Part 2

Aristoteles örvendett a régi kicsiny pajtásáról szóló nagyszerü híreknek. Egy-kettőre már levélben üdvözölte őt, s lelkére kötötte, hogy a dolgok forgandósága között is, Athenae, mint a műveltség fényes vára iránt, mindig megbecsülő figyelemmel és jóakarattal legyen. Ez javára lesz a saját hírének-nevének, de hatalmának is. Filep (nem hiába forgott bölcs Epamínondas körében) megértette a tanácsot, követte is. (Kisebbszerü dolgokban.)… Athenae Fileppel szemben Argaeusnak a trónkövetelését támogatta volt, s haddal is segítette. A győztes Filep pedig az athenaei hadifoglyokat – váltságdij nélkül bocsátotta haza… Amphipolis városát (szemközt Stagirával, a tengeröböl túlsó partján), amely, míg Perdikkas el nem foglalta, az athenaeiek gyarmata volt, Filep a makedon hatalom alól kibocsátotta és nem adta ugyan vissza Athenaenek, de szabaddá tette. (Később mégis csak visszahajtotta maga hatalma alá.)

Athenae valóban kezdett rászorúlni a kíméletre. Valaminthogy veszteségeire is kezdett rászolgálni. Fejetlen kormányzata elidegenítette tőle a hatalmában levő gyarmatokat. Byzantion város, Chios, Kós és Rhodos szigetek szövetségbe állanak, hogy magukat Athenae kötelékeiből kivonják. Négy esztendeig tartó háboruban vissza is nyerték függetlenségöket, s ezzel Athenae jövedelmei tetemesen megapadtak. Sebeit a köztársaság a hadvezérek ketteje ellen árulás címén indított keresettel balzsamozta.

Ezalatt tört ki a Szent háboru is, a delphfi templomért, melyet az Amphiktyonok határozataival megbántott Phókis elfoglal, Lokris pedig megvédelmezni nem bír. Athenae Phókist pártolja, s ezzel kiteszi magát a Phókis ellen beavatkozásra hívott Filep megtorlásainak.

Aristoteles távol tartotta magát a Filep ellen izgúló állam dolgaiba való beleszólástól, s nem tette ki magát a makedonbarátság gyanujának. Az összeköttetés, amelyben Makedonia királyával véletlenűl állott, nagyon is táplálhatta volna ezt a gyanut. Beszélték (az igaz, csak sok évvel később), hogy Filep, amikor Sándor fia világra jött (ez a Szent háboru kitörésének évében történt, azon a napon, amelyen az ephesosi Artemis-templom leégett), ezt írta volna levélben Aristotelesnek: „Tudatom veled, hogy fiam született. Még nagyobb az örömem azon, hogy a te idődben született. Tőled nevelve, oktatva lesz ő méltó hozzám, s fog megfelelni öröklendő nagy hivatásának.“ Vagy igaz, vagy nem; Aristoteles maga nem kérkedett effélével. Bizonyos, hogy uralkodó mellé hírneves bölcset szegődtetni, s híres philosophusnak államot szolgálnia akkor éppen nagy divat volt. Ilyen volt a viszony Platón és a syrakusaei Ház között. Aristotelesnek is, huszonnyolc éves korában, méltó becsvágya lehetett a makedon Házat tudományával szolgálnia.

8. Tanítani kezd.

Nem törődik hát a néphangulatokkal, a politika hullámzásaival. Az oktató philosophus jó hírnevének megszerzése, ez az ő első föladata.

Szerényen engedelmet kért rá a mesterétől, hogy (mikép egyszer-másszor eddig is tette) itt az Akademiában, nem a csarnokban, hanem a kert sétaútjain, hallgatókat gyüjthessen maga köré. Rendesen, meghatározott időkben, ingyen fogja őket oktatni az _analytikában_ és _topikában_; vezetni a tévedő és megtévesztő okoskodások elemzésében, s tanítani nekik a _dialektikával_ összekötve az igazságszeretetre alapított _rhetorikát_. Talán _egyebeket_ is, amiket tőle kivánhatnak „jó sorsban ékességül, balsorsban menedékül“. A tanúlmányoknak csak inkább „fanyar gyökereit“ fogja velök izleltetni. Az „édes gyümölcsöket“ attól kapják bőven, akinek az ajkáról méz foly. (Platónnak, csecsemőkorában, méhek mézet hordtak volt az ajkaira.)

