Part 2

Zoltán még kiskoru volt, midőn atyja elhalt, a miért a nemzet fejei gyülést tartván, hadvezéreket és kormányzókat választottak. Zoltán férjfiuvá növekedvén, igen harcias szellemü, uralkodni szerető lett; a szomszéd német tartományokat iszonyuan pusztította, mig a madárfogó Henrik császár elfogván egyik fővezérét, csak kilenc évi békekötés föltétele alatt bocsátá szabadon. A gondos császár ezen idő alatt népét a fegyverforgatásban gyakorlá, várakat építetett, és városait megerősíté. A béke idejét a magyarok hiven megtartották, hanem elkelvén a kilenc év, követeket küldöttek Henrikhez s évenkinti adót követeltek tőle. Henrik az adó helyett egy rühes kutyát küldött nekik, mire felboszankodván, nagy sereggel Szászországba ütöttek, de a már fegyvert megszokott németek által Merseburgnál rettenetesen megverettek, 36,000 esvén el közülök. – Zoltán érezvén, hogy erejével szerencséje is fogy, Taksony fiának 946. átengedte a vezérséget.

9. Taksony fejedelem; a magyarok Németországban uj vereséget szenvednek. Béke a Németekkel.

Taksony sem hagyta nyugodni fegyvereit; először is Olaszországot támadta meg, hol győzedelmeskedvén, II. Berengár király tiz véka pénzt fizetett neki. Azután Ludolf, alemann herceg, atyja és Konrád ipa, Otto császár ellen fegyvert fogván, Németországba hivták a magyarokat, de ők az ütközet napján a császárral kibékültek és szinte a magyarok ellen forditák fegyvereiket, és igy a magyarok annyira megverettek, miként csak kevesen, mint némelyek irják, csak hét fogoly, maradtak életben, kik levágott fülekkel küldettek haza, az iszonyu veszteséget hírül viendők. E szerencsétlenek itthon büntetésül, hogy magokat gyáván elfogatni hagyták, javaiktól megfosztatván, családjaikkal együtt, szolgaságra vettettek s magyarkáknak vagy gyászmagyaroknak gúnyoltattak, még gyermekeiket is e szomoru sors érte, mig végre szent Lázár kolostornak ajándékoztatván, szent Lázár szegényeinek hivattak. Konrádot a forró csatában, midőn sisakját fölemelé, hogy fris levegőt vehessen, a magyar táborból repülő nyíl arcban találá s leterité. Ezután ismét a bolgárokat és görögöket nyugtalaniták. – A sok háboruk által a nemzet megfogyván, Taksony, hogy népét erősitse, számos vendégeket telepitett meg az országban; ekkor vándoroltak be az izmaeliták, kiknek Taksony Pest várát és vidékét tűzte ki lakhelyül. A németek boszujától is tartván, velök békét kötött s megengedte az evangelium hirdetését. – Taksony 972-ben halt el, Geiza és Mihály fiakat hagyván maga után, kik közül az első követte a fejedelemségben.

10. Geiza fejedelem; idegenek beköltözése; a kereszténység behozatala az országba.

Geiza elődei nyomdokát követve, a hadakban és keresztények üldözésében kereste dicsőségét, hanem tetemes veszteségeket szenvedvén, szelidebb indulatokra tért át. Szomszédjaival békét kötve, megengedte az idegeneknek Magyarországba költözködni. Azután az erdélyi fejedelem keresztény leányával, Saroltával, házasságra lépvén, a keresztényeket nem nyomta többé, sőt azokat pártfogása alá vevé, és a kereszténység nyilvános gyakorlását is megengedte; mert a görög keresztények, kik első téritők voltak Magyarországban, már többekbe oltották az igaz vallás magvát. Csak miután Geiza a kereszténység nyilvános gyakorlatát megengedte volna, jöttek a romai téritők, kik buzgóságban, jámbor és ájtatos életben felmulák a görögöket, s igy sokan az új (romai) kereszténységre tértek, elhagyván az előbbi görög papokat; innen eredt az ó hit nevezet. Hogy a görög keresztények száma nem kicsiny lehetett, abból kitetszik, hogy későbben sz. István király is több klastromot épített e felekezetnek. – A kereszténység gyakorlásának engedelmével nyitotta meg Geiza a mivelődés kapuját, mert számos keresztény mesteremberek és kereskedők jövén az országba, például szolgáltak a csupán hadhoz szokott magyaroknak. Midőn Geiza Vaik egyetlen fiát II. Henrik, bajor herceg, Gizela leányával akarta volna egyesiteni, de mint pogánytól megtagadták volna, szent Adalbert prágai püspök által, ki buzgó ájtatossága által már sokakat téritett az üdvös hitre, magát és egész családját megkeresztelteté. Vaik a keresztségben István nevet nyert. Mily homályos és gyenge volt még ekkor a kereszténység a magyarok közt, abból láthatni, miszerint sokan, s Geiza maga egyszersmind az ősi vallást is gyakorlák. Midőn Adalbert Geizát e miatt megdorgálná, azt felelte, hogy ő elég gazdag mind a két vallásra. Geiza, miután Pannonhalmán a maig fenálló monostor építését megkezdette volna, 997-ben végzé életét. István fián kivül három leánya maradt: Judith, I. Boleszló lengyel fejedelem, Gizella, Urseoli Otto, velencei herceg és Sarolta, Aba Sámuel nádor női.

11. István fejedelem. A kereszténység miatti belháború. II. Silvester pápa.

István. A keresztény jámbor élet nem fért össze soknak nyugtalan, csapongó indulatával, és Istvánt mindjárt uralkodása kezdetén súlyos gondok terhelék. Kupa, somogyi vezér a főhatalmat, az ősi vallás rendithetlen pártolása által, számos néppel fellázadva, akarta magához ragadni. De István is haladék nélkül összevonván seregét, még azon fogadást tevé, hogy ha szerencsés leend az ütközetben, a somogyi dézsmát a pannonhalmi monostornak ajándékozza. Kupa az ütközetben Veszprémnél megöletvén, a lázzadók engedelmességre kényszeritettek, és a keresztény hit az egész országban elterjedt, minek következtében István tiz püspökséget alapitott, azokat az esztergomi érsek hatalma alá rendelvén.

Ily hathatós előmunkálatok után Astrikot, a pannonhalmi apátot, II. Silvester pápához küldötte, hogy a magyar nemzetet az anyaszentegyház kebelébe venné be, s adna koronát, melylyel királyi módra megkoronáztassék. A pápa, kérelmei teljesitése fölött, még az apostolság jegyét is, a keresztet, megküldötte, megengedvén, hogy István az ő személyében a magyarországi püspökök felett rendelkezzék.

Az ősi vallásról.

A magyarok ősi vallásáról csak igen kevés és homályos tudósitások maradtak reánk, s igy azt tisztán meghatározni még eddig egy történetirónak sem sikerült. A legujabb időkben nagy érdemeket szerzett e tárgyban tudós Ipolyi Árnold „Magyar Mythologia“ munkájával.

A perzsák, kik az ó korban Azsiában igen elhatalmaskodtak, aligha nem terjesztették vallásukat is; a mit őseink vallásáról birunk, az nagy részint összeüt a perzsa tüzimádással. Egykorú tudósitás szerint, a magyarok a tüzet, eget, levegőt, vizet és földet imádták. Legalább több istenséget hittek; egy törvény, melyet I. András szerze: „hogy a scytha hitről és a hamis bálványozásról mondjanak le“ eléggé bizonyítja. A perzsák szerint ők is jó és rosz daemonokat (lelkeket) hittek. Az Isten – e szó is aligha nem a perzsa izdan-tól származik – azon jó lényt jelenté, ki mindeneket teremte. A rosz lény ismét a perzsa ahrimán után ármányos-nak – régenten arimanios – nevezteték; egyébiránt a mostani ördög, a régi magyar nyelvben urdung volt. A lélek halhatatlansága nem volt ösmeretlen előttök. A lélek nevezet annyit tesz, mint a leheletnek (Istennek) teremtménye. Az örök boldogság helye menny volt, mert a földi életen kell átmenni az örökké tartó boldogságba. Azonban ezen boldogságról való képzetök egészen földi életmódjuktól eredt: szünteleni szerencsés vadászat, mindig kedvező halászat, derék paripák, számtalan szarvas marha, szeszes italok bőségben, győzelmeik ünneplése, ivadékaik csatáiban való részvétel voltak az örömök, melyeket a csillagok felett elérni reménylettek. – Hitték-e a jövendő kárhozatot, az bizonytalan; a pokol nevezet későbbi eredetü.

Vallási szertartásaikat az áldomás és áldozat tevé. Az áldomást, mely vendégeskedésből állott, vállalatjaik szerencsés kimenetelekor tarták; ezért szokás még most is honunknak több vidékein, főképen adásvevés végeztével, áldomást inni. – Az áldozatra marháikat ölék le, s azután azzal vendégséget ütöttek; legkedvesebb volt előttök a lóhus. Ezen áldozatokat kutaknál, fáknál, szikláknál tartották. Papjaik Táltos nevet viseltek, kik lovaikból a jövendőt fejtegették. Innen emlékezetesek maig is a tátos lovak. – A házasulandó férjfinak vásárolni kellett nőjét a szülőktől, azért mondják még most is: eladó leány. Halotti szertartásaikról alig tudunk egyebet, mint hogy folyók mellé szerettek temetkezni, s a halottnak atyafiai, baráti többször meglátogatták a sirt, és ott vendégséget tartván, dalokat énekeltek az elhunytnak emlékére.

Magyarország az Árpádházból származott királyok alatt. 1000–1301.

Szent István. 1000–1038 = 38 esztendeig.

12. Szent István királylyá koronáztatik. Háború a császárral. Imre herceg halála. Az árpádvéri hercegek kibujdosása.

Naponkint uj tagokat nyert az anyaszentegyház a magyarok közt, s igy lőn, hogy Augusztus 15-én épen 1000. esztendőben az országnak majd valamennyi nagyai hit- és szeretetben egyesülvén, Esztergomba gyültek, az első koronás magyar királynak hódolataikat tenni. Csak kevesen ragaszkodtak már az ősi pogánysághoz, és nem is volt erejök az új hit terjedését gátolni. Leghatalmasabb volt még köztök az ifjabb Gyula, erdélyi helytartó, de 1002. esztendőben István őt is fegyverrel megtörte, és feleségével, gyermekeivel elfogva, Magyarországba hozta, Erdélyt pedig Magyarországgal szorosabban összekapcsolta s benne püspökséget alapitott. Kean, a bolgárok fejedelme is, ki Gyulának segedelmére jött, a hadban elesvén, a csend helyre állott és Magyarország szerencsés jövendőnek nézett elébe, mert István hathatós törvényekkel és rendelésekkel iparkodott népét boldogítani.

Az országot vármegyékre osztá; a király és nemesség jogait meghatározta. Számtalan templomokat, sz. Benedek szerzeteseinek több monostort, s három apácaklastromot épitetett, és királyi bőkezüséggel gazdagította azokat. A püspököknek kiterjedt fekvő jószágokat s a megyéikben termő gabonák tizedét ajándékozta. A nevelés ügye sem kerülé ki a gondos király figyelmét, és az akkori időhöz képest több iskolákat alapított, melyekben ugyan csak latin imádságokat és énekeket tanultak; mert a papok, kik közül István főtanácsosait választá, külföldről jővén, a magyar nyelvet kellőképen nem beszélték, maga István is jártasabb volt a latin és görög nyelvben.

Országa boldogságának alapját letévén, hogy azt állandóvá tehesse, fő gondját utódjának, Imre herceg, egyetlen fiának nevelésére forditotta. Mindenekelőtt a keresztény hit szeretetére és előmozdítására ösztönzé, azután pedig hű magyarjait ajánlá neki, mondván: „azok legyenek neked, kedves fiam, atyáid, testvéreid, azokon harag, kevélység és irigység nélkül békeségesen, alázatosan, szeliden uralkodjál!“ – Jámbor, ájtatos életével István nem csak fiának, de az egész országnak például szolgált. Éjjeket töltött a buzgó imádságban és olyankor ismeretlenül alamizsnát osztogatott a szegényeknek, kik gyakran méltatlanul viselék magokat, de a szent király szeliden és alázatosan tűrte azt, a kegyes idvezítőt tartván szemei előtt, ki még többet szenvedett az emberiség javáért.

Azonban háború ütött ki, mert II. Konrád császár azon ürügy alatt, hogy követe át nem bocsátatott az országon, Magyarország szélén pusztítgatott, de visszaveretvén, 1031. békességre kényszerítetett.

A győzelem örömeit Imre herceg halála szakítá meg, mi mind a királyt, mind a népet keserü búval töltötte el. István a mély fájdalommal nem birván, nagy betegségbe esett, és egyre növekedett aggodalma a következő király iránt. Négy rokonvérü herceg volt még életben. Vazul, Geiza fejedelem Mihály testvérének fia; Mihály második fia László, már meghalt, de három fiai: András, Béla és Leventa életben voltak. Mert a még Álmosnak tett fogadás szerint Vazult illette a királyság, kit István könnyelmü élete miatt a nyitrai várban fogva tartatott. Magához hivatá tehát őt, de az udvarnak hatalmasb emberei, többnyire jövevények, egyetértvén a királynéval, ki szinte külföldi volt s a magyar hercegeknek nem barátja, oly bűnt követtek el, mely sz. Istvánt keserü könyhullatásokra fakasztotta, és még ma is megborzasztja a hazafiui érzésü embert. A király követével a királyné is Nyitrára szalasztotta embereit, kik előbb érvén oda, Vazulnak szemeit kiszurák, és füleibe forró ólmot öntöttek. Szent István ily nyomorult állapotban látván atyafiát, igen elkeseredett, és betegsége miatt a vétkeseket meg nem büntethette, sőt László fiait is féltvén, azt tanácsolta nekik, futnának ki az országból. Ők tehát a király tanácsát követvén, Csehországba menekültek, hanem ismét Lengyelországba vették magokat. Ily bús körülmények közt, hogy halála után az országot veszélyes viszálkodásoktól megóvja, Gizela hugának fiát, Pétert, ki már azelőtt seregeinek fővezére volt, utána következő királynak nevezte.

13. A király élete elleni merénylet; sz. István halála.

Az idegennek trónra emeltetése által István sok előkelő urnak indulatjait fellázitá, kik közül négyen István meggyilkolására összeesküdtek; gonosz tervük azonban nem sikerült, mert midőn egyikök estve titkon a király hálószobájába lopódzék, a kardot elejtvén; a király a zörrenésre fölébredt, mire a gyilkos megijedvén, a király lábaihoz borult és bocsánatért esdekelvén, az árulást fölfedezte. Ez ugyan bocsánatot nyert, de bűntársai életökkel lakoltak.

István egészségét naponkint fogyni érezvén, magához hivatá a püspököket és a főurakat, hathatósan intette őket, hogy a szent hittől el ne pártoljanak, az igazságot és egyetértést tartsák fel, és miután Magyarországot az Isten anyja pártfogásába ajánlotta volna, Augusztus 15-kén 1038. nagy boldogasszony napján végzé be ájtatos életét; eltemettetett Fehérvárott. Szent László uralkodása alatt 1083-ban VII. Gergely pápa Istvánt Imre fiával együtt a szentek sorába igtatta.

Péter és Aba Sámuel. 1038–1046 = 8 esztendeig.

14. Péter király nemzetellenies országlása, a miért a trónról letétetik.

Péter, ki az olaszok valamennyi vétkeiben, de egy erőnyében sem tünteté ki magát, csak kevés ideig dühöngött a trónon, mert keményen és kevélyen parancsolt. Seböst, a Vazul megnyomoritóját, udvarába hiván, kegyekkel tetézte; az özvegy királynét, kinek, István rendelete szerint, a kormányban vele osztoznia kell vala, egy várba záratá; az ország nagyait megvetette, a főhivatalokra idegeneket, olaszokat és németeket emelt; midőn pedig e fölött panaszaikat előadták neki, azt felelé: „ha élek, annyi sok idegennel töltöm be az országot, miként a magyaroknak sem föld, sem hivatal nem marad. Szenvedjetek!“ – Ily elégtételt nyervén panaszaikra, a magyar főurak és nemesek nem türhetvén az ily méltatlan bánásmódot, a püspökök tanácsára összegyülvén, Aba nádort, sz. István Sarolta hugának férjét, királynak választották.

15. Aba országlása, Csanádon elkövetett kegyetlensége; kivégeztetése.

Aba Sámuel. Sámuel legottan tetemes sereget gyüjtött, és Pétert megtámadni szándékozott, ki elégtelennek látván magát a védelemre, Henrik császárhoz futott. Most nyerék a gonoszok jutalmukat a Vazulon elkövetett istentelenségért. Buda, a nemzetnek halálos ellensége, Péter tanácsosa, összevagdaltatott, két fia megvakítatott; egyiknek, ki Vazul szemeit kitolta, kezei, lábai összetörettek, némelyek agyonköveztettek, mások más kínok közt haltak el. Azonban Henrik fegyveres erővel akarta Pétert a trónra visszahelyezni, de Sámuel ajándékokkal és nagy igéretekkel kiengesztelte, hanem mivel igéreteit nem teljesítheté, s a főurakon és nemeseken kegyetlenkedék, – Csanádon ötven főnemest akasztatott fel – a nemzet is elidegenülvén tőle, már az országba hatott Henrik seregéhez csatolta magát. Győr körül megütköztek, hol Sámuel futásnak eredt, de elfogták, és Péter, miután őt Henrik Fehérvárott ismét a trónra emelé, fejét vétette.

16. Péter ismét a trónra jutván az országot a német császárnak hűbérül adja. András herceg Russiából meghivatik.

Igy jutott Péter 1044-ben ismét a királyi székre, hanem előbbi viszontagságain csak annyit okult, miszerint gonosz viseletének és feslett erkölcseinek a magyarok ezután is aligha fognak hódolni, minélfogva ő nem elég biztosan ül a királyi széken, hogy tehát magát biztositsa, Magyarországot a császár főurasága alá akará juttatni, a miért is a következő évben a császárt Fehérvárra meghivta, hol Magyarországot egy aranyos dárdával, térdelve, átadta neki a magyarok és sok németek előtt. – Péternek ezen cselekedete annyira fölingerlé a magyarokat, hogy Csanádon összegyülvén, követeket küldöttek Russiába Andráshoz, hogy egész Magyarország hiven várja őket, mire András csakugyan meg is érkezett.

I. András. 1046–1061 = 15 esztendeig.

17. A kereszténység elleni fölindulás; kegyetlenségek. Péter megvakítatik. Béla herceg az országba jő.

Sokkal szomorúbb volt Magyarország helyzete, hogy sem képzelhette András, mert a magyarok nem csak a királyok ellen voltak fölingerülve, hanem azok kegyetlenségeiket, igen hibásan, a kereszténységnek tulajdonították, és igy dühöngve kijelentették Andrásnak, miszerint mindaddig nem fognak Péter ellen küzdeni, míg a kereszténység eltörlését meg nem igéri, és a pusztítást meg nem engedi. – András kénytelen volt e kivánságnak engedni. Borzasztó jeleneteknek volt most a haza kitéve, iszonyu lármával: „veszszenek a papok, veszszenek a németek és olaszok, veszszen el Péter emlékezete örökre és azután!“ rohantak a keresztényekre, rémitő gyilkolásokat vivén végbe. Ekkor taszítatott le sz. Gellért csanádi püspök is a Buda melletti sziklákról, melyek mai napig is e buzgó hazafi s ájtatos pap nevét viselik. Péter ismét Ausztriába akart menekülni, de az igazságos boszú Mosony vidékén utóléré, itt elfogatott és szemei kiszúrattak. A vak Péter előtt megnyiltak Fehérvár kapui, hol még azon év folytában meghalálozott.

Lecsilapodván a zürzavar, András 1046-ban megkoronáztatott, és most fő gondja volt a kereszténység viszszaállitása, mi végre királyi tekintetét használván, legottan fővesztési büntetés alatt parancsolá az ősi pogányság elhagyását, és sz. István törvényeit ismét erőbe hozta, mire kivánt csend nyugvék az országon. – Leventa elhalt.

Béla, másik testvére, még mindig Lengyelországban volt, mert oda vetődvén a pomeraniai herceget párviadalban meggyőzte, mire Micislo lengyel fejedelemtől leányát és vele jegyajándékul a pomeraniai adójövedelmet nyerte. András király Béla öcscsét ily tartalmú levéllel hítta meg honába (1048.): „Mi, kik hajdan együtt szenvedtünk szükséget és nyomoruságot, kérünk téged, kedves atyámfia, ne késsél hozzánk jöni, hogy most együtt örüljünk és birjuk az ország javait. Mert nincsen örökösem, sem kivüled más testvérem; te légy örökösem, te országolj utánam.“ – Haza tért tehát Béla s András az ország harmadrészét neki engedte át. Az ország ezen első feldarabolása számos belviszályok fő forrása gyanánt tekinthető, mert a főhatalom feldarabolása a király és hercegek közt, utóbb mintegy rendszabálylyá látszott válni.

18. Kül- és belháboru. András halála.

Hív és hasznos szolgálatára volt azután Béla a királynak, midőn III. Henrik császár Péter halálát megboszulandó, az országot több izben megtámadni merészlé. 1052-ben maga szállotta meg Pozsont, de Zothmund, Henrik eleséges hajóit igen ügyesen a Duna alatt kifurván, kénytelen volt a békepontokat elfogadni, melyek közt az is foglaltatott, hogy Péter által neki ajánlott magyarországi jogáról lemond; a béke megerősitésére leányát Salamonnak, Béla bejövetele után született, András fiának eljegyzé.

A szerencsésen végzett külháborút nem sokára belső forrongás követé, mert Andrásnak fia születvén, noha Bélát Lengyelországból az utána való uralkodásra hítta meg, a hét éves Salamont még is megkoronáztatá, mit Béla sem ellenzett, és az egyetértés nem bomlott meg a testvérek közt, de némely rosz akarók egymás ellen forralt incselkedések gyanujával töltötték el őket. – András bizonyos kivánt lenni, s e végre Bélát egyszer magához rendelte. A király pamlagra dűlve fogadta testvérét, előtte egy szőnyegen a korona és egy kard feküdt – a királyság és hercegség jelképei – „válaszd a kettő közül, a melyik tetszik!“ mondá a király. A szobában poroszlók voltak elrejtve, kik Bélát, ha ő a koronát választaná, meggyilkolják. Béla értesítve volt a feje fölött forgó veszélyről, és elég szemes volt a kardot választani. András örömében átkarolta öccsét; de kinek a gyanú eltölté egyszer mellét, nem könnyen lesz az őszinte és tiszta érzésü; igy járt Béla is. András ismét fölingereltetvén, új cselt szőtt ellene, hanem Béla is Boleszlótól segedelmet nyervén, táborba szállott a két testvér. András az ütközetben lováról leesvén, agyon gázoltatott. 1061. Eltemettetett Tihanyban, az általa épített kolostorban. Salamon sógorához, IV. Henrikhez menekült Németországba.

I Béla. 1061–1063 = 2 esztendeig.

19. Béla jeles uralkodása; a pogány vallás örökre kiirtatik; véletlen halála.

Béla rövid uralkodása jeles tettekkel diszlik, melyek valamint a hon javát tetemesen előmozdíták, úgy nagy elméjének, bő tapasztalásának és emberösmeretének szép tanujelei. A királyságra jutván, minden gondját arra fordította, hogy a nemzet hajlamát megnyerje. E végből sok vámokat és adókat eltörölt, a népet állandó lakhelyre szoktatta s az által a földmivelést, mely még kevesek által üzetett, terjesztette; ezüst pénzt veretett, mi által az adásvevést megkönnyebbitette; mindennek árát megszabta, és a rendes vásárokat is behozta. Tudta ő, hogy a kereskedés fő rugó az ország mivelésére. A pogány vallást örökre kiírtotta, mert midőn számtalan sokaság sürgette volna az ősi vallás visszahozását, három napra halasztá feleletét, mely idő alatt sereget gyüjte össze, és a vészt nem sejdítő tömegre ütvén, vezéreiket levágván, a békétleneket szétverte. Még Salamon ellen is biztossá akarván magát tenni, Dömösre országgyülést hirdetett, hol a királyi szék leomlása, vagy a ház összedülése által agyonzúzatott. (1063.). Tetemei Szegszárdra vitettek. Három fia maradt: Geiza, László és Lambert.

Salamon. 1063–1074 = 11 esztendeig.

20. Salamon másodszori koronáztatása. A hercegekkel való viszály.

Salamon csak azon föltétel alatt emeltetett a trónra, hogy Béla fiai az ország harmadrészét hercegi cimmel birandják. Geiza ekkor mutatá ki tiszta honszeretetét, mert a nemzet őt akará királyának vallani, ő azonban tudván, hogy az által az ország pártokra szakadna és Salamon sógorától is, a császártól, segítetnék, készebb volt a koronáról lemondani, mint sem a nemzetet külső és belső háborúk által fogyasztatni látni, hív és engedelmes maradt tehát koronás fejedelmének, ki Pécsett ismét megkoronáztatott, testvéreivel együtt. Azonban Vid, bácsi főispán, az ifju király gonoszlelkü, nagyravágyó tanácsosa, mindaddig fondorkodék, mig az egységet megháboritotta. Salamon megtagadta a hercegektől az igért részt, mit azok erővel is készek voltak kicsikarni. A fegyvert csak a püspökök közbenjárására tevék le, mely szerint Geiza Magyarország harmadrészét hercegi címmel megnyerte.

21. Salamon kül- és belháborúi; ez utóbbiban trónját veszti.