Part 5

De jaj, mit beszélek! mást kell most gondolni, Én azt mondom, jó lesz doktorért küldeni, A ki gyorsan jőne megorvoslására; De már, ucscse! ennek borsos lesz az ára.

Azt gondoltam jobb lesz, adjon ő magára, Ki sebére nem kell, adja a torkára, Ugy kötözze sebét, mint maga akarja, És a kivel tetszik, azzal gyógyítassa.

Muzsikásokról.

Uj hir a faluban, érdemes uraim! Becsületre méltó kedves asszonyaim! Mig hát elbeszélem itten panaszaim, Kérem hallgassák meg egy vagy két szavaim.

A muzsikásunknak nagy baja érkezett, Véletlen szerencse reá következett, Mert a hegedűje összetöredezett, A mellyet a minap jól összeenyvezett.

A kinek hát a táncz vagyon most kedvébe, Tekintsen jól belé teli erszényébe, A Miska szép nótát vonjon örömébe, Csak huszast hányjanak a hegedűjébe.

Máriást is elvesz, ha huszast nem adnak, De még jobban örül, ha tallért mutatnak; Ugy mondja: reggelig vigan tánczolhatnak, Ha pénzt a számára bőven adogatnak.

Menyasszony bucsúztatása.

Vajda! hegedűnek álljon meg zengése, A sarkantyúknak is szünjék meg pengése, Mert bucsúzásomnak most lészen kezdése, Legyünk csendességben, mig lészen végzése.

Elsőben is hozzád hajtom én szavamat, Kedves édes anyám! én bucsúzásomat, Mert az isten után viselted gondomat, Mostan is sajnálom tőled válásomat.

Ezért rád kivánom az urnak áldását, Szállítsa rád, mint a bő viz áradását, A midőn elhozza életed fogyását, Adja meg lelkednek örökös szállását.

Kedves szülő anyám! már te hozzád térek, Mig uj szállásomra tőletek elérek, Áldást az istentől én is te rád kérek, A kit én szivemből szüntelen dicsérek.

Kedves dajkám voltál, szüntelen szerettél, Jóra tanitottál, a rosztól intettél, Mint anya lányával, velem cselekedtél, Most pedig szárnyamra engem eresztettél.

Látod, kedves szülőm, elvisznek mellőled, Bocsánatot azért kérek mostan tőled; Én ha elmegyek is szülőm, te mellőled, Jó gondolatom lesz mindenkor felőled;

A mig csak életed e világon éled, Mikor pedig élted halállal cseréled, Adja meg Jézusod te örökös béred…

Kedves lánybarátim! hozzátok fordúlok, Ha reátok nézek ugyan megujúlok; De az én szivemben melly igen busúlok, Hogy már seregtektől más uton indúlok.

Nem lesz már veletek többé mulatásom, Már férjem házánál lészen maradásom; Mint az uram fujja, ugy lesz tánczolásom, Jaj, be hamar elmult az én leányságom.

Az ur tinéktek is hitvestársat adjon, Férjetekkel együtt soha el ne hagyjon, Áldása istennek rajtatok maradjon, Végre az egekbe magához fogadjon!

176.

B.

Becsületes, méltó lakodalmi sereg! Minthogy vig a gazda, szive nem kesereg, A mi kivánságunk csak azon kintereg: Üljön veszteg minden, a mig nyelvem pereg.

Hadd szóljak vagy kettőt a szent házasságról, Paradicsomban költ nagy atyafiságról, A páros életben való boldogságról, Azután az ágas bogas sógorságról.

Nem jó az embernek csak egyedül lenni, Isten mondása ez, jól meg kell érteni; Szerzek neki társat, kit magához venni Tartozik, mint magát szintén ugy szeretni.

Azonban Ádámra mély álmot eresztett Az isten, egy csontot oldalából kivett, Feleséget neki magábul teremtett, Mellyel a bölcs isten valamit jelentett.

