Part 3

El kell mennem már Családrul, Isten hozzád, angyalom! Mert te tőled el kell válnom, Jaj be nagyon fájlalom. Jaj már nekem, neked is, Jaj a szivem, szived is, Szorongatja a szerelem, Járja bús szivemet is.

Föltekintek még én egyszer A csillagos egekre; Ott látok én kis madárkát Haza felé repülve. Szállj le, madár, ha lehet, Irok neki levelet: Mondd meg az én galambomnak, Ne sirasson engemet.

90.

Ha fölvetem paplanos ágyamat, Oda várom kedves galambomat, Feküdj fel csak alig, Nem egész a falig, Világos viradtig.

Ne takaródz be nagyon, Mert meleged vagyon; Szerelmes galambom, Szerelmes galambom!

91.

Fejik a fekete kecskét, Verik a barna menyecskét, Ha verik is megérdemli, Mert az urát nem szereti.

Ki az urát nem szereti, Annak van most becsületi; Nekem is van becsületem, Az enyimet nem szeretem.

Ki az urát nem szereti, Kopotnyikot főzzön neki, Adja be azt vacsorára, Kiteríti viradtára.

Én csak azért nem szeretem Az uramat, mert félt engem; Ha szép legénynyel beszélek, Már azt mondja, roszúl élek.

Eső után a nap derűl; Az én kedvem is megkerűl. Mihelyt a férjem halva lesz, Mindjárt egy szép legény elvesz.

92.

Jaj be sáros ez az út, Volt szeretőm, de rám unt. Jaj, de csillagos az ég, Majd eszébe jutok még.

Nincs már nekem szeretőm, Csak egy veres keszkenőm, Gondolom a szeretőm; Csókolom a keszkenőm.

93.

Édes falum határa! Itt hagylak nem sokára; Itt hagyom a falumat, Szánom a galambomat.

Oh melly vigan megyek el, Egy zsák diót viszek el; Ha megúnom, leteszem, Mellé dülök, megeszem.

94.

Hajtsd ki babám, az ökröket, Legeltesd meg szegényeket, Hej, legeltesd meg szegényeket!

Tilalmasba ne hajtsd őket, Mert elveszik a szűrödet, Hej, mert elveszik a szűrödet.

Ha elveszik a szűrödet, Mivel takarsz be engemet? Hej, mivel takarsz be engemet?

Van én nekem czifra bundám, Avval takaródzunk, rózsám, Hej, avval takaródzunk, rózsám.

Van én nekem egy szép házam, Abban vagyon vetett ágyam, Hej, abban vagyon vetett ágyam.

Vetett ágyban czifra dunna, Avval takarlak be, rúzsa! Hej, avval takarlak be, rúzsa!

95.

Nyitra partján nevelkedik tulipán; Az én szivem téged ohajt és kiván. Jaj de nehéz a szerelmet viselni, Mint ibolyát tövis közül kiszedni.

Csattog a szél, az ég nagyon villámlik, Az én szivem csak utánad bánkódik. De megmondom édes tubám, el ne hagyj! Mert ha elhagysz, megátkozlak, elhervadsz.

96.

Bodrog partján nevekedett tulipán, Bús szivem csak téged ohajt, téged vár. Bokrétámnak elhervadott szépsége, Oda tulipánom gyönyörűsége.

Elmegyek immár te tőled, gyöngy alak, Kit én bizony sokat ohajtottalak: Örökösen én téged el nem hagylak, Bizonyságra még most is megcsókollak.

Ha elmégy is már én tőlem, drága kincs: Gyöny fekete két szemeddel rám tekints! Én is tartlak a szivemben, mig élek; Egyetlen egy gyönyörűséges lélek.

Az én kedves szeretőmtül megválok, A melly dolgot én eléggé sajnálok; Többé veled, szép kincsem, nem sétálok, Nyugodalmat más helyen nem találok.

