Part 3

Oh Achilles szülötte! hát nem üdvözölsz Többé hangoddal? Igy hagynád el e helyet!

ODYSSEUS (Neoptolemoshoz).

Siess, ne nézz rá, bárminő nagylelkű vagy, Nehogy megrontsad szánalomból a sikert.

PHILOKTETES (a karhoz).

Ti is magamra hagytok, oh idegenek, Nem szánakoztok szenvedéseim felett?

KAR.

Ez ifjú itt hajónk vezére, és a mit Ő mond neked, mi is azt fogjuk mondani.

NEOPTOLEMOS.

Bizonynyal gyenge szivünek fog mondani Odysseus; ám ha kivánná e férfiú, Maradjatok, míg útra kész lesz a hajó, S imánkat elvégeztük indulás előtt. Addig tán jobbra fordul ennek szándoka Irántunk. Most mi ketten hát eltávozunk, Ti meg, ha majd szólítlak, tüstént jöjjetek.

(Neoptolemos, Odysseus el.)

PHILOKTETES.

_Első versszak._

Oh forró s fagyos sziklaüreg! Nem hagylak el hát soha sem Téged, én nyomorult szegény! Látni fogod halálomat is, Igy rendelte a végzet, Oh jaj, jaj, jaj! Oh szomorú barlang, Melyet betölte keservem! Mi fog táplálni ezentúl? Hol van számomra remény, Hol van a kéz, mely az éhezőt enyhíti? Fenn a magasban Átsuhan a levegőn madarak raja, De én nem gátolom meg.

KAR.

Magad, magad, akartad ezt így, Boldogtalan! És nem más keze Dönte nagyobb hatalommal e sorsba; Rajtad állt a meggondolás, Ám te nagyobbra becsülted a rossz sorsot a jónál.

PHILOKTETES.

_Első ellenversszak._

Oh én nyomorult, nyomorult! Megtörve a szörnyű kíntól, Nem látva emberi arczot, Elhagyatva kell ezután Elvesznem nyomorultan! Jaj, jaj, jaj, jaj! Nem szerez élelmet Többé az erős kéz Szárnyas fegyvere által; Mert elámíta az áruló, Csalfa szavával eláltatá lelkemet. Vajha e kínok Gyötrenék a gonoszt oly hosszú időn át, A mint engem gyötörnek!

KAR.

Az ég, az ég hozá reád ezt, S nem emberi csalfaság, kezem Által. Azért e baljóslatú átkot Másra szórd és nem reánk, Mert remegek, nehogy elveszítsd jó indulatunkat.

PHILOKTETES.

_Második versszak._

Oh jaj, jaj! ott ül most valahol A part fehér fövenyén, S kaczagva rázza kezében Életadó nyilamat, Melyhez senki se nyúlt még. Oh hű fegyver, a hű Kézből elragadott íj! Nemde, ha érzelem él idegedben, Szánva tekintesz Herakles Szegény frigyesére, A ki lövésre nem feszít soha többé? Urat váltasz, a cselszövő Keze fog forgatni ezentúl, Tanúja lészsz gaztetteinek, S szemléled a gyűlöletest, Számtalan új bajt fűzve a bűnhöz, A melyet ellenem elkövetett.

KAR.

A férfiú mondja a jót igaznak, Ám ha kimondta, szidalmat Ne tegyen hozzá a boszús nyelv. Mert sokaknak akaratját Teljesíté egyedül ő, Segélyt hozván az egész seregnek.

PHILOKTETES.

_Második ellenversszak._

Oh repülő madarak, s ti Csillogó szemű vadjai Erdős hegyeimnek, Nem fogtok futni ezentúl Előlem; nincs a hatalmas Nyíl többé kezeimben; Oh nyomorult vagyok immár! Nem védi senki e tájat, Nincs több félni valótok; Jertek előre hát, Üssetek kedvtelve dús lakomát Véres tagjaimon! Hiszen úgy sincs messze halálom. Mi táplálhatná életemet? Ki él meg a levegőből, Ha soha sem kap semmit a földtől, A mi erőt és életet ád?