De mit jelentett hát az isteni felség? Azt hogy az embernek lenne nagy erősség; Az ő élte párja illyen nagy erősség, Nem lába kapczája az okos feleség.

Pipa, dohányzsacskó, farmating, heveder, Szüléinkről marad pénz, paripa, fegyver; De jó feleséget istentől nyer ember; Mint a házi bunda, nem mindenütt hever.

Mert, mint bársony nyerget nem illet szamárhát, Vagy miként a tehén nem viselhet gatyát; Az asszonynak sem kell ugy viselni magát, Hogy orránál fogva hordozza az urát.

De még a férfi is mindent félre tegyen, Élete párjához igaz lelkű legyen, Tudván, a feleség, ki ő hozzá megyen, Nem kalendáriom, hogy mindjárt mást vegyen.

Szük a jó feleség, nehéz szerit tenni, A szűzért, a jóért nem kár messze menni, De jobb holtig való árvaságban lenni, Hogysem mint bal körmű durczás asszonyt venni.

* * *

Ezeket igy hallván, e lesz a tudomány: E világi jók közt nincs drágább adomány, A jó feleségnél hasznosabb takarmány; De rosz házasságnál jobb egy pipa dohány.

Ne kövesd azokat, kik magok kullognak, Példáját követik a füles bagolynak, Ennyi sok időre meg nem házasodnak, Mint a ravasz kakuk, csak más alá tojnak.

Eladó leányok! ne várakozzatok, Sőt a jó szerencsén két kézzel kapjatok, E páros világgal megbarátkozzatok, Leánybul asszonynyá hogy elváltozzatok.

Lám vőlegény uram, ez jóra már szert tett, Megvalljuk, magának jó feleséget vett, E páros világnak testvér sógora lett, Ma a komaságnak fundamentomot vet.

Tiszted hát ezentúl, ha még nőtelen vagy, A jövő farsangra nőtelen ne maradj. Sőt házasságodnak mindjárt parolát adj, Mit csavargasz ennyit? több társaddal vigadj.

Megfordítom immár szivem gondolatját, És a kegyelmetek szép, jó akaratját, Hozzám megmutatott drága ajándékát, Szivünkből köszönjük szives indulatját.

Ha csak fel nem töri az ének markunkat, Vagy ha be nem lepné pókháló torkunkat, Máskor sem sajnáljuk mi fáradságunkat, Ajánljuk mindenkor kész szolgálatunkat.

Hol az a hegedűs, hogy szántsa keresztül! Mert látom a vendég tánczra nem is készül, Ipsilon módjára kiki csak veszteg ül; Köszöntsd rám a kancsót, látod, hogy majd feldül.

Násznagy uramnak ez kész példabeszéde: Hivatlan vendégnek ajtó megett helye. De minket ott künn vár sült, főtt, bor, pecsenye, Értünk jött a vőfél; ezt kiáltja: vége! –

Étkek köszöntése.

Érdemes uraink! tisztes felekezet! Halljunk szót, valaki e helyre érkezett, Én is most érkeztem Szittyiaországbul, Éneás királynak nemes udvarábul. Ottan választattam ezen fő tisztségre, Föl is emeltettem e szép vőfélségre. De nem czélom, hogy itt sokat peroráljak, Hosszas beszédemmel unalmat csináljak; Czélom, hogy tisztemben serényen eljárjak, Ételt hozzak, s aztán innen odább álljak. Kötelességemnek én meg is felelek, Ha jószivességet ti bennetek lelek, Mellyet feltalálni köztetek szemlélek, Azért egy pohár bort egészségtekre eltemetek.

Leveshez.

Ez a metélt tészta, tyúkhusnak levével, Vetekedik mindenféle csemegével, Jóféle sáfránynak kérkedik szinével, Megelégszik minden, tudom, jó ízével.

