Part 16

1. =Fogarasi István=. A török uralom idejéből való s rokon a _Boriska_ czimü népballadával (Lásd _Gyüjteményünk_ I. k. 148. l.) Mind két ballada a keresztyén magyar nő kétségbeesését rajzolja, a kit török hárembe akarnak vinni. Boriskát mostoha anyja adja el török martalóczoknak, legalább a leány azt hiszi, hogy megmenthette volna. Itt Fogarasi hugát maga jegyzi el a török szultánnak, de úgy látszik, kénytelenségből. A leány inkább meghal bánatjában, mintsem török kézbe jusson. Mind két ballada jellemző a török hóditás korára Magyarországon. (Lásd _Gyüjteményünk_ I. k. jegyzetét 554. l.) De nem csak történelmi szempontból becses e ballada, hanem széptaniból is. A leány csendes lemondása, a ki tudja, hogy bátyja meg nem mentheti s épen azért gyöngédségből nem is unszolja erre; Istenhez fohászkodása, kitől könnyű betegséget és világból kimulását kéri; a török császár fájdalmas felindulása, a ki halva találja kedvesét s el akarja vitetni, hogy minél fényesebben temettesse el; a bátya ellenállása, ki eddig engedett, de most inkább halni kész, mintsem idegenek temessék el hugát, idegen földbe: mind igen jellemző és költői mozzanatok. S mily egyszerüen és biztosan emelkedik ki mindez. Semmi czifraság semmi erőltetés, s mily éles ellentétben áll némely ujabb műköltő népballadájával, a kik népiesbek akarnak lenni magánál a népnél.

E sorokkal:

Csináltatok neki márván kő-koporsót, Be is behuzatom földig bakacsinnal, Meg is megveretem arany fejü szeggel

a szöveg természete szerint alkalmazva, találkozunk más népballadában is (Lásd _Gyüjteményünk_ I. köt. 181. l.) _Világszép Erzsók_ czimü balladáját.

Sajtóhiba az utolsó sorban: _földiben_ olv. _földibe’_.

2. =Kerekes Izsák=. E ballada azon igen csekély számu balladáink közé tartozik, melyeknek történelmi háttere van. Thaly Kálmán, Kriza közleménye után, az 1864-i _Koszorúból_, fölvette az _Adalékok a Thököly- és Rákóczykor irodalomtörténetéhez_, _Pest_ 1872. czimü gyüjteményébe, II. köt. 147. l., a következő megjegyzéssel: »Nagy-Szeben vára a kuruczvilágban kétszer vala ostromzárolva: először 1705-ben, a mikor gr. Forgách Simon oly szorosan körülfogatá, hogy a rácz lovas századok nem igen kalandozhattak ki belőle s másodszor 1706 és 1707-ben gr. Pekry Lőrincz által s ekkor valamivel lazábban. S ezért vélem e költeményt ez utóbbi évek alá sorozhatni.« – A háromszor előforduló költögetése Izsáknak ugyanazon szavakkal, a gondolat rhythmusának párhuzamosságából foly, mely jellemző sajátsága a magyar népköltészetnek, de különösen a székely népballadáknak, melyek néha egy gondolatot nem más, hanem ugyanazon szavakkal ismételnek. A hármas számot nemcsak a népmesékben kedveli a nép, hanem a balladákban is, innen a gyakori hármas kérdés és felelet. Jellemző, hogy midőn harmadszor kedvese költi Izsákot, az atya és anya szavait rövidebben ismétli s ezzel mintegy kifejezi a veszély közeledését és félelme nagyságát. Egy vagy két embernek egy egész csapattal küzdése szintén kedvencz tárgya a népnek, egyaránt előfordul meséiben, eposzaiban és balladáiban. Ez a hősiesség legerősebb kifejezése akár győzelem vagy legyőzetés eseteiben egyaránt. Izsák is, mint Szilágyi és Hajmási egy egész sereggel küzd, ő is, mint azok

Egy előmentébe’ gyalog ösvényt vága És visszajöttébe’ szekérutat nyita.

