Part 3

Bodok felett vagyon egy kis sürü berek, Szegény Dancsuj Dávid a között kesereg, Nem jó Dávid, nem jó, sirni, keseregni, Ha meglát valaki, hova tudsz ellenni?… Az a fekete föld ketté hasadhatna, Szegény Dancsuj Dávid belé ború’hatna. De a fekete föld ketté nem hasadhat, Szegény Dancsuj Dávid belé sem ború’hat. »Adjon Isten annak ezernyi ezer jót, Ki az én bölcsőmet megrenditette vót. Köszönöm apámnak s az édes anyámnak, Mert jó fiat nevelt bolygó katonának, Az ország rabjának. Mennyi égen csillag, iró deák vóna, Mennyi réten fűszál, mind pennaszár vóna, Mennyi erdő-lapi, mind papiros vóna, Veres tenger hobja mind tentalé vóna: Az én sok bánatim még se’ férne réa, Még se’ férne réa.«

21. GYÖRBIRÓ ÁRON.

Jaj de szépen harangoznak Az úzoni torony alatt! Szegény Györbiró Áronnak, Szegény Györbiró Áronnak. Áron, Áron, mit gondolál, Mikor a vizre indulál? Én egyebet nem gondoltam: Négy kerekemet megmostam. Jó barátim! kik valátok, Kik a viz szélin állátok, Kezem nyujtám, nem szánátok, Életem végét várátok. A gát alól kifogának, Lepedőbe takarának, A nagy úton felvivének, Györbiróni bétevének. Édes anyám! nyisd kapudot, Halva hozzák szép fiadot. Készitsd fel a nyujtó padot, Öltöztesd fel szép fiadot. Engem anyám ne sirasson, Értem könnyet ne hullasson! Sirasson meg az én mátkám, Az én Pünkösti Márikám!.

22. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

Biró Áron, mit gondolál, Mikor a vizre indulál? Én egyebet nem gondolék, – Szerencsétlen úton járék, Ötön-haton ott valának, Mégis rajtam nem kapának. Vas kankókkal kihuzának, A nagy úton felhozának. Édes anyám, nyisd kapudot, Halva hozzák szép fiadot, Készits elé nyujtó padot, Öltöztesd fel szép fiadot. Édes anyám, ne sirasson, Értem könnyet ne hullasson! Sirasson meg az én mátkám, Az én Pünkösti Márikám.

* *

Jaj de szépen harangoznak! Az úzoni torony alatt. Azért huzzák olyan szépen, Hogy a világ keseregjen!

23. A MEGCSALT LEÁNY.

»Bolyong az én elmém a szerelöm miatt, Mint kis marti fecske kereng az ég alatt. Boldog az ifiu világon éltibe’, Kinek szüve nyugszik hótig szerelömbe’. Az enyim is nyugudt annak idejibe’, De most nem nyughatik, mert nincs módja benne.«

»Ugyan édes rózsám mi bajod érközött? Talán vig vacsorád nem igen jól esött? Nesze ez a kulacs, igyál egy keveset, Talán helyre hozza szomorodott szüved.«

»Nem kell a kulacsod, igyál csak te magad, Ha te nem sajnáltál, úgy megvetted magad.«

»Sajnáltalak rózsám, mig megcsalhattalak, De már a jó Isten viselje gondodat.«

»Tekénts az egekre s err’ a küsdedkére, A kit most nevelek árva kebelembe.«

»Tekéntöttem rózsám, mig megcsalhattalak, Tekéntsen a halál, a hol elől talál.«

24. SZEREDAI FALU VÉGEN.

Szeredai falu végen Buzog a vér az utszélen. Ha kérdik, hogy micsoda vér? Mondjad lelkem: ártatlan vér.

Felsütött a nap a sikra, Kurom Zsigáné, járj sirva. Mert a fiad meg van halva, Most teszik a nyujtó padra.

Kurom Zsiga, nyitsd kapudot, Halva hozzák szép fiadot. Keress neki nyujtó padot, Nyujtóztasd ki a fiadot.

Kurom Zsigáné, járj sirva, Mert a fiad meg van halva, Nem tapodja küszöbödöt, Nem foglalja tüzhelyedöt.

