Part 4

Leirhatlan zavarban hagyta el András az országot, melyre Béla fényesebb napokat vala derítendő, ha épen alatta a legkeményebb csapás nem éri hazánkat. A zürzavar eloszlatására férfias elhatározottsággal fogott; mindazokat, kik András alatt az országot megzavarták, különféleképen megbüntette, Dénes nádornak szemeit tolatta ki; továbbá azt parancsolá, hogy az érsekek, püspökök és főurakon kivül senki a király jelenlétében leülni ne merészeljen; megujitotta III. Béla törvényét, mely szerint kéréseit kiki irott levélben adja be, s a fontosabb dolgokat maga elejébe kivánta adatni, a csekélyebbeknek elintézését a kancellára bizván; végre az elajándékozott királyi fekvő jószágokat visszaszedte, kivévén azokat, melyek valódi érdemek megjutalmazása végett adattak. E veszteséget sokan türni nem akarván, mindjárt 1236-ban összeesküdtek ellene, s Fridrik osztrák herceget hivták segitségül, ki midőn Magyarországba átkelt volna, Bélától megszalasztatott. – Ezután Béla a tatárok által szoritott kúnokat az országba fogadá azon föltétel alatt, hogy keresztényekké legyenek, Kuthen királyuknak, kinek ő maga lett keresztapja, Pesten adott lakást, a negyvenezernyi családot a vármegyékbe osztá, s a főispánok itélete alá rendelé.

39. A tatárjárás. A király futása Austriába s onnan Dalmátiába.

Ezen időszakra esik azon iszonyú tatárjárás, mely Europa több tartományait, de leginkább Magyarországot, annyira, feldúlá, hogy ahoz hasonló pusztitást az egész történet tömött tárában nem találhatni. Maig is azon hit uralkodik felőlök a köznép közt, miként azok nem emberek, hanem kutyafejü szörnyetegek voltak. Ázsia belsejéből jött e durva, tudatlan és kegyetlen ellenség. Dsingiskáhn (mindenek ura) volt azon szörnyü nép méltó fejedelme, ki ez egész világon akart nem uralkodni, hanem dühöngni. Fegyvere Azsiában pusztitott, fia Oktai, folytatta a világ meghóditását, s nyugot felé haladva Europába is átszállitotta iszonyu dühét. Oroszországban, noha szabad elmenetelt igértek a Kiewet védő fejedelemnek, azt még is elfogták, s még más két orosz fejedelemmel, két deszka közé szoritották, s egy vendégségnél pad gyanánt használák. Dimitri azután azt tanácslá, nyomuljanak inkább előbbre, hol majd virágzó országokra fognak akadni. A mongolok követték tanácsát, s egyszerre, elboriták Lengyelországot, Sléziát, Morva- és Magyarországot; Oroszország mindazonáltal nem maradt ment, mert kétszáz esztendeig nyomorgott a mongolok járma alatt; az orosz fejedelmeknek a kengyelt kelle tartani, midőn a mongolok lóra ültek s őket beretválni!

