK.
Hát… fene aki megeszi!
BUGYIKNÉ.
Vonaton?
BUGYIK.
Eh,… fene aki megeszi!
BUGYIKNÉ.
Gyalog?
BUGYIK.
Áh,… fene aki megeszi…
BUGYIKNÉ.
(Rátámad.) Hát hogy?
BUGYIK.
Hát szekeren… galambom!… De még kinek a szekerén! Nem is gondónád!… Az öreg Kovács Están bácsién! A bötyökfalusi öreg Kovács Están bácsién!
BUGYIKNÉ.
Igen… S ippen az övén!
BUGYIK.
Ippen!
BUGYIKNÉ.
Jó.
BUGYIK.
Hát tudod angyalom, tanálkoztam vele tennap a városba! Oszt aszongya az öreg: Hallodi öcsém, van nekem egy szip magyar tehenem, osztán van annak egy szip svajcer bornya! Gyere nizd meg… Hát ott háltam, Bötyökfalun… Szip tehén!
BUGYIKNÉ.
Már itt is van az ólba!
BUGYIK.
Mi?
BUGYIKNÉ.
A riska.
BUGYIK.
A riska?
BUGYIKNÉ.
Meg a tarka bornya.
BUGYIK.
Meg a tarka bornya?
BUGYIKNÉ.
Az öreg maga hajtotta át! Kovács Están. Bötyökfalubul.
BUGYIK.
… Tyhű… (Igen halkan.) Fene aki megeszi!
BUGYIKNÉ.
… Egyen meg! Az egyen meg téged!… Nekem hazudhatsz! Bánom én, hol háltál!… Hun a pénz?
BUGYIK.
(Csinált türelmetlenséggel.) Ugyan ne siess! Az ember ki se fujhatja magát, mikor hazagyün… Hun a piz!… Ez a feleség! (Julira bámul, aki krumplit hámoz, de nem igen fog a kése, minden szóra fülel.) Eh. Pénz… Két krajcárom volt, elástam. (Dalolászva, borosan, könnyelmüen.) Kiszáradt a torkom, felástam!
JULI.
(Tele hanggal dalolja rá.) Így jár aki mindig bort iszik. Mig a temetőbe nem viszik!
BUGYIK.
(Ráeszmél, hogy a lány orcátlan.) Kuss! Mit tátod itt a szádat! Kotródj innen! Mi közöd a családi dolgokhoz! Nem tartozik ez a cselédségre!
JULI.
(Felkapja a kosarat s kényesen riszálva magát, el.) Mán jány van a dologba! Mán jány! (El az udvarra.)
HATODIK JELENET.
(Bugyik, Bugyikné.)
BUGYIKNÉ.
No!
BUGYIK.
(Sugva.) Ötven pengő hibádzik!
BUGYIKNÉ.
(Orditva.) Jézus Mária, örökkévaló Atya uristen, ötven pengő! Láttak mán ilyent, ötven pengőt megzabálni egy éccaka!
BUGYIK.
(Sugva.) Nem zabáltam meg!
BUGYIKNÉ.
Hát! Tán elvesztetted! Csak nem vagy állat!
BUGYIK.
(Sugva.) Ellopták! (Hirtelen leűl a kisszékre, ahol Juli ült előbb a tüzhely előtt.)
BUGYIKNÉ.
(Összecsapja a kezét.) Még nagyobb marha vagy, mint gondoltam!… Ellopták! Ötven pengőt ellopatni! Ötven pengőt!
BUGYIK.
Hát… nem ötvenet loptak el… csak harmincötöt! Ötöt a rendőrnek attam, hogy fogja meg azt a cafrát! (Hirtelen kibuggyant a száján dühében.)
BUGYIKNÉ.
Mondtam, hogy jányozott! Áá, van nekem eszem! Tudok én mindent! Hát persze! Jány kell neki, jány a kutyának, jány! Jány kell neked, jány! Jány! Jány!
BUGYIK.
(Feláll.) Fogd be mán a szád! Az ember nem is beszélhet! Mit óbégatsz, még semmit se tudsz!
BUGYIKNÉ.
Azt tudom, hogy minden szóban hazudsz! Harmincöt, meg öt az negyven! Hát tiz pengő még hun van?
BUGYIK.
Tiz pengő… Azt bizony… Hát bizony… azt magam fizettem el…
BUGYIKNÉ.
Tiz pengő! egy éccakáért! Te disznó! Mikor itthon vagyok én ingyen!
BUGYIK.
(Csendesiti, szeliditi.) Minek az a féltékenység, na!…
BUGYIKNÉ.
Féltékenység!… Hideglelés!… Bánom is én, hálj ahol akarsz, de nem az én pénzemen!… Hát mi lesz mán, mikor refetálod mán el!
BUGYIK.
Hát… (Egyszerüen, természetesen, okosan.) Hát úgy vót a! hogy mikor délbe felvettem a takarékba a 800 koronát, hát elindultam, hogy az ötórásival hazagyüvök. Hanem akkor találkoztam Kovács Están bácsival, osztán bementünk egy pohár borra. Osztán az asszonyrul a tehén… Eccóval megbeszéltük, hogy megveszem a tehenét, ha te is úgy akarod.
BUGYIKNÉ.
Á, nem kell nekem. Jó tehenem van nekem!… Még a bornyát…
BUGYIK.
Phű! Kivált a bornyát dicsérte. A Kohn ur bikájátul lett előállitva, hát finom egy bornyu, aszongya! Hát osztán, az öreg elment, oszt én haza… De úgy tudd meg, hogy hozzá se nyultam a bankókhoz, csak abbul a negyven pizbül mulattam egísz nap, akit te attál, még a vasutra való hatos is megvót a zsebembe!
BUGYIKNÉ.
Jó van.
BUGYIK.