Oh édesem, drága piros orczádat, Hadd fogjam meg két szép arany almádat. Megtapasztalom melleden rózsádat, Fordulj hozzám, csókolom te szép szádat.

Megkérdezem, szeretőmtül, szeret-e? Megölelem, megcsókolom, tartja-e? Katonává lettem rózsám, bánod-e? El kell immár masíroznom, szánod-e?

Bár e világra ne születtem volna, Ennyire érted nem gyötrődtem volna. Szép szin alatt csókjaiddal megcsalál, Igy jár, a ki szép szeretőre talál.

Búcsúzásom már tőled elvégezem, Hosszú beszédre reá nem érkezem; Hűségedre magam lekötelezem, Édesednek ki magamat nevezem.

97.

Nem anyától lettél, Rózsafán termettél, Piros pünköst napján Hajnalban születtél.

Orczáid rózsái Ha közel volnának, Égő szivem mellé Tüzném bokrétának.

98.

Sokszor vagyok nálad nélkül, Busúlok magam egyedül; Sokszor szivem búba merül, Igaz szerelem tüzétül.

Ha tudtad hogy haragszol rám, Mért csókoltad meg az orczám? Jobb lett volna, édes rózsám, Ne is szóltál volna hozzám.

Elmégysz babám, engem itt hagysz, Bús szivemre bánatot hagysz, Akkorát, mint köves halom, Meghalok érted, galambom.

99.

Addig élem világomat, Mig szél fujja pántlikámat. A pántlika könnyü ruha, Mert azt a szél könnyen fujja. De a konty, az nehéz ruha, Mert azt a bú gyakran járja.

100.

Hervad a cziprusfa A sirnak tetején, A tömlöcz fenekén Hervad a szép legény.

Nem azért hervad ő, Hogy a tömlöcz rabja; Hanem azért hervad: Elhagyta galambja.

101.

Mariskám, Mariskám, Szivemnek bálványa! Szivem a szivedet Mig élek is szánja! Én tégedet, te engemet Hasztalanúl szeretsz, Máshoz kötött esküvésed; Már enyém nem lehetsz.

Felejts el, felejts el, Felejts el engemet! Vesd ki a szivedből Gyászos emlékemet. Mert én téged, kedves rózsám, Hiába szeretlek, Másnak adtam igéretem, Tiéd nem lehetek.

102.

Melleden termett egy rózsa, Annak vagyon két bimbója. Egyik, orczám hervasztója, Másik, szivem gyulasztója.

Piczin szeme, piczin szája, Barnapiros két orczája; Ha én aztat nem láthatom, Meghalok érted, galambom.

103.

Gyere babám, a kert mellé, Feküdjünk le egymás mellé; Hadd nézem ki a szemedből, Szeretsz-e tiszta szivedből? Ha nem szeretsz, veszekedj meg, Hogy a szived repedjen meg.

104.

Beteg se voltam én, Mégis meghaltam én, Az új temetőben Legelső voltam én.

Rózsa nyilott rajtam, Violát neveltem; A kiért meghaltam, Annak virágoztam.

Síromon a rózsa, Galambomat várja; Gyer oda, galambom, Szakaszsz egyet róla.

Gyöngyös bosszujára, Ifjak bánatára, Irígyek kárára, Lányok siralmára.

105.

Kicsin vagyok én, Majd meg nőlök én; Esztendőre, vagy kettőre Férjhez megyek én.

Oh te piczike, Ki ne szeretne? A ki téged nem szeretne, Hunczut a neve.

106.

Ha meguntad, rózsám, Velem életedet; Csináltass koporsót, S temess el engemet.

Tétesd fel egy fára: Itt fekszik egy árva, Kinek szerelméből Történt az halála.

107.

Lám megmondtam, bús gilicze, Ne rakj fészket az utszélre: Mert az uton sokan járnak, Téged rózsám, feltalálnak.

Csak rakj fészket az erdőre, Annak is a közepére, Czédrusfának tetejére, Fügefának levelére.