KAR.

Az égre, közelegj hozzánk bizalommal, Kik jót akarva közelgénk, Tudd meg, e kíntól Megmenekülsz, ha akarsz. Mert iszonyú, táplálni a kórt, Ezernyi kínját nem tudva viselni.

PHILOKTETES.

Megint, megint eszembe juttatád a régi bajt, Oh útasok legjobbja, te! Miért ölsz meg, miért gyötörsz?

KAR.

Mit értesz ezzel?

PHILOKTETES.

Mért akarsz a gyűlöletes Trója felé vinni magaddal?

KAR.

Tudom, ez volna a legjobb.

PHILOKTETES.

El, el innen! Hagyj magamra!

KAR.

Örömest, örömest teszem ezt a parancsot azonnal. El innen, el innen, A hajóra, helyünkre!

PHILOKTETES.

Zeusra, ki átkomat hallja, ne menj el, esengek!

KAR.

Csillapulj!

PHILOKTETES.

Emberek! Az égre, maradjatok!

KAR.

Miért kiáltasz?

PHILOKTETES.

Oh jaj! oh jaj! Oh sors! oh sors! Oda életem! Ah! Lábam, lábam, oh mit tegyek, Hová legyek veled ezentúl? Jertek, oh emberek, vissza e helyre!

KAR.

Mért? Hogy újra útnak ereszsz, A mint előbb kijelentéd?

PHILOKTETES.

Ne ródd bűnömül, Ha viharos kínjaim között Botor szót monda ki ajkam.

KAR.

Jőjj, a miként mondám, boldogtalan ember!

PHILOKTETES.

Nem, soha sem, soha sem, vedd ezt bizonyosnak, Bárha tüzes villámaival Hamvasztana el a boszus isten! Veszszen el Ilion és a ki vívja! Mind, a kik eldobtak, sebemet megutálva, magoktól! Még csak ez egyet kérem, oh idegenek!

KAR.

Szólj, mi e kérés?

PHILOKTETES.

Ha van valahol kard, Vagy bárd, avagy íj, hozzátok ide.

KAR.

És mit akarsz vele tenni?

PHILOKTETES.

Tagjaimat s fejemet levágni kezemmel, Halált, halált akarok most!

KAR.

Miért?

PHILOKTETES.

Atyámat keresem.

KAR.

És hol?

PHILOKTETES.

Hadesben; Mert nem látja már a napot, Oh városom, drága hazám, Oh ha viszont látnálak, én szegény! Ki elhagyva szent habjaidat,[28] A gyűlölt Danaok frigyese Levék; s ime most megsemmisültem.

(El a barlangba.)

KAR.

Rég útra keltem volna már hajóm felé, És ott is volnék, ha nem látná most szemem Odysseust erre jönni, s Achilles nemes Szülöttét, a ki gyors léptekkel közeleg.

(Neoptolemos és Odysseus fellépnek.)

ODYSSEUS.

Nem mondanád, mért fordultál meg útadon, S miért jösz oly sietve vissza most ide?

NEOPTOLEMOS.

Hogy az előbbi bünömet jóvá tegyem.

ODYSSEUS.

Csodálatos szót mondasz. És mi volt e bűn?

NEOPTOLEMOS.

Hogy rád és az egész seregre hallgaték –

ODYSSEUS.

S mi dolgot tettél, a mi nem hozzád való?

NEOPTOLEMOS.

Rút csalfasággal rászedém e férfiút.

ODYSSEUS.

Kit? Oh jaj! csak nem forralsz új tervet megint?

NEOPTOLEMOS.

Nem, semmi újat! Ámde Poeas gyermekét –

ODYSSEUS.

Mi szándokod van? Elfogott a rettegés.

NEOPTOLEMOS.

Fölkeresem, s az elrabolt nyilat megint –

ODYSSEUS.

Oh Zeus, mit mondasz! Tán csak vissza nem adod?