Csatára induló felkiáltásában:

Kiontom vérem apámért, anyámért, Megöletem magam szép gyürüs mátkámért, Meghalok én még ma magyar nemzetemért!

a gondolat-rhythmus párhuzamossága némi haladványnyal egyesül, előbb szülőit emlegeti, aztán mátkáját, végre nemzetét. E felemelkedés mutatja, hogy a Rákóczi-forradalom nemcsak a nemességet hatotta át, hanem a népet is.

3. =Megétett János=. E ballada mind tartalmára, mind formájára nézve figyelmet érdemel. Egyetlen népballadáink között, melyben mérgezés fordul elő. Rokon a _Lord Randal_ czimü skót balladával, melyben a fiú szintén fáradtan tér haza s ugyanazt kiáltja anyjának: vesd meg ágyamat. Randalt kedvese éteti meg, Jánost ángya, de hogy mi okból, egyik ballada sem mondja Ily nemű homály nem egyszer fordul elő a népballadákban, a minek megvan a maga természetes oka. A népballada a legtöbbször valamely megtörtént eseményt dolgozván föl, könnyen mellőzi, a mi köztudomásu, s leginkább csak a katasztrófára szoritkozik. A belső formára nézve egyébiránt egy nagy különbség van a két ballada között. Mindkettő kérdésből és feleletből áll ugyan, de a haldokló János anyja kérdéseire hagyakozik is, mit Randal nem tesz. A bünösnek vagy a bün áldozatának e búcsuját, hagyakozását, mely fájdalmat, szeretetet, gyülöletet, átkot vagy áldást fejez ki, igen kedveli a népköltészet. Ilyen a skót _Edvard_, a szintén skót _Davie_, (az elsőt Bajza és Szász K. nyelvünkre is leforditották) továbbá a _Véres fiu_ (magyar forditásban Hunfalvy Páltól és Halász Ignácztól), a svéd _Rózsakerti fiú_ Gregusstól forditva a _Balladáról_ irt művében (_Pest, 1865. 55. l._), hol egyszersmind e rokon balladákról bővebben értekezik, s végre egy erdélyi szász ballada Tóth Sándor közleményében (_Kisfaludy-társaság évlapjai XVII-ik köt. 1882._) – Érdekes e balladában a mind végig szabatosan megtartott refrain is, mely annyira összhangzik a mű hangulatával. (Lásd bővebben a refrainről irt jegyzetünket _Gyüjteményünk_ I-ső kötetében. 544. l.)

4–5. =Szép Julia=. A boszus atya vagy féltékeny férj, a ki leányának vagy nejének kedvesét megöleti, s a megölt szivét küldi a leánynak vagy nőnek, régi tárgya a népköltészetnek. Már a provencei troubaduroknál előfordul. Faiel vitéz a szent földön elesett Couci várnagy szivét éteti meg nejével. Egy svéd mondában a király szintén megöleti Adelin leánya kedvesét, Freudenburg herczeget s a megöltnek szivét tálaltatja fel. Faielnéről egy angol ballada is megemlékezik (_The knigt of courtesy and the fair lady of Fayuell. Ritson. Old Engl. Romanc. III. 193. l._) Boccaccióban is megtaláljuk. (A IV. nap 9. beszélye). Rokon vele ama féltékeny férj története is, ki nejét megölt kedvese koponyájából készitett serlegből itatja, mely monda a _Római Gesták_ 56. fejezete alapján a navarrai királyné regéiben is olvasható. Ide számithatni a longobard mondának azt a gyászos epizódját is, midőn Alboin király megölvén Kunimund gepida királyt, s leányát, Rozamundát, nőül vevén, egy vig lakoma alkalmával kényszeriti, hogy atyja koponyájából készitett serlegből igyék. E mondát, Bonfini magyar történetéből véve, Valkai András is kidolgozta. (_Andoinus és Alboinus historiája_. Kolozsvár 1580.) Még rokonabb balladánkhoz a Gismonda és Giscard mondája, melyben az apa, Tankred, megöli leánya, Gismonda kedvesét, Giscardot, s elküldi neki szivét, mire az szörnyet hal. Tankred egy skót balladában ir királylyá változtatva merül fel. (_Ballad of Sir Cauline and the daughter of the King of Ireland_, _Percy I. 50._) E mondát, mely Boccaccióban is megvan (IV nap. 1.), Enyedi György a XVI. században szintén feldolgozta magyar versekben. (_Debreczen 1577_). (Lásd bővebben: Greguss: _A balladáról_. 54. l.) E ballada két változata közt kevés a különbség. A tárgy és fordulatok is nagyrészt ugyanazok. A legfőbb különbség az, hogy mig az elsőben a király megöleti leánya kedvesét, a másodikban leánya kedvese öli meg magát bujában; mig az elsőben a leány bújában hal meg, látva megölt kedvese elébe hozott szivét, a másodikban az apa öli meg kedveséért kérő leányát. Az apa mindkettőben megbánja bünét, de a másodikban a szeretők sirján ölelkező virágok megszólalása egészen a _Kádár Kata_ végsoraihoz hasonló (_Vadrózsák. Krizától. Kolozsvár 1863. 4. és 7. l. Gyüjteményünk III. köt. 70. 72. l._) Hogy e balladák keletkezésére befolyt-e és mennyiben Enyedi Györgynek _Gismonda és Giscard_ historiája, a mely a maga idejében kedves olvasmánya volt a népnek, különösen a székelyföldön, az unitáriusok között, maga Enyedi unitárius püspök lévén, azt természetesen bajos megállapitani.

