Part 4

Tábornok. Pedig jó hírem van számodra! – Miért vagy oly szótlan, gyermekem?

Olympia. Téged nézlek, apám. A szemedet. Ezt a szép szigorú tekintetedet.

Tábornok. Szigorú? Pedig most igazán igyekeztem kedélyes lenni. Jókedvem van, mert jó hírt hozok.

Albert. Én inszcenálok családi diszharmóniát?

Tábornok _hirtelen_. Erre ne te felelj, Lina! Ezt ő önmagától kérdezte.

Albert. Én nem inszcenálok családi diszharmóniát!

Tábornok. Látod, már felelt is önmagának. Pont. Hát most hagyjatok engem is szóhoz jutni. Igen? _Linához_. Szabad?

Lina. De Fülöp…

Tábornok. Nahát, Drága Olympiám, azt hiszem, mindjárt jobb kedved lesz, ha ezt meghallod. Abban az órában, mikor a leveledet megkaptam, jelentkeztem ő felségénél.

Olympia. Drága jó apám…

Tábornok. Elmondtam neki a leveled tartalmát. És hozzátettem: ha az én lányom ezt írja erről a Kovács Andrásról, akkor ez csak a fele a jónak, amit róla tud. Lányom oly óvatos, mint egy nagykövet. Ő felsége megköszönte a jelentésemet és ezt mondta.

_Mindenki közelebb hajlik a tábornokhoz, feszült figyeléssel._

Tábornok. «Meghatottan köszönöm, hogy leánya még nyári frisseségében is rám gondol…» _Diadalmasan néz körül. Mindenki visszahajlik._

Tábornok. «Mily gyöngédség ez»… folytatta…

_Mindenki megint hozzáhajol és figyel._

Tábornok… «Mily gyöngédség ez az ön kedves leányától. Ő tudja, mennyire szeretem gyermekemet, és milyen nagy gondom az, hogy feddhetetlen tanítót találjak számára.» Ezt mondta ő felsége, talán nem szóról-szóra, esetleg a szavak máskép voltak elhelyezve az ő nyilatkozatában, de a lényeget garantálom. _Diadallal néz körül._

Ettingenné _szívén a kezével_. Istenem…

Tábornok _Olympiához_. Nos? Mit szólsz ehhez?

Olympia. A császár Európa első gentlemanje.

Tábornok. Ez egy frázis a lapokból. Melegebben kellene tudomást venned ilyen meleg szavakról. Ő felségének remegett a hangja, mikor azt mondta: «Köszönöm, Ettingen, nagyon köszönöm». _Szeméhez nyúl._ Öreg katona vagyok. Nekem mindenem, felséges császárom kegye.

Ettingenné. Amelyet bírsz is.

Tábornok. A legteljesebb mértékben. Dacára ellenségeinknek. Most az elbeszélésben itt egy pillanatra megállok, mert ünnepélyesen meg akarom köszönni az én drága lányomnak… _Feláll, a többiek is…_ hogy alkalmat adott nekem arra, hogy felséges császáromnak bizalmi szolgálatot tehessek. Te jóságos gyermek! Ime, te még segítesz is atyádon, te még erősíted is atyád pozícióját! Ez jólesik annak, akit oly sokan szeretnének elmarni a császár oldala mellől. Fogadd izgatott köszönetemet. _Szeméhez nyúl, könnyet töröl le._ De gyerünk tovább. _A nők leülnek._

Ettingenné. Kihül a teád, igyál egy kortyot.

Tábornok _erélyesen_. Ha beszélek, nem iszom! _Csend_. Igyam? _A két nő igent bólint._ Iszom! _Iszik, leül._ Szóval ez tegnap reggel történt. Tegnap délután aztán ezzel kapcsolatosan újabb kijelentést tett ő felsége, öt óra körül, a Praterben, a kocsiban.

Lina. Mit mondott a kocsiban?

