Part 17

26. =Árva giliczéről=. Változata meg van _Gyüjteményünk_ I. köt. (_Párjavesztett gerlicze_ 179. l.) Azonban a két változatot lényeges különbség választja el egymástól. Amabban a gerlicze elveszti társát, s elbujdosik az erdőbe, azután messze földre, végre a folyó vizre, de sehol sem találja nyugalmát. Emebben is elveszti társát, s elindul felkeresni azt a helyet, a hol megölték, hogy emlékére kápolnát rakasson. S ime a mint bujdosik, megtalálja őt a királyné ablakán, egy arany kalitkában. Társa búsan sohajt hozzá: miért jött el ily messze hiába; jobb, ha visszamegy! A gilicze visszamegy s fejét földre csüggeszti s magát holttá ereszti. Többé-kevésbbé változatainak mondhatni még Erdélyinél (I. köt. 11. l. 434.) Krizánál (_Vadrózsák_. I. köt. 220. l.). Rokon egy román népdal is (_Román népdalok és balladák. Forditotta Moldován Gergely._ 1872. 86. l.) A magyar népdalokban gyakori a gerlicze szereplése; erről bővebben értekezik Abafi _Két magyar népballadáról_ czimü értekezésében (_A Kisfaludy társaság évkönyvei XII. köt. 155 l._).

27. =A mádéfalvi veszedelemről=. Igy nevezik a székelyek azt a napot, a melyen 1764-ben jan. 7-én a kormány megtörte a székelyek ellenállását s felállitotta a határőrséget, A csiki és háromszéki székelyek fegyverrel állottak ellent a kormány intézkedéseinek s valóságos csata fejlődött ki a katonaság és nép között. Buchov volt az erdélyi főhadi vezér és Siskovics a határőrségi bizottság katonai tagja. Reájok czéloznak egy más székely népdal a következő sorai:

Siskovics járása Bukov álnoksága

(_Erdélyi népdalok és mondák I. köt. 335. l._) Még egy harmadik költemény is van, mely a mádéfalvai veszedelmet tárgyazza. (_Gyüjteményünk III. köt. 41. Nóta Dakó Sándorról 76. l._) Mind a három költemény félnépi eredetű, a mennyiben iskolamesterek, diákok irhatták, s úgy szállott a nép ajkaira. Az Erdélyi gyüjteményében levő dalnak retrainje ez: Siculicidium; _Gyüjteményünk Mádéfalvi veszedelme_ igy kiált fel:

Hol vagytok poéták, talán mind alusztok?

A _Dakó Sándor_ czimü ujabb keletünek látszik és szintén nyomát viseli az irodalmi befolyásnak. Magának a történelmi eseménynek részleteit lásd bővebben Gr. Teleki Domokos munkájában (_A székely határőrség története. Budapest 1877._ 48–102. l.)

28. =Kicsi nemes legény=. E ballada-töredék a török háboruk idejére utal. Hány ki nem váltott vagy válthatott rab veszett el Törökországban. Itt úgy látszik, az anya fösvénységből nem akarja kiváltani fiát, s ugyanazzal a mentséggel él, a melylyel Budai Ilona, midőn, hogy kincsével könnyebben futhasson, fiát az erdőben hagyja:

Bizon itt hagylak én, édös fiam tégöd, Mert fiu helyibe fiut ad az Isten, De pénzöm helyibe ingyen nem ad Isten!

(Krizánál 317. l.)

20. =A fogoly katona=. E ballada is a török időkből való s némi rokonságban van a _Szilágyi és Hajmási_ czimü székely balladával (_Gyüjteményünk I. köt. 158–61_), a mennyiben itt is a török császár leánya egy székely fogolyba szeret, a ki dalban enyhiti buját. Azonban itt a bonyodalom és kifejtés egészen más, kivált ha hozzávesszük a Szendrei névtelen változatát is (_Toldy T. m. költészet kézikönyve I. köt. Pest, 1855. 114–118_). Maga a felfogás és hang is szint’ oly naiv s csak a költői lelemény és szerkezet tekintetében áll alább amannál. Jellemzők a székely vitéz naiv feleletei a császárleány kérdéseire és egykedvüsége, midőn a leány bevallja szerelmét:

Van nekem szeretőm, Császár szép leánya!

feleli a székely vitéz, épen mint Petőfi János vitéze, a ki franczia királyleány kezét visszautasitja:

Azért szép királylyány, ne tarts reám számot: Mert ha nem birhatom kedves Iluskámat, Nem is fogok birni senkit e világon, Ha elfelejtkezik is rólam halálom.