6. =Szép Ilona=. Változatát lásd Erdélyinél (_Népdalok és mondák. Pest, 1846. I. köt. 372. l. Gyüjteményünk II. köt. 7. l._) A két végső sor:

Akasztófa olyan legyen, mint kinyilt rózsa, Két karom két szép karfája, akasztó fája.

hasonlit egy szerb népdal végéhez, melyet Bajza forditásában is olvashatni:

Akaszszátok fel egy rózsa fára, A leány nyakára.

7. =Magyarósi Tamás=. E ballada nem emelkedik föl a tragikai hangulathoz, de a komikaihoz sem száll le, bizonyos közepet tart a kettő között. Egy botrányos esetet lehető gyöngéden tár elénk. A mennyasszonyt szülési fájdalmak kinozzák és sir, a vőlegény azt hiszi, hogy csekélyli vagyonát, azonban a nyoszolyó asszonyok beszédéből, a kik gyolcs inget kérnek pólyaruhának, és zsinórt pólyakötőnek, észreveszi a bajt, a hintót megfordittatja s a leányt visszaküldi anyjának.

Póka = _pólya_ értelmében egész székely-földön használatos.

8. =Ihon nevekedék=. Tulajdonkép nem ballada, hanem lyrai kép. A párbeszédből nem fejlik ki semmi drámai fordulat, csak a leány érzelmeit fejezi ki. Népköltészetünkben ez az első eset, hogy paraszt leány apácza akar lenni. Lásd változatát Erdélyinél (I. köt. 422. l.) Rokonságát több külföldi balladával bővebben fejtegeti Abafi L. (_Kisfaludy-t. évk. XII. k. 131. l._)

9. =Kis-Gergő Istvánné=. Lásd változatait Kriza _Vadrózsáiban_ (9. l. _Bodrogi Ferenczné_) s _Gyüjteményünk_ e III. kötetében (59. l. _Nagy-Bihal Albertné_.). Úgy látszik, hogy az itt közlött kerekebb és érthetőbb a más kettőnél. _Bodroginé_ban a fogoly nő panasza oly erős pathosz, minőt ritkán találunk balladáinkban, de maga a cselekvény, hogy egy leány anyját minden ok nélkül hét esztendeig tartsa fogva s ne ismerjen reá, vagy az anya ne ismertesse meg magát, épen nem valószinü. _Nagy-Bihal Albertné_ már világosabb. Itt egy szegény asszony leánya török császárné lesz; az anya meglátogatja, s a kapuban kenyeret meg vizet kér, de a leány nem ismerve reá, mint koldusasszonyt börtönbe vetteti. Hét évig szenved a börtönben az anya, akkor a leány reá ismer s mindennel ellátná, de az visszautasitja s átokkal felel. A harmadik változat, _Kis-Gergő Istvánné_ egyszerübb, világosabb és természetesebb. Az anya azt hallja férjhez ment leányáról, hogy nem szánja a szegényt, meg akarja próbálni s mint koldus-asszony jelen meg előtte. Tapasztalva szivtelenségét, fölfedi magát s midőn erre leánya kényeztetné, megvetéssel fordul el tőle. Ebben nemcsak a cselekvény világos, de a felfogás is népiesb, s a morál is tisztább. A más két változat vagy ennek megromlott formája, vagy egy bonyolultabb cselekvény töredéke, mely ezzel összeolvadt.

