Part 19

S aztán még vagy tíz évig zavartalan barátságban éltünk, most már egymás oldalán. Beszéltünk a minimumról és a maximumról, beszéltünk Poe Edgarról és Gérard de Nervalról; hol én unatkoztam, hol ő; de türelmesek voltunk egymás gyöngéje s elismerők egymás tehetsége iránt; a szeretet sokféle különbséget kiegyenlít. A társaságom is megszerette Bruck urat: nagyon nyájas ember volt, bár kissé hideg és tartózkodó. De a légynek se vétett.

Mondom, nagyon tartózkodó s izgatottságra képtelen embernek ismertem. Annál inkább meglepett, mikor egy este valami kicsinység miatt, melyről sehogyse tudtam belátni, hogyan érdekelhette, egészen kijött a sodrából.

A mult télen történt. Asztalunk körül ismét irodalmi vitatkozás támadt. Nem kiméltük egymást, s úgy rémlik, az én »igazság«-omat nagyon eláztatták, mert emlékszem, hogy ezt az inkább nagyhangú, mint tartalmas kijelentést koczkáztattam meg:

– Az igazságot nem lehet csak így egyszerűen letorkolni. A remeket nem lehet csak így hirtelenében tönkre ócsárolni. És ha az egész világ agyon neveti is. Az igazság, melyet valamely remekben kifejeztél, akárhogy temesse el a léhaság, a közönbösség és a gyerekes gúny, kitör sírjából és eget kér, kikel és termékenynyé válik, mint a mag, mely háromezer évig a fáraók sírjában hevert, s háromezer év multán a földbe jut és kicsírázik.

Valami képzelhetetlen történt: Bruck úr, a ki rendesen elnéző és néma tárgyilagossággal hallgatta gyerekességeinket, Bruck úr szeliden megveregette a vállamat.

A meteorologtól ez a vállveregetés valóságos ömlengésnek tűnt fel. Annyi volt ez, mintha más valaki a nyakamba borult és megcsókolt volna. Mindnyájan összenéztünk. Bruck úr kissé elpirult. Hanem még akkor este hazakisért. Először életemben. Csikorgó hideg volt, nem akartam elfogadni a szívességét. Hiába. S ettől fogva elkisért minden este, messze eső lakásomig, bárhogy szabadkoztam.

Ezeken az esti sétákon, meg máskor is a kávéházban, szivesen beszélgetett irodalmi dolgokról, rendesen magától. Mással nem igen elegyedett szóba, de velem szemben szinte közlékenynyé vált. Egyről-másról elmondta benyomásait. Úgy látszott, érdeklődni kezdett az irodalom iránt. De önmagáról is elmondott egyet-mást. Hogy árva és örömtelen életet élt, hogy egész élete a munkáé volt, hogy szereti Shaksperet, s hogy Julius Caesart könyv nélkül tudja.

És néha úgy tetszett, mintha még akart volna mondani valamit. Elhallgatta.

Néhány hónapi tünődés után végre is elszánta magát.

– Akar nekem egy nagy, igen nagy szivességet tenni? – kérdezte egy este, mikor éppen búcsúzkodtunk.

– Bizonyára, és pedig örömmel.

– Úgy kérem, látogasson meg holnap három és négy óra közt. Nagy, igen nagy szivességre kérem.

El nem képzelhettem, mit kivánhat tőlem. Másnap pontosan megjelentem a lakásán. Igen szivesen fogadott; láthatólag izgatottan várt.

– Engedje meg – szólt – hogy elhagyjak minden fölösleges bevezetést. Azonnal látni fogja, mire nézve kérem nagybecsű véleményét. Hadd térjek mindjárt a dologra.

Leültetett egyetlen karosszékébe. Megkinált egy ezüstgöngyölegbe burkolt szivarral, melyet nyilvánvalóan külön az én számomra vásárolt. Aztán asztalához ült, kiszedett a fiókból valami papircsomagot, ránézett a csomóra s így szólt:

– Góliáth. Szomorújáték öt felvonásban. Irta Bruck Jeromos.