NEOPTOLEMOS.

Alávalóan, jogtalan ragadtam el.

ODYSSEUS.

Az istenekre, csúfságból beszélsz-e így?

NEOPTOLEMOS.

Igen, ha csúfság a valót kimondani.

ODYSSEUS.

Mit hallok, oh Achilles sarja! Mit beszélsz?

NEOPTOLEMOS.

Kétszer, háromszor ismételjem ugyanazt?

ODYSSEUS.

Bár egyszer sem hallottam volna ezt a szót!

NEOPTOLEMOS.

Értsd meg hát tisztán, mindent elmondtam neked.

ODYSSEUS.

Van még, van még, ki meggátolja tettedet.

NEOPTOLEMOS.

Mit szólsz? Ki az, ki ebben gátot vet nekem?

ODYSSEUS.

Achaea összes népe, és köztük magam.

NEOPTOLEMOS.

Okos létedre nem mondtál most okosat.

ODYSSEUS.

S te nem beszélsz és nem cselekszel okosan.

NEOPTOLEMOS.

Okosságnál igazságosság többet ér.

ODYSSEUS.

De mily igazság, visszaadni azt, a mit Tanácsom által nyertél?

NEOPTOLEMOS.

Csak jóvá teszem, A mit előbb alávalóan vétkezém.

ODYSSEUS.

S nem félsz Argos sergétől, ha ezt megteszed?

NEOPTOLEMOS.

A jog mellettem van, hiában fenyegetsz. S erőszakkal sem gátolod meg szándokom.

ODYSSEUS.

Nem Trója ellen küzdünk hát, de ellened.

NEOPTOLEMOS.

Hadd jőjjön, a minek kell!

ODYSSEUS.

Látod, hogy kezem A kardhoz nyult már?

NEOPTOLEMOS.

Láthatsz tüstént engem is, Hogy azt teszem, s habozni épen nem fogok.

ODYSSEUS.

Legyen hát, távozom most és tudtul adom Ezt a seregnek, tőle végy majd büntetést. (El.)

NEOPTOLEMOS.

Bölcsen tevél. Ha mindig így gondolkozol, Távol tartasz magadtól minden bánatot. S most halld szavam, Philoktetes, Poeas fia! E sziklabarlang árnyékából lépj elő!

(Philoktetes előlép.)

PHILOKTETES.

Mi zaj hangzik fel újra e barlang előtt? Miért hivtok ki, mit akartok, emberek?

(Észreveszi Neoptolemost.)

Jaj! Rossz van készülőben! Miért jövél megint? Hogy régi szenvedésem újakkal tetézd?

NEOPTOLEMOS.

Bizzál, és engedd elbeszélnem, mért jövék.

PHILOKTETES.

Félek; mert azelőtt is szép volt a szavad, S mivel szavadnak hittem, nagy bajomra lett.

NEOPTOLEMOS.

Hát nem lehet, hogy változik az érzelem?

PHILOKTETES.

Midőn elloptad íjam, akkor is ilyen Valál: igaz beszédű és álnok szivű.

NEOPTOLEMOS.

De most ne félj; csak azt kivánom hallani, Miként fordult szándékod: itt maradsz-e vagy Velünk hajózol?

PHILOKTETES.

Hallgass, ne beszélj tovább! Akármit mondasz, hasztalan minden szavad,

NEOPTOLEMOS.

Ez szándokod hát?

PHILOKTETES.

Inkább, mintsem mondhatom.

NEOPTOLEMOS.

Jobban szerettem volna, hogy szavamra hajts; De ha beszédem nincs kedvedre, felhagyok Vele azonnal.

PHILOKTETES.

Hasztalan is szólanál. Mert nem nyered meg jó szándékomat soha, Te, a ki csalfán elraboltad éltemet, És azután bölcs oktatással jösz elém, Te, a legjobb atyának legrosszabb fia! Átok reátok, Atridák! Átok reád És Laërtes fiára!

NEOPTOLEMOS.

