Part 9

A tudományos gondolkozás evoluciója a föltétlen bizonyosságról a fokozatosan haladó bizonytalanságokra vezetett. Még ötven év előtt a tudomány az igazságoknak olyan koszorúját jelentette, amelyet a kételkedés még nem hervasztott el. Az épület alapjai bámulatot keltettek nagyságukkal. Úgy látszott, hogy a tudósok egyenletei, amelyekkel a dolgok végső elemeit: az időt, tért, anyagot és erőt összekötötték, a természet törvényeihez vezetnek. A legújabb fölfedezések azonban megsemmisítették összes illuzióinkat a világegyetemről.

A klasszikus mechanika, hajdan a látszólag legbiztosabb tudomány, fedte föl a legtöb bizonytalanságot, mióta a tapasztalat kikezdte az alapjait. Abban a korban, amidőn hívei úgy gondolták, hogy megmagyarázhatják a világot a mozgás egyenleteivel, a világegyetem nagyon egyszerűnek tünt föl. Manapság azonban nyilvánvalóvá lőn, hogy a dynamika képtelen a dolgokat megmagyarázni. Az energetikai mechanika, amely a jelenségekben csak az energia módosulásait látja, szintén nem vezetett biztosabb magyarázatokra.

Az új tapasztalatok, amelyek vonatkoznak: a tömegnek a gyorsaságával való változására, az anyag és erő azonosságára, az energia sugárzására változó nagyságok («Quanta») elemei által, következéskép a megszakgatott és folytonosnak a jelenségekben való helyettesítésére: kellőképen megmutatták, milyen gyenge lábon állanak az egykor megingathatlanoknak tekintett tudományos alapelvek.

Egy kiváló mathematikus helyesen jegyezte meg az új eszmékre nézve, hogy manapság tanui lehetünk annak, hogy ugyanaz az elmélet «majd a régi mechanika alaptételeire, majd meg olyan föltevésekre támaszkodik, amelyek annak tagadásai». Amilyen biztos a tudomány, amíg a tények területére határolódik, époly bizonytalanná válik – még pedig napról-napra bizonytalanabbá – a magyarázatok birodalmában.

A mechanika tételei, amelyek már annyira módosultak az utolsó években, még jobban meg fognak változni, ha az az eszme általánosul, hogy az anyag egyszerűen időleges állandósággal fölruházott energiaforma. Az anyag és az erő, amelyek egykor látszólag két különválasztott világot jelentettek, ma már csak mint ugyanannak a dolognak különböző alakjai jelenkeznek.[5]

A természet minden elemeit hihetőleg láthatatlan kötelékek kapcsolják össze. A vonzás szálán oscillál az óceán a csillagok és a föld között. A testek térfogata folyton változik a környezet hőmérséklete szerint. Az asztal, amelyen ezeket a sorokat írom, alá van vetve a világegyetem minden csillaga vonzásának, viszont ő is vonzza valamennyit. Semmi sem marad elszigetelve a világ gépezetében.

A váratlan tünemények, amelyeket az anyag disszociációjának fölfedezése tárt elő, megmutatták, hogy körülvesznek minket gigászi erők, amelyekről alig van sejtelmünk s amelyek még ismeretlen törvényeknek engedelmeskednek. Ezek között az erők között leghatalmasabb az atomközi energia, s ez is ismeretlen volt még néhány év előtt, amint ismeretlen volt a villamosság hosszú évszázadokig.

A khémiai reakciók, erőforrások, melyeket kihasználunk, módosítják a molekulák egyensúlyát, de alig érintik az atomok állandóságát. Ha a tudomány elér egészen odáig, hogy képes lesz a testek atomjait egészen szétválasztani, ezzel akkora erőforrás kerül majd a kezébe, amely szükségtelenné teszi a szén használatát s gyökerestől átalakítja a népek létföltételeit.

A legállandóbb anyag is, pl. egy márványtömb, látszólagos mozdulatlansága mellett is intenziv élet s benyomásra való reagálás képességét rejti magában, amelyet könnyű felfedezni bizonyos eszközökkel, aminő pl. a bolométer. Az anyag, amelyet hajdan tétlen elemek, a nyugalom jelképének tekintettek, csakis alkotó atomok roppant gyors, forgatagos mozgása révén áll fenn. Az anyag a mozgás, semmiképen nem a nyugalom.