Tábornok. A felség mindig kegyes hozzám és mindig elégedetten szokott nyilatkozni családomról. Máskor is dícsér benneteket. De tegnap délután…

Lina… a kocsiban.

Tábornok… a kocsiban egyszerre megszólalt és… és… Most nem értem, miért hangsúlyozod azt, hogy a «kocsiban?»

Lina. Én hangsúlyozom?

Tábornok. Igenis, a kocsiban. Mellette ültem a kocsiban.

Lina. Igen! Tudom!

Tábornok. Hát akkor mit akarsz?

Lina. Én?

Tábornok _rosszalólag csóválja fejét, aztán folytatja_. Egyszerre megszólalt és ezt mondta: «Az ön asszonyai nemcsak mintaképei a viselkedésnek, hanem a legokosabb asszonyok is Ausztriában.» Ezt mondta. _Linához_. A kocsiban.

Lina _helybenhagyólag_. Kérlek.

Tábornok. Ezt mondta, aztán komor arca gyengédebb kifejezést öltött.

Ettingenné _boldogan_. Gyengédebb kifejezést!

Tábornok. Azt hiszem, nem tévedtem. Gyengédebbet.

Ettingenné _kéjjel_. Ó!

Tábornok. És ezt mondta. _Előveszi noteszkönyvét, mind közelebb hajolnak, Albert is feláll és odalép._ De szóról-szóra! _Szemüveget tesz fel, olvas._ «Ettingen, ön nekem hű tanácsadóm. Sohase bántam meg, ha önre hallgattam. De tudom, hogy önnek is van tanácsadója: az ön szép és okos lánya. Ettingen, ha az ön lánya valakit méltónak tart arra, hogy az én imádott gyermekem tanítója legyen, akkor én azt az embert elfogadom. Már egy fél éve keresek lovaglómestert, akire rábízhassam és nem találok. Pedig azalatt háromszor találtam miniszterelnököt Magyarország számára és négyszer Ausztria számára. De most meg vagyok győződve, hogy végre megvan az ideális ember. Felírtam a nevét. Mondja meg a lányának, hogy hálás leszek neki ezért.» _Meghatottan néz körül. Nagy csend. Visszateszi a noteszkönyvet._ «Hálás leszek neki ezért!» _Egy könnyet töröl le._

_A nők csészéikbe néznek._

Tábornok. Bocsássátok meg könnyeimet. Öreg katona vagyok.

_Kovács megjelenik a terraszon és megáll._

Tábornok _észreveszi, hogy a hölgyek most mind a terraszra néznek. Megfordul. Odanéz._

_Pillanatnyi szünet._

Kovács. Főméltóságú uram, Kovács András százados a császári és királyi huszonhatodik huszárezredtől alázatosan jelentkezik.

Ettingenné _lassan felemelkedik a székéről, kezével a szívén_.

Olympia _rögtön utána szintén feláll lassan_.

_Pillanatnyi csend._

Tábornok _még mindig Kovács felé fordulva, mosolyogva, közvetlen hangon_. Ne ilyen ünnepélyesen, kapitány úr. Gyere be szépen és mondd: jóreggelt. _Kezet nyujt neki._

Kovács _belép, kezet fog a tábornokkal, mélyen meghajolva_.

Tábornok. Tegnap nem is tudtam, hogy ismered a hölgyeimet.

Lina. Oh ismerjük! Sőt! Nagyon jól ismerjük!

Kovács _kezet csókol Ettingennének_. Az a szerencse ért, hogy… _kezet csókol Olympiának…_ már itt tartózkodásom első napján… _kezet csókol Linának és megy Albert felé…_ Dupuy gróf ő excellenciája bemutatott ő főméltóságaiknak. Jóreggelt. _Meghajol Albert előtt._

Albert _kezet fog vele_. Jóreggelt.

Tábornok. Látod, ezt nekem akkor nem írták meg.

Kovács. Nem vagyok olyan fontos személy, főméltóságú uram.