Platón készségesen segítette Aristotelest dolga kezdésében. Többeknek maga ajánlotta, hogy Aristotelest is hallgassák. Mert ő is reá hagyja a bölcselet kezdeteinek tanítását.

A rhetorika elfajzásai ellen épp akkor természetszerüen támadott visszahatás az Aristoteles leckéit érdekesekké és vonzókká tette. Abban az arányban hanyatlott a céhbeli rhetorok keresettsége.

De még az Isokrates tekintélyét is csappantotta az Aristoteles föllépése. Az istenfiak (így becsülte Isokrates a maga kitünőbb tanítványait; különben tíz mina tandijért képezte őket) kevesebben vitték kaszájukat a nagy fenőkőhöz. (Isokrates, hangjának fogyatékossága miatt, nem volt gyakorló-szónok, csak szónok-képző mester; „fenőkő“ – szokta mondani – „mely maga nem vág, hanem élesíti a kaszát“.) Úgy látszik, a nagy fenőkő egyszer-másszor (harmadik személyek előtt) vagdalkozni is talált Aristoteles ellen. Szavait megvitték Aristotelesnek, aki azt mondja rá: Távollétemben meg is ostorozhat. Hihető, hogy néha Aristoteles is kifakadt, s egyszer, mondják, sétálás után a csarnokba telepedve hallgatóival, így kezdé:

„Hallgatnom rut, s Isokratesnek rut, ha szól.“

Különben módszere volt kérdést adni föl, s hallgatóit versenyt feleltetni, még pedig szónoki formában.

Beszélik, hogy Isokrates Aristoteles ellen köszörült panasszal elment magához Platónhoz, akivel jó viszonyban volt. Platón szivesen látta, vacsorán is marasztotta. De a rhetorika helyett, kitérőleg, a _poétikáról_ beszélgetett vele, amelynek nemrég kezdett tanításával Aristoteles – amint mondják – igazán nagy tetszést arat.

– Azt tanítja a költészetről, szóla Isokrates, hogy az általában „utánzás“. – Csakugyan helyesen. – Mert, azt mondja, az ember minden lények közt leginkább hajlandó az utánzásra, gyönyörüségét leli az utánzatokban. – Úgy van; és amaz ősformák utánzásában, amelyeknek alakítója az istenség, kell lelnie gyönyörüségét. – Szépítő, hűséges és torzító utánzásokat különböztet meg. – Nyilvánvaló, hogy itt nem az ősformáknak, hanem mulandó árnyképeiknek utánzásairól beszél. – – Leginkább a tragédia lényegét próbálta magyarázni. – A tökéletes műben a költő az istenek tolmácsa, ihlettségével oda vonzza az emberek lelkét, ahová az istenek akarják. Erre jobb magyarázat nincs. – A tragédia, azt mondja, komoly és jóravaló cselekedet utánzása, oly kimenetellel, hogy a jó ember valamely vétsége miatt elbukik; bukása bennünk félelmet és részvétet kelt; ekkép megrázza s egyszersmind tisztítja a tragédia a lelket. – Csak az örök jóságtól vett ihlet tisztíthat és tökéletesíthet; a földi dolgoknak minden mesterséges utánzása harmadik fokon áll az igazságtól.

Így beszélgetnek vala, vacsora alatt, Isokrates és Platón az Aristoteles poetikájáról.

9. Követségbe megy Filephez.

Athenae népében évek óta sokszor lángolt föl a régi önérzet, sokszor a harag Filep ellen. Demosthenes beszédeinek vihara azt is, ezt is, könnyen érthető sikerekkel szította, még a veszteségek és csüggedés napjaiban is. Aeschines és Demades hasztalan tanácsolgattak Fileppel kötendő barátságot az ellene való szövetkezések keresése és támogatása helyett.

