Part 11

1. Orelli, Harles, Zottoli vallástörténetírók szerint: «minél messzebb szállunk vissza Kína szellemtörténetében a régi időbe, annál jobban _kimagaslik a Mindenható égi Isten_, kinek neve (Zottoli szerint magni cœli supremus dominus) az idők folyamán változáson ment át, de a benne való hit és az imádat fennállott még Konfucius korában is.[127] Legrégibb neve úgy látszik Shang-Ti, legfőbb hatalmasság vagy Tao, az igaz egyetlen létező és minden létezőnek a forrása. A legrégibb forrásokban Jang, a későbbi pozitív teremtőerő, mint tudatosan cselekvő személy, mint személyes Isten jelenik meg, ki jóságos és irgalmas, tehát nem könyörtelen, mint a vak sors, mint a személytelen természeti erők játéka. Jósága mellett szigorú és igazságos, mert nemcsak áldást hoz, hanem csapást is küld és a gonoszokkal érezteti haragját. Ismeri az emberi szív minden gondolatát, szívének minden titkát. Cseng király szép imái szerint: «Járjunk tisztelettudón, mert az ég nyitott felettünk. Ne mondjuk, hogy magasan van, messze esik tőlünk, mert körüllengi minden cselekedetünket és mindenütt figyel minket.»[128] Nem öltözhetik emberi alakba, emberi nyelven nem szólalhat meg, ezért a régi kínai vallás nem is ismer pozitív kinyilatkoztatást… A legmagasabb ég csak működik állandóan minden beszéd nélkül. Akarata örök és változhatatlan és minden erkölcsi és természeti törvény forrása. Az ódák és az okmányok könyvében ismételten megcsendül a tiszta monoteizmus. A föld akkor még nem volt egyenrangú az Istennel, nem is szerepel mint felesége, mert eredetileg a neve is hímnemű, mint az égé, csak Konfuce korában lesz kettőssé az ős jel, hímnemű és nőnemű. _Lassanként a régi monoteizmusból deizmus alakul ki_, az ég ura szerepét elfoglalja az ég a nappal, holddal, csillagokkal és természetes erőivel. A személyes Isten mindinkább háttérbe szorul és kifejlődik a _természetimádás_. Az égi jelenségeket, a föld alakulatait, hegyet-völgyet az ősi erők megnyilvánulásának tekintik és lassanként átlelkesítik. A személytelen erők helyére személyeket helyeznek és így mindenütt szellemeket és isteneket fedeznek fel. Ekkép alakul ki a természet imádásából a _szellemimádás_, midőn az égi erőket összekötik az ősök tiszteletével és életüket valósággal békóba verik mindenféle babonás szokással. Állandóan rettegésben kezdenek élni, vajjon eleget tettek-e ennek vagy annak a nagy szellemnek.

Krause szerint ez a kínai vallás valóságos alakulása és az eddigi sokféle elnevezés: animizmus, animalizmus, totemizmus, samanizmus, asztralizmus, csak arra való, hogy a dolgok lényegét tudományosnak látszó ködbe burkolja.

A babonás szokások annyira mentek, hogy a föld oltárán emberáldozatokat mutattak be és a társadalmi bajokat bűbájos szertartásokkal próbálták orvosolni. A nagy nemzeti szerencsétlenségek az örökös lázongás, pártoskodás megingatták a gondviselő Istenbe vetett hitet.

_Kong-fu-ce tulajdonképpen a babonát akarja kiirtani a népből és visszatérést hirdet a régi egyszerűbb, tisztább világnézethez._ Ezért állítja össze az I-king homályos, számára is érthetetlen szimbólumait és öreg korában annyit forgatja, hogy két bőrkötést is lekoptat róla. Megemlíti még benne, hogy a régi bölcsek az ég nagy Urának mutattak be áldozatot és vele együtt tisztelték őseiket. Ebben állott egész istentiszteletük. Az égről még szó sem esett.[129] De maga Konfucius már a természetvallás és a deizmus alapjára helyezkedik és a homályos könyv tartalmát a következőkép értelmezi.