Tábornok. Egyáltalán, olyan rövid leveleket írtak, hogy csuda. Ilyen nagy betűkkel írnak. Két mondat négy oldal. Ülj le kérlek.

Kovács. Köszönöm. _Határozott léptekkel megy a baloldalt álló karosszék felé és leül._

Tábornok _mosolyogva nézi Kovácsot_. Számodra szenzácionális jó hírt hoztam.

Kovács. Ah!

Tábornok. Olympia azt írta, nem tudsz róla. Ő meglepetésnek szánta. Nem rontom el az örömét. Majd ő közli veled. Helyesen cselekszem, lányom?

Olympia. Mint mindig, papa.

Tábornok _Kovácshoz_. Mióta vagy itt?

Kovács. Két hete.

Tábornok. Ah! Tavaly Karlsbadban, ha jól tudom… csak pár napig…

Kovács. Öt napig.

Tábornok. Aztán egyszerre váratlanul eltűntél.

Kovács _zavartan mosolyogva_. Igen.

_Ettingenné és Olympia, akik eddig Kovácsot nézték, most hirtelen a reggelihez nyúlnak._

Tábornok. Titokzatos ügyek. Mi? Fiatalság. Úgy nézzetek rá, hogy ez az egyetlen ember, akivel órákig tudtam sétálni Karlsbadban. Mikor ti Svájcban voltatok.

Lina. Ő igen jól sétál.

Tábornok. Nehezen szoktunk össze. De aztán határozottan összeszoktunk. Remélem, az asszonyaimat is olyan jól mulattattad, mint akkor engem. Érdekes kalandos történeteket mesélt. Tréfákat is. Nehezen nevettem. De aztán határozottan nevettem. Te az egész világot bejártad, úgy-e?

Kovács. Sokat utaztam. Úton sokat tanul az ember.

Tábornok. Az már igaz.

_Kínos szünet._

Lina. Nyelveket is úton tanult?

Kovács. Nem. Úton csak gyakoroltam. A nyelvtanhoz elmélyedés kell. Magányosság. Négy fal közt pár hónap alatt egy nyelvet meg lehet tanulni.

Tábornok. Csak nem alkarod elhitetni velünk, hogy kolostorban tanultad?

Kovács _nevetve_. Nem!

_Mindenki kínosan nevet. Ettingenné tovább nevet, mint a többi és csak a tábornok szigorú pillantására hallgat el._

Lina. Jenny azt mondja, nyelveket nem lehet tanulni.

Ettingenné. Én mondtam?

Lina. Tegnap este mondtad. Hogy ez speciális tehetség.

Ettingenné. Lehet, hogy mondtam, lehet, hogy nem mondtam.

Lina. Mikor kártyázni mentetek, akkor mondtad.

_Kínos szünet._

Kovács. Kártyázni, azt úton tanultam. Tengeri hajón.

Ettingenné. Úgy?

Kovács. Igen.

Tábornok _Ettingennéhez_. Bridgeztél vele?

Ettingenné _kínos mosollyal_. Óh igen.

Tábornok. Azt nagyon megtanulta azon a tengeri hajón. Kártyaművész! Nekem elszedte az egész pénzemet Karlsbadban, bridgeben.

Ettingenné _összerezzen_.

Lina. Jenny visszanyerte tőle.

Ettingenné _kínos nevetéssel_. Igen.

Tábornok. Mi az, peched volt? Nagy peched lehetett.

Kovács. Nagy pechem volt. Illetve a főméltóságú asszonynak volt nagy szerencséje.

Ettingenné. Óriási szerencsém volt.

Tábornok. Jenny nagyon szeret nyerni.

Lina. Az kellemes is. _Kovácshoz_. Nem gondolja?

Kovács. Nem mindig kellemes. Néha jön aztán egy pillanat, amikor nem kellemes.

_Kínos szünet._

Tábornok. Igen. És az én Olympiám… hallgat. Komoran hallgat.