A császár ajtó-berugása, a vitéz lefejeztetése, a leányhoz intézett kérdések, hogy mily halált akar választani, többé-kevésbbé ismeretes részletek más székely balladákból. A leány vizbevettetését ohajtja, hogy egyesülhessen kedvesével, de atyja tömlöczbe vetteti. A leány ott folyvást énekli kivégzett kedvese bús dalát. A császár nem alhatik, az általa üldözött szeretők épen úgy üldözik őt, mint más balladákban, például _Kádár Katában_, a szeretők sirján nőtt s megszólaló virágok. A császár boszus kedvében leányát is megöleti, elébb tüzbe vetteti, de a tüz nem fogja, akkor a tengerbe dobják:

Tenger befogadta, Szépen eltakarta, Székely katonával Egy helyre habarta.

Egy szóval a néphit igazságszolgáltatását látjuk nyilatkozni, mely a halálban egyesiteni szokta az életben elválasztott szeretőket.

Érdekes a székely katona éneke:

Hej pápa, hej páva, Császárné pávája stb.

mely mint önálló dal is él a nép ajkán (Erdélyinél I. köt. 5. l. III. köt. 64. l.). E vagy ehhez hasonló tárgyu balladából szakadt-e ki e dal, vagy mint önálló dal szövődött-e be a balladába, bajos elhatározni. De valóbbszinü az első eset. Az önálló dalban mit keresne a császárné pávája, mig a balladában igen helyén van. E mellett itt a rab ablakába szálló páva mintegy a rab szabadulását jelenti s igy érthető az a népdalunk is, mely igy kezdődik:

Felszállott a páva Vármegye házára, Sok szegény legénynek Szabadulására.

(Erdélyinél I. köt. 52. l.) Igy a ballada megmagyarázza egy pár népdalunk homályos helyét s mintegy tanuskodik azon néphit mellett, hogy a börtön ablakára vagy épületére szálló madár a rab szabadulását jelenti.

30. =Biró Máté=. Ez is régibb keletü ballada s úgy látszik, hogy eredeti alakjában nem rabló kapitány rabolta el a királyleányt, hanem várúr. A népköltészetben nem ritka eset, hogy a régi istenek, az uj hit hatása alatt, gonosz szellemekké válnak s a hősök tetteit rablókra is átruházza a nép. Igy nálunk is a mult században némely bujdosó kurucz, mint úgynevezett szegény legény, kóborolta be az országot s a katonadalokból is nem egy zsivány-dallá alakult át. A Székelyföldön Bika erdeje a mult században s a jelen elején nem egyszer volt rablók fészke s igy egy régibb hagyományt könnyen átruházhatott a nép valamely kedvencz rablóra. – A fogoly bús éneke itt is szerepet játszik, ment _Szilágyi és Hajmásiban_ és a _Fogoly katonában_. Biró Máté büszke és merész önbizalma, mely se társai tanácsára, se a baljóslatra nem hajt, szerelmi mámora, a mely mindent feledtet vele s elfogatását is okozza, a királyleánynak rablója iránt kifejtett szerelme: mind naiv és lélektani részletek, melyekkel jól összhangzik a műnek inkább epikai, mint balladai menete, mélabús hangulata s a rhythmusnak nem egyszer megcsendülő összerakó és párhuzamos módja.

31–32. =Ugron János=. E ballada két változata meg van Gyüjteményünk I. kötetében. (186–7. l.). Amazok inkább a szerelmes férfiú elvakulását festik, a ki kedvese minden hibájára tud mentséget találni s nem engedi magát lebeszéltetni szenvedélyéről; emezek azonkívül a házasság szomorú végét is előadják, azért némi balladaibb menetök van. Azonban, úgy látszik, hogy amazok régiebbek és eredetiebbek, emezek ujabb keletüek s bizonyos irodalmi befolyás is észlelhető rajtok.