A szomorú hírre, hogy a mongolok Magyarországnak tartanak, Béla Hederváry Dénes nádort Mármarosba küldé az utakat védeni. A szörnyü ellenség ötszázezerre ment; dühösen áttörtek a Kárpátokon s az ország szivébe nyomultak. Ép lakhely nem maradt utánok; tüz és vas emésztett föl mindent, a mi eleven volt, kardra hányatott. A nádor éjjel nappal lovagolt, a királynak a vészt hirül adni. A nádor megérkezte után három napra Pesten voltak; a király nem akart még megütközni. Vácon a nép a templomba menekült, s erősen védte magát sok idegenekkel; valamennyien tűz prédájává lőnek. Igy jutottak Pestre 1241-ben Batu vezérlete alatt. A magyarok közül sokan a kúnokat vélték e szerencsétlenség inditó okának, a miért Kuthent, leginkább Fridrik eszközlésére, ki a magyar trónra vágyván, az inséget öregbiteni szinte Pesten volt, meggyilkolták, mire a kúnok felbőszülve a tatárokhoz csatlakoztak, s velök együtt pusztiták uj hazájokat. Béla Kálmán öcscsével elejökbe ment; a mohi pusztán Borsód vármegyében, a Sajónál találkoztak, de meggyőzetvén, csak futás által menthették meg életöket. Kálmán sebjeiben elhalt. A gyilkolás iszonyu volt; két napi útra feküdtek a holttetemek, köztök az esztergomi, kalocsai érsekek sok püspökökkel és főurakkal. Béla király igen vitézül viselé magát. Midőn egy tüzes csatában egy mongol agyon akará vágni, Detrik, Mohol fia veté magát a csapás alá s királyáért halt. Béla, látván a nagy veszteséget s kikerülhetlen vesztét, futásnak eredt; az ellenség utána. Egy Ádám nevü lengyel elejökbe ugrott s egy karját veszté oda; a királyt még mindig űzték, s Ivánka, látván, hogy a király lova kifáradt, saját lovát adta alá, midőn pedig az is kifáradt volna, Rugács ajánlá lovát, és ezzel menekült meg Béla üldözői elől. Rugács a halottak közé veté magát, és igy kerülte ki a halált. A szerencsétlen király Austriába vette magát, Fridriktől, kihez már előbb küldé feleségét fiával együtt, segitséget reménylvén; de Fridrik megfosztván őt maradt kevés kincsétől országából kitiltotta. Csak bujdosva jutott Dalmátiába, hol Frangepán családja és Szubich méltán fogadák a szerencsétlen királyt néhány híveivel együtt, de mintha a szerencsétlenség nem lett volna kimerítve, Bélát, mint atyát is súlyos csapás érte; két virágzó leányát temette itt el.

Most minden ellentállás nélkül dúlták a tatárok az országot. Kevés nap mulva a mohi ütközet után Batu ismét Pesten volt. Százezer ember egy nap halt itt meg; rendbe álliták őket nem s kor különbség nélkül s úgy döfék gyilkaikat sziveikbe. A gyermekek a fogoly gyermekeken tanulták az öldöklést; dicséretet nyert, ki egy vágásra ölé meg a kis keresztényt. Miután Pestet vagyonaiból egészen kifosztották s lakosaiból kipusztitották, megértvén a honi zavarokat, visszatakarodtak 1242-ben.

40. Béla visszatér az országba, s azután Fridriken boszút áll; a tatárokon fényes győzelmet nyer.

Visszajött ezután Béla is, de könyes szemekkel látta virágzó városainak és faluinak düledékeit; az egész ország lakatlannak látszék. Csak bajjal lehetett az erdőkbe és barlangokba menekült csekély számu lakosokat összegyüjteni; a szomszéd tartományokból tehát uj gyarmatokat telepített, az elpusztult várakat, városokat; templomokat fölépitette, az uravesztett földeket az uj lakosok közt elosztotta, s igy lassan lassan iparkodott országát helyreállitani; ekkor ismét éhség támadt; a farkasok annyira elszaporodtak, hogy a fegyveres embert is megtámadták.

A velenceiek az ország mostoha állapotát hasznukra forditván, Dalmátiába törtek és Zárát elfoglalták. A király kénytelen volt ezt türni; mert minden gondját a belállapotra forditá, s azon felül még előbb Fridrikkel akart számolni. Nem is halasztotta sokára Fridrik becstelen tettének megboszulását; 1246-ban beütött Austriába s Fridrik – utolsó herceg a babenbergi házból – az ütközetben Béla szemeláttára Frangepán Bertalan által megöletett.

Béla ezután Stájerország végett Ottokár cseh királylyal keveredett háborúba, azonban lemondván Stájerország birtokáról, vele békét kötött. Még Ottokárral volt Béla elfoglalva, midőn a tatárok Nogáj kán alatt ismét roppant sereggel beütöttek, most azonban egy véres harc után, melyben ötvenezer esett el közülök, Béla az országból őket kiűzte.