108.

Ángyom, ángyom, édes ángyom, Mért szeret kend, ollyan nagyon?

Ha szeret kend, titkolja kend, Ki ne világosítsa kend.

Jó szeretni, de titkosan, Nem mindenkor világosan.

A ki világosan szeret, Megitélik az emberek.

109.

Tudod, rózsám, mit fogadtál, Mikor kertben sétálgattál; Rózsát kértem, csókot adtál, Fogadj isten, hogy megszántál.

110.

Pista szivem, be alhatnám! Ott a szüröd, terítsd alám: Hogyha egy álmot alhatnám, Szűz karodon elnyughatnám. Ha szűz karod karom alatt Átfoglalna, Gyönge csókod, csókom alatt Elolvadna.

Hogyha engem elszalasztasz, Illyen rózsát nem szakasztasz. Nagy a sövény, mély az árok! Pista szivem! reád várok; Szűz karodon, én galambom, Nyughatom csak! Gyönge csókod szűz mézétül Élhetek csak!

111.

Menj szeretőm ablakába, Röpülj az ő szobájába, Te kis fecske! s azt izenem, Hogy őtet most is szeretem.

Jőjön hozzám vacsorára, Szivesen elvárom mára; Csak hogy egy pár csókot adjon, S kedves szeretőm maradjon.

Jó neszmélyi bort hozattam, Asztalom tele rakattam Rétesekkel, pogácsákkal, Sárga, veres violákkal.

Jőj el hozzám vacsorára, Találsz egy gazdag mátkára; Megmutatom a kincsemet, S néked adom mindenemet.

112.

Bánod gazda, bánod, Hogy lányodhoz járok, De még jobban bánod, Ha lányoddal hálok.

Házadhoz sem járok, Lányoddal sem hálok, Mégis a gátadon Ollyan rést csinálok,

Nem terem annyi nád, Kivel becsinálnád, Nincs is annyi pénzed, Kivel kiváltanád.

113.

Bús az idő, bús vagyok én magam is, Valamennyi szép leány van, mind hamis. Szeretete nem állandó, Mint az idő változandó, ihaja!

Felettem is mért borult be illy korán, Mert elhagyott, kit szerettem igazán. Másnak hódolt a hitetlen, Azért vagyok illy kedvetlen, ihaja!

Árva vagyok, hej nincs is ollyan árva, Mert szivedből rózsám, ki vagyok zárva. Nem leszek én árva mindég Boru után derül az ég, ihaja!

114.

Tisza mellett van egy város, Berekszáz. Volt szeretőm néha ötven, néha száz. Volt szeretőm néha száz is, Jó volna most csak egy pár is, ihaja!

Erdélyország fővárosa Kolozsvár. Volt szeretőm, de elhagyott az is már; Volt szeretőm, de elhagyott, Irgalmatlan megtagadott, ihaja!

Ritka buza, ritka árpa, ritka rozs, Ritka legény, ritka leány takaros. Ritka leány, ki megállja, Hogy a legényt meg ne szánja, ihaja!

115.

Szomorú hirt hoztak nekem az estve, De még szomorúbbat a minap estve. Rózsám irta levelébe, Nem vesz többé kegyelmébe, Igazán.

Ritka rózsa, kinek nincsen levele, Ritka legény, kinek nincs szeretője. Ritka legény, ki azt tegye, A kit szeret hogy elvegye, Igazán.

116.

Rózsa, rózsa, piros rózsa, De késő jársz a fonóba. Kedden este jöttél volna, Legkedvesebb lettél volna.

Kedden este jöttél volna, Legkedvesebb lettél volna. De hogy szerdán este jöttél, Legutálatosabb lettél.

117.

Nincsen kedvem, nincsen, mert nincsen Szép szeretőm, ki rám tekintsen; Majd felderül a csillagos ég, Az lesz a szeretőm, ki volt rég.