Olympia. Csak véletlen, papa.

Tábornok. Meddig maradsz itt?

Kovács. Ma elutazom.

Tábornok. Hova?

Kovács. Őszintén megvallva, még nem tudom. Mindenesetre északnak megyek.

Lina. Azt hittem délnek megy.

Tábornok. Te is? Mi is.

Kovács. Gondoltam rá, de… nem mehetek délnek. Északra megyek.

Lina. Miért?

Tábornok. Ilyet sohase kérdezz, Lina. Ilyesmi mögött mindig asszony van.

Kovács. Keletporoszországban… most lovasversenyek vannak.

Tábornok _a többiekhez_. Jó lovas, mi? Megérdemli azt a… _Szájára teszi a kezét._ Hallgatok. Nem árulok el semmit. Jól teszem, lányom?

Olympia. Igen, papa.

Lina. Tegnap elvitte az első díjat a díjlovagláson.

Albert. Teljes joggal.

Tábornok. Szép volt a díjlovaglás?

Albert. Nagyon szép.

Tábornok. Te természetesen nem vettél részt.

Albert _dühösen feláll és elfordul tőlük_.

Lina. Látod, hogy természetes?

Tábornok _feláll, Kovácshoz_. Sajnálom, hogy nem láttam a kunsztjaidat. Viszont örülök, hogy egyáltalán látlak ismét… és… _Szájára teszi a kezét…_ Nem szóltam semmit.

Kovács _katonásan meghajol_.

Tábornok. De viszont most nem fogsz megszökni előlem, mint tavaly. Elutaztál, mielőtt meghívtalak volna. Hát most hívlak meg. Látni akarlak télen, Bécsben.

Kovács. Köszönöm a nagy megtiszteltetést. Ha ugyan a garnizonból el szabad mozdulnom.

Tábornok. Onnan el fogsz mozdulni. Majd meglátod, mennyire el fogsz onnan mozdulni. _Végignéz rajta._ Pompás példány vagy. Határozottan örülök neked. Nem is tudod, mennyire örülök!

Kovács. Végtelenül köszönöm, főméltóságú uram.

_Pillanatnyi szünet._

Tábornok. Nna. Egy kérdés, Jenny. Most nem emlékszem hamarjában: megyek én most fürdőt rendelni, vagy nem megyek fürdőt rendelni.

Ettingenné. Te mégy fürdőt rendelni.

Tábornok. Köszönöm. _Kovácsra néz._ És te?

Kovács. Én… búcsúzni jöttem a főméltóságú hölgyektől.

Tábornok. Hát csak búcsúzzál. Mi megyünk fürdőt rendelni. Előre, Albert. Te búcsúzzál el az asszonyoktól, és te mindig mulattasd őket. Este úgyis elutazunk.

Lina. Milyen kár.

_A következőket igen gyorsan._

Ettingenné. És milyen kár, hogy te nem jöhetsz velünk.

Lina _igen gyorsan_. Nem tudom ugyan, hogy miért nem mehetek veletek…

Ettingenné _még gyorsabban_. Úgy tudom, a te kúrád még egy hétig tart.

Lina _még ennél is gyorsabban_. Kedves Jenny, ami az én kúrámat illeti…

Tábornok _kommandírozva_. Állj! _Hirtelen csönd: mind a kettő elhallgat. Karonfogja és elhúzza Linát._ Majd nekem fogod elmondani a kúrádat, drága Linám. _Lassan indulnak a terraszon balra, Albert követi őket. Távozásközben beszélnek._ És meg fogod nekem mondani, hogy az előbb mért hangsúlyoztad azt, hogy «a kocsiban!»

Lina. Én hangsúlyoztam, hogy «a kocsiban»? Hangsúlyoztam: «a kocsiban»?

Albert. Igenis hangsúlyoztad. _Utánozza_. «A kocsiban». «A kocsiban».

