Part 12

_Jenner_ Edward 1749. május 17-én született, Gloucester angol grófság Berkeley nevü községében, ahol atyja lelkész volt. Atyját korán elvesztvén, testvérbátyja intézte nevelését, aki szintén lelkész volt. Ezt a bátyját annyira szerette, hogy kész doktor korában azért nem vállalta el a Cook-féle expedicióban neki felajánlott állást, hogy bátyját ne kelljen elhagynia.

Már az iskolában jobban érdeklődött az élő természet, mint a klasszikus nyelvek iránt.

Sebésznek készült, azért Sodbury-be ment _Sudlow_ sebész mellé. Itt a fiatal sebésztanulónak egy parasztasszony eldicsekedett, hogy ő nem fél a himlőtől, mert tehénfejéskor valami kelevényt kapott a kezén. _Jenner_ ezen elgondolkozott s mikor 1770-ben Londonba került, a híres _Hunter_ John kórházába, tanulmányozni kezdte a tehénhimlő sajátságait. A híres tudós nagy hatással volt tanítványára, viszont a mester is fölismerte Jenner tehetségét, úgy hogy segédtanári állást ajánlott föl neki egy összehasonlító anatómiai iskolában. A _Hunter_ mellett töltött két esztendő fejlesztette ki _Jenner_ természettudományi gondolkozását. Hogy az üres spekulálásnál többre becsülte a természettudományi kisérletezést, arra élénk világot vet, amit a fiatal orvos _bath-i_ tartózkodásáról jegyeztek föl. Ebéd közben ugyanis arról folyt a vitatkozás, hogy milyen természetü az égő láng, s vajjon a csucsában nagyobb-e a hőség, vagy a magvában. _Jenner_ szó nélkül beledugta ujját a gyertya lángjába, oda, ahol semmi égést nem érzett s csak annyit mondott:

„Ez az én feleletem a kérdésükre.“

Mint kész orvos hazament Berkeleybe, ahol csakhamar nagy orvosi gyakorlatra tett szert. Nemes gondolkozásáért általánosan kedvelték. De a himlőoltás dolga sem hagyta nyugodni. Az uradalmi tehenészetekben gyüjtött arra nézve tapasztalatokat, hogy akik fejés közben elkapták a tehénhimlőt, azokat hiába oltották be emberi himlővel. Igy már 1788-ban kijelentette, hogy a friss tehénhimlő beoltása megóvhatja az embert az emberi himlőtől. E meggyőződését 1796-ban közvetetlen kisérlettel igazolta. Egy _Phipps_ James nevü fiúnak a karján fölszínes metszéseket tett s ezekbe bedörzsölte a _Nelmes Sarah_ fejőleány kezén fejés folytán támadt tehénhimlő tartalmát. A fiu karján csakugyan himlőhólyagok támadtak s így bebizonyult, hogy az emberre átoltódott tehénhimlő más emberre is átoltható. Utóbb aztán meggyőződött, hogy a tehénhimlővel beoltott fiut ismételten sem lehetett friss emberi himlővel sikeresen beoltani. A kisérletezésre felhasznált fiut házzal és kerttel ajándékozta meg. A tudományos világ kezdetben kételkedéssel fogadta _Jenner_ kisérletei eredményét, sőt a londoni Royal Society a neki beküldött értekezést azzal a megjegyzéssel küldte vissza, hogy eddigi működésével szerzett hírnevét ne kockáztassa ilyen könnyelmüen, _Jennernek_ azonban ez nem szegte kedvét, hanem saját költségén adta ki értekezését 1798-ban, angol nyelven.

_Jenner_ tudományos közleménye nemcsak közfeltünést keltett, hanem egy csapással meg is teremtette a himlő ellen való védekezésnek új módját, a vaccinatio-t. Néhány év alatt százezrekre szaporodott a beoltottak száma. A védőoltás terjesztésére alakult a _Royal Jennerian Society_, amely friss oltóanyag termeléséről gondoskodott s népszerü füzeteket is nyomatott, melyeket kereszteléskor osztatott ki a papok útján, hogy a szülőket gyermekük beoltására figyelmeztesse.