Jaj de sokat áztam, fáradtam, Mikor házasodni indultam; Nem találtam kedvemre valót, Az lesz a szeretőm, a ki vót.

Szép a rozmarinszál bokorba, Ha megkötik zöld koszorúba; Felteszik a szűz lány fejére, Leteszik a bút a szivére.

118.

Nem vagyok én oka semminek, Édes anyám oka mindennek, Mért nem adott engem ollyan-ollyan-ollyannak, A kit én szerettem magamnak.

Megvert az ur isten, de nem fáj; Figefa levele lehullt már. Figefa levele gyógyits, gyógyits, gyógyits meg, Régi volt szeretőm, csókolj meg.

Akkor szép az erdő, mikor zöld, Mikor a vad galamb benne költ. Ollyan a vad galamb, mint a, mint a, mint a lány, Fáj a szive a legény után.

119.

Az én szeretőmnek dombon van a háza, Két kereken forog csikorgós kapuja. Az én szeretőcském piczin, parányicska, Mindenütt megfordúl, mint a karikácska. A berencsi utczát végig kövecsezik, Azon az én lábam nem is ugrándozik. A nagyfali utczát nem is kövecsezik, Azon az én lábam mindig ugrándozik.

120.

Ne ugorj ott, a hol árok nincsen, Ne köszönj ott, a hol szép lány nincsen; Ugrom biz én, a hol árkot látok; Köszönök is, a hol szép lányt látok.

Meg se fogom a kalapom szélit, Mig nem látom a galambom képit. Pedig bizony, hogy ha megláthatnám, Egyszeribe teli kacsintanám.

121.

Ha nem voltál jó szerető, Borijjon el a temető. Hajtson el a sárga halál, Takarijjon szárnya alá.

Ha nem voltál igaz hozzám, Mért csókoltad meg az orczám? Hagytál volna békét, rózsám, Ne is szoltál volna hozzám.

122.

Káka tövin költ a rucza, Jó földben terem a búza; De a hol a hű lány terem Azt a helyet nem ismerem, Sehol sem.

Ki van az én szemem sirva, Mert a rózsámat más birja; Pedig fogadta az egyet, Rajtam kivűl mást nem szeret, Soha sem.

Ha tudtad hogy nem szerettél, Hállódba mért keritettél? Hagytál volna békét nekem, Más is elvett volna engem, Valaha.

Azért hogy én szegény lettem, S mást választottál helyettem, Lesz nekem is vig napom még; Boru után derűl az ég, Nekem is.

123.

Minden falu édes hazám, Minden asszony édes anyám, Minden szép lány feleségem, Kivel világomat élem.

Eszem a teremtő fádat, Engem szeress, ne anyádat; Ollyan igaz leszek hozzád, Mint tulajdon édes anyád.

124.

Elmentem én a szőlőbe Ráhágtam a venyigére; Venyigéről venyigére, – Fáj a szivem a szőkére.

Elmentem én a tanyára, Ráhágtam a tökindára; Tökindáról tökindára, – Fáj a szivem a barnára.

Onnan mentem a csárdába, Barna babám látására; S mig a barnát ölelgettem, A szőkét elfelejtettem.

125.

Erre gyere rózsám, nincsen sár; Nincs is az ajtómon semmi zár; Nyitva van az ajtóm, bejöhetsz, Bontva van az ágyam, lefekhetsz.

Addig a házamból el nem mégy, Mig háromszál gyertya el nem ég; A negyedik is már félben ég, A szerelem mégis nem elég.

126.

Megkötöm lovamat Czédrusfa ágához, Magam meg lefekszem Galambom ágyához.

A vásárra voltam, Vásárfiát hoztam, Kedves galambomnak Egy pár csókot adtam.

A szerelmet pénzen Nem lehet megvenni, De egy mézes csókon Ki lehet alkudni.

127.