Azért bátran hozzá lehet ehhez nyulni, Ne féljen senki, nem fog tőle megfulni, Mert a betegek is, ha kezdnek javulni, Enni ezen szoktak nyammogva tanulni.

Tehénhushoz.

A leves, hús nélkül, igen híg eledel, S attól igen véknyan, lágyan kövéredel, De ha testvérével jól megismerkedel, Hájkövérségeddel, tudom, hogy kérkedel. Azért, hogy ne ártson testnek bágyadtsága, Vagy, hogy el ne érjen levesnek higsága, Itt a szüntetője, itt a vastagsága, Tehénhus mártással, étkek valósága.

Tormához.

Ime, vitéz Torma ur is megérkezett, Nagy mártiromságot, mondják, hogy szenvedett, Azt mondta hogy itten vagyon a testvére, Kiván beszéleni vele most előre.

Testvérét metélik, őtet fürészelik, Sütik, főzik, és igy egy az ő kinaik; Ez martiromságot szenvedő két falat, Kiván ez nyugodni egy szemfödél alatt.

Káposzta.

Itt a jó tál étel, az áldott káposzta, Mellyet országunkba Kap nevű ur hozta, Szakácsnénk de hussal jól meg is foldozta, Gondolom vagy tizszer, nemcsak egyszer, sózta.

Tessék megkóstolni, nem lesz bors hijával, De nem ám a magyar kemény paprikával; Szép piros rántása van disznó zsirjával, Bátran lehet hozzá nyulni a villával.

Édes becsinált.

Sürű étel után a híg következik; Egy a másik után ha renddel érkezik: A sürű a higgal akkor jól egyezik, Becsinált ételnek szakácsnék nevezik;

Mondják, igen hasznos szer a podágráról, Orvosság gyanánt is szolgál koleráról, A ki ebből eszik, az a patikától Távol jár, nem félhet a has rágásától.

Savanyu becsinált.

Lud, tyúk, kacsa, mindenféle aprólékok, Összegyülekeztek itt a maradékok. De senki ne vélje, tán holmi pocsékok, A vagy vizen termő buboréktajtékok.

Savanyú az íze, czitrommal készítve, Jó boreczettel van a leve főzve; A gyomor a nyállal be vagyon kerítve, A ki megkóstolja, azon lesz segítve.

Kása.

Kedves násznagy uram, szomorú hir vagyon, A szakácsnénk keze sebes igen nagyon; Szegény, hogy a kását ott kinn kevergette, A tűz a jobb kezét igen megégette.

Tehát uraimék! most erszényt nyissanak, Garast vagy petákot számára adjanak; A pénzzel Budáról flastromot hozzanak, Hogy mérges sebei jól begyógyuljanak.

Rétes.

Ez a ritka állat! van csiga formája, Kerekded, és nincsen se szája, se lába, Összegömbölyödött epéje, nincs mája, Ollyan, mint valamelly ácsnak a csigája.

A haja nem kemény, könnyen rághatjátok, Hogyha darabolni a késsel fogjátok, Vizi betegségtül hasznos; próbáljátok, Nekem is egy kicsint ebből bár adnátok.

Hogy mi vendégeink éhen ne legyenek, Vagy üres gyomorral haza ne menjenek, Más ételt is hoztam, azért hát egyenek, Isten áldásából megelégedjenek.

Sültek.

Malacz.

Tisztelettel ékes, s vidám jó vendégim! Hogyha bátorkodnám mondani panaszim: Imé mérges vadkan szörnyű dühöngése, Az elmult napokban igen megrettente.

A midőn épen az volt a legfőbb czélom, Hogy a vadászatra készítsem pánczélom, De e mérges állat elállotta utam, Mellyet bár izzadva, még is eloltottam.

Szörnyű dühössége kitetszik abból is, Már megsült pecsenye, marni akar most is. De hogy ijedségbe más tőle ne essen, Fejét derekától vitézül elmetszem.