A természet változásainak megmagyarázására két őserőt kell felvennünk: az eget és a földet és harmadiknak, mint a kettő legteljesebb megjelenését, az embert. Ezt a dualista felfogást Kínának minden ortodox bölcselője elfogadja. _Ez a híres Jang-Jin-tan._

_Jang_ a férfi teremtőerő, meleg és aktív elem, mely testet ölt a napban, az égben, a déli égtájban és az élénkpiros színben. Személyes vagy öntudatlan erő-e, nem dönthető el. _Jin_ a női elem, mely sötét és hideg, megjelenik a földben, a holdban, az északi tájban és a fekete színben. Kölcsönhatásuk hoz létre minden dolgot és benne vannak minden jelenségben. Az ég a mindenség atyja, a föld az anyja. Az ég alkotja a csillagokat, az évszakokat, a föld hozza a termést. A Jang és Jin örök változásából örök törvény (Tao) szerint keletkeznek a folyamatok. Ez az örök törvény jut kifejezésre a nap és hold rendszeres keringésében, az eső és szél termésthozó tevékenységében, a villámlásban és mennydörgésben, a hideg és meleg egymásutánjában.

Az ember a természet egyik része, lelkét Jangtól nyeri, testét Jin-től; benne egyesül az ég és a föld, benne föllelhető az egész világ. A természet rendje a legfőbb törvény (Tao), melynek minden ember minden tette alá van vetve. De viszont az ember minden tette befolyásolja a természet tüneményeit. A kínai úgy hiszi, hogy az égbolt beborul és elkomorul az emberek vétkei miatt. Ezért oly nagy az aggodalmuk napfogyatkozáskor. Ha az ember boldog akar lenni, a természet törvényéhez kell alkalmazkodnia. Ezért az emberi tudás főfeladata a természet megfigyelése és az emberi élettel kapcsolatba hozatala. A kormány egyik főgondja a jó naptárkészítés, mert ez az igazi útmutató minden cselekvésre. Az előljárók azért legyenek tudósok, mert így ismerik az ég és föld járását, nem tévedhetnek és erősek az emberszeretetben.[130]

A régi hagyományokból ezeket a tanokat hagyja meg Konfucius. Ha a tanítványok saját véleményét kérdik, rendesen kitérő választ ád, hittételekről elvből nem beszél. Az érzékfeletti világot teljesen mellőzi. Ha faggatják az égről vagy a természet erőiről, a kérdéseket kereken elutasítja: «Még ezt a földi életet sem ismerjük, minek törődjünk tehát azzal, mi következik a halál után. Még az embereknek sem tudunk eléggé szolgálni, hogyan szolgáljunk a szellemeknek; az életet sem ismerjük, hogyan ismerhetnénk a halált.» Nem tagadja istent és a szellemeket, hiszen az ódák és okmányok könyvében megőrzi a tiszta monoteizmus emlékeit, de szkeptikusnak és agnosztikusnak látszik. Ő mindenekfelett a tettek embere. Számára az a nagy kérdés: mit és hogyan kell tenni kellő időben és kellő helyen? Vallásának lényege inkább az ősi szertartásokban merül ki. Ezeket mindenkinek lelkére köti, mert felismeri nagy fajfenntartó erejüket. Pontos betartásukra maga is példát ád egész életével. Ebben is igazi kínainak bizonyul: a forma, a ritus minden; a dogma nem számít. A régi kínai birodalomban hiányzik a vallásra vonatkozó kifejezés. Nem volt külön fogalomjegyük se bánatra, se bűnhődésre, sem elégtételre.