Én fehér kezkenőt veszek, Rám süt a nap, fehér leszek; Fehér leszek, mint a hattyu, Nem csókol meg minden fattyu.

Sárga kezkenőt is veszek, Rám süt a nap, sárga leszek, Sárga leszek, mint a virág, Leányoknak áll a világ.

Barna kezkenőt is veszek, Rám süt a nap, barna leszek, Barna leszek, mint a csóka, Ugy illik a babám csókja.

Bécsi kezkenőt is veszek, Rám süt a nap, piros leszek, Piros leszek, mint a rózsa, Rám illik a babám csókja.

128.

Biharban, Borsodban, Nincs annyi esküdt, Hányszor az én rózsám Vélem megesküdt; Biharban, Borsodban, Szabolcs vármegyében, Nincs annyi esküdt, Hányszor megesküdt.

Kakas a szemeten Annyit nem kapar, Hányszor az én rózsám Engem betakar; Pedig éjjel nappal Mindig egyre kapar, Annyit nem kapar, Hányszor betakar.

A malom kereke Annyit nem fordul, Hányszor az én rózsám Engem megcsókol. Pedig éjjel nappal Mindig egyre fordul; Annyit nem fordul, Hányszor megcsókol!

129.

Jaj be szennyes a kendője, Talán nincsen szeretője. Adja ide, hadd mossam ki, Ugy sem szeret engem senki.

Kinek nincsen szeretője, Menjen ki a zöld erdőbe; Irja fel a falevélre, Hogy neki nincs szeretője.

130.

Nincs szebb virág a rózsánál, Legények közt a barnánál, Mert a barna magyar fajta, Azért kapnak sokan rajta.

Nincs szebb madár a fecskénél, Barna piros menyecskénél, Mert ha ölelni akarom, Könnyen átéri a karom.

Nincs szebb virág a szegfünél, Leányok közt a szölkénél; Mert a szölke úri fajta, Azért kapnak sokan rajta.

131.

A kinek nincs szeretője, Menjen ki a zöld erdőbe.

Szakaszszon egy falevelet, Adja annak, a kit szeret.

Mondja neki: édes rózsám, Eljösz-e farsangban hozzám?

Ha valami lesz belőle, Kérjen egy pár csókot tőle. –

Nekem nem kell, van már nekem, Adott isten, a mit kértem.

Szépet adott, jót is adott, Kiben szivem megnyugodott.

132.

Árva vagyok árva, Mint mezőben tarló, Kinek ékességét Elvette a sarló.

Nekem is elvette Egy semmirevaló; Ássa ki a szemét Két fekete holló.

Hegyek közt lakásom, Senkim a világon; Csendes folyóviznek Csak zugását hallom.

A nyári folyóviz Télre megaluszik, De az én bus szivem Soha meg nem nyugszik.

133.

Szőlőtőke, venyige, Rászállott a gelicze, Ollyan édes a leve, Mint a babám szerelme, Eszem adta.

Bár csak engem valaki Szőlőt szedni hína ki; A szőlőjét leszedném, Lányát megölelgetném, Eszem adta.

Bár csak engem valaki, Bort taposni hína ki, Taposnék bort eleget, Kapnék csókot édeset. Eszem adta.

134.

Édes kedves galambocskám, kis Zsuzsánnám! Ha el jőnél néha hozzám, én nem bánnám; Jaj de a szeretet arra nem mehetett, Hogy véghez vihetnők az igyekezetet.

Elmennék én ti hozzátok, ha lehetne; Ha engemet egy valaki nem szeretne; Csalom a szivedet, te meg az enyimet, Kérjed istenünket, adjon öszve minket.

135.

Itt hagynám én ezt a Múzslát, ha lehetne, Ha engemet barna leány nem szeretne, Csalom a szemedet, Te is az enyimet, Csókolom a szádat, Piros két orczádat, – Te is az enyimet, Én is a tiedet.

136.

Felfogadtam az egekre, Mind a három istenekre; Anya, fiu, szentlélekre: Tiéd maradok örökre.

