Part 5

Hugó. Én ezt jobban szeretem, nagyságos asszonyom. Amíg tegeződtünk, könnyebben jött a veszekedés. Amióta magázódunk, úgy élünk, mint az udvari tanácsosok. Csókolom kezét.

Juli. Isten megáldja, Hugó.

Mari. Pá, édesem. _Ölelkeznek_. Pá, kicsikém.

Lujza. Kezeit csókolom. _Hugóék elmennek._

Juli. Na, fiam, hozd az ebédet. _Lujza bemegy és kihozza a levest, leülnek az asztalhoz._

Lujza. Anyám, igaz, hogy nem dolgozunk többet a jutagyárban?

Juli. Igaz, fiam.

Lujza. Hát hol fogunk dolgozni?

Juli. Hugó bácsi beszerzett minket, fiam, egy nagy-nagy berendezési vállalathoz, ahol semmi mást nem csinálnak, csak csupa kávéházakat. Az ő kávéházát is onnan rendezték be. Függönyöket fogunk csinálni, tudod, olyan nagy ablakra valót, hímzettet, aplikációval.

Lujza. Jobb lesz, mint a jutagyárban.

Juli. Nem olyan piszkos munka és jobban is fizetik. Nagy szerencse az ilyen szegény özvegy asszonyra, mint a te anyád. Esznek.

_Most a nagy kocsikapuban megjelenik a Liliom a két detektivvel. A két detektiv lassan tovább sétál, eltűnik és Liliom egyedül marad a kapuban. Úgy van öltözve, mint halála napján. Sápadt, de nem öregedett meg._ _Lassan bejön és a kerítésnél megáll. Az asztalnál Juli háttal ül feléje, Lujza pedig szemben a publikummal._

Liliom. Adjon isten jó napot.

Lujza. Jó napot.

Juli _rá se néz_. Már megint valami koldus. Mit akar, szegény ember?

Liliom. Semmit.

Juli Pénzünk nekünk nincs, szegény ember, de egy tányér levest, azt kaphat. _Lujza bemegy a házba. Messziről gyött?_

Liliom. Messziről.

_Juli nem igen néz rá. Ha feléje néz is, csak úgy félvállról. A szemük nem találkozik._

Juli. Fáradt?

Liliom. Nagyon fáradt vagyok.

Juli. Hát ott van a kis kertajtónál egy kő, üljön le rá, már hozza a lányom a levest. _Lujza kiviszi Liliomnak a levest._

Liliom. Ez a lánya, asszonyság?

Juli. Ez bizony.

Liliom. Maga a lánya?

Lujza. Igen, kérem.

Liliom. Szép, egészséges lány. _Kezében a leveses tányér, a másik kezével a lány karja után nyúl, de az elhúzza._

Lujza _anyjához megy_. Anyám…

Juli. Mi az, fiam?

Lujza. Meg akart fogni…

Juli. Ugyan ne szamárkodjál. Mért akart volna megfogni? Ülj le és egyél. _Most esznek. Künn Liliom eszi a levest, egyre be-benéz hozzájuk. Benn a két nő egykedvűen kanalazza a levest._

Liliom. A gyárban dolgozik, asszonyság?

Juli. Ott.

Liliom. A lánya is?

Juli. Az is.

Liliom. Hát… hát… kedves férje? _Szünet._

Juli. Nekem nincs férjem. Özvegy asszony vagyok.

Liliom. Özvegy asszony?

Juli. Özvegy asszony.

Liliom. És kedves férje… boldogult férje régen halt meg? _Szünet_.

Liliom. Nem tetszett nekem felelni. Bátorkodtam kérdezni, hogy tisztelt férje régen halt-e már meg?

Juli. Régen.

Liliom. Mibe halt meg? Szünet.

Lujza. Nem tudják, mibe halt meg. Elutazott Amerikába dolgozni és ott a kórházban meghalt, szegény. Én nem is ismertem.

Liliom. Amerikába utazott?

Lujza. Igen. Még mielőtt én születtem.

_Liliom arcán szomorú öröm látszik, mert ebből megtudta, hogy Juli kegyes hazugsággal tisztogatta az emlékét a gyerek előtt._

Liliom _remegő hangon_. Amerikába utazott?

Juli _feláll_. Hát hallja, hogy oda. Minek kérdezi annyit? Tán csak nem ismerte?

Liliom _leteszi a tányért_. Tudja isten… én annyi sok embert ismerek, lehet, hogy őtet is ismertem.

Juli. Hát ha ismerte, hagyjon minket békén szegénnyel. Elég az hozzá, hogy elment Amerikába és ott halt meg.

Liliom. Jól van, jól van, kérem, azért ne tessék ám haragudni. Nem akartam én megbántani az asszonyságot. Szünet.

Lujza. Az én apám nagyon szép ember volt.

Juli. Ne beszélj annyit.

Lujza. Hát csak ezt mondtam.

Liliom. Ezt csak szabad mondani szegény árvának az apjáról.

Juli. Jól van, jól van.

Lujza. Az én apámnak volt három fehér csontgolyója és azzal úgy tudott dobálni, hogy a színházba is fel akarták venni.

Juli. Ki mondta ezt neked?

Lujza. A Hugó bácsi.

Juli. Micsoda Hugó bácsi?

Lujza. A központi kávés. Beifeld Hugó.

Liliom. Aki hordár volt?

Juli. Maga mindenkit ismer?

Liliom. A Beifeld Hugó még nem mindenki. Sok embert ismerek. Mért épen a Beifeld Hugót ne ismerném?

Lujza. Az barátja volt az apámnak.

Juli. Nem volt barátja

Liliom. Tisztelt férjéről szigorúan tetszik beszélni.

Juli. Ejnye, de sok baja van velem. Tisztelt férjemről úgy beszélek, ahogy nekem tetszik, senkinek semmi köze hozzá. Ez már igazán csak az én dolgom.

Liliom. A maga dolga. _Mind a hárman tovább esznek._

Lujza _Julihoz_. Talán ismerte az apámat.

Juli. Erigy, kérdezd meg tőle.

Lujza _odamegy Liliomhoz, Liliom feláll_. Ismerte az apámat?

Liliom _int, hogy igen_.

Lujza _Julihoz_. Ismerte.

Juli _feláll_. Ismerte a Závoczkit?

Liliom. A Liliom. Hogyne.

Lujza. Igaz, hogy olyan szép ember volt?

Liliom. Nem is volt olyan szép.

Lujza. De jó ember lehetett…

Liliom. Nem is volt olyan jó. Ahogy én tudom, ahogy mondunk: egy csibész volt, vicceket csinált a ligetben.

Lujza _örömmel_. Vicceket csinált?

Liliom. Vicceket csinált, meg dalokat énekelt a ringlispilen.

Lujza. Dalokat énekelt a ringlispilen?

Liliom. De verekedő, szemtelen ember volt, édes lányom, mindenkit megütött, bizony még a maga kis édes mamáját is megverte.

Juli. Nem igaz.

Liliom. De igaz.

Juli. Nem szégyelli magát, itt hazudozni a gyerek előtt az apjáról? A mi levesünket, a mi kenyerünket eszi és a mi emberünket szidja? Menjen odébb, szemtelen, hazudó.

Liliom. Kérem, én…

Juli. Nem hagyom, hogy félrevezesse a gyereket. Vedd el tőle fiam a tányért és menjen az útjára. Ha nem volna szegény rongyos koldus, majd megmutatnám neki, hogy merre menjen.

Lujza _átveszi a tányért_.

Liliom. Hát nem ütötte?

Juli. Nem. Soha. Mindig jó volt hozzám. _Szünet_.

Lujza _súgva_. Mondja… vicceket csinált?

Liliom. De még milyen szép vicceket!

Juli. Ne beszélj vele. Menjen isten hírével.

Lujza. Menjen isten hírével. Juli visszaül az asztalhoz enni.

Liliom. Kisasszony… én nekem van a zsebemben egy pakli kártya… én olyan gyönyörű kunsztokat tudok vele, hogy nagyon fog nevetni, ha meglátja.

Lujza _bal-kezében a tányér, a jobb-kezével megfogja a kis kertajtót_.

Liliom. Hadd gyövök be, kedves kisasszony, megmutatom a kunsztokat.

Lujza. Hagyjon nekünk békét. Menjen isten hírével.

Liliom. Kisasszony, ne tessék engem elkergetni… Hadd gyövök be egy percre, csak egy kis percre… csak épen, amíg valami szépet mutatok… _Kinyitja a kertajtót._ Kisasszony, én hoztam magának valamit. _Körülnéz, hogy a detektivek nem látják-e, aztán a zsebéből nagy vörös zsebkendőbe_ _takart csillagot vesz elő. A zsebkendőt lefejti róla, a csillagot felmutatja. A csillag sugárzik._

Lujza. Mi ez?

Liliom. Psssszt! _Súgva_. Csillag! _Körülnéz, aztán a kezével félkört ír le, jelezve, hogy lopta._

Juli. Ne fogadj el tőle semmit… biztosan lopta valahol. Menjen isten hírével.

Lujza _szigorúan_. Menjen innen. Takarodjék. _Becsapja előtte az ajtót._

Liliom _végtelen keserűséggel_. Kisasszony… édes kisasszony… nekem valami nagyon szépet kell mutatni, vagy csinálni… most kell valami nagyon szépet…

Lujza _jobb-kezével kifelé mutat_. Ott az ajtó!

Liliom. Kisasszony…

Lujza. Mars.

Liliom. Kisasszony… _hirtelen ránéz és ráüt a kezére, hogy csak úgy csattan_.

Lujza. Anyám! _Meredten nézi Liliomot, aki összetörve, lehajtott fejjel áll ott. Juli fölkel és rémülten nézi Liliomot. Tulajdonképpen most néz először a szemébe. Nagy szünet._

Juli _lassan megindul feléjük_. Mi történt itt?

Lujza _rémülten, egyre Liliomot nézve_. Anyám… ez az ember… én mutattam neki az ajtót… és ő ráütött a kezemre, hogy csak úgy csattant… _Emelt hangon…_ és anyám… én nem is éreztem az ütést… pedig nagyot csattant… és én… mintha megcsókolta volna valaki a kezemet… anyám… _Az anyja mögé búvik._

Liliom _büszkén felemeli fejét és ránéz Julira_.

Juli _fojtott hangon_. Erigy, lányom. Most rögtön menj be a házba. Most rögtön menj be a házba.

Lujza _indul_. Anyám… olyan forró és puha volt a keze… _sírva_… mintha a meztelen szívét tette volna a kezemre! _Eltakarja az arcát._

Juli. Most rögtön menj be a házba.

Lujza _lassan a házba megy_.

Juli _utána néz, amíg el nem tűnik_. _Akkor lassan visszafordul Liliom felé._ Maga megütötte a gyermekemet.

Liliom. Megütöttem.

Juli. Maga… azért jött, hogy megüsse a gyerekemet?

Liliom. Nem azért jöttem, mégis megütöttem. És most már megyek is el.

Juli _nézi, nagyon nézi, aztán fájdalmas, remegő sejtéssel, mint aki nem meri hinni, amit lát._ Édes, jó Krisztusom, kicsoda maga?

Liliom _egyszerűen_. Én egy szegény koldus vagyok, aki messziről gyöttem; éhes voltam, fáradt voltam, kaptam egy tányér levest és egy karaj kenyeret és megütöttem a maga gyerekének a kezét. Haragszik rám?

Juli. Édes, jó Krisztusom… hogy van az, hogy én… én nem is haragszom rá?

Liliom _elmegy a kapufélfáig, ott megtámaszkodik, háttal a közönségnek._

Juli _lassan az asztalhoz megy, leül_. Lujza!

Lujza _kijön a házból_.

Juli. Ülj le, édes fiam, és együnk tovább.

Lujza. Elment?

Juli. El. _Leülnek, Lujza nem eszik._

Juli. Mért nem eszel, fiam?

Lujza. Mi történt itt most velünk, anyám?

Juli. Semmi, fiam.

_A két detektiv megjelenik az utcán. Liliom balra fordul előttük és elmegy. Mikor elindul, felnéz az égre, két karját széttárja, mint aki azt mutatja: «Édes Istenem, nem tehetek róla.» Az egyik detektiv leint a kezével, mintha ezt mondaná: «Ezen ugyan nem lehet segíteni.» Kimennek, utána, a fejüket csóválva._

Lujza. Drága jó anyám, mért nem mondod?

Juli. Mit mondjak, fiam? Semmi se történt. Az történt, hogy mink itt szépen, csöndesen ettünk, ebédeltünk, aztán jött egy kódús és mesélt a régi időkről és nekem… eszembe jutott a te apád.

Lujza. Az apám?

Juli. Az apád. A Liliom.

_Szünet_.

Lujza. De hát anyám… veled már megtörtént az, hogy valaki rád ütött és te nem érezted?

Juli. Igen, fiam. Már az velem megtörtént.

_Szünet._

Lujza. Hát lehet az, hogy ilyen nagyot, ilyen erős nagyot ütnek az emberre… és aztán az nem fáj?

Juli. Igen fiam… az lehet. Megütik az embert… és… és nem fáj.

_Szünet._

_A verkli szólni kezd a szomszédban._

_Függöny._