Ezt a példát hazánkban is követték. Egy fakult lap van birtokomban, melyet a szombathelyi római katolikus plébánia hivatalban 1832. márc. 3-án adtak egy akkor keresztelt nénikémnek. Szól pedig ekképpen:

– Keresztény Szülők! Apostoli Felséges Királyunk, Hazánk’ legkegyelmesebb Attya’ nevében, .............. szülöttetek Szent Keresztsége alkalmatosságával, ez eránt, az Isteni gondviselés által reátok bízott kisded eránt való, főfő szülői kötelességtek’ tellyesítésére intettek: tudni illik, hogy őtet a’ legelső alkalmatossággal beoltatván, a’ tehénhimlő által a’ legértóztatóbb betegségtől, az emberi himlőtől oltalmazzátok meg.

A lap hátulsó oldalán pedig ez van:

– Túlfelől megnevezett gyermek .............. alól írt által… Esztendő… Hónapja… napján, annak rendi szerént beoltatott és többszöri nézegetés és vizsgálás közben, rajta valódi tehénhimlő látszott.

A lap elülső oldalán a kipontozott helyek ki vannak töltve annak jeléül, hogy a keresztelő pap, valami felsőbb meghagyásra, meg is adta a szülőknek az útbaigazítást. Mivel azonban a hátulsó oldal kipontozott helyei nincsenek kitöltve, nem tudhatni, megtörtént-e a beoltás. Másrészt azonban megkaptam egy hasonló lapnak 1841. aug. 8-ról való másolatát, melyen Pupos Károly devecseri járásbeli seborvos igazolja egy gyermek sikeres beoltását.

E magyarországi példák is igazolják, hogy csakhamar messze földön elterjedt _Jenner_ módszere s hogy mennyire érezték mindenütt az ő fölfedezésének áldásos voltát. Úgyszólván föllélegzett az emberiség a himlőjárványok csapása alól, pedig az emberi himlő beoltásával elért balsikerek, sőt veszedelmek, eleinte eléggé megokolták azt a bizalmatlanságot, mely _Jenner_ oltását fogadta.

Az elismerés azonban nem késett. Az egyszerü falusi orvost London városa polgári joggal ajándékozta meg 1807-ben. Az angol parlament pedig előbb 10.000, aztán 20.000 font sterling – a mi pénzünk szerint összesen 750.000 korona – jutalmat szavazott meg _Jennernek_, hogy méltassa a közegészségügy érdekében szerzett érdemeit.

A mai idők embere alig tudja elképzelni, hogy a himlő ellen való védekezésnek ez az egyszerü módja, melyet _Jenner_ kitalált, milyen roppant fontosságu beavatkozás volt az ember sorsának intézésébe.

Most már évtizedek óta vajmi ritkán kelt rémületet valamely vidéken egy-egy fölbukkanó himlőjárvány. A himlő ritka előfordulása magyarázza azt is, hogy a mai szemorvosok alig látnak olyan betegeket, akik himlőtől vesztették volna el szemük világát. Az is általános tapasztalat, hogy a fölbukkanó járványok szelidebb természetüek, kevésbbé pusztitóak. Szinte azt lehetne hinni, hogy a himlős ragály meggyöngült, tehát nem is kellene immár olyan nagyszabásu intézkedésekkel védekezni ellene. Azonban éppen a himlőnek ez a ritkább előfordulása és enyhébbé válása nemcsak nem csökkenti a _Jenner_-féle oltás jelentőségét, hanem inkább annak örvendetes következménye, hogy az oltás az emberiség közkincsévé vált. Éppen a nyolcvanas évek himlőjárványa bizonyítja, hogy a himlő még a mai időkben is régi hírhedtsége arányában pusztíthat, ha a kötelező himlőoltást nem veszik elég szigoruan, ellenben Poroszország, ahol legszigorúbb az oltás kötelező volta, úgyszólván alig ismeri már a himlőt.