Az anyag egyensúlyi állapotát jelenti a belső erőknek, amelyek benne székelnek, s a külső erőknek, amelyek körülveszik. A test meghatározása tehát elválaszthatatlan környezetétől. A legkeményebb fém is gőzzé változik, ha környezete bizonyos változást szenved. A víz szilárddá, folyékonnyá, vagy gőzneművé lesz, a környezet szerint, amelybe merítik.

Meglepő látni, hogy a tudomány, amely oly könnyűséggel figyeli meg a tényeket, mily nehezen jut el törvényei meghatározásáig. Több mint félszázadnyi kutatás telt bele, amíg rájöttek, hogy a törvények, amelyek valamely energia-modus (hő, villamosság, mozgás stb.) megjelenését meghatározzák, azonosak azokkal, amelyek valamely folyadék lefolyását irányítják, minélfogva energia nem nyilvánulhat máskép, mint bizonyos elemek denivellációjával.

A természetben az elemek látszólagos kicsisége gyakran nincs viszonyban hatásai nagyságával. Az elefánt vagy a tölgy eredeti sejtje sokkal kisebb, mint egy gombostű feje. A legparányibb fémdarabka végtelen nagymennyiségű atomközi energiát tartalmaz.

Bármely természeti erővel megkaphatjuk az összes többit, kivévén azokat, amelyek az élő lényeket éltetik. Életet csak élet teremt.

5. Filozófiai látomások.

Ha a természetet emberi érzelmeink szerint megitélt formában személyesítenők, az meglehetősen közepes tulajdonságokkal fölruházottnak látszanék. Vadságát leleplezné az a kötelezettség, amelynek minden teremtményt alávet, t. i., hogy faldossák egymást, hogy élhessenek. Értelmisége korlátoltnak tünnék föl, mert látjuk, hogy egymásután sok, sok alakkal próbálkozik, mielőtt a legtökéletesebb sikerülne neki. Jóakarata a mi szemünkben a semmivel volna egyenlő, mert a vészthozó mikroba létét époly gonddal biztosítja, mint a leghatalmasabb lángész életét.

A természetet személyesítő lény, ha szándékai felől megkérdeznék, kétségkívül azt felelné, hogy a szükség és az idő uralma alatt állván, nincs semmi akarata, s hogy nem tud jobban olvasni a végzet könyvében, mint ahogyan a teremtmények tudnak.

Az emberek sohasem szüntek meg az örökkévalóságról álmodozni, azonközben pedig mindig csak a mulékonyat uralják. A legnagyobb birodalmak megsemmisültek, maguk az istenek is elporladtak s manapság a csillagászat bizonyítja, hogy az eget benépesítő csillagok is eltünnek végezetre.

Eszméink a dolgokról szükségkép változnak aszerint, hogy mulékony alakjukat, vagy örök tartalmukat vesszük-e szemügyre.

A vallások hajdan arra tanították az embert, hogy a multba nézzen és úgy tekintették őt, mint aki ma már megvan fosztva eredeti fényességétől. Ellenben a tudomány azt mutatja, hogy a haladás a jövőben van. Erőfeszítéseink a jövendő emberiség hatalmát teremtik meg.

A régi hitek igérte egyéni örökkévalóság helyére lép a faj folytonosságának és tökéletesbülésének érzelme. Nem elégtelen ez az eszmény, hisz a csatamezőn millió meg millió ember áldozza föl az életét, hogy olyan lények jövendő boldogulását biztosítsák, akiket sohasem fognak látni.

Az emberi szellem mindig inkább akar valami délibábos magyarázatot, mint semmi magyarázatot.

A jelenségek törvényei oly könyvben vannak megírva, amelyből csak néhány sort is olvasni, nem elég az emberélet.