Egyéb sült.

A berekesztője itt az ételeknek, Mellyet utójára szokás vendégeknek Feladni, a higját hogy a leveseknek Lenyomja, ne ártson a belső részeknek.

A gődénynek nevét talán hallottátok, Hogy ez ritka madár, aztat jól tudjátok, Túzok, vadlud, kacsa, ime, néz reátok, Vizi tyuk is lassan sántikál hozzátok.

Mindenki kérkedik pirosló hátával, Sötét veres szinben levő pajtásával. Aszalt szilva, körtvély, szép veres czéklával, Salátának itt van ecztes ugorkával.

Egyetek, de ugy hogy többet ne várjatok, Megelégedésig ebből jól lakjatok; Azután bort reá jó formán igyatok, Ha felkeltek, velünk hogy mulathassatok.

Koszorúleányokhoz.

A koszorúlányok mély tiszteletökre, Emelem poharam a köszöntésökre, Mert ő szivességek arra visz bennünket, Hogy tegyük meg nekik hív tiszteletünket.

Köszönjük tinéktek fáradságotokat, Irántunk mutatott munkásságotokat. Az urnak oltalma fedezzen titeket, Békeség kisérje minden lépésteket. Érdemkoszorúval ragyogjon éltetek, Bánat ne terhelje soha sziveteket. Majd mikoron eljő ama végső óra, Mellyben el kell menni az urnak szavára, Elhervadt koszorútoknak a helyébe, Hervadatlant nyerjetek az egek egébe.

A leányokhoz.

A növendék szüzek, kivánom, éljenek, Legények számára hogy nevekedjenek; Mint a nádszál, simán, szépen felnőjenek. Annak idejében minket kedveljenek.

Vendégekhez.

Im most vendégekhez illik szólásomat Intézni, illendő megalázásomat. Érdemes uraim! hazánknak reménye, Ezen becsületes ifiuság fénye, Az én kivánatom egész társaságé, Szivem gerjedelme az ifiúságé.

Éljenek, kivánom a tisztelt vendégek, Állandó sokáig légyen egészségek, Patikákban készült étkekre szükségök Ne legyen, erőben kérkedjen vénségök. De hasznot leljenek e szép mulatságban, Az áldás, szerencse legyen markokban.

Szakácsnékhoz.

A szakácsnéink is sokáig éljenek, Vendégeink számára sokszor főzhessenek, Készített étkeik jó izűk legyenek, A sok dicsérettel zsebeik teljenek.

Fazékban levesök állandó maradjon, Rántás serpenyőhöz hogy oda ne fagyjon, Nyársról pecsenyéjök hogy el ne szaladjon, A bögre szeszitől hasok megdagadjon.

Muzsikásokhoz.

Muzsikusaink is jó kedvűk legyenek, Hegedűjök szegen ritkán heverjenek, Hanem, valamikor szükség lesz, pengjenek, Sert, bort, pénzt, pálinkát hogy bőven nyerjenek.

A hegedűjökön húrjok ne szakadjon, Szemök bagolymódra este ne szunnyadjon, A sok pecsenyétől hasok ne dagadjon.

Intés a társaihoz.

Legénytársaim! kik e helyre gyültetek, A vig mulatsághoz, tudom, készültetek, Kérlek, egy kevéssé csendesen legyetek, Mig egy két sort szólanék veletek.

A rendtartás régi törvény, hallottátok, Sőt lelke is minden dolognak, tudjátok, Azért intésemet, szükség, fogadjátok, Hogy gyalázat végre ne szálljon hozzátok.

Rend nélkül csak egy ház sem lehet sorában, Avagy kivánatos jó állapotjában. De ha a gazdája rendet tart házában, Ugy minden fő eljár a hivatalában.

Mentül szükségesebb egy uj társaságnak A rendszabás, tartás az ifiúságnak, Melly mindig lelke volt a szép mulatságnak, Ez lelke, tengelye e roppant világnak.