Az emberi himlő ellen való védekezésnek _Jenner_ ajánlotta módja éppen nem vált fölöslegessé, sőt a mindenkori himlőjárványok története tanúskodik róla, hogy valóságos öldöklő vészt hárított el az emberiség fejéről a himlőoltás. Ennek mértékét igazolja az a számítás, hogy a XVI. és XVII. században általában a halálozásnak 10 százalékát írták a himlő rovására. Franciaországban évenként 30.000 embert, _Darillard_ szerint Európában évenként 3–400.000 embert ragadott el a himlő a XVIII. században. Azt el se képzelhetjük, hogy mennyien kapták el a himlőt, ha csak Pápai Páriz már említett állítását nem fogadjuk el való igazságul, hogy 1000 ember közül alig kerülte el egy is a himlőt. Akik a himlőből kigyógyultak, azokon is többnyire egész életükön át meglátszottak a kiállott betegség nyomai. Erről tanúskodott a sok _rapos_, himlőhelyes, vagy _csécshelyes_, vagy _ragyás_ jelzőnek elterjedt használata. E szépséghibánál komolyabb jelentőségü volt, hogy a himlőből sokan meghibásult látással, sőt vakon gyógyultak ki.

A himlő ugyanis nemcsak az ember bőrén ütközik ki, hanem a szemét is megtámadhatja. A himlőhólyagok elroncsolhatják a szemhéjak bőrét és kötőhártyáját s a védetlenűl maradó szemtekét a kiszáradás teszi tönkre. Vagy pedig a szemhéjaknak a szemtekével való összenövése rontja meg a szem használhatóságát. Közvetetlenebb baj, ha a szaruhártya elgenyed s tömött, fehér hegedés teszi átlátszatlanná. Csatlakozhat a himlőhöz szivárványhártya-gyulladás, érhártyagyulladás; elhomályosodhat a szem lencséje, üvegteste, sőt a himlőt kiállott, de nagy mértékben elgyöngült betegek szemében utólagosan ideghártya-gyulladás fejlődése ronthatja meg a látást. A himlőokozta szembajok is gyakoriak voltak a járványok során. _Andree_ 1846-ban megjelent közleményében azt állítja, hogy a himlőoltás általánosítása előtti időben éppen annyi ember vakult meg himlőben, mint egyéb szembajokban együttvéve, _Dumont_ pedig 1856-ban minden 100 megvakulás közül 35-öt mond himlőből eredettnek.

A himlő pusztításától való rettegés, a tőle való menekülni törekvés oly általános volt, hogy ez eléggé magyarázza a biztos sikert igérő _Jenner_-féle oltás hamaros elterjedését, bár a régimódi inoculatorok minden követ megmozgattak ellene. Érdekes például az a följegyzés, hogy azzal izgattak a tehénhimlő beoltása ellen, hogy ha tehénből állati anyagokat juttatnak az ember vérébe, majdan a beoltottak nemcsak hogy durva, állatias természetüek lesznek, hanem állati fülük, farkuk nől, sőt kérődzeni kezdenek.

Kezdetben az egyház is gördített akadályokat az oltások elé s a Szentatya engedélyéhez akarta kötni az oltást. Csakhamar azonban éppen a katolikus papok buzgólkodtak leginkább a védőoltás elterjesztésén.

El is terjedt az oltás általánosan, bár az angol gondolkozáshoz híven, nem a kötelező formában. Csak jóval _Jenner_ halála után, 1857-ben tette az angol törvény kötelezővé a beoltást. Holott egyes német tartományokban, pl. Bajorországban már 1807-ben, Badenban 1815-ben, Württembergben 1818-ban, Szászországban 1826-ban kötelezővé tették az oltást. Az egységes Németország 1874-ben rendelte el a kötelező himlőoltást. Franciaországban is korán oltottak, már 1800-ban, sőt Napoleon rendelettel szabályozta az oltást, a negyvenes években azonban annyira elhanyagolták a Napoleontól származó intézkedéseket, hogy újabb járványok, mint az 1857-iki és 1870-iki, szolgáltattak alkalmat a védőoltás kötelező kimondására. Olaszországban _Sacco_ érdeme, hogy a hatóságok támogatásával gyorsan általánossá vált a védőoltás. Az osztrák tartományokban hamar elterjedt a himlőoltás, de csak 1886-ban tették kötelezővé.