Kitartani amellett a meggyőződés mellett, hogy a világ végzetszerűségek uralma alatt áll, amelyek ellen az ember tehetetlen marad, annyit tesz, mint elfelejtkezni arról, hogy a tudomány minden haladása éppen e végzetszerűségek szétbomlasztásában áll. A nagy epidémiák megszüntek végzetszerűségek lenni, mihelyt okaik ismeretesek lettek.

A történet amellett látszik tanuskodni, hogy sokkal könnyebb a természetet leigázni, mint tulajdon érzelmeinket. A természeti erők szolgálatunkba vannak hajtva: a nap, a villám, az óceán rabszolgáinkká válnak, ellenben sehogysem tudtuk még elérni, hogy ősi állatiságunk bizonyos ösztönein úrrá legyünk.

Minthogy a csillagászat is képtelen három egymásra ható test pályáját kiszámítani, fölfogjuk, hogy lehetetlen a társadalmi jelenségeket befolyásoló ezer meg ezer elem kölcsönös működését kiszámítani. Előrelátás e részt csak úgy lehetséges, ha az elemek egyike nagyon túlsúlyba jut a többi rovására.

A tudomány sohasem szolgálhat erkölcs alapjául, mert semmiféle összehasonlítás nem lehetséges az erkölcsi és fizikai törvények közt. Az előbbiek társadalmi szükséget jelentenek, amely népek szerint változékony. Az utóbbiak egyetemesek és sohasem változnak.

Minthogy minden meghatározásunk összehasonlításra vezethető vissza: ami semmihez sem hasonlítható, mint a tér, az idő és az erő, nem is alkalmas meghatározásra, hanem csak a mérésre.

A dolgok jelentőségének filozófiai értékelése teljesen a megfigyelő szempontjától függ. Valamely felsőbbrendű, az időtől független szellem az emberi fajokat jelentéktelen hangyabolyoknak venné, amelyek ezt a fokozatos kihülés által biztos halálra szánt földgolyót benépesítik. Az a szellem, amely csak a természetet nézné, a legnagyobb lángészben csakúgy, mint a leghitványabb penészgombában is egyenrendű szervezeteket látna, amelyek egy pillanatra életre keltek az anyagból s arra vannak rendeltetve, hogy csakhamar visszatérjenek belé. Ellenben kizárólag emberi szempontból az ember oly mindenség középpontja, amely elég hosszú tartamú, hogy örökösnek vehessük.

Nem szükséges gondolatainkat, túlságosan lenyügözni hosszú vitákkal a dolgok hiábavalóságáról a bennünket beburkoló titkokról. Az igazi bölcsesség az, hogy kövessük sorsunkat, anélkül, hogy túlsokat foglalkoznánk egy oly világegyetem titokzatos céljaival, amelyeket nem fogunk föl. Mi lenne a tiszavirág egynapos élete, ha idejét arra fecsérelné, hogy ennek az egyetlen napjának rövid voltáról vitatkozzék?

A boldogság keresése s az igazság keresése nagyon különböző. A boldogságra vágyó embernek bölcs dolog, ha nem kutatja túlságosan a dolgok alapját. Ellenben az, aki csak az igazságra mohó, köteles megkisérleni, hogy mindent elmélyítsen.

Az volna a legmagasabb rendű filozófiai fölfedezés, mert megengedné, hogy a dolgok lényegébe hatoljunk és behajózzuk a végtelent, ha sikerülne az anyagot és erőt máskép is megismernünk, mint a külső világgal való viszonyunkban. Pedig máskép fölfognunk jelenleg lehetetlen, mert egyedül e viszonylatok alkotják a sajátságokat, amelyek alapján a dolgokat meghatározzuk.

Minden tudomány csakhamar az oksorok áthághatlan falánál ér véget. Egyetlen jelenségnek sem tudjuk a végső okát.

A csillagászati megfigyelés fölfedte, hogy a csillagok alakulásuk különböző korszakait élik Úgy látszik tehát, azok is megfutják a dolgok végzetszerű körpályáját: születnek, nőnek, hanyatlanak, meghalnak. Valószínű, hogy lakott világok, mint a mienk, amelyeket virágzó, a tudomány és művészet csodáival telt városok borítottak, már nem egyszer bukkantak föl az örök éjszakából, s megint visszahanyatlottak, nyomot sem hagyva maguk után.