III. Konfucius életfelfogása.

1. Mi a nagy élet? kérdi egy francia író és szellemes választ ad reá: «Egy ifjúkori nagy gondolat, melyet az ember érett korban megvalósít.» Az ifjú Konfuciusnak volt egy ilyen nagy gondolata, melynek megvalósítására föltette életét: az erős, hatalmas, egységes mennyei birodalom. És ha legújabb életrajzírója, Wilhelm, azt gondolja, hogy elítéli a nemzeti gondolatot és az egész emberiséget tartja szem előtt, nincsen igaza, mert Konfucius kínainak képzeli az egész emberiséget és nemzetiségen legföljebb az egymással hadakozó főurakat és tartományokat érti. Ő elsősorban hazáját akarja a régi magaslatra emelni azáltal, hogy visszavezeti a régi tiszta erkölcshöz.

_Etikai rendszere messzemenő kollektivizmus_, mely az egyént teljesen alárendeli a család és az állam érdekeinek. Az egyes embernek csak mint a társadalom tagjának van értéke, önálló létjoga nincsen. A szociális egyenlőség gondolatát határozottan elveti. Mert a társadalmat szervesen fogja föl. Az állam legkisebb alkotó egysége nem az egyén, hanem a család; amint az élő szervezetnek eleme nem az atóm, hanem az élő sejt. Demokratikus monarchiának mondható, amit ajánl. A család előbbrevaló, mint az állam, a népjogok tulajdonképpeni hordozói a családfők, még a császárral szemben is ők képviselik az ég akaratát. A császár hatalma csak eszköz a család és a nép jólétének elérésére. Az államnak akkor van jó sora, ha virágzik a családi élet. A családi életben viszont nagy szerepet játszik az önművelés, melynek alapja az önismeret. Erre törekedjék az egyes ember, mert csak így töltheti be hivatásos kötelességét. Csak így éri el a célját. Ez a kínai kategórikus imperativus. Amint látjuk, Kant gondolatának egész szépsége és értéke, de egyszersmind egyoldalúsága is benne van.

2. Más kultúrákban az eszmény és a valóság ellentétben állanak egymással, ő azonban a maga józan pedantériájával nem álmodik vissza aranykort és emberfeletti lényeket, «Übermensch»-eket, hanem nemzeti vonásokból és bár eszményített, de valóságos történelemből állít népe elé mintaképet. «Közvetítő vagyok és nem teremtő, hiszek a multban és szeretem.» (Grube 65. l.) Eszménye az átlagos, normális kínai ember képe, mely érthető mindenki számára és vonzza évezredeken át a nemzet nagy többségét. Így lett Konfucius a nemzeti nagy gondolat letéteményese, népének nagy nevelője.

Nevelés és kormányzás szempontjából _nagy optimista_. Az emberbe a Jang, az égi erő, csak jó hajlamokat hintett. Véleményét tükrözi a még most is széltében használt kis ABC-és könyv példamondása: «Az ember lelkülete jó, természeténél fogva szívén hordja egyik a másik sorsát, csak a szokások idegenítik el őket egymástól.» Bizonyára úgy érti ezt, mint legnagyobb követője, Mong-ce (372–289-ig): az embernek képessége van minden jóra, de a jó csírákat öntözni és fejleszteni kell, mert különben a szív parlagon marad. Nincs született gonosztevő, de kész jellemet sem kapunk örökségbe.

Az eszményi jellemben a következő négy fővonást, négy sarkalatos erényt különbözteti meg az ég négy tulajdonságát utánozva: emberiesség, kötelességérzet, udvariasság és tanultság, azaz a klasszikus irodalom ismerete. Mind a négy a gyermeki tiszteletből és engedelmességből fakad.[131]

_Főerény az emberiesség_, mely nem egyéb, mint jóakarat és kellő magatartás a hozzánktartozókkal szemben. A felebaráti szeretet nála csak rokoni szeretet, a mindent átfogó emberbecsüléshez nem emelkedik fel, mert ez a családi kötelék meglazulására vezet és így alapjában megrendíti az államot. Az emberiességre vonatkozó leghíresebb nyilatkozata, életének aranyszabálya a következő. Ce-Kung kérdezi tanítóját: «Létezik-e egyetlen vezérszó, mely minket egész életünkön át eligazít?» Kung mester válasza azonnal kész: «Mindenesetre: a kölcsönösség. Amit nem akarsz, hogy neked tegyenek, te se tedd azt másnak.» Máshol kiegészíti: «Ha valamilyen eljárást gyűlölsz az előljáródon, ne tanusítsd azt az alattvalóddal szemben; amit gyűlölsz az elődön, ne adj példát arra az utódnak; amit gyűlölsz a jobboldali szomszédon, ne kövesd el azt a baloldali szomszéd ellen.»[132]