Igen tanulságos a himlőoltásnak magyarországi története. Az első nyilvános oltást Pesten Bene Ferenc végezte 1801-ben, s könyveket is írt a himlő veszedelmeiről, valamint a _mentőhimlőről_. Kívüle _Streit_ János és _Cseh-Szombati_ Sámuel buzgólkodtak a himlőoltás elterjesztésén. _Schrand_ Ferenc országos főorvos javaslatára pedig a helytartótanács 1804-ben több magyar városban elrendelte, hogy oltónyirok termeléséről gondoskodjanak. Ugyancsak az ő javaslatára kerületenkint ellenőrző bizottságokat neveztek ki. 1813-ban királyi parancs jelent meg arra nézve, hogy a himlőoltást csak orvosok végezhessék, 1826-ban pedig megszabták, hogy az orvosoknak a himlőoltásbeli ügyességöket is igazolniok kell, mielőtt oklevelüket megkapják. Az ötvenes években _Gebhardt_ Ferenc igazgatása alatt középponti oltóintézet nyílt meg Pesten.

A magyar alkotmányos kormány 1876-ban fogadtatta el az országgyüléssel az azóta sokat kifogásolt közegészségügyi törvényt, mely, minden fogyatkozása mellett is, helyesebb alapokra helyezte a magyar közegészségügyet. Ez a törvény a himlőoltás ügyét is országosan rendezte, sőt elvben a himlőoltás kötelező voltát is kimondotta. Mivel azonban nem történt gondoskodás a törvény büntetőerejü végrehajtásáról, azaz hogy senkit sem lehetett az oltás elmulasztásáért megbüntetni, alig lehetett szó általánosan kötelező oltásról. Eléggé kiviláglik ez abból a statisztikából, hogy 10.000 oltásra kötelezett gyermek közül 1877-ben mindössze csak 1656-ot oltottak be, ez a szám 1881-ben is csak 3749-re emelkedett, aztán újra alább szállott. A nyolcvanas évek nagy himlőjárványának kellett bekövetkeznie, hogy az intéző köröket fölrázza aléltságukból s végre 1887-ben a megszigorított, új oltási törvény büntetőjogi felelősséggel biztosította a himlőoltás általános kötelező voltát. Az új törvény szerint 10 forinttól 300 forintig terjedhető bírság kötelezi a szülőket, gyámokat s általában mindazokat, kik gyermekről gondoskodni tartoznak, hogy a gondjaikra bízottakat életük első évében beoltassák. Nyilvános iskolába nem szabad olyan gyermeket beírni, aki orvosi bizonyitvánnyal nem igazolja, hogy egy éves korában sikeresen beoltották. Amely gyermeken az első oltás nem fogott, egy év múlva másodszor, esetleg a következő évben harmadszor is be kell oltatni.

Hogy milyen nagy szükség volt az oltási törvény szigorítására, a nyolcvanas évek ismétlődő járványairól följegyzett statisztikai adatok vetnek rá szomoru világot.

Budapesten 1881-ben 442, 1882-ben 393, 1883-ban 77, 1884-ben 67, 1885-ben 179, 1886-ban 1588 ember halt meg himlőben. Nem kevésbbé felütötte a fejét a himlő Debrecenben, Temesvárott, Kassán, más városokban, de a vidéken is, úgy hogy Magyarországon három év alatt 38.013 embert ragadott el a himlő.

Az új oltási törvény hatásának tulajdoníthatjuk, hogy a föntebbi statisztikát így lehetett folytatni. Budapesten meghalt himlőben 1887-ben 376, 1888-ban 14, 1889-ben egy sem, 1890-ben egy sem, 1891-ben 2, 1892-ben 4, 1893-ban 6, 1894 óta egy sem.