Elte fogytáig (1270.) kisérék e nagylelkü fejedelmet a viszontagságok; még egyetlen fia István is ellene lázadt.

V. István. 1270–1272 = 2 esztendeig.

41. István szerencsétlen hadjárata. Döghalál.

István a csehekkel hadakozott, de fegyvereit nem kisérte szerencse, s midőn ehhez még döghalál is járulna, keservében elhalt 1272-ben. Kún születésü nejétől László és András fiai maradtak.

IV. László. 1272–1290 = 18 esztendeig.

42. László gyámság alatt. A habsburgházérti háború. A király feslett élete miatt elzáratik. A kúnok megölik.

László tiz éves gyermek korában jutott atyja halála után a trónra, minél fogva sok ideig gyámság alatt volt, a kormányt helyette anyja, az özvegy királyné és Pektári Joákim vették át, de ezek sem igen sokat gondoltak az ország javával, önkényök által annyira vitték a nemzetet, hogy a zavarok az udvarnál és országban nőttön nőttek, minek következtében a királyné elfogatott és Turul várába záratott. Kaplony Endre pedig Lászlót nem sokára koronáztatása után még meg is korbácsolta.

Ezen időtájban választatott az erőteljes, nagy tekintélyü habsburgi gróf, Rudolf, a német császárságra, kit a dölyfös Ottokár, cseh király, nem akart urának elismerni, s a hübéri eskü letevése helyett haddal támadta meg; a császár a magyarokat segítségül hiván, ezek Ottokárt a Morvamezőn vivott csatában megölték, s Rudolfnak a császárságot biztosították, s igy lettek a magyarok a dicső habsburgi háznak, mely már csirájában veszendő vala, alapitói, erős támaszai (1276.).

László roszlelkü emberektől vezettetve, oly erkölcstelen és feslett életet vitt a kúnok közt (ezért kún Lászlónak is neveztetik), hogy a püspökök s néhány világi urak látván, miszerint az elcsábított ifju mind magának, mind az országnak veszedelmére indul, őt Fintha nádor vezérlete alatt elfogták s tisztes őrizet alá tették. Itt józanabb gondolatokra tért, javulást igért és kiszabadult. Mire a fellázadt kúnokat megtörte, azután pedig az ismét pusztító tatárokat elölte. Hanem ismét előbbi feslett életébe dölt vissza, a kúnok s azután tatárok közt mulatozott, mig három kún férjfiú által: Árboc, Törtel és Kemencse, 1290-ben megöletett. Gyermekei nem maradtak.

III. András. 1290–1301 = 11 esztendeig.

43. Az Árpád véréből származott utolsó király. Trónkövetelők.

III. András II. Andrásnak István fiától született. Minthogy nem volt több fiörökös az Árpád-családból, egész országlása alatt folytonosan a magyar korona után esengő külföldi vetélytársakkal vesződött, mindazáltal szerencsésen megtudta tartani az elsőséget. A valláson és országon ejtett sérelmeket orvosolni vágyván, szigorú törvényeket hozott, a miért sokan elidegenedtek tőle, s a tizenkét éves Robert Károlyt, kit a pápa már előbb királylyá nevezett, Nápolyból Zágrábba hozták s ott megkoronázták. András az innen eredő veszélyt meggátolandó, 1300. végén a jövő tavaszra közönséges fölkelést hirdetett. Ezt azonban már nem élte meg, mert mindjárt az 1301. év elején a fiatal, ép erejü király hirtelen, mint némelyek irják, méreg által, fimagzat nélkül, elhalt. Erzsébet leányát Vencel cseh herceg jegyezte el.

Ezen időtájra esik honunkban a céhek eredete, valamint a papiros ösmerete és használata is. Első papirosra irt levélnek állitják a történetirók azt, melyet az erdélyi püspök, a pápa követjétől vett; előbb pergamen használtaték.

Magyarország a vegyes házakból származott királyok alatt.

1301–1526 = 225 esztendeig.

Vencel. 1301–1305 = 4 esztendeig.

