Part 6

3. A történelmileg hiteles ú. n. csodatetteket erős szuggesztív akarattal rendelkező orvosok nálunk is el tudják végeztetni az alvajárókkal. Ilyenek pl. a hiperesztéziák és anesztéziák. Hipnotikus állapotban a hőérzék és a szaglás négyszer erősebb lesz, a látás ereje pedig szinte egészen rendkívüli. A hipnózisba merült lát csukott szemhéjakkal, mikroszkopikus készítményeket lerajzol szabad szemmel, messzefekvő szobából leolvassa a toronyórát. Anesztéziás állapotban nem érzi a tű szúrását, a vágás sebe nem vérzik, narkózis nélkül nagy operációt sem vesz észre. Részletesen leírja Tóth Béla egy egri tanuló esetét a «Magyar Ritkaságok»-ban. Könnyen és híven beleéli magát más ember szerepébe. Szuggerálhatják neki, hogy ő Napoleon és kezd feszesen járni, erős vonásokkal írni stb. Nehezebben bár, de állatnak, sőt élettelen dolognak, pl. szőnyegnek tartja magát.

Hogy mennyire hasonlítanak egymáshoz a jogin elbeszélések és a hipnotikus jelenségek, szolgáljon ennek megvilágítására a következő két példa. Garbenak megígéri Benaresben egyik jogin ismerőse, hogy ha majd visszatér Königsbergbe, meg fogja látni, egyszerre ott terem révületi állapotban az íróasztalánál. Sajnos, ez a látogatás elmaradt, helyette az a hír érkezett, hogy barátját elragadta a pestis. Párizsban M. Richet elaltatja egyik jóbarátját és szuggerálja neki: Jőjj! szálljunk léghajóba… emelkedünk… elhagyjuk a légkört… közeledünk a holdhoz… megérkeztünk. Erre hangos nevetésbe tör ki az alvó: «Nézd csak azt a nagy fénylő hólyagot odalent!»[69]. Tehát annyira beleélte magát a helyzetbe, hogy maga előtt látta a földet, mint valami nagy izzó golyót. Hasonlókép éli magát bele a jogin hipnotikus álom közben különböző csodálatos látogatásokba és lebegő helyzetekbe.

A kataleptikus érzéktelenség magyarázza meg azokat a borzalmas kínzásokat, melyeket ki tudnak állni. Így Zumbró amerikai misszionárius 1913-ban fedezett fel Madraszban egy eddig ismeretlen jogin központot, hol évenként kétszer végeznek istentisztelet gyanánt vezekléseket. Egyik jogint tanítványa lábainál fogva felakasztotta és félórahosszatt tüzet égetett a feje alatt, úgyhogy a füst állandóan a jogin arcába szállott és láng nyaldosta. A másik szent egyik kezét mankóra támasztva hónapokon át mozdulatlanul tartotta, míg a mankó elkorhadt, a kar mereven és szabadon állott, izmai teljesen megszáradtak. Néhány nő egész éjjel és egész nappal térdmozdulás nélkül törzshajlításokat végzett előre és a földet érintette újjaival. Az egyik kisgyermekre olyan nehéz követ tettek, amilyet éppen még elbírt agyonnyomás nélkül; egy másik ártatlan csöppséget a szülei egy rakás tövisre fektettek és nem törődtek a sírásával; majd megszokja! Az indiai kormányzóság eltiltotta egyik főmutatványukat, de itt még ez is látható, az ú. n. «árboc körüli tánc». Az egyik jogin hátizmaiba mészáros kampót veret, kötélen felhúzatja magát egy fiatal hajlékony fára, mely állandóan ide-oda mozog a furcsa teher alatt.[70]

4. A tetszhalálra és az élő eltemettetésre történelmi hitelességgel csak Haridas nevű joginról állapítható meg négy eset.[71]

A kataleptikus állapotba került jogint a nép halottnak tartotta és ha újra éledt, akkor mint szentet a legnagyobb tisztelettel rajongta körül. Ez a kivételes tisztelet annyira legyezgette a hiúságot, a hindu népnek jellemző vonását, hogy a letargia és katalepszia egész sportszerű gyakorlat lett Indiában. Spiritiszta és teozófikus iratok szerint az élve eltemetés és újraélesztés igen gyakori és közkeletű az egész félszigeten. Alapos tanulmányok azonban kiderítették, hogy valamennyi hiteles hír csak egyetlen emberre, Haridas joginra vonatkozik, ki 1820 és 1830 között négyszer eltemettette magát, amint erről magasrangú angol állami tisztviselők és katonatisztek tanuskodnak. Sem előtte, sem utána nem lehetett kimutatni senkiről sem. Mások elásatják ugyan magukat sírszerűen üregekbe, de egy kis résen levegő és napfény áramlik be hozzájuk. Mivel Haridas mutatványa az ember téliálomszerű állapotára páratlan eset az egész történelemben, érdemes vele kissé jobban megismerkednünk a lahore-i maharadzsa udvarában élő angol követ jelentése és Honigberger János Márton brassói származású orvos leírása alapján, aki 35 évet töltött keleten és öt évig működött, mint a lahorei maharadzsa udvari orvosa.

Haridas korán felvágatta nyelvét, mesterségesen meghosszabbította és visszafelé hajtva teljesen el tudta vele zárni a garatot. Éveken át gyakorolta a lélekzés minél hosszabb visszatartását is. Élve eltemetésére a következő előkészületeket tette. Hashajtót szedett és utána napokon át tiszta tejjel táplálkozott. Az eltemetés napján már nem vett táplálékot magához, hanem lenyelt egy három újjnyi széles és 30 öl hosszú vászon szalagot. Ezután ismét visszahúzta és így alaposan kitisztította a gyomrát; majd vállig bele ült meleg vízbe, melyet csövön át a belekbe bocsátott. Azután a test nyílásait, orrát, fülét illatos viaszdugókkal zárta el, a garatot pedig a nyelvével. Mellén keresztbe fonta karjait és tetszhalálhoz hasonló álomba merült. Vászonba göngyölték, melyet feje felett összekötöttek és lepecsételték a maharadzsa gyűrűjével. A testet ládába tették, melyet a maharadzsa sajátkezűleg különleges lakattal zárt le, mert maga is alaposan kételkedett az újraébredés lehetőségében. A ládát egy négyszögletű, befalazott ablakú kerti épületbe helyezték el, melynek ajtaját ismét lepecsételték és agyaggal erősen betapasztották, hogy levegő ne juthasson az épületbe. A maharadzsa saját testőrségéből két századot helyezett el az épület közelében, ezek közül felváltva éjjel-nappal négy ember őrizte az épületet és az udvarmester naponként többször ellenőrizte az őrséget. Más esetben az angolok őríztették a földbe temetett ládát hindukat gyűlölő mohamedán katonákkal, kik oly lelkiismeretesen teljesítették tisztüket, hogy még egy porszemet sem engedtek elvinni a sírhantról, melyet pedig a babonás nép ereklyeként akart szétkapkodni. Negyven nap mulva feltörték a zárakat, a maharadzsa és az angol követ beléptek a sötét üregbe, hol három láb mélyen a lezárt szekrény állott. A kinyitást a katonaság salve lövésekkel üdvözölte, a tömeg előretört és valamennyien megnézhették a nyirkos, penészes vászonba gyöngyölt alakot. Mikor kíváncsiságukat kielégítették, az angol követ kérésére kibontották a zsákot, a kíséretében lévő orvos alaposan megvizsgálta a jogint és érverést sehol sem észlelt rajta. Azután megkezdődött az újraélesztési eljárás. A jogin kitanított szolgája meleg vízzel öntözte a testet és lassan, óvatosan kinyujtotta a kezét és lábát. A maharadzsa és a követ dörzsölték a lábakat és a szolga kétszer-háromszor forró kovásszal borogatta a koponyát, azután eltávolította az orrból és a fülből a gyapot- és viaszdugaszokat. A fogakat késheggyel feszítette szét, nagy erővel kinyitotta a száját és a torokból kihúzta a nyelvét. Néhány másodpercig vajjal dörzsölgette a szemhéjakat és széthúzta. A szemüregből mozdulatlan, fénytelen szemek meredtek elő. A fejre alkalmazott harmadik kovászos borogatás után az egész test görcsösen megrándult, az orrlyukak kitágultak és az eddig ráncos, összeaszott tagok teltebbé váltak. A nyelvre vajat tett, melyet Haridas nehezen lenyelt. Néhány perc mulva a szemgolyó jobban kidülledt, visszanyerte természetes fényét és a jogin a mellette ülő maharadzsától alig hallható, síri hangon kérdezte: Hiszel most már nekem? A maharadzsa igennel válaszolt; felöltöztette díszruhába, felékesítette gyöngy nyaklánccal, arany karperecekkel. Az egész élesztési eljárás félóráig tartott. Másik félóra mulva Haridas az angol követtel és környezetével gyenge hangon elbeszélgetett.

A gondos előkészület és az élesztési eljárás részletes leírása mindenkit meggyőzhet arról, hogy ebben a hosszas tetszhalálban az emberi szervezet végletekig menő teljesítőképességéről van szó és nem valami természetfeletti jelenségről. A lélekzés szünetelése nem teljes, mert eltekintve attól, hogy a légi utak elzárása sem tökéletes, a lélekzés történhetik a bőrön át is. És egy üregben felállított vagy más esetben háromlábnyira elásott faszekrénybe hatolhat még annyi levegő, amennyi a vita minima, a legelemibb életműködés fenntartásához szükséges. Táplálékot a saját zsírszöveteiből merített, mert nagyon lesoványodott, akárcsak a téli álomba merült állatok.

Erkölcsi tökéletességet sem jelent az önkínzás vagy tetszhalál gyakorlása, amint ezt Haridasnak élete igazolja. A nép módfelett ünnepelte a szent embert, de életmódja olyan botrányos volt, hogy a maharadzsa már ki akarta toloncoltatni országa területéről. Ennek a szándékának neszét véve megszökött egyik jótevőjének fiatal feleségével. Nemsokára azonban komolyan meghalt és a népszokás szerint máglyán elégették. Indiai források regélnek még arról is, hogy jogint háromszáz esztendő mulva ástak ki a földből, de ez természetesen csak legenda, történeti értékű bizonyíték nincsen rá.

Az egész rendszerről és gyakorlatról elmondhatjuk, hogy hamis fiziológián és egyoldalú lélektani megfigyeléseken alapszik. A sok befelénézéstől eltompul az igazi megfigyelő erő és nem veszi figyelembe az éntudat rendes jelenségeit sem, melyekből könnyű, biztos következtetéssel jutunk el a lélek megismerésére, ha nem is intuiciójára. A természet és szellem megkülönböztetése végett nincsen tehát a szellem eltompítására szükség.

Az ilyen aszkézis alkalmas az indiai lélek fantasztikus hajlamának előmozdítására, hallucinációk ébresztésére, de a tevékeny termelő munka, a valóságot alakító élet elvész benne. Nem tesz különbséget az eltompító, kataleptikus, hisztérikus révület és a teremtő elme tárgyban elmerülő szemlélődése között. Leubával erős lehet a gyanunk arra, hogy az ilyen aszkéták túlnyomó többségénél a szellem elszegényedése, elárvulása áll be és ezért teljesen indokolatlan a teozofusok lelkesedése irántuk és a jogin műszavakkal való dobálódzás.

IV. Kisebb rendszerek.

A nagy, kiépített rendszerek mellett az idők folyamán egész sereg vélemény hullámzott Indiában. A dzsai-nák 363 filozófiai rendszert, a baudhák 62-t emlegetnek. Ezek közül a következő hatot ismerik el orthodox rendszernek. Az eddig ismertetett vedanta, szánkja, jóga mellett még a purva-mimanzát, a vajsesika- és a njája-rendszert. A védákkal ellenkező tanok közül legnevezetesebb a buddhizmus és a materializmus.

Az indiai világnézet teljesebb ismertetésére még a kisebb rendszerekről is megemlékezünk néhány szóval.

1. _A purva-mimanza-rendszer._ Ez a brahmanok legsajátosabb tudománya. Az orthodox rendszerek között a vedanta kiegészítőjének és ellenlábasának szokás tekinteni, amennyiben a véda rituális részével, a brahmanák fejtegetésével foglalkozik. Innen származik már neve is; purva-mimanza annyi, mint első kutatás, első fejtegetés. Másik neve karma-mimanza, az érdemszerző cselekedetek taglalása, vele ellentétben a vedanta-rendszer az uttara-mimanza, második fejtegetés, vagy brahma-mimanza, a világlélek tárgyalása. A purva-mimanza tankönyvét, a mimanza-szutrákat a vedanta-szutrákkal egyidőben Dzsajmini szerkesztette, valamivel Krisztus születése előtt.

Inkább rituális kazuisztika ez, nem pedig tulajdonképpeni filozófiai rendszer; nincsen sem önálló metafizikája, sem etikája. A ritusok könyvéből elhagyja a terjengős magyarázatokat, szemléltető történeteket és pontosan meghatározza, hogy az áldozatok bemutatásánál mi a pap, mi a hívő teendője. Pl. a tűzisten, Agni áldozatánál használt kavicsokat nem szézám-olajjal kell megkenni, hanem vajjal. Pontosan felsorolja az áldozatok fajait, mindegyiknél szükséges papok számát és ezek teendőit, az áldozati állatokat és földolgozásuk módját. Megállapítja minden cselekedet jutalmát és büntetését s ebben teljesen a hasznossági elv alapján áll. Minden cselekedet meghozza a maga gyümölcsét (karma), vagy ebben az életben egészséggel, vagyonnal és hosszú élettel, vagy a másik életben, mely addig lesz szerencsés, míg a tetteinkért járó érdemeket fel nem éljük.

Valószínűleg szabatosan felépített logikai formájának köszöni, hogy bölcseleti tanok híján is a többi orthodox rendszerrel egyenlőrangúnak ismerik el. Minden kérdést a következő schéma szerint tárgyal: 1. kitűzi a tételt; 2. módszeres kételyt támaszt, ellenvetéseket hoz fel; 3. megindokolja az ellenvetéseket; 4. cáfolja az ellenfél érveit és vele szemben felállítja a helyes bizonyítékokat; 5. összefoglalja az eredményt. Ezekben az érvelésekben elvétve filozófiai kérdések is kerülnek szőnyegre. Legértékesebb közöttük az a vélemény, hogy a szó és jelentménye között az összefüggés nem az emberek tetszésétől függ, hanem a dolog természetéből származik. Ezzel akarja bizonyítani, hogy a Véda nem emberi alkotás, nem is sugalmazott könyv, hanem maga az örökkévaló érvényesség. Egyszerű szótagja olyan szilárd, olyan egyetemes, mint a nap és mint a tenger, a szó azonban megjelenik a betűkben, mint a nap a sugaraiban, a tenger hullámaiban.

Ez a rendszer olyan emberek szemében állhat meg, akik csak egyetlen nyelvet ismernek és nem tudják megítélni, hogy egy fogalomnak hányféle kifejezés felelhet meg. A sok körmönfont előírás és kicsinyes szabály nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a gondolkodó embereket elidegenítette az istentisztelettől és a védáktól és sokan az ellentétes végletbe csaptak át, az indiai materializmusba.

2. _Az indiai materializmus._ A bráhminok műveltségéhez hozzátartozik az is, hogy ismerjék a védákat támadó materializmust. Ezt a könnyű fajsúlyú rendszert az ékesen szóló Csárváka, «az istentagadók fejének koszorúja» dolgozta ki. Ő azonban arra hivatkozik, hogy az emberszerető Brhaspati istentől tanulta, ki a Véda-pantheon vezető teológusa és az upanisadok szerint jókedvében a gonosz szellemeket megtanította arra, hogyan lehet okossággal a jót rosszá, a rosszat jóvá átalakítani.

A rendszer a kicsinyes ritusok ellenhatásaképpen igen korán keletkezhetett. A legrégibb buddhista iratok már teljesen kiforrott alakban ismertetik, jeléül annak, hogy a buddhizmusnál jóval régebbi keletű.

Jelszavuk: csak azt tartjuk igaznak, amit látunk, hallunk és ízlelünk. Minden magasabb tudásról szóló tan népámítás és szófia beszéd. A brahmánok csalók és csufondáros tréfagyártók; a védák nem egyebek, mint üres koholmányok, csak abban az egyben van igazuk, hogy nincsen semmiféle élet a megváltás után. Ilyen megváltás azonban minden halál. Az ember megismerő lelke az elemekből keletkezik és ezekkel pusztul el. Négy elem keveredéséből származik a test és a testet mindig nyomon kíséri a lélek, mint az italok keverésével együtt jár a mámorba ringató erő. Az emberi élet egyetlen célja a gyönyörűség: eszem-iszom és szeretkezés. De amint a halevéshez érteni kell, ügyesen kiválogatni az ízletes húsból a szálkát és porcokat, hasonlóképpen csak az a bölcs ember, ki a szenvedésekből kiválogatja az örömet, élvezi az életet, sok pénzt kér kölcsön és nem a brahmánoknak hagyja, hanem maga issza meg a jó vajas italt. Értékelésére kár volna szót vesztegetni, ez nem filozófia, inkább olcsó szellemeskedés.

3. _A vaisésika- és a njája-rendszer._ A vaisésika-rendszer alapítója Kanada a njája alapítójának, Gótamának kortársa. Egészséges realizmust hirdet mind a két rendszer. Szerintük ha kellően használjuk megismerőképességeinket, elérjük az igazságot. Akik azt állítják, semmi sem létezik, minden csak látszat, bizonyítsák be az állításukat; az ő bizonyítékuk sem létezik, ez is csak látszat, amint alapelvükből következik.

Oldenberg szerint Kanada rendszerét még csak kezdetlegesen ismerjük. Annyit tudunk, hogy _bízik a valóság megismerhetésében és legfőbb törzsfogalmakat, kategóriákat keres,_ melyek segítségével áttekinteni kívánja a mindenséget. Hat kategóriát állít fel: szubsztancia, minőség, mozgás, egyetemesség, inherencia és egyéniség. Emlékeztetnek ezek Aristoteles kategóriáira és világképére, amint ez már a szánkjánál, a másik realisztikus rendszernél látható volt. De ezek a kategóriák a védák törvényt tartalmazó részén alapulnak, nem pedig a panteisztikus upanisadokon. A mindenség négy elemből áll elő: földből, vízből, fényből és levegőből. Ezek végtelen kicsiny, szemmel nem látható finom részeket tartalmaznak és ez a végtelen apró rész a paranam, az atóm, mely minden további elemzést kizár és egyenlő a napsugárban lebegő porszem hatodrészével. A négy anyag eredetileg harmóniában nyugszik, míg valamely önző szellem vágya mozgásba nem hozza, és így alkotja a szellem számára a testet, melyet mint valami bilincset, az igazság törvényét, tetteinek következményét kell hordoznia. A négyféle atóm nemcsak négyféle elemet alkot, hanem a nekik megfelelő érzékszerveket is. A szem ilyen módon nem egyéb, mint látószervvé kristályosodott fénysugár, mely a saját alkotóelemére irányul. A fül hallószervvé alakult levegő, az ízlés a víz szerve és végül a szaglás földszerű. _Hasonlót tehát hasonlóval ismerünk meg, amint Platon is tanítja._ A tanok végére ismételten odabiggyeszti, hogy ezek ismerete hozza meg az üdvösséget. De már érezzük, hogy ez az összefüggés a védák törvényeivel erőltetett külsőség, mellyel a közvélemény miatt nem akar szakítani, de tulajdonkép minden misztikus szemlélettől eltérő világképet keres. Kiindulópontja lehetett volna a természettudományos kutatásnak, de a néplélekben nem talált visszhangra.

_A njája-tannak főcélja szintén az egyéni tudás megszűnése_ és megszabadulás e siralmas világból, de ez már nem Kanadának realisztikus kategóriáival, hanem ezek teljes elfogadása mellett főképpen dialektikus ismeretekkel szerezhető meg. Leginkább a deduktív következtetéssel foglalkozik, az ítéletet csak érinti, a fogalom meghatározását pedig teljesen mellőzi. A rendszer büszkesége a bonyolult öttagú következtetés, a szillogizmus elmélete. Rendes szemléltető példája Oldenberg szerint a következő:

1. állítás: a hegyen tűz van;

2. ok: mert füstöl;

3. példa: ahol füst van, ott tűz is van, mint a konyhában;

4. alkalmazás: de ezen a hegyen így van;

5. következmény: tehát ezen a hegyen is tűz van.

A harmadik helyen lévő példa beillesztése alkalom lett volna az indukció kifejlesztésére, de ezzel nem törődnek; megelégszenek a példák minden kritikanélküli felemlítésével. Az egész rendszer elmés játékszer erdőben hűsölő remeték számára, akik egymással szellemi sakktornát folytatnak és ennek szabályait pontosan körvonalazzák. Egyébként Indiában még ma is népszerű; a magasabb műveltség előkészítő iskolájának tekintik.

BUDDHA.

I. Élete és jelleme.

1. Kr. e. a VI. század az emberi művelődéstörténet egyik legnagyobb százada. Athén ekkor fogadja el Solon alkotmányát; Kisázsiában Thales és a miletosiak felvetik a nyugati filozófia főbb problémáit; Cyrus megalapítja a perzsa birodalmat és megengedi, hogy a zsidók a babiloni fogság után újra építhessék jeruzsálemi templomukat. Látomásait ekkor látta Ezekiel, ekkor zengette Jeremiás próféta örökbecsű siralmait. A messze keleten Laoce és Kon-fu-ce megírják a kínai művelődés mindmáig alapvető műveit. Indiában szintén ekkortájt fejlődik ki számos önálló filozófiai rendszer és a szofisták után fellép a hindú Sokrates, Ázsia világossága, Gautáma Buddha.

A népek fejletlen valóságérzéke ebben az időben még a nagy emberek életét mondával szövi át meg át. Mennyit mesélnek még a józan görögök is Homerosról, Orpheusról vagy Pythagorasról? Nem csoda tehát, ha a keleti fantázia Buddha életét a történeti kritikát szinte kétségbeejtő ködbe burkolta. A szóbeli hagyományokat Buddha halála után csak ötszáz, hatszáz esztendővel foglalták írásba, leginkább kétféle változatban: páli nyelven Ceylon szigetén és szanszkrit nyelven az északi országokban, Nepálban és Tibetben.

A páli hagyomány egyszerűbb, világosabb, jobban megközelíti a történeti valóságot. Hármas gyüjteményét hármas kosár, Tipitaka néven foglalták egybe. Terjedelme körülbelül kétszer akkora, mint a Szentírás. Az első a fegyelem kosara; magában foglalja a szerzetesek szabályait, a gyónási formulát, a megbocsátható és meg nem bocsátható bűnök jegyzékét. Második a dhamma, mely Buddha beszédeit és a régi bölcsek mondásait tartalmazza; ez a buddhizmus dogmatikája és erkölcstana. A harmadik rész (az abidhammapitaka) a másodiknak, a törvénynek mintegy toldaléka, kodicillusa: a rövid feleletek és kétes esetek megvilágítása.[72]

1903–1914-ig német, francia, japán expediciók az északi iratok foglalatának, a szanszkritkánonnak nagy részét is felfedezték és megállapították, hogy az északi legendairodalomban sok a hitelt érdemlő adat, mely nincsen meg a déli könyvekben.[73]

Az északi könyvek terjedelme már kétszázszor akkora, mint a Szentírás; magyarázatokkal együtt pedig a Japánban készült 1679-iki kiadás több mint kétezer kötetet számlál és egysorba helyezve harmincnégy méter hosszú polcot foglal el.[74]

Buddha filozófiájában alig akad eredeti gondolat; Garbe, Jakobi, Pischel arról vannak meggyőződve, hogy teljesen a szánkja-rendszert teszi magáévá; Deussen pedig a védákból idézi majd minden alapgondolatát. Buddha tehát nem annyira tanaival, mint inkább életével és egyéniségével hatott, ezért az északi források mérsékelt igénybevételével vázoljuk életét és jellemét.

2. A katonai kaszthoz tartozó Sákja-nemzetségnek Gautáma (Gotáma) ágából született Kr. e. 580 körül Sziddhartha (a célhoz ért) nevű fiú, aki később önmaga Buddha (fölvilágosított, magára eszmélt) nevet vett fel. Tisztelői elnevezték Sákja-muni-nak, a sákják bölcsének vagy Tathagatha-nak, magasztosnak, tökéletes életűnek. Élete folyásáról történeti bizonyossággal nagyon keveset tudunk. Anyja Mája, a gyermek születése után néhány napra meghal és nagynénje gondoskodik a kisdedről. Nemesi nevelésben részesül, 16 éves korában megnősül; ezután még 13 évig gondtalanul éli világát. Ettől az erősen érzéki élettől megcsömörlik és 29 éves korában elhagyja palotáját, nejét, újszülött fiát. Hat álló esztendeig vezeklő életet él, de nem tudja elérni az upanisadok magasabb tudását és kijelenti, hogy a belátás nem származik önsanyargatásból. Éppen egy fügefa alatt üldögél, mikor egy Sujáta nevű leány jó reggelit hoz számára. Elfogyasztja, elragadtatásba esik, ekkor látja meg a négy megváltó igazságot és ettől a pillanattól fogva használja a Buddha, a fölvilágosodott nevet. 40 esztendeig hirdeti ezeket az igazságokat és meghal 80 éves korában. Elhalálozásának évére vonatkozólag 543-tól 368-ig ingadoznak a vélemények; Müller Miksa középúton járva, 477-et tartja legvalószínűbbnek.[75]

3. Születését, megtérését és halálát legendákkal veszik körül, melyek a világirodalom nevezetes termékei közé tartoznak és bizonyára elég híven megvilágítják hősük szellemi fejlődését, fő jellemvonásait. Születése szemlélteti túlságos önérzetét, megtérése akaraterejét és misztikus hajlamait, vándorélete hatalmas tanítói egyéniségét, halála pedig együttvéve valamennyi jellegzetes tulajdonságát.

_Születése._ Anyja, Mája hosszú gyermektelen házasság után azt álmodja, hogy egy szép tavaszi napon a Himalája ormain járt és ott egy hatagyarú fehér elefánt hatolt az oldalába. Atyja, Suddhodáma fejedelem, összehív huszonnégy brahmánt, kik következőképpen fejtik meg az álmot. Májának fia születik, kiből vagy világverő hatalmas király, vagy világot megvető aszkéta válik. Tíz hónap mulva Buddha kilép anyja kebeléből, talpraáll, hét-hét lépést tesz a világ négy tája felé és oroszlánhangon ordítja: «Én vagyok a legnagyobb ezen a világon; ez az én utolsó születésem. Én vetek véget a születésnek, öregségnek és szenvedésnek.» Hangjára a világok megremegnek, csodás fény hatja át az égi tereket, virágeső esik, két felhő hoz meleg fürdőt az anyának és gyermekének. A vakok látnak, süketek hallanak, a bénák járnak, a hangszerek maguktól megszólalnak, az állatok csengő hangon énekelnek, az istenek ujjonganak, énekelnek és táncolnak.[76] Ez a hely rávilágít Buddhának és követőinek végtelen nagy önérzetére. Nem ismer maga felett se istent, se embert; önmagától lesz a maga és a világ megváltója.