Lina _hadarva_. Te azt mondtad, hogy «a kocsiban», és én gépiesen ismételtem: «a kocsiban».

Tábornok. De miért ismételted?

Lina. «A kocsiban»?

Albert. Úgyvan. Miért ismételted?

Lina. Én azt mondtam…

Tábornok. Gúnyosan mondtad: «a kocsiban»!

Lina. Én…

Tábornok. Gúnyosan mondtad: «a kocsiban»!!

_Eltűnnek mind a hárman, de még kívülről is hallatszik: «A kocsiban!» «Én?» «Gúnyosan!» «Én?» «A kocsiban!»_

_Ezt a szalónban álló három személy némán, mozdulatlanul várta végig._

_Szünet, amíg elmennek._

Ettingenné. Mi ez, kérem?

Kovács. Hogy méltóztatik érteni ezt a kérdést.

Ettingenné. Mi ez az egész? Mi történik itt?

Kovács. Semmi különös.

Ettingenné. Ön még itt van? Ön még nem utazott el és nem törte ki a lábát? Ön még idemerészkedik az uramhoz?

Kovács. Voltam bátor említeni, hogy tavaly Karlsbadban…

Ettingenné _gúnyosan_. Kártyázott vele. Én… én… _Olympiához fordul…_ én hozzád fordulok felvilágosításért.

Olympia. Ha a betyároknak van becsületük, akkor neki már ma hajnalban el kellett volna utaznia.

Kovács _lehajtott fejjel_. Nem voltam rá képes.

Olympia. Meg akar ölni engem? Mert most aztán már nincs más hátra.

Kovács _halkan, szerényen_. Hercegnő, most egy kis kellemetlen meglepetés következik. _Szünet_. Én nem vagyok Mejrovszky, a szélhámos.

Ettingenné. Hát?

Kovács. Kovács András kapitány.

Ettingenné _egy székhez támaszkodik, aztán lezökken rá_.

Olympia _felkapott fejjel, vadul bámul Kovácsra_.

_Szünet._

Kovács _egyszerűen, közvetlenül_. Kovács András kapitány a császári és királyi huszonhatodik huszárezredtől. Egy kis tréfa. Tulajdonképpen tényleg csaló vagyok, de csak azért, mert kiadtam magamat csalónak. Ritka eset a logika történetében, hogy valaki azzal, hogy kiadja magát valaminek, automatice azzá is válik.

Olympia. Én ezt önnek nem hiszem el.

Kovács. Meg fog róla győződni, idővel.

Ettingenné. Ön oly vakmerő, hogy képes most valami újabb csavarintással… _Nézi_. Magyarázza meg, amit mondott!

Kovács. Mondtam már: kis tréfa volt. _Olympiához_. A parasztnak a tréfája. Egy kis büntetés. Meg méltóztatott engem sérteni. Nem a becsületemben. De valahol egész mélyen, ott valahol a becsület körül, hercegnő. Mikor kimentem… «erős italokat inni»… és… «szép nőket szeretni»… elhatároztam, hogy… _Abbahagyja_.

_Szünet._

Olympia. Mit határozott el?

Kovács. Bementem a kávéházban a telefonfülkébe. Ennél egyszerűbb dolog nincs is a világon. Felhívtam a csendőrt és azt mondtam neki, hogy a bécsi rendőrség beszél. Én mondtam neki, hogy Kovács, az Mejrovszky. Ez volt az egész. A többit méltóztatik tudni.

Olympia. Hazudik.

Kovács. Dehogy. – A kávéházból telefonáltam a hotelbe. Máskor április elsején szoktam ilyent csinálni. Most nem tartottam magamat a dátumhoz. Telefontréfa. Telefonáltam neki, aztán letettem a kagylót és visszaültem a barba erős italokat inni. És várni, hogy mi lesz ebből. Aztán értem jött a boy. Aztán én… bejöttem ide főméltóságtokhoz.

Ettingenné. És miért csinálta ezt? Mit akart?