44. A pápa beavatkozása a király választásba. Csák Máté. Vencel megkoronáztatik; az országból eltávozik.

Kifogyván Magyarországban az Árpád véréből származott férjfinem, a már szinte szokássá vált meghasonlás és pártoskodás még inkább nőtt, s még inkább éleszté azt VIII. Bonifác pápa azon állitásával, hogy Magyarország az anyaszentegyház tulajdona, minélfogva ő – a pápa – adhat királyt az országnak. Hogy ezen állitásának erőt adjon, Robert Károlyt, a nápolyi király fiát, Romában Magyarország királyává meg is koronázta. Örömest fogadták volna a magyarok a jeles tulajdonságokkal diszlő herceget, hanem attól tartván, netalán ezen esetből a pápa későbbre is jogot tulajdonítson magának kénye szerint az országnak királyt adni s átalában az ország ügyeibe avatkozni, a kalocsai érsek és Csák Máté trencséni főispán vezérlete alatt inkább a cseh királyt Vencelt, ki IV. Béla leánya által volt az Árpádokkal rokonságban, kinálták meg a koronával. A cseh király nem fogadta el maga számára a koronát, hanem hasonnevü tizenkét éves fiát ajánlotta, kit Fehérvárra vittek és ott megkoronázták. A pápa azonban egyházi átokkal fenyegette Vencel pártját, a miért a cseh király fiát féltvén, 1304-ben seregével az országba jött, s miután Esztergomban a templom és levéltár kincseit rabló módjára lefoglalta, a koronát is kezére juttatva, útközben a vidéket pusztitva, fiával együtt visszatért honába.

Otto. 1305–1308 = 3 esztendeig.

45. A nemzet jogaihoz ragaszkodik. Otto bajor herceg királylyá választatik, s titkon az országba jő. Apor László. Otto elhagyja az országot.

Még az egyházi átok sem kötheté a hazájok jogaihoz tántoríthatlanul ragaszkodó magyarokat Robert Károlyhoz. Vencel eltávozása után ismét Otto, bajor herceget, IV. Béla unokáját kinálták meg a királysággal, ki megkapván Venceltől a koronát és a többi királyi ékességeket, titkon, mint kereskedő, jött be az országba, mert a pápa párthivei a határokon cselt vetének elébe. Otto azonban szerencsésen kijátszotta őket, hanem útjában a koronát, mely egyéb portékák közé volt pakolva, elvesztette. Biztos emberét küldvén annak fölkeresésére, az a koronát valóban tokjával együtt egy pocsolyában megtalálta; Otto még azon évben a veszprémi püspök által megkoronáztatott. – A pápa – most már V. Kelemen – még mindig Károlyt pártolta, azért Otto, hogy magát szorosabban a magyarokhoz kösse, Erdélybe utazott, Apor László vajda leányát nőül venni szándékozván, de a vajda őt megfogatta, bebörtönözte és a mindenkor magával hordott koronától megfosztotta. Otto későbben kiszabadulván fogságából, visszatért Bajorországba, élte fogytáig megtartván a magyar király cimet.

I. Károly. 1308–1342 = 34 esztendeig.

46. A pápa elösmeri a nemzet szabad választási jogát. Robert Károly. Csák Máté halála. Zách Felicián.

Otto viszontagságai után a pápa követe a királyválasztásra összegyült nemzetet ismét Robert Károlyra akarta kényszeríteni, midőn pedig látná, hogy a pápa tekintélyének erősen ellenszegülnek, sőt a budai egyház a pápára szinte átkot mondana, kijelenté végre, hogy válasszanak, a kit tetszik, a pápa semmi jogot sem követel a választásban. Erre az összegyült rendek szabad akaratjokból, kényszerités nélkül királyuknak nyilvánitották Károlyt, s minthogy a szent István koronája még mindig Erdélyben volt, uj koronát készítetvén, ismét megkoronázták. De a nemzet előtt még ezen koronázás sem volt érvényes; a nemzet hézagot látott Károly jogában, melyet csak sz. István koronája tölthet ki. Két év mulva sikerült, nagy igéretek által, Lászlótól a koronát visszakapni, mely örvendetes hír a Rákoson hirdettetett ki épen sz. István napján, s igy végre Károly, Fehérvárt felvette sz. István koronáját.

