Kritikai dolgozatok, 1854-1861
Part 27
Az engedékenység és szigoruság között nem az a különbség, hogy a rosszat jónak mondjuk, a jót pedig rossznak, hanem hogy a tökélynek magasabb vagy kevésbbé magas szempontjából itélünk avagy inkább csak a valóban jó oldalakat igyekszünk kitüntetni. Ily módot követhet a szerkesztő az oly nemben megjelenő művek birálatában is, melyben nem igen mutathatunk fel sikerült műveket, ellenben ott, hol már némi gazdagsággal dicsekedhetünk, sokkal szigorúbban jár el. Lehetnek elvek, visszaélések, melyeket leküzdeni legfontosabb kötelességének tarthatja, lehetnek ismét elvek és jelenségek, melyek mellett kiválóan izgatni látja nagyon szükségesnek. S a politikai körülmények is néha mily módosíthatólag folyhatnak be az æsthetikai itéletekre, mi ismét nem azt teszi, hogy az æsthetikai szempontokat alárendeljük a politikaiaknak, hanem hogy bizonyos körülmények közt, a mennyire lehet, kibékítsük. De ki tudna mindent előszámlálni egy czikkecske szűk korlátai közt? Ki valaha szerkesztett vagy gondolkodott a szerkesztésről, érteni fog. S most már a szerkesztő oly czikkeket adjon ki, melyek a programmot többé-kevésbbé összedúlják? Ön nevetségesnek és igazságtalannak találja, ha a szerkesztő azt kivánja valamelyik kritikusától, hogy elveit s kritikusi mértékét így vagy amúgy alkalmazza ez vagy amaz műre: én azt találnám nevetségesnek, ha a dolgozótárs kivánná a szerkesztőtől, hogy kiadjon olyast, mit nem helyeselhet elv vagy forma, mérték vagy itélet tekintetében. Jól tudom, hogy a szerkesztő nem olvashat el minden művet, melyeket kritikusai birálnak. De ebből nem következik az, hogy semmi oly nemű óvatossággal ne éljen, melyet lapjának iránya, következetessége nemcsak megkiván, hanem épen parancsol. A szerkesztő először is nagyjában ismeri az irodalom újabb termékeit, másodszor ismeri dolgozótársainak erejét, gyöngeségét, fény- és árnyoldalait, tudja kiben, hol, mennyire bizhatik s a szerint a birálandó könyveket s a szerint vizsgálja át a birálatokat. Ha gyanura lel okot, maga is utána néz mindig, de kivált oly esetekben, melyek a rendkivüliek közé tartoznak. – Például, ha egy hires író legújabb művét valamelyik biráló, mint általában nem sikerültet itéli el, vagy pedig egy egészen új író művét nagyon sikerültnek s több efféle, a szerkesztő maga is megolvassa az illető művét s belátása szerint vagy nem adja ki a birálatot, vagy ha kiadja is, talál módot a netalán hibás itélet paralyzálására. Azt is tudom, hogy ugyanazon elvű és mértékű írók némely csekélyebb véleményárnyalatai még nem sértik meg a lap irányának egységét, azonban mégis szükséges a szerkesztőnek gondosan megvizsgálni, vajon ez árnyalatok csakugyan csekélyek-e, vagy ha azok is, nem lényegesek-e a lap irányára nézve, s vajon nem oly gyakran ismétlődnek-e, hogy a lapnak némi erős jellemvonást kölcsönözhetnek. Az sem ismeretlen előttem, hogy vannak kritikusok, kik oszthatják valamely lap irányát, igen jeles elméleti czikkeket írnak, de ritkán tudnak valamely műről helyes itéletet mondani, vagy ha tudnak is, oly személyes vagy más nemű érdekek vezérlik, melyek a lapot rossz hírbe hozhatják. Ezeket is registrálja hát a szerkesztő, mert lapjának bizonyos tekintetben közönyös térnek kell lenni? De ön azt mondhatja, hogy így annyi irodalmi közlöny kell, a hány véleményárnyalat, tehát a mennyi ember. Ne féljen. A kritika nem kecsegteti az embert sem annyi dicsőséggel, sem annyi anyagi haszonnal, hogy sokan foglalkozzanak vele. Egyetlen irodalomban sincs annyi kritikus, hogy be ne férjenek a meglevő irodalmi és politikai közlönyökbe. Aztán ha némely dolgokban külön véleményünk van is, abból még nem következik, hogy más dolgokban ki legyünk zárva ez vagy amaz lapból. Ha pedig valaki így is, úgy is kizárva érzi magát, szerkeszszen maga lapot, vagy írjon röpiratokat, vagy pedig hallgasson. Például én egyszernél többször jártam úgy, hogy nem adták birálatomat oly helyt, hová már azelőtt többször írtam, pedig csak árnyalatban, habár nem éppen csekély árnyalatban, meg modorban tértem el a lapnak nem is annyira elveitől, mint inkább jól rosszul elfogadott gyakorlatától. S mit tettem? Kiadtam másutt, vagy eltettem asztalfiókomba, de soha sem jutott eszembe a szerkesztőtől olyasmit követelni, mit ön, úgy látszik, legalább félig-meddig jogosnak tart.
Mindamellett egy szóval sem mondom, hogy a szerkesztő nem adhat ki oly czikkeket is, melyek véleményével nem csak árnyalatokban, mértékben, itéletben, hanem még a legfőbb elvekben is ellenkeznek. Mindezt teheti, sőt tennie néha épen érdekében fekhetik, csak arról gondoskodjék, hogy lapjának iránya, elve, szóval mindaz, minek képviselője kiván lenni, sérelmet ne szenvedjen. Lehető-e? Hogy ne, legalább minden jóra való szerkesztő teszi. Csodálom, hogy ez oly természetes valami mindeddig elkerülhette az ön figyelmét. S ime elértem ahhoz a ponthoz, melyet czikkemben mellőztem s melyet ön mégis megczáfolni igyekezett, noha csak pótolnia kellett volna, de valóban nagyon rosszul pótolta. E pont kifejtése nemcsak hogy nem ellenkezik kimondott elvemmel, hanem épen belőle foly.
Mind a politikai, mind az irodalmi lapok irányát rendesen néhány ember szövetsége vagy valamely független szerkesztő kiváló egyénisége alapítják meg. Szorítkozzunk csak az irodalmi lapokra. Néhány író szövetkezik s egyeztetvén véleményeiket, programmot állítanak meg egész a részletekig, nem a közönség, hanem a magok számára. Alkudoznak az erősebb véleményárnyalatok elenyésztetése végett s mindenik enged, ha nem is tényleg, legalább tagadólag. A szerkesztő, kit lapjok vezérletével biznak meg, tulajdonkép nem a maga, hanem a szövetség programmja szerint szerkeszt. Természetesen a szövetkezettekhez még más dolgozótársak is járulnak, olyanok, kiknek tetszvén a lap iránya, egyben-másban segítni kivánják. A független szerkesztő egyedül maga alapítja meg lapjának programmját, de többé-kevésbbé mindig tekintettel azon írókra, kikre számítani akar. A legfüggetlenebb szerkesztő sem lehet oly független, mint egyes író, ki egészen csak a maga erején áll és senki segítségére nincsen szüksége. Ezért lehet valaki jó kritikus, de nagyon rossz szerkesztő, mert egészen isolálhatja magát, mit egyes írónál néha érdemül tudhatni be, de szerkesztőben mindig nagy hiba. A szerkesztőben mindig kell lenni valami hajlékonyságnak, épen mint a politikai pártvezérben. Ezért a lapok és folyóiratok már helyzetöknél fogva némely tekintetben ritkán hirdethetik a teljes igazságot, hanem csak bizonyos meghatározott, a körülmények szerint szükséges igazságokat. A legalkalmasabb eszközökkel kivánván küzdeni, pártot, olvasókat akarván teremteni, némileg alkalmazkodniok kell s a teljesen objektiv, úgy szólva történelmi szempontra, kivált tényeket és személyeket illetőleg, ritkán emelkedhetnek, még akkor sem, midőn talán lehető volna. Egy más korszaknak vagy a velök ellenkező szinezetű lapoknak, folyóiratoknak kell azt kipótolni, mit ők a legjobb akarat mellett sem tehetnek. Ez a dolgok feloldhatlan ellentétén alapul, mely mind a szellemi életnek, mind a természetnek úgy szólva alapelve. Jól van ez így, s ha a szerkesztő becsületesen szolgálja programmját, mindent megtett, a mit tennie kellett. De vajon szolgálhatja-e azt becsületesen, ha a másnemű véleményeknek is tért nyit? A tapasztalat igennel felel. A szerkesztőhöz egy kitünő értekezés vagy birálat érkezik be, melyet nagyrészt helyesel, kivéve egy pár lényeges pontot; kiadja minden változtatás nélkül, de az illető pontokhoz egyszersmind jegyzeteket tesz. Egy a lap elveivel ellenkező író, mert talán nincs másutt tere, szintén küld be valamit, még pedig a maga szempontjából igen jól írt munkát; a szerkesztő ezt is kiadja, még pedig azért, hogy megczáfolhassa. Szóval a véleményeknek minden nagyobb és csekélyebb árnyalataival így bánik el, ha lapjára nézve lényegeseknek látja. Sőt némely dolgokat nyilt kérdéseknek hagyhat föl, mint olyanokat, melyekről nincs határozott véleménye vagy még nem akar róluk határozottan nyilatkozni s óhajtja megvitattatni lapjában. Közölhet valamely nagyon nevezetes műről néhány egymással sok tekintetben ellenkező birálatokat is s a maga véleményét legutoljára hagyhatja. Ezer módja van annak, hogy az ellenkező vélemények közlése mellett meg lehet őrizni a lap irányának egységét egész a részletekig, a módszerben is bizonyos elveket, bizonyos rendszert követve. Természetesen, hogy egy így szerkesztett lap nem lehet sine cura s a szerkesztés valamivel több lesz, mint a bejövő kéziratokból téltul válogatva csak odaadni ezt azt a szedőnek. De úgy hiszem, hogy az ily szerkesztést ön is épen oly kevéssé pártolja, mint én. Azt is jól tudom, hogy a leggondosabban szerkesztett lapban is lehet találni itt-ott nemcsak egyenetlenségeket, hanem következetlenségeket is, mert a legkitünőbb emberek is csak emberek s a betegségtől kezdve szórakozottságig egy csoport esetlegesség befolyása alatt állunk, s kivált egy új lapnak, míg megalakul, kerékvágásába zökken, a legtöbbször oly akadályokkal kell küzdenie, melyeket a legnagyobb tehetség is alig győzhet le. De egészen más valamit elvben tagadnunk és ismét más, tényben a körülmények nehézsége vagy gyöngeségünk miatt a legjobb akarat mellett is, nem hajthatni végre, úgy a mint óhajtjuk; s ön az elvet ostromolja annyiban, a mennyiben elvet, mértéket, alkalmazást igen tág értelemben vesz, s nem akar semmit tudni a szerkesztő azon kötelezettségéről, mely szerint a lap iránya érdekében az ellenkező véleményeket csak bizonyos feltételek mellett közölheti.
A mi a «Szépirodalmi Figyelő»-re hivatkozást illeti, épen nem mondhatom szerencsésnek. E lapban, bár nem vizsgáltam tüzetesen, lehetnek s vannak is a vita alatti kérdést illetőleg némi hiányok, például a mértékben és itéletben nem ártana egy kissé több egység, de a szerkesztő meglehetős nehéz körülményei daczára is valósítni igyekszik ama fennebb kijelölt elveket, melyeket sem én, sem ő nem találtunk fel, hanem a világirodalom gyakorlata fejtett ki. E lapban számos oly czikk jelent meg, melyeket a szerkesztő ellenvéleményét kifejező figyelmeztetéssel vagy jegyzetekkel kisért, mert érezte, hogy lapjának iránya felett kötelessége őrködni s mert a czikkek hiányaiért ugyan az illető írók a felelősek, de az eszmék és itéletek helyességéért nagy részt ő is. Az ön Vidáról írt birálatának kiadása épen ön ellen szól. A szerkesztő kiadta ugyan, de egyszersmind jónak látta nem csak jegyzetekkel kisérni, de egy részét tüzetesen megczáfolni és pedig nem elvről vagy elvi árnyalatról volt szó, hanem egyszerűen csak mértékről és itéletről. A mi az én czikkem s az ön czikke kiadását illeti, ez sem szól ön mellett. Igaz ugyan, hogy a szerkesztő két meglehetősen ellenkező czikket adott ki s egyiket sem kisérte a kérdés lényegét illető jegyzettel, de hátha az egészet nyilt kérdésnek tekinti s ezt ki is fogja jelenteni, hátha csak vitánk végén akar nyilatkozni. Addig hát föl kell függesztenünk itéletünket. Ha pedig egyik sem történnék, akkor e pontban legalább, egy perczig sem haboznék irodalmi jellemtelenséggel vádolni e lapok tisztelt szerkesztőjét. Úgy hiszem, nem lesz szükség reá, bár ön e vádat mindenkép ki akarja belőlem csikarni. A szerkesztő már megkezdé a nyilatkozást e lapok 30-ik számában[23] – habár egyelőre inkább csak sejtetve mint határozottan, de mégis megkezdte – minek csak örvendeni tudok, mert lapjának következetessége, tekintélye nagyon szivemen fekszik, noha nem vagyok sem szövetkezett társa, sem oly nélkülözhetetlen írója, ki az irányt illetőleg befolyást igényelhetnék magamnak.
Hadd lássuk most már a kritika jogkörének, a kritika modorának kérdését, a melyről elmondott nézeteimet ön még élénkebben hibáztatja s fejtegetéseimet sok részben hibásan fogván föl, engem úgy mutat be, mint az irodalmi bárdolatlanság szószólóját. Nevezetes kérdés ez s félig-meddig kapcsolatban van a szabad sajtó ügyével, melyet nemcsak az állam szokott lenyügözni, hanem a balitéletek is.
NÉVMUTATÓ.
=A.= Ábrándos bölcsek, 204. Aeneis, 97. Aeschylos, 313. Athenæum, 72, 148, 173, 187. Ajgó Márton, 310, 316–320. A kis köpeny története, 307. Albertos, Don, 312. Alföld, 163. Alföldi képek, 161, 166. A ligvárdi csárda mellett, 239. Állatgyűlés, 218. Álmos mondakör, 100. A madár fiaihoz, 159. A magyar irodalom és tudományosság története, 106. A midőn aluszik a fergeteg, 208. Andersen, 154, 272, 305–307. Angyal Bandi, 312. Anonymus, 326. Apa és fiú, 208. Arany J., 44, 45, 60, 63, 74, 88, 105–129, 152, 161, 164, 165, 257, 268, 314, 320, 331. Arany kisebb költeményei, 241. Aranyosszék, 339. Armstrong, 312. Árpád, 92, 134, 135. Árvalányhaj, 151. Árverésen, 150. Aszód, 3. Átok, 314. Attila-monda, 102. Aurora, 148. Az én lakásom, 169, 170. Az Isten mindenütt jelenvalósága, 367. Azokhoz az én jó pesti pajtásaimhoz, 21. Az ó-torony, 165. =B.= Bacon, 274. Bajza, 7, 81. Balkányi Szabó Lajos, 88, 128, 136. Ballay Valér, 107. Balogh Zoltán, 137, 139. Balzac, 197. Barcsai, 309, 312. Barna Bandi, 341. Bazár, 305. Becskereki, 29. Beethoven, 276. Béklyót tettem, 149. Beköszöntött, 233. Béla, I., 129, 131, 132. Béla királyfi, 88. Bencze, 119, 120, 122, 123, 126. Béranger, 34, 35, 75, 112, 148, 230. Bérczy, 9, 269. Berezina, 129, 131, 132. Bernardt, 9. Bertalan, 121. Berzsenyi, 39, 127. Beszélyek és regék, 152, 153. Beteljesült álmok, 208. Black Hawk, 98. Bolond Istók, 36. Bolond Miska, 208. Boldogság, 171. Börne, 242, 268. Borongós, 208. Borúra derű, 364. Boston, 98. Boz, 35, 112. Brutus, 324. Búcsú, 169. Búcsú az ó-évtől, 169. Bulcsú, 372. Bulwer, 384. Bulyovszkyné, 79, 140. Budapesti Hirlap, 366, 367, 371, 374, 383. Budapesti Szemle, 302. Byron, 19, 33, 34, 35, 45, 51, 77, 95, 96, 97, 103, 105, 118, 129, 193, 197, 212, 222. =C.= Campbell, George, 312. Chateaubriand, 38. Childe Harold, 96. Chimene, 140. Columbiade, 98. Concha Károly, 137, 239. Conversations-Lexicon, 106, 107. Csak már ezeket, 229. Csakugyan, 236. Családi kör, 165. Csalánok, 150. Csárda romjai, 54, 163. Császár Ferencz, 30, 31, 33. Csáthi Demeter, 90. Csengery, 32. Csitt kicsiny virágszellemkék, 297. Csokonai, 13, 35, 38, 39. Cypruslomb Etelke sírján, 12, 15. Czuczor, 133, 134. =D.= Dante, 101, 223, 244. Debrecen, 9, 10, 27, 47, 88, 330. Debreczeni Márton, 88, 128, 133, 134, 135, 136. Degré, 9, 37. Derby, 350. Dessewffy Aurél gr. 376. Die bezauberte Rose, 154. Diós-Győr, 168. Diószeg, 10. Dobsa, 9. Dorottya, 39. Dózsa György, 42. Dumas, 76. =E.= Edingburgh Review, 33. Eger, 11. Egy frenologhoz, 206, 373. Egy ismeretlen nőhöz, 205. Egy századnegyed a magyar szépirodalomban, 241. Eichendorf, 148. Éji violák, 150. Életképek, 7, 27, 30, 31, 41, 44. Elhagyott lak, 165. Elmélkedés egy levél fölött. 169. Élő virágok, 154. Első szerelem, 171. Emléksorok, 161. Endre, 129. Eötvös, 33, 107. Eperjes, 21. Epikai költemények, 88, 137. Erdei lak, 21. Erdélyi János, 8, 60, 63, 147, 148, 149, 183, 241, 265, 308, 309, 319, 325, 329, 330, 31, 337, 341, 364. Erdélyi Múzeum-Egylet, 308, 342, 345. Erdőd, 27. Estike, 222. Eszter szerzője, 3, 47, 356, 376, 377, 378, 379. Euripides, 313. Ezeregy éj, 99. =F.= Fájdalom lantjához, 201. Faludi, 112. Falu jegyzője, 107. Falu pacsirtája, 185, 186. Falusi órák, 161, 166. Fáncsy, 9. Farsangban, 169, 170. Fáy, 77. Fáy Antalnak, 228. Fehér Anna, 325. Felhők, 34, 207, 372. Ferenczi Zsigmond Jakab, 106. Féval, 76. Fiam születésekor, 160. Firkantyú koma, 189. Flóra, 211. Flóra, 294–299. Flóra 50 költeménye, 272, 294–299. Freiligrath, 162. 163. Friebeisz István, 137. Frankenburg, 10. Fütyül a szél, 236. =G.= Gaal, 308. Garay, 147, 148, 149, 151, 319. Gödöllő, 9. Goethe, 13. 35, 39, 70, 84, 112, 242, 270. Gömör megye, 21. Gondolkodom rólad, 210. Grandville, 154. Greguss Ágost, 110, 111, 269. Gritti, 106. Gunda, 129, 131. Gutzkow, 76. P. Gvadányi, 35. Gyalu, 321, 334. Gyöngyös, 187. Gyöngyvirágok, 137, 188, 189. =H.= Hadakuta, 309. Ha dolmányom, 236. Hadonár, 129, 131. Hahn-Hahn Ida grófnő, 282, 284, 290. Hajdanában-danában, 126. Halmon állok, 171. Hamlet, 196, 200, 204, 376, 384. Ha megfutván, 208. Harmincz éven túl, 169. Háromszék, 337. Haza vágyom, 230, 232. Hazánk, 22, 28. Hegedülnek, 236. Heine, 11, 27, 28, 35, 48, 49, 148, 193, 197, 242, 268. Helena, 97. Helység kalapácsa, 12, 24. Henszlmann, 345. Hét vár, 127. Hiador, 33. Himfy szerelmei, 38. Hóhér kötele, 30. Hölgyfutár, 125, 189, 215, 216. Homér, 83, 96, 97, 112, 223, 274, 313, 318. Honderű, 29, 31, 33. Jókai, 6, 7, 37. Honművész, 187, 190. Honvágy, 230. Horatius, 13, 109. Hortobágy, 11. Horváth Ádám, 63. Horváth András, 314. Horváth Endre, 134. Horváth István, 83. Horvátország, 6. Hova ámulsz, 213. Hugo Victor, 162, 163. Hún mondakör, 100. Hunyadi, 100. Hűség, 171. =I.= Iduna, 294, 296. Ifjú Németország, 37, 243. Ilias, 89, 96, 97. Ilosvai, 90, 95, 115, 116. Ipolyi Arnold, 184, 340, 345. Iris, 305. Irodalmi őr, 31. Szt. István, 129, 131. Itthon vagyok, 171. =J.= James, 9. János király, 344. János vitéz, 12, 15, 36. Jallosics, 107. Jávorfa, 151. Jávor orvos, 77. Jelesebb írónőink csarnoka, 84. Johanna d’ Arc, 96. Johnson dr., 97. Jókainé, 79, 140. Jókus Mihály, 339. Jón ’a (Johanna), 342–345. Jones, 98. Jössz te kedves, 158. József, II., 28, 37. Józsika, 75, 112. Józsika Julia, 305. Juan, don, 77, 96. Janin Jules, 268.
=K.=