Boldog az a szempillantás, Mellyben megismertük egymást, Szerelmünkről tettünk vallást, Hogy soha sem szeretünk mást.

137.

A kend édes anyja megátkozott engem, Hogy a fekete föld boritson be engem.

Ne átkozzon engem, nem vagyok én oka, Mert én az ő lányát nem szerettem soha.

A kit én szeretek, meg van az szeretve, Ha rá tekintek is, elfakad nevetve.

A pünkösti rózsa kihajlott az utra, Eredj oda rózsám, köss bokrétát róla.

Tedd az öved mellé, két szemem láttára, Viseld el, galambom, lányok bosszujára.

138.

Hej, huj, bazsalik, dupla szegfű, Szarkaláb, ékes majoránna! Majd meghalok ezekért, Az ireghi szűzekért, A gyöngyöm adtákért!

Hej, huj, rekettye, vaspatkó, Menyecske, csillagteremtette. Tizenkétszer megcsallak, Hónom alá karollak, Mégis megcsókollak.

139.

Menj el édes fecském, violám köszöntsed, Nagy alázatosan házban valót kérjed.

Nem dicsérem, de szép, mint hajnali csillag, Angyalka módjára, ki előttem ballag.

A nevét ha kérdem, hol lakol, szép alak, Két szép szemeivel integet, ugy ballag.

Aranynyal kellene nevedet leirni, Gyémánt kőtáblára szépen lerajzolni.

Rubint kőbül formált ládában tartani, Ünnepet kellene nevednek szentelni.

Vagy enyimmé teszlek, vagy elválok tőled, Vagy hozzám keritlek, vagy meghalok érted;

Szánj meg édes rózsám, igen szépen kérlek, Engem ugy segéljen! szivemből szeretlek.

140.

Szakajtottam rózsát, fehéret, Tartottam szeretőt, kevélyet; De már annak vége, vége van, Már mi köztünk, rózsám, harag van.

Szakajtottam rózsát, pirosat, Tartottam szeretőt, csinosat; De már annak vége, vége van, Már mi köztünk, rózsám, harag van.

Szakajtottam rózsát, teljeset, Tartottam szeretőt, kedveset; De már annak vége, vége van; Mert te érted, rózsám, harag van.

141.

Kérik a szűrömet bundáért, Szőke galambomat barnáért, Nem cserélem szűröm bundáért, Szőke galambomat barnáért.

142.

Meghalok Csurgóért, de nem a váráért, Hej nem a váráért, csak egyik utczáért, De nem az utczáért, csak egyik házáért, Hej ebben növekedett barna galambomért.

143.

Mig a világ világ világ lesz, A kertemben rózsa lesz. A kertemben rózsa lesz, Az én szivem gyászba lesz.

Szerettelek mindenért, Világos kék szemedért, Sugár szemöldöködért, Meghalok a nevedért.

144.

Halok halálomért, Élek életemért, Kedves galambomnak Sok szép szavaiért. Meghalok hazámért, Hazám falujáért, Az egyik soráért Galambom házaért; A benne lakóért, Kedves galambomnak Sok szép szavaiért.

145.

Meghalok, meghalok, Még beteg sem vagyok, A galambom mellett Nyugodni akarok.

Katiczám, Katiczám, De elhagytál babám, Ajakidat többé Nem csókolgatja szám.

Nem lelek, nem lelek, Szeretőt nem lelek, Nem születik többé Anyától illy lélek.

146.

Árva az a leány, Kinek anyja nincsen, Én is árva vagyok, Mert szeretőm nincsen.

Mi haszna angyalkám, Tiszta inget adsz rám, Tudod hogy a szivem Fekete gyászban jár.

Meghalt a galambom, El is van temetve; De az ő hivsége Nem lesz elfelejtve.

147.

A szerelmes gyászban járjon, Szerelmétől jót ne várjon. Hogy ez igaz, és nem álom, Én tudom, mert én próbálom.