10. =Mónusi Jánosné=. Lásd változatait (_Gyüjteményünk_ I. k. 233. l. Kriza _Vadrózsái_-ban I. köt. 8. l. _Bátori Boldizsár_.) A _Bátori_-változat vége eltér a más kettőtől. Amazokban a férj mind nejét, mind neje kedvesét megöleti, emebben négy oly sorral végződik a ballada, mely kétféle magyarázatra adhat alkalmat, de bármelyik magyarázat szerint csak a nő a boszuló férj kiszemelt áldozata. E sorok a következők:

Azonba’ érközik erdélyi kapitány, Egyször megforditsa, kétszer megcsókolja, Kétszer megforditsa, százszor megcsókolja: »Enyim vagy nem másé, te asszonyi állat!«

Greguss _A balladáról_ irt könyvében (110. l.) a többek közt ezt irja _Bátori Boldizsár_ végéről: »Az erdélyi kapitány megtudja, hogy a kit szeret, el akarják veszteni, s oda siet, hogy megmentse. Mintha a szegény áldozat is sejtené az érkező segélyt, mert akkor szólal fel

Várj kicsit, várj kicsit, te fekete hóhér, Mert a halottnak is kettőt harangoznak, Lám árva fejemnek egyet sem konditnak

de hiába. Midőn a kapitány megérkezik, ő már kiszenvedett s a kapitány azon fájdalmas vigasztalással csókolgatja holttestét:

Enyim vagy, nem másé, te asszonyi állat!«

Gyulai szerint (I. _Koszoru_ 1862. II. fél. 178–242. l. _Két ó-székely ballada_) az erdélyi kapitány megszabaditja kedvesét. »Az erdélyi kapitány – úgy mond – lóhalálában érkezik, rohan a vérpadra, megragadja kedvesét, egyszer megforditja, mintha meg akarna győződni: vajon ő az, él-e s reá borul, csókolni kezdi. S aztán mintha nem hinne szemeinek, mintha nem tudna betelni kedvese nézésével, még egyszer megforditja, csókjaival halmozza el s mintegy csak most juthatva szóhoz, a szenvedély, öröm és diadal hangjain kiáltja: Enyim vagy s nem másé! »Mennyire ki van fejezve ez egy pár sorban a megmentés gyors erőszakossága, a szenvedély és öröm szilaj rohama.« Greguss magyarázatát látszék igazolni részint a _Mónusi Jánosné_ két változata, melyekben a nő csakugyan meghal, részint pedig a nép hagyományos morálja. Azonban maga a szöveg Gyulai mellett szól, valamint az a körülmény is, hogy a végén hiányzik az ily nemü balladák közhelye: vérem a véreddel egy patakot mosson stb. Gyulai idézett értekezésében a nép hagyományos moraljára is kiterjeszkedik, a midőn igy szól: »A népköltészet egy pár erős indok nélkül nem szokta pártját fogni a hűtlen nőknek és csábitóknak, mint a hogy az ujabbkori regényekben és vigjátékokban divatos. A népköltészet a sophismák és társadalomellenes elméletek helyett a hagyományos morált követi s kivált a férj és nő közötti viszony előtte a legszentebbek egyike. Hogyan lehet hát megegyeztetni balladánk alapeszméjét és költői igazságszolgáltatását a népköltészet e jellemvonásával? A magyarázat nem épen bajos, bárminő eseteket vegyünk is fel. Először is lehet e ballada csak töredék, bár némi önálló töredéke egy nagyobb költeménynek. Akkor az egész költeményt kellene ismernünk, hogy e tekintetben határozottan itélhessünk. A mese egész szövedéke s mindenek felett a bevégzés bizonyosan minden kétségünket eloszlatná. De ha mint egészet veszszük is, úgy a mint van, úgy sem igen akadhatunk fel rajta. E ballada alkalmasint, mint a legtöbb népballada, valóságos történet alapján keletkezhetett. A kik számára készült, jól ismerhették Bátorit és Judit asszonyt, tudták például, hogy Bátori rabolta nejét, vagy a szülők nagy erőszakkal adták hozzá. Épen azért a népköltő nem tartotta szükségesnek mindent megemliteni, megelégedett azzal, hogy az ily házasságot számba sem véve, a szeretők pártjára álljon s oly férjet rajzoljon, kihez ne fordulhasson a hallgatók semmiféle részvéte. S valóban igy is van. Bátori csak egy hallgatózó, kegyetlen, sőt gyáva férj; semmi egyéb. A megcsalt szerelem- vagy sértett becsületnek egy hangja sem lebben el ajkáról. Mintha kapna az alkalmon, hogy nejét lefejeztesse, még vivni sem kiván becsületéért, midőn nejének kedvese megjelen. Mit a ballada róla elhallgat, sokkal inkább ellene szól, mint a mit elmond.« – Bármelyik véleményt fogadjuk el, felmerül az a kérdés: melyik látszik régibbnek: _Bátori Boldizsár_ vagy _Mónusi Jánosné_? A Greguss magyarázata szerint épen úgy lehet az egyik, mint a másik, mert csekély köztök a különbség, a Gyulaié szerint _Bátori Boldizsár_ régibbnek látszik, a mennyiben a való esemény, mely alapjául szolgált, feledésbe menvén, a vers uj tárgyra alkalmaztatott, s a nép érvényesitette benne hagyományos morálját.