Történt, hogy _Olynthos_, a háromujju félsziget legerősebb parti városa, Filep tengeri hatalmának terjedését meggátlandó, Athenae segedelmében s Demosthenesben bízva, a többi parti városokat ellenállásra bírta. De Athenae lanyhán segített, s Olynthos, ha árulással is, a Filep hatalmába került, s végkép leromboltatott. A többi parti városok is – köztük _Stagíra_ – földulattak. Lakosaik rabszolgaságra adattak.

Szülővárosának romlása megrázta Aristotelest. Más az ő fájdalma, más az, amely Athenae hatóságát sújtja. De maga ajánlkozott, hogy részt vesz abban a külön követségben, amelyet Filephez a földúlt városok lakosainak kimélése érdekében menesztenek _Pellába_.

Filep kegyesen fogadta a követséget. Foglalkoztatta, időt töltetett velök. Körültekintéssel, föltételekhez kötve tette meg igéreteit. Leginkább Aristotelessel – bizalmasan is beszélt. A városok, Olynthos kivételével, újraépülhetnek, lakóikra kegyelem vár, de Athenaenek a békességet kell jövőben munkálnia és Filephez bizodalommal lennie. Ami különösen Stagíra városát illeti, az szebb lesz, mint volt, lakói boldogabbak, mint valaha; újraalapítója és törvényadójuk legyen Aristoteles, a philosophus.

Aristotelest, Athenaebe hazatértökkor, a kikötőben, a Platón hirtelen esett halálának elbeszélésével fogadják és döbbentik meg. Vendégségben volt a philosophusok Homerosa, születése napjának LXXXII. fordulóján, s nyájas beszélgetés közben hirtelen elalélt. Az Akademia közelébe temették hamvait. Irott végrendeletet hagyott, amelynek végrehajtójául és az Akademiában is utódjául unokaöccsét, _Speusippost_ jelölte ki.

10. Hermías vendége.

Platón meghalt. Utódja már van. Filep ellen zajonganak. Aristotelesnek nincs miért maradnia Athenaeben. Hová fog menni?

Barátja és akademiai jeles hallgató-társa, Xenokrates a kalchedóni, akit a Speusippos megbizatása szintén elkedvetlenített (később ő lett a Speusippos utóda az Akademiában), együtt érez vele és vele tart. _Hermíasnak, Atarneus új urának_ a hivására, Athenaet elhagyva, _Mysiába_ eveznek.

Ki volt Hermías? Athenaeben (pedig egy időt itt élt vala) nem sokan tudták. Mint _Eubulusnak_, Bithynia fejedelmének szolgája, pénzügyigazgatója, bizalmasa jött volt; trapezitákkal tárgyalt. Kedvtelésből Aristotelest hallgatta, s vele barátkozott.

Gazdája, Eubulus merészségének sikerült Assost és Atarneust, Mysiának két jeles városát, a persa hatalom alól fölszabadítania, s maga hatalmába hajtania. Hermíás segítette ebben. De aztán (ha nem hisszük is el, amit beszélnek, hogy a szolga tette el láb alól az urát) Eubulus váratlan halálával Hermias lett Atarneus ura.

Atarneus egyik otthona volt Aristotelesnek: szeretett gyámszülőinek, Proxenoséknak gondja alatt itt serdült ifjuvá; háládatosság kötötte hozzájuk. A nevelő szülők, szokta mondani, tisztelendőbbek azoknál, akik csak életet adhattak. Ide jön most (a tovább kelendő Xenokrates társaságában). Hermias vendége, híve, tanácsadója is. Barátságuk „két testben egy lélek“. S van Hermíasnak egy – talán fogadott – leánya, a bűvös szemü Pythias. Ebben a körben él Aristoteles, könyveivel, jegyzeteivel, írásai szaporításával foglalkozva.

Két-három év telt így boldogan; midőn Hermíast egy meghitt emberének árulása Artaxerxes persa király kezébe és bitófára juttatja. Aristoteles Pythiassal (már nejével) átmenekül Lesbos szigetére, Mytilenébe.

Hű szerelemben éltek. Hermíast szívből gyászolták, _Delphíben szobor-emléket_ állítottak neki, s rá Aristoteles ezt a verset vésette:

Őt a vitéz persák fejedelme halálra kivánta, szent jogot és törvényt törve izgaztalanúl. Nem fegyverrel a harc mezején ejték el; egy álnok hálójába fogá, úgy vesziték gonoszul.