Hagyd az átkokat! Ime, fogadd el kezeimből íjadat.

PHILOKTETES.

Mit mondasz? Újra csalfaság játszik velem?

NEOPTOLEMOS.

A felséges Zeus szent nevére esküszöm!

PHILOKTETES.

Oh, drága hangok – ha való, a mit beszélsz.

NEOPTOLEMOS.

Tüstént tett fogja bizonyítni; nyujtsd ki hát Jobb kezedet s légy újra fegyvered ura.

(Odysseus hirtelen előlép.)

ODYSSEUS.

S én megtiltom – tanúim rá az istenek – Az Atridák és a sereg nevében ezt!

PHILOKTETES (átveszi az íjat).

Fiam, ki szól itt? Nem Odysseus hangja ez, A melyet hallok?

ODYSSEUS.

Tudd meg bizton, én vagyok, S erőszakkal Trójába viszlek, bár velem Vagy ellenem fog tenni Achilles fia.

PHILOKTETES (íját felhúzza).

De nem jó kedvvel, ha e nyil bizton talál.

NEOPTOLEMOS (megragadja karját).

Hah, nem, soha! Az égre! Hagyd el íjadat!

PHILOKTETES.

Az égre, hagyd el karomat, kedves fiam!

NEOPTOLEMOS.

El nem bocsátom!

(Odysseus elfut.)

PHILOKTETES.

Oh, jaj! mért nem engedéd, Hogy meggyilkoljam gyűlölt ellenségemet?

NEOPTOLEMOS.

Szégyen lett volna mindkettőnkre nézve az.

PHILOKTETES.

Tudd meg hát legalább, hogy a vezérek, e Hazug hírmondók, szóval hősök egyedül, De gyávák ott, hol dárda ellen dárda küzd.

NEOPTOLEMOS.

Legyen! Megvan már íjad, s így nincs semmi ok Haragra vagy panaszra többé ellenem.

PHILOKTETES.

Úgy van. Nemes törzsödhöz méltóan tevél, Fiam; nem Sisyphostól nyerted éltedet, Hanem Achillestől, kit életében és Halálában mindig legjobbnak mondtanak.

NEOPTOLEMOS.

Örömmel hallom e dicséretet atyám S magam felől; de hallgass most rám, s tudd mi az, Mit tőled kérek. Embernek viselni kell A sorsot, melyet istenek küldtek reá; De a ki önmagának készít szenvedést, Miként te, az nem érdemel bocsánatot, És nem lesz méltó szánalomra soha sem. Te el vagy keseredve és nem hallgatod A jó tanácsot, ellenségnek tartod azt, Ki jó szándékkal jóra intve jő feléd. S én mégis mondom – Zeus legyen reá tanúm – S te hallgass rám, vésd jól szivedbe szavamat: Az istenek küldötték ezt a kórt reád, Mert vakmerőn közelgél a kigyó felé, Mely Chryse nyilt szentélyét rejtve őrizé;[29] S tudd meg, hogy kórod meg nem szűnik soha sem, Míg ez a nap keletről jő fel s nyugaton Pihen le, ha csak önszántodból útra nem Indulsz és nem jelensz meg Trója sikjain, Hol fölleled Asklepiosnak fiait, Kik meggyógyítják kórodat, hogy azután Velem s nyiladdal elpusztítsad Pergamost. Elmondom azt is, mint tudám meg ezeket: Foglyunkká tettük Ilionból Helenost, A legjobb jóst, ki tisztán megjövendölé, Hogy így fog jönni; s azt is hozzátette még, Hogy a jelen nyár látni fogja biztosan Egész Trójának elbukását; s önmagát Halálra szánta, ha csalárd volt jóslata. S most tudva mindezt, jer jó szántodból velünk. Hisz oly szép lenne, az egész hellen sereg Legelső hőseként, először gyógyulást Találni, s aztán Trója sokszor siratott Várát fényes dicsőséggel megdönteni.

PHILOKTETES.