33. =Dániel Imre=. Magának a tárgynak némely részlete, mint a fejedelem idéző levele Gyula-Fehérvárba, az erdélyi fejedelmek korára utal, de jelen alakja ujabb keletü, mely nem ment némi irodalmi befolyástól is. Vargyas (Erdővidékén), mely a cselekvény szinhelye, a Dániel nemzetség ősi fészke s maig is van ott birtoka.

34. =Dániel Imréről egy más=. Ez s az előbbi ballada cselekvénye között a legcsekélyebb rokonság sincs, csak a főszemély neve ugyanaz. Gyüjtője azt jegyzi meg, hogy a néphagyomány szerint, ez egy a forradalom alatt magyarellenesen szereplő Dániel esetét tárgyazza. Bárhogy álljon a dolog, magának a cselekvénynek nincs semmi költői érdeke. Az csak puszta történet, minden költői alakitás nélkül. Egy ember, a ki dicsekszik, hogy nem fél ellenségeitől s mikor azok jönnek, kiugrik az ablakon s a vizbe fúl, épen nem tragikai érdekü.

Nyomdahiba: Add meg uram magad, _hanem_ csufot látunk; olv. _ha nem_ csufot látunk.

35. =Nagy-Bihal Albertné=. Lásd _Gyüjteményünk_ e III. kötetében megjelent _Kis-Gergő Istvánné_ (16. l.) czimü balladára irt jegyzetünket. (428. l.)

Nyomdahiba: _Lacscsa_ fel a kutya gyönge levesedet; olv. _Locscsa_ fel a kutya. – Locscsa = nyalja; kutyáról s néha macskáról is szokás mondani. Érdekes, hogy a _locscsan_ középigének van cselekvőleg kiható alakja is.

36. =Király urfi=. Gyönge változata _Kis Julia_ czímű balladának, lásd _Gyüjteményünk_ I. k.(183 és 565. l.) Bartalusnál _Magyar népdalok egyetemes gyüjteménye_ II. k. (4. l.) Itt is mint ott, a királyurfi át akar evezni a vizen kedveséhez, a királyleányhoz és vizbe fúl. A királyleány azon ürügy alatt, hogy pártáját a vizbe ejtette, anyjával búvárt hozat, a ki aztán kifogja a királyurfit. A leány szive bánatában meghasad. A különbség ez s ama két ballada között az, hogy amazok egyikében a királyurfi a Dunába fúl, emebben a tengerbe; amott a királyurfit és leányt egyhelyre temetik és pedig az egyiket fehér, a másikat vörös márványkőkoporsóba s a sirjokon növő fehér és piros tulipánok összeölelkeznek; emitt az öreg király durván eltaszitja leányát szeretője holt tetemétől s azt ismét a tengerbe dobatja, de a leány és legény lelkei minden éjjel találkoznak egy virágos réten s el-elmennek a király ágyához, megkinozzák, hogy miért nem adta őket egymáshoz. De a legfőbb különbség köztök mégis az, hogy amaz naiv hangu, természetes, költői, emez megromlott zavaros s a vége valóságos csinálmánynak látszik. A virágos réten ölelkező lelkek épen nem népies lelemény, az alvó atyát háborgató lelkek magában véve népies, de igy kifejezve nem az. Az atyának ez esetben döntőbb szerepet kellene játszania, hogy egészen ő legyen oka mindkét szerelmes halálának, de különben is, hogy a vigadó lelkek egy járást kinozni is induljanak s mindez minden költőiség nélkül elbeszélve: mindazt bizonyitják, hogy a befejezés ujabbkori s izetlen csinálmány.

37. =Görög Ilona=. Ez változata _Gyüjteményünk_ I. kötetében közlött _Pálbeli Szép Antal_ czimü balladának. (172–3. l.) Lásd ehhez irt jegyzetünket. (560. l.). Ott két változatban közöltük e ritka faju balladát: az elsőben az ifju neve Pálbeli Szép Antal, a leányé Varga Ilona, a második változatban, a mely csak töredék, az ifju neve Bátalaki László, a leányé Görög Ilona, épen mint az itt közlöttben. Itt e töredéket kiegészitve veszszük épen oly kifejléssel, a minő a _Pálbeli Szép Antalé_, de az összerakó és párhuzamos kifejezések gazdagsága ezt rhythmusosabbá teszi mindkettőnél.