25. SZAKÁCS GYURI.

Szakács Gyuri mit gondoltál, Mikor úsztatni indultál? »Én egyebet nem gondoltam, Szerencsétlen útra juttam, Olt vizébe belefultam.« »Onnét engem kifogának, Egy szekérre föltevének, Haza felé inditának.«

Nyisd ki Bartha a kapudat, Halva hozzák kocsisodat. Nem eszi meg vacsorádat, Aprón vágott káposztádat, Nem vakarja a lovadot, Sárga szőrü paripádat.

26. ÁRVA GILICZÉRŐL.

Oh! mint búsul kis gilicze, A ki társát elvesztette; Társát egy vad elkergette, Talán eddig meg is ölte. Én elmegyek arra helyre, Hol kiomlott piros vére, Hol szakgatták szálkás húsát, Ott rakatok egy kápolnát; A csontjából kirakatom, A vérivel föliratom: Hogy vagyon az árva dolga, Ki hazáját rég elhagyta! Én egy igaz árva voltam, Ki hazámat rég elhagytam, Viz mentére elindultam Ha megtalálnám a társam. A királyné ablakában Egy kis arany galiczkában Megtaláltam; de rabságban, Igy énekel bánatában: »Hej gilicze, kis gilicze, Mért jöttél te ilyen mesze! Menj vissza te arra helyre, Honnét jöttél ilyen meszsze!« S visszafordult arra helyre, Honnét jött ilyen messzire, Fejét földre csüggesztette, Szárnyát széjjel terjesztette, Magát holttá eresztette: Hogy a társát elvesztette.

27. Töredékek.

I. A MADÉFALI VESZEDELEMRŐL.

De hol kerekedék siralom pataka? Talán kerekedék a kis Fel-Csik felől, A kis Fel-Csik felől, Madéfalva felől. Hol vagytok poéták, talán mind alusztok! Fel-Csik nagy bánatját, hogy le nem irjátok, Fel-Csik nagy bánatját, Háromszéknek gyászát, Megemlegethetjük Sivkovics járását: Sok szép virágszálát, mert mind levágatá, Kit tüzbe, kit vizbe halomba rakatá, Ki apját siratja, ki anyját jajgatja, Ki szép hites társát jajszóval óhajtja: Sürü könynyeitől patakocskák folynak, De jaj, még azok is mind vértől áradnak, Mind vértől áradnak, emberfejet hajtnak.

28.

II. KICSI NEMES LEGÉNY.

Nagy Törökországban[4] kicsi nemes legény Ártatlan s ok nélkül raboskodik szegény! Szóval azt kiáltja: »Anyám, édes anyám, Három kővárad van, válts meg az egyikkel!« »Nem váltlak, nem váltlak, lelkem kedves fiam, Mert fiú helyébe fiat ád az Isten, De kőváram helyett nem ad mást az Isten!«

»Nem bánom, nem bánom, lelkem édes anyám! Mert koporsóm leszen tengernek két martja, Szemfödelem leszen tenger sürü habja, Harangszóm is leszen tengernek zugása. Eltemetnek engem tengerbe’ a halak, Megsiratnak engem az égi madarak, Az égi madarak s az erdei vadak.«

BENEDEK ELEK ÉS SEBESI JÓB GYÜJTÉSE.

