Part 12

Még a száján ki se mondta s meg volt téve. Az király mikor megébredett, hát lássa, hogy az asztalán vagyon a tál szőlő és a kupa bór. Ekkor megrettent a királyatyám, hogy »Már most nem tudom, hogy kivel beszélek.« Ekkor felséges királyatyám a tizenkét tudosát esszegyűjtötte és teszik a törvényt, hogy mit tudjanak csinálni. Tizenkét tudos aztat tanácskozta, hogy felséges királyatyám adja azt a próbát, hogy Disznóficzkó ajtajától fogvást, a királyatyám ajtójáig egy tiszta gyémántút legyen; annak az útszejje kétfelől meg legyen rakva külömbnél külömb gyümölcsfákkal, egy része virágozzék, más része érjen, a harmadik peniglen: az út közepén legyen egy tiszta gyémánt kút, a mellett a kút mellett egy aranyvállu és egy aranyvedör, a ki merje a vizet abba a válluba, hogy mikor királyatyám viszi a leányt Disznóficzkónak; tizenkét lovának, hogy legyen mit innya. Eltelik a nyócz óra, el a kilencz, el a tíz, mégse vitte felséges királyatyám a leányát!

»Nós nó n’anyámasszony, menjen fel a királyatyámhoz s mondja meg, hogy nekem ne figurázzon, hanem holnap nyócz órakor, ha a leányát nem takarítsa feleségnek, akkor higgyje meg a felséges királyatyám, hogy a fejével játszom.« Ekkor elment a vénasszony a királyhoz. Vénasszony nagy hathatósan köszöne:

»Adjon Isten szerencsés jó napot felséges királyatyám!« Fogadván felséges királyatyám, kérdé vala:

»Mi ujság öreg n’anyó?«

»Egyéb semmi, hanem Disznóficzkó azt izente, hogy holnap nyócz órakor a leányát takarítsa feleségnek.« Akkor mondá felséges királyatyám vénasszonynak:

»Menj haza, mond meg annak a Disznóficzkónak, hogy az ő ajtajától fogvást az én ajtómig egy tiszta gyémántút legyen; annak az útszéjje kétfelől meg legyen rakva külömbnél külömb gyümölcsfákkal; egy része virágozzék, más része érjen, a harmadik peniglen: az út közepén legyen egy tiszta gyémánt kút, a mellett a kút mellett egy aranyvállu és egy aranyvëdör, a ki merje az vizet abba az válluba, hogy mikor megyek s viszem a leányomat Disznóficzkónak, tizenkét lovamnak, hogy legyen mit innya.«

Elment haza a vénasszony s mondá, hogy a király azt izente vissza:

»Próba legyen, hogy a te ajtódtól fogvást a királyatyám ajtójáig egy tiszta gyémántút legyen, annak az útszejje két felől meg legyen rakva külömbnél külömb gyümölcsfákkal; egy része virágozzék, más része érjen, a harmadig peniglen: az út közepén legyen egy tiszta gyémánt kút, a mellett a kút mellett egy aranyvállu és egy aranyvëdör, a ki merje a vizet abba a válluba, hogy mikor a királyatyám jön s hozza neked a leányát, tizenkét lovának, hogy legyen mit innya.« »Kisebb gondja nagyobb legyen annál kedves öreganyámasszony.« Ekkor estét ére és kiméne az ajtója elejibe s belenyúlt a bal fülébe s elévett egy tolluszár sípot s belefuva. A mennyi széjedes világon, amennyi ördög volt, mind előtte van.