38–39. =Kádár Kata=. A székely bálladák e majdnem legszebbikének, melynek két változatát Kriza közölte először a _Vadrózsákban_ (3–7. l.), itt két ujabb változatát veszi az olvasó. Azonban a régiebbeknél épen nem jobbak és se részben, se egészben véve nem tartalmaznak semmi ujjat. Krizánál az első változat a legjobb; az valóságos ballada, szakgatott, sietős, de a lényeges mozzanatokat élénken kiemelő. Mily kényszerüen teszi egymást boldogtalanná a mű három főszemélye: az anya, a fiú és kedvese. Mintegy ötvenkét sorban mily gyorsan s plasztikain foly le e kis tragédia. Semmi fölösleges diszitmény, semmi lyrai ömlengés. Az egyszerü elbeszélés rohamosan halad s minden forduló ponton a szenvedély egy-egy igaz és erős nyilatkozata. A kitagadás, az emlékbe adott keszkenő babonája, a cselekvénynek mind megannyi szála, melyek összeolvasztva rejtik magokban az indokot és bonyadalmat s élénken hatnak képzelmünkre. S a szenvedély démonismusa, mely az ifjut a hullámok közé ragadja, mily költőileg van a tóban megszólaló leánynyal kifejezve. Aztán midőn az anya mintegy megbánva tettét, kifogatja s egymás mellé temetteti őket s oda megy vigaszul, emlékül virágot szakitni sirjokról, mily rémitően kell megrendülnie bűne tudatában. Boldoggá akarta tenni fiát és megölte, enyhülni akar sirjánál, virágot szakit emlékül, s az emlék átokká válik, mely soha sem némulhat el. Kell-e erősb és költőiebb igazságszolgáltatás? A szeretők sirján növő fát vagy virágot sokszor használják a műköltők, nálunk is csak Petőfi kétszer használja, de míg nála is csak költői diszitmény, némi közhelyféle, itt a compositio lényeges része, úgy szólva befejezése a cselekvénynek. A Kriza második változata már folyamatosabb, részletezőbb s inkább a költői beszély felé hajlik. Az itt közlött két uj változat mintegy közép helyet foglal el a ballada és költői beszély között, de egyik némely lényeges helyet mellőz, minő a keszkenő szine változása, a másiknak pedig kezdete nehézkes. A ballada vége: az együvé temetés és a sirvirágok összefonodása, mint az egyesítő szerelem jelképe, majd minden népköltészetben megtalálható. Bővebben értekeztek erről Greguss a _Balladáról_ irott könyvében (61. l.). Abafi Lajos _A halhatatlanság eszméje a népköltészetben_ czím alatt a _Kisfaludy-társaság évkönyveiben_ (XII. köt. 168. l.).

40. =Kőmives Kelemen=. Ez harmadik változata e balladának. Az első Kriza _Vadrózsáiban_ jelent meg (314. l.), a második _Gyüjteményünk_ I. kötetében (174. l.) Az első a költői beszély felé hajlik, de kitünő, a második inkább ballada, valamint ez ujabb harmadik változat is. Lényeges különbség egészben véve nem igen van köztök, azonban a harmadik változat kevésbbé világos. Az első változatban, midőn Kőmives Kelemenné megtudja, hogy tüzbe fogják dobni s hamvát mészbe keverik a dévai vár omladozásának megállitása végett, haza megy, búcsut vesz gyermekétől és barátnőitől. A második változatban vele van gyermeke s a kőmivesek veszik le karjáról. A harmadikban nincs vele gyermeke, haza sem megy, hanem gyermeke után esengvén, Isten meghallgatja kérését:

Istenem, Istenem, Kicsi gyermekemet Add ide bölcsőstül, Add ide előmbe! Isten meghallgatta, Eleibe adta.