11. =Betlen Anna=. E balladának némi történeti háttere van, legalább a nevek azok. Úgy látszik, hogy Apafi Mihály erdélyi fejedelem idejéből való. A Sárosi-család alatta emelkedett ki, mint Teleki Mihály pártfogoltja. Greguss a _Balladáról_ czimü könyvében ezt irja e balladáról: (117) »Ime Betlen Anna, a ki Sárosi Mihály kocsisát szeretgeti, de a kit alkalmasint maga Sárosi Mihály szeretne szeretgetni s azért, kocsisánál kapva, boszuból megöl. Anna bátyja, Betlen János, kivel Sárosi, mintegy a maga előleges kimentésére, gyanuját és haragját közli, az által mozditja elő a véres kifejlést, hogy nem törődik hugával, tán, vagyoni szempontból, nem is bánja halálát; s erre vonatkozik a haldokló leány vég panasza:

Vegyen minden példát róla, Az árvának hogy van dolga.«

E magyarázatnak van ugyan némi alapja, de a végsorok inkább arra vonatkoznak, hogy a rokonok az árva leányt elhanyagolják, nem ügyelnek reája s az könnyen bajba, bűnbe esik. A nagybátya épen nem látszik ellenséges indulattal viseltetni huga iránt. Védi Sárosi ellenében. Inkább az ángy hibás, s a haldokló is hozzá intézi leplezett vádját. A nem igen rokonszenves és kissé homályos tárgy mellett is Betlen és Sárosi összeszólalkozása, az ajtót kinyitni nem akaró kocsis, a haldokló leány tiltakozása és fájdalmas kitörése élénk és találó rajzok.