A mindenség és a rajta lakó lények átmeneti formák, amelyeket örök erők irányítanak.

Lábjegyzetek.

[Footnote 1: Ennek a számításnak elemzését lásd munkámban: Les enseignements psychologiques de la guerre. (Paris Flammarion. Bibliotheque de Philosophie scientifique.)]

[Footnote 2: A könyv megjelenéséig, 1917 végéig. _(Ford.)_]

[Footnote 3: Ezt a bizonyítást jelen munka szerzője végezte. Tíz évi kisérleti kutatást igényelt az, 18 emlékiratban, amelyek össze vannak foglalva «Az anyag evoluciója» _(L’Évolution de la Matiére)_ c. munkában.]

[Footnote 4: Magamnak is volt alkalmam ennek a tételnek igazságát megállapítanom, amidőn három évig egymagam állítottam a legnevesebb francia fizikussal szemben, hogy az uranium sugarai, – amelyek se nem törnek, se nem verődnek vissza, se nem sarkulnak, – a fizika új mezejére tartoznak.]

[Footnote 5: L. Gustave Le Bon: L’Évolution des Forces. («Az erők evoluciója») a Bibliothèque Scientifique-ben, Paris. E. Flammarion.]

TARTALOM.

Bevezető 5

I. RÉSZ. A történelem vezérlő erői.

1. Az anyagi és erkölcsi hatalmak 13 2. A biologiai és érzelmi erők 14 3. A misztikus erők 16 4. A kollektiv erők 18 5. Az értelmi erők 21 6. A történelem magyarázatai 24 7. A magyarázatok és az okok 25 8. A mi előreláthatatlan a történelemben 26

II. RÉSZ. Csaták közben.

1. A nagy tusák lélektani eredete 31 2. A csaták lélektani elemei 32 3. A nemzeti genius és a haza eszméje 34 4. A holtak élete és a halál filozófiája 37 5. A személyiség háború-okozta változásai 39 6. A bátorság formái 40 7. A rábeszélés és parancsolás művészete 42

III. RÉSZ. A népek lélektana.

1. A népek lelkének alakulása 47 2. Néhány nép összehasonlított lélektana 49 3. Miért nem értik meg egymást a különböző fajok? 53 4. Az illuziók szerepe a népek életében 54 5. Az egyéni vélemény és magatartás 56 6. A kollektiv vélemény 58 7. Az eszmék a népek életében 59 8. A népek öregkora 63

IV. RÉSZ. A nemzetek hatalmának anyagi tényezői.

1. A kőszén korszaka 69 2. A gazdasági harcok 71 3. Harc a délibábok és a gazdasági szükségszerűségek között 74 4. A termékenység szerepe 76

V. RÉSZ. A nemzetek hatalmának lelki tényezői.

1. Egynehány másodrendű tulajdonság szerepe a népek életében 81 2. Az akarat és erőfeszítés 82 3. Az alkalmazkodás 84 4. A nevelés 86 5. Az erkölcs 90 6. A szervezet és az illetékesség 91 7. A társadalmi cohaesio és a szolidaritás 95 8. A forradalmak és az anarchia 97

VI. RÉSZ. A népek mai kormányai.

1. A demokratikus haladás 105 2. A német étatizmus és a francia étatizmus 107 3. A szocialista hitvallás 113 4. A kormányok szükséges lelki tulajdonságai 118 5. A kormányoknak a háborúban leleplezett tökéletlenségei 123 6. A háború politikai tanulságai 126

VII. RÉSZ. A jövő perspektivái.

1. A háború néhány következménye 133 2. A politika jövendő veszélyei 137 3. A jog és az erő 138 4. A reformok és a törvények 143 5. A népek jövő függetlensége 145 6. A világ militarizációja 146 7. A mai háborúk ipari kialakulása 149 8. A jövő lehetőségei 151

VIII. RÉSZ. A tudomány körében.

1. A tudományos igazságok és bizonyosságaink határai 159 2. Az aktiv és inaktiv igazságok 162 3. A természet és az élet 164 4. Az anyag és az erő 167 5. Filozófiai látomások 170