E szerint az Isten varázsolja elibe gyermekét. Az első változatban megégetik a nőt s mészbe keverik hamvát; a másodikban befalazzák előbb térdig, aztán övig, végre csecsig, a harmadikban vérét veszik, vékába eresztik, a kulimász közé keverve. Magáról a mondáról lásd _Gyüjteményünk_ első kötetéhez irt jegyzétünket (561. l.), mely a székely mondát összehasonlitja az oláh, uj-görög és szerb hasonló mondákkal. Ehhez itt még a következőt csatoljuk. A befalazás mondája és babonája tudtunkra, nincs meg a nyugateurópai népköltészetben s úgy látszik, hogy az csak a kelet-európai népköltészetben honos. E monda a babona szülötte s a hol a babona honos, a mondának is meg kellett születnie, ha nem ugyanazon alakban is. E babona a székelyeknél is divatozott s mint maradványa, most is megvan az a szokás, hogy, mint az oláhoknál, megmérik az árnyékát annak, a ki oly helyen megy el, a hol épiteni kezdenek s a kákadarabot, a melylyel megmérték, beteszik az épület alapjába. Benedek Elek, e gyüjtemény egyik gyüjtője, igy értesitett bennünket, de egyszersmind hozzá tette, hogy ma már se az épitők, se azok, kiknek árnyékát megmérik, nem veszik komolyan e régi időkből maradt babonás szokást. Az oláhok is kezdenek felhagyni véle, mivel sok szerencsétlenségnek volt okozója. Megtörtént akárhányszor, hogy az illető, a kinek árnyékát vették, nehéz betegségbe esett, sőt volt reá eset, hogy az erős félelem sirba is vitte. Úgy látszik, hogy a székelyeknél e babona nem ősvallások maradványa, hanem ó-hitü babona, melyet alkalmasint az oláhoktól kölcsönöztek.

41. =Nóta Dakó Sándorról=. Tárgya szintén a mádéfalvi veszedelem, mint a 27-ik számunak. Lásd ehhez irt jegyzetünket.

42–43. =Három árva=. Lásd változatait Krizánál (170. l.), Erdélyinél I. köt. (397. l.), Pap Gyulánál (_Palócz népköltemények_. Sárospatak 1865. 6. l.). Gyüjteményünk I. köt. (185. l.). Kálmány Lajosnál (_Szeged népe és Szeged népköltése_. I. k. 1881. 1. l.).

44. =Kis Ilona=. Tárgya nem emelkedik a költői cselekvényig. Egy legényt atyja elválaszt kedvesétől, ezért bujdosni indul, de alig megy ki a faluból, egy árokba esik s meghal: inkább csak szomoru esemény, mint tragikai halál. Részint népi, részint irodalmi lyrai reminiscenciák czifraságaival takargatja szegénységét. Ujabb keletü s nem tisztán népi eredetü. A végső tizennégy sor változata meg van Krizánál (I. köt. 218. l.) s _Gyüjteményünk_ I. kötetében. (285. l.).

45. =Kis Pál Imre=. Ujabb keletü s irodalmi befolyás érzik rajta.

46–47. =Sári asszony=. Ugyanezt mondhatni ezekről is.

48. =Rablegény=. Változatai Krizánál (14, 152, l.), Erdélyinél I. köt. (52, 419, 422. 432. l.) Szini Károlynál (_A magyar nép dalai és dallamai. Pest, 1865._ 132. l.) _Gyüjteményünk_ I. köt. (191, 194. l.).

Nyomdahiba az utolsó sorban: _Tőlem_, roszul telik, olv. _Telem_ rosszul telik.

49. =Hegyi tolvaj=. Változata, bár a végén némi eltéréssel, Bartalusnál I. k. (5–6. l.) E mellett az első tiz sor változata a _Gyüjteményünk_ I. kötetében (198. l.) megjelent _Zsivány felesége_ czimünek s Krizánál a 229. számunak (137. l.), melylyel mint egész is legjobban egyezik; a közepső és végső rész megtalálható a _Szomszéd legény Gyurkában_ Krizánál (14. l.) és Barcsai számos változataiban, Krizánál (142. l.), _Gyüjteményünk_ I. kötetében (150–52. l.).

50. =Szolga Maris=. Tárgya népies, s egy pár részlete is, de az egész irodalmi befolyást gyanittat. Végső sora változatait lásd _Gyüjteményünk_ II. kötetének 244. lapján.

51. =Déne Józsi=. Lásd e kötet 21–22. számu balladáihoz irt jegyzetünket.

52. =Sólyom Sári=. Ujabb keletü s úgy látszik nem is székely eredetü.

