Part 5

Az anyagi természetet nagy elmeéllel végső okára vezeti vissza, mely nem egyéb, mint valamely ősanyag határozott fejlődési állapota. A jelen állapotból a megelőzők is feltárhatók és elvezetnek ahhoz az állapothoz, mely már nem okozat, hanem csak ok. Az anyagi világ három elemi substantia, guna keveredéséből áll. 1. A szattva uralkodik az istenek világában; fényes, könnyű és örvendetes. 2. A radsasz az emberi lélek anyaga; tulajdonságai a mozgás, indítás, szenvedés és fájdalom. 3. Végül a növény- és ásványvilágban uralkodó tamasz, mely sötét, merev, nehéz, mindenütt gátlást, akadályozást létesít. A természet ősállapotában ez a három elem egyensúlyban volt egymással. Valamilyen, közelebbről meg nem határozott tényező következtében az egyensúly megbomlik, a három alkotórész küzd egymás ellen és megkezdődik a nagy világfolyamat, mely nem egyéb, mint küzdelem a hatalomért és a létért, szinte a heraklitosi (pantón pater ho polemos) mindennek atyja a háború. Az ős összhangból először finom anyag keletkezik, a léleknek a természetbe eső finom vetülete. Ez a finom látó, halló, tapintó test végzi a lélekvándorlást, amennyiben érdemei szerint különböző durva formát ölt magára, mint a színész, ki különböző szerepeket játszik, koldust vagy királyt. Ami tehát nekünk lelkiéletnek tetszik, az nem egyéb, mint a természet folyamata. A finom anyagi elemekből fejlődik ki az érzékelhető öt durva elem, a jelenségek világa, az emberi durva test. A világ egy korszakának végén a visszafejlődés fordított sorrendben történik (reabsorpció). A visszafejlődés után új világ alakul, és ennek a körforgásnak sohase volt kezdete, sohase lesz vége.

Az anyag állandó körforgása teljesen érthetetlen volna szellemi tényező nélkül s ez a tényező az egyéni lelkek sokasága, kik körülveszik az anyagi világ mutatványait és szemlélődésük az a mágnes, mely az anyagot a maga kifejlődésére rábírja. A lélek teljesen különböző az anyagtól, csak abban egyeznek meg, hogy mindkettő örökké való: az anyag az örök változó, a lélek örökkéváltozhatatlan. A lélekről csak annyit tudunk, hogy tiszta szellem, minden egyéb róla alkotott fogalmunk negatív; így a lélek oszthatatlan, cselekvés- és akaratnélküli, nem érinti öröm vagy fájdalom. Ám a jelenségek közelléte mégis hat a lélekre, amint a piros virág tükröződése pirossá teszi a tiszta, színtelen kristályt, s amint a tolvajok társaságába jutott ártatlan ember maga is fogságba kerül; úgy a szemlélő lélek is cselekvőnek látszik a gunákkal, mert reávetődik a természetben látszó minden szenvedés, betegség, öregség, folytonos halál, vándorlás egyik testből a másikba. A lélek azonban minden passzivitása dacára sem fölösleges; a természet folyamatai tudattalanok maradnának, ha a lélek meg nem világosítaná, tudatossá nem tenné őket. A lélek megismerő, de nem cselekvő. A lélekből tehát tudatosító erő árad ki, melynek segítségével a belső szervek egyetlen működése sem marad tudattalan. Megegyezik azokkal a modern teóriákkal, melyek a tudat teljes passzivitását hangoztatják.

Mint a többi indus rendszer, úgy a szánkja is a megváltáshoz akar eljuttatni, sőt talán egyik sem annyira pesszimista, mint ez a rendszer, mely Isten fogalmát teljesen kiküszöböli tanaiból. Szerinte az egész tudatos élet szenvedés, még a gyönyör is, mert szenvedést teremt. A lélek és a szenvedés összeköttetése abban áll, hogy a lélek a szenvedést tudatossá teszi, nem különböztetvén meg a szellemi lélektől az anyag tevékenységét, az érzéki megismerést és a többi tudatjelenséget. Ennek a meg nem különböztetésnek oka a karma, oly velünk született kárhozatos diszpozició, melyet előbbi életünkből örököltünk. A megváltásnak egyetlen eszköze a megkülönböztető felismerés, mely felfogja az anyag és szellem teljes különállóságát. Amint erre a magaslatra elérünk és belátjuk, hogy a szellemi ént semmi változás nem érheti, felvirrad számunkra a megváltás napja. Az anyag nem végez többé lelkünk előtt mutatványokat és visszavonul, mint a táncosnő, ha a szemlélők beteltek látásával. Miért élnek az üdvözültek még tovább a megváltó belátás után? Ezt a fogas kérdést valamennyi indus rendszer egyenlően magyarázza. A mostani élet olyan cselekedetek következménye, melyek csírája már kikelt; ezek végigjárják az emberi élet természetes lendületét, mint a fazekas korongja a nyert lendületnél fogva tovább kering még akkor is, ha készen áll az edény.

De a látó lélek átmenetileg itt is elérheti a boldogságot az ájulásban, az álomnélküli alvásban és a tudattalanságig fokozott elragadtatásban. Olyan ebben a lélek, mint a látó, ki már semmit sem lát; mint a tengerszem, melyben nem tükröződik vissza semmi sem; mint a tiszta zavartalan fénysugár, mely semmit sem világít meg, sem hegyet, sem völgyet, sem élőlényt s megmarad az örök, békés magányban, hol eltűnik az én, meg a te és az egész káprázatos, szenvedéssel teli világ.

_Értékelés._ A szánkja-rendszer, legkiválóbb ismerője Garbe szerint, már a mai alakjában egyidős a régi upanisadokkal; ezek idealisztikus monizmusa ellen lépett fel. Készen állott tehát már Buddha fellépése előtt, Kr. e. a VI. században. A többi rendszer között kitűnik egy szerzőre valló következetességével, világosságával és biztonságával. Ennek köszönheti, hogy India művelt köreiben évszázadon át uralkodóvá lett. Magáévá tette Buddha és a jóga-rendszer alapítója. Sőt Kr. u. az első századokban még a brahmanok is elfogadják és összeegyeztetik valahogy a védákkal. Ekkor hatott a keresztény gnosztikusokra és az újplatonikus iskolára. Jelenleg azonban már csak történeti értékű, alig akad híve egész Indiában.

Rokonságot érzünk benne Aristoteles elmeélével és rendszerével, s akadnak olyan történetírók, kik a nagy Stagirita gondolatait keletről származtatják.

A vedanta-rendszertől főleg három pontban különbözik. 1. A megismerő alany benne nem egységes világszellem, hanem végtelen sok egyéni lélek. 2. Az anyagi világ nem csalódás, hanem valósággal létezik és elegendő energiával rendelkezik arra, hogy önmagát fenntartsa; és ezért 3. brahman, a világ szelleme és fenntartója feleslegessé válik a rendszerben. Magasabb tudásnak sem tárgya, mert ennek feladata a lélek megkülönböztetése az anyagi világtól.

Sokszor hangoztatott világossága és állítólagos következetessége dacára Kelet szokásos ellenmondásait még alapvető tanaiban sem kerüli el. Deussen utal arra, hogy Kapila végtelen sok lelket vesz fel és mégis a megváltás tanában úgy beszél, mintha csak egy lélek léteznék az egész világon. A természet ősforrása anyag, de mégsem különbözik egészen a szellemtől, mert a lelki jelenségek benne játszódnak le és ezek finom anyagából származik a test finom anyaga, melyet velök teljesen ellentétes tulajdonságokkal ruház fel. «Valóságos contradictio in adiecto, fából vaskarika.»

Ezenfelül semmiképen sem fejti meg, honnan a léleknek ez a végnélküli szenvedése, melyből minden élet, minden szenvedés fakad. Még kevésbbé magyarázza meg, honnan szerzi a tévedés azt a varázserejét, mely létrehozza a nagy mindenségnek ezer meg ezer faját és a lelki világ kimeríthetetlen gazdagságát. Végül nem fejti meg az indiai lélek nagy problémáját, honnan és hogyan lehetséges a szenvedés? hiszen szerinte a természet érzéketlen minden fájdalom iránt, a lélek pedig látja, hogy a szenvedés nem is az övé. A hiányos megfejtés dacára legjobban kiszínezi a lélek nyomorúságát, betegségét, az öregséget, halált; így a legsötétebb és legpesszimisztikusabb valamennyi rendszer között. A világszemlélet nagy kérdéseiből tehát egyetlenegyet sem old meg kielégítően, és így teljesen érthető, hogy ennek a rendszernek a csillaga végleg leáldozott: «Bánatos holdját egészen elemésztette az idő fényes napja», a vedanta-rendszer.

II. A jóga-rendszer.

1. A jogin életmód a legeredetibb az egész indiai kultúréletben, módszeres felépítésében páratlanul áll az egész világon. Alapítójául tévesen Kr. e. a II. sz. élt nyelvészt, Patandzsalit emlegetik, de ő csak a rendszer első ránk maradt tankönyvét, a jóga-szutrákat írta meg, melyekben azonban ősi hagyományokat foglalt írásba.[57]

Nálunk indiai fakirokról szokás beszélni. A fakir szó a modern indiai nyelvnek arabs származású jövevényszava, mely a mohamedán vallású aszkéták jelölésére szolgál. Tulajdonképpeni értelme szegény koldus. A hindu aszkéták neve jogin.[58] Számuk meglehetősen nagy, mert egész Indiában otthonos az a felfogás, hogy csak bőjttel és szigorú önsanyargatással lehet magasabb lelkierőre szert tenni. Nyomai már a Rig-védákban is feltalálhatók, az upanisadok atman-tanának pedig egyenesen követelménye. Brahmant, a mindenség okát és foglalatát nem kell messze keresnünk, mert hiszen ő minden megismerésünkben az alany. Tanuljuk meg tehát teljesen bensőnkre szegezni figyelmünket és felidézzük önmagunkban a mindenséget. Akaratunknak és figyelmünknek ez a szándékos erőfeszítése a jóga; a jóga-rendszer pedig a vele összefüggésben levő tanok foglalata.[59]

2. Az indiai irodalom történetírói a rendszert a szánkja egyik ágának tekintik és közös néven szánkja-jogának nevezik, mert azonos a világ- és lélektanuk s a megváltás-elméletük. _A rendszer jellemző sajátságai_: 1. A szánkja istentagadásának átváltoztatása deizmusra. 2. A révület elmélete, az elmélyedés gyakorlata, melynek segítségével legjobban el lehet jutni a szánkja megváltásba, a természetet és a lelket egymástól megkülönböztető megismerésre, vagy pedig saját magunkban a brahman-atman egységének felfedezésére és annak belátására, hogy az egész világ csak káprázat és álom.[60] Ettől a gyakorlattól kapta a rendszer a nevét, mert a jóga jelenti azt az erőfeszítést, mely érzékeinket elvonja a külvilágtól, a tudatjelenségeket elfojtja és a gondolkodást a belső világra koncentrálja. A következőkben _a két jellemző sajátsággal foglalkozunk_.

_Az istenfogalom_ árnyékszerű, nem illik bele a rendszerbe és nincsen benne semmiféle szerepe. Isten nem teremti, nem kormányozza a világot; nem jutalmazza, vagy bünteti az emberek cselekedeteit. Az isteni szellem nem olyan, mint a tiszta, megváltott emberi lélek, mert az ember egyéni lelke a megváltás után semmiféle összeköttetésben nincs az anyagi természettel (prakriti) és így nincsenek tudatjelenségei, nincsen tudata sem; az isten azonban az anyag legtisztább, legnemesebb részével áll örök, elválaszthatatlan összeköttetésben és így legmagasabb fokú a tudat élete, legmélyebb a bölcsesége és legnagyobb a jósága. A lét körforgása őt nem érinti, örök békében és boldogságban él, menten minden érzelemtől, érdemtől (karma) és életcsírától, mely a többi élőlényt örök vándorlásra kényszeríti. Jelképe a szent «Om» szótag, melynek mormolása és átgondolása nagyon előnyös a jóga-cél, az istennel való egyesülés elérésére.[61]

Az emberekkel szemben isten egész szerepe abban áll, hogy jóságával segít az üdvösség útjában álló akadályokat elhárítani, de egyébként az üdvözülés itt is teljesen az ember érdeme, sorsa természeti törvény kényszerűségével következik tetteiből. A későbbi upanisadok következtében Isten és a lélek viszonya bensőségesebbé válik és az emberi szív szükséglete a jógában a szánkja-rendszer merev szabályai fölé kerekedik. Az ember célja nem marad tisztán negatív, nem merül ki az anyagot és szellemet megkülönböztető megismerésben, mint a szánkja-rendszernél, hanem pozitív tényként előtérbe lép az Istennel való egyesülés.

_A jóga-rendszer második megkülönböztető sajátsága_ _az elmélyedés, a révület gyakorlása._ Ebben nagy szerepet játszik a gondolatok állandóan egy tárgyra irányítása és ezáltal a megváltó, az anyagot és lelket megkülönböztető megismerés, mint cél; mint eszköz pedig a testnek hipnotikus, kataleptikus álomba ringatása, a tudatos élet elnyomása. A tudatnak ötféle működését különböztetik meg: 1. az igaz megismerés, 2. a hamis, 3. a kétes ismeret, 4. az álomban előforduló nemismerés, 5. az emlékezetben szereplő ráismerés. Ezek önként és szabadon is kifejlődhetnének, de zavarja őket az akarat a maga öt sebével (klesa), helyesebben öt hajlamával, öt szokásával, melyek a következők: a nemismerés és a belőle származó egyéni tudat, a szeretet, gyűlölet, a világhoz való ragaszkodás. Ezektől kell tehát annak megszabadulnia, ki az igaz megismerés fokát el akarja érni. Ez a szabadulás Patandzsali első könyvében egyszerűen gyakorlattal és önsanyargatással, a szenvedélyek elnyomásával történik.

3. _A későbbi könyvek a jóga nyolc tagját különböztetik meg:_ 1. a fegyelmezettség másokkal szemben, 2. önfegyelem, 3. a kellő ülés, 4. a helyes lélekzés, 5. az érzékszervek eltompítása, 6. a tudat lebilincselése, 7. az elmélkedés és 8. a révület vagy elragadtatás. Az első két tag az állandó erkölcsi magatartást szabályozza másokkal és önmagával szemben; ez a kettő még csak előfeltétel a tulajdonképpeni gyakorlatokhoz, melyek közül az első három tag testi gyakorlatokat, külső önmegtagadást tanít; az utolsó három pedig szellemi gyakorlatokat, belső aszkézist tartalmaz.

_Az elsőfokon_ másokkal szemben tanusítandó magatartás megegyezik úgyszólván a buddhizmussal. 1. parancs: ne ölj, ne árts semmiféle élőlénynek. Ezzel már a külső istentisztelet, a véres áldozatok ellen foglal állást; 2. parancs: ne paráználkodjál; 3. ne orozz; 4. mondj igazat, ne hazudj; 5. ne legyen semmiféle vagyonod.[62]

_A második tagozat_ önmagával szemben is öt erényt kíván a jogintól. 1. teljes erkölcsi és rituális tisztaságot, 2. igénytelenséget, 3. igazi akarataszkézist, éhség és szomjúság, hideg és meleg elviselését, 4. a védák és szent könyvek állandó tanulmányozását vagy állandó imádkozást, 5. odaadást, maga átengedését istennek, megnyugvást az ő végzéseiben. A parancsok maguk nemes erkölcsi felfogást tükröznek, de már a megtartásukért ígért jutalomban sok a túlzás és szertelenség. Így pl. a szegénység megszerzi az előbbi születések és életek szemléletét. A véda-tanulmányozásból fejlődik ki az egység tudata azzal az istennel, akihez szól az ének. Aki ezeket az előfeltételeket teljesítette, akinek erkölcsi magatartása állandóan megfelel ezeknek a követelményeknek, csak az foghat hozzá a tulajdonképpeni révületig vezető gyakorlatokhoz.

_A harmadik fok_ azt kívánja, hogy a jogin megfelelő ülőhelyzetet foglaljon el. 84-féle helyzetet különböztetnek meg, melyeket állítólag Siva isten 8.400,000 közül válogatott ki számukra.[63] Minden helyzet legyen szilárd, elég kényelmes, szabadítson meg az örömtől és fájdalomtól, a hideg és meleg érzésétől. Lényeges alkotórész mindegyikben valamely hipnózist eredményező magatartás. Így pl. a tatraka kis tárgy merev, rebbenésnélküli nézése addig, míg a szemek könnyezni kezdenek. A tárgy lehet a nyelv hegye, az orr hegye, a köldök vagy valamely fénylő pont. A lótusz-ülést ismertettük az indiai lélek jellemzésénél.

A tetszhalált előidéző módszer a khecsari. Ebben az idejekorán felvágott és mesterségesen meghosszabbított nyelv visszafelé hajtva elzárja a garatot és a két szem a két szemöldök közti orrtőre mered. Ezt azonban évekig tartó lélekzőgyakorlatok és a lélekzet mindig hosszabb visszatartása előzi meg.

_Negyedik fokon_ következnek a lélekzőgyakorlatok: belélekzés, kilélekzés és visszatartás. Ezekre titkos neveket használnak. Deussen jogin barátainak élőszóval előadott magyarázata szerint a gyakorlatok lefolyása a következő: a jobbkéz hüvelyk ujja befogja a jobb orrlyukat, a két utolsó ujj a bal orrlyukat. A jógin hüvelykujjával kinyitja a jobb orrlyukat és lassan mély lélekzetet vesz annyi ideig, míg négy sor hosszú védavers elmondható (15 másodperc); ugyanannyi ideig tartja vissza a lélekzetet mindkét orrlyukat befogva, és végül a bal orrlyukat megnyitva, ugyancsak 15 másodpercig engedi kiáramlani a levegőt. A gyakorlat nehezebbé, bonyolultabbá válik a kilélekzés utáni visszatartással. A lélekző gyakorlatok eredményeként lehull a lepel, mely elfedi szemeink előtt a belső világosságot, a purusát vagy az atmánt, és a figyelmet alkalmassá teszi arra, hogy teljesen egy pontra rögzíthessék.[64]

_Ötödik fok_ az öt érző és öt mozgatószerv eltompulása. Amint a csiga bevonja szarvait, a teknősbéka a tagjait, úgy vonja be a lélek a belső tudatba a maga érzékeit. Nem nyujt tárgyat a szemnek az egy pontra meresztéssel, és így a szem tényleg nem lát semmit, a fül nem hall, az orr nem érez semmit… Az ilyen külső aszketikus (3–5-ig) jóga-gyakorlatok végeredménye a jogin-alvás, a teljes öntudatlanságba merülés. Bekövetkezése előtt a hindu szent a test belsejében, a szívben, a homlokürben és a garatban különböző hangokat hall. Hallomásainak sorozata rendszerint a következő: dobpergés, tengermorajlás, távoli mennydörgés, harangszó, kagylózúgás, távoli fuvolajáték és végül méhdöngicsélés. Ügyes hipnotizőr ezeket nálunk is ugyanilyen sorrendben át tudja éltetni kísérleti alanyával.

_A három testi gyakorlat után következik a három szellemi gyakorlat_, mely tulajdonkép nem egyéb, mint egy folyamatnak hármas mozzanata. A hatodik a tudatnak megkötése, a figyelemnek egy helyre rögzítése. Ez főkép annak a következménye, hogy a jogin az orrára, a nyelve hegyére, szívére vagy köldökére mereszti a két szemét. Minden pszichiáter tudja, hogy az ilyen gyakorlat a lélekzet visszafojtása mellett milyen alkalmas az autoszuggesztió előidézésére.

_A hetedik_ az elmélkedés, az előbbi negatív jellegű mozzanatnak pozitív kiegészítése. Az előbbi elvonja a figyelmet az elszórakozástól, ez pedig egy tárgyra, egy gondolatra pl. az isten valamely tulajdonságára vagy «Om» szóra irányítja.

_Nyolcadik_ a szamádhi, a lélekzetnélküliség, a tulajdonképpeni révület. Akkor áll be, ha az elmélkedő annyira elmerül a tárgyba, hogy saját magáról egészen megfeledkezik. Hasonlít valamennyire ahhoz, amit a lélektan a legmagasabb esztétikai elmélyedésről megállapít.

Hat-nyolc fokozat együttvéve még csak alacsonyabb színvonalú elmélyedés és csak időről-időre végzett gyakorlatokat jelent, melyek még nem ölik ki az élethez ragaszkodás csíráit és a tudatos élet gyökereit. Ezek lassanként még magasabb fokra emelkednek, melyben megszűnik a tudat csírája és az egész élet. Ekkor a szánkja-bölcselet szerint szétfoszlik a tudatvilág délibábja, a csalfa játék szétfolyik, mint a hegyek ormán a víz és kimagaslik a tiszta szellemi lélek, a purusa és ezzel a jogin törekvés elérte célját, megkülönböztette az anyagtól a szellemet, megváltotta önmagát.

4. _A gyakorlatok hatásai._ A figyelem óriási koncentrációja, mely bennük érvényesül, sajátságos mellékhatásokat ér el. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a joginoknak sikerült az európaiakat 2500 esztendővel megelőzni a hipnotikus-magnetikus jelenségek fölfedezésével és gyakorolni az auto- és heteroszuggesztiót és mindazt, amit mutatványosaink ezekkel kapcsolatban elő szoktak adni. Minden kisműveltségű nép, de főleg az indiai nagyon hajlandó arra, hogy higyjen a varázslatokban és mindenféle megbabonázásban. Már a Rig-védákban is található ilyen értelmű himnusz és az egész Atharvavéda nem egyéb, mint varázsigék gyüjteménye. Ezek segélyével lehet betegséggel megverni valakit, ördögöt űzni, betegséget megszüntetni, feleséget, férjet szerezni, fiúgyermek születését, hosszú életet, az állattenyésztésben sikert elérni és az ellenséget mindenféleképpen megrontani. A buddhista szentek éppúgy értenek a varázsláshoz, mint a brahmánok; a sivaizmus pedig a boszorkányság valóságos rendszerét és elméletét eszelte ki. Az époszokban és drámákban igen gyakran a fehér és fekete mágia dönt a hős győzelme vagy kárhozata felett.[65]

A csodára éhes nép a jogin rendkívüli életétől rendkívüli tetteket vár és tényleg a hipnotikus állapottal járó sajátságos jelenségek kielégítették várakozását. A szutrák szerzői szerint a megszerzett nagy koncentrációs erő a következő «hatalmakkal» ruházza fel a jogint; megismeri a multat és jövendőt, saját halálának idejét, megérti az állatok hangját, szemléli más ember lelkivilágát és láthatatlanná teheti önmagát. Ha elefántra gondol, erős lesz, mint az elefánt; ha pedig a csillagokra, akkor megismeri ezek pályáját és járását. Ha saját testére rögzíti figyelmét, feltárul előtte egész szervezete, szűnik szomjúsága és éhsége; megérti a természetet (prakriti) és mint ehhez tartozót, a lelkijelenségek világát; de látja ezenfelül a tiszta, jelenségeknélküli lelket, az atmant vagy a purusát. Ki tud bújni a testéből, átköltözni másba, más helyre mehet tűzön, vizen és mocsáron keresztül, vagy lebeghet szabadon a levegőben. Teljes uralmat gyakorol a természet felett, szinte mindentudó, mindenható, abszolut tökéletes, ő a magánvaló, ő az Isten.[66]

III. A jóga rendszer értékelése.

1. Megengedhetjük a tulságosan jóindulatú Deussennek, hogy a jóga-rendszer alapgondolata a szellem felszabadítása a természet zsarnoki uralma alól. A rendkívüli jelenségeket az igazi komoly, gondolkodó elmék kevésre becsülik. Többnyire megemlítik, hogy ezek csak éber állapotban jelentenek tökéletességet és erőt, az elragadtatás állapotát azonban inkább akadályozzák és gátolják. Figyelmeztetik az aszkétákat, hogy a rendkívüliségek hajhászása elbizakodásra, gőgre és a világ szeretetére vezet. Végül azt is beismerik, hogy ezek az úgynevezett «hatalmak» gyógynövényekkel és varázsigékkel is elérhetők, nemcsak jóga-gyakorlatokkal. A legfőbb célt, az anyag és szellem megkülönböztetését csak az érheti el, aki elfogulatlan az ilyen erőkkel szemben és nem ragaszkodik hozzájuk.

A jóga a vedantával és a modern idealizmussal egyetértve hirdeti, hogy a világ megértésének titka saját bensőnkben tárul elénk. Módszeres koncentrációs gyakorlatokkal kíván saját lelke mélyére pillantani és ezen a téren megelőzte a modern lélektani laboratóriumi képzést, mely újabban nem bízva az úgynevezett objektív pszichológiában, módszeres önmegfigyelésre szoktatja növendékeit.[67]

Az egész életmód elismerésreméltó célja annak a balhitnek megszüntetése, hogy a tudat jelenségei alkotják a tulajdonképpeni ént, az atmant, vagy a realisztikus szánkja nyelvén a purusát.

Így a rendszer főgondolata, főfeladata ellentétben áll a később vele összeköttetésbe kerülő Buddhának aktualista filozófiájával és már réges-régen magában foglalja a modern asszociációs, léleknélküli lélektan cáfolatát. Dícséretére válik az is, hogy az erkölcsi erények gyakorlását tekinti a komoly törekvés feltételének és ismertető jegyének.

2. Mégis mivel maga a koncentrációs gyakorlat független a tárgytól, a legkülönbözőbb célok elérésére fordítható. Így érthető, hogy az aszkéták között található korunkban is a nemeslelkű, mélyen gondolkozó Ramakrishna; de viszont bőven akadnak olyanok, kik a hipnotikus állapotot sportszerűen űzik és eldicsekszenek olyan tettekkel, olyan látomásokkal, amilyenekben sohasem volt részük. Nálunk még emlékezetes a milléniumi kiállítás két fakírjának esete, kik egymást felváltva hipnotizálták és állítólag nyolc-tíz napig feküdtek tetszhalottként üvegkoporsóban. Török Aurél budapesti anthropologus és Benedikt bécsi ideggyógyász valamennyire ellenőrizte őket, de tulajdonképpen a hitetlenkedni kezdő közönség leplezte le. Egy pár úriember ugyanis elrejtőzött a magát tetszhalottként mutogató fakír üvegkoporsója mellett és éjjel, néhány órával a pavillon zárása után azt vették észre, hogy mozdul a koporsó fedele, a fakír óvatosan kimászik és pompás étvággyal kezd fogyasztani egy szép kalácsot és egy üveg tejet. Ekkor előugrottak, megragadták a csalót és a két fakír nyomban eltűnt Budapestről, de a legközelebbi gyorsvonaton és nem a láthatatlanná tevő erők segítségével. Garbe általában megjegyzi, hogy a hindu jellem annyira megbízhatatlan, hogy ha valamilyen rendkívüli eseményről csak bennszülött forrás tanuskodik, nem fogadhatjuk el igaznak. Kiemelkedő nemzeti vonásuk, a hiúság sokszor üres dicsekvésre ragadja íróikat és előadóikat.[68]