12–13. =Biró Szép Anna=. Lásd változatát _Gyüjteményünk_ I. k. 176. l. Mind a három változat a költői beszélyke felé hajlik, a mennyiben a lyrai és drámai elemeken erőt vesz az epikai. De egyszersmind példa arra is, hogy a népballada hogyan változik, romlik s néhány sorban egész lényeges mozzanatok esnek ki belőle. Első kötetünk változatában Biró Anna azért indul utnak, mert a vándor hajdu-legények nem hajlandók izenetet vagy küldeményt vinni tőle kedvesének, Hajdu Benedeknek. Továbbá midőn Benedek találkozik a kedvesét megölt hajdukkal s reá ismer kedvese holmijára s végre a kisebbik hajdu, a ki ártatlan, kivallja a gyilkosságot, a két gyilkost előbb a törvény kezébe adja, s csak azután vezetteti el magát a kisebbik hajduval kedvese sirjához, hol megöli magát. Mindez hiányzik e két utóbbi változatban. Még más csekélyebb eltéréseket is találunk bennök, melyek szintén inkább rontják mint emelik a mű szépségét. Sőt egyes kifejezések is megromolnak. Az első változat e sora:

Ág nem érintette, szél nem fuvintotta,

a másodikban még nem romlik meg:

Se szél nem fuvinta, se ág nem csapinta,

de a harmadik már megromlik:

Se szél nem fuvallék, _se meg nem_ akada,

mert bizonyára igy kellene állania: se ág nem akada.

E balladában egy pár epikai és lyrai közhely is van. Általában népballadáinknak természete az analog helyzetekre más balladából venni át némely elbeszélő és lyrai kifejezéseket. Ilyen mindjárt az első változatban:

Himit varrja vala fekete selyemmel, Hol selyme nem érte, könnyeivel tette.

Ezt megtalálhatni _Bátori Boldizsárban_ és _Monusi Jánosné_ban is.

A nyakába veté kamuka szoknyáját Elejibe köté selyem katrinczáját, A fejére köté fekete fátyolát.

Szintén megtalálható _Gyüjteményünk_ első kötete _Barcsaiában_ (149. l.) Kriza _Vadrózsáiban_, a _Szomszéd legény Gyurkában_, (14. l.) _Barcsaiban_, (192. l.)

Vérem a véreddel egy patakot folyjon Lelkem a lelkeddel mennyországba jusson,

mely az első változatban fordul elő, oly kifejezés, melyet nem egy haldokló használ. _Gyüjteményünk_ I. köt. _Landorvári Dorka_ (164. l.) s változataiban (169. l.) (170. l.) (1871. l.) _Szücs Marcsa_ (212. l.) _Mónusi Jánosné_ (233. l.). II. köt. _Gyöngyvári Katicza_ (6. l.). III. köt. _Mónusi Jánosné_ (18. l.).

Érdekes e balladában a _fuvint_ szó, a _fú_-nak kicsinyzője, melyet műköltőink nem használnak, pedig mind szép hangzásával, mind árnyalati kifejezésével gazdagitaná költői nyelvünket.

14. =Szabó Orzsika=. _Orzsika_ annyi, mint _Örzsike_. E balladának alkalmasint való történet szolgáltatta alapját, de vagy át nem alakulhatott teljesen, vagy megromlott, s innen egyrészt külalakja is mintegy közép a vers és próza közt. A megesett leány, a kit gyermekgyilkolással vádolnak s elitélnek, de a ki nem gyilkolt, csak holt gyermeket szült s kinek ártatlansága kiderűl, mindamellett szégyene, fájdalma megmarad s végre csábitója ellen vád- és panaszban tör ki: mindenesetre megható történet s részleteiben sok költőiség nyilatkozik, de mint egészet nem görgette kerekké a szájhagyomány; s talán azért nem vehetett föl rhythmusosabb alakot is. Egyébiránt _Gyüjteményünk_ I. kötetében a _Nagy hegyi tolvaj_ ily nemü menetü és alaku, csakhogy zavartabb, hiányosabb és terjengőbb. Fölösleges emlitenünk, hogy a _henger_ = _hóhér_ (a német _Henker_); királybiró, a régi székely-székekben alispán, a főispánnak főkirálybiró volt a neve.