Oh, gyűlölt élet, mért tartasz még ide fenn, Mért nem bocsátsz Hades honába engemet? Jaj, mit tegyek? Hogy tudjak ellenállani Ez embernek, ki oly jó indulattal int? Engedjek hát? De hogy fogok majd, én szegény, A napvilágra lépni? Kit köszöntsek ott? Oh szem, mely láttad minden szenvedésemet! Mint tudnád elviselni, hogy az Atridák Között láss újra, kik megronták éltemet? Hogy ott lásd mellettem Laërtes gaz fiát? Nem elmult szenvedéseim emléke bánt, Nem az gyötör, hanem jövendő kínjaim Félelme; mert ha egyszer rosszat szült a szív, Úgy mindig új meg új bűnöknek anyja lesz. Csodálkozással tölt el a te dolgod is. Nem kellene Trójába menned, s engemet Azokhoz vinned, a kik meggyaláztanak, Ellopva tőled hős atyádnak fegyverét: S te értök harczolsz, s engem is rá kényszerítsz? Ne tedd ezt, oh fiam, hanem mint esküvél, Vezess hazámba, és te Skyrosban maradj! Hadd veszszenek el gonoszul e gonoszok! Kettős hálát nyersz tőlem így jutalmadul,[30] Kettős hálát atyámtól; és a rosszakat Nem oltalmazván, nem fogsz rossznak látszani!

NEOPTOLEMOS.

Helyes beszéd, de mégis azt óhajtanám, Hogy hallgatnál az istenekre és reám, S távoznál innen jó barátod oldalán.

PHILOKTETES.

Tán Trója mezejére, és Atreus gyűlölt Fiához? Oda vinném sebhedt lábamat?

NEOPTOLEMOS.

Azokhoz, a kik meggyógyítják gennyedő Lábad sebét, s megenyhítik fájdalmadat.

PHILOKTETES.

Oh, mily szörnyű tanácsot adsz! Mit is beszélsz!

NEOPTOLEMOS.

A mit rám és rád nézve legjobbnak hiszek.

PHILOKTETES.

S így szólva nem szégyenled istentől magad?

NEOPTOLEMOS.

Mért szégyenkezni a miatt, mi hasznot ad?

PHILOKTETES.

Az Atridáknak ád ez hasznot vagy nekem?

NEOPTOLEMOS.

Mint jó barátod szólok és jót akarok.

PHILOKTETES.

Te, a ki ellenimnek adnál engem át?

NEOPTOLEMOS.

Oh, kedvesem, ne légy a balsorsban daczos!

PHILOKTETES.

Ismerlek; el akarsz e szóval veszteni.

NEOPTOLEMOS.

Bizonynyal nem; de nem akarsz megérteni.

PHILOKTETES.

Az Atridák eldobtak, ennyit jól tudok.

NEOPTOLEMOS.

A kik eldobtak, ime most megmentenek.

PHILOKTETES.

De Tróját jó szántomból nem látom soha.

NEOPTOLEMOS.

Mi van még hátra, mit tegyek, ha semmi szó, És semmi kérés nem képes megdönteni? Legkönnyebb lesz, ha semmit sem szólok tovább, S te élsz, mint eddig éltél, menthetetlenül.

PHILOKTETES.

Hadd szenvedjem hát a reám mért szenvedést! De azt, mit jobb kezeddel szentül fogadál, – Hogy elviszesz hazámba, – teljesítsd, fiam! Ne halogasd hát és ne szólj többé nekem Trójáról; mert eléggé gyötrött már e név.

NEOPTOLEMOS.

Induljunk, ha tetszik.

PHILOKTETES.

Mily nemes szót mondál, oh fiam!

NEOPTOLEMOS.

Lépj előre bátran, bizton.

PHILOKTETES.

Mint erőm megengedi.

NEOPTOLEMOS.

Mint kerüljem Argos vádját?

PHILOKTETES.

Hagyd az aggodalmakat.

NEOPTOLEMOS.

S ha országom elpusztítják?

PHILOKTETES.

Akkor én is ott leszek.