Álnok hitű, be megcsaltál, Be kedves szeretőm voltál! Neked tartottam szivemet, Bánom hű szeretetemet.

148.

Végig mentem udvarodon, Betekinték ablakodon, Gyertya égett asztalodon, Barna legény a padodon.

Tudom rózsám, fáj a szived, Gyenge szemed rám sem nézhet; Nem is hiszem, hogy ne fájna, Fekete gyászban ne járna.

Fekete gyászban jár szivem, Mert elhagyott egy reményem, Mert elhagyott a hitetlen, Kiért holtig fáj a szivem.

Barna babám, de megcsaltál, De kedves szeretőm voltál; Megöleltél, megcsókoltál, Álnok szivű, de elhagytál.

149.

Nem jöttem volna én ide, Csalogattak engem ide; Barna leány szemöldöke Csalogatott engem ide. Bár ne csalogatott volna, Most a világ nem csufolna!

Barna leány, de megcsaltál, De kedves szeretőm voltál: Csalogattad hív szivemet, Mig hállódba keritetted. Holott talán nem egyenes Indulattal voltál teljes!

Én nem tudom, mi az oka, Hogy a világ illy mostoha. Irigyli a szeretetet, A melly ad csendes életet. Pedig a nélkül az élet Csupa kin, gyötrelem lehet.

150.

Álom, álom, édes álom, Édes a hajnali álom, De édesebb az az álom, Mellyben galambomat látom.

Erősebb a csók a bornál, Édesebb is a czukornál, De édesebb a szerelem, Mikor galambom ölelem.

Nincs szebb virág a rózsánál, Nincs szebb élet a párosnál; A rózsa is csak ott nyilik, Hol ketten egymást szeretik.

A gerlicze nem rózsával Tartja párját, de csókjával; Csókajándék, csókjutalom, Többet nem kérek, angyalom.

151.

Álom, álom, édes álom, Édes a hajnali álom. Mert az álom nyugodalom, De szerelem szivfájdalom.

Minden lánynak azt ajánlom, Szerelemnél jobb az álom. Ki nem hiszi, hadd próbálja, Sziv a szivet hogy rongálja.

152.

Kék eres a szőlőlevel, A szép asszony szép lányt nevel. Mióta felcseperedtem, Mindig a szépet szerettem.

Csipkés a szőlő levele, Most jött a rózsám levele. Mit ér nekem a levele, Ha nem beszélhetek vele.

Az én rózsám szemöldöke Többet ér, mint a hat ökre; A hat ökre szántó vető, Az én rózsám hív szerető.

Ágas bogas sürű tölgyfa, Nem láttam a rózsám még ma, Nem is volt még ma víg napom, Homályba borult csillagom.

Az én rózsám szeme, szája Többet ér, mint a fajtája. A fajtája fekete gyász, Az én rózsám arany kalász.

Búzát kötöttem keresztbe, Nem tudom, hány van ezerbe; A mennyi szem van ezerbe, Annyiszor jussak eszedbe.

153.

Fáj a szivem, megvallom, Érted, kedves angyalom! Alig, alig dobog már, Vagy talán bennem sincs már.

Mert, mihelyt megláttalak, Mindjárt megkivántalak; Mert két szemed fekete, A szivem megszerette.

Ne egy arany, másik is, Harmadik is, magam is; Ha szeretsz is, ha nem is, Csókollak ezerszer is.

Leiratom képedet, Aranynyal a nevedet, Gyönyörű termetedet, Fekete két szemedet.

154.

Nem messze van Budapest, Ihaálom haj! Nem messze van Budapest, Feküdj mellém, gyönge test. Ihaálom, ihaálom, ihaálom hap!

Nem fekszem én kend mellé, Ihaálom haj! Nem fekszem én kend mellé, Mert nem vagyok a kendé. Ihaálom, stb.