Kovács. Mondtam már. Büntetni. Ha szégyenlik a parasztot, jó, kapnak egy gazembert. Tudtam én, hogy avval szóbaállnak. Csak a paraszttal nem.

Ettingenné. Mindennek az az ostoba csendőr az oka.

Kovács. Miért? Nem volt az ostoba. Még olyan csendőr nem született a világra, aki az ilyenbe be nem esik. Mit csinált volna szegény?

Ettingenné _nagy beszédbe kezd_. Én most a leghatározottabban kikérem magamnak, hogy ön…

_Tábornok a terrasz felől jön._

Tábornok _Ettingennéhez_. Ő esküszik, hogy csak gépiesen ismételte.

Ettingenné. Mit? Kicsoda?

Tábornok. Lina. Azt, hogy «a kocsiban».

Ettingenné. Miféle kocsiban?

Tábornok. Hagyjuk. Nem ezért jöttem vissza. Csak azt akartam mondani, hogy ne várjatok, rögtön kaptam kabint. De a fürdővel eltelik egy óra is. Hát hol találkozunk?

Ettingenné. Ahol parancsolod, Fülöp.

Tábornok. Én majd megparancsolom, de előbb te tégy egy propozíciót.

Ettingenné. Proponálom, hogy mi felsétálunk előre a Kurhausba és te gyere oda.

Tábornok. Jó. Kitünő. Hát egy óra mulva. _Olympiához_. Tudja már a titkot?

Olympia. Még nem.

Tábornok. Miért kínozod? Mamádnak van egy nagyon okos mondása: férfit megölni, de nem kínozni.

Ettingenné _nagyon idegesen_. Mit akartál az előbb… valami kocsival?

Tábornok _mosolyogva_. Semmit. Hisz ismered Linát.

Ettingenné. Mi az, megint mondott valamit?

Tábornok. Hagyjuk ezt. _Kovácshoz_. Te ma délután revanche-ot fogsz adni nekem. Kihasználom a pechedet. Kártyázni fogsz velem. _Ettingennéhez_. Az apja is kitűnő kártyás volt. De ebből a fiúból nem nézett ki ez. Olyan csendes, komoly fiatal tiszt volt.

Kovács. Szerénységem tiltotta a főméltóságú hölgyeknek azzal büszkélkedni, hogy főméltóságod tanítványa voltam.

Tábornok. Hogyne, hogyne. A hadiiskolában. Hogyne. Nem mondom, hogy a legjobb tanítványom volt…

Kovács _nevetve_. Nem!

Tábornok. De határozottan a tanítványom volt. Egyike volt a legközepesebbeknek. Ha az apja nem lett volna régi bajtársam… hát… Igaz! Édesapád hol van most?

Kovács. Nyugdíjban. Visszament parasztnak a falujába.

Tábornok. Jól van az öreg úr? _Karon fogja._

Kovács. Hála Istennek jó egészségben van.

Tábornok _melegen_. Ha írsz neki, nagyon szépen tiszteltetem.

_Krehl megjelenik a terraszon._

_Mindenki odanéz._

Krehl _nagyot bámul_.

Tábornok. Na, mi az, fiam?

Krehl. Főméltóságú uram, Krehl János Farkas császári királyi csendőralezredes alázatosan jelentkezik, mint a kilencedik csendőrkerület parancsnoka.

Tábornok. Köszönöm. Akar valamit?

Krehl. _Ettingennére néz._

Ettingenné. Miért néz ön rám? Tőlem akar valamit?

Krehl. Főméltóságodnak…

Ettingenné. Nos? _Tekintetével belefojtja a szót._

Krehl. Mély tisztelettel meg akarom köszönni…

Ettingenné. Hja úgy. Fülöp, én voltam olyan merész és kilátásba helyeztem a te pártfogásodat az ő fia számára. Neki van egy tizennégyéves, derék, csinos, rendkívül tehetséges fia, aki tábornok akar lenni.