Kérlek hát barátim, rám figyelmezzetek, Rendtartásaimra szemesen nézzetek; Az ide gyült népet, szükség, tiszteljétek, A szép személyeket hogy meg ne sértsétek.

De az elsőséget nekik engedjétek, Hajlandóságukat hogy megnyerhessétek, És ha szolgálatra tőlök kivánnátok: Azt a vendégektől meg ne tagadjátok.

Sőt cselekedettel azt megmutassátok, Hogy az emberséget már megtanultátok; Ha eszesen akar mindennel vigadni: Szükség az ifjunak józanon maradni.

Kinek más tanácsát nincs kedve fogadni, Az olly az ivásban el szokott fúladni. A borban elmerült legény a vigságra Már nem alkalmatos, nyájas mulatságra.

Versengés, czivódás mert fajtalanságra Kifakad, s csufot hoz igy a társaságra.

Figyelmezzetek hát, barátim, ezekre, Vigyázzatok kérlek, becsületetekre, Okot ne adjatok veszekedésekre, Vagy egyéb csufságos becstelenségekre.

Becsületes csak ugy lehet mulatságunk, Dicséretet csak ugy nyerhet társaságunk, Ha rendes és tiszta leend vigaságunk, Többször is mulatni igy lesz szabadságunk.

Önként ne zavarjuk tehát vigságunkat, Használjuk okosan ifiúságunkat, Mások is kedveljék hogy mulatságunkat, Jó reménységben hát kezdjük el tánczunkat.

177.

Bálba köszöntő vers.

Édes jó barátim! im minket az isten Ide vezérlett nagy jó egészségben; Minthogy tehát immár jelen van az óra, Melly bennünket ébreszt e szép mulatságra.

Mulassunk tehát itt szivünk örömével, Bánat ne érkezzen mi hozzánk ez éjjel. Szép mulatságunk hát ollyan véggel menjen, Érdemes vendégink kedve hogy beteljen.

Ennek kifolyása, hogy becsületünkre Szolgáljon, és legyen mindenkor szép hire.

178.

A czéhtől atyamestert kérő vers.

Érdemes, nemes czéh! im tiszleletünket, Megjelentjük itten a mi kérésünket, Szükségünk akarom elébe terjesztni, Kérjük igen szépen, tessék meghallgatni.

A mi társaságunk árvául maradott, Igazgató nélkül egészen hagyatott, Elhagyattatását szomorúan érzi, Szükségében hát e nemes czéhet kéri,

Hogy tekintse meg ez mi bajos ügyünket, Könyörűlő szivvel nézze szükségünket; Alázatossággal kérjük, hogy fejünket Rendelje ki, a mi atyamesterünket.

Ehhez két bejáró okos mestereket, Méltóztasson nekünk ollyan személyeket Kirendelni, a kik az ifju fejeket Oktassák, tanítsák, itéljék pereket.

Általam ezt kéri társaságunk szája, Nincs igazgatója, az hiányossága, Reméljük, ezentúl marad hiv szolgája, Idegen hogy nem lesz nemes czéh hozzája.

Atyamestert megköszöntő vers.

Már becsületes czéh, egész becsülettel, Alázatossággal és mély tisztelettel, Járulunk elébe azért köszönettel, Hogy irántunk vala kegyes tekintettel.

Méltóztatott a mi szomorú ügyünket Felvenni, s mint a jót, tekintsen bennünket, Védelmező nélkül elcsüggedésünket Hárítván, kiadta atyamesterünket.

Illy gondoskodását fogja predikálni A mi társaságunk, mig csak fenn fog állni, Tudván, jó atyánkra hogy nehéz találni; Engedelmességgel meg fogjuk hálálni.

Fényljen becsületes czéh élte folyása, Az egyenetlenség ne férjen hozzája, Hogy lehessen soká ifjuság dajkája, Ezeket kivánja, marad hiv szolgája.