53–55. =Váradi József=. Mind a három költemény a Váradi József, egy politikai emissárius, emlékét őrzi, a ki 1853-ban Sepsi-Szent-Györgyön kivégeztetett. Az 1851–52-ik években Mack, honvéd tüzér-ezredes és Gál Sándor, honvéd tábornok, Kossuthtól megbizattak, hogy a székelység között szitsák a forradalmi szellemet s egy kitörendő felkelés idejére guerilla-csapatokat szervezzenek. Mack Bukarestben tartózkodott, Gál Sándor Konstantinápolyban. Váradi Gálnak volt emissáriusa, s Moldván keresztül Erdélybe jövén, ott utasitásához hiven közölte tervét néhány emberrel s ezek közremüködésével megkezdte alakitani az első guerilla-csapatot. Azonban, úgy látszik, Váradi nem igen volt alkalmas e küldetésre, mert rendkivül közlékeny, optimista s a nők irányában olvadékony férfiu volt. Kilétét, küldetését, czélját csakhamar felfedezte a hatóság és elfogatta. Lásd bővebben Deák Farkas (_Fogságom története_) és Veres Sándor (_A magyar emigratio keleten_ I. köt, 253. l.) Egyébiránt a nép Váradira nem egészen uj nótát költött, hanem a régieket alkalmazta reá. Lásd változatait Pap Gyulánál (19.) _Gyüjteményünk_ I. köt. (218. l.)

56. =Pál Mariska=. Tárgya rokon a _Gyüjteményünk_ I. kötetében közlött _Bereg Nánni_ czimü balladával (I. köt. 222. l.)

57–58. =Virág János=. Változatát lásd Krizánál (51–52. l.)

59. =Sólyom Eszti=. Ujabb keletü, s irodalmi befolyás nyomait hordja magán.

60. =Szőcs Máris=. Változatai Erdélyinél I. köt. (378. l.), Szininél (74. l.), _Gyüjteményünk_ I. köt. (212. l.).

61. =Teleki Évi=. Ez is ujabban keletkezett és irodalmi befolyás alatt.

62. =Kapitányné leszek=. Változatai Bartalusnál I. k. (21. l.) Székely Sándor _Szerelmi népdalok_ gyüjteménye (42. l.).

63–66. =Áron Mari, Molnár Gyuri, Pénzes Máté, Sajgó Sándor nótája=. Mind szerencsétlenek búcsuztatói. Lásd 21–22. számhoz irt jegyzetünket.

67. =Szőke Mihály=. Irodalmi befolyás alatt ujabban keletkezett.

68–69. =Sorozáskor=. Lásd a következő rokontárgyu költeményeket: _Gyüjteményünk_ I. köt. (215, 292. l.), II. köt. (41–42. l.).

70. =Ének ősapánk és anyánkról=. Változata Krizánál (265. l.), _Gyüjteményünk_ II. kötetében (16. l.). Mester vagy deák irhatta s inkább csak az olvasni tudó nép dalolja.

71. =Homlodi Zsuzsánna=. Változatai _Gyüjteményünk_ I. köt. (162–172.), II. köt. (3. l.). Lásd e változatokhoz irt jegyzetünket _Gyüjteményünk_ I. köt. (559. l.). Greguss a balládáról irt könyvében (113. l.) azt jegyzi meg e balladáról: »Ez a ballada csupa izgatottság, csupa mozgalom, csupa sebes fordulat, csupa beszélgetés. Az egészben egy szónyi elbeszélés nincs, az egész mű párbeszédek lánczolata. Tizenkét tagu soraiban rim csak elvétve fordul elő; nyelve a legegyszerübb, s oly hathatós, oly zengzetes. Nem ismerek balladát, mely szóismétlésekben, alliteratiókban és parellismusokban oly gazdag volna, mint _Homlodi Zsuzsanna_; harminczhat soru között csak egyetlen egy van, melyben sem szóismétlést, sem alliteratiót nem találunk (a 30-ik). Hogy az ismétlések mennyire fokozzák a nyelv páthoszát s egyszersmind a vers dalolhatóságát, kevés ballada bizonyitja oly fényesen, mint _Homlodi Zsuzsánna_. Midőn olvassuk, mintegy magától dallá légesedik s úgy zeng be a lelkünkbe.«

DALOK.

I. SZERELMI DALOK.

1. Változata Erdélyinél III. köt. (66. l.)

2. Változata Erdélyinél I. köt. (362. l.)

4. Változata _Gyüjteményünk_ II. köt. (69. l.)

6. Változata Krizánál (10. l.). Erdélyinél III. köt. (1. l.)

8. Az első versszak Változata _Gyüjteményünk_ II. k. (69. l.) III. (118. l.)

9. A második versszak különböző változatban többször előfordul mind Krizánál, mind Erdélyinél.

10. A második versszak változata Krizánál (75. l.)

11. A harmadik és ötödik versszak megvan Krizánál (208. 174. l.) a hetedik Krizánál (156. l.) és Erdélyinél I. köt. (99. l.)