Az Európán kívüli világrészekbe is csakhamar átterjedt _Jenner_ oltása. Északamerikában már 1800-ban oltottak. De legáltalánosabban az a spanyol expedició terjesztette el, melyet _Balmis_, IV. Károly király udvari sebésze vezetett a spanyol gyarmatokra. Az expedició a XIX. század elején 22 gyermeket vitt magával, hogy ezeknek egymásután való beoltásával gondoskodjék mindig friss oltóanyagról. Ezt a vállalkozást utóbb megismételte _Balmis_ s a világot körülhajózván, Kínába is elvitte, tehát a _Jenner_-féle himlőoltás ez úton eljutott abba az ősi hazába, ahonnan az emberi himlő ragályozásával való védekezés kiindult volt. A spanyol expediciónak másik része a délamerikai spanyol gyarmatokra került, különösen Peruba, hol nagy ünnepléssel fogadták és igen sokan beoltatták magukat. _Jenner_ tehát még életében megérte annak dicsőségét, hogy a himlő ellen való védekezésnek az a sikeres módja, melyet ő talált ki, úgyszólván az egész világon elterjedt. Ő mindamellett megmaradt a betegei jóvoltáért fáradó jóságos falusi orvosnak, bár úgy látszik, teljes tudatában volt felfedezése fontosságának. Ő magát mintegy az Isten megbizottjának tekintette és a védőoltás tökéletesítésén tovább is fáradozott, magyarázatokat keresve azokra az esetekre, melyekben az oltás nem sikerült. Mivel ugyanis előfordult, hogy évek múltán olyanok is meghimlőztek, akik tehénhimlővel sikeresen be voltak oltva, _Jenner_ ezt úgy magyarázta, hogy az oltóanyag nem lehetett friss, avagy áltehénhimlőből vették az oltóanyagot.

Ő még azt hitte, hogy akit a tehénhimlővel egyszer sikeresen beoltottak, az – csakúgy, mint aki az emberi himlőt kiállotta volt – egész életére mentes marad az emberi himlőtől. Azonban évek során beigazolódott, hogy ez a fertőzéstől való mentesség nem szól az egész életre, hanem legföllebb 10–12 évig tart. A védőoltást tehát meg kellett toldani az _ujraoltással_. Azokban az országokban, amelyek a védőoltást kötelezővé tették, utóbb az ujraoltást is elrendelték. Igy Magyarországban is az 1887-iki megszigorított oltási törvényben arra is kötelezték a szülőket, hogy gyermekeiket 12-ik életévük betöltése előtt újra beoltassák s az ilykoru gyermekek újabb bizonyítvánnyal kötelesek az iskolába való beiratkozáskor a sikeres újraoltást igazolni. Németországban a besorozott katonákat harmadszor is beoltják. E példát nálunk is követik.

_Jenner_ találmánya tulajdonképpen empiriás természetü, azon a tapasztalaton alapszik, hogy bizonyos fertőző betegségek kiállása olyan változásokat idéz elő az ember testében, hogy ez elveszti fogékonyságát ugyanazon bajnak újabb fertőzése ellenében. A védőoltás magyarázatát nem tudták s az orvoslás történetében példátlan volt, hogy fertőzés ellen fertőzéssel védekezzenek. A himlőjárványok nagy pusztításai magyarázzák csak, hogy a kötelező himlőoltás annyira elterjedhetett. De nem csoda, hogy mióta az emberiség fölszabadult a himlőjárványok veszedelmének réme alól, meg-megingott a bizalom az oltások szükséges volta iránt, sőt némelyek az emberi szabadságba való beavatkozásnak kezdték tekinteni azt az eljárást, hogy készakarva betegítünk meg, tehénhimlővel fertőzünk egészséges embereket, hogy egy esetleges emberi himlőjárvány idejére biztonságot szerezzünk nekik.