15. =Gál Terus, Gál Gáspár=. Siralomházi nóta, melyeket az elitéltek búcsuztatókép vagy magok készitenek, vagy mások haláluk után. Lásd _Gyüjteményünk_ II. köt. a _Fabián Pistához_ irt jegyzetet. (476. l.). Alfalu a régi Csikszékből menet első falu Gyergyószékben; melléknév alakban _alfali_-nak mondják = _alfali utcza_. Általában egész Székelyföldön a falvak neveiből igy alkotják a melléknevet: _bethlenfali_, _tordátfali_ stb. – A benne előforduló átok:

Mikor fürösztgöttél gyönge meleg vizbe stb.

többször előfordul _Gyüjteményünkben_. Lásd I. köt. (240. l.) III. köt. (35. l.) ugyanaz a gondolat más változattal a _Három tolvaj legényben_ is III. köt. (32. l.)

Adta volna Isten, Hogy a rengő bőlcsőm Lett volna koporsóm; Az én póla-ruhám Bizony szemfödelem; Az én póla-kötőm Eresztő kötelem.

16. =János urfi=. A gondolat népies, de a kidolgozás nem. Kissé bágyadt, s gúnya csak egypár helyt találó. Alkalmasint valamely iskolamester átdolgozása s igy félnépi eredetü.

17. =Három tolvaj legény=. Rövid, de sikerült rajza a rabló életnek. A két idősb rabló-gyilkos iszik, mulatozik a korcsmában, az ifjabbik szomoru, fölébred benne a lelkiismeret s megátkozza születését. Ha összehasonlitjuk _Gyüjteményünk_ I. köt. (221. l.) _Bogár Imre_ czimü balladájával, a kevés hasonlóság mellett tüstént feltűnik a nagy különbség is. A hasonlóság csak abban nyilatkozik, hogy Bogár Imre is, mint itt a két székely rabló, mulatni akar s bort és szép leányt követel a korcsmárosnétól. De Bogár Imre csinos, délczeg legény, csufolódik a vármegyével, s mikor elfogják, elszántan megy a halál elébe. Itt a két székely rabló csendesebben mulat, a harmadik pedig elszomorodik a lelkiismeret furdalásai köztt. Általában az alföldi betyárok délczegebbek, daczosabbak, mint a székely zsiványok. Amazokban még a fájdalom is elszántsággal vagy gúnynyal vegyest nyilatkozik, emezek könnyebben esnek a lelkiismeret furdalásának martalékul s hamarabb megtörnek

18. =A rab legény=. Változatait lásd _Gyüjteményünk_ I. köt (191–195) II. köt. (34–35). Bővebben tárgyalja 1. köt. jegyzete (566 l.)

19. =A székely katona=. A költemény eleje némi változata _Gyüjteményünk_ I. köt. (191. l.) _Rab_ czimü balladájának, a többi rész talál _Gyüjteményünk_ I. köt. (240. l.) III. köt. (32. 33. l.) álló soraival.

20. =Dancsuj Dávid=. A végsorok változatait lásd _Gyüjteményünk_ I. köt. (186. l.). Krizánál a jegyzetek közt (527. l.).

21–22. =Gyöngybiró Áron=. A vizbe fultakat, elégetteket vagy meggyilkoltakat szokták ily versekkel elbúcsuztatni a világtól, a melyeket vagy maga a nép költ, vagy a nép féltanult emberei. A halott megszólitása: »mit gondoltál, mikor elindultál« vagy a szülők-, testvér- vagy feleséghez intézett szavak: »Nyisd ki kapudat, most hozzák fiadat« stb. oly közhelyek, melyek az ily költeményekben rendesen előfordulnak. Lásd _Gyüjteményünk_ I. köt. (200. 201. 203. l.) III. köt, (39, 40. 106. 107. 108. l.) Kriza _Vadrózsái_. I. köt. (107. l.).

23. =A megcsalt leány=. Lásd változatát s a hozzá irt jegyzetet _Gyüjteményünk_ I. köt, (205. 569. l.).

24. =Szeredai falu végén=. Úgy látszik, hogy egy, az uton ártatlanul megölt ifju emlékére van irva. Első versszaka majdnem ugyanaz, mint a _Tamás Rózsi_ czimünek a végső versszaka (_Gyüjteményünk_ I. köt. 200. l.). Lásd a hozzá irt jegyzetet (568. l.).

25. =Szakács Gyuri=. Egy vizbe fult kocsis emlékére iratott s meg vannak benne az ily népi búcsuztatók szokott közhelyei.