NEOPTOLEMOS.

Mit fogsz tenni védelmemre?

PHILOKTETES.

Itt van Herakles nyila –

NEOPTOLEMOS.

S ezzel?

PHILOKTETES.

Távol tartom őket.

NEOPTOLEMOS.

Végy itt búcsút és kövess.

(Herakles megjelenik egy felhőben.)

HERAKLES.

Nem addig, a míg nem hallod a szót, Poeas fia, ajkaimon! Mert tudd meg, Herakles hangja beszél, Herakles alakját látod előtted. Érted vagyok itt, elhagyva miattad A mennyei trónt, Hogy kijelentsem Zeus akaratját, S meggátoljam az útat, melybe fogál. Ügyelj hát szavaimra! Először ennen sorsom említem neked, Mily fárasztó küzdelmek és munkák után Nyerék örök dicsőséget, mint láthatod. Eléd is, tudd meg, ily czélt tűzött végzeted, Hogy fáradj, szenvedj és dicsőséget szerezz. Menj hát e férfiúval Trója városa Elé, s azonnal megszűnik gyászos bajod; Aztán a hadseregnek legjobb hőseként Kioltod nyilvesszőmmel Páris életét, Ki mind e bajnak egykoron forrása volt; Megdöntöd Tróját, és a zsákmány legjavát Küldöd hazádba, palotádnak ékeül, Atyádnak, ősz Poeasnak, Oeta mezején. S a zsákmányt, mely a hadseregtől jut reád, Vidd el máglyámra, nyilaim emlékeül. Hallgass te is szavamra, Achilles fia! Mert nem hódíthatod meg Trója ormait E férfi nélkül, a mint ő sem nélküled. Őrizzétek hát egymást, mint együtt nevelt Oroszlánpár! S elküldöm majd Asklepiost Trójába, a ki meggyógyítja kórodat. A sors akarja, hogy másodszor döntse meg E várost íjam. Ám ha majd pusztítani Fogjátok földét, tiszteljétek azt, mi szent. Mert minden mást csekélyebbnek tart Zeus atyám; De a kegyesség síron túl is megmarad, S éljünk vagy haljunk, nem enyészik el soha.

PHILOKTETES.

Oh, isteni hang, rég vágytam utánad. Míg megjelenél! Követem parancsaidat.

NEOPTOLEMOS.

Én is megfogadom szavadat.

HERAKLES.

Ne késsetek hát cselekedni; Int már az idő, És útra készen vár a hajó.

(Eltünik.)

PHILOKTETES.

Fel hát! Utólszor üdvözlöm e földet. Köszöntelek, óvó sziklafedél, Nymphák a habokban, a réten, Hullámok haragos moraja, Oh déli vihar, mely fejemet Gyakorta megöntéd barlangom ölén, Oh Hermes ormai, melyek Sokszor visszaverétek a kín Bús sóhajait, panaszát! Most oh phœbosi forrás, enyhe ital, Elhagylak, elhagylak örökre – Nem hittük ezt mi úgy-e soha? Isten veled, Lemnos, habverte sziget, Küldj oda vész kerülte úton, Hova Mœra vezet, a hatalmas, S barátaim akaratja, s az isten Mindenható parancsa!

KAR.

Fel hát! szálljunk mind a hajóra, S kérjük a tenger nymphái kegyét, Védjék útunkat a vésztől!

Jegyzetek Philokteteshez.

[Footnote 1: Poeas fia Philoktetes, ki melisinek neveztetik, mert atyja a thessaliai Melisben uralkodott.]

[Footnote 2: Mert Neoptolemos nem volt Helena kérői közt, kik eskűvel kötelezték magukat a leendő férj védelmére.]

[Footnote 3: Mint Odysseus.]

[Footnote 4: Melyen Philoktetest kitették.]

[Footnote 5: Mert Philoktetes épen Chryse oltárát akarta fölkeresni, midőn a kigyó megmarta.]

[Footnote 6: Herakles győzhetetlen íja, melyet Apollotól, az isteni íjásztól kapott.]