14. Változata Erdélyinél II. köt. (287. l.).

15. Változatai Krizánál (18. l.). Első és második versszaka Erdélyinél I. k. (12. l.)

23. Első versszaka majdnem azonos _Gyüjteményünk_ II. köt. (120. l.) egyik dalának utolsó versszakával. Ott igy áll:

Az a virág, a kit adtál, El se’ hervadt, már elhagytál, Majd terem virág a réten, Lesz szeretőm még e héten.

A második versszak változatát lásd ugyancsak ott (116. l.).

25. Változata Krizánál (209. l.)

28. Utolsó két sora megvan némi különbséggel _Gyüjteményünk_ II. köt. (70. l.) ott igy hangzik:

Bár tudnálak, bár tudnálak feledni, Rajtad kivül mást is tudnék szetetni!

31. A második versszak változatát lásd Erdélyinél I. köt. (19. l.) ott igy van:

Nem t’om mit irjak rózsámnak, Legkedvesebb violámnak, Reszket kezem, alig irok, Ha nem látom, azért sírok.

Az első versszak változatai Krizánál (147. l.).

37. Változatai Krizánál (218. l.), _Gyüjteményünk_ I. köt. (255. l.). A különbség az, hogy ott az átok a leány szájába van adva. Továbbá _Gyüjteményünk_ e III. köt. (81. l.).

40. Változatai Székely Sándornál (_Szerelmi népdalok._ Kiadja Aigner Lajos. Pest, 1876. 12. l.), Krizánál (65. l.). Ott igy áll:

Oda ki a csöngörbe’,[54] Róza terem a fübe’, Jere, rózsám, szedjük le, Tödd a szotyram végibe, Vidd a város végire. Add oda egy legénynek, Estány nevezetünek. Ha kérdi, hogy ki küldte, Mondd, hogy Panna tisztölte.

44. Az első versszak változata _Gyüjteményünk_ II. köt. (202. l.)

46. Az első versszak _Gyüjteményünk_ II. köt. (208. l.). Második versszak változata ugyanott (126. l.). Ugyancsak az első versszaknak nagyon eltérő változata Mátray Gábornál: _Magyar népdalok egyetemes gyüjteménye._ Pest, 1858. II. köt. 1. füz. 30. sz. alatt.

52. Változatai Szini Károlynál (61. l.) _Gyüjteményünk_ II. köt. (72. l.).

52. Változatai Erdélyinél I. köt. (448. l.), Székely Sándornál (53. l.), Krizánál több helyen.

63. Némikép rokon Krizánál a 262-ik (117. l.) és Erdélyinél II. köt. 527. dallal (318. l.).

64, 66, 83, 127. Változatai Krizánál (194, 222. l.).

65. E négy sor belőle:

Ne várj rózsám, ne várj, Nem mehetek mindenkor, Van én nekem egy galambom, Kihez menjek ilyenkor

meg van _Gyüjteményünk_ II. köt. 127. lapján.

72. A második versszak csekély eltéréssel Erdélyinél I. köt. (104. l.).

79. Két sorának változata Krizánál (199. l.).

91. Változata Krizánál (223. l.).

100. Két első sora egyezik _Gyüjteményünk_ I. köt. 29-ik számu szerelmi dalának hatodik és hetedik sorával.

101. A harmadik versszak változata Erdélyinél II. köt. (68. l.), Székely Sándornál (61. l.), Krizánál (141. l.).

103. A két első sora Erdélyinél II. köt. (19. l.) ily eltéréssel:

Kilencz hete mióta itt halászok, Könnyeimtől egy csepp vizet sem látok.

105. A második versszak Krizánál (174. l.).

109. Változata Erdélyinél III. köt. (184. l.).

111. Változata Erdélyinél III. k. (11. l.), _Gyüjteményünk_ I. köt. (270. l.).

112–113. Változata _Gyüjteményünkben_ II. köt. (200. l.).

114. A harmadik versszak változata Krizánál (63. l.).