Csák Máté igen hatalmas és garázda főur, ki Trencsén várától Komáromig, innen Hollókőig Nógrádban és Visegrádig nem csak földesuri, hanem királyi jogokat is zsarnok kénynyel gyakorolt (azon föld maig Mátyus földének neveztetik), pénzt veretett, udvarát királyi módra főhivatalnokkal, nádorral, kincstartóval sat. látta el, ezután sem akarta Károly király hatalmát elösmerni, ellene több évig harcolt, s csak halála által – mint mondják, tetvek bujván ki testéből, azok ették meg – szünt meg a tizennyolc évig tartott polgárháború. A király ezután lakását Temesvárrá tette át, s Visegrádot királyilag fölépitvén, későbben ott lakott. Nagy veszélyben forgott itt egyszer a király, egész családostul; mert Zách Felicán, előbb Csák Máté nádora, azután Károly bizodalmas embere is itt tartózkodván, leánya a bájos szépségü Klára a királyné palota hölgyei közt tündöklött. Minthogy ez Kázmér fiatal lengyel herceg, a királyné testvére által, meggyaláztatott, az e fölött dühbe jött apa (1330. apr. 17-én), midőn a királyi család ebédelt, rettenetes kardjával reájok rohant; a királynak karját megsebesitvén, a királyné fejének vágott, ki kezét fölemelvén, négy újja veszteségével vásárolta meg életét, ezután a hercegekre tört, de nevelőik testökkel elborítván őket, felfogták az irtóztató vágást, melynek következtében meg is haltak. Ekkor az eléugrott udvari cselédek által Felicián leterítetett és felkoncoltatott. Feje Budára küldetett, kezei, lábai, más városok kapúira szegeztettek; a szép Klárának ajkai, orra, fülei és újjai levágattak, és úgy lóra ültetve hurcoltatott városról városra. Felicián egyetlen fia lófarkára köttetett, idősb leánya lefejeztetett, s ennek férje börtönbe halt meg, s még mind ez nem elégité ki a király boszúját, Feliciánnak egész nemzetsége harmad iziglen vagy kivégeztetett, vagy jószágaitól megfosztatván, számkivettetett.

47. Károly háborúi és jeles országlása.

Károly e borzasztó eset után Bazarád, oláh vajdát, minden ok nélkül megtámadta; az elrémült vajda hiában igért hűséget és a hadi költségek megtéritését, csak a háború nyomoraitól kimélje meg országát. Károly nem hajtván e könyörgésre berontott Bazarád tartományába, hol azonban a hegyek közé szorítatott, seregének nagyobb része oda veszett s ő maga is csak álruhába öltözvén osonhatott el.

Ezután a tatárokat, kiknek ismét kedvök jött Magyarországot pusztitani, derekasan megverte. – Az ország belső erejét és mivelődését jelesen előmozdította az által, hogy az akkori rosz pénzek helyett, jó ezüstből ujakat veretett. Aranypénzt első veretett a magyar királyok közt; eltörölte az ártatlanságnak tüzes vas és forró viz által tétetni szokott borzasztó próbáit; a nemeseknek bizonyos cimereket adott, mi által a festés és rajzolás előmozdítatott. A magyar nyelvet udvari nyelvvé emelte, melyen több okleveleket adott ki. Átalában ereje, ügyessége és bölcsesége által oly fényt terjeszte a magyar trónra, miként a lengyelek Lajos, a nápolyiak pedig András fiát királyuknak fogadták. Ezen kitünő érdemekkel diszlő király életének köszvényes fájdalmak vetettek véget 1342-ben.

Megemlítendő, hogy ezen korban alakult szent Pál remetéinek szerzetes rende Magyarországban, az egyetlen szerzetes rend, mely honunkban vette származását, – Szinte Károly uralkodása alatt 1329-ben jelenik meg az első üvegablak a Telegdy Csanád primás által épittetett sz. Albert kápolnán; mert noha az üveg feltalálása a legrégibb időre esik, azt még sem tudták táblává lapitani.

Nagy Lajos. 1342–1382 = 40 esztendeig.

48. Lajos első kormánytettei; a lázadókat lecsöndesíti.

Választás és minden ellenszegülés nélkül foglalta el a tizenhét éves Lajos, atyja halála után, a királyi széket, és országlása alatt oly erőt, hatalmat, szemességet és bölcseséget fejtett ki, miszerint őt a legnagyobb uralkodók sorába emelik, Magyarországot is annyira kimüvelé, hogy a mesterségekben ipar- és tudományokban is virágozni kezdett. Szeliden és kegyesen uralkodott mint atya alattvalóin, kik hálásan a legbensőbb szeretettel ragaszkodtak hozzá. Noha egész élte folyása haddal van eltelve, még sem hiányzanak országlása alatt a béke áldásos gyümölcsei. Pécsett állította fel az első akademiát; a budai királyi várlakot, melyet IV. Béla 1267-ben kezdett volt építeni, méltóságához illőleg bevégezte. Érdekesek és üdvösek voltak törvényei is. II. András arany bulláját megerősítette. A Zách családján és rokonain végbevitt boszú szivére hatott az emberszerető atyai fejedelemnek, s azért törvényesen megállapította, hogy az ártatlan gyermekek, szülőik vétkeiért ne büntettessenek.

Az erdélyi szászokat, kik a vajda igazságtalan zaklatásai miatt fellázadtak, úgy szinte Bazarád oláh vajdát és a horvátokat minden vérontás nélkül lecsendesítette.

49. A nápolyi események és hadjáratok. Lengyelország Magyarországgal egyesítetik. Különféle háborúk. Lajos halála.

Mig Lajos ily szerencsésen uralkodék Magyarországon, Nápolyban az öccse András, Johanna neje tudtával egy éjjel (1345.) megfojtatott és az ablakon kiakasztatott. Iszonyodva hallá Lajos a gonoszságot s nemes büszkesége, testvéri szeretete egyiránt fellázadván benne, kevés magyarjaival Olaszországba ment testvére meggyilkoltatását megboszulni. Nápoly meghódolt, s a vétkesek lakoltak, de a főbünösök, a királyné második férjével, Lajos tarenti herceggel, Franciaországba szöktek. Jeles tanuit adta itt Lajos vitézségének, meg azt is megmutatta, mily kedves és becses előtte minden egyes emberének élete. Volturno folyóhoz érvén seregével a folyót annyira megáradtnak találta, miszerint a rohanó habok miatt az átmenetel lehetetlennek látszék. A király azonban sietett, parancsolja tehát Szereday Ferenc apródnak, keresne biztos utat a folyón. Be a hű apród, – de a sebes folyó lovastul együtt lecsapja, s Ferkó már haldokolva hempelyeg az irtóztató hullámokon. A király, a mint látja hű emberének életveszélyét, nem késik mások felszólítgatása által veszni hagyni őt, beugrik lovával, megragadja a félholtat, s majd majd ő is veszve, partot ér. Képzelhetni, mint fogadta az egész tábor e dicső elszánást! – Hasonló tettek által tudta Lajos katonái sziveit meghatni s hóditani, kik imádott fejedelmük erényeit méltányolván, híven követték mindenütt.

A pápa a vétkes Johanna iránt engedékenyül viselvén magát, Lajos másod izben is megjelent Nápolyban; most is a boszuló testvér volt az egész seregben a legmerészebb, legvitézebb; Canossa ostrománál első hágott a létrán a falakra, honnan a védők egy nagy követ görditvén fejére, hanyat-homlok esett, és halálos sebet kapott; felgyógyulván azonban a várat bevette. A merre zászlója – ez fekete volt, s rajta András képe – lobogott, mindenütt diadal követte, de látván, hogy a pápa mindig Johanna pártján van, nagylelküen még a háromszázezer darab aranyat is elengedé, melynek fizetésére Johanna itéltetett volt, s a magyar őrsereget is visszahitta. De a királyné azért ki nem kerülte a nemesis – boszuló istennő – büntető kezét, mert későbben az olaszok által megfogatván, börtönében megfojtatott.

Lajos ezután Lengyelországot Magyarországgal egyesítette, Moldovát elfoglalta, Szerviában a kereszténységet kiterjesztette, Lodomeriát kereszténynyé, a tatárokat adófizetővé tette, Velencétől Dalmátiát visszafoglalta, és adófizetésre kötelezte, azonkivül a szent Márk terén felállított cedrus árbocokon a magyar lobogónak kellett lengeni; végre Bolgárországban a törököket is megverte.

Minthogy gyermeke nem volt, Károly durazzói herceget rendelte maga után királynak, későbben azonban leányai születvén, Károlynak megszerzé a nápolyi királyságot, megesketvén őt, hogy leányaitól nem fogja követelni a magyar trónt, mire Károly el is utazott. Lajos Mária leányát eljegyezvén Zsigmond brandenburgi herceggel, meghalt 1382-ben. Országlása a magyar történet fénypontját teszi; ekkor birt Magyarország legkiterjedtebb határokkal, mint a költő mondja: három tenger vetett határfalat.

Mária. 1382–1386 = 4 esztendeig.

50. A főurak elégedettlensége.

Mária a királyi koronával igen éles és súlyos tövis-koronát tett fejére. Csak rövid ideig volt ő az atyjáról reá maradt Magyarországnak, Dalmátiának, Horvát-, Bolgár- s Oláhországoknak, Moldova-, Gallicia-, Lodomeria-, Szervia-, Boszniának ura; mert Erzsébet anyjával együtt csupán Gara nádor tanácsait követvén, a többi főurakat és nemeseket maga ellen fölingerelte, kik Nápolyból Károlyt meghiván, királynak kikiáltották.

II. Károly.

39 napig.

51. Károly megkoronáztatása és megöletése.

Lajosnak tett esküje ellenére jött Károly Nápolyból, s a királynék jelenlétében Fehérvárt megkoronáztatott, Erzsébet azonban Garával élete ellen áskálódott. A koronázásról visszatérvén Budára, az uj király olasz testőreibe bizván, a királynőkkel együtt, a királyi palotába vette lakását. Itt Februar 6-kán Erzsébet magához kéreté Károlyt azon szín alatt, hogy Zsigmondtól érkezett némely fontos irományokat kivánna vele közölni, és a király megjelenvén, ott Forgács Balázs a ruhája alá rejtett fokossal fejbe sujtotta, ezután az olaszokra ütöttek, kiket részint levágtak, részint megszalasztottak. Károly sebe dacára börtönbe vettetett, majd Visegrádra vitetett, hol tizennyolc napra sebei, vagy méreg következtében elhalt.

52. A horvát zavarok, a királynék elfogatása. Zsigmond harckészületei.

Mária ismét királynak kiáltatott ki egy résztől, de Horváth János bán fölkerekedvén, Garát és Forgácsot megölte, a két királynét Novigrádba záratá, hol Erzsébet, Mária szemeláttára, kegyetlenül megöletett. Megérkezett a szomorú hirekre Zsigmond is, és Fehérvárt magát megkoronáztatván, Máriát fogságából kiszabadította.

A királynék szabadítására az egész ország kezett fogott, mindenki Zsigmond táborába sietett, még a gyermekek is játékaik közt táborokat képeztek. Egy ily csoport játszógyermekekre akadván Zsigmond, a legidősbet, ki egyszersmind zászlótartó volt, magához hivatá, s ily beszélgetés támadt köztök:

Zsigmond: Ki katonái vagytok?

A zászlótartó: Az országé.

Zsigmond: Ki a királytok?

Zászlótartó: Zsigmond.

Zsigmond: Hát hol van Zsigmond?

Zászlótartó: Nem tudom. Uram!

Zsigmond: Hát ha én Zsigmond lennék, elfogadnátok-e engem királytoknak?

Zászlótartó: El. Uram! –