Majd egy századon át egyedülálló orvosi művelet volt a _Jenner_-féle oltás. Nagy fordulatnak kellett az orvosi tudományban bekövetkeznie, hogy egy újabb humoralis pathologiai felfogás szakítson a minden kóros elváltozást, a sejtek szaporodásából és fogyásából magyarázó tudományos iránnyal. Diadalmaskodott az az újabb fölfogás, hogy még azokban a betegségekben is, melyek az élő test bizonyos sejtcsoportjainak megváltozásából erednek, valamint azokban is, melyekben kívülről bejutott gombasejtek, bakteriumok a kórokozó csírák, igazabban véve, a szövetnedvek elváltozása, bomlása támadja meg a test egészségét, épségét. Ennek az újkori tudománynak volt messze előre tólt előőrse a _Jenner_ találmánya. Ma már a legtöbb fertőző betegségről be van bizonyítva, hogy az élő szervezetben – ha ugyan teljes bomlást: halált nem okoz – olynemü változásokat idéz elő, hogy a test alkalmatlanná válik rá, hogy ugyanaz a fertőzés mégegyszer ne vehessen erőt rajta. Ez a fertőzéstől való mentesség, _immunitás_, némely fertőző bajra nézve csak rövid ideig tart ugyan, de másokra nézve évek sorára elhuzódik.

Ebben a gondolatkörben _Jennernek_ még az is fő-fő érdeme, hogy a fertőzéstől való mentesítés módjául az állati testen termelt s ezúton mintegy megszelidített oltóanyag felhasználását jelölte meg orvosló eszközül.

Különböző betegségeknek fertőző anyagát állatokba oltják be s az így megfertőzött állat vérsavóját (serum) használják óvó, sőt gyógyitó oltásokra. Oltásokat alkalmaznak a veszettség, a diftéria, a megdermedés (tetanus), gümőkórság, pestis, sőt a kígyómarás mérge ellen is. Természetesen nem tartoznak e csoportba az olyan fertőtlenítő oltások, amikor nem valamely fertőző baj szándékos előidézésével küzdünk a veszedelmesebb fertőzés ellen, hanem a fertőzés ellenszerével iparkodunk a fertőzöttséget megszüntetni. Ilyen például a vérbaj (syphilis) ellen a salvarsan beoltása.

Egyébaránt a _Jenner_-féle oltásban a gyakorlati élet némi változtatásokat tett.

A himlő oltóanyagát, az úgynevezett oltónyirkot ma már nem a tehén tőgyéről szedik, hanem a nyiroktermelő intézetekben borjaknak leborotvált hasa bőrébe oltott himlőből szedik a friss oltónyirkot.

Oly nagy mennyiségben termelik egy-egy borjun is az oltónyirkot, hogy ma már nincs szükség rá, hogy sikeresen beoltott gyermekek karjáról oltsanak tovább. Az ilyen továbboltás különben is mindig avval a veszedelemmel jár, hogy az elébb beoltott gyermeknek más valami betegségét is át találják oltani a himlőnyirokban.

Hogy a tehénhimlő csakugyan enyhített mérgü variola, egészen a legutóbbi időkig eldöntetlen kérdés volt. Azonban a budapesti oltó-intézetben Pécsi Dani dr.-nak sikerült 1909-ben kisérletekkel igazolni, hogy a valódi emberi himlő borjura átoltva a negyedik ujraoltás révén igazi tehénhimlővé alakul át.

Látjuk ezekből, hogy a gyakorlati eredmény, az empíria, korszakalkotó tudománynak csíráit viselte magában. Ennek fontosságát a tudomány művelői érzik át legközelebbről. A nagy közönség közvetetlenebbűl abból itélheti meg _Jenner_ érdemeit, ha néhány statisztikai adattal világítunk rá az oltás hasznára.

Londonban a himlőoltás előtti időkben 10 százalékot is meghaladta évente a himlőben való halálozás. A himlőoltás kötelező behozatala után 1.13 százaléktól 1.95 százalékig terjedt.

Poroszországban a kötelező himlőoltás behozatala előtt 1,000.000 lakos közül évenként 309 ember halt meg himlőben; amióta pedig a himlőoltás kötelező, 1883-tól 1892-ig, 7-re csökkent a himlőben való halálozás.

Hogy azokban az országokban is fordulhat elő még himlő, sőt kisebb himlőjárvány is, melyekben a himlőoltás kötelező, annak az a magyarázata, hogy csupán a gyermekeket oltják be, legföllebb egyszer ismétlik meg az oltást. Érdekes adat erre nézve, hogy Poroszországban 1874-ben a polgári lakosság közül 100.000 emberre 9.52 százalék himlős halálozás jutott, holott ugyanakkor a katonaság közül, melynek minden egyes emberét újraoltották, senki sem halt meg himlőben.