Szeretetének más jelét is adta Aristoteles. Egy _hymnus_-féle költeménnyel örökítette meg Hermías hírét. Ez az:

Oh Erény, küzködő emberi nemünknek bátorító Istennője, a te szépségedért kész menni halálra Görögország hős szülöttje. Éretted szenvedve, kínokat kiállva halhatatlan lesz miattad. Te drágább aranynál, jobb az anyacsóknál, álom-méznél édesebb vagy. Éretted gyötrődtek Zeüszfi Heraklész és a Léda hős szülötti. Alvilágra szállott érted nagy Achillesz, és Ajax, a Telamonfi. Tégedet imádva, bájaidat látva élte-napját úgy veszté el _Atarneusz város legelső polgára_… De hírneve nem enyész el… Óvják, őrizzék azt halhatatlan Múzsák is, Emlékezet leányi, s a vendégbarátság oltalmazó Atyja, s – hű barátság hő szózatja.

11. Stagírában és Pellában.

Mytilenében nem sokáig tartózkodtak. Filep engedelmével, segedelmével is, _Stagira_ városa jórészt már megépült. Benne az Aristoteles szülőháza is szép, megújított uri ház. Oda vitte nőjét. Sokan telepedtek ide az elpusztított, s csak lassabban épülő szomszéd városokból, legtöbben pedig _olynthusi földönfutók_, köztük Aristoteles egy-két rokona. Egy ilyen árván maradt, most serdülő unokaöccsét, _Kallisthenest_, Aristoteles magához veszi írogatónak.

Megjelent az ujjongó lakosság között. Számba vette állapotukat, kivánságaikat. Rendet, törvényeket szabott nekik. A korabeli philosophusnak elsőrangu becsvágya, hogy bölcs belátással államot szervezhessen, az ő számára itt, kedves szülővárosában teljesedett. Nem feledkezett meg gymnasium nyitásáról sem. (Nympheumnak nevezte el.) Benne athenaei minta szerint folytak az edző gyakorlatok. A tanítás is megkezdődik. Ő maga kezdi.

Stagírától _Pella_, Filep király székvárosa, a megépített jó új úton, egy napi járóföld. Aristoteles ott sokszor megfordul, még mielőtt _Sándor_ királyfinak a nevelését kezébe venné. Ő, a királyi család egykori orvosának a fia (az apja följegyzéseit, tudományos írásait épp most olvasgatta újra), gondos körültekintéssel, olyan megfigyeléssel, mintha ő is orvos volna, akar föladatához látni. Megismerni a királyfit, tehetségét, hajlamait; szokásait, amelyekbe paedagogusai, Leonidas a katona, s Lysimachos az udvari ember, már bele nevelték.

Az udvarban nem uralkodott sem gőg, sem merevség. Az elmaradhatatlan hízelkedők és benfentesek sem dicsekedhettek nagy befolyással. Mindennek kormánylapátja a Filep józansága, leleményessége, erélye, akarata volt. Olympias királyné sokban ellenkedett volna Fileppel: ez a nevelésben nehezítő körülmény; de úgy látszott, nem legyőzhetetlen.

12. Sándor nevelője.

Legelsőbben, a király engedelmével, Aristoteles a királyfit magával vitte Stagírába. Megmutatta neki az új rendet, a polgári élet fegyelmét, amely ott uralkodik. A csínt, az izlést, amely athenaei magvakból csirázni kezd. Az ifjak testgyakorlatait: versenyeket, birkozásokat. A grammatisták vezérszavára betüket vető, szavakat, verseket egyszerre hangoztató gyermekek karát. Az együtt dalolva dolgozó épitőmunkásokat: éppen Apolló templomának oszlopait állítják vala helyökre új formáju emelőgépezettel, amelyet Aristoteles rajza szerint szerkesztettek. Otthon a házánál Kallisthenes szép írásait és rajzait. Előhívta aztán magát _Kallisthenest_ is. Ez néhai atyjával három évig messze földeken bujdosott vala, s a persák és indusok nyelvén is beszél. A mélynézésü, komoly fiu (noha idősebb, de alig nagyobb növésü, mint ő) megtetszett Sándornak, s „Jöjjön hozzám“ – mondá a királyfi. A mester sem egyebet akart. Harmadnap úgy mentek kíséretökkel hárman Pellába.