Ládát kikérő vers az atyamestertől.

Atyamester urnak érdemes házához, A mi társaságunk, mint édes atyjához, Nem csak mint atyjához, sőt mint barátjához, Egész tisztelettel összegyült magához.

Minthogy a nemes czéh igy kezdte végezni, Hogy más igazgatót tetszett nékünk tenni: Mellynek szárnya alatt e nemes társaság, Szemlélje ezután az ő virágzását.

Hogy tehát e nemes czélunkat elérjük, Innen társaságunk ládáját kikérjük, Egész becsülettel máshova kisérjük, Tőled, jó atyánktól, végbucsunkat veszszük.

De hogy indítsam el nyelvemet szólásra, Gyönge ajakamat méltó bucsúzásra, Mert olly jó atyától mindnyájan megválunk, A kit szivszakadva mindnyájan sajnálunk.

Mert jó atyánk valál, minket tanitottál, Igazság ösvényén mindenkor hordoztál, Mint atya fiával, velünk akként bántál, Most pedig bennünket szépen elbocsátál.

A mennyei nagy ur légyen mindig véled, Valamig életed e világon éled; Mikor pedig élted halállal cseréled, Adja meg a Jézus mennyben a te béred.

179.

Konyhamester tusai.

Konyhamesterséget én mostan viselem, Valakik itt vannak, mindnyáját tisztelem, Terhekre hogy talán nem leszek, képzelem, Azért e pohár bort bátran fölemelem.

Királyra.

Felséges királyunk, kivánom, hogy éljen, Számos esztendőket erőben szemléljen, Mint a nap sugára, az országban fényljen, Minden ellenségét tapodja kevélyen.

Vármegyére.

Ezen vármegyének tisztei éljenek, Tartós egészséggel soká kérkedjenek, Lankadást testökben későn érezzenek, Hogy bölcs pártfogóink ügyünkben légyenek.

Városra.

Nemes városunknak első főbirája, S több fejei, a kik illenek hozzája, Fényljen életének sokáig fáklyája, Bölcs igazgatását kedvelje hazája.

Czéhmesterre.

Czéhmester urunknak mély tiszteletére, Áldást mondok mostan ő neki fejére, Lakozzon szivében az igaz bölcseség, A bölcseség mellett fényljen a dicsőség; A dicsőség és a könyörűletesség, Ezeket ölelje a drága egyesség.

Legyen kedves neki a napnak járása, Szintén felkelése, mint lenyugovása, Örvendeztesse meg az urnak áldása, – Ez a konyhamester szive kivánása.

Atyamesterre.

Atyamester urat az isten éltesse, Az isten igéje lakozzék szivébe; Élje örömeit e hivatalában, Érdeme terjedjen e nemes hazában. Fáradsága pedig ne legyen hiában, Az áldás, szerencse kövesse sarkában.

Bejárókra.

Bejáró uraknak kivánom számukra, Az isten áldását fordítsa házukra, Hogy jó egészséggel dicsekedhessenek, Jó hirek- s nevekben messze terjedjenek; Mig élnek, közöttök az igazság fényljen, Az ur áldásával házok bővelkedjen.

HARMADIK KÖNYV.

BORDALOK.

180.

A, a, a, Éljen a nagy csutora, Szomjas torok tutora, Ki ne fogyjon a bora. A, a, a, Éljen a nagy csutora.

E, e, e, Adjuk egymás kezibe, Hadd folyjon ki ízibe, A mi szorult közibe. E, e, e, Adjuk egymás kezibe.

I, i, i, Meg kell szépen ölelni, A szájhoz fölemelni, És belőle jót inni. I, i, i, Meg kell szépen ölelni.

Ó, ó, ó, Igyék kend csak, ugyan jó; Szépen adja, nem mohó, Mint kivánja sok bohó. Ó, ó, ó, Igyék kend csak, ugyan jó.