A _Jenner_ ajánlotta védőoltást legszigorúbban Németországban alkalmazták. Ugyancsak Németországban – még _Jenner_ életének utolsó éveiben – toldották meg a himlő ellen való védekezést az újraoltással. Az újraoltás természetes továbbfejlődése volt _Jenner_ találmányának, biztosabbá, tökéletesebbé tette a himlő ellen való védekezést. Ez nem vonhat le semmit az ő érdeméből, csak még inkább biztosította _Jenner_ művét, melynek megépitésében ő maga egy negyedszázadon át munkálkodott. A szelídlelkü, zenével és költészettel foglalkozó tudós 1823-ban, januárius 26-án hunyt el 74 éves korában. Tetemei szülőfaluja temetőjében nyugosznak. Hazája a Westminster-apátságban, nagy emberei között ajánlott föl neki helyet, de tiszteletben tartották a család kegyeletét s így Berkeley őrzi emlékét. De London városa sem hagyta jelöletlenűl választott polgára emlékét, a Trafalgar-téren 1857-ben állitották föl szobrát.

Örök emléke azonban az egész föld kerekségén a _Jenner_-féle himlőoltás, melynek sikerei áldják nagy nevét.

_Csapodi István dr._

Pasteur Louis.

1822–1895.

Hogy az újkori orvostudomány mennyire természettudományi alapra helyezkedett, semmi sem bizonyíthatná jobban, mint az a sajátszerü jelenség, hogy megépítői közül egyik főfő mestere nem is orvos volt, hanem természettudós, még pedig kémikus s a fertőző betegségek ellen való küzdelemben _Jenner_ himlőoltása volt az első siker. Ezt követte _Semmelweis_ halhatatlan fölfedezése, amellyel a gyermekágyi láz származását megállapította s a fertőtlenités lehetőségére rámutatott. Majd _Lister_ a gyakorlati sebészetben alkalmazta a fertőtlenítést. Azonban a fertőző bajok tudományába teljes világosságot a kémikus _Pasteur_ vetett. De ez a tudós az ő tudomány-szakában is egészen uj útat nyitott, mondhatni, új tudományt teremtett, amikor a mikroszkópikus apróságu élőlények életműködésének kémiáját fedezte föl.

_Pasteur_ úgy indult, hogy bizonyára a kémia művelésének bármely részében nagyot alkothatott volna. Hiszen egyszerre ismertté tette nevét, amikor fölfedezte, hogy a szőlőcukrot kétféle borkősavra lehet fölbontani, az egyiknek oldata a poláros fény sikját jobbra hajtja, a másiké balra. Már ezzel éles megfigyelő tehetséget tanusított. Azonban mint lángész, arra volt hivatva, hogy tudományos működésének terét is maga teremtse meg. Az apró lények kémiáját fürkészte s ezen az úton lett a nemzetgazdaság oszlopává, egyszersmind az orvosi tudomány apostolává.

_Pasteur Louis_ 1822-ben született, december 27-én Dôleban, Jura departement-ban. Apjának timármestersége alkalmat adhatott neki, hogy a kémiai műveletek iránt már gyermekkorában érdeklődjék, de szelleme fejlődésére nagyobb hatással lehetett édesanyja, akit mélyérzésü, elmés és lelkes asszonynak mondanak. Hiszen a nagy emberekről általában azt vélik, hogy a nagyság csíráját anyjuk szokta beléjük oltani. Szülőfalujából Arboisba költöztek, a fiatal _Pasteur_ itt járt iskolába, majd a besançoni kollégiumban tanult. 1843-ban fölvették az Ecole normaleba, ahol _Balard_ volt tanára a kémiából, a Sorbonne-ban pedig _Dumas_ J. B.-t hallgatta.

Az Ecole normale rendszere jó hatással volt a fiatal kémikus fejlődésére, mert kisérleti tanulmányait szabadon végezhette. Hálásan szokott megemlékezni _Delafosse_-ról, aki őt a fizikában kalauzolta.