Ez idő alatt Filepnek egy ékes levelet hozának Athenaeből, az öreg Isokratestől. A magva (ha jól értették) az a bölcs tanács, hogy Filep mentül jobban vigyázzon és vigyáztasson magára. A király megmutatta a levelet Aristotelesnek, hozzáadván: „Nem kellene-e talán a fiamra vigyáztatnom jobban?“

Aristoteles Sándort és Kallisthenest együtt tanította. Sándornak is nagyon tetszett így. Felsőbbségét, s kiváló tehetségét szabadabban gyakorolhatta. A mesternek is könnyebb volt a dolga. A királyfi ötleteit, szeszélyeit, ellenkezéseit Kallisthenesnek kellett kifognia. Maga csak mintegy a gyeplőt tartotta. Mindenekfölött sokat ért az unalom és megunás elkerülése. Természetes életrend lett a sétálva, járkálva, utazgatva tanúlás. Váltogatva Pellában és Stagírában való tartózkodás. (Stagíra lakósainak nőtt a lelkök.) Piacon, mezőn, úton, kikötőben, hajón, táborban, könyvtárban, műhelyben, bányában, istállóban, vadászaton, idegen követségek fölvonulásánál – mindig új és változatos tárgyu beszélgetések, hármasban kezdve, többesben folytatva; mert innen-onnan magukhoz hívtak egy-két alkalmas személyt: katonát, kézművest, lovászt, tolmácsot, sihedert, vén embert, bénát, vakot, álomfejtőt, rabot, beteget, haragvót, sírót, fuvolást, szemfényvesztőt, állatszelidítőt, kalmárt, mindenfélét. Ilyenkor annyi kérdés, felelet, tanúlság, jó ötlet keletkezett, hogy belőlök maga Aristoteles is nem keveset épült, s gyarapíthatta jegyzeteit. Igy, szemlélethez, alkalomhoz kötve, tanított mindent, ami tudásra érdemes. A rendszer szigorúságáról lemondott, csak a pontos meghatározásoktól (Sándornak tréfás ötleteit elhárítva) nem tágított. Mert azokon épül az értelemnek szilárd és egyenes útja. És soha sehol sem felejtette, hogy a királyfinak lelkébe oltsa a tudatot: _miben különbözik a műveltség a műveletlenségtől, a hellénség a barbárságtól_. Sándor erre mind komolyabb figyelmet mutatott.

Csak két tárgyat törekedett neki elvontan, rendszeresen is tanítani. A rhetorikát: ebben jártasnak lenni elengedhetetlen „királyi ékesség“. És az ethikát: ennek ismerete nélkül a király nem értheti meg „hivatalát“ és követése nélkül nem méltó a hivatalához. Mit ér pedig híres állam királyának lenned, ha a híres államhoz méltó király lenni nem birsz?

Mind a két tanúlmány belemélyedést kivánt. A velök való foglalkozás zavartalan alkalmainak megválasztását a mester magára a királyfira bízta. Csakhogy ez inkább hajlott mindenre, ami cselekvés, mintsem elmélkedésekre. Mégis – gyéren kért leckéken – nem keveset szerzett meg magának a „királyi ékességből“. Amit pedig az elméletből elfelejtett, vagy fölfogni eleve elmulasztott: annak _valamely rövid könyvbe foglalását_ kérte a mesterétől. A királyi „hivatalra“ azonban, – azt mondá – úgy kiván készülni, hogy adjanak elébe jókat, akiket cselekedeteikért jutalmazni, s rosszakat, akiket büntetni kell. Ő meghallgatja előbb a philosophus tanácsát, viszont ez hallgassa meg az ő itélkezését, s ha kell, igazítson rajta. Aristoteles azt felelte: „Ez is lehetséges. De a philosophus nem állhat mindig melletted; a philosophia pedig, ha megtanulod, mindig veled lesz.“ Téli hónapokban mégis egynehány leckét hallgatott Sándor az ethikából: leginkább a beszámításról és az erények nemeiről. Aristoteles az egész tudományt könyvbe foglalta ugyan, s remélte, hogy Sándor valamikor azt is kérni fogja tőle, de hiába remélte. (Végre is azt a könyvet megbővitve, emlékül a maga kiskoru fiának, _Nikomachosnak hagyta._)