Ú, ú, ú, Megvidul a szomorú, Hogy ha ebből jót iszik, Próbálják kik nem hiszik, Ú, ú, ú, Megvidul a szomorú.

Ő, ő, ő, Hatalmas egy orvos ő. Epedség- s fáradságban, Szegénység- s adósságban, Ő, ő, ő, Hatalmas egy orvos ő.

Ű, ű, ű, Légy már hosszú életű, Drága kedves csutora! Sokféle baj doktora. Ű, ű, ű, Légy már hosszú életű.

181.

Vigan barátim! kaczagjuk ki a gondot, Vigan, szájára fordítsuk a kulacsot. Mig az ember ifiú, töltse vigan idejét, Hagyja vén korára a kedvetlenség terhét. Majd elég időnk lesz az aggódásra, ha Elnyél a halál telhetetlen zsákja.

182.

Az igaz Messiás már eljött, Sokféle csudákat köztünk tött, A vizet is borrá tette, A násznépet vendégelte, – Kánai menyekzőben.

Nagy lakodalmakat kezdének, Jézust is elhivták vendégnek, Ugy követék tanitványi, Mint a tyúkot ő fiai, – Kánai menyekzőben.

Az első tál ételt felhozták, Jézust azzal igen kinálták; Tetszett mindenben az étek, De a borban vala vétek, – Kánai menyekzőben.

Jézus anyja, hogy aztat látná, Fogyatkozásukat megszáná, Fiam, mondá, boruk nincsen, Azért semmi kedvök sincsen, Kánai menyekzőben.

Jézus is, hogy hívséget tenne, Szent anyai kérése meglenne, Parancsolja: merítsetek, Kútból hat vedret töltsetek, – Kánai menyekzőben.

Azért szolgák elsietének, Kútból hat vedreket töltének. Jézus borra változtatja, Első csudáját mutatja, – Kánai menyekzőben.

Péter társaival vigan volt, Köszönt Andrásra egy pohár bort, Meg sem törli a bajuszát, Csak felhajtja a poharát, – Kánai menyekzőben.

Mátyás a poharat vigyázza, Soká kerül, nehezen várja, Jakab elől csak elkapja, S szomjú torkába kihajtja, – Kánai menyekzőben.

Adja isten, hogy mi is örüljünk, Midőn lakodalmat ünnepelünk. Jó bor mellett csuda nélkül, Bolond a táncz ugrás nélkül. – Jézust mi dicsérjük!

183.

Nincsen e világon ennél szebb szó, Mint: e borbul igyál, mert igen jó, Ennek embereknél kelete nagy, Mert te, Bakhus isten, igen jó vagy. Élj barátom, szerencsésen, Mindig frissen, Ezt felhajtván, élj kedvesen.

Áldott ez a pohár, ha tele áll, S midőn jóságokkal kinál. Áldott az a tőke, melly termesztett, És a hely, melly téged nemzett. Élj barátom szerencsésen, Mindig frissen, Érted iszom, vedd kedvesen.

184. Pinczeszeri dal sz. Mártonnap-tájban.

Halkkal.

Megsavanyult már az uj bor, Ihatunk pajtás! Félre a vizes kancsóval, Van helyette más.

Frissen.

Szopogassuk a kulacsot, Szinte kotyogjon, Ollyant igyék kiki, hogy a Könye potyogjon.

Halkkal.

Megkapáltuk a szőlőnket, Három izben is, Nem sajnáltuk rá erőnket, De van haszna is.

Frissen.

Emlegettük fáradozva A szüret nevét, Mostan azért vígadozva, Igyuk a levét.

Halkkal.

Mindennapi bajainkat Most igyuk félre, Akaszszuk szegre gondunkat, Nem kell az télre.

Frissen.

Majd befognak a tavaszkor, Ujra kapálni, Most igyuk meg, a mit akkor Meg kell szolgálni.

