Part 6

A bírák bíborából mezítelen kar emelkedett és intett.

– Herakles Idaeus… Glaukos szédülni kezdett. A szeme megkáprázott, mintha előtte egy sáfrányszínű peplos lobbant volna el a füvön. A térde remegett, a lépése ingadozott, de a sárga peplos lengett mellette, mint gyerekkorában, mikor járni megtanult. Úgy tetszett neki, valaki vezeti, valaki támogatja, aki nem látszik és mégis vele van.

Ez jó volt. Csak pillanatig tartott. Egyszerre, mintha egy borostás kék arc meredt volna reá. Az arc nevetett és gyulladt szeme olyan volt, mint két gonosz seb. Glaukos hirtelen erőt vett magán. A gondolata megszégyenülten eleresztette azt, amibe az előbb kapaszkodott.

A versenybírák előrehajoltak. Fiatal, mezítelen szépségükben, a stadium kőküszöbén sorban álltak a versenyzők. Glaukos közöttük állt.

Szíve már nem a mellében vert, de döngve verte a templomkoronás hegyek oldalát, betörte az Alpheos tükrét, remegve rázta talpa alatt a földet. Vajjon hallják-e ezt a többiek is, vajjon látják-e, ami láthatatlanul történik benne? Felvetette halvány homlokát és nagy égő tekintete kábultan suhant el a várakozó tömeg felett. Gyűlölte ezt a várakozást, mely tőle követelt, kegyetlenül, irgalom nélkül, parancsolón. Gyűlölte a tömeget, melynek ezernyi és ezernyi arca egyetlen borostás kék arcba folyt össze, amely felnéz a porból, de csúfolódva lenevet a porra…

Éles kiáltás hangzott el riasztón, mint egy kürtjel… Inlúljatok! A futók előreszöktek és szép fergetegük szele megcsapta és magával sodorta Glaukost. Egyszerre könnyű lett a teste, a lábán szárnyak voltak és az erő és hatalom mámora ragadta őt előre. Már nem félt és nem gondolkozott, már senki sem parancsolt neki, úgy érezte, ő parancsol mindeneknek. A versenybíráknak, a tömegnek, a napnak, a földnek, a futóknak, akik lihegve törtettek mellette, míg ő könnyen repült ki közülük a végtelen felé.

A stadium büszke porondja eléje borult, alázatos lett és odaadta magát. Legyűrte, uralkodott felette, korlátlanul uralkodott versenytársai felett és elbizakodottságában játszani kezdett velük. Előre engedte egyiket-másikat, megmérte és megvetette valamennyit.

A pálya homokja eltűnt sarútlan, könnyű lába alatt, aranyfövényes süppedő bársonyszőnyeg volt, mely visszafelé futott, míg ő előre repült, bele a szélbe. Széttépte a szelet, széttépte maga előtt a napsütést, belerohant mint végtelen selyemszőttesbe és tépte, újra tépte és mögötte minden elmaradt.

A tömeg lélekzete fennakadt. Már csak ő lélekzett az olympiai síkon és homloka körül fonódni kezdett a koszorú. Érezte a vad olajágat halántéka felett. És a szobra már emelkedik az Alpeos partján, Korinthosban már építik a templomát, az ő nevét fogja viselni Hellasban az eljövendő negyvennyolc holdváltozás.

A Kronos-domb ezerfejű lejtői még nem láttak ilyen diadalfutást.

– Isteni Glaukos! – zúgott az ég és a föld között. – Evoe!… morajlott a tömeg ajkán. A borostás, kék arc leborult előtte… Evoe!… Ez a kiáltás már az övé volt. Növekvő óriási szárny, mely felkapta őt és ő a győzelemben újra született. Mámora túlemelte Ikaros határain és futtában megrészegülten visszanézett. Hol maradtak a többiek?

– Evoe, evoe!… Az örvénylő rivalgástól megtántorodott előtte a levegő. A lába botlott és rohanó teste a viharos lendületben, rettentő zuhanással a földre csapódott.

Még hallotta az ezertorkú kiáltást, még neki szólt, az övé volt. Felakart állni. Futni a célig, a bírák elé. Küzdeni akart az ikarosi végzet ellen, repülni tört szárnyakkal is. Hanyattesett… Újra felkönyökölt, még egyszer… de a fájdalom vad szisszenéssel visszalökte őt. És bukásában szétpattant homlokán a megálmodott koszorú.

– Evoe!… Nem szünt meg, hömpölyögve foytatódott, de árja elejtette őt. Feje felett, mint nagy madarak repültek el a többiek. Árnyékuk átsuhant az arcán, futó lábuk szemébe vágta a port.

Siker, kegyetlen isten… hát csak ennyi vagy? És az Evoe, mely már az övé volt, tovább zúgott, újjongott, ünnepelt és… nem volt többé az övé.

TARTALOM

Előszó 5 Megállt az óra 7 Az utolsó dereglye 47 A vén zsibárús szerencséje 57 A síró ember meg a nevető ember 71 Az erdei ház 87 A sorsfolyó 97 A siker 109