Ellenben önként tudakozta Sándor a mesterétől a világ különféle államainak kormányzása históriáját. Erről Aristoteles sokat beszélt neki, s adott egy nagy jeles könyvet is, amelyet Kallisthenesszel szépen újra iratott. A tanúlságos könyvet Sándor mint király is elégszer forgatta, azzal a két kisebb könyvvel együtt, amelyeket magának _A királyságról_ és _A telepítésekről_ íratott a philosophussal.

Legjobban megszerette Sándor a Stagírita beszédjei közül azokat, amelyekben _Homeros énekeit fejtegette_. Homerost, mestere ügyeletével szépen íratva, mint kincset becsülte, arany szekrénybe zárva, mindig kézügyben tartotta. Olvastatta, hallgatta gyakran. Királyi álomlátásoknak nevezte ezeket az énekeket.

13. Bevégezte a nevelést.

Teltek az évek. Aristotelesnek mind több-több dolgot adhatott volna a királyfi oktatása, de időt és alkalmat rá egyre kevesebbet kapott. Filep sokat volt távol. (Igaz, hogy Olympias királynét is eltávolította, hazaküldte Epírusba, s újonnan nősült.) Filep távollétei alatt aztán maga a 17 éves királyfi kapta kezébe a kormányt. Ettől kezdve Aristoteles éppen úgy, mint Kallisthenes, egészen megváltozott helyzetbe kerültek: a sokszor megpróbált alattvalósdi „játék“ valóságra fordult.

A következő évben már a harcmezőre is kiszáll Sándor, az apjával.

Athenae, Demosthenes tanácsára, Filep ellen szövetkezett Thebaevel. A megtorló hadat maga Filep és fia vezérlik Boeotiába Chaeroneáig hatolva, s itt a szövetkezettek hősileg harcoló hadát véres ütközetben leverik.

A harc után Sándor Antipater kiséretében, azt mondják, Athenaebe lovagolt, s atyja nevében, _szelíd föltételek mellett ajánlott békét:_ Athenae függetlensége megmarad, de tartozik a hellén-makedon szövetséghez csatlakozni, a persák ellen.

Megnyugvással fogadták már a békét. Bizonyos, hogy Sándor a görögök irányában mindig megnyerő igyekszik lenni. És ezt az Aristoteles hatásának tulajdonították.

Aristoteles tiszte Sándor mellett véget ért. Legtöbbet most Stagírában van. Olvas és tanít (a Nympheumban); tanít és ír; készül további élethivatására.

Sándorral okosan elvégezte, hogy _Kallisthenest mint bizalmasát_, mint jobb kezét tartsa, becsülje, tanácsait hallgassa, s _bízza rája tetteinek az utókor számára való följegyzését_. (Ki tudja, talán egy jövendő Homeros kezére dolgozik.) Tulajdonkép a philosophia királyi tarsolyául szegődtette Sándor mellé Kallisthenest. Sándor eszesebb volt, mintsem hogy félreértse mestere jóakaratát. Megköszönte. Háláját ígérte minden gondjáért. A makedon udvarban akkor, a persák ellen való készülődések közepette, ármány kap erőre, amelynek szálai Olympiáshoz, az elűzött királynéhoz vezetnek. Filepet leányának, Kleopatrának menyegzőjekor, egy testőrnek, Pausaniasnak gyilka megöli. (Mit ért az öreg Isokrates jótanácsa?) Apja helyébe a húsz éves Sándor ül.

14. Visszatér Athenaebe.

Sándor a királyságát hamarosan megszilárdította. De Görögországot az atyja által már kiküzdött szövetségre erővel kelle rászorítania. Pedig a makedon hatalom eddigi növekedését s a hellén államok viszálykodásait nézvén, ez a szövetség a persák ellen – volt a hellénség egyetlen biztos menedéke. Platón sejtette vala ezt; Aristoteles munkálta is; Sándort, tőle telhetőleg, ehhez nevelte.