Tábornok. Bravó.

Ettingenné. Nem most rögtön. Idővel. Hálás szeretnék lenni az alezredes úrnak. Ő olyan önfeláldozóan őrzött bennünket… engem és Olympiát… hogy mind a ketten nagyon kérünk…

Tábornok. Nagyon szívesen, angyalom. Gratulálok, hogy ilyen kitünő protekciót szerzett, mint a feleségem és a lányom. Jelentkezzék nálam a fiúval szeptember elsején. És elismerésemet fejezem ki önnek, amiért őrizte az asszonyaimat.

Krehl _némán szalutál_.

Tábornok. Bár őket nem kell őrizni. Ők határozottan kitünően tudják őrizni magukat.

Krehl _Ettingennére néz_.

Ettingenné. Ön ismét értelmetlenül néz. Ez többször előfordult. De nem von le az ön értékéből. Ön kitünő közeg és kitünő ember.

Kovács. Én ki is próbáltam az éjjel. Felhívtam telefonon, mintha Bécs beszélt volna és azt mondtam neki, hogy figyelje Kovács kapitányt, mert az csak kiadja magát huszártisztnek, pedig nem huszár, hanem valami híres szélhámos.

Tábornok _nevetve_. Kitünő! Az egyetlen ember, aki engem meg tud nevettetni. És figyelt téged?

Kovács. Egy ideig figyelt. Aztán abbahagyta. _Nézik egymást Krehllel._ Igaza van a főméltóságú asszonynak: néha értelmetlenül néz.

Tábornok _harsogva_. Általában, nekünk olyan kitünő csendőrségünk van, hogy igazán keresni kell a párját az egész világon. Komoly, tapintatos, lelkiismeretes csendőrség. Nagyon örültem alezredes úr. Nagyon örültem.

Krehl _szalutál, indul_.

Kovács. Szervusz!

Krehl _megáll, zavartan_. Szervusz. _Elsiet_.

Kovács _Ettingennéhez_. Most szeretett volna megint értelmetlenül nézni, de nem mert.

Tábornok _Ettingennéhez_. Úgy látszik, tőled fél. _Órájára néz._ Tehát féltizenkettőkor a Kurhausban. Igen?

Ettingenné. Úgy parancsoltad.

Tábornok. Úgyvan. _Elmegy_.

_Szünet._

_Olympia mereven, a távolba nézve áll a balszélen. Kovács jobbról áll. Ettingenné, aki az urát két lépésnyire a terraszig kísérte, most visszajön és Kovács elé lép. Kovács szerényen lehajtja a fejét._

Ettingenné. Gyilkos.

Kovács. Nem vagyok az. A látszat csal.

Még az se mindig gyilkos, aki pénzért szúr kést másnak a testébe.

Ettingenné. Hát mi?

Kovács. Sebész.

_Szünet._

Ettingenné. Önt én ma nagyobb bűnösnek tartom, mint tegnap éjjel. Egy pillanatig kedvem lett volna az uramnak elmondani mindent. _Olympiára néz._ Már amit tudok. Ön agyonlőhette volna magát.

Kovács. Úgyvan.

Ettingenné. Még most is kedvem volna.

Olympia _felsikolt_.

Ettingenné. Na végre, hogy feleltél az anyád kérdésére! _A terraszon át mérgesen elsiet._

_Szünet._

Olympia. Maga…

Kovács. Pardon, hogy már az első szónál megállítom. Ki az a «maga»?

Olympia _csodálkozva néz rá_.

Kovács. Ki az a «maga», akihez beszél? Mejrovszky vagy Kovács?

Olympia. Hogyan?

Kovács. Csak válasszuk külön. A boldog Mejrovszky, a nincs. A boldogtalan kapitánnyal pedig tegnap este végzett. Kihez beszél most?

Olympia. Ahhoz az emberhez, aki egy hazugsággal csempészte magát a bizalmamba…

Kovács. Bizalmába?