Majd elájultam. Erre nem voltam elkészülve.

Olvasni kezdett. Verses tragédia volt valósággal, s nem valami tréfa; verses tragédia zsidókkal és filiszteusokkal. A zsidók és a filiszteusok nagyon mulatságosak voltak benne. Ilyen színdarabot csak egy meteorolog írhatott. Irtózatos kedvem lett volna hahotázni.

De a hogy jobban megnéztem emberemet, elment a kedvem a nevetéstől. Szeme vad tűzben égett, arcza lángolt, ki volt kelve magából.

Az első felvonás után aggódva kérdezte:

– Nos?

Kezet szorítottam vele. Szerencsét kívántam munkájához, s elmondtam Góliáthról mindazt, a mit Macbethről gondoltam.

Végig olvasta, s én nagyon komolyan hallgattam. Nem éreztem többé a nevetés ingerét.

Ujból kezet fogtam vele és ujból magasztaltam. Elmondta, hogy harminczkét éve dolgozik ezen a munkán. Húszszor is megváltoztatta, átalakította, ujra írta. S megkérdezte tőlem: ebben a formában hagyja-e végkép, vagy még változtasson rajta valamit?

Tudtam, hogy ha a változtatás ellen nyilatkozom, ezután már színházi összeköttetéseimre kerülhet a szó. Kellemetlenül éreztem magamat. Gyönge voltam, a mit később keservesen megbántam. Ajánlottam, hogy valamelyik lényegtelen jeleneten tegyen változtatást. Egy-két évet akartam nyerni.

Nagyon hálálkodott a tanácsért. Idegesen szorította meg a kezemet, s biztosított, hogy soha se fogja elfelejteni.

Akkor este különösen vidám volt. Részletes magyarázattal szolgált az asztaltársaságnak a new-yorki szabadság-szoborról. Hol van a világító tornya, milyen sebességgel haladnak a tengeren át a vándorló madarak, hogyan csalja őket a fény a toronyhoz, mint verődnek a falhoz s hullnak élettelenül a torony párkányzatára.

Hanem, mikor egyedül maradtunk, velem csak Góliáthról beszélt. Temérdek dolgot tudott róla mondani. S minden szaván meglátszott, hogy erre az egy kártyára tette az életét.

Úgy három hónappal ezelőtt az én csillagászom halott-halványan érkezett az »Arany Csillag«-ba. Megsemmisülten rogyott egy székre, s aggódó kérdéseimre nagynehezen ezt hebegte:

– Ellopták Góliáthot.

Valami gazember feltörte az íróasztalát, elvitte az apró értékeit s mindenféle írással együtt Góliáthot is.

Igyekeztem vigasztalni, megnyugtatni. Bizonyítgattam, hogy az, a mi a Góliáthban remek, megvan. Megvan a fejében. A mi a fődolog, azt a tolvaj nem vihette el. Szomorú mosolygással hallgatott.

Másnap felakasztotta magát. Akár csak Gérard de Nerval.

Mert hát nemcsak a new-yorki halvány fény: az Ideál, ez az óriási világító torony is megkívánja a maga áldozatait. Szegény madarak!

Azóta nem mentem az »Arany Csillag«-kávéházba.

TARTALOM.

Solus eris 1 A gondolatolvasó 233 Góliáth 275

[Transcriber's Note:

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

9 |»à la Watteau» |»à la Watteau«

15 |nem vise ték |nem viselték

23 |Így törtent |Így történt

83 |»Szeretlek.» |»Szeretlek.«

83 |«Magyar Művészet« |»Magyar Művészet«

94 |»haragszom rád»-ot |»haragszom rád«-ot

103 |nyivánuljon |nyilvánuljon

107 |Asztalos.» |Asztalos.«

115 |magyarazat nem |magyarázat nem

119 |vissza. utasító |visszautasító

119 |okozni- |okozni.

121 |Es máskor |És máskor

151 |„Ne szalaszd |»Ne szalaszd

174 |kettesbsn |kettesben

284 |hagllatta |hallgatta]