Halkkal.

Ne sirj, édes feleségem, Többé nem bántlak, Sőt leszesz gyönyörűségem, Tánczba is rántlak.

Frissen.

Mit epeszted igy magadat? A kulacs tele, Dobd pokolba a kontyodat, Ne gondolj vele.

185.

Nosza, felejtsük el bajunkat, A bor elűzi minden búnkat, Föröszszük torkunkat a borban, S víg nóta mellett igyunk sorban. Bort ide, bort, bort adjatok! Megvidul ettül a torok, Bortól az ember meghizik, Nem magyar, a ki nem iszik.

Viz csak a hal gyomrát frissíti, Kedvre szivünket a bor deríti, Haljegy alatt én nem születtem, Vizre tehát nincs is szükségem. Bort ide, bort, bort adjatok sat.

Sert iszik a német, ha fázik, Minket a bor táplál halálig, Mert a ser is csak vizbül vagyon, Két itczét adnak egy garason. Bort ide, bort, bort adjatok sat.

Él, hal a tót a pálinkáért, Bor tüzesíti a magyar vért; A raki meggyúlad gyomrában, Bor legyen a mi poharunkban. Bort ide, bort, bort adjatok sat.

Jó patikaszer a bor nedve, Éled ettől az ember kedve. A ki tehát betegséget lát, Borral öblítse száraz torkát. Bort ide, bort, bort adjatok sat.

Jó a bor, legyen nyár, avagy tél, Nem magyar, a ki a bortól fél, Nyáron elűzi az éhséget, Télben szerez jó melegséget. Bort ide, bort, bort adjatok sat.

Félre menyecske! szép orczáddal, Bor nélkül a csók meg nem bájol, Félre barát! az olvasóval, Eb, a ki nem tart a kancsóval. Bort ide, bort, bort adjatok sat.

Jőj el halál, még ma, nem bánom, Csak bor legyen a más világon, Ha megtalálom Ábrahámot, Majd rá köszöntöm csutorámot. Bort ide, bort, bort adjatok! Megvidul ettül a torok, Bortól az ember meghizik, Nem magyar, a ki nem iszik.

186.

Igyál Petro, fizess! nem jó, Ez az igazi magyar szó. Ha nincs bankó, van réz kongó, Majd fizet a hordó. Itt marad a kankó, Az pediglen nem jó.

187.

Vasárnap bort iszom, Hétfőn nem dolgozom. Jó, kedden lefeküdni, Szeredán felkelni.

Csötörtök gyógyulni, Pénteken számolni, Hej! szombaton kérdezni, Mit fogunk dolgozni?!

188.

Istenadta vize! Sem íze, sem büze, Bort ide, bortul, jól tudom, Hogy még megifjodom.

Ha bosszuság forgat, Vagy bánat háborgat, Bort ide nekem! azt mondom, Elmulik búm s gondom.

Dudoljon bár a szél, Csikorogjon a tél, Itt benn a kancsót vigyázom, Bor mellett nem fázom.

Ez a nyulfark élet, Bor nélkül mit érhet! Más világon is megbánnám, Ha itt bort nem innám.

Noé szent ember volt, Mégis jó bort kóstolt, Hát ugyan én szegény nyomorék, Jó bort mért ne innék?

De nem is kimélem, Mig élek, reménylem, Nem vetnek vámot gégémre, Iszom hát kedvemre.

189.

A viz máskép jó lenne, De béka lakik benne; Még csömörbe ejtene, Vagy kólikát szerezne.

A viz malmokat hajtson, Hajót s hidakat tartson, Szennyes ruhát tisztítson, Tüzet és meszet oltson.

Marháknak kell önteni, Válujokba tölteni, Vagy pohárt öblíteni, Nem emberre költeni.

Halljad ama nagy szent Pált, Borban mit föl nem talált? Timótheusnak használt, Egészségére szolgált.