Olympia. Illetve egy olyan helyzetbe… _Zavarban_. Mindegy. A hangsúly a «hazugság» szón van.

Kovács. Tehát?

Olympia. Tehát érvénytelen nemcsak az a…

Kovács. Érvénytelen.

Olympia. Nem is tudja, mit akartam mondani.

Kovács. Minden érvénytelen.

_Kis szünet._

Olympia. Úgy látom, nem akarja, hogy most közöljük egymással a gondolatainkat.

Kovács. Jobb szeretnék most… hallgatni.

Olympia _halkan_. Boldogtalan?

Kovács. Nem.

Olympia. Boldog?

Kovács. Kicsit. Megnyertem egy előkelő szellemet a demokratikus gondolat számára.

Olympia _idegesen_. A boldogsága tehát… tisztán… szociálpolitikai jellegű.

Kovács. Igen.

Olympia. Hazudik.

Kovács. Az nagyon valószínű.

_Kis szünet._

Olympia. És most mi a terve?

Kovács. Elutazom.

Olympia. Hova?

Kovács. Messzire. Nem tudom. Mindenesetre hamarosan beváltom Mejrovszkynak azt az ígéretét, hogy ezt a ruhát nem viselem többé.

Olympia _felkapja a fejét, meglepetten bámul rá_.

Kovács. Én egy kicsit játszottam az emberi méltóságommal. Én megsértettem ezt az egyenruhát. Nem vagyok korlátolt ember, se szentimentális, de… _Mellére teszi a kezét…_ ebben hinni kell, vagy nem kell viselni. Minden tréfáért meg kell fizetni. És… tanítsa más lovagolni a kis főhercegnőt.

_Szünet._

Olympia. Most egy különös és váratlan kérdést fogok intézni önhöz.

Kovács. Tessék.

Olympia. Szeret?

Kovács. Igen.

Olympia. Köszönöm.

Kovács. Szívesen.

Olympia _lehajtja a fejét_. Mit tett velem.

Kovács. Megsértett. Elégtételt vettem. Ezzel tartoztam magamnak és minden parasztnak ezen a világon.

Olympia _lehúnyt szemmel gépiesen ismétli, halkan_. Mit tett…

Kovács. Büntettem.

Olympia. Ez… büntetés volt?

Kovács. Igen.

_Szünet._

Olympia _alig hallhatóan_. Szeretlek. Te kedves gazember.

_Szünet._

Kovács _nagyon szerényen_. Megengedi hercegnő, hogy legalázatosabban búcsút vegyek.

Olympia. Elmegy?

Kovács. Elmegyek.

Olympia. Látom… ősszel… Bécsben?

Kovács. Nem, édes. Sehol és soha többé. _Összevágja a sarkantyúját és a terraszon át elmegy._

_Olympia lehúnyt szemmel áll a helyén._

FÜGGÖNY.

MOLNÁR FERENC SZÍNMŰVEI:

=Az ördög.= Vígjáték 3 felvonásban.

=Liliom.= Egy csirkefogó élete és halála. Külvárosi legenda hét képben.

=Józsi.= Bohózat 3 felvonásban.

=A doktor úr.= Bohózat 3 felvonásban.

=A testőr.= Vígjáték 3 felvonásban.

=A fehér felhő.= Mirákulum 5 változásban.

=Farsang.= Színmű 3 felvonásban.

=Úri divat.= Vígjáték 3 felvonásban.

=A farkas.= Vígjáték 3 felvonásban.

=Égi és földi szerelem.= Dráma 5 felv.

=Színház.= Három egyfelvonásos.

=A hattyú.= Vígjáték 3 felvonásban.

=A vörös malom.= Színjáték két részben, 26 képben.

=Az üvegcipő.= Vígjáték 3 felvonásban.

=Riviera.= Vígjáték 2 felvonásban.

=Játék a kastélyban.= Anekdota 3 felvonásban.