Azalatt, míg Sándor hatalma megerősödött, Aristoteles a maga családi és vagyoni viszonyait rendezgeté, hogy aztán a tudományoknak élhessen gondtalanúl.

Szeretett nője, Pythias – akitől egy _leánya, Pythias_ született – nem rég meghala. Helyébe onnan Stagírából egy kedves gondos nőt vett a házához, _Herpylist_, akitől egy fia született, _Nikomachos_. Melléjök támaszul is, szeretetből is, örökbe fogadta néhai gyámszülőinek, Proxenoséknak növendék fiát, _Nikanort_, azzal az óhajtással, hogy leányát, Pythiast, ha korát eléri, nőül vegye. (Esetleg nőül vehetné ezt szépreményü tanítványa, _Theophrastus_, akinek hagyni fogja athenaei házát, könyveit.)

Stagírai szép uri háza ellátva hű rabszolgákkal s ezek cselédeivel. Nagy kertje Chalkisban (Euboea szigetén), út mellett, vendégfogadó házzal, jó gondviselet alatt. Kamatozó tőkepénzei (örökség és szerzemény) itt is, Athenaeben is részint jóhitelü trapezitáknál; részint pedig diptychonokra elhelyezve.

Mindent rendbe szed és – minden eshetőségre, _ean ti symbainé_ – megírja végrendelkezéseit. Úgy indul az ötvenedik évébe forduló Stagírita, házanépét itt hagyva, csupán könyveivel és munkáival, ismét Athenaebe.

Ott a Sándor király nevelőjének a neve (újjászületett szülővárosának a nevével) népszerü volt már és köztiszteletben állott. S hogy az agg Isokrates (közel száz éves volt; minek a még hátralevő napok?) a chaeroneai csatavesztés hírére, önkéntes halállal kimúlt vala: hallgatóinak utolsó nemzedéke Aristotelest ünnepli, s _rhetorikai_ leckéket kér tőle. És a Politikét is, a jövő _Politikáját_ a Stagíritától akarják hallani. Az erkölcsök is, amelyeknek fékezetlensége annyi fölfordulást szerzett Hellasban, új fölfogást követelnek a jövő embereitől. Ezt meg az ő _Ethikájától_ várják.

Platón Akademiájában már nem Speusippos tanít. Az isteni bölcsnek gyarló unokaöccsét (azt mondják, eleget élvezett, ideges is volt) hüdés érte. Helyét átadá a visszatért Xenokratesnek. Írásait három talentum ezüstért megvásárolja Aristoteles, könyvtára bővítésére. Teheti, mert ilyen dolgokra Sándor király bőven rendeli neki a költségeket.

Xenokrates, a nem lángeszü, de mértékletesség és szilárd jellem hírében álló philosophus, az Akademia tisztességét fönntartotta. Benne is lakik; a városba alig jár be. Aristoteles nem szerette volna rontani barátja köreit az Akademiában.

15. A Lykeionban.

Nem messze a város keleti kapujától van egy gymnasium, Apollonnak a Fényesnek szentelt hely, a _Lykeion_. Ott kér magának Aristoteles helyet a tanításra, s berendezkedik benne. Kiszélesítteti a kert sétaútjait. Terebélyes platánok körül árnyékos tereket alakíttat. Jó harminc esztendővel ezelőtt sétálva kezdett beszélgetni ifju hallgatótársaival. Platóntól is a kertet kapta lecke-helyül. Csatangolva oktatja vala a királyfit meg Kallisthenest. Szokását megtartá Stagírában. Megtartja itt is. Csak az elmélyedő leckékért telepszik be olykor a csarnokba, vagy a népes hallgatóság kedvéért.

– Délelőtt jöjjenek ide az avatottak, akik hivatást vallanak a bölcselet rendszeres tanainak a hallgatására. De tartsanak mindenben bizonyos rendet. Maguk közül tíz naponkint egy-egy ügyelőt válasszanak, aki a symposiont is rendezze. A hallottakról jegyzéseket csináljanak. Azokat ismételjék és meghányják-vessék. Kétségeiket adják az ügyelőknek föl, s általok nekünk, okulásul, hogy mit kelljen jobban is megvilágítanunk.