[Footnote 7: Skyros, sziget az aegaei tengeren, hol Deidamia. Lykomedes király leánya, Achillestől, ki a leányok közt rejtezett, Neoptolemost szülte.]

[Footnote 8: Odysseus a kephalleni szigetek királya, melyeknek lakói mint kalózok váltak híresekké; azért Philoktetes ez elnevezésben keserű czélzást tesz Odysseus csalfaságára.]

[Footnote 9: Sophokles itt azon mondát követi, hogy Odysseus és Phoenix, Achilles nevelője mentek Neoptolemosért.]

[Footnote 10: Sigeion hegyfokot Trója mellett gyászosnak mondja, mert itt feküdt holtan Achilles.]

[Footnote 11: A föld alatt Cybele vagy Rhea istennő értetik; bérczesnek mondják, mert a hegyormokon tisztelték.]

[Footnote 12: Paktolos folyó Tmolosból jött alá, hol Cybele fő székhelye volt.]

[Footnote 13: Az istennő szekerébe oroszlánok voltak fogva; sokszor rajzolták oroszlánon nyargalva.]

[Footnote 14: Diomedes, ki Odysseussal együtt kitette volt Philoktetest.]

[Footnote 15: Odysseus, kinek anyját Antikleiát, midőn vele Sisyphostól teherben volt, drága pénzen vásárolta meg s vette nőül Laërtes.]

[Footnote 16: Philoktetes Chalkodont, Abas fiát említi, ki Heraklesnek szövetségese volt.]

[Footnote 17: Peparethos (ma Skopelos) híres volt olaj-, gabna- és bortermeléséről. Azért e költött elbeszélésben helyesen van választva, mert valószínű volt, hogy a peparethosi borkalmárok összeköttetésben álltak a görög táborral.]

[Footnote 18: Akamas és Demophon, kiket Sophokles a Homer utáni eposból vett.]

[Footnote 19: Czélzás Sisyphosra, ki haldokolva megparancsolta nejének, hogy testét temetetlenül hagyja. Az alvilágban aztán engedelmet kért Plutótól, hogy visszatérjen a földre s nejét e hanyagságért megbüntesse. Az engedélyt megkapta, de aztán nem akart többé az alvilágba visszatérni, míg erővel nem kényszerítették rá.]

[Footnote 20: A nyugati szél mindkettőjökre kedvezőtlen, mert állítólag üldözőik is Trója felől hajóznak Hellas felé.]

[Footnote 21: Ixion, kit Zeus, mivel Junót merte szeretni, az alvilágban örökkön forgó kerékre kötött.]

[Footnote 22: Herakles, ki Oeta ormán máglyára tétette magát s a tűzből az istenek közé emelkedett.]

[Footnote 23: A nagy szerencse rendesen magára vonja az istenek irigy féltékenységét; azért ez íj minden tulajdonosára vészt hozott eddig: Heraklesre és Philoktetesre. Engesztelje meg tehát Neoptolemos az istenek irigységét, nehogy őt is bajba döntse ez isteni erejű íj birása.]

[Footnote 24: A lemnosi tűz a Moschylos vulkán, mely Lemnos szigetén volt.]

[Footnote 25: A kar biztatja Neoptolemost, hogy mivel az íj kezében van, siessen el, mielőtt Philoktetes fölébredne, mert így az íj megnyerése nem fog semmi veszélylyel járni.]

[Footnote 26: Neoptolemos, ki régóta benső harczban van önmagával, nem képes tovább folytatni tettetését.]

[Footnote 27: Odysseus őrültnek tette magát, de Palamedes azon cselt használta ellene, mintha fiát Telemachost meg akarná ölni; Odysseus erre elárulván, hogy őrültsége szinlelt volt, kényszerült részt venni a hadjáratban.]

[Footnote 28: Sperchios folyó.]

[Footnote 29: Chrysének, mint nymphának, nem volt temploma, hanem csak kerített berke szabad ég alatt.]