»Mit poroncsolsz kedves jó gazdánk?«

»Én egyebet nem poroncsolok, hanem az ajtómtól fogvást a királyatyám ajtójáig egy tiszta gyémántút legyen, annak az útszejje két felől meg legyen rakva külömbnél külömb gyümölcsfákkal; egy része virágozzék, más része érjen, a harmadik peniglen: az út közepén legyen egy tiszta gyémánt kút, a mellett a kút mellett egy aranyvállu és egy aranyvedör, a ki merje a vizet abba a válluba, hogy mikor jön az király s hozza a leányát, tizenkét lovának legyen mit innya.« Egyrészére még ki sem is mondta, már meg is vót téve. Megébred reggel felséges királyatyám, kitekinte az ablakon, hát lássa, hogy a tiszta gyémántút készen van. Ekkor az király az városban hirdette, hogy minden ember az kapujába egy vállu moslékot tegyen ki, mert a királykisasszony menyen férjhez Disznóficzkóhoz. Ekkor a király a leányát felülteté a hintóba. Ekkor megindulnak, hát lássák, hogy az út a vénasszonynak az kapujára menyen. S odaérkeztek. Ekkor a királykisasszony leszálla a hintóból. Eléállott a Disznóficzkó – mint ő, hogy kan is – s királykisasszonynak megfogta a szájával a köntösit és úgy indultak meg menyegzőre. Avval Disznóficzkó megfutamodott, az egyik váluból a másikba szökött s ott a moslékba mind bugyburékolt. Mikor az templomhoz érkeztek Disznóficzkó állott az királykisasszonyhoz. Bemenének a templomba s az oltárral szembe fordútak. Kérdezé vala a pap, hogy kihez legyen szerencsém esketni? Ekkor felelték, hogy királykisasszonyt Disznóficzkóval. Ekkor kérdezé a pap, hogy hát szereti-e? Felelte a királykisasszony:

»Hogyne szeretném, hogyha az Isten azt rendelte nekem.« Ekkor a pap megeskette. Már mostand elmentek haza a vénasszonyhoz. Estét érének, felelvén vala a vénasszony:

»Kedves menyemasszony szüvesen vetnék ágyat, úgy mint királykisasszonynak, de bizon nekem semmim sincs, hanem egy kis szalmát kérek és arra tessék lenyugonni.« Lehoz a vénasszony egy kis szalmát és a háznak egyik szegeletjébe letette. Ekkor gondolta vala az királykisasszony magába, hogy: Istenem én már nem bánom már, hogy férhez mentem, csak szeretném a kihez mentem, bár az hátam megé fekünne, ha mindes Disznóficzkó. Ezalatt az vénasszony elaluva. Ekkor Disznóficzkó gondolt egy tiszta gyémánt ágyat s gondolta, hogy a királykisasszonyról minden gyúnya lemenjen s le is ment s a királykisasszony is ledőlt. Ekkor Disznóficzkó kiállott a kemencze megül, keresztül bükött a fejin, lett belőle egy tiszta gyémánt királyúrfi s azt a varras bőrt akasztotta az ágy lábára. Ekkor felelvén Disznóficzkó:

»Ó szivemnek szerelme, szivemnek kegyese, már mostand engem szeress!« Mondá a királykisasszony:

»Szivemnek szerelme, szivemnek kegyese, a mit béfalok, jobb nem szeretem mint tégedet, a mennyire szeretlek.« Ekkor felelt Disznóficzkó:

»No szivem szerelme, egyre felkérlek, hogy énbennem három napig meg ne dicsekedjél, mert ha megdicsekedel nem leszünk egymásé.«

No hát ezen az écczaka együtt háltak s királykisasszony azonnal meg is terhesedett. Nodehát az királykisasszonynak úgy volt dolga, hogy talán az édesanyjának még a méhében sem volt külömben. Reggelre kerekedett s Disznóficzkó visszabükött a bőribe s bebutt a kemencze megé. Mikor a harmadik napjára kerekedett volna, akkor gondolta a királykisasszony, hogy felmenyen a királyatyához: »Hogy hal[21] lám mit mondanak a királyatyámék.« Ekkor felméne és köszöne az édesanyjának. Sirván kérdezé az édesanyja a leányától, hogy hogy vagyon dolga? Ekkor felelé királykisasszony:

»Kedves, édes anyámasszony, úgy vagyon dolgom, hogy talán az édesanyám méhében sem volt külömben.« Nagyon örvendeze az királyné, hogy a leánya szomoru szóval nem biztosítsa. Már mostand kérdezi a királyné:

»Mond meg nékem édes leányom, hogy a te urad valamifélekép változik-é?« Felelvén vala a leánya, hogy nem változik semmifélét. Ekkor megindula királykisasszony hogy menyen haza. A n’anyója egy kamarába főzte a pálinkát és meglátja a királykisasszonyt és kiáltja a n’anyója:

»Gyere bé kedves unokám!«

»Kedves n’anyó sietnék haza.«

»Hát gyere csak bé egy perczet.«

Beméne a királykisasszony. A vénasszony egybe egy pohár itallal megkenálá; annak az ereje a fejébe méne s egybe az esze megserényedett. Kérdé vala az öreg n’anyó királykisasszonytól, hogy:

»Kedves unokám, mond meg nekem, hogy hogy van dolgod s a te úrad valamifélekép változik-e?«

»Nem változik semmifélét.«

»Az nem lehet, mert tudnivaló, hogy az ilyen kell hogy változzék.« Ekkor felelte:

»Ó kedves n’anyó, mikor este van, akkor keresztülbükik a fején s tiszta gyémánt királyurfi lessz belőle.« Kérdé a vénasszony:

»Hát azt a varras bőrt, a ki rajta van, azt hova teszi?«

»Aztat teszi az ágy lábára.«

»No jól van kedves unokám.« Ekkor hazamene az királykisasszony. Ekkor a királykisasszonynak tiszta gyémántasztal magától meglett s tiszta gyémánt ital és étel magától meglett s mikor szükség vót, akkor ehetett és ihatott.

Harmadik estére kerekedtek. Ekkor Disznóficzkó keresztülbükött a fején s lefeküdtek. Ekkor ecczaka vénasszony elment oda s a kemenczét meghevitette s a királyúrfi úgy elaludt, hogy ő semmit se vett észre. A vénasszony bement a házba s azt a varras bőrt leakasztotta az ágy lábáról, a kemenczébe bevetette s elégette. Reggel a királyúrfi mikor megébredt, hát kapott a bőr után, de hát nincs ott. Ekkor felelt a királyúrfi a királykisasszonynak:

»Nos nó szivem szerelme szivemnek kegyese, megmondottam én neked, hogy énbennem három napig meg ne dicsekedjél, mert ha megdicsekedel nem leszünk egymásé, de mégis megdicsekedtél, most gyere velem, épen az áldott nap jő fel az égre.«

És kimenének az ajtó elejébe és a nappal szembe fordultak. S a felesége derekát kétszer megölelte s szökött két vasabroncs reá. Ekkor mondá a királyúrfi:

»Nos szivem szerelme, szivemnek kegyese, addig róla meg ne szabadulj, valameddig én a te derekadat meg nem ölelem. Tudja az Isten mikor lessz ez!«

Már mostand a királyúrfi keresztülbükött a fején s lett belőle egy fehér vadgalamb és felrepült az ajerbe. Már mostand királykisasszony megbúsulta magát és felment a királyatyámhoz, úgy mondván vala a királyatyámnak, hogy csináltasson neki egy pár vasbocskort s egy mankós páczát. Elindula hétfő nap a királykisasszony s elérkezett Szent-Hétfőhöz. Áldott Szent-Hétfő kérdezé:

»Királykisasszony hova utazik?«

Igy mondá vala a királykisasszony, hogy elindult Disznóficzkó felkeresésére. »Áldott szentatyám, ha tudna engemet utasitani.« Ekkor Szent-Hétfő mondá vala, hogy mindjárt utasitlak. Ekkor Szent-Hétfő kiment az ajtó elejébe s trombitába belefútt s a széjedes világon a mennyi ördög, pokol-sánta, elejébe került. Kérdezé Szent-Hétfő, »Disznóficzkónak hírit hallottátok-e?« Ekkor felelték az ördögök:

»Se nem hallottuk se nem láttuk.« Ekkor Szent-Hétfő bement és mondotta, hogy nem tudnak semmire sem utasitani; hanem menjen Szent-Keddhez, az hogyha nem tud valamire utasitani. Ekkor megindul királykisasszony, elérkezett Szent-Keddhez.

»Adjon Isten szerencsés jó napot, áldott Szent-Kedd atyám.«

Kérdezé vala Szent-Kedd, hogy miféle ujságba jár? Ekkor felelé vala királykisasszony, hogy Disznóficzkó felkeresésére indult. »Áldott Szent-Kedd atyám, ha tudna valamire utasitani?« Ekkor mondotta Szent-Kedd hogy: »Mindjárt valamiről tudósitalak.«

Ekkor kiment az ajtó elejibe s egy sípba belefútt s széjedes világon a mennyi ördög, pokol-sánta, mind előtte vót. Kérdezé hogy: »Disznóficzkó hírit hallottátok e?«

»Se nem hallottuk se nem láttuk.«

És monda királykisasszonynak, hogy se nem látták se nem hallották. És mondotta Szent-Kedd: »No te királykisasszony menj el Szerdához, áldott Szereda, hogyha valamire utasit!« Ekkor megindul királykisasszony, elérkezett Szent-Szeredához:

»Adjon Isten szerencsés jó napot áldott Szent-Szerda atyám.«

Kérdezé vala Szent-Szereda, hogy miféle ujságba jár? Ekkor felelé vala királykisasszony, hogy Disznóficzkó felkeresésére indult.

»Áldott Szent-Szereda, ha tudna valamire utasitani.« Ekkor mondotta Szent-Szereda, hogy:

»Mindjárt valamiről tudósitalak.« Ekkor kiment az ajtó elejébe, elévett egy ostort, egyet csattintott a széjedes világon a mennyi ördög, pokol-sánta, mind előtte vót. Kérdezé, hogy »Disznóficzkó hírit hallottátok e?«

»Se nem hallottuk se nem láttuk.« És elment Szent-Szereda és monda királykisasszonynak, hogy se nem látták se nem hallották, nem tudtak semmire sem utasitani, hanem menj el Szent-Csütörtökhöz, az hogyha nem tud valamire utasitani. Ekkor megindult királykisasszony, elérkezett Szent-Csütörtökhöz:

»Adjon Isten szerencsés jó napot, áldott Szent-Csütörtök atyám.«

Kérdezé vala Szent-Csütörtök, hogy miféle ujságba jár? Ekkor felelé vala királykisasszony, hogy Disznóficzkó felkeresésére indult.

»Áldott Szent-Csütörtök atyám, ha tudna valamire utasitani.« Ekkor mondotta Szent-Csütörtök hogy:

»Mindjárt valamiről tudositalak.« Ekkor kiment az ajtó elejébe, elévett egy ostort s egyet csattintott s a széjedes világon a mennyi ördög, pokol-sánta, mind előtte vólt. Kérdezé hogy: Disznóficzkó hirét hallottátok-e?

»Se nem hallottuk, se nem láttuk.«

És beméne Szent-Csötörök és mondá királykisasszonynak, hogy se nem látták se nem hallották. És mondotta Szent-Csötörtök: »No te királykisasszony, menj Szent-Pentekhez, hogyha az valamire utasit!« Ekkor megindult királykisasszony, elérkezett Szent-Péntekhez:

»Adjon Isten szerencsés jó napot, áldott Szent-Pentek atyám!«

Kérdezé vala Szent-Pentek, hogy miféle ujságba jár? Ekkor felelé vala királykisasszony, hogy: »Nem vagyok semmiféle rossz járos-béli, de Disznóficzkó felkeresésére indultam.

Áldott Szent-Pentek atyám, ha tudna valamire utasitani?« Ekkor mondotta Szent-Pentek hogy:

»Mindjárt valamiről tudositalak.« Ekkor Szent-Pentek kiment s egy vasabroncsot bevitt s a királykisasszony fejére tette. Ekkor elévett egy ostort s olyat csattintott egyet, hogy tizenhét országon, tizenhét világon keresztül hallott s a széjedes világon a mennyi ördög, pokol-sánta, mind előtte vót. Kérdezé, hogy: »Disznóficzkó hirét hallottátok e?«

»Se nem hallottuk se nem láttuk.«

És beméne Szent-Pentek és mondá királykisasszonynak, hogy se nem látták se nem hallották. És mondotta Szent-Pentek: »No te királykisasszony, menj el Szent-Szombathoz, hogyha ő valamire utasit.« Ekkor megindult királykisasszony, elérkezett Szent-Szombathoz.

»Adjon Isten szerencsés jó napot áldott Szent-Szombat atyám.«

Kérdezé vala Szent-Szombat, hogy: »Miféle járásbéli vagy.« Ekkor felelé vala királykisasszony, hogy: »Nem vagyok semmiféle rossz járásbéli, de Disznóficzkó felkeresésére indultam, áldott Szent-Szombat atyám, ha tudna valamire utasitani.«

Ekkor mondotta Szent-Szombat:

»Mindjárt valamiről tudositalak.« Ekkor Szent-Szombat kiméne az ajtó elejébe s elévett egy tolluszár sípot s úgy belefútt, hogy tizenhét országon, tizenhét világon keresztül hallott s a széjedes világon a mennyi ördög, pokol-sánta, mind előtte vót. Kérdezi Szent-Szombat, hogy: »Disznóficzkó hirét hallottátok e?«

»Se nem hallottuk se nem láttuk.«

És bémene Szent-Szombat és monda királykisasszonynak, hogy se nem látták se nem hallották. És mondotta Szent-Szombat: »No te királykisasszony, menj el Szent-Vasárnaphoz, áldott Szent-Vasárnap, hogyha valamire utasit, mert azután nincs már suvá,[22] hogy menj.« Ekkor megindult királykisasszony, elérkezett Szent-Vasárnaphoz:

»Adjon Isten szerencsés jó napot áldott Szent-Vasárnap atyám.«

Kérdezé vala Szent-Vasárnap hogy: »Miféle járásbeli vagy?« Ekkor felelé vala királykisasszony:

»Nem vagyok semmiféle rossz járásbéli, de Disznóficzkó felkeresésére indultam, áldott Szent-Vasárnap atyám, ha tudna valamire utasitani.« Ekkor mondotta Szent-Vasárnap:

»Mindjárt valamiről tudósitalak« Ekkor Szent-Vasárnap hét vasabroncsot ütött a királykisasszony fejére, hogy a nagy csattanástól szinte elhasadt a feje és kiméne az ajtó elejébe s elévett egy ostort s olyant csattintott, hogy hetedhét országra elhallszott s a mennyi ördög, pokol-sánta, mind előtte vót. Ekkor Szent-Vasárnap az ördögöket kezdte megolvasni s kérdé:

»Hát egyik ördög hól vagyon?«

»Hátra vagyon maradva« – azt mondják.

Elérkezett ez is és kérdé Szent-Vasárnap:

»Láttad e Disznóficzkót?«

»Nemcsak hogy láttam és hallottam, de bajom volt vele, mert ő lőtte le a féllábamat.«

»Nos röktönd a királykisasszonyt vedd a hátadra és vigyed oda, a hol Disznóficzkó vagyon.«

»Ó áldott Szent-Vasárnap ő is másodmagával van[23] én is másodmagammal vagyok, négy testet, hogy viszek én oda?«

»Nó csend! több beszélgetés ne legyen, hanem röktönd kapod és vigyed?«

Ekkor felvette a hátára és megindult. Elérkezett az ég rámájához és kiérkezett egy dombra.

»No« – azt mondja – »szállj le hátamról.«

»Látod e abba a gödörbe azt a tiszta gyémánt palotát?«

»Látom.«

»Menj le oda, épen most Disznóficzkó az ágyában aluszik.«

Megindul a királykisasszony, egyenesen megyen hozzá. Mikor belépett lássa, hogy egy aranybölcsőbe, egy aranylánczczal Disznóficzkó fel vagyon kötve a padlóra s ottand aluszik Disznóficzkó egyedül. És elment oda s szépen megölelte Disznóficzkó urát és megcsókolta. A mint megcsókalta Disznóficzkót, forró könnye Disznóficzkó arczára csepegett. Ebbe megébredett Disznóficzkó a mély álomból s meglátta a szép szeretejét, hogy ottand vagyon. Akkor monda:

»Szivemnek szerelme, szivemnek kegyese, most mondom, hogy nagyon szeretsz engem, mert felkerestél.« Ekkor megölelte két részben a derekát s a hét vasabroncs lepattogott a derekáról. Abba a helybe szült egy aranyhaju gyermeket. Ekkor ők hárman keresztül büköltek a fejükön s lett belőlük három fehér vadgalamb és felrepültek az ájerbe és belőlük lett az fiascsillag, a ki mai napig is az ég rámáján látszodik. A ki nem hiszi ezt a mesét, tessék este kimenni az ajtó elejébe, tessék feltekinteni az ég rámájára, ottand meglássa az fiascsillagot.

(_Szováta_.)

4. Hamujutka Jancsi.

Hát bizony vót, ha vót, hetedhétországon túl es vót. A hól a tetüt, bolhát száz mázsa vassal patkolják, hogy a súlyba bele ne üsse a lábát. Nincs hazugság nélkül, de ha ma nem vót, lehet holnap, egy szemhunyoritás és megtörténhetik: Egyszer vót egy király. Ennek a királynak vót három szép fia. Az a király feleségével együtt elhott, de halála előtt megporoncsolta a királyfiuknak, hogy vegyék el a Kutyafejü király három leányát. Dehát egyik királyfit úgy hitták, hogy Hamujutka Jancsi. Ez örökkétig az gócz alatt üldegélt és a hamuban játszott, az két nagyobbik bátyja fojtatta az gazdaságot. Egy este mondja az nagyobbik királyfi:

»Bujj ki te Hamujutka Jancsi az gócz alól, örökkétig az hammot ne őröld, hanem csinálj tüzet.«

Felelte reá Hamujutka Jancsi:

»Énreám hiába haragusztok, mert énnálam nélkül a mire vágyakosztok, aztat el nem tudjátok hozni.«

Akkor a két bátyja megharagudt, két fát kapott elé s úgy eltángálták, hogy a bőre mind felsírült. Hamujutka Jancsi akkor, mikor a két bátyja elaludt volna, kiment az istállóba s a háromlábu kabalát megnyergelte. Avval reálült s egyenesen felugrott az ájerbe; onnet a ló hanyatt visszaereszkedett. Szintég mikor a fődre érkezett vóna, akkor a ló talpra állott. Felelte az ló:

»Kedves jó gazdám, mi volna a kivánságod?«

»Nekem más egyéb kivánságom nincs csak a kutyafejü királyhoz akarok menni.«

Avval a ló egyet nyeritett, egyet toppintott, hogy tizenhét országon, tizenhét világon annak csengése keresztülhallott. Akkor egyet ugrott s a Kutyafejü király kapujában megállott. Hamujutka Jancsi bement a Kutyafejü király kastélyába s ottand lássa, hogy egy szobába ég négy szál gyertya s lássa, hogy a nagyobbik királykisasszony ottand alszik egy aranybölcsőbe aranylánczczal felkötve a padlóba. Onnét ment a második szobába. Ottand lássa, hogy a középső királyleány asztalán ég öt szál gyertya s a királykisasszony ottand aludt egy aranybölcsőbe lánczczal felkötve a padlóba. Onnét ment a harmadik szobába, hát lássa, hogy az asztalon ég hat szál gyertya s ottand aluszik a kisebbik Királykisasszony aranybölcsőbe, aranylánczczal felkötve a padlóba és a nap vót a mejjin és a hód vót a homlokán a jobb csicse alatt pedig ki vót nőve nyócz arany hajszál. Ekkor gondolta magában Hamujutka Jancsi királyfi:

»No most mind a három királykisasszony jöjjön utánam.« Felvette őket a kabalára, egyet nyeritett egyet toppantott, egyet ugrott a kabala s ottan vót a hazájába. Mikor belépett az udvarba, a három királykisasszonyt tette a szobába s bement s kőtögette a két bátyját:

»Keljetek fel, mert elhoztam, a mit kivántatok, elhoztam a szeretőtöket.« A két bátyja nagyon fellázadott, hogy az bolond öcscsük nem hogy nekiek nyúgtot s mondtak Hamujutka Jancsinak:

»Eredj az anyádba, mert neked könnyü, hogy egész nap a hamuban játszadozol, de mi napestig furt dolgozunk s el vagyunk bággyadva.« Ekkor felelé Hamujutka Jancsi:

»Csak ájjatok talpra, mert a kiért fájt a szüvetek, azt én elhoztam.« Mondja a nagyobbik bátya a középsőnek:

»Állj fel öcsém, nézzük meg, hogy elhozta-e a szeretőnket, mert ha nem hozta el, akkor röktönd megöjjük, hogy énvellünk többe ne csúfolodjék.«

Ekkor mennek a nagyobbik királykisasszony ajtajára s hát lássa az ő bátyja, hogy ottand vagyon az ő szeretője. Kérdezi Hamujutka Jancsi:

»No bátyám meg vagy-e elégedve?«

Meg biz a kedves öcsém, most már nem mondhatsz ojjat, hogy én azt megszegjem, mert elhoztad azt, a kiért én annyit küzdöttem. Mondja Hamujutka Jancsi a középső testvérinek:

»Gyere lelkem középső bátyám nézd meg te is a tiedet.«

Megnyissák az ajtót, hát lássa középső királyfi a szeretőjét, hogy alszik. Örömében ëssze vissza csókolta. Ekkor mondja ujból Hamujutka Jancsi:

»No most kedves, bátyáim, jertek nézzétek meg az enyémet is.«

És mennek a küsebbik királykisasszony ajtójára. Mikor megnyissák az ajtót, hát lássa a két nagyobbik bátyja, hogy ojjan szép gyönyörü fehérnép, a mijet szejjedes világon nem hogy látást láttak volna, de még hirül sem is hallották.

Mikor másnap reggelre kerekedtek, megébred a Kutyafejü király, hát lássa, hogy az ő három leánya nincs otthon. Ekkor mondja:

»Nos nó, te Hamujutka Jancsi, tudtam jól, mikor akkora vótál mint egy czire foghagyma, az anyád méhiben, hogy együtt vitánk lészen.« Ekkor a Kutyafejü király feltüzült s röktönd a katonaságát ësszeszedte s megindult, hogy Hamujutka Jancsit elpusztitsa. Nodehát Hamujutka Jancsi a két bátyát kiállitotta az udvarra.

»Nos no, te nagyobbik bátyám, magad az nőddel állj az első kapuba, mert mostand a mü apósunk jő egész tábor ellenséggel, hogy minköt röktönd elpusztitson, – dehát ne féjj semmit, hanem ahogy érkezik elődbe, ojjan prézentirt vágj, hogy kardod elszakadjon. Magad középső bátya, te állsz a középső kapuba. Az nagyobbik bátyám vág prézentirt, vagy sem, hanem te magad ojjant vágj, hogy a kardod hat darabba szakadjon.« Nodehát érkezik a Kutyafejü király, de meghadta a legénységinek, hogy nem szabad senkihez sem bátorkodni, a mig ő nem mondja. Felállitsa a katonaságot s kihuzott karddal tüzesen ment, hogy ő az vejit elpusztitsa. Amint odaérkezett volna, a nagyobbik veje ojjan prézentirt vágott, hogy a kardja két darabba szakadt. Akkor felelte j’az királyúrfi a Kutyafejü királynak:

»Hó, hó, felséges királyatyám, szünjél a buzgóságoddal, mert mi fogantoztunk, hogy mi felséges királyatyámhoz állunk, hogy segitségére lehessünk, csak a Hamujutka Jancsit tudja meggyőzni.«

Mikor elmentek a középső kapuhoz, a középső királyfi ojjan prézentirt vágott, hogy a kardja hat darabba szakadt. Mondja középső királyfi:

»Nos, no felséges királyatyám, szüntesd buzgóságodat, mert mi arra fogantoztunk, hogy segitségedre legyünk, csak Hamujutka Jancsit tudjad meggyőzni.«

Most mentek a Hamujutka Jancsihoz a harmadik kapuhoz. Itten Hamujutka Jancsi ojjan prézentirt vágott, hogy kardja tizenhatba hasadt s úgy hányta a szikrákat, hogy Kutyafejü király fogta a szemit, hogy ki ne szökjék.

»Nos nó, – mondja a Kutyafejü király, – szünjék a buzgóságod, mert mikor még anyádban oly kicsi vótál, mint egy csire foghagyma tizenhatezer darabba vágva, tudtam, hogy vitánk lessz egymással.« Ekkor felele Hamujutka Jancsi:

»Mi összefogantoztunk, hogy felséges királyatyámnak segitségére legyünk.« A Kutyafejü király ijjen szóval megnyugudt s lakodalmat hirdettek. Tizenhét világon, tizenkét országon át czirkulártassák, hogy grófok, herczegek, princzegek, válogatott czigánylegények jöjjenek. Pap, hóhér érkezik. Pap eskette, hóhér seprüzte. Már most fój a nagy lakodalom.

Hogy eltőtt a lakodalom, Hamujutka Jancsi az udvarra csináltatott egy vas filigóriát a feleséginek és odamentek lakni. Egyszer csak az veres király czirkulártassa, tizenhét országon, tizenhét világon keresztül, hogy az a ki az ő irásának másolatját tudja, az minden napra kap másfél véka aranyat. Így mondá Hamujutka Jancsi:

»Nos nó, szivemnek szerelme, szememnek kegyesse, nagyon szeretném elmenni ahhoz a veres királyhoz irnoknak, hogy egy kevés pénzt szerezhetnék onnét.« Felelt a felesége:

»Ó szivemnek szerelme, szememnek kegyesse, azt én ugyan nem bánom, hanem csak hogy hát szégyen az a mi fejünknek, hogy egy király, menjen irnoknak.« Mégis azt mondja Hamujutka Jancsi:

»Ó szivemnek szerelme, szememnek kegyese, az igaz, hogy van nekünk mind pénzünk, mind vagyonunk, de mégis szeretném, ha több lenne.« Felelt a felesége:

»No, ha ojjan nagy kedved van, én nem bánom, ha elméssz.«

Akkor nekiállott Hamujutka Jancsi s kivitt az udvarra két kis széket s egymásmellé tette: