Part 5

Ez sértés volt, mert ő Barcza Gábor volt, de én hencegtem, mert az idegen fiuval voltam. Bekecs átnézett, uri közönnyel emelte meg a kalapját és hogy helyrehozza a rönomméját, azonnal rágyujtott egy cigarettára az uri kaszinó előtt, a gimnáziummal szemben, két oldalról is kitéve magát annak, hogy meglátja egy tanár. Ott ment feltartott fejjel, füstölve, két tüz között, igazán ez olyan trük volt, olyan fölény, olyan győzelem, hogy még most is, innen a késő időből is, ha kéznél volna itt egy lobogó, fölvenném és meghajtanám Bekecs előtt lobogómat. Ványaynak elmondtam, hogy Bekecs onnan kapta a nevét, hogy az első osztályban még bekecsben jött télen az iskolába, mert az apja parasztgazda. A bekecset levették róla már a másodikban, de a név rajta maradt. Jöttek egymásután mind a régi pofák a templom előtt, a városháza előtt, az egész piactéren keresztbe-hosszába mindenütt jöttek-mentek a fiuk lapozgatva könyvekben és füzetekben és léniákat hajlitva és suhogtatva, mind ünneplő ruhában, mind tisztán és üdén, mint az uj dió s mind mintha nagyobb lett volna, mint két hónapja s valami szokatlan volt mindenkin, mintha lámpafényben jártunk volna nappal. Az egész város olyan volt, mintha valamit ünnepelne, édes volt a levegő, talán a szőlőszagtól és a házak és a fák és a lámpák és a boltok is mintha egy osztálylyal feljebb léptek volna s mintha valami uj és valami szebb kezdődne nekik is az életükben. Sok diák az édesapjával ment, a környékről bejött apákkal, némelyik apa a kezében vitte a kalapját és a homloka piros volt és a napsütés látszott rajta s némelyik apánál szürke esernyő volt bot helyett és mind az apák oly magasak és olyan tekintélyesek és olyan érdekesek voltak és mind oly vasárnapiak és oly szórakozottak voltak, mint akik eltévedtek itt az ifjuság közé az ő más életükkel. Erre-arra köszöngettem és integettem a fiuknak és Ványay is mindig velem köszönt és mindig kérdte: ki ez a fiu? hát ez kicsoda? s folyton kihuzta magát és egypárszor a cipőjét a másik lábán a harisnyájához dörzsölte hátul, mert poros volt a cipője. Közben már megmondta, hogy Bélának hivják és én is megmondtam, hogy én Lajos vagyok és már nem is emlékszem, hogy ment ez, de mikor a Kaszanyitzki-féle könyvkereskedésbe bementünk, már tegeződtünk. A Kaszanyitzki teli volt fiukkal, olyan zajongás és tolakodás volt, mint a fogadóban vásár napján. A léniáknak és a füzeteknek és az uj könyveknek olyan erős szaga volt a boltban és olyan jól esett akkor, vagy most esik olyan jól talán, olyan nemes és finom és tiszta szag ez most, mikor utána próbálok szimatolni, amilyen szaga csak a téli gyümölcsöknek van meg az emléknek. Elefánt odacsatlakozott hozzánk a Kaszanyitzkiben, egy fekete gyerek, osztálytársam, aki a legjobb tornász volt köztünk és a legigazságosabb fiu, aki tizünknek szokta megcsinálni az algebrából a házi feladatot és negyediktől nyolcadikig minden fiuval verekedett már valamilyen ügyben, mindig az igazságosság miatt. És amellett ő volt az első primhegedüs a gimnáziumi zenekarban, mindamellet nem volt semmi tekintélye, sem a tanárok előtt, sem a fiuk előtt, mert mindenen röhögött és mert olyanforma feje volt, mint egy egérnek. Elefánt elcsalt bennünket a Kaszanyitzkiból, azt mondta, hogy itt csak egy rossz noteszt adnak annak, aki könyvet vesz, Steinernél noteszt adnak és egy csontszögmérőt és hogy megnyilt egy uj könyvkereskedés is, Horváth testvérek, ott meg tanári noteszt kap mindenki, meg huszonöt névjegyet csinálnak az embernek potyára, Elmentünk az uj boltba német olvasót venni. Elefánt, mint egy kengyelfutó szaladt az uton a fiukat beavatni a helyzetbe, hogy Steinernél notesz és szögmérő néz ki, Horváth testvéreknél meg tanári notesz és huszonöt névjegy. Horváth testvéreknél nem voltak annyian, mint Kaszanyitzkinél, itt is teli volt hányva az uj sárga pult könyvekkel, mintha a földrengés rázta volna le a polcokról a rengeteg könyvet. Megvettem a német olvasót egy forint negyvenért ujonnan, a névjegyek miatt. Még egy pár füzetet vettem. Csak egy noteszt adtak, azt se tanárit, csak üreset. Egy kis plajbász volt beledugva. Elefánt a fülembe sugta, hogy ez szemtelenség, a Steinerbe kellett volna menni. Nem mertem követelőzni, mert csak egy darab könyvet vettem. Annyit még megtettek, hogy a notesz plajbászát meghegyezték hegyezőgéppel. Ványay kijelentette Horváth testvéreknek, hogy ő csak negyedikén vesz könyveket, addig arra semmi szükség nincs. Az egyik Horváth testvérek a halántékához kapta az ujját, mintha szalutálna s meghajolt Ványaynak:

– Csak legyen szerencsénk fiatal ur.

A piacon Elefánt megkönyökölt:

– Psz, fiuk, az uj tanár.

Ott állott az uj tanár a Huszti-féle fényképészet előtt, nézte a kitett fényképeket az üveg alatt, azokat a sápadt kékes urinőket és iparoslányokat és ferencjózsefes fiatalembereket és egymás felé fordult jegyeseket, akiknek a fehér bukétja is éppen olyan kékes volt, mint az alakok és épp olyan hervatag. Mészárosnak pepita ruhája volt és sárga szidi volt a fején és sárga gombos félcipő volt a lábán. Cigaretta volt a szájában és egy barna pálcának dült a hátuljával. Ványay azt mondta rá:

– Hogy henceg.

Pedig nem is hencegett, csak ott állt. Oda volt fordulva a kirakathoz, csak a fél arcát lehetett látni. Pakombartja volt és olyan bajusza, mint Vilmos császárnak. Az akkor divat volt. Szécsi tanár ur is ilyen bajuszt viselt. Bementünk a cukrászdába s megettünk két-két krémest. Az ablakon át mind a diákok gusztálták Mészárost, aki sokáig ott állott a Huszti kirakata előtt. Egy hetedikes hangosan kijelentette, hogy mindenki hallja: hogy ha ez az alak szemtelenkedni mer, nem kell járni tornaórára. Egyszerüen sztrájkolni kell.

Azután elvittem Ványayt a könyvkötőékhez. De F. Kiss már irt nekik, hogy jön vissza, elsején este fog megérkezni. Hát mégis csak nekimegy itt a nyolcadiknak.

A szabómühely

A szabómühely fönn volt a földszint fölött, de nem az emeleten volt. A szabómühely fölött ült az I. emelet. A szabómühely alatt üzlet élt a földszinten, zajos és sürgős bolt, szapora, zord és fényes holmival teli, mint a hat éves fiu képzelete. Kardok, katonaköpenyegek, bundák, revolverek és revolvertáskák és gyulai táskák, távcsövek, sipok, páncéldarabok és lovaglóostorok, hátizsákok és celluloid-térképtartók és lámpások és vaskos zsebkések, óriási keztyük és galucsnik és lábszárvédők és gummipárnák és gummikapucnik és teljes gummiköpenyek és érmelegitők és kézipatikacsomagok és sweeterek és szöges botok és öntöltőtollak és szines plajbászok és hegymászó cipők és ezüst, bronz, arany és aranyozott érmek nyüzsögtek a polcokon, a pulton és a pult üvegfedele alatt és a székeken és a kirakatban. A mühelybe csigalépcsőn kellett fölmenni a boltból. A mühely alacsony, alig világos hely volt, olyan volt mint a padlás. A mühely közepén törpe asztal állott és a törpe asztal körül ültek a szabók. Négy szabó ült az asztalnál, mert minden szélénél ült egy szabó s az asztal négyszögletes volt. Mind a négy szabónak az álla a mellén volt s az egyik lábuk a másikon ült. A jobb könyökük ki kiugrott és rángatózott s a tüjük csillant és csillant az asztal felett. Egyszer-egyszer lassan ajkukhoz vitték a tüt és elvonták lassan ajkuktól s ugy látszott, mintha megcsókolták volna. Haloványkék csigavonalak ereszkedtek fölfelé az asztal négy széléről és fönn a levegőben haloványkék tépések és hajfürtök uszkáltak s gomolyogtak, siklottak, ölelkeztek és összementek és eltünedeztek a mennyezet sötétsége alatt. A szabók cigaretliztek. Egyik a másik után felvette a balkezével a maga cigaretlijét, szippantott egyet és visszatette az asztal legszélére, a tüzével kifelé. Hihhh és huuuhhh, ez a kétféle hang hallott felváltva a négy szabó szájából, a mint beszitták és kiontották a füstöt. Az orrukból két lyukon eredt és futkosott és folyt lefelé a füst, kékség nélkül, mint a köd és ködbajuszt és ködszakállt csinált nekik egy-egy pillanatra.

Egy szabó a füstjéből mindig fölvette a fejét és igy csinált: eh, eh. Eh, eh. Ennek a szabónak a mellében a tüdővész müködött, mint a szerkezet az órában és pontosan szolgáltatta üzeme jelhangjait. Ez a szabó olyan sovány volt, mint a rajz és a háta félkörbe ment és a képe fehér volt mint a csont és szürke volt mint a hamu. A két pofacsontja kiugrott és a pofacsontokra volt ráfeszitve a bőr s onnét beesve az állkapcsokra huzódott. Bajusza ritka és szurós és vörös volt, orra éles volt és áttetsző, mint a sápadt borostyán. Homloka nagy és szikkadt volt, mint a halálfejé, vörös haja kétfelől kihagyott a koponyáján, csak a középen ugrott fel és habarodott lefele a homlokára. Ádámcsutkája darabos volt és ugy látszott, mintha egy kavicsot nyomnának a nyakából kifelé. Inge szennyes szinü volt, a gallér nem volt rajta, gomb nem volt az ingben, s az ing két kemény táblája a mellén kidomborult ivben kettéválva, s a sötét hasadékból vörös szőrök hajlottak ki, melyek néha megmozdultak és mintha olyankor ők adták volna a hangokat: eh eh, eh eh.

A másik szabó kicsike volt, sárga volt az arca, a fejbőre kopasz volt és a füle és a nyaka is sárga volt és a két keze is sárga volt. A nyakán oldalt egy piros forradás rángatózott. A két szeme zöld volt és olyan nagy volt a két szeme, mintha feldagadt volna bámulatban, vagy mintha nem ebbe a fejbe szánták volna, mert ennek a szemüregei és szemhéjai és pillái kisebb szemgolyóknak feleltek meg, s ezt a két nagy zöld szemet alig birták tartani és mikor ez a szabó lecsüngette a fejét, a két szeme szinte kiesett, és mint két idegen, szorongva forgolódott és dermedt ábránddal figyelt a szabó ölébe lefele.

A harmadik szabó inge alatt a hátán mintha egy szikla lett volna elbujtatva. És mintha nem is kőszikla, hanem aranyércből vagy tiszta ezüstből való szikladarab lett volna, amit érdemes hurcolni, s amit veszedelem letenni egy percre valahol, mert ültében is görnyedt alatta a szabó, a nyaka le volt huzódva és a feje alá volt bukva a melle közepére. Kicsiny és ráncos arca volt ennek a szabónak és bajusza nem volt, se szakálla nem volt, a bajusza helyett sürü ráncok voltak a szája felett függőlegesen és szakálla helyett is ráncokkal voltak tele nőve orcái. Haja göndör és száraz szinü volt és olyan volt, mintha csupa bojtorjánnal lett volna sürün teliragadva a feje köröskörül.

A negyedik szabónak barna arca volt, de sápadt volt az arca, hát inkább fekete volt mint barna és teli volt verve apró gödrökkel, mint a port teliveri lyukakkal a záporeső. Haja fekete és bodor és fénylő volt és egy hasitásból kétfelé dült a fején. Bajusza is fekete és gazdag volt és kétfelé sétált és egyszerre egyforma távolságban kihegyesedett és megállott orcái fölött. Szemöldökei is feketék voltak és két ivük erővel nekifutott egymásnak és az orra fölött mohón összekapaszkodott. A szabónak az egyik lábszára, amelyik a másik térdéről lelógott vékony volt, mintha pipaszár lenne a bő nadrágszáron belül és ezen a lábon a cipő is másforma volt, mint a másik cipő, amelyik a padlót nyomta. Emez a cipő karcsu volt, mint valami kisasszonyé és magasabb volt a sarka, mint akármilyen kisasszony cipőjének. Az asztal széléhez emellett a szabó mellett egy kézimankó támaszkodott komótos félholdforma fogóval, s a fogó ragyogó barna viaszkos vászonnal volt behuzva.

A szabók mind a négyen ingujjban ültek és ingujjuk fel volt hajtva könyökükig és alsó karjaik soványak voltak és szárazak és szőrösek voltak és ugráló és izgő-mozgó kézfejeik is szőrösek és szikkadtak és fakó fehér szinüek voltak. Mellényük nyitva volt és kétfelé esett le két hónuk alatt. Nadrágjaik puhák és fonyadtak voltak és a szélük rojtos volt és hátul a derekukon a csattok nyitva voltak és lecsüngöttek. Cipőik füzősek és gombosak és cugosak voltak az asztal alatt, kié milyen, s a füzősben nem volt füző s a gombosban nem volt gomb s a cugosban el volt halva a gumicug. Kabátjaik a székek hátára voltak akasztva, nyakuk le volt és ujjaik gyürötten és laposan és egy kicsit előre nyulva lógtak. Nem volt egyszinü és egyszabásu az a négy kabát, de más szinünek és más szabásunak se látszott egyik sem, olyanok voltak a kabátok, mint fivérek, a kik nem hasonlitanak.

A négy szabó ölében kabátok darabjai hánykolódtak, ujjak és derékrészek és nyakak. Egyik szabó befércelt, a másik szabó kifércelt, a harmadik szabó gombot varrt, a negyedik szabó nyakat tüzdelt. Az anyag szökellt és hintált és bukfencezett a szabók szapora keze közt. A cigarette-eket sebesen kapták fel és sebesen tették le.

Az alacsony asztalon aranyzsinórok vonaglottak és arany és sárga szegély hullámzott és piros és kék és zöld és viola hajtókák rikitottak és fehér és ezüst medveköröm világitott köztük. És mindenfelé sürün és rendetlenül réz- és paszománymakkok és gombfogók paszományból és aranyszin nagy és kicsi gombok, a melyeken golyócskák és távcső meg vadászkürt meg számok meg recék voltak. És arany és ezüst és fehér selyemszövésü csillagok meg celluloidcsillagok meg csontcsillagok fénylettek és sápadoztak és szurkáltak összevissza az asztal portékája közt, krétaporban, cérnagombolyok, centiméterek, üres kis katulyák vas nadrággombok, csattok, pántok, zsebleffentyük, bélésdarabok, vattapelyhek, gyufaszálak, gyüszü, zsebóra, plajbász, cigarette-papiros és hamu közt és minden limlom társaságában. Az egyik szabó előtt zöldszinü szögletes papirzacskó volt, fel volt szakitva és vékony fekete dohányszálak álltak fel belőle.

A padló pedig teli volt kitépett fércekkel és elgázolt cigarette-végekkel és posztófoltokkal és béléshulladékkal. A falnál pedig a homályban állott a vasalópad és hosszu kemény zsákpárnák hevertek végig rajta és a vasalópad szélén egy üveg benzin állott rongygyal bedugva és a vasalópad másik szélén állott a vasalónak háromlábu kicsiny tartója és azon ült a vasaló és a vasaló alját oldalt fujkálta egy hosszu csőből sok pici lyukon át a kék és fehér gáz sebes suttogással. A vasaló ült és sápadt és kékült és ült moccanat nélkül. A vasalópadon egy másik vas is ült e mellett, alacsonyabban, hidegen és békén. És a susogó gáz csöve felment a falra és a falon magosra kuszott és a sötét mennyezet alatt körülszaladt és egy szögletben kiszökött. És a homályos falon a vasalópad felett fogas fogai meredtek ki feketén és kék és szürke és zöld és barna kabátok és nadrágok csüngtek a fogasról szorongva és árnyékolva egymást.

És a vasalópaddal szemben a másik falnál állott a varrógép, amelynek kereke világosan ragyogott és dereka sötéten csillant, mint egy sötét hal teste, mikor elvonaglik egy hullámból a másik hullámba. Egy nagy virágozott S betü állott a sötét testen aranyfénynyel és utána öt kisebb arany betü ment: inger. A varrógép előtt szék állott, a széken kék kabát feküdt behajtva. A kék kabát mellén egy fehér férc volt hosszu nyolcas szám alakjába kunkorodva, a milyennel a végtelent jelzik az algebrában. A varrógép mellett az ablak világosságában állott a derékmodell, annak sima sárga testére sötétbarna dolmány illeszkedett, de ujja nem volt a dolmánynak, ott feszitett fej, karok és lábak nélkül, és az ablak mellett a falon nagy tükör volt, a mely sápadt volt és fényes volt mint a tenger holdfénynél.

És a csigalépcső ropogott fölfelé pici zörgésekkel együtt és a szabómühelybe ugrott az uhlánus hadnagy. És a tüdővészes szabó felállott és ugy csinált: eh, eh. A többi három szabó még lejebb dugta a fejét a mellére és fölvették cigarettejüket és egyszerre szivtak: hihhh és egyszerre fujtak: huuuhhh. És a tüdővészes szabó fölemelte a székről a kék kabátot és kitárta és az uhlánus levetette az ő kék kabátját, a mely nem volt olyan kék, mind a másik és a tüdővészes szabó a háta mögé ment és az uhlánus hadnagy is kitárta két fehér karját és a tüdővészes szabó ráadta ezt a kék kabátot. És az uhlánus hadnagy a tükör elé ment és nézte és a tükör is nézte az uhlánus hadnagyot. És az uhlánus hadnagy keze begombolta a kék kabátot a testén és fel-fellélegzett és tapogatta a mellét és a derekát és hátranyult és kiforditott tenyerével simogatta a hátát és a vékony aranyrojtokat, a melyek a derekán csüngtek hátul. És megsimogatta karjait, jobbkezével balkarját és balkezével jobbkarját. És féloldalt fordult és derekát felhuzta és ugy nézte a tükröt és megsimogatta balvállát, a melyen arany zsinór fénylett. És megforgatta a fejét és fogdosta a nyakát. És egyenesen állt megint és felhuzta magát, mintha nőne és elváltak ajkai és fogai közül vidor gyorsasággal futott elő: sz, sz, sz, sz, sz, sz, sok sz hangja, dallamos váltakozással. És fogai fehérek voltak és ragyogtak, mint a fehér gyöngyház és ajkai pirosak voltak, mint a tulipánt és arca diószin és rózsaszin volt és szemei kékek voltak mint a tisztaság és haja gesztenyeszin volt és fényes volt, mint a fü. És keze világos volt és érdekes volt mint az élet és körmei szine olyan volt, mint a kukoricaszemek szine. És dereka olyan volt, mint a szilfa és lábaszárai ugy jöttek fel, mint az erőnek két ága. És járása, olyan volt, mint a szüz vadállat elindulása az őserdőben. A tüdővészes szabó odahajolt az uhlánus hadnagyhoz és körmeivel lekapta a ballmelléről a fércet, amely ugy kunkorodott volt, mint a végtelen jegye.

És az uhlánus hadnagy megfordult és lelépett a csigalépcsőre és a lépcső ropogott és az uhlánus hadnagy lejebb tünt minden roppanással és letünt a dereka és a válla és a feje is egészen. Az uhlánuüs hadnagy hazament a lakására és azután fiakkeren a pályaudvarra ment és a pályaudvaron a vonatba szállt és a vonatban ült egy éjszaka egy nap. Akkor átszállott egy másik vonatba és abban is ült egy nap, egy éjszaka. Harmadnap reggel kiszállott és szekéren ment és lóháton ment és egy faluba érkezett.

A faluban bement egy házba és kijött a házból, lóra szállt és kiment a faluból és bement egy erdőbe és átment az erdőn és mikor kiért az erdőből a levegőben feléje repült a halál és azt suttogta repülésében: fiú, fiú, fiú, és beleröpült az uhlánus hadnagy kabátjába és az uhlánus hadnagy attól a pillanattól kezdve többet nem élt.

A szabók meg ott maradtak volt a mühelyben és a hogy az uhlánus hadnagy letünt a csigalépcsőn, ők egymásután fölkapták a fejüket és letették a tüt és fölemelkedtek, mint a kik elvégezték a munkát. A törpe ablak nyitva volt és a szabók odaállottak az ablak elé együtt és lenéztek az ablakon. Az ablak hátra nyilt a mellékutcába és onnan az ablak mögül egy néma udvarba lehetett látni. Az udvarban ócska vasrakás volt egy sarokban meg egy nagy ferslóg, a másik sarokban hordók állottak és szétesett abroncsok hevertek a földön és a szomszéd ház tüzfalának egy létra volt támasztva és ajtók voltak a falhoz támasztva és fakó gerendák feküdtek a földön és egy mésszel megkeresztezett szintelen téglarakás állott az udvar közepén és köröskörül tört téglák hevertek. És a szomszéd ház tüzfala fekete volt és a falon magasan egy óriási Ó volt mészszel felirva. E fölött volt az ég és az ég égszinkék volt és az égen voltak a felhők, mint kifutott rózsák, mint összegyült és elmosódó pillangók, mint lelapitott és ellágyult gyöngykagylók, mint meggyuladt selyemkendők. A tüzet a nap adta ezeknek a felhőknek és az ég kékségének is tüzet adott, a mitől tündöklésben volt az egész kékség és tüzet adott a nap a szabómühely törpe ablakának is, a mely ki volt támasztva, s a közepén lángolt a nap, mint a csók. És a mühelyben már sötét volt.

A tüdővészes szabó odalengette magát a vasalópadhoz, felkapta a tüzes vasalót és rángatta a vasalópárnán és a vasaló csattogott és a vasalópárna sistergett és a vizes vasalórongyok gőzölögtek és szakadoztak rajta és a szabó lógázta és ringatta magát és orcái égő pirosak lettek és és a vörös haj rázódott a feje tetején előre-hátra és szája kinyilott és a melléből muzsika hallott, mint a zenélőórából.

A sánta szabó felkapta a kézimankót és a karjára kapta vékonyabbik lábát és elkezdett szökelleni köröskörül féllábon és kézimankóval az asztal körül és röhögött és nyeritett, mint a csikó és csókolgatta a karján a cipője orrát.

A Basedow-szemü szabó összenyomta pilláit és megint kinyitotta és megint összenyomta és megint kinyitotta és két zöld szemén ott voltak a felhők színei mind és sárga arcán is ott ragyogtak a szinek, mint a szivárvány és előbbre és előbbre tartotta a fejét és mosolygott és kezei feljöttek és ujjai reszkettek és begörbültek.

A pupos felhuzta az orrát és felforditotta a szemeit és leguggolt és ugrált egy helyben és az inge lobogott a pupja felett. És még lejjebb guggolt, ugy hogy szinte ült a padlón és emelgette és ringatta magát és összehuzta szemeit és kitátotta a száját és azt mondta: há, há, há és orcáin édes borzadály és szörnyeteg kéj vonaglott. Azt élvezte magában, hogy ő majd elutazik a Niagara-zuhataghoz és a Niagara-zuhatag alá tartja a pupját.

Trafik

Gyülekeztek az emberek a trafik előtt. A trafikra le volt a rolló huzva. Először is egy féllábu billegett oda, odatámasztotta magát a falhoz a rolló széle mellé. Azután két másik féllábu közelitett oda, mint a gémek ugy lépkedtek a két hosszu mankószárral és karcsuk voltak a járdán a többi népség közt, mert mind olyan karcsuk ilyen féllábuak. Ez a két féllábu is megállitotta magát a rolló előtt. Tágabbra rugtatták magoktól a két mankót oszt egymás mellett ugy állottak a kifakult őszi szinü rollóval szembe s nézték azt a rollót. Azután előjött egy félkaru, kinek a bluzának az egyik ujja bele volt dugva a bluza zsebjébe, mint a kéz mikor nagy hideg van. A félkaru odaállott a két féllábu mellé s elkezdte nézni a rollót ő is. Azután egy vak jött oda, kit egy bot vezetett a jobbkezénél fogva, balkezénél fogva meg egy másik ember vezette. Ez a másik ember látó volt, ennek meg az orra nem volt meg, csak egy égetett lyuk volt az orra helyén, a szája meg fel volt peckelve valami fajta kis nikli gépezettel, a gépezetből egy fényesitett nikli-cső állott ki a szájából. Ezek a ketten odaállottak a mellé a féllábu mellé, aki magában volt a falhoz támaszkodva. Ezután meg három kétlábu jött, de mind a három két mankóval iparkodott oda, mert mind a háromnak a fél lába be volt pólyálva olyan kövérre, mint a csecsemő gyermek, akit télen visznek a doktorhoz. Mind a három bepólyált láb előre tette magát, mintha mutogatná magát: ni, ni, ni! Ez a három kétlábu odaállott a két féllábu háta mögé. Azután szaporán jöttek elő a járdán erről felől is, amarról is olyanok, akiknek a nadrágszárjok alatt kicsi kis vasaló kocogott mind a két lábok feje helyett, azután meg jöttek igaz két karral felszerelt emberek, ezek meg rázták a térgyöket menés közben kétfele meg a két könyököket is rázták két oldalt meg a fejöket is rezegteték felfele, mintha furt mondanák: igen igen igen, meg keresztbe, mintha mondanák: nem nem nem. Ezek mind egyforma zöldtelen zöld öltözetben jöttek, odaállottak a többihez sorba meg a sor után második sorba. Jöttek még összevissza az ilyen egyforma zöldek között más emberek, akik más minden szinü s másformán varrt öltözetekben jöttek oszt ezek is megállottak a trafik előtt, odaragadva a többi megállottakhoz. Mindezek a legelőször jött féllábutól fogva hallgattak mind egy szó beszéd nélkül néztek a trafik rollójára, vagy aki nem látott át a másikon, az az előtte állónak a feje bubját bámulta. Mind igy volt háttal az uttestnek.

Az uttesten a villamoskocsik menekülőkkel megrakodva süvitettek el egymásután.

A suszterbolt előtt kinn ugrált a küszöbön a suszter, a centiméter röpködött a nyaka körül felfele, mert a suszter két karjával tornászva lármázott az utcának:

– Bőrt adjatok! Bőrt ide! Talpat! Sevrólakkot! Fűűzőőt!

A rőfös is kinn dülöngött a rőfösbolt ajtajában a két tenyerével nyomkodta vissza a kuncsaftokat és kárált a szemök közé:

– Nem adok gallért! Nem csinálok inget! Nincs harisnya, nincs kérem legyen szerencsém és pássz!

A hotel előtt a kapuban állott a portás aranysipkával a fejében, az egyik lába rá volt a másikra rósfolva, ugy dült a hátával a kapunak oszt ugy legyezgette magáról a két-két sarkigérő bőrönddel rogyadozó utasokat:

– Nincs itt szálloda! Hogyne, szállodába! Gyerünk, mi lesz már, tisztulni innen ájn cváj!