Akkor fekszem kend mellé, Ihaálom haj! Akkor fekszem kend mellé, Mikor leszek a kendé. Ihaálom, ihaálom, ihaálom hap!

155.

Az én babám tornyos nyoszolyája, Rajta vagyon fodros takarója. Rajta vagyon fodros teritője, Én vagyok a rózsám szeretője.

Barna babám két piros orczája, Csókra termett kicsin piros szája. Megszerettem azt a kicsi száját, Megcsókolom piros két orczáját.

Majd felmegyek ama hegytetőre, Ások magamnak egy sirt előre, Meglátom, ki fog engem szeretni, Ki fog rózsabokrot rá ültetni.

Ha meghalok, tudom eltemetnek, Azt is tudom, hamar elfelejtnek; Feliratom keresztem fájára: Itt nyugszik egy szerencsétlen árva.

156.

Jaj de beteg vagyok szörnyen, szörnyen, Nem lehet meghalni könnyen, könnyen. Eddig is sokszor izentem, Most legutólszor jelentem.

Soká beteg vagyok, rózsám, rózsám, Mert téged nem csókol a szám, a szám. Nem jöttél a nézésemre, Jőj el a temetésemre.

157.

Hej csillagom teremtette, Ki volt nálad a mult estve? Ablakodon voltam lesbe, Láttam, ki ült az öledbe. „Akárki ült az ölembe: Mégis te voltál eszembe.“

158.

Megváltam én szeretőmtől, Mint zöld fa a levelétől, Estem annyira szegénytől, Hirét sem hallom senkitől.

Elmegyek én valamerre, Valamelly ország szélére, Fészket rakok pálmaágra, Árva gerlicze módjára.

Nem leszek én már szerelmes, Mert szeretni veszedelmes. Jobb igy csöndességben élni, Mint ugy gyötrelemben élni.

* * *

Tisza, Duna, Dráva nedves, Nem leszek többet szerelmes. Mert szeretni veszedelmes, Ritka két sziv, ki megegyez.

159.

Szerettelek, nem kellesz már; Szidott anyád, ne szidjon már; Nem fog engem meg az átka, Szálljon a maga nyakába.

Szerettelek rózsám nagyon, De már annak vége vagyon; Vége vagyon szerelmemnek, Más parancsol a szivemnek.

160.

Kerek az én subám alja, de drága; Nem takarja be a leányt hiába. Adj egy csókot éjszakára, Az lesz az én subám ára, Angyalom!

Kerek az én csizmám sarka, de drága, Nem jár az a leány után hiába. Adj egy csókot éjszakára, Az lesz az én csizmám ára, Angyalom!

Kerek az én kis kalapom, de drága, Nem köszön az a leánynak hiába. Adj egy csókot éjszakára, Az lesz a kalapom ára, Angyalom!

161.

Szabad péntek, szabad szombat, Szabad szappanozni. Szabad nekem a faluban Szeretőt tartani. Ej, haj, nem bánom, Nekem is van virágom, Ej, haj, leszakasztom a nyáron.

Lyukas a rózsám kendője, A veres, a veres; Kihullt a rózsa belőle, A teljes, a teljes. Ej, haj, nem bánom, Nekem is lesz virágom, Ej, haj, leszakasztom a nyáron.

162.

Három huszas, látod-e? Ha megiszom, bánod-e? Hogy ne bánnám édesem, Mikor veled keresem.

Három huszast kerestem, Selyem kalapot vettem, Majd meglátod, estére Ki teszi a fejére.

163.

Eszem adta, barna szűz! Ég a szemed, mint a tűz, Ha az enyim ugy égne, Száz ezeret megérne.

Eszem adta barna szűz, Ég a szemed mint a tűz! Eszem a teremtésed! Ki ne szeretne téged?

164.

Komáromtól zörög az ég, Mondd meg babám, szeretsz-e még? Mutasd hozzám szerelmedet, Ugy sem soká látsz engemet.