Ha figyeljük ezt a kétségkívül szépen hangzó mondást, feltűnik a negatív formája és ez jellemzi is a kínai rokonszeretetet. Inkább passzív békébenhagyás, mint áldozatkész támogatás. Pozitív formáját Jézus adja hozzá: «Ha valamit akarsz, hogy neked cselekedjenek az emberek, te is azt cselekedd nekik.» A kínai szeretet nagyon számító, nagyon önző. Ce-Kung tovább kérdezi mesterét: «Ha az emberszerető bölcs látja, hogy valaki a kútba ugrik, vajjon utána ugorjék a megmentésére?» «Ugyan miért – kérdi – a nemeslelkű indíttatva érzi magát, hogy odamenjen, de nem arra, hogy a kútba fulladjon; eltűri, hogy megcsalják, de soh’sem engedi magát bolonddá tenni.» Az öreg Konfuce szeretetére igen jellemző epizód utolsó éveinek egyik legnagyobb szomorúsága, kedvenc tanítványának, Jen-Huinak halála. Olyan keservesen megsiratja az elhúnytat, hogy több tanítványa egészen megütközik rajta. Őszinte gyásza előnyösen tér el Buddha fagyos, erőszakolt nyugalmától. Jen-Hui atyja ki akarja használni ezt a mondhatatlan fájdalmat és arra kéri a mestert, adja el a kocsiját és az árán vegyen szép kőkoporsót a halottnak. Azonnal a leghatározottabban elleneszegül a kívánságnak: «Mindenki elsősorban a gyermekéről gondoskodik, akár tehetséges az, akár tehetségtelen. Amikor az én Li fiam meghalt, csak egyszerű fakoporsóba temettem el. Nem járhatok gyalog azért, hogy kőkoporsót vásároljak. Magas tisztséget viseltem, nem illik gyalog járnom.»[133]

_Ellenségszeretetet sem ismer._ Ha kérdezik: «Kell-e a rosszat jóval visszafizetni?» Csattanósan felel: «Mivel akarod akkor visszafizetni a jót? Fizesd vissza a rosszat igazságossággal, a jót jósággal.»[134]

_Második főerény a kötelességérzet._ Tízféle kötelességet különböztet meg, ez azonban nem egyéb, mint a társadalom alapját alkotó ötféle viszony, mely az élő szervezet tagjai között áll fenn. «Mi az ember kötelessége? Az ember kötelessége ez a tíz dolog: legyen az atya szelíd, a fiú tisztelettudó; a testvérbátyja barátságos, öccse hozzáalkalmazkodó; a férj igazságos, a feleség engedelmes; az öreg jóságos, az ifjú engedékeny; az uralkodó szeretetteljes, az alattvaló lelkiismeretes.» Három családi és két társadalmi összeköttetést csoportosít ezen a helyen és pedig elvont fogalmak helyett kézzelfogható példákat említ. Az atyáról és fiúról szól, de ez egész természetesen magában foglalja a nagyatya és az unoka, az anya és fia, az anya és leánya közti kapcsolatot. Érti általában az idősebb és ifjabb nemzedék kellő magatartását egymással szemben. Az uralkodó és alattvaló kötelességén érti minden fellebbvaló, minden munkaadó és munkás teendőit. Sőt minden jog kötelességet is hord magával. A munkásnak nemcsak kötelessége a munka, hanem joga is van munkabérére.[135]

3. Leggyakrabban tárgyalja a gyermeki tiszteletet és engedelmességet, _a fejedelem és alattvaló viszonyát;_ méltassuk ez utóbbit életfelfogásában különös figyelemre. A kormányzás nem egyéb, mint jóravezetés, azért a fejedelem elsősorban életével kormányozzon. Uralkodói hatalmát tulajdonképpen erénye adja meg: azért rendelkezik isteni joggal, mert isteni az élete és jelleme. «A fogalmak helyreigazítása» a gyakorlatban egész végzetes lehet. A legnagyobb konfuciánusnak, Mong-ce-nek hírül hozzák: «Vu meggyilkolta a fejedelmét és ezzel súlyos bűntényt követett el». Mong-ce válaszol: «Én csak azt hallottam, hogy egy alávaló embert gyilkoltak meg, nem pedig fejedelmet.» A fejedelem cím nála csak azt illeti meg, akiben a következő öt tulajdonság találtatik: «Legyen jó vezető, az állami jólét kútforrása, jóságos és általános bizalomnak örvendő és méltányosan bánjék a hatalommal.» Ha ebből az öt jegyből csak egy is hiányzik, akkor a fejedelem név már nem illeti meg az uralkodót: «A fogalmakat ki kell igazítani.» Jogát már a fejedelemségre elveszítette, megölése nem királygyilkosság, hanem csak egy gonosztevő kivégzése. Mong-ce még tovább élezi ezeket a tanokat. A nép előbbvaló, mint a fejedelem, az ég rendeli ugyan a fejedelmet, de akarata a nép akaratában nyilvánul meg és a király isteni hivatásának egyik jele az is, hogy az egész nép elfogadja. Vox populi, vox dei. A méltatlan császárt szabad megbírálni, elűzni, sőt megölni. Az állam első tisztviselőjének kötelessége megróni az uralkodót, ha rossz útra téved. A népjogok tulajdonképpeni képviselői a családapák. A császárral szemben is ők képviselik az ég akaratát.[136]

Az uralkodónak és kormánynak azon kell lennie, hogy a nép bizalmát állandóan megőrizze. Ez akkor sikerül, ha anyagi jólétet és műveltséget biztosít számára. A jó családból származó jónevelésű emberek önként követik a jót és megerőltetés nélkül kerülik a rosszat. Legyen nagy gondjuk az ősök tiszteletének fenntartására, mert így megőrzik a gyermeki tisztelettudást, melyen alapszik minden társadalmi erény. Ne rendelettel és büntetéssel kormányozzanak, hanem jellemerővel és jóraszoktatással.

4. Konfucius életfelfogásának és kormányzó bölcseségének mélyére hatolunk, ha iparkodunk megérteni, _milyen társadalmi törvényeket és módszereket hámoz ki az I-king rejtelmes vonalaiból._

Nála az őserők nem rosszak; baj mindig akkor következik be, ha a gyenge Jin uralkodni akar az erős Jang felett. Ennek megakadályozására meg kell figyelnünk a természet nagy törvényeit és hozzájuk alkalmazkodnunk. _Három törvényt_ _különböztet meg: A változások, a képek és az ítéletek törvényét_.[137]

_A változások törvénye a lassúság._ Minden történésben benne rejlik a két tényező: a Jang és Jin. Az erős törvénye az, hogy mozgása észrevétlenül, könnyen kezdődik, lassan gyorsul, míg a veszedelmes és nehéz fordulópontot eléri. A gyenge változása is lassú. Egyszerűen kezdődik és mindig bonyolultabbá lesz. Ha lázadás tör ki, ha a szolgák megölik az urukat, a fiú az atyját, nem egy napnak vagy éjnek az eredménye, hanem lassanként jutott el odáig és pedig azáltal, hogy az odavezető folyamatot nem ismerte fel idejében. Jelentéktelen dolgok, ha szabadjára engedjük őket, a legnagyobb visszaélésekre vezetnek. Életfilozófiájának egyik alapgondolata tehát: ismerjük fel a dolgokat. Ismerjük fel az eseményeket még lappangó csíraállapotban, irányítsuk a folyamatot addig, amíg könnyű és egyszerű. Akadályozzuk meg a bűntényeket, mielőtt a nép reágondol és lelkében gyökeret ver a gondolat, hogy ilyet is el lehet követni. Ezért kell a jó szokásokat a törvény és paragrafusok helyére állítani.

_A képek törvénye._ Amint a változások könyvében a képek és jelek gondolatot jelentenek, hasonlóképpen a változásokban a világ törvényét alkotó eszmék (Platon ideái) a két alaperőn keresztül a jelenségek világába lépnek. Minden találmányban, pl. a tűzben, a hálóban, az ekében egy ősi eszme ölt alakot. Az eszmék fellépése és távozása hozza létre az események változását. Aki ezeket a képeket szemléli, az előre látja, mi következik be a valóságba. Így Konfucius előtt világos, hogy három év alatt milyenné tudná tenni a kínai társadalmat. A vezető ember eszméje erőt sugároz ki és átragad a tömegre. A szép formának is nagy a gyakorlati fontossága, mert ez adja meg az igazságnak az erőt, hogy kényszer nélkül hasson az emberekre és örömmel kövessék.

_Az ítéletek törvénye._ A képek megmutatják a helyzetet és ennek csíráit, de nem mutatják meg, hogy a világtörvények szellemében ez vagy az a helyzet hová vezet. Ezt tisztázzák az ítéletek, mert az ítélet igazsága megköveteli, hogy a helyzet megfelelő legyen a valóságnak és ezért kell helyreigazítani a fogalmakat. Ez történik tanulással és tanítással. A tanulás nála azonban mindig művészetet jelent, ha valamely ismeret nem vezet működésre, akkor hiábavaló; a tanulás és a gyakorlat karöltve járjanak.

IV. Konfucius méltatása.

1. Nem bölcselő a szó szoros értelmében, de még kevésbbé vallásalapító. Nem törődik a lét általános határozmányaival és végső okaival, de nem foglalkozik vallásos kérdésekkel sem. Ő a gyakorlat, a tettek embere és akkor is, amikor meggátolják az alkotásban, életfilozófiát ír; keresi a nagy nemzeti eszményt és a hozzávezető utat. Ezen a téren érdemelte ki «_a tudósok és tanítók királya_» címet. Az ő bölcsesége a derék élet, a helyes tett, nem pedig a magasba szökkenő eszmélődés.

Világos és fölséges a célkitűzése, józan az ország állapotáról alkotott ítélete. Megmentésül csodás épületet tervez, melyben minden darab kő az állam és a család javát szolgálja. Mindent erősen központosít. A községek független életét teljesen ismeretlenné teszi hazájában. Az egész Kína óriás gépezet, melyet a tisztviselők és felügyelők serege igazgat. Ami nem illik bele a nagy gépezetbe, azt egyszerűen mellőzi vagy elnyomja. Éppen ebben rejlik Konfuciusnak és népének a tragikuma, hogy híven őrzi a régi kort, de ennek szellemét nem fogja fel. Nem tekint elég mélyen az ősök lelki műhelyébe, csak a külső kultúrát, a szellemi munka megkristályosodott eredményét veszi át. Kiöli ellenben a szabadságérzetet, megbénítja a kezdeményező képességet, minden igaz kultúra forrását. A tudós műveltségnek az állam alapjává tételével megcsontosodott maga a művelődés. Nem annyira a hivatalnokok lettek tudósok, mint inkább a tudósok hivatalnokok, s így Konfucius remekbe alkotott rendszere minden egyéniséget kiölő bürokráciává torzult. Bármilyen korán ismerte a kínai nép a csillagászatot, az iránytűt, mégis messze elmaradt a haladó nemzetek mögött, mert a késő unokák csak őrizték a régit, de nem fejlesztették, másoktól meg elszigetelték magukat. Régi kultúrájukban bizakodva lenéztek minden nemzetet, míg az összetűzés Nyugattal és a haladó japán észre nem térítette az elbizakodott vezetőket. Ekkor látták, hogy az örökös gyámkodással erőtlen és gyáva lett a népük.

2. A pontosan körvonalozott szertartásoktól nem tagadhatunk meg bizonyos fönséget és egyszerűséget. Az istentisztelet örve alatt Kínában nem rendeznek orgiákat, mint a legtöbb kultúrnépnél. Nincsen féktelen és fajtalan istenük, mint Indiában, Föniciában vagy Hellasban. Teljesen hiányzik a vallás összekötése a nemi élettel. Az istenek életében lejátszódó trágár jelenetek már a lamaizmus késői befolyására vezethetők vissza. Az ősvallásban nincsenek istenképek vagy szobrok, a bálványimádás Indiából terjed át hozzájuk.

Mikor a keresztény hithirdetők Kínában először megjelentek, majd mindent elfogadhattak, amit Konfucius tanított, csak az evangéliumot kellett hozzáadniok. Az ‚ég‘ fogalmát jóideig azonosnak vették az igaz Isten fogalmával; az ősök tiszteletét egyszerű polgári szertartásnak minősítették és már nem jártak messze attól, hogy Krisztus vallása a kínai birodalom hivatalos vallása legyen, mikor a viszálykodás és üldözés kitörése minden sikerüket és tervüket meghiúsította.

3. Konfucius erkölcsi elvei fejlett társadalmi érzékről tesznek tanuságot. Okos és bölcs tanácsokat foglal egybe, de az evangélium magaslatát nem éri el; az igazi felebaráti szeretet vagy az ellenségszeretet ismeretlen fogalom előtte. Mint vérbeli politikus nem válogatós az eszközökben. Tanaiból Mong-ce joggal vezeti le a királygyilkosságot. A hazugságtól és esküszegéstől ő maga sem riad vissza. Bukása utáni vándorlása közben a szigorú és nagytekintélyű igazságügyminiszter két hadviselő sereg közé kerül. Az egyik fél elfogja, de készséggel szabadon engedi azzal a feltétellel, hogy nem tér vissza az ellenséges We tartományba. Ő ezt határozottan megígéri, meg is esküszik reá és mégis szabadulása után első útja We fejedelmi udvara. Tanítványai kérdik: «Mester, szabad az esküt megszegni?» Ő nyugodtan hirdeti: «Ez kényszerített eskü volt, az ilyet nem hallgatják meg az istenek.»[138] Még kémszerepre is vállalkozik, mert erősen biztatja We urát, foglalja el a szomszédtartományt, mert amint ő látta, gyenge az ereje, és a segítség, amire számít, el fog maradni. Ha maga a nemzet bölcse ilyen eszközökkel él, akkor ne csodálkozzunk, ha a népben is gyakran sekélyes az erkölcsi felfogás.

Konfucius az erkölcsös és a vallásos életnek ütőereit metszette el, midőn a «szent könyvek»-ből kihagyja az isteni gondviselés világos fogalmát és hideg, élettelen deizmussal olvasztja össze a természeti erők tiszteletét. Nagy gonddal szabályozza az ősök kultuszát, de hallgatással mellőzi az örök életet és nagyon is kidomborítja, hogy a holtak tisztelete nem egyéb, mint az állampolgári nevelésnek egyik hatásos eszköze. Mindenben csak földi célokat ismer; ami a tapasztalatot meghaladja, azt mellőzi; a dolgok lényegével keveset törődik. Módszerének következménye, hogy a gyermekbe nevelt édeskés, udvarias modor sokszor kegyetlen önzést, számító ravaszságot, kicsapongó érzékiséget és vérengző kegyetlenséget takar. Ilyen módon támadhat külsőségekben csillogó kultúra, de tudásában hiányzik a mélység, erkölcsében az őszinteség, vallásából az áhítat, művészetéből a gondolat. Ennek a népnek soha sincsen igazi ünnepe: a temploma sírkamra, egyháza az állam, papja a tudákos mandarin; mélység és emelkedettség nem terem nála sehol.

LAO-CE.

I. Élete.