29. A FOGOLY KATONA.

Leszállott a páva Tengernek partjára, Tengernek partjáról Nagy török császárnak Dali udvarába. Onnét szálla páva – Kényes pávamadár Tömlecz ablakára: Ottan fúdogálá Szomoru énekit Szomoru fogságban – Egy székely katona: »Hej páva, hej páva! Császárné pávája!… Ha én páva volnék, Jó regvel felkelnék, Folyóvizre mennék, Folyóvizet innám, Szárnyim csattogtatnám, Tollamat hullatnám. Fényes tollaimat Szép leány fölszedné, Az ő édesinek Kalapjába tenné, Bokrétába kötné.« Hát ott üldögéle Czifra ablakába’ Császár szép leánya, Gyönge violája. Ahajt meghallotta Szomoru énekit Székely katonának. »Nyits ajtót, nyits ajtót, Fegyveres istrázsa! Császár szép leánya, Gyönge violája, Tőled azt kivánja. – Ki vagy te, ki vagy te, Énekes katona?« »Nem látod: rab vagyok, Térgyig vasba’ vagyok. Székely fiu voltam, Bátor fiu voltam; Most semmi sem vagyok S mégis a strázsának Számolni kell rólam.« »Velem jössz te mostan Énekes katona!« »Hova menjek én el, Császár szép leánya?« »Czifra palotámba, Éjjeli szállásra.« »Nem látod: rab vagyok? Térgyig vasba’vagyok.« Ottan levéteté Nehéz vasat róla Fegyveres strázsával; Ottan átölelé Szegény székely legént Két gyenge karjával. Onnét elvezeté Czifra palotába, Ottan lefekteté Puha selyem-ágyba. »Enyém vagy te mostan Szép fogoly katona!« »Van nekem szeretőm, Császár szép leánya!« Ajtón hallgatózék A nagy török császár. »Nyits ajtót egyszerre, Beste-lélek lánya!« Jaj, nem nyitá ajtót, Berugá a császár, A nagy török császár. Székely katonának Ott fejét elvette, Testét a tengerbe Belé is vetette. »Hát te beste-lélek! Három halál közűl Melyiket választod? Vizbe vettesselek? Megégettesselek? Vagy halálig tartó Tömleczre vesselek?«

Jaj hiába kéri Császár szép leánya, – Gyönge violája – A nagy török császárt. Vizbe nem vetteté, Tüzbe nem vetteté, Záratá toronyba, Szomoru fogságba.

Onnét siratozá Szép fogoly katonát, Onnét fúdogálá Szomoru énekit Székely katonának.

Szomoru énektől Éjjel sem alhaték, Nappal sem nyughaték A nagy török császár. »Hozzátok elémbe, Beste-lélek lányát!« Eleibe vitték. »Hát te mit énekelsz, Beste-lélek lánya!? Éjjel nem alhatom, Nappal nem nyughatom.« »Szomoru énekit Székely katonának.« »Egyszerre vigyétek A tüzbe vessétek!« Egyszeribe vitték, A tüzbe vetették. Tüz meg nem égette Császár szép leányát, Gyönge violáját. »Egyszerre vigyétek, Tengerbe vessétek Beste-lélek lányát! Székely katonához!« Egyszeribe vitték, Tengerbe vetették. Tenger béfogadta, Szépen eltakarta, Székely katonával Egy helyre habarta Császár szép leányát, Gyönge violáját!

(Csíkszék: Csík-Szent-Simon.)

30. BIRÓ MÁTÉ.

Ne menj el, ne menj el, Hires Biró Máté! Maradj a Rikába’, Ne menj a városba, Király városába Királylány rabolni. Király szép leánya Hej, nem neked való! Selyem a ruhája, Halovány orczája; Liliom dereka Nem erdőre való! »Féket a fejébe, Gyémántköves féket Legjobbik lovamnak! Még ma el kell hoznom Király szép leányát, Gyönge Ilonáját.«

Ne menj el, ne menj el, Hires Biró Máté! Menj legalább este, Ne menj fényes reggel. Otthon van a király Fényes nagy sereggel. »Nyerget a lovamra, Legjobbik lovamra, Szép aranyos nyerget! Az a fényes sereg Nem jár a nyomába Király leányának, Gyönge Ilonának.«

Jaj, hiába kéri Tizenkét legénye Hires Biró Mátét, Rablók kapitányát. Sárga paripáján Aj csak elvágtata Király városába, Királylány rabolni.

* *

Ihol jő, ihol jő, Szép király kisasszony, Szép selyem-ruhába. Kinek minden szála Meg van aranyozva, Kinek hosszuságát Három leány hozza.

Fordulj meg, fordulj meg, Hires Biró Máté! Nem lesz ma jó dolgod: Sárga lovad horkol. »Csak tüszköl a portól.« Fordulj meg, fordulj meg, Hires Biró Máté! Lovad ágaskodik: Bizony rosszat érez. »Éles zabbal jól tartották, Sátés fűvel megvakarták, Azért ágaskodik, Azért bokrosodik.«

Jaj, nem fordul vissza Hires Biró Máté. Vágtat egyenesen Király lány elébe, Templom ajtajához. Szép gyengén fölkapá Király szép leányát, Gyönge Ilonáját Aranyos nyergébe, S elvágtata véle Rablók tanyájára, Rika erdejébe.

* *

»Jó napot, jó napot, Tizenkét szép legén!« Neked is jó napot, Hires Biró Máté! »Hamar megjártam-e, Tizenkét szép legén?« Jó hamar megjárád, Hires Biró Máté! Ott szépen levevé Aranyos nyergéből Király szép leányát Szőke Ilonáját. Szépen lefekteté Puha moha-ágyra, Ottan megölelé, Ottan megcsókolá, Két erős karjával Gyengén átkarolá Király szép leányát, Gyönge Ilonáját Hires Biró Máté, Rablók kapitánya.

Nézz ki csak az utra, Hires Biró Máté! »Mért néznék, mért néznék, Tizenkét szép legén?« Nem mondók-e neked, Hires Biró Máté! Király szép leánya, Hej, nem neked való. Selyem a ruhája, Halovány orczája; Liliom dereka Nem erdőre való! »Mit beszélsz, mit beszélsz, Tizenkét szép legén?« Kelj fel az ágyadból Hires Biró Máté! Ahajt jő a király Fényes nagy sereggel. Hires Biró Máté Felszökék az ágyból, Puha moha-ágyból. Keresi a kardját, Aj de nem találja; Keresi a lovát, Aj! azt sem találja. »Csak ti ne hagyjatok, Tizenkét szép legén!« Aj! az is elfút a Tizenkét szép legén.

*

Add meg magad egybe, Hires Biró Máté, Rablók kapitánya!

* *

Jaj mért nem hallgaték Legényim szavára! Mért nem fordulék meg, Mikor lovam horkolt, Mikor ágaskodék, Mikor bokrosodék Sárig szin paripám!

Szépen közbe vették Király katonái, Ott összekötözték, Nehéz vasba verték, Király városába’ Mély tömlöczbe vették. Onnét fúdogálá Estétől reggelig Hires Biró Máté Szomoru énekét:

»Ne menj el, ne menj el, Hires Biró Máté! Maradj a Rikába, Ne menj a városba, Király városába Király lány rabolni. Király szép leánya Hej, nem neked való! Selyem a ruhája, Halovány orczája; Liliom dereka Nem erdőre való!« Ablak alá méne Király szép leánya, Gyönge Ilonája. Onnét meghallgatá Szomoru énekét Rabló kapitánynak. Onnét haza méne Király szép leánya. Sirva feküvék le Szép selyem ágyába, Zöld selyem vánkosát Könnyével öntözé Hires Biró Mátét El nem feledheté Király szép leánya, Gyönge Ilonája.

(Udvarhelyszék: Kobátfalva.)

31. UGRON JÁNOS.

Hova nyargalsz nyakra-főre Kevély Ugron János? »Megyek a városba, Szitás Kereszturba, Torma Panna leányasszony Látogatására.« Ne menj oda, ne menj Kevély Ugron János! Annak a leánynak Nagy hibái vannak, Nagy hibája három. »Nem bánom, nem bánom, Hogyha harminczhárom Hibája vagyon is.« Legelső hibája: Hogy sánta a leány!

»Nem bánom, nem bánom, Tőlem lehet sánta. Csináltatok neki Magassarkú csizmát, Hosszu selyem szoknyát; Egyik kipótolja, Másik eltakarja Lába sántaságát.«

Másik nagy hibája: Haragos a leány. Mindörökké dúl-fúl. Neveletlen két árvádat, Hogyha egyszer megharagszik Kiűzi a házból. »Nem bánom, ha haragos is, Én nem félek tőle, S neveletlen gyermekeim Kiállnak előle.«

Harmadik hibája: Hogy boros a leány. Hajnalban megkezdi, Vacsorakor végzi, Boros feje borosságát, Fazék, tányér érzi. »Nem bánom, nem bánom, Teli van a pincze, Ha megtelik a kontyalja: Akár ki is öntse.« S elment Ugron János El a szép leányhoz.

Hová nyargalsz nyakrafőre Kevély Ugron János? »Nem vagyok már többet Kevély Ugron János! Sánta feleségem Kiűzött a házból. Megyek már világgá: Neveletlen gyermekeim Ha föl nem fogadnak!«

(Udvarhelyszék: Rugonfalva.)

32. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

Ne sarkantyuzd Ugron János Azt a lovat többet, Mert ha tovább sarkantyuzod, A kutyák eszik meg. »Enyém a ló, sarkantyuzom, Mi bajotok véle? Tormánéhoz, Kereszturra Megyek ma ebédre!« Ne menj oda Ugron János, A Tormáné lánya Részeges is haragos is, Bal lábára sánta. »Ha részeges, addig igyék, A meddig csak birja; Ha haragos, veszekedjék, Cselédimre fenekedjék. Ha pediglen sánta, Csidmát a lábába! Magas sarkú piros csidmát A sánta lábába.«

Pej-piros szin paripádat Megsarkantyuznád még, Ugron János, hites társad Hej de ott hagynád még!…

* *

Én Istenem, az eszemet De hová is tettem, Mikor ezt a sánta ringyót A nyakamba vettem! Szép orczája, mézes szája Az eszem elvette, Hamis lelke, gonoszsága Ismét megszerezte.

(Udvarhelyszék: Medősér.)

33. DANIEL IMRE.

Maradj itthon, maradj Én édes jó uram! Látod, beteg vagyok, Könnyen meghalhatok. Nyitott szempilláim Nem lesz, ki befogja, A ki megölelje, A ki megcsókolja – Ha már te is elmégysz – Ujszülött fiamat. »Jaj, nem maradhatok, Drága feleségem! Még a tegnap kaptam Czitáló levelet Nagy vörös pecséttel A fejedelemtől, Abba vagyon irva: Egyszeribe menjek.«

Kesereg az asszony, Jaj de nem hallgatja Jó Daniel Imre. Otthon csak azt mondja: Megyen Fejérvárba; De nem oda megyen. A szomszéd faluba Vagyon egy szép asszony Ahhoz járogat ő. Beugrat a kapun, A szép asszony várja Tyúkos vacsorára. Tölti poharába Piros szinű borát, Orczájára rakja Szerelmetes csókját.

Reggelig mulatna Ott Daniel Imre: Ha meg nem érkeznék Puskásan a gazda. Ott keresztül lőtte, Testit a Vargyasba, A Vargyas vizébe Bele eresztette.

Vágtat a paripa A Vargyasra inni, Haj, de nem ihatik. Vér vagyon a vizbe’, A Daniel vére. Haldoklik az asszony, Nyitott szempilláit Nincs a ki befogja… A ki vigasztalja, A ki megcsókolja Most született fiát.

(Udvarhelyszék: Vargyas.)

34. DANIEL IMRÉRŐL EGY MÁS.

Ihol felöltözék jó Daniel Imre Sujtásos dolmányba, szép fehér leningbe. Szép fehér leningét felesége mosta, Könnyeivel mosta, napon száraztotta. Könnyeivel mosta, mert előre tudta, Hogy az ő urának merre lészen utja: A fekete földbe.

Eleget is mondá: »Édes jámbor társam! Mintsebb én te néked halálodat lássam, Békülj ki, békülj ki ellenségeidvel.« »Béküljön a ki fél, béküljön ki nem mer Szál kardra kiállni három-négy legényvel!« Béfut az inasa: »körül fogták házunk, Add meg magad uram, ha nem csufot látunk.« »Nem adom, nem adom, nyisd ki az ablakot, Inkább futok, mintsebb megadjam magamat!«

* *

Ablakon keresztül a vizbe leugrott, Feje felett a viz mingyát összecsapott, Mingyát összecsapott.

(Csikszék: Szent-Imre.)

35. NAGY-BIHAL ALBERTNÉ.

Egy szegény asszonynak Egy árva leánya, Két karján fölnevelt Karon ülő lánya; Azt is megkérették Mikor fölnevelé, Bé Törökországba, Török császárnénak Dali udvarába. Mikor szegény mene Az ő udvarába, Állott kapujába. »Asszonyom, asszonyom, Ne sajnáld kiküldni Küs vágás kinyered, Küs pohár vizedet!« »Mintsebb kiküldeném Küs vágás kinyerem, Legrosszabb ebemnek Inkább oda vetném; Küs pohár vizemet Palotám földire Inkább kiönteném. Mindjárt fogjátok meg, Vessétek tömleczbe!«

* *

Egy küs inasocska, Ki ott söpörgetett, Mindég hallgatózá, Mikor mondogatá: »Ma hét esztendeje, Teljes harmadnapja, Hogy estem rabságba, Szomoru fogságba, Bé Törökországba. Kit én fölneveltem Békáknak nyálával, Kégyóknak párával Az tétete vasba. A ki neköm adná Kinyerének héjját, Még az is meglátná Mennyeknek országát; A ki neköm adná Poharának vizét, Még az is kóstolná A mennyország ízét!« »Mingyát fogjátok meg, Hozzátok elémbe! Maga édes néném, Maga hová való?« »Bé bihalországi, Nagy-Bihal Albertné!« »Te vagy nekem, te vagy, Az én édös anyám! Csináltatok neked Gyönge feredőket, Gyönge leveseket. Neked adom, neked, Bársony folyó hintóm, Hatvan paripával, Hatvan katonával!« »Igya fel ház földje Gyönge feredődet, Locscsa fel a kutya Gyönge levesedet, Vetné föl tüz langja Bársony folyó hintód, Hatvan paripádat, Hatvan katonádat!«

(Szombatfalva.)

36. KIRÁLYURFI.

Elindula királyurfi Este későn guzsajosba. Belé esett a tengerbe, Tengernek a közepibe, Annak is a mélységibe. Várja, várja, király lánya Búbánattal szeretőjét, Nem érkezik szereteje, Helyette jő halál hire. Úgy sir, úgy sir, király lánya. Kérdi tőle édes anyja: »Mért sirsz, mért sirsz, édes lányom?« ‚Sirok, sirok, édes anyám, Elvesztettem gyöngyös pártám.‘ »Ne sirasd te azt a pártát, Édes lányom! Mást veszek én néked. Vagy ha a’ kell, a tengerbe Vizi buvárt küldök értte.« Vizi buvárt fogadának, A tengerbe leszállának, Épen a fenékre. Nem kapják a gyöngyös pártát, Megkapják a király fiát. Hogy meglátta király lánya Szeretőjét, ráborula. De apja eltaszitotta S a lány szive megszakada.

* *

Eltemették nagy fényesen A király leányát, Szeretőjét a tengerbe Ismét vissza dobták. Leány lelke, legény lelke, Mindég találkoznak Egy virágos réten. Ölelkeznek, csókolóznak, Mindétig csak vigan vannak. Ha eljő az éjfél: El-elmenegetnek a király ágyához. Megkinozzák, mért nem adta Volt őket egymáshoz, A mikor még éltek.

(Udvarhelyszék: Martonos.)

37. GÖRÖG ILONA.

»Bizony csak meghalok, Anyám, édes anyám! Görög Ilonáér’. Bizony csak meghalok Karcsu derekáér’; Karcsu derekáér’, Piros orczájáér’; Piros orczájáér’, Dombos ajakáér’; Dombos ajakáér’, Gömbölyü faráér’ A lenvirág szemü Görög Ilonáér’.«

»Ne halj fiam, ne halj, Zetelaki László! Csináltatok néked Olyan csudamalmot, Kinek első köve Béla gyöngyöt járjon, A második köve Sustákat hullasson, A harmadik pedig Szép suhogó selymet. Oda is eljőnek Szüzek, szép leányok, Csudamalom látni. A tied is eljő Csudamalom látni – Szép Görög Ilona.«

»Ereszszen el anyám, Édes lelkem anyám! Csodamalom látni.« »Ne menj fiam, ne menj, Szép Görög Ilona! Megvetik a hálót, Megfogják a halat.«

»Bizony csak meghalok Anyám, édes anyám! Görög Ilonáér’. Bizony csak meghalok Karcsu derekáér’; Karcsu derekáér, Piros orczájáér’; Piros orczájáér’, Dombos ajakáér’; Dombos ajakáér’, Gömbölyü faráér’, A lenvirág-szemü Görög Ilonáér’.«

»Ne halj fiam, ne halj, Zetelaki László! Csináltatok neked Olyan csudatornyot, Kinek szélessége Dunapartig érjen, Kinek magassága Az egekig érjen. Oda is eljőnek Szüzek, szép leányok Csudatorony látni, A tied is eljő Csudatorony látni, Szép Görög Ilona.«

»Ereszszen el anyám, Lelkem édes anyám! Csudatorony látni.« »Ne menj fiam, ne menj, Szép Görög Ilona! Megvetik a hálót, Megfogják a márnát.«

»Bizony csak meghalok Anyám, édes anyám! Görög Ilonáér’. Bizony csak meghalok Karcsu derekáér’; Karcsu derekáér’, Dombos ajakáér’; Dombos ajakáér’, Piros orczájáér’; Piros orczájáér’, Gömbölyü faráér’ A lenvirág szemü Görög Ilonának.«

»Halj meg fiam, halj meg, Zetelaki László! Oda is eljőnek Hires szép leányok Csudahalott látni. A tied is eljő Csudahalott látni, Szép Görög Ilona.«

»Édes lelkem anyám, Ereszszen el engem Csudahalott látni, Csudahalott látni, Ki érettem meghót.« »Ne menj fiam, ne menj, Csudahalott látni; Megvetik a hálót, Megfogják a márnát, Anyjától elviszik Szép Görög Ilonát.«

* *

Nem hallgat anyjára, Bémegyen a házba, Ottan felöltözik Kék selyem ruhába. A lábába húza Piros, patkós csidmát, A fejére köte Piros selyem ruhát, Elejibe köte Fejér előkötőt.

»Kelj fel fiam, kelj fel, Zetelaki László! Kiér’ te meghótál, Az uton jődögél. Kelj fel fiam, kelj fel, Zetelaki László! Kiér’ te meghalál, Belépék a házba!«

* *

Láttam én halottat, De ilyent soha sem, Kinek az ő lába Felszökőleg álljon, Kinek az ő karja Ölelőleg álljon; Kinek az ő szája Csókolólag álljon, Ki föl is ébredjen, Csak én megcsókoljam!

(Udvarhelyszék: Rugonfalva.)

38. KÁDÁR KATA.

Gyula Márton Kádár Katát, Jobbágyának szép leányát Úgy szereti, úgy szereti, Egész szüvét adja neki. »Édes anyám, édes anyám, Gyulainé, édes anyám! Arra egyre kérem: Engedje meg nékem, Hogy vegyem el Kádár Katát, Jobbágyunknak szép leányát.« »Nem engedem édes fiam, Gyula Márton! Hanem vedd el nagy uraknak Szép leányát.« »Nem kell nekem nagy uraknak Szép leánya, Egyedül csak Kádár Kata, Jobbágyunknak szép leánya.« »Ha nem kell, hát kitagadlak, Gyula Márton! Kitagadlak, nem vagy fiam, Sem egyszer, sem másszor!«

»Inasom, inasom, Legjobbik inasom! Huzd elé hintómat, Fogd be lovaimat, Megyek a világba!« Lovakat befogák, el is indultanak. Egy keszkenőt ada Neki Kádár Kata. »Mikor a szényébe’ veresre változik, Tudd meg, életem is akkor megváltozik.«

Megyen Gyula Márton, Megyen messze földre. Mikor beérnének Sürü rengetegbe, Nézi a keszkenőt. »Inasom, inasom, Legjobbik inasom! Forditsd a hintómat, Hajtsad lovaimat! A keszkenő szénye[5] Vörösre változott, Kata élete is Tudom, megváltozott.« Falu végén volt a rüdeg disznó-pásztor. »Hallod-e jó pásztor, Mi ujság nálatok?« »Mi nekünk jó vagyon, De neked rossz vagyon, Mert Kádár Katának Immár rége vagyon. A te édes anyád Őtet elvitette, Feneketlen tóba Belé is vetette. Háromszor jöve fel A viznek szényire, Három hóhér legény Esmét bele vette.« »Inasom, inasom, Legjobbik inasom! Forditsd a hintómat, Hajtsad lovaimat, Hogy érjünk el hamar Feneketlen tóhoz.« Mikor megérkeztek feneketlen tóhoz, Sirva lekiálta szegény Gyula Márton: »Itt vagy-e, itt vagy-e, Kéncsöm Kádár Kata?« »Itt vagyok, itt vagyok, Kéncsöm Gyula Márton!« Hallja Gyula Márton, Leszökik a tóba, Feneketlen tóba. Feneketlen tóba’ összeölelkeznek, Összeölelkeznek, Aj! ott